Ez a Baltimore a Johnson testvére, kezdésnek bőven jó. Csak át kell nézni mindenét (bundok, nyak, kapcsoló, potik), mert azért van szórás. Kezdésnek tökéletes.
Viszont én nem venném meg ezt a csomagot, mert a gitár 21,900, tehát az erősítőért 20,000-t kérnek. Na, ennyiért jobbat is kaphatsz, de inkább hozzá kéne tenned 2-5 ezret, és venni egy Roland Microcube-ot, vagy egy előfokcsöves Kustom Tube12-t. Így is csak 45 körül járnál, és a végeredmény sokkal jobb lenne!
De az alapvető tanácsom mégis az lenne, hogy lehetőleg akusztikus gitárral kezdj! Ha azon megtanulod az alapokat, baj nem érhet. Ezzel szemben az elektromos cucc, főleg haláltorzítva, elfedi a hibákat, és azokat utólag szenvedés korrigálni. Bocs a hosszúságért!
a valamire való gitárok magukban, használtan kb kétszer annyinál kezdődnek, mint ez a hóbelebanc.
Nem nagyzolásból mondom, sajnos ez van. Vagy tegyél még félre kb ennyit, vagy ez marad, de akkor mint mondtam nem kell sokat várni tőle, meg hogy évekig elégedetten gitározgatsz majd vele.
Most akarok elkezdeni gitározni és egy kis segítség kellene.
Kinéztem egy cuccot, ami egyik régóta szakmában lévő ismerősöm szerint fasza lenne, csak a hozzá tartozó erősítő helyett behringert javasolt inkább. De amit arról találtam, az túl sokba kerülne.
Az lenne a kérdésem, hogy ez így mennyire jó, mármint megéri e egy jó darabig. Csak mert többet nem igazán tudok rá költeni.
Itt a cím hozzá: http://www.lajko-hangszer.hu/html/baltimore_gitarok.html
Az LGZ SET4 - Baltimore lenne az.
Nekem egy készített LesPaulom van, az Epiphoneokat agyonveri hangzásban, ráadásul a nyaka is sokkal kényelmesebb.A nyakán egyébként bikafej berakások vannak. Seymour Duncan APH-1es pickupokkal van felszerelve, amit szeretnék SD Invaderre cserélni, mert annak a karaktere jobban tetszik. Akinek kell 1 SD APH, az szóljon, eladó 18ropiért!
ez tuti 50 wattos, ennyiért nincs 100 W. merthogy van 50 wattos változat is, és az a teljesítményen kívül még valamivel kevesebbet tud, de már nem emlékszem, hogy mivel.
valamikor láttam egy ilyet az eldoradoban, csak akkor 240-ért árulták :D:D:D gondolom azért van még meg nekik :)
Hát a höfner a Beatles idején nagy márka volt, igaz főleg hollowbody-kban.
e@ke usernek volt annó egy ilyen hollowbody höfnerje, az nagyon ádáz hangszer volt.
Szerintem is ereklye, rendben van, vegyél egy másikat, de ezt ne add el. El fog jönni a pillanat, amikor majd úgy gondolod, hogy pont erre a hangra lenne most szükségem. Különösen akkor szokott ez az emberre rátörni, amikor felvételt készít...
Nekem ilyen van. Apámtól örököltem, ugyanez, csak fehér. A vicces az hogy ez 1972-es gitár, de ő állítja hogy 70-ben vette:)
Ami azt illeti, csodaszép hangja van, hihetetlen sustainnal. Egy baja van, picit elmászik, bár ez az igen bonyolult megoldású húrlábgörgő csere óta javult. Asszem a Bartha Tomi ilyet pengetett anno, sőt még egy Faith no more klippben is láttam hasonlót :)
Mennyit érhet? Nagyon mozog bennem a kisördög, mert jobban ki tudnék használni valami Kramer/Ibanez/Charvel/Sambora Stratocaster/ típusú állatot, ugyanis az illeszkedik a kzem alá leginkább. Viszont lehet hogy sajnálnám. szóval nem is tudom.
klipforgatáson, egy elhagyott, omladozó gyártelepen :D
"szőrös", igen, azaz ilyen kárpit szerű anyaggal van borítva.
hogy mennyi egy ilyen fej, azt nehéz lenne megmondani, mivel alig van belőle, pláne itthon. Amőgy Lee Jackson tervezés, aki az Ampeg VL szériát is ő tervezte, meg a Metaltronixokat meg a Lee Jackson cuccokat. Ugyanaz a konstrukció mind, azaz ugyanúgy szólnak kb, csak másak a fícsörök.
Ez konkrétan mindent tud, 2 teljesen független csati, a torzítotton van 2 gain és egy preamp volume, mindegyiken külön háromsávos EQ, plusz egy master presence, effekt loop, csatornánkénti reverb. Ja és természetesen fullcső, és 100 W ;]
Egyébként néha gondolok rá, hogy eladjam, de még nem tudtam elhatározni magam rá.
Ááá,gyárit nem!
Készül a következő,már olyan 70%-os. Még nincs benne cső,meg optocsatolók,meg ellenállások. Szerintem 2 hónapon belül meglesz...
Egy teljes Dual Recto lesz,kiegészülve egy SLO-100 clean/crunch csatornájával.úgyhogy végülis 3 csatornás lesz,és minden csatorna két módban lesz használható:
1.csati (SLO): clean vagy crunch
2.csati (DR Orange): clean vagy crunch
3.csati (DR Red): Modern vagy Vintage
Ahha,ahhoz kell a lóvé. :))
Most voltam próbán megdöngettük a fejet egy 1960 ládán,hát tetszett rendesen! Az új gazdájának is! :))
Azért sajnálom ám....
Első gyermek volt,és a szívemhez nőtt a kicsike. Meg azért kurva jó kis cucc volt. Csináltam pár videót a próbán,ha sikerül emberi méretűre zsugorítanom és feltennem valahova azt a párszáz megát,amit a digi fényképezővel rögzítettem,akkor majd felrakom.
Akkor most Herbert, Savage, Savage SE? Vagy csak az első 2?:)Remélem olyan idős(bocs, nem mondom, hogy öreg, csak idősebb mint én) koromra, mint amiben most vagy, én is megvehetek majd ilyen dolgokat!