Igen,vannak dolgok,melyben egyetértünk.
De!Továbbra is azt mondom,hogy a helyes tanítás ÖNMAGÁBAN nem ér semmit.A helyes tanítás olyan mint egy használati utmutató.Akkor ér valamit,ha betartják.Ha csak mondják,de nem tartják be,az képmutatás.Fontos a helyes tanítás,de mégfontosabb ,hogy be legyen tartva.
A katolikus egyház tanítása azért több ponton is eltér a Bibliától.Sokmindent lehetne itt mondani pl.:
-papi nőtlenség (Péter apostolnak is volt felesége,akit a kat. egyház az első pápának mond)
-utolsó kenet (Jakab apostol levelére hívatkoznak,de ha valaki elolvassa azt a részt,láthatja,hogy a beteget nem azért kenték meg olajjal,hogy megkapja az utolsó kenetet,hanem azért,hogy az olajjal való megkenés és az ima és a bűnvallás által a beteg meggyógyuljon!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!)
Meg a másik, hogy nem tudom honnan van merszed olyat állítani, hogy a zsidóknak "sok más értelmetlen dolgot is kell(ett) cselekedniük". Azért egy kis minimális tiszteletet megérdemel mások vallása, hamár a fél vallási anyagukat átvették a katolikusok. Arról nem is beszélve, hogy egy átlag más vallású - vagy csak egy egyszerű szkeptikus földi halandó - számára az arannyal tökig rakott katolikus templomok, az ostyarágcsálás, a fülbegyónás meg a mindenféle körmenetek esetleg épp oly "értelmetlen dolgok", mint amit te itt nagy bőszen annak tartasz. Szerintem nyugodtan gyere le a nagy patetikus katolikus felsőbbrendűség pulpitusáról, mert az csak egy fajta vallás és amellett van egymillió más ritusú és az lenne a minimum, hogy tiszteled más felekezeti ritusait, ha te elvárod, hogy a tiedet tiszteljék...
Ez elég nagy mellébeszélés, vaze. Légyszi definiáld nekem, hogy mi a bálványimádás, ha ez nem. Meg mondjuk akkor vajon miért azzal kezdte a reformáció, hogy kidobált mindent a templomokból?
Ozo! Olvasd el légyszives, hogy melyik hsz-odra válaszoltam, akkor megérted. Egyébként a zsidóknál nem feleslegesen, hanem egyáltalán nem volt szabad kimondani Isten nevét. Meg még sok más értelmetlen dolgot is kell(ett) cselekedniük. Meg is látszik az eredménye, ahogy a Katolikus Egyház nál is van erre példa. Nehogy már azt mondd, hogyha én letérdelek az előtt, akit ábrázol egy szobor, akkor bálványt imádok!!! Imádni csak a teremtő Istent imádom, a szenteket (csak) tisztelem. És nem azt a darab márványt, ami a szentet ábrázolja. Az ember minden transzcendenst manifesztálni, kézzel foghatóvá akar tenni. Ez még nem bálványimádás, csak annak a következménye, hogy nem csak szellemi, hanem anyagi síkon is létezünk.
Én nem ezekre gondoltam. Amiről te beszélsz, azok az ÖSZ-i zsidókra vonatkoztak. Illetve azokra, akik szerződést kötöttek Istennel. És NEM arról volt szó, hogy ne mondják ki Isten, hanem hogy FELESLEGESEN ne mondogassák (az, hogy káromkodásban emlegessék mint mi magyarok, az meg kifejezetten elképzelhetetlen volt!) Sőt Isten nevét ők annyira félték, hogy helyette máshogy hívták (Örökkévaló, Mindenható, Gondviselő, stb.) De az a magyar Biblibában nem jön ki. Amúgy pedig vesd össze azt, hogy NE CSINÁLJ MAGADNAK FARAGOTT KÉPET... a rengeteg szoborral a templomokban. Azt tudod, hogy a bálványimádás (vagyis szobrok előtt térdelés, szobrokna erő tulajdonítás, stb.) az is halálos bűn volt? Ahhoz képest a Kat. Egyh. -at nem érdekli. + még rengeteg ilyen van...
Jajaja, a katolikus egyház szerint már nem adhatod el a feleségedet rabszolgának, ha meguntad, meg nem kell kibelezni meg agyonkövezni senkit csak azért, mert kimondja, hogy Isten!
Ehhez enged meg, hogy külön gratuláljak neked! Kibaszottul értelmes cselekedet volt. Ha esetleg beraktad volna kétszer egymás után, akkor még inkább szétkúrhattad volna a topicot. Legközelebb el ne felejtsd!
Én is és szint ezt tapasztaltam!Sőt református lévén legutóbb egy katolikus szertartáson vettem részt "közreműködőként", mert felkértek,és tisztelettel elegettettem, sajna egy szomorú alkalom által. (a barátom temetésén)
"...ha én templomba járok minden vasárnap, és ott végighallgatom 10ezredszer is ugyan azt a misét, akkor én hiszek Istenben, és frankó hívő vok!"
Ezt kitől hallottad? Benne volt a Bibliában? Pont fordítva kéne működnie. Hiába veszi valaki magához marokszám az Oltáriszentséget, ha nem akarja megtartani a Tanítást.
"az ősegyház jelentősen eltért a bibliai tanítástól"
Szerintem attól vallás a vallás, hogy a tanítói hozzátesznek valamit, mondjuk értelmezik a bibliát, ki így, ki úgy. A hit: egyistenhit keresztény módra, a vallás: ez meg az.
Honnan tudod (kissé provokatívan), hogy Luther értelmezte jobban a tanítást, és nem azok az emberek, akik talán még ismerték is Jézust, vagy olyan személyt, aki hallgatta még élőben a tanítást?
Igen, utólag olvasva én is éreztem a kétértelműséget: az evangélikus közelebb áll a katolikushoz, mint a református a katolikushoz lett volna a teljes.
Most nem is a sértegetésről van szó, hanem a másik vallás elutasításáról: a nem katolikus vallások többet pécézik ki a katolikust, mint egymást, aminek nyilván az az oka, hogy azt tekintik tőnek, emiről elágaztak bizonyos (nyilván eltérő) dolgok miatt.
Időnként résztveszek olyan közös alkalmakon , ahol a katolikus, református ,evangélikus, babptista, és egyéb kisegyházhoz tartozó hívő emberek alkalmi közösséget alkotnak, tehát nem szoktuk egymást sértegetni, ez nagyon távol áll tőlünk.
Nem akarok megsérteni senkit, a hitében pedig egyáltalán nem.
Én mindenkinek maximálisan tiszteletben tartom a hitét, de az én véleményem továbbra is az, hogy az ősegyház jelentősen eltért a bibliai tanítástól, főleg abban, hogy a Biblia mellé
hozzátette az egyházatyák tanítását, a hét szentségtől a fülbegyónáson át sok olyan dologig, amit ma is gyakorolnak.
Zsidó vagy egyéb szemszögből pedig direkt nem nézem a dolgot, az egészen más történet, csak a keresztény-keresztyén különbözőség miatt írtam.
Elnézést ha valaki érzésit sértette amit írtam, de nem az egyén hitéről volt szó. Mivel üdvözítő egyház nincsen, csak
az Istenbe vetett hit által, ingyen kegyelemből, a Jézus Krisztus kereszthalála, megváltása miatt van üdvössége bárkinek, így valamely keresztény felekezetről mint intézményről mondott véleménynek nem szabad hogy sértsen senkit. Viszont az evengélikusok szerintem mégis a reformátusokhoz állnak közelebb dogmatikailag is , hiszen
egy lényegi különbség van csupán, az Úrvacsora értelmezése.
A lutheránus tanítás szerint a kenyérben és borban a Krisztus valóságos teste, és vére jelenik meg, míg a kálvinista szerint csak a szimbolikus teste és vére.
A többi különbség lényegtelen, többnyire egyezőségek vannak.
Pl. csak kettő szentség / keresztség és Úrvacsora / elismerése, gyakorlása, a konfirmáció, a Biblián kívűl más tanítást nem ismernek el, stb. Úgy is szokták mondani lutheránus és kálvinista teológusok, hogy ha Luther és Kálvin találkozhattak volna, akkor ez a kis különbség sem lenne most a két testvéregyház között. Egyébként pedig sokmindenben egyetértek Veled, tiszteletben is tartom a hitedet, és a véleményedet is.
"Attól még nem lesz vkiből hívő, hogy a Bibliát olvasgatja!" Ez igaz. De ha nem olvasod, akkor meg miröl beszélsz? Mert amiről beszélnél, arról nem tudsz semmit, így maradnak a te elképzelésid tények nélkül. Vagyis csak a levegőbe dumálsz. Ha választhatnál, hogy megismerd az igazságot, a valót, de akkor változtatnod kell, VAGY pedig nem kell változtatnod és maradsz az elképzeléseidnél, melyek nem igazak... TE melyiket választanád???
Ezek szerint velem is egyetértesz, mivel azt mondod, hogy semmit nem jelent, hogy melyik egyházhoz tartozik valaki, az számít, hogy az egyháztag hogyan él.
Továbbra is azt mondom, hogy a katolikus egyház tanítása nem tér el a bibliaitól. Mi, emberek vagyunk erkölcsileg mások, ha úgy tetszik, rosszabbak (amiben nem vagyok biztos), mint a bibliai korban élő emberek.
Mellesleg a bibliai tanítást nem lehet szó szerint megvalósítani, mint tudjuk, hanem az értelmét, szellemét kell magunkává tenni.
Nem a többi vallásra értettem, hogy a többi jau, hanem az aktuális hsz-om többi részére! 1ébként ha eljut egy bizonyos szintre az ember, onnantól leszarja, hogy mit csinál a tökmind1 hogy milyen egyház!
És én leszarom!
Szvsz válogasd meg jobban a szavaidat, lehet bármilyen véleményed a katolikus egyházról, de azért nem kell mások érzéseit megbántani. Mellesleg Luther is katolikus volt, elege lett sokmindenből, kilépett, de a téves tanítás az hozzá ugyanúgy kötődik, mint a katolikusokhoz, attól függ honnan nézed. Ha zsidó szemszögből nézed, akkor meg az egész kereszténység az...egyszóval ne bánts meg másokat.
Mellesleg a lutheri reformáció elindított a katolikus egyházban is egy elég nagy reformot (a Tridenti zsinat), ami által pl a lutheri evangélikus egyház sokkal közelebb áll ma a katolikus, mint a kálvinista református.
Egyébként meg teljesen mindegy szvsz, hogy melyik egyházhoz tartozik valaki, nem az számít, hanem az hogyan él és mit tesz.
A.J.Cronin Mennyorság kulcsa c. könyvében van egy nagyon jó mondat: A mennyországba több kapu vezet, ezek közül csak egy a katolikusoké. Ehhez még annyit, hogy a katolikus egyház sem tanítja azt, hogy ez a kizárólagos egyedüli út: biztos vannak papok, akik ezt mondják, de a többi egyházban is vannak lelkipásztorok-tanítók, akik a másik felekezetet szidják, ami szintén nem keresztényi viselkedés...emberek vagyunk. Az egyház meg egy közösség, ahol nem egyéni formában történik az isten-ember kapcsolat, hanem közösségiben...attól még minden embernek van saját hite.
Tszetesen mindent a római katolikus egyházzal kapcsolatban írtam, mivel római katolikus vok, és helyesbítek egy kicsit: a róm. kat. egyház világ életében összefonódott az államaparátussal! De a többi jau!
Ott állottak a palotásházban, magyari szentek. László király páncélos
lépte csörrent a padlón, ahogy indulatosan járkált föl és alá. Margit,
a szigeti apácák fehér köntösében, egyenesen állott és keményen, s úgy
nézett Erzsébetre.
- Márpedig énelőttem előbbre való az a magyar, aki a nyomorúságban
is kitart hazája mellett - mondotta szigorú, csengő hangon -, mint
az, aki svábok kegyét keresi idegenben!
- Nincs igazad - tüzelt Erzsébet, megkönnyesedő szemmel -, előbbrevaló
való az, ki hűséggel tartá a szövetséget, mit köténk nyugattal,
semmint az, aki eladá lelkét a pogánynak!
- László! - fordula Margit a páncélos király felé.
- Mi bajotok megint? - horkant föl a páncélos bajnok, s megállt
a két asszony előtt.
- Tégy igazságot! - emelte föl Margit a hangját. - Melyik magyar
előbbrevaló magyar: aki otthon maradt, vagy aki elmenekült?
- Aki ott halt meg a Kárpátok gerincén, fegyverrel a kezében, az az
előbbrevaló - mordult villogó szemmel a király -, a többi, az mind
semmire se való!
- De aki mégis életben maradott - vetette ellen Erzsébet -, annak
az volt a kötelessége, hogy tartsa a szövetséget a némettel, amit
mink kötöttünk!
- Münk a némettel semmiféle szövetséget nem kötöttünk, húgom -
utasította rendre László király szigorúra húzott szemmel Erzsébetet -,
münk nyugattal kötöttünk szövetséget, meg a kereszténységgel.
- De ebben a német is benne foglaltatik...
- Semmivel sem inkább, mint a mi nemzetünk - pattogott László
- Mit áldozott a német a kereszténységért? Semmit, a magyarhoz
mérten!
- S mink mire mentünk vajjon a sok áldozattal? - szólt közbe Margit
élesen. - Utak árkába került a népünk, Árpád úr földje ebek prédája
lett! Ideje lenne számot vetni evvel, László bátyám. Hogy így
gondoltuk-é?
A király arca elsötétedett. Szálfa alakja meggörnyedt. Nehány
pillanatig némán nézte maga előtt a padlót, aztán szótlanul elfordult,
és tovább dübörgött súlyos lépteivel, egyik ablaktól a másikig, oda
s vissza.
- Mi értelme ennek a beszédnek? - jegyezte meg Erzsébet halkan.
- Választottunk kelet s nyugat között, s nyugatot választottuk. Kész.
A többi az Atya Úr dolga volt.
- Ezer kún koponya! - csattant föl a király -, de hátha rosszul
választottunk?! Hát nem úgy föst-é minden odalent, mintha münk
tévesztettük volna el a dolgot annak idején, s élet helyett a halál
felé indítottuk el a reánk bízott népet? Nem úgy föst-é?
- De László...! - ijedt meg Erzsébet.
- Én hát, én! - döngette meg boltozatos mellét a magyarok harcos szentje.
- én magam, ki ezernél több kúnnak vertem bé csákánnyal a fejét, én kérdem
magamat: mi lett volna ha annak idejében fordítva verekszem,
s kúnok feje helyett svábok s taljánok sisakját likasztom halomra, he?
Ha kúnnal, tatárral szövetkezve, tova Spanyolföldig toltam
volna ki a magyar gyöpüt? Mi lett volna akkor?
Erzsébet szörnyülködve csapta össze a kezeit.
- László, te beszélsz így? A kereszténység pajzsa? Nyugat bástyája?
László...!
Csattant a király hangja, hogy megremegtek belé a palotásház falai.
- Én hát, kereszténység pajzsa, nyugat bástyája! Így neveztek akkor
engem s népemet! Pajzs, mely mögött orozva lapulhatott a sváb; s
bástya, melynek védelmében cifra palotáit építhette gondtalanul a
talján. De amikor repedezni kezdett a pajzs és omladozni a bástya,
jött-é foltozni a rést egy is ezek közül? Jött-é egy is támasztani
a megdűlő falat? Hej, húgom, ha én ezt tudtam volna! Lettem volna én
pajzs helyett csákány, s bástya helyett faltörő szikla, s tengerbe
nyuvasztottam volna egész nyugatot a maga rohadt kalmárnépségével
együtt, úgy igaz, ahogy mondom! Most már nézhetem, két üres kezemmel.
Idefönt még egy jóféle kardra sem telik.
Erzsébet szaporán vetette a keresztet ijedtében.
- Pogány beszéd ez, László...!
A király zordul fölnevetett.
- Pogány? Magyari beszéd ez, nem pedig pogány! Ha svábbá lett fülednek
pogányul is hangzik, ez az igazság! Nékem s népemnek adós maradt a
nyugat!
- Jól mondod, László! - vetette föl Margit keményen a fejét s szeme
megvillant -, Árpádházi Margitnak is szava vagyon ebben! Mink
fogadalmat tettünk volt az Úrnak, hogy védelmezzük a kereszt ügyét,
s nyugat jámbor népeit. Mink meg is tartottuk volt a fogadalmat,
s kik utánunk jövének, ugyanígy tartották. De vajon az Úr állotta-é,
amit nékünk ígért?
- Ne vétkezz, Margit! - szörnyülködött Erzsébet. - Fejeden a szentek
aranykoronája...!
- Mit nekem aranykorona! - rázta meg Margit dacosan a fejét - Árpád
vérét nem lehet lefizetni aranykoronával, amikor a nemzet jussáról
van szó!
- Igazad van, húgom! - dobbant László király páncélos lába a padlón. -
Nem arról volt szó, hogy minket tegyenek szentté, hanem, hogy
nemzetünket böcsülje meg érdeme szerint a nyugati keresztény világ,
erről volt szó! Ezt a célt szolgálta minden kardcsapás és minden
csákányütés, amit tett a kezem! Ezért építtetém tucatjával a
templomokat, azért gyűjtém halomra bennök a talján papokat s a sváb
lovag-urakat, ezért védtem fegyverrel őket tulajdon népem ellen,
egyedül csak ezért! Igazad van, húgom! Münk állottuk a kötést, s a
fizetség elmaradt! Ma dúlt honában magára hagyva vívódik a magyar,
társtalanul kallódik nyugat országútjain, s nyomorult sorsát
részvétlenül bámulja a kalmár csőcselék, mely pajzsom árnyékában
növekedett naggyá! Görcsbe szorul az öklöm, s csak néznem kell
tétlenül ideföntről nap-nap után, miként ócsárolja bajnok-népemet a
sok gyáva csikasz, ki anyja pendelye mögé bújt, amikor helyt kellett
állani a keresztért, s hagyta egymagában vérezni a magyart, hogy
belerúgjon, mint megunt cselédbe, midőn vérvesztetten kidőlt! Veri
a mellét ma nagy hangon sok céda ribanc, dölyfösen gagyog nyugati
kultúráról. Lenézi, s barbárnak mondja ma is a magyart. Vajha mi lett
volna, ha nem áll vala karddal a kezében őrt gyepüjén a magyar? Hol
lenne ma az a híres nyugati kultúra, melyet dölyfösen dörgöl orrunk
alá ma minden tejfeles szájú piperkőc, s hol lenne Róma keresztje,
ha István Úr nem állít gátat a viharnak, ha én elfogadom a kún
szövetséget s lerohanom egyesült hadaink élén a taljánok földjét?
Ha Béla öcsém kezet fog a tatárral s végigdúlja velök álmos Európát?
Ha Corvinus a törökkel egyesülvén nekiereszti fekete seregét a
parókásfejű sváb hercegecskéknek? Vajh" milyen nyelven dicsérnék
ma az Urat a tengerek partján, s Róma keresztjének lenne-e még nyoma
valahol? Hajh, eburafakó! Csak egyszer markolhatna még csákányt a
kezem! Tudnám most már, hová üssek véle!
- Ez pártütés! - hüledezett Erzsébet, halálsápadtan - nem rettegsz,
hogy fülébe jut az Úrnak?
- Bárcsak oda jutna! - vetette föl László a fejét. - Nem titok ez!
Legalább megtudná magyariak dolgát! A sok mezítlábas szemforgatótól
nem is juthat eleibe többé az egyenes beszéd!
Erzsébet szaporán vetette a keresztet, Margit szólani akart éppen, de
ebben a percben meglebbent a medvebőr, s az ágyasházból kilépett őszen
és szakállason István király, maga. Mögötte Imre herceg. Az agg király
szeme kutatva járta sorra magyari szentek arcát. Nézése aggodalmas
volt és szomorú.
- Ingerült szót hallottam szádból, szeretett rokon. - fordult
Lászlóhoz és szemöldökei szigorúan rándultak. Mért nem fékezed
indulataidat böjttel és önsanyargatással?
László király hatalmas mellén megfeszült a páncéling. Hangja remegett
az erőlködéstől, hogy csöndesebbre fogja feltörő szavai.
- Böjtöl eleget népem odalent - felelte fojtottan - és
sanyargattatásban sem lelhetsz hiányt, király. Magyarok dolga őrli
bennem a keserűséget s ma gonosz dolog, Isten s ember előtt!
Bánat futotta el az ősz király szemét. Sóhajtott.
- Magyariak dolga bizony rosszul áll - ismetre be.Hangja csüggedt
volt és öreg.
Margit előbbre lépett.
- Engedelmeddel kérdenék tőlet valamit, király úr!
- Szólj - bólintott István.
- Úgy szólott-é az egyesség Nyugattal, hogy láncos ebe legyen a magyar
svábnak, taljánnak, francuznak, miegyébnek? - csattant fel Margitból a
kérdés - Ki, ha mások palotáinak őrzésében agyarait veszti, szemétre
vettessék, s minden jött-ment ripőknek gúnyjára le1gyen? Így volt-e az
alku, király úr?
Az agg király szeme nyugtalanul rebbent.
- Keményen szólasz, Margit...
- Ezt kérdem tőled én is, István apánk - dobbant előre László s nézése
sötét volt mint viharos éjszaka - Így szóllott-é a kötés? Hogy
Pannóniától a székely gyepűig jajszótól legyen hangos az éj meg a
nappal, s a kegyes nyugat kóccal tömje fülét, hogy ne kelljen hallania
meggyötört magyarok sikolyát? Hogy azok, kik szólani mernek a
nemzetért, mint űzött vadak bújkáljanak nyugat vadonjaiban, s hálátlan
védettjeink még almot se vessenek oda nekik, hogy vackot túrhassanak
magunknak a fagy ellen valamelyik idegen árok fenekén? Hogy pallosunk
árnyéka pohosra hizlaljon minden idegen fattyat ki rúgással fizesse
vissza a védelem bérét? Így volt-é az alku?
István király lehajtotta a fejét. Homlokára gondok ráncai gyűltek.
- Nem így volt, László. Jól tudod, nem így volt.
- Úgy volt-é az alku, hogy korbáccsal verjük be népünket az idegen
igába, hadd húzza jámborul nyugati urak szekerét s ha kidöglik
félrerúgják az útból. Így volt-é az alku?
- Jól tudod, László, hogy nem így volt - sóhajtott István.
- Akkor miért, István apánk, miért? - sikoltott föl Margit -
Avagy az Úr, aki mindent tud, nem tudja mi történik odalent?
Az Úr, aki mindent lát, nem látja magyariak baját?
Az agg király arcát szomorúság felhőzte, amikor végignézett Lászlón
és Margiton.
- Gyermekeim - felelte lassan és fáradtan - ezek a kérdések fölsajdultak már
bennem is, ezerszer. Böjtöltem és ostoroztam magam, hogy látásom
megtisztuljon, s megismerhessem az Úrnak szándékát. Hiába volt.
S egyebet mit tehetnék.
Az ősz fej lehanyatlott. Margit arcán végiggördült egy könnycsepp.
Erzsébet sóhajtott.
- Nem tehetünk mást, mint imádkozunk értök s a hozzánk fölszálló
fohászokat az Úr elé visszük, ha majd sor kerül reánk a kihallgatáson.
- Én pedig azt mondom, nem addig a" - szegte meg László keményen a
nyakát - Még most elmegyünk az Úrhoz, s elébe tárjuk magyariak dolgát!
Számon kérjük tőle a kötést, amit tettünk véle, midőn Róma aklába
tereltük kard élivel a népet, hogy jövendőt alapozzunk számára a
nyugat országai között! Nem addig a", még mostan elmegyünk!
- Nem tehetjük, László! - riadt föl Erzsébet - Hova gondolsz!
Hiszen ez zendülés! Mit szólnak a kegyesek...?
- Hadd szóljanak! - dobbantott László indulatosan. - Nem tagadtam
soha, hogy idegen volt tőlem mindég e mezítlábas szenteskedők hada,
kik naphosszat az Úr körül lebzselnek, s elzárják tőle a világ panaszait.
Én nem kívánkoztam ide, ám ha szentté csináltak, magukra vessenek!
Harcos voltam én egész életemben, ki többet szólottam karddal mint
imádsággal! S hogy tettem amit tettem, az nem a mennyei malasztért,
de ama kötés miatt volt, mit tőled vettem örökségül, István. Én biza
megyek, most nyomban s én biza megmondom az Úrnak, meg én! Hogy ami
nem igazság, az nem igazság! Sem itt, sem a földön. Magyariak dolgát
én szó nélkül többé nem hagyom, ha fejemet is veszik miatta! Mert előbb
voltam én magyar s csak azután szent!
- Veled megyek, László! - ujjongott föl Margit. Szeme csillogott
s szép barna orcája kipirult.
- Mi Urunk, el ne hagyj... - sopánkodott Erzsébet sápadtan - baj
lesz ám ebből, nagy baj, meglássátok...
István király szeméből kiszökött a könny, s alápergett fehér szakállán.
Két csontos, fehér kezét rátette László király széles vállaira.
- Igazad van, László - mondotta s nehezen jöttek ki száján a szavak -
s bocsásd meg Istvánnak, hogy elfeledte Vajkot. Megyek én is. S te,
Imre fiam?
- Atyám mellett a helyem - felelte Imre halkan, lehajtott fejjel.
- Margit?
- Avagy tán nem a Nyulak Szigetén éltem s nem Árpád-vér vagyok? -
felelte Margit büszkén, fölemelt fejjel.
- S te, Erzsébet?
Erzsébet sápadtan hebegett.
- Én... én tulajdonképpen...
- Svábok szentje lettél, maradj hát annak - vetette oda ingerülten
Margit - elegen leszünk magyari szentek nélküled is!
Lászlón türelmetlenül zörrent a páncél.
- Vezess hát, István apánk! S ha baj támad a mezítlábasokkal, melletted
leszek, ne félj. Ha egyéb nem is, öklöm még maradt...! Ezer kún
koponyára esküszöm, ha csak egy kardom lenne...
Margit rátapasztotta tenyerét László szájára.
- Ne pogánykodj, László. Bízz az Úrban, én bízom Ôbenne.
- Menjünk hát magyariak! - sóhajtott István király s megindult nehéz
léptekkel a kijárat felé.
Lementek a palotásház lépcsőjén s keresztül az udvaron. Nehány lézengő
aprószent szájtátva bámult utánok. Elöl haladt István, fején a szentek
koronájával, súlyos királyi palástban. Mögötte László, páncélosan,
szálfaegyenesen. Roppant sarkantyúi nagyokat csörrentek az udvar
kövén. Utána Imre következett és Margit. S amikor az udvar kapujából
visszapillantottak, meglátták Erzsébetet, ahogy csüggedten és
szégyenkezve kullogott a nyomukban.
Imre megállt.
- Jöjj hát közénk, húgom - mondotta szelíden és kinyújtotta kezét
Erzsébet felé.
Margit keze is kinyúlt.
- Ma eggyé kell forrnia minden magyarnak, akár ide húzott eddig,
akár oda.
- Bocsássatok meg - suttogta Erzsébet sírástól fuldokolva - nem
tudjátok, milyen nehéz nekem. Ide is tartozni s oda is...
Mentek. Keresztülhaladtak a főpalota udvarán. Föl az ezeregy lépcsőn.
Az aranyos főkapu előtt ott állott a mezítlábasok őre.
- Kik vagytok?
- Magyari szentek - felelte István király.
- Mit akartok?
- Szavunk vagyon az Úrral.
- Most? - szörnyülködött el a mezítlábas. - Nem tudjátok, hogy ilyen
időben nincsen kihallgatás? Tartsatok penitenciát, hogy
tudatlanságtokat levezekeljétek...
- Félre csuhás! - dörrent rá türelmét vesztve László - nem látod,
hogy Árpádházi királyokkal van dolgod? Gyerünk, István!
A páncélos óriás marcona alakja elől ijedten szökött félre
a mezítlábas őrszent.
- Zendülés! - dadogta elkékülten - Zendülés! Ilyen még nem volt!
- Hát ha nem volt, akkor most van! - mordult rá László. - ne hívtatok
volna magyart magatok közé!
Félrenyomták a megrémült cselédet s bevonultak az aranykapun. Odabent,
a kék oszlopcsarnokban, angyalkák játszadoztak. Itt-ott nehány
mezítlábas őr bámészkodott. Holdfényből kovácsolt alabárdjaik sápadtan
világítottak. Eltátották a szájukat, amikor meglátták a királyi
menetet. Még az angyalkák is abbahagyták a hancúrozást és kíváncsian
nézték a furcsa viseletű idegeneket. Különösen László király
sarkantyúit csodálták.
Hanem az őrök, azok összefutottak nyomban.
- Zendülés! - rikoltották. - Zendülés! Riadó!
Alabárdjaikat nekiszegezték a közeledőknek.
- Állj! - kiáltott a parancsnokuk - Kik vagytok és mit akartok?
- Netene - nevette el magát László és csípőre tette vaskesztyűs kezét
- de megriadtak ezek a mezítlábasok!
István király megállt. Fölemelt fejjel szólott.
- Az Úrhoz jöttünk alázatos szóval. Magyariak vagyunk.
- Nem tudjátok a rendet? - pattogott a főcsuhás - Iratkozzatok föl
elébb Gábriel parancsnoknál, aztán várjatok sorotokra. Nem lehet
ám ide csak úgy betörni, miféle dolog ez? Látszik, hogy valahonnét
Ázsiábúl jöttetek!
- Bár onnan jönnénk - szakad föl Lászlóból újra az indulat -,
tudom, hogy nem így állanánk akkor előttetek, fegyvertelen kézzel!
- Ne lármázz - hetvenkedett a főmezítlábas - kifele innen, egy-kettő!
- Én István vagyok, magyariak első királya - egyenesedett ki az ősz
király - s bebocsáttatást kérek az Úrhoz.
- Mit bánom én, akárki is vagy! - feleselt vissza a fő őr -
Kivételezés nincsen! Tartsátok be a szolgálati utat és kész!
István király hangja megkeményedett.
- Rossz a füled, szolga? Nem hallád, mit mondék? István vagyok,
az első apostoli király!
- Bánom is én, öreg, hogy mi voltál odalent -mérgelődött a csuhás -
itt egy szám vagy a kegyesek kórusában, semmi több. Ha nem nézném ősz
szakálladat, mást is mondanék. De így csak annyit, hogy jobb, ha
szaporán elhordod magad...
- Hijnye, ezer kún koponya! - dörrent föl László - Így beszélsz te
a magyariak urával? Akitől rettegett Róma és Bizánc? Ebadta mezítlábas!
Hordd el orrom elől a piszkafádat, mert elkapom a végit, s úgy a
fenekedhez verem, hogy hetven püspök sem imádkozza le rólad, amit
kaptál!
Már azon volt, hogy be is váltja az ígéretét, amikor hirtelen vakító
fényesség csapott alá föntről, a lépcső tetejiből és megdermedt tőle
minden mozdulat. Egészen fönt, a kék márványkönyöklőn Jézus állott.
- Mi történik itt? - kérdezte és hangja zengett a kupola alatt.
A mezítlábasok térdre estek s eltakarták arcukat. Térdre csuklott
Erzsébet is, követte Imre, majd Margit. Térdre ereszkedett lassan
az ősz király is. Csak László állott még, megszegett fejjel, marconán.
- Mi történik itt? - ismételte meg Jézus a kérdést odaföntről.
- Zendülés - nyögte a mezítlábasok feje - Fölséges Úrjézus, alázatosan
könyörgünk engedelmet, de ezek az idegenek egyszerűen betolakodtak
ide...
- Idegen vagy magad - mordult László - Krisztus Úr, tégy igazságot.
László fölnézett a könyöklőre, aztán nagyot sóhajtott ott a lépcsők
aljában.
- Krisztus Úr, Te tudod, hogyan van az. Az embert fölrójják egy
hosszú lista végire, aztán sok idő múlva egy napon ideterelik mint a
birkát egy rakás kegyes között, ahol már hosszú sorokban állanak
mindenféle népek. Aztán énekelni kell, meg imádkozni, rogyásig s
mikor az embernek már kóvályog a feje a sok malaszttól, akkor egy
szempillantásra odakerül a Fölséges Atya Úr elé, de csak annyi időre
éppen, hogy átadhassa az előre elkészített írást a fohászokról és
panaszokról s már taszigálják is tovább ezek a mezítlábasok.
Megkövetlek Krisztus Úr, de nem magyari vitéznek való mesterség ez,
s a magyari nemzet baját s veszedelmét ily kutyafuttában eléadni
amúgy sem lehet.
- Annyi sok ott a baj? - mosolygott alá Jézus.
- Annyi, Uram! - felelte László - S münk ezért elhatároztuk, hogy
rend ide, rend oda, eljövünk magunk a Fölséges Atyához s megkérjük
tisztelettel, hogy hallgassa már meg egyszer végig a mi dolgainkat.
Mert münk, Krisztus Úr, akár szentek vagyunk, akár pedig nem, de
elsősorban mégiscsak magyariak vagyunk, akik nemzetünk javát munkálni
el nem mulaszthatjuk, még eme égbeli tisztesség kedvéért sem!
- Derék igyekezet - bólintott Jézus a könyöklőn - mert szeretet s hűség
vagyon benne. Bizony mondom, sokan tanulhatnának hűséget tőletek,
magyari szentek. Ámde gondoljátok meg s vegyétek észbe, hogy a ti
népetek mindössze néhány milliócska csak, s hogy rajtok kívül még
sokszáz millió ember lakozik a földön s mindenütt annyi a baj és a
nyomorúság, hogy elsősorban a százmilliókon kell segítenünk, s csak
azután jut ráérő időnk az apró nemzetecskék bajaira. Vegyétek
eszetekbe ezt, magyariak.
- Tudjuk mi ezt mind nagyon jól Krisztus Úr - válaszolt László - ámde
észben kell tartsuk azt is, hogy ha sokáig várunk még, nem lesz kin
segíteni többé! Mert úgy fogy ám odalent a magyar, mint árvízben a
maréknyi búzamag, s ha egyszer csírája vész a magnak, hiába szerezzük
vissza jussát a termőföldhöz. S még valamit egyebet is észben kell
tartsunk, Úr Jézus! Ha maréknyi is csak a mi nemzetünk, de annyi
igaztalan dolog történt vele évszázadokon át, hogy százmilliós népnek
is elegendő lenne! Mert nincs még egy nemzet odalenn a földön, Uram,
mely igaz tettének s hű szándékának annyi kárát szenvedte volna, mint
a magyar. Valamennyi nemzet egybefogva nem áldozott annyi vért
Teéretted, Úr Jézus, s valamennyi nemzet együttvéve nem aláztatott
meg annyiszor, mint a mi nemzetünk! Hidd el, Uram Jézus, hogy nem
igaztalan dologban járunk, amikor jussát keressük az Atya Úrnál
magyari nemzetünknek, mert biza" nagy mulasztás esett ezen a népen,
Uram!
- Nocsak - csóválta meg Jézus a fejét odafönt - hadd halljam, mi az
a rettentő nagy mulasztás. Szólj hát s én meghallgatlak.
Azzal nekitámaszkodott kényelmesen a márványkönyöklőnek, és szelíd
türelemmel nézett alá Lászlóra. Az pedig nagyot sóhajtott egy nagyot
s mondani kezdte.
- Hát bizony, Uram Jézus, mikor a magyari nemzet béjött Európába, nem
kicsike volt, hanem nagy és hatalmas. Kopjás hadai előtt semmiféle
ország meg nem állott, s magyari lovak patkóinak nyomát Ázsiától tova
Spanyolhonig nyögték a mezők. Megtehette volna, hogy nem hagy követ
kövön, s ma Róma helyén kecskék legelnének, s az Ánglius tenger
partján magyari halászok szárítanák a hálót. De nem tette ezt, hanem
inkább szerződést kötött a kereszttel. István apánk tette a kötést,
amely pedig így szólott volt: bástyája lészen a magyar a nyugatnak, s
a keresztnek védelmező pajzsa, s ennek ellenében a kereszt fiává s a
nyugat testvérévé fogadja magyariak nemzetét. Így szólott volt a kötés,
Uram Jézus. Nem vala könnyű dolog, amit magunkra vettünk, de viseljük
becsülettel. Béeresztettük gyepűink közé a sváb lovag-urakat meg
talján papokat, földet adtunk nekik a magunkéból s néztük, miként
sújtják agyon a kereszttel vezéreink legjobbjait, miként gyötrik és
dúlják népünket, mely régi hitétől megválni nem akart. De állottuk a
kötést, önmagunk ellenében is, bármilyen nehéz volt. Állottuk, Uram.
S állottuk akkor is, amikor fegyverrel fogadtuk a kún rokont, ki
prédálni készült gazdag Európát, s felesbe kívánta megosztani velünk
germán s frank urak kincsesládáit. A tatár rokon felénk nyújtott
jobbját sem fogadtuk volt el, s odapusztultunk inkább, semhogy
megszegjük a kötést, amit tettünk volt a kereszttel.
- Így vérzett el a magyar, Úr Jézus, a Te szent nevedért, Európa
gyepűjén, egy évezred során. Örökségül adtuk utódainknak a nyugat
védelmezését s a Te szent tanításodat s utódaink hűséggel tartották
azt, mind a mai napig. Ha harcolni kellett, vérüket adták s békesség
idején befogadtak a magyar tető alá minden jött-ment idegent, ki a Te
nevedben védelmet keresett. Így fogyott a magyar s így hízott kövérre
országunk földjén a kegyesen befogadott koldusok hada, akik
megsokasodván odáig vetemedtek, hogy maguknak követelték azt ami a
mienk a Szent Koronád országát darabokra vagdalták arcátlan
kapzsiságukban. Hát azért jövénk most, hogy számadást tegyünk az Atya
Úrral a kötés dolgában. Mert bizony, sem a kereszt, sem a nyugat nem
állta a szavát. Mostoha fia maradt Rómának a magyar örökkön-örökké
s nyugat népei nemhogy testvérül fogadták volna védelmezőjüket, de
midőn legyöngült, úgy bántak vele, mint megunt cseléddel, kit dolga
végeztével árokpartra löknek! Tekints alá, Uram, és ítélj magad!
Jajszótól hangos magyariak hona, s ki ügyel jajára? Földönfutó
magyarok ezrei tapossák nyugatod országútjait, s ki gondol velük?
Bezzeg meghallá a nagyurak füle, amikor kúnok, tatárok s törökök
fegyvere csörgött dús szérűik alatt! Jó volt akkor a magyar őriző
ebnek! Most aztán tömik fülüket kegyes szavakkal, hogy ne kelljen
hallaniok Pannónia felől a haldoklók hörgését, mely segítségért esd
e vaksötét világban! Bezzeg nem voltak restek ékes palotákat emelni hosszú
századokon át, míg a magyar vérét csorgatva állotta a vártát kint a
gyepűn, de most óljukban sem szorítanának helyet a hontalan magyarnak!
Csak finnyás orrukat emelik koldusrongyai láttán s cifra kincseikkel
barbárnak csúfolják azt, ki nem ért rá kincseket gyűjteni, mert
hűséggel hullatta a vérét a kötés szerint, hogy ők azalatt békében
hasat ereszthessenek a háta megett! Felforr az indulat az emberben,
Uram, mindezeknek láttán, s bizony, ha újra kezdhetném földi létemet:
ma már nem a kúnok fejét szabdalná pallosom, hanem úgy verném szét
ezt a sok pöffeszkedő ribancot, hogy nehány ezer évig megemlegetné
álnok Európa magyariak nevét!
- Hát így, Uram Jézus. Pajzsa voltunk a keresztnek s bástyája a
nyugatnak, ezer évig. S most eljövénk, hogy számon kérjük nemzetünk
jussát a kötés szerint!
A szavak döngve dübörögtek végig a kék boltívek alatt. László páncélos
alakja keményen állott és egyenesen, arcát indulat föstötte pirosra.
A többiek pedig még mindig térdeltek. István király lehajtott fejjel
maga elé révedt. Margit kigyúlt arccal és csillogó szemekkel nézett
föl Jézusra, két keze összetéve, mint néma könyörgés. Imre herceg
fiatal arcát bánat felhőzte, s Erzsébet reszketett a félelemtől. A
mezítlábasok ott a lépcső alatt sápadtan és hüledezve hallgatták a
pogány beszédet, s mennydörgést vártak, meg villámokat fentről. De
csönd volt a szavak után. Mély csönd. Az Úr Jézus mozdulatlanul állt
a könyöklőnek dőlve és elgondolkozva nézett alá.
- Mi a neved? - kérdezte végülis.
- László vagyok, Uram, Árpádvérből való. Magyariak királya. Jézus Úr
kardja, a kereszt oltalmazója miként mondották volt annak idején az
idegenek.
- Nagy benned a szeretet, László. - mondta csöndesen Jézus - de nagy
benned az indulat is.
- Megkövetlek Uram, magyari vér vagyok, s nem nézhetem indulat nélkül
miként tapossa nemzetemet mindama hitvány, ki létét köszönheti neki!
- Kötésről szóltál - folytatta Jézus szelíden - ami lett volna
az Atya Úr és tiközöttetek. Ki tette volt e kötést?
- István király -felelte László - itt térdel előtted, Uram.
Szólj hát István apánk.
Az ősz király fölemelte a fejét.
- Én tettem a kötést - mondotta, és hangja végigreszketett
a kék oszlopcsarnokon.
Jézus nehány pillanatig gondolkodva nyugtatta rajta szemét.
- Te tetted hát a kötést a magyar nemzet nevével. S az Atya
Úr nevével ki szólott?
Csönd volt a kérdés után. Magyariak szeme Istvánra szegződött,
aki mozdulatlanul, maga elé meredve térdelt a márványlépcső alatt.
- Szólj hát István apánk - biztatta László.
Az öreg király hangja remegett.
- Koronát küldött a Pápa Őszentsége s apostoli címet adott hozzá...
- Az Atya Úr nevével ki tette véled a kötést? - ismételte meg Jézus
odafönt a kérdést.
- Az idegenből jött papok s lovagurak mind azt mondták, Uram...
Az Úr Jézus hangja megszigorodott.
- Harmadszor kérdem, István. Kit küldött az én Atyám maga helyett,
hogy megtegye véled a kötést?
- Ott volt Gellért úr, a püspök - felelte István király - és mások
is, sokan. A Pápa őszentsége holdfordulásként dicséretet üzent.. és
én is úgy éreztem, Uram...egész lelkemmel hittem...
Mintha valami feneketlen nagy mélységbe zuhant volna a hangja, olyan
volt. Tompa, tétovázó. Magyari szentek lelke megdermedt. Sötétben
érezték magukat s úgy, mint aki alól kihullott a padló, amelyen eddig
biztonsággal állott. Egy ezeréves tévedés sötét árnyékát érezték maguk
fölé borulni.
És ekkor megszólalt az Úr Jézus szelíd, dorgáló hangja odafönt.
- Látjátok, látjátok, magyari szentek! Olyasmire hivatkoztok, ami
nincsen. Olyasmiért indulatoskodtok, ami nincsen. Aratni akartok,
ahol nem vetettetek. Bizony mondom néktek: amire az én Atyám ígéretet
tészen, az erősebb, mint a szikla és tovább tart mint az idő.
De ti önmagatokkal tettetek kötést, s most az én Atyámon keresitek
azt, amiben tévedtetek. Ti lelki érdemekkel akartatok földi birodalmat
nyerni, pedig én megmondottam volt: aki az én utamra tér, az
mindeneket elveszít e földön. Ti a mennyei birodalom ígéretét földi
birodalomra akartátok átváltoztatni, magyarok. S ha tettetek is
valamilyen kötést, azt emberekkel tettétek, s az emberek szava elszáll,
miként a füst. Hálát vártatok a föld népeitől? Nem tudjátok,
hogy az adós gyűlöli azt, akinek tartozik? Ámde megmondotta az én
Atyám: az igazak el nem vesznek. Mit kételkedtek hát, magyari szentek?
Ha igazat cselekedett a nép, melynek szószólói vagytok, a pokolnak
minden hatalmassága sem vehet erőt rajta, mert az én Atyámnak szeme
az igazakon vagyon.
- Megállj, Úr Jézus! - mordult közbe László - Éppen itt vagyon a baj!
Nem tudjuk, jól cselekedtünk-é és igazat? Mert arra vall minden
odalent, hogy hasztalan védtük a keresztet s őriztük Nyugat hitét
ezer esztendőn át, jutalom helyett büntetés következett! Vajon nem
megfordítva kellett volna-é keresnünk az igaz utat nemzetünk számára?
Vajon a kúnok feje helyett nem-é a lovag-urak fejét...?
- Ej, László, László - szólt alá az Úr Jézus szigorúan -, nem tudod,
hogy aki fegyvert fog, az fegyver által vész el? Bárki ellen is emeli
a fegyvert, az én Atyám teremtményét sújtja vele. Harcos, kemény nép
volt a te néped. Harccal lett hatalmas a földön s így harcok által
kellett megkisebbíttessék s harcok árán megpuhíttassék. Ez az Úr
törvénye s ezt, úgy látom, nem tudtátok jól, magyariak!
Nagy csönd volt a szavai után. Magyari szentek lehajtották a fejüket,
mélyre. Aztán István király mozdult meg elsőnek. Lassan és öregesen
fölállt a térdelésből, sóhajtott válláról levette a királyi palástot.
Reszkető kézzel emelte le fejéről a szentek koronáját s a palásttal
együtt letette maga elé, az udvar kövére. Aztán fölnézett az Úr
Jézusra. Szeme bánatos volt, de az arca kemény.
- Hát akkor, Úr Jézus - mondotta csöndesen az ősz király - úgy látom,
tévedésből kerültem csak ide. Megkövetlek a tévedésért s itt a palást,
meg emitt a korona. Ha István tévedett is, engedd el Vajk szolgádat
békességgel oda, ahol a többi magyariak várják az Ítéletnek Napját. ű
Ha nekik rossz, amért az én utamat járták, nekem se legyen jobb, Uram.
Rendre fölemelkedtek mind a magyari szentek, levették fejükről a
szentek koronáját s letették maguk elé a földre. Aztán csak álltak
ott, némán, födetlen fővel, szorosan együtt. Ekkor az Úr Jézus fönt a
könyöklőn megcsóválta a fejét és alászólt mosolyogva.
- Bizony mondom néktek: könnyebb a tölgyfából fűzfakosarat fonni, mint
szentet csinálni a magyarból! Vegyétek föl csak újra e királyi jeleket,
mert megillet benneteket, mondom. Avagy nem tudjátok-é, hogy az én
Atyám azokat sújtja elsősorban, akiket szeret? Ej, István, István!
Nem te voltál-é, ki vérét vetted önnön nemzetednek is midőn ellene
szegült az igaz útnak, mely hited szerint igaz volt? S te, László?
Nem karddal verted-é be a templomokba a bűnösöket? Ti magatok
megtettétek, de lázadoztok ha az én Atyám ugyanezt cselekszi?
Szenvedés tisztítja s teszi naggyá a népet. S bár nem az én Atyámmal
tettétek a kötést, hanem a magatok lelkével, lám megmondom néktek: az
Úr tartja a kötést magyarok népével mégis, mert hittel tettétek s
hittel állotta a nép ezer esztendőn keresztül. Ahol pedig hit vagyon,
ott vagyon az Úr is, az én Atyám. Békéljetek meg hát, magyari szentek
s ne azt nézzétek ami van, hanem azt nézzétek ami lesz, az én Atyámnak
akarata folytán. Mert bizony mondom néktek: a szenet egy-kettőre tűzre
vetik s nagy lánggal ég, de még a füstje is elszáll s nyoma sem marad.
Ám a gyémántot addig csiszolja s gyötri a mester keze, míg a benne
lévő nemes kristály minden fénye és csillogása meg nem mutatkozik.
Így teszen az én Atyám is ez földnek népeivel, kik hasonlatosak
őelőtte az ásványi anyagokhoz, melyekből az ember is vétetett. Ne
irigyelje hát a gyémánt a szenet s ne békétlenkedjék, ha hízott
köveket lát tespedni a mezőn, kit nem ér reszelő s nem sújt kalapács.
Füstje sem marad a szénnek s az értéktelen mezei követ elmálasztja
rendre a tespedés. Ámde az igaz drágakő egyre fényesebben ragyog a
mesteri kéz próbái alatt, s fénye betölti rendre a világot. Lássátok
hát, hogy nem feledkezett meg az én Atyám magyarok népéről!
Azzal intett az Úr Jézus odafönt a könyöklőn s az oszlopcsarnok kék
kupoláján kettényílt a kárpit s egyszeribe rettentő fényesség öntött
el mindeneket. A nagy fényességből pedig kihallatszott az Úrnak hangja,
amint éppen tollba mondotta az íródeáknak:
- ... s elrendelem továbbá, hogy Mezőgyomoson Kardos Kiss Péternek
fiúgyermeke szülessék, hitben erős, akaratban bátor s lélekben
tiszta legyen. Hasonlatosképpen gyermeke szülessék Szegény Nagy
Sándornak, Árva Bús Balázsnak, Keserü Péternek, Törődött Ferencnek
s másoknak, nagy számmal. S mindezen születendő magyarok legyenek
hitben erősebbek, akaratban bátrabbak s lélekben tisztábbak az ők
atyáiknál és sorsban szerencsésebbek... ezennel elrendelem...
A szemvakító fényességben egyenként hulltak térdre a magyari szentek
s szemükből kicsordultak a hála könnyei. Végiggördültek a ragyogókék
pádimentumon, valahol egy kis likon kiestek s aláhullottak a földre.
S minden csepp egy-egy újszülöttnek hullott a homlokára.
Az egyház / melyik egyház? gondolom a római katolikusra gondolsz / nem világéletében úgy táncolt ahogyan az államapparátus fütyült!!! Emlékezz, hogy eleinte az állam táncolt úgy ahogyan az egyház /a római pápa / fütyült.
Persze ez változott a magyar kommunista diktatúrában már
a pártállam fütyült.Ja és csak a római egyház misézik, a többi nem. Luther Márton óta / 1517 október 31 / szerencsére nemcsak a miséző, álszent katolicizmus létezik, a sok téves tanításával, hanem volt egy reformáció is. Tehát az ember hite nem a vasárnapi misérejárástól van, vagy nincs szerencsére.
Kedves JAzz3! J. K. "SEMMIT nem tanított"??? Ember ez olyan, mint ha bemennél az erdőbe, és azt mondanád: van itt fa is valahol? Az, hogy J. K. egyedül azt tanította, hogy szeressük egymást, ez meg olyan, mint ha azt mondanád, hogy a óceán egyedül sós vízből áll. Elsőre igen. De ha lemerülsz benne, meglátod, hogy mennyire gazdag, és soha nem érsz a megismerésének a végére. Tudod, én nemrégen elolvastam Petőfi összes versét (időrendi sorrendben). Többet megtudtam róla így a versein keresztül, mint valaha is tanítottak a suliban. Tök frankó volt, érdemes elolvasni, sokat tanulhat belőle az ember. Például azt, hogy mi magyarok nemigen változtunk több száz év alatt sem. Szum. Szum. IStent NEM fogod megismeni a te elképzeléseid alapján. De ha olvasod a Bibliát - előítéletek nélkül, szó szerint véve - többet megtudhatsz a Teremtőről (és magadról), mint előtte bármikor. És ez nem kamu duma!
Az egyház világ életében a politika eszköze volt, úgy táncoltak, ahogy az éppen aktuális államaparátus fütyült! Én úgy gondolom, hogy egy ember hitét, hitvallását, ha az saját tapasztalatokon alapul, nem irányíthatja, befolyásolhatja, alakíthatja semmilyen erő! Én tíz évig jártam templomba, és az égvilágon semmit sem éreztem, azon kívül, hogy elméletben sokmindent megtanultam! Aztán történt velem egy s más, és ezt a 10 évet kidobtam a kukába, és egy teljesen más dimenzióban kezdtem gondolkodni! Kicsirt el kell rugaszkodni attól a mércétől, hogy ha én templomba járok minden vasárnap, és ott végighallgatom 10ezredszer is ugyan azt a misét, akkor én hiszek Istenben, és frankó hívő vok! Ez ennél sokkal de sokkal több és nagyszerűbb dolog, és ha erre rájön az ember, akkor elkezdi figyelni a vele és a körülötte történő dolgokat, és ha ezeket sikerül még értelmezni is, és netán a saját, és mások problémáinak a megoldására is használni, akkor már jó úton halad!!! Nincsenek véletlenek, a megoldásokat úgy helyezik el a segítő Angyalaink, hogy szinte belerúg, nekimegy, lefejeli az ember, de aki nem hisz benne, az sosem fogja megtalálni ezeket!!!!
Számomra azért is érdekes ez a topic, mert időről időre előkerül és újra áttárgyaljuk a kérdéseket, persze a szereplők néha vltoznak. Nagyon pörög ez az egész fórum, és sok veszekedés, fikázás, adok-veszek mellett szóhoz jut ez a téma és szerintem ez nem véletlen. Én nagyon örülök neki mert sosem lehet tudni kiben milyen jó gondolatokat ébreszt, nem feltétlenül most, hanem talán később az életének egy szakaszában amikor segítségre lesz majd szüksége...Szóval nem tartom ezt véletlennek, hogy itt van ez a topic
Érdekes ez a topic... Szerintem az a gond, hogy az ember nem tud isteni léptékkel gondolkodni.(hiszen csak része a környezetének, és nem teremtője.)A történelemben folyamatosan jelenlévő Teremtő felvette a közvetlen kapcsolatot a teremtményével (J.K. által), az emberrel, és SEMMIT nem tanított. Egyedül azt, hogy szeressük egymást, ahogy a Teremtő szeret bennünket: kiüresítette önmagát, és emberré lett. Az ISTEN. Sőt, életét adta/adja/ értünk. Ehez hasonló szeretetre nem vagyunk képesek önerőnkből, csak Krisztussal, Isten erejéből tarthatjuk meg az egyetlen tanítást.
Hát ez a törekvés az intézményes egyházban nem mindig valósul meg, de akárhányan eddig meg akarták jobbítani,más felekezettel, szakítással, mindig valami egyre jobban rosszabbat kreáltak. A kis Kreátorok. Nem hagyatkoztak a szeretet tanítására, hanem pl. használati utasításnak vették a Szentírást az üdvösséghez, mereven értelmezték, átrendezték, megvágták, kifordították, befordították, (újabban megtoldják:pl: Júdás evangélium) De nem a Szentírás üdvözít, hanem az Isteni szeretet. Ami a tettinkben nyilvánul meg. Az, hogy életében mit tesz az ember, az nagyon fontos.
Igen,szigorúan a Biblia mércéjével mérve az eltérő teológiai álláspontokat nézve,ezt esetleg kimondhatjuk,de a gyakorlatban ez sem mindig igaz.Viszonylag jártas vagyok református és katolikus körökben(is),és ugy látom ,hogy nem általánosithatunk,van ahol az egyik egyház helyi gyülekezet a jobb,van ahol a másik egyházé.Én is református vagyok eredetileg,de pl. a katolikus egyházon belül is látok olyan mozgalmat(több is van)amely meglepő mértékben próbál visszaigazodni a bibliai mércéhez.
természetesen minden időben voltak olyan keresztények akik tiszták,"szentek" maradtak,de az egyház egészének irányvonala jócskán eltért az "isteni" úttól.
Ezért alakultak sokszor új egyházak (pl. reformáció korában),hogy visszatérjenek a helyes kerékvágásba.
Az ,hogy ez ,mennyire sikerült nekik,az már egy más kérdés.
egyébként erről az erkölcsi gyengülésről nagyon sokat lehetne mondani,de pl.olyan "isteni" szeretet,összetartás volt a keresztények között ami a kívülállókat is meglepte.Persze már eleinte is próbált beférkőzni közéjük a "felforgató",de akkor még nagyon komoly egyházfegyelmet gyakoroltak amiknek a mércéje az isteni szentség volt.Sokszor a mostani egyház(ak) (főleg a "történelmi"egyházak) torz árnyékképei az Isten által kijelölt ÚSZ-i gyülekezetnek.
(most nemnagyon akarok belemenni olyan konkrét dolgokba,mint a széthúzás ,pártoskodás,mammon szeretete,képmutatás,politizálás mikéntje,szexuális bűnök,stb,stb,stb.)
-ozo-val értek egyet,ugyanis tényleg nem az a lényeg,hogy ki mit tart szentnek,hanem,hogy Isten,vagy azt is mondhatjuk,hogy az isteni kijelentés kit tart szentnek,mit mond a szentségről.(Isten az Ő népét nevezi szentnek,elválasztottnak.Az Újszövetség megkötése után az tartozik az Ő szent népéhez,aki átélte a megváltást és a Szentlélek által hozzákapcsolódott Istenhez)
-az egyház az Isten ÚSZ-i népe,tehát mindenki beletartozik aki"Jézus vére által megszabadult a bűneiből és a Szentlélek által hozzákapcsolódott szellemi síkon az Isten-hez"
A teológia megkülönböztet látható és láthatatlan egyházat,ami biblikusan nézve nem túl jó,de jól szemléli azt ,hogy nem mindenki tartozik Isten népéhez aki papiron egyháztag.
Az ,hogy az egyház sok szépet tanit a jóról,önmagában még nem jelent semmit,ezt a gyakorlatban kéne megélni minden egyháztagnak.
Erkölcsi gyengülés.Isten irányt adott az egyháznak,attól ha eltérünk utat nyitunk az erkölcsi gyengülés felé.El kell olvasni az USZ-t,összehasonlitani az 1 sz. egyházát a mostanival.
"a szentnek ugyanúgy több jelentése van, mint a vár-nak, a nyúl-nak, meg a profi-nak. " hm.hm. "Szentek legyetek, mert én az ÚR szent vagyok" - barátom, nem az a kérdés, hogy ki mit tart szentnek. Mert a mérce az előbbi mondat, minden más duma!
Hmmm... ezt az erkölcsi gyengülést mivel tudnád alátámasztani? morálisan Mondjuk a II.JP (nem John Petrucci....János Pál)által ideológiailag vezetett egyház miben volt gyenge? Mennyiben volt erősebb mondjuk I.Marcellin alatt?
Szerinted mi az egyház?
1.Ha szerinted a papok, akkor tévedsz, de tegyük fel: Ebben az esetben az egyház szépről és jóról szóló tanítása számottevően nem változott (legalábbis az erkölcsi kérdésekben)az elmúlt évezredekben, mindig ugyanazt mondták.
2.Ha a hívők közössége, akkor mi vagyunk erkölcsileg gyengébbek, mint az ókeresztények, amit annyira azért nem hinnék el gondolván arra, hogy az emberek jórészt a római birodalomban általánosan terjengő erkölcsi válságból menekültek egy új, erkölcsileg magasabb szinten lévő eszmébe(hitbe), a kereszténységbe. De nem voltak jobbak, mint mi...csak máskor éltek, más volt a világképük, és menekültek, ahogy manapság is rengeteg ember azért fedezi fel valamelyik egyházat/szektát/vallást/eszmerendszert magának, mert elege van a körülötte lévő silány világképből, ami nem ad neki válaszokat.
"Egyébként is a biblia nem pont azokat nevezi "szenteknek" akiket a katolikus egyház!!!"
Ez igaz, de Te sem ugyanazt nevezed bibliának, amit az ókeresztények...
Ez nem vitatéma: a szentnek ugyanúgy több jelentése van, mint a vár-nak, a nyúl-nak, meg a profi-nak. Ha tisztázod, hogy melyik jelentését veszed alapul, akkor nincs kérdés.
sziasztok! Már egy pár napja figyelemmel kísérem a beszélgetéseteket... és igazából lenne 1-2 észrevételem, ha érdekel! 1. Nincs hülye és felesleges kérdés, ha az őszinte! 2. lelki folyamatot és a hitbeli élményeket nem lehet érzékeltetni (legalábbis csak nagyon nehezen) azokkal akik azt még nem élték át ezeket (hülye példa: egy vaknak mondd el hogy milyenek a színek!)(ezért tűnik sok minden üres szólamnak...) 3. Azon, hogy a múltban miket tettek a keresztények nem lehet változtatni..., IGEN volt sok gáz dolog, de mi a mostani világban élünk! Remélem senkit nem sértettem meg a hozzászólásommal!
Mégegyszer leírom,hogy az egyház ERKÖLCSI értelemben gyenge,nem pedig gazdaságilag,politikailag!!!
Abban sincs igazad,hogy "az összes szent azután jött,hogy intézményesült a katolikus egyház".Az 1-3 század tele van szentekkel,szent Pál ,szent Márk,szent János,szent Lukács,szent Jakab,stb,stb,stb.
Minden időben voltak "szentek" meg "nem szentek" az egyház(ak)ban,de ERKÖLCSILEG azótta kezdett rohamosan gyengülni naz egyház ,miótta álamvallássá nyilvánitották a római birodalomban.
Olvasd el az ÚSZ-t és hasonlitsd össze az első század kereszténységét a maival(főleg a "történelmi egyházakkak)
Egyébként is a biblia nem pont azokat nevezi "szenteknek" akiket a katolikus egyház!!!
24 éves koromig nem hittem Istenben,nekem is "üres szóhalmaz" volt amit a hívők mondtak!
Válaszaimat hitem,tapasztalataim,legjobb tudásom szerint mondom el.
Kérdésedre (tud-e teremteni Isten olyan követ...),a legjobb tudásom szerint válaszoltam,miért lenne az semmitmondó üres beszéd,hogy Isten nem tesz értelmetlen dolgokat?
Sziasztok! CSak megjegyezném, hogy az, hogy a földi emberek kit neveznek ki "szentnek" és a Mennyben kit neveznek ki "szentnek", az 2 KÜLÖN DOLOG! ! ! Hívhatsz engem bárminek itt, de a döntés FENT van ! ! !
Khm...azt azért nem nevezném kétkedő kérdésnek, mivel a kétkedéshez kell valami filozófiai háttér...a köves kérdésednek semmi háttere nincs szerintem, ahogy a válaszra is írtad: üres szóhalmaz
Kicsit átfogalmazva a kérdésed, hogy értsd mire gondolok: Isten létezése megszűnni sem tud, tehát nem mindenható? Isten nem tud olyan meleget létrehozni, amit nem bír elviselni, tehát nem mindenható? Isten nem tud olyan hangosat ordítani, hogy belesüketüljön, tehát nem mindenható?
Ezek szvsz elég értelmetlen kérdések, és csöppet sem filozófiai alapokon nyugszanak, csak annak tűnnek.
akkor félreérteniegyetértünk...
Megjegyzem, elég sok szent van az első 3 évszázadból is...ezek között ugye sok Diocletianusnak köszönhette mártíromságát...
Egyébként a topic címét nme értem...bár igazából nem olvastam a topic elejét, de a mostani beszélgetéshez ugyan sok köze nincs...eleve értelmetlen...mi az, hogy kontra????
Épp ezt mondom án is. Az összes szent azután jött, hogy intézményesült a katolikus egyház. Így elég nehéz még spirituális értelemben is kiejteni olyat a szádon, hogy az egyház a római birodalom után erőtlen volt. UYgyanis ezt állította FGYZ...
hmmm...mondjuk ha csak az Árpád-házat és környezetét említjük: István, Gellért, Imre, László, Margit, Erzsébet...csak hogy tudd: II.János Pál több szentet avatott és boldogot, mint előtte ezernéhányszáz év alatt....és ezek legnagyobb része az elmúlt 500 évből való
Bár én nem olvastam vissza ezt a beszélgetést de mindamellett hogy igaz hogy az ember a hitét illetve hitbéli élményeit személyesen éli meg Istennel, de ezek a hívők aztán közösségben élnek, sőt feladatot kapnak Tanítójuktól aki az tmondta: Tegyetek tanítványokká minden népeket!
Bocs hogy ezt írom de végig olvastam a válaszaidat - azt is amit nekem írtál - és valahogy nekem mindig az derül ki, hogy a szavaid eszméletlen demagógok. nem minősíteni szeretnélek a meggyőződésedért meg végképp nem, de úgy érzem hogy nem érvek-ellenérvek hangzanak el hanem egy kétkedő kérdéseire érkezik egy teljesen semmit mondó üres szóhalmaz. ehhez volt alkalmam hozzá szokni az egyházi iskolában ahol érettségiztem. szerintem sokkal célra vezetőbb volt Pyra története aki nem ködös mondatokkal próbálta kifejezni mi a a hit hanem egy történettel. Jézus is ezt csinálta asszem. bár én fordítva ismertem ezt a sztorit. szóval remélem nem sértettelek meg de én azt gondolom hogy ahit mindenki saját személyes élménye amit nem lehet szavakkal leírni csak úgy. üdv
az erőtlenséget nem politikai,társadalmi értelemben értettem,hanem a szertetet,csodák ,testi-lelki gyógyulások értelmében.
Nem azért jött létre a kereszténység,hogy világi hatalom legyen,sőt Jézus maga mondta,hogy ha őt követjük, a világ üldözni fog minket is,ahogy őt üldözték.
"azótta erőtlen a kereszténység,amiótta álamvallássá nyilvánitották a római birodalomban"
Vaze, te normális vagy??? Fél év értelmes gondolatodat kompromitálod egy ekkora nagy faszsággal. Erőtlen a kereszténység a római birodalom óta??? Én úgy tudtam, hogy az egész világot leigázták és még mai is hatalmi tényező. Össze vissza beszélsz...
A názáreti Jézus akkor lett Krisztussá (felkentté),amikor az Atya Isten felhatalmazta (felkente) isteni hatalommal és Szentlélekkel.Ez a keresztrefeszítés előtt volt,már előtte is tett csodákat.
Jean-Baptiste, ahogy a franciák a mai napig használják keresztnévként. Hallottam egyszerűen úgy is, hogy Jézus, a názáreti.
(De a Te verziód alapján pl. a skandináv népeknél is: Gusztáv fia, Lars, az Lars Gustaffson. Vagy Johann fia, Jens, az Jens Johannson, hogy maradjunk a zenénél is. Ő volt malmsteen billentyűse.)
arra akartam rávilágitani,hogy a kereszténység nem tudományként keletkezett,hanem Jézussal találkozók közössége volt,és Isten nagyonsok "nem tudós" ,sőt lenézett embert hívott el örömhírvívőnek.
Jézus volt a neve az ács József fia.
A keresztelés az nem is igazából keresztelés, hanem a Baptidzó szót használták, ami belemerülést jelent, nem keresztelést. Vagyis bemerítették, pontosabban keresztelő/bemerítő János.
És előtte?
Mármint a megkeresztelése előtt...
(bár ez is furcsa, mivel akkor még nyilván nem így hívták, a keresztelést)
Illetve a "felkenése" előtt...
Igen ez jól jött a hatalomnak,meg az akkori egyházi vezetőség "elvilágiasodásához" is.
Meg is lehet nézni,hogy azótta erőtlen a kereszténység,amiótta álamvallássá nyilvánitották a római birodalomban,Amikor üldözték őket jobban összetartottak,nagyobb szeretetben éltek.
Azért ne degradáld le, hogy "írástudatlanok". Mert Izraelben mindenki tudot a férfiak közül írni és olvasni, csak volt egy réteg akiket írástudóknak hívtak, és ezek nem ők voltak. Ez olyasmi, mint ma azt mondanád, hogy doktori cím nélküliek. Még mielőtt bárki azt mondaná, hogy a hülyék gyülekezete alakult meg.
És latinul?
Krisztus nem csak a keresztrefeszítése után lett Krisztus?
(Nem kötexem, tényleg nem tudom, mert ugyan jártam én is hittanra, de ilyesmivel nem foglalkoztak...)
Abban igazad van,hogy a kereszténység,mint teológiai tudomány meritett a filozófiából,de a kereszténység nem tudományként indult világhóditó utjára!
Sőt olyan sem volt eleinte,hogy "kereszténység",ez a szó abból ered,hogy az első Krisztust követőket kezdték "krisztusiaknak" mondani.(Angolul a kereszténység nem is a kereszt,hanem a Krisztus szóból ered)
Tehát a "kereszténység" nem egy tudományként indult,hanem olyan emberek (főként írástudatlanok!!!) közösségét jelentette akik személyesen találkoztak Jézussal,és megyógyultak testileg-lelkileg.
Na persze! A kereszténység a tiszta vízű forrás, csak a csúnya katolikus papok elrontották. Bezzeg a mostani közösségek hogy visszatértek az eredeti, tiszta princípiumokhoz.
Te most nem a kereszténységről, hanem a katolicizmusról, és azon belül is a reformáció előtti időkről beszélsz.
Nem kéne ebbe Tibi bele bonyolódnod. A politikához jobban értessz.
Pont Rád hivatkoztam a 40-es állásponttal. Nem nagy ügy. Nekem sem életbevágó... Majdcsak én is megérem. Elméletileg a 33 a Krisztusi kor, legalábbis a köztudatban így él. Gyakorlatilag meg tényleg nincs jelentősége.
Meg a hatalomnak igen jól jött egy olyan vallás, ami a földi szenvedésekbe való belenyugvást és ellen-nem-szegülést hirdetett. Könnyebb kizsákmányolni a tömegeket, ha báránykény viselkednek...
vagyok.
