Gondold el nekem mekkora örömöt jelentenek ezek a feldolgozások.Főleg annak tudatában, hogy Mariann először mennyire tiltakozott a "Most múlik pontosan" ötlete ellen.És most nézd meg ezen a felvételen is mennyi örömmel, szenvedéllyel, boldogsággal adja elő!!!
Hab a tortán, hogy át is jön!Sajnos tavaly kihagytam pár Csík koncertet, de Isten segedelmével az idén nem hagyom, még ha a belem lóg ki akkor sem.Bár Ati összes zenekarát boldogan hallgatnám meg élőben!Nem is tudom honnan van ennyi energiája.De kérlek lentebb nézd meg a jubileumi felvételt is!
Ez meg számomra megunhatatlan!
Nem az üzlettel van bajom, hisz nem is ismerem!Úgy érzem, marketing fogásként szerepel a hirdetésben.Azért ott lett volna módja eldönteni mit is szeretne igazán.Az biztos, hogy egy új hangszer vagy legyen az bármi az utóbbi két évtizedből, mindig érdemesebb az újat választani.
De azt is kitárgyaltuk már párszor, hogy az átlag felhasználó bizony egy hangszerbolti vakteszten simán elbukna.
Az elektronika is egy olyan dolog, hogy kell hozzá egy fasza erőlködő is.Ezzel csak annyit sugallnék, ha amúgy is keveset használja, akkor azt gondolom főként akusztikusan lesz használva.
Szavaidból arra következtetek, bármennyire is szereted a Fendert, az eszed az Epi felé billenti a mérleg nyelvét.Az is biztos, ha azt próbálod ki először és az első benyomásod pozitív lesz, már a Fendert meg sem nézed.
A Fenderről valóban elég jók a neten olvasható vélemények, és több is van belőlük, bár lehet hogy azért, mert régebbi modell. Az mindenképp imponáló, hogy használták, színpadi és stúdió körülmények között. Viszont 2007-es, és minden gyári rajta, így a bundok is, ami a rendszeres használat mellett nem túl bíztató. Ezzel ez lenne az egyetlen gondom, amúgy egyből rámennék, mert fenderbuzi vagyok amúgy is... :)
A Epi pont azért szimpi, mert új, ezért a bundok is garantáltan faszák. Azt írják róla, hogy nagyon kényelmes a nyaka, kezdőknek ideális, és ez a barátom szempontjából jó pont, mert nagyon keveset gitározott az elmúlt 25 évben, és nem is forgatná sztem napi szinten a a hangszert. Meg az elektronikája is jobbnak tűnik.
Amúgy miért gond a New York-i Guitar Center? :)
Hangosan gondolkodom!Én először a Fendert venném kézbe.A hirdetésben nincs sallang, vetítés, mellébeszélés.Szerintem a továbbiakban(ha úgy alakulna) jobban eladható.Valamint emlékeim szerint, bár nagyon rég volt, jókat hallottam róla.Mindkét gitárnál fenntartom, hogy egyforma húrokkal szerelve kerüljön kipróbálásra.Nem kell hangsúlyoznom mennyit számít.
Az Epi.Hmmmm, hogy is írjam?Vagy jobban gondolta volna meg a vásárlást, vagy ne is írná hol vette!
Ennyi..... Bízom abban, hogy Irsai Olivér barátunk, aki számos hangszert kipróbált a nagy vízen túli hangszerboltok kínálatából benéz ide, és megmondja a tutit.Nem tudom mennyire számít, de Khalim barátomat is meggyőzték a dáridó húrok, így a 72-es Martin lapátkáján már azok zengenek.
Egy barátom bízott meg, hogy elektroakusztikus gitárt vegyek neki 60ezer körül. A környéken kettőt találtam, ami használtban belefér a büdzsébe, és a barátomnak is tetszik, viszont sok időm nincs emiatt utazgatni, így gondoltam megfuttatom, szerintetek melyiket lenne érdemes előbb kipróbálni.
Nem szándékozom regisztrálni a faszkönyvre.Igazad van, halódik a fórum, de mint általában a "gazdátlan" dolgok, úgy amortizálódik le ez a jobb sorsra érdemes dolog.
Sajnos nyuggerként kissé megváltozott az időbeosztásom, ráadásul "törzsvendég" lettem az egészségügyi intézményekben, így nehéz időt találni a "talira".Hab a tortán, hogy a jelen közlekedési körülmények közt úgy utálok vezetni, szinte fáj!
Csak annyit tudok mondani, ismételve magam, az adok-kapok rovatot és talán a képfeltöltést kéne megújítani.Természetesen az álnév alatti bemutatkozás is lehetne valós!
Rendszeresen benézek, elolvasgatom ha van valami, itt is, a fenderben is, meg egy két topikban. Írni nincs mit, azért hogy írjak valamit nincs kedvem.
A szuperegó megvan, néha fellépünk itt-ott.
Van amúgy még tali is, Joe emlékére szervezi Bea meg Marci, nyilván nem olyan. De jó hogy van, hacsak ennyi is. Dokibácsi meg Khalim is ott szokott lenni, tudunk váltani pár szót. Egyszer te is eljöhetnél, megnézhetnéd a lapátokat.
A fórum régóta halódik, sokan átköltöztek a kék színű oldalra, ott nyomják. Amúgy ott is ugyanaz minden mint itt, talán annyiban más, hogy ott névvel-fényképpel adják az emberek. Alapból több az info mindenkiről. Azért szorítok, hátha kitalálnak valamit.
Szia kedves Estván öcsém!
Igen, mint szamáron a fül.De sajnos már Ati mester sem lépi át a küszöböt.Te is nagyon elhanyagolod.Tartok tőle, hogy Barna 41 ezer levele a vég kezdete.Pedig szakmai kérdésekben útmutató lehetne, de mint tapasztalom, még az esetleges válaszokat is figyelmen kívül hagyják a véletlenszerű kérdezők, nem hogy visszaolvassanak.Én most nagyon elvagyok a villanygitárjaimmal.Vettem Beatbuddy dobgépet,TC Helicon harmony singer vokálgépet, és.szórakoztatom magam. Khalim kedves testvérem üzleti útjai során szerencsémre meglátogat.
Most készülök egy évfordulós születésnapi szórakoztatásra.Csak mellékesen, talán tudod anno én vettem meg Joe barátom kicsi, de erős PA motyóját, így aztán minden nap eszembe jut.A képernyőkímélőm az ördögmasinán a gépen levő fotóalbum.Így aztán akarva, akaratlan a régi akusztikus talik képei is naponta előjönnek.Van még Super Ego?Igaz, az amerikai lapátkáidat sem "mutattad" még meg.Attika barátunk túladott a T- betűs szépségen.Most amerikai és Ausztrál M betűseket nyúz.
Örültem, hogy "láttalak", még ha csak ennyire röviden is.....
Egy kérdés Harry!
Van nekem egy negyven év körüli klasszikus, no name gitárom.A rezonáns repedt.Meglátásom szerint tömör fa.A binding gyöngyház jellegű.Az oldal, és a hátlap rétegelt.Érdemes lenne javíttatni?Vagy nem gazdaságos?
Na, az egy kérdésből mindjárt lett kettő......
A felvétel alatti hozzászólások közt van olyan, mely a hidak cserélgetéséről szól.Talán egy jó angol nyelvtudással, mely nekem sajnos nincs, valami hasznos is kiderül.
A boldog karácsony mellé csak azt akarom mondani, hogy lett egy 12 húros akusztikus Harley Bentonom és úgy meglepődtem, mennyire tetszik és rendben lévőnek érzem, hogy forralnom kellett egy kis bort.
Nyuhé!
Irsai Olivér fórumtárs kizárólag az Elixír márkára esküszik.De még emlékeim szerint Pandolin névre hallgató barátunk is.Ibanez gitáromon (már eladtam),én is ezt használtam.Élettartamra szinte legyőzhetetlen, de a Dáridóhoz képest a fülemnek "csilingelő".
Szavaid idézve, "na szóval", ez a test nélküli hangkép erősítés nélkül is megvan?Mert akkor nincs mit keresni az elektronikában.Nem tudom mennyi idős, mennyit használtad, de a pakliban ott van, hogy a felső híd nútjai kikoptak, vagy már elöregedett, és eltört? De például barátom Martin hangszerén a híd ragasztása elengedett.Bár mint tudjuk az Elixír húrok rendkívül tartósak, ennek ellenére nem árt bizonyos idő elteltével cserélni.Ezt a gondolatot csak azért vetettem fel, mert már volt pár ember, aki sajnos leírta, nekik évek óta vannak fenn a drótok.
Ismételni tudom magam, én kérnék "telefonos" segítséget, a közönséget inkább kihagynám a kérdés megválaszolásából.
Na, szóval egy Martin DRS2-m van, amihez egy Fishman Aura Spectrum DI-t használok. Jelenleg Elixir húrok vannak fenn. Az eredmény egy test nélküli, csörgős hangkép.
Ezt most nem értem.A hangszedő miatt csörög, csattog, ami lássuk be számomra furcsa, avagy a beállítások, húrok, hidak miatt?Jó lenne behatárolni a dolgot.Egyébiránt, a hangszedőket is kitárgyaltuk már párszor, szerintem a keresővel vissza lehet rájuk nézni.Nem szeretnélek megsérteni ismeretlenül, de a kísérletezés helyett meg kéne nézetned szakemberrel.Bár én a Kisalföldön lakom, de a fővárosi szakik közül Harryt merném ajánlani, illetve Kovács Zolika ténykedését dicsérik sokan.Szabó Ati Egerben mindig Gőz Gyula mestert preferálja.
Remélem ötletelésem hozzájárul a mielőbbi megoldáshoz.
Személyesen Martinból az Ati által ajánlott MSP 4200 medium phosphor bronz 13-ast használtam.Ő ajánlotta még a Martin Eric Clapton signature phosphor bronz húrkészletet is.Nekem nem jött be igazán, de mindenki másképp szereti.Erhard melegen javasolja az Aluminium bronz húrokat.Azt még nem próbáltam, de visszatértem a Daddario EJ 16 phosphor bronz light 12-53-as drótokhoz.Az én hangszeremen, a füleimnek tetsző hangzást adja, és a mélyek erőteljesebbek, bár eddig azt gondoltam így "természetes".
Még annyi, hogy Khalim barátom is lecserélte a Martin gitárján az azonos nevű húrokat, mert megtetszett neki az enyém hangzásvilága, és nem csalódott, sőt !
Eredeti kérdésedet szerintem meg valamelyik Mester megválaszolja.
Boldog karácsonyi ünnepeket kívánok!
Valaki ismeri ezt a számot, ami megy a film alatt? A vége felé nem beszélnek bele.
Megköszönném ha esetleg meg tudná valaki mondani !
https://www.youtube.com/watch?v=kBjcFW0W25Q
Az se sokkal nagyobb test. A 0-18 martin méret, majdhogynem parlor. 12 érintős csatlakozás. Most csinálom már a sajátomat is. Jobban tetszik, mint az OM. Sajnos a felvétel kültéren készült, így kevésbé adta vissza mennyire részletgazdag.
Évek óta szenvedek azzal, hogy az E1 húrom jóval halkabban szól mint a többi. (csak bedugva elektromosan)
A godin elektronikát már rég kicseréltem amivel szintén ezt csinálta.
Most egy AER Ak 30 plus van benne és ezzel is csinálja.
Hangszerészek próbálkoztak , hogy beraktak egy kis emelést a csont alá pont a húrnál de az eredmény nem jött meg. Az egyik barátom FURCH gitárjával ugyan ez a gond. Valahogy a minőségibb , drágább gitároknál láttam ezt a problémát a gagyi szaroknál bezzeg nincs ilyen gond.
Van e valakinek ötlete, hangszerésze vagy bármi???
Mikor meghallottam ezt az amatőr fiút énekelni, bizony nagyon tetszett.Így aztán megosztom veletek.Legfőképpen azért, mert tegnap Khalim barátom a Cort baltámat vitte táncba, és teljesen el volt tőle ájulva.Én meg a blues muzsikától amit játszott.Nem is bírtam ki, hogy ne vonyítsak rá, annyira inspirált.
Sziasztok! Van itt valakinek ZOOM A3-as akusztikus gitárpedálja? Én most vettem egyet, nagyon jó kis szerkli, de egy dolgot szeretnék megkérdezni egy olyan kollegától, aki használ ilyent.
Kösz, igazad van, ha jól látom 1982-es a koncert, Metényi akkor már a So Falls Witchita.. lemezen dolgozott és nagyon úgy gitározott, ahogy szeretjük, és Stratot még soha nem láttam a kezében. Viszont még egy nagy név van a csapatban, nem ismertem fel, de Gadd Pista veri a dobokat - ez sem rossz.
Állítólag több, mint 1000 lemezen játszik.
De hogy ne legyek nagyon off, egy kis zene, amikor nem elég neki a 6 húr. zene
Nem ő az: "A group of eleven musicians was assembled for the concert,[11][15] most of whom were experienced studio musicians and had played on albums involving Simon or Garfunkel. These included David Brown (guitar), Pete Carr (guitar), Anthony Jackson (bass guitar), Rob Mounsey (synthesizer), John Eckert (trumpet), John Gatchell (trumpet), Dave Tofani (saxophone), Gerry Niewood (saxophone), Steve Gadd (drums, percussion), and Richard Tee (keyboard, piano).[16]"
Én csak azt tudom, hogy a Simon Pali is magyar származású felmenőkkel rendelkezik.Igaz, szimfonikus volt a felállás..... Khalim Zoli barátom is sokszor gratulál a muzsika választásaimhoz. Ati mestertől is kaptam dicséretet.Nevetni fogsz, de szinte egyetlen általam szeretett, imádott banda tagjainak nevét sem tudtam soha megjegyezni.Talán nem is tartottam fontosnak.Na jó, a gombafejűek kivételek.Még annyi kiegészítés, mi jórészt a Szabad Európa, a "rédijólaxembörg" és a külföldi rokonok által behozott, szalagos magnókra másolt anyagokból táplálkoztunk. Ismét okosabb lettem, köszönöm.Viszont mindig is gondoltam a zsenik általában zsenikkel veszik körül magukat.
Lali bátyó, tudod mit linkeltél be???
Wazze tudod ki nyomja bőgőt ott hátul? nem más mint Anthony Jackson, hihetetlen, s micsoda hippifrizurája volt!
2'10-nél az a piros inges gyerek véletlenül nem a Pet Metheny igen fiatal kiadásban?
Ezen a nótán jobban látszik, sztem ő az, bár még nagyon másképp pöngetett - 3"18-nál nyomja a szólót, anyám borogass
itt
Jók ezek a Fishman piezzós elektronikák. Utána kötöttem egy Chorus pedált egy nagyon kicsit megvadítani a hangját, a PA rendszeren kap egy kis referb-et, és tökéletes hangja van a Sigmának. Az AURA 16-ra nincs is szükségem. Ha valakit érdekel, odaadom majdnem fél áron. Majdnem vadonat új, kb. 3 hónapos, garanciás, karcmentes, kb. hatszor használtam. Papirokkal, dobozában bla-bla... stb.- Nekem túl munka és türelemigényes, egyébként profi műszer. (Én meg amatőr vagyok)
Már rég eladtam
Mikor az orvos fejéből kipattant
Szamarat vezethetek, nem kaminyont
Hiába fognék kezembe olyat
Nálam Taylor, Martin épp úgy szólhat
Mint lenézett Cort gitárom
Pedig vételét cseppet sem bánom
Három akkord és tábortűz mellé
A Cort és fakezem bőven elég, elég