full csöves, gyári effektekkel tele!
Hibátlan, 3 éve a szobában kuksol, gyári kartondoboz mindene megvan :)
gyári 4es lábkapcsolóval, 3 csatorna, hangszóró dinamika állitási lehetőség,
tisztától az ultráig minden muzsika benne van.
kép emilben
Több hirdetésben is láttam, hogy 5150/6505 kombó reverbje nem működik.
Ezt mi okozhatja (rossz a reverb tank vagy valami más lehet)?
Mennyibe lehet egy (milyen típusú) reveb tank hozzájuk?
Értem.És van valami egyéb ötlet?Egyébként igen,azért gondoltam erre a módszerre mert egyszerűen a post gain-t nem tudom kitekerni pl 5-ig mert akkora a hangerő hogy leszólja a többieket.Pedig kb itt adná azt a hangzást amit szeretnék.
A teljesítmény feleződik ilyenkor, de a hangerő arányaiban nem lesz feleakkora. Tehát, ha hangerő csökkentés a célod, akkor igazából nem ez a jó módszer. (a 120W-os erősítő nem hangosabb 2x, mint a 60W-os)
Emellett az illesztés is megváltozik, máshogy fog szólni, vélhetően veszítesz majd a mélyekből meg ilyesmi. Ezt lehet kompenzálni, ha pl. a 16 Ohmos ládádat a 8 Ohmos kimenetbe dugod.
Egyébként a két szélsőt, vagy a két középsőt szokták kivenni, de nem javasolnám a módszert, legalábbis olyannak nem, aki nem ért a csöves cuccok javításához. Mert természetesen ilyenre nincs garancia.
Sokszor találkozom szakszerűtlenül kivett, repedt, sérült, ráégett ujjlenyomatzsíros csövekkel.
Szerintem oldd meg máshogy.
Van egy 5150-es fejem.Kérdésem az lenne hogy mivel a 120W elég soknak mondható,ezért ha kiveszek két végcsövet akkor elvileg 60W lesz..Viszont..tényleg "csak" ennyi az egész?Két cső kivételével megoldva a teljesítmény felezés kérdése?Illetve ha valóban ennyi akkor melyi két csövet kell kivenni.(persze csak gondolom hogy nem mindegy)
Köszönöm a válaszokat előre is.
Jó pár helyen tényleg vannak bonyolult akkordok, és sajnos tényleg összemosódnak olyankor a hangok...még egyszer köszönöm a tanácsot, egy próbát megér a Tung-Sol(főleg, hogy nem is értek hozzá ezért kértem mások véleményét mert én csak gitározok, nem szerelek erősítőt). De a mosott hangot betudom egyenlőre annak, hogy régiek a csövek....
Úgy értettem, ha bonyolultabb akkordokat is fogtok, és szeretnétek, hogy szépen ki is szóljanak, akkor érdemesebb a minőségibb (drágább) csöveket választani... A Tung-Solban még nem csalódtam, én is azt használom :) Nem parasztvakító "sok mély, sok magas" hang, persze ez sem jó mindenre és mindenkinek.
Köszi a tippeket, így már okosabban állok a dolgokhoz. Nem szobagitározásra kell :)" A "-ra hangolt - vastagan megszólaló 7 húros földbedöngöléshez kell az új hangzás.
Ha nem tetszik a gyári (ha tényleg ! más hangot keresel, amiben több a közép, és önmagában is egészségesebb hang), akkor Tung-Sol 6L6GCSTR a végébe, már többször tettem 5150-be, és eddig tetszett a tulajoknak. Előfokcsőben is jó a Tung-Sol. De mégegyszer mondom, csak akkor, ha nem a középherélt szobagitáros hangot keresed... :) Ha csak kvinttologatásos falbontás a cél, akkor felesleges a Tung-Sol, nem fog kijönni a muzikális hangzása...
nekem 5150ben sovtek 6l6ok vannak és a crunch csatornát hajtva mély és resonance poti maxon elég szépet dörrent lehangolt zenében. esetleg 6550es befőttesüvegek is jók lehetnek. előfokba szintén sovtek 12ax7 van. nekem bejön így a hangja :)
Tud valaki nekem tanácsot adni azzal kapcsolatban, hogy a 6505+ -ban a gyári csövek helyett milyet érdemes bele venni amivel jól megdörren a mélyre hangolt zene is? Kompletten cserélném az előfok és végfok csöveket, mert a mostani gyári csövekkel már eléggé "kotyogós kávéfőző" hangja van(így 7 év után)...
Várom a javaslatokat.
Én nem, de ismerősöm próbálta a ládát a 6505+ával és ő annyit mondott róla, hogy neki nem igazán jött be és mintha lusta lenne. Harmony Centralon sem írtak róla jókat. Jön majd valami okosabb és mondd jobb infót.
A Fulltone OCD-ről, mint boost és egy eq-val a 6505 effekt körében tapasztalat??
Sziasztok...
A Peavey 412MS ládáról tudtok nekem mondani valami infót?
Sheffield 1290 szórókkal van szerelve,ennyit tudok...Elvileg az 5150 ládában is azok vannak???
köszi;)
Sziasztok! Nem régen szerencsés gazdája lettem egy vadonatúj Peavey 6505-nek. Két kérdésem lenne.
Ugyebár mindenki a Maxon OD 808 meg az Ibanez Tubescreamert mondja boostnak. Neten találtam egy T-Rex Tonebug Overdrive-ot, nem tudtok róla valamit? Hogy viselkedik boostként? A Maxon és Ibanez nekem túl drága jelenleg, addig szeretnék valami alternatívát.
A másik kérdésem pedig, hogy milyen EQ-t ajánlanátok az effekt loopba? Az MXR-nek van a 10 band EQ-ja, sokan írták, hogy jó, de nem találok itthon. Mi lehetne még jó ötlet?
Eléggé metál zenére kellene, HC-szerű. Feszes legyen az egész és döngöljön a földbe. Érzem a Peaveyben az erőt ehhez :D Megvagyok vele elégedve, csak még jobbat szeretnék belőle kihozni.
Eladó egy hibátlan állapotban lévő első szériás 5150-es kombó. Tökélestesen felújítva, újrabőrözve!Brutál hangzás, made in USA!
Ár: 215.000 Ft
Tel: 30-651-7520
gyula.szalma@gmail.com
Hát a tiszta csati nekem koncerten 4-5 között, a drive meg 8-10 között, ahogy írtam, attól függ, ki van-e hangosítva a gitár, vagy alapról megy. Muszály megküldeni, mert egyrészt a drive-nak határozottan 8-ason jön meg a hangja, másrészt 700W-nyi basszussal(2db 4x10'-en) vagyok megtámogatva az egyébként hangos dob mellett. Hihetetlen, de elég a 30W, 4x12-őn, sőtt...
Peavey JSX Joe Satriani 120 watt full cső. Hibátlan állapotban. Nem rég lett újra csöveztetve. Lábkapcsolóval. 3 csatorna : Ultra, Crunch, Clean, Nagyon széleskörű hangzás beállítás. Metáltól a lightos rockig. Brutális hangja van. Veiger által készitett tokot adok hozzá.
Ár:215 ezer
Csere: 5150 II, 6505 ,mesa single rectifier
Na, én egyszer hajthattam ki 8-as fölé a Pot-ot, amikor pici színpadon ketten is álltak előtte, és a vendégeskedő Tátrai meg mellettem tolta a 100W-os Mesa-n. szóval kellett a hangerő. Pedig kicsi klub volt, Szlovákiában. Basszerosunk örült, hogy minden pengetéssel hátbarúgom... De még a(z eddigi általam személyesen megismert) legnagyobb és leghangosabb szabadtéri színpadon sem tudtam a tiszta csatornát sokkal 4-es fölé hajtani. Tervezem egy kisebbre cserélését... szóval nem a kihajtás tehet róla :) De a leejtés lehet h hatott rá...
A nem használat nem fog menni, hardrock-ot játszom rajta minden héten közel egy éve, egy drop C-re hangot Explorerrel, végcső szaturációig kihajtva (8-10-es Post állás között). Már többször hittem, hogy valami baja van, és szedtem ki a dobozából, de mindíg más volt a hunyó, hangfalkábel, csati, stb.
Egy ilyen eset alkalmával másfél óráig hajtottam padlón, már a patex megfolyt a panelen, és semmi hiba, minden oké. Na jó, a sasszi nem volt a dobozában, de tojást lehetett sütni a műterhelésen.
Jó lenne, ha nem kéne soha darabokra szedjem! Ja, én a lábai alá rakok rendszeresen 1-1 polifoam csíkot, mert a gyári lába katasztrófa. Kicseréltem Fenderre, de az is kemény. Marshall lenne jó alá...
...mármint láb, a ládát az.
Nem csőcsere után, még az eredeti végcsövek vannak benne. Állítólag típushiba, hogy mivel elég magas hőfokon működnek a csövek, meg a rezgés miatt (meg a mindenféle mechanikai hatás miatt is gondolom - egyszer elejtettem, de az legalább két hónappal előtte volt, és vígan működött utána) el tudnak engedni egyes forrasztások. Nem tudom, pontosan melyik, de a fűtés ment el, szép lassan elhallgatott, majd kis pofon és újra szólt - egy percig...
(Ráadásul épp külföldön voltam, és még 3 napon keresztül minden este használni kellett - volna. )
Szóval h mit ne csinálj: ne használd De azért nem sűrűn fordul elő a probléma, ez már egy több éves erősítő, első hibája volt.
Én úgy tudom (de javítsatok ki) hogy ez is csak úgy A osztályú, mint a VOX AC30 - tehát AB, ami kicsit közelít az a-hoz - asszem. Valami ilyesmit olvastam a VOXról, de angolul, és a felét nem értettem
Mérni szerintem mindenképp kell, mivel A osztályú erősítő elképzelhető hogy a szórásból adódóan túllépi a max anódveszteséget. De ha szerencséd van, nem kell állítani.
Abban esetleg tudnál segíteni, hogy mit NE csináljak, vagy mit csináljak óvatosan az általad írt hibajalanség kiküszöbölésére? Esetleg csőcsere után jött elő a forrasztás törés a foglalat nyákba forrasztásánál? Vagy másutt jelentkezett a hiba, esetleg a trafó vezeték és a nyáklap kapcsolódásánál?
Ellenállások cserélgetésével lehet állítani a biast,nincs benne állítható ellenállás (trimmer poti).
De ehhez valami szakihoz kell vinned.
Egyébként ritka az olyan gyári,nyákos erősítő,amire azt lehetne mondani,hogy szerelő barát.
Nincs állítási lehetőség -> nem lehet - tehát nem kell állítani? Vagy mivan? Vége a csöveknek, és vége a cuccnak, vagy mi? :)
Hát tényleg nem éppen szerelőbarát. De nem mondanám h semmi nem megy benne tönkre, megvannak a tipikus hibái. Elengedett egyszer 1db forrasztás, a végcső fűtéséhez. Sápi Géza már a mondatom felénél mondta h mi a baja... meg azt is h nem két forint, mert azt a 3 jól összeforrasztott nyákot szét kell szedni, aztán megint összeforrasztani egyesével, mert nem lehet hozzáférni. Viszont a csövei tényleg nincsenek már jól.
Amúgy EHX EL84-ekről mi a véleményetek? Egy-két helyen találtam csak h írnak róla, nem igazán dicsérik. De csak nem szar, nem?
Sziasztok!
Az mennyire reális, vagy mennyire hülyeség, hogy a Delta Bluesnak (Classic30 és társainak is) a csőcserénél nem kell biast állítani, csak csere oszt cső?
Hali
Tud valaki mondani egy olyan embert, aki az 5150 és a 6505 ös cuccokban jártas?!
Úgy értem, hogy belülről is ismeri jól, esetleg a két széria közti külömbségeket is vágja!
Ha van ilyen kérem sikítson!
nandg@freemail.hu, nandg83@gmail.com
Köszi!
Na ez engem is nagyon érdekelne. Nekem Egy 60w-os csöves van belőle. Eddig mindenhol azt a választ kaptam, hogy az usb-s része vacak, ki kell mikrofonozni azt jónapot.
Sziasztok!
Van egy Vypyr 75-ös kombóm és a kérdésem az lenne, hogy hogyan lehet megoldani a számítógépen való felvételét? Rádugtam és pocsék hang volt,akadozott annyira hogy nem tudtam hogy ez most mi......esetleg kell külön hozzá egy midis hangkártya? elfogadható minőségért milyet kellene venni? a válaszotok előre is köszönöm :)
Eladó:
Peavey 6505, Műszakilag és esztétikailag is tökéletes állapot (az első szériából való ezért teljesen megegyezik a felépítés és a kapcsolás az 5150-el), 1 éve lett újracsövezve és nemrég újra átnézve és kitisztítva... Megnézni, kipróbálni Sopron és Győr környékén. (az erősítőt anyagi okok miatt adom el)
- Teljesítmény: 120 Watt (16, 8, 4 Ohm)
- Csövek: 5x 12AX7 előfok, 4x 6L6GC végfok cső
- Csatornák száma: 2 csatorna (Rhythm és Lead), lábkapcsolható
- Vezérlők: közös 3-sávos EQ, Resonance és Presence szabályzó, Rhythm csatornán Bright/Crunch kapcsoló, csatornánkénti Pre/Post Gain szabályzás
- Bemenetek: High/Normal Gain bemenet, lábkapcsoló
- Kimenetek: effekthurok (Effect Loop), előfok kimenet (Preamp Out), hangfal csatlakoztatás (16, 8, 4 Ohm kapcsolható)
- Tartozékok: lábkapcsoló
- Méret: 31,1 x 72,4 x 35,5 (csomagolás)
Alkudni ér, a csere nem érdekel...
Képet küldök...
Eladó egy tökéletes állapotú, keveset futott Peavey Triple xxx fej. Lábkapcsolójával együtt.
Ára 180ezer.
15-ért egy nagyon strapabíró konténert is adok hozzá. 20-ért az külön is eladó.
Beszámítás: Marshall DSL100.
Nekünk anno volt a próbahelyünkön egy ilyen.
Nagyon jó kis cucc,tranzisztoros mivoltához képest meglepően jól szól.
Szerintem 30e-t simán megér,ha mindene működik.
PEAVEY 5150II Made in USA
Nagyon szép, megkímélt állapotban kívül, belül!
Potik és szerelvények tökéletesek, se sérülés, se rozsda!
Fél éves, nem sokat futott csövekkel!
Gyári lábkapcsolójával!
FIX 250.000
Először is, 230V, már 1993 óta :) Csak a P-Mobil nóta őrzi a 220V emlékét... :)
Belsőleg csak trafócserével oldható meg, hacsak nincs a trafója erre gyárilag felkészítve, és van rajta egy átkapcsolási lehetőség Európára (230-240V), de ez ritka.
A hangzás is változhat a trafócsere által. (igen, a táptrafó is beleszól a hangzásba, nemcsak a kimenő... overdrive-nál a tápfeszbe veri bele a fejét a jel... :)
Arra kevés esélyt látok, hogy a gyári trafó megbontható, és rá lehet tekerni még1x annyi huzalt, hogy meglegyen a 230V-hoz szükséges leosztás... de vannak még csodák, meg kell nézni, a konkrét cuccban milyen trafó van.
egy elvi kérdésem lenne a hozzáértőkhöz:
tegyük fel jön usából egy peavey kombó. 110 volttal működik az ottani szabvány szerint. Mit lehet vele tenni, hogy itthon is lehessen használni? A külső 220/110 konverteres trafó megoldást ismerem.... csak az drága és 100 tonna. Át tudják szerelni valahol 220voltosra a cuccot vagy ez nem olyan egyszerű?
hello fórumozók...
egy kérdésem lenne. egy t.amp 1050 esnek a tulajdonosa vagyok és azt szeretném kérdezni, hogy pl. itthon, mikor próbálok és csak 1 hangfalat kötök hozzá, nem használom mind a kettőt, károsodhat e valamiben az erősitő???
előre is köszönöm válaszotokat.
Első szériás USA Peavey 5150, 2x12-es kombó, kerekes rack dobozzal, jó állapotú csövekkel, javításra szoruló zengetővel.
Csak egyben eladó! Ajánlatokat várok!
infó:
60 Watt-os, teljesen csöves erősítő
5 db 12AX7 előfok cső
4 db 6L6GC végfok cső
2 x 12 inches speciális Sheffield 1200 hangszóró
2-csatorna
az első csatorna kapcsolható Clean vagy Crunch üzemmódra
közös 3-sávos EQ
közös Resonance és Presence kontroll
lábkapcsolóról vezérelhető effektút
előerősítő kimenet.
Lábkapcsolója nincs sajnos!
Eladnám veterán PEAVEY TNT 130-as basszuskombómat. Teljesítmény 130W offkorsz. Hibátlan állapot, bika hang. Eredeti Made in USA! A szállítást elősegítendő kerekek vannak rászerelve. Budapesten kipróbálható, megvehető. Ár: 60eFt
sefsera@gmail.com
PEAVEY CLASSIC 50/50 FULCSÖVES VÉGFOK!
KÉT ÖNÁLLÓ VÉGFOK EGY ERŐSÍTŐBEN!
TELJESEN FÜGGETLEN A KÉT ERŐSÍTŐ EGYMÁSTÓL!
TEHÁT HA AKAROD CSAK EGY ERŐSÍTŐT HASZNÁLSZ.
EFFEKTEZÉSRE SZTEREÓ HASZNÁLATRA KIVÁLÓAN ALKALMAS!
HA AKAROD EGY BASSZUS ÉS EGY GITÁRT VAGY BÁRMI MÁS HANGSZERT,FÜGGETLENÜL TUDOD EZZEL HASZNÁLNI.
VAGYIS KÉT HANGFALAT IS TUDSZ VELE HASZNÁLNI!
EGYMÁSTÓL TELJESEN FÜGGETLENÜL. HÁROM SZEMÉLYES ZENEKAR HANGOSÍTÁS MEG VAN OLDVA.
EZ EREDETI USA GYÁRTÁS! KÉZZEL KÉSZÜLT!!
ELADÓ 135.000.-FT-ÉRT.
MOBIL:30-negyvenegy-harmincegy-harmincegy-nulla.
feszojssik kukac gmail pont com
-Eladó egy Peavey Triple xxx 212-es fullcső kombó, lábkapcsolóval, huzattal, tip-top állapotban. Székesfehérvári kipróbálási lehetőség. Csere nem érdekel. Ára: 199 ezer Ft kontakt a nevem alatt.
Én is ez körül adtam el egy zsír állapotút!!! És nagyon faszán szól! Nem full cső, csak a végfok! Az eleje modellezős, pod de mondom egy próbát megér!!!Én meglepődtem a hangján!
A gitárosunk most árulja a Soldano SLO kopi fejét, mert ő is 5150-et akar.
Egy régi fórumos szaki építette, nagyon szép, iszonyat fasza középdús hangja van, van lábkapcsolója ami atombiztos.6L6-os csövek vannak a végén , elején meg 12ax7-ek.
50 wattos, de leszólja a picskuba az én 5150emet:/ Minőségi alkatrészekből van, kapcsolási rajzot is mellékel hozzá,előfokcsöveket fél éve cseréltük, végfokcsöveket a készítője rakott bele szintén újakat amikor elhoztuk tőle fél éve...
jah és 85ért sztem odaadja a srác
Most találtam egy HD100-at, de meglepően olcsón, 100.000-ért kirakva... lehet ott vmi gebasz van, az full csöves... lehet megnézem! HD147-et szinte lehetetlen találni mostanában, a Line6 meg már nem gyártja sajna.
Igen,jobban.
Egyrészt modellezős,és több hang van benne,szóval talán emiatt kicsit sokoldalúbb.Ráadásul alapból van benne pár effekt is,amiket nem kell külön megvenni.
Másrészt a Line6 neve azért mostanában jól cseng,mindenesetre biztos,hogy egy HD147-et könnyebb eladni,mint egy XXL-t.Sokkal!
És nem utolsó sorban a HD147 jobban is szól.
Hát ha lenne annyi pénzem, akkor nem lenne nehéz egy 5150-el... de nincs.
Az igaz, hogy az XXL tranyós, de metalra egész faszán szól. Olvastam a HD147-ről, de az is tranyós, nem? Egyébként kb. egy árkategória, valamivel több a HD147 talán. Jobban megérné, mint az XXL?
Ha meg mindenáron Peavey kell,akkor valami Classic csöves fej+pedálkák az egyik út,de ha metál,akkor igazából 5150 vagy 6505,esetleg XXX vagy JSX ha sok a lóvé.
Tranyósből valami Bandit vagy Transtube szériás kombót érdemes esetleg nézni.
Egyiket sem. Az egyik tranyós,a másik egy elég vacak fullcsöves.
Ha metált akarsz tolni,akkor inkább vegyél egy Line6 HD147-et,vagy Spider Valve-t,ezekben több lehetőség is van,elég jól is szólnak,és ki lehet fogni jó darabokat olcsón.
Nincs sok pénzem rá, de szeretnék fej-ládát vásárolni.
Ki is néztem két Peaveyt, mivel a kombóm is Peavey volt, mexxerettem.
Az egyik az XXL lenne, a másik VK100. Ahogy hallgattam a videokon ezeket, metalra inkább valszeg az XXL lenne jó, de egy-két kispedállal a VK100-at is meg lehetne röffenteni, meg az mégiscsak csöves.
Ilyen klasszikus metal zenéhez melyiket ajánlanátok? Illetve a megbízhatóság alapján melyik lenne szerencsésebb?
Peavey Triple XXX fej esetében a post power line out jelszintje akkor is függetlenül szabályozható, ha a master volume 0-n áll? Egy diboxon át IR-ekkel szeretnék felvételeket készíteni. A láda természetesen be lenne kötve, hogy az erősítőt megvédjem a károsodástól, de nem hajtanám. Nem szeretnék FX send-ből rögzíteni, jel- és sound veszteség is volna. Előre is köszi a segítséget! :)
Az én Peavey Classic 50 410-esembe egy hozzáértő szakember beépített egy BIAS potit. Nagyon hasznos dolog, ha csövet cserélünk, beállítja hozzá a cuccot és kész is :)