Én a bolt-t modellt tudom fenderhez hasonlítani, mindkettő 3 single coilos. Nekem van mindkettő. Na szóval:
Sokkal nagyobb jelet ad le a hangszedő, mint egy fenderé.
Karakterében hasonlít a fenderhez, csak még fankisabb a 2 és 4 állásban, az 1-3-5 állásban pedig a fenderhez képest több magasa és mélye van a hangnak, kevesebb közepe, ami vagy jó vagy nem. A nyaki pu-nál nem igazán hozza azt a hangot, amit a fender rajongók istenítenek, nem pont olyan a hang, hasonlít rá, de önmagában persze ez is jó. Van egy kis kapcsolója, amely a stratokhoz képest még 2 hangszedőkombinációt megvalósít, kicsit olyan, mint a deluxe modellekben az s1 kapcsoló. Összefoglalva: egy strat jellegű gitár, de nem akarja tökéletesen utánozni a stratot (arra ott van a strat, meg a strat klónok, a carvin egy egyéniség), nagyon izgalmas hangszínekkel. Nagyon sokoldalú hangszer, és makulátlan a kivitele, de ezt már többször megbeszéltük. Egy hifi strat. De megtalátam a carvinok első komoly hibáját is: a tokja olyan passzentos, hogy még a gitárszíjat sem lehet belerakni. A wilkinson tremolo pedig egy idő után kienged, és a megszorított állásból elkezd fityegni, de ez a gyakorlatban nem okozott gondot, úgy is jó volt, amilyenné több óra használat után lett.
és akkor gondolom a minőségük sem lehet annyira "ingadozó", ha csak rendelésre megy...
és az az 1000$ körüli ár meg nem tűnik vészesnek (bár nem ismerem az államok beli árakat túlzottan:))
Es mivel az adott tipusokat is lehet kulonbozo faanyagokkal rendelni (pl éeger helyett mahagoni nyak es test), meg az azonos szeriak kozott is van hangzasbeli elteres a fa miatt.
Igaza egyik se... se Gibson, se Fender. Vegul is sokfajta Carvin van, van amelyik nagyon fender stratos (BOLT), van amelyik pedig elegge PRS jellegu (a CT szeria). Az atmenonyakas DC szeria meg inkabb a Jackson, Ibanez, ESP szuperstrat shredgitar vonalat koveti. A HS szeria meg fusion/jazz (Holdsworth).
A legtobb Carvin testen atmeno nyaku, es a kek gitaron nincsen kulon juhar fedlap, vagy szines festes, hanem csak egy kek pác utana lakkreteg, ezert atlatszik a testen atmeno juhar nyak, az test 2 oldala pedig éger fa, ezert van kulonbseg a kozepso resz es a "szarnyak" kozott. A zold is testen atmeno nyaku, csak ott van meg rajta egy jo 1 centis juhar fedlap, igy aztan a nyak nem latszik.
akkor értem.
egyébként gyönyörűek a carvinjaid!
főleg a zöld tetszik nagyon!
a kék több fából van(a fedlapra gondolok)?
(vagy csak a lakkozás miatt van az az éles határ?)
Es mivel nem tudod kiprobalni a megrendelt gitar, csak amikor kesz van es elkuldik hozzas postan, ezert van egy 10 napos probaidoszak, ha a 10 napon belul meggondolod magad es nem tetszik a hangszer, akkor visszakuldod nekik es visszaadjak a penzt az utolso fillerig (kiveve a postakoltseget)
nem a te hibad, azert nem hallottal, mert boltban nem aruljak oket. Sehol. Emiatt nincsenek nagy reklamjaik sem, legalabbis Europaban nincs. De ha belelapozol mondjuk egy Guitar PLayer vagy Guitar World magazinba, ott tuti hogy van Carvin reklam, es idonkent Carvin teszt is. 1-2 eve teszteltek pl. az uj Carvin California Carved top gitart a guitar playerben es elnyerte a magazin egyik kulondijat.
Szoval profi hangszer, de nem boltban aruljak, hanem elore leadott rendelesre gyartjak le neked, vagy pedig hasznaltan lehet vadaszni az Ebayen stb. Es mivel nem gyartanak millio szamra futoszalagon gitarokat, ezert kevesebbet is latsz beloluk. De pl. Tony MacAlpine, Alan Holdsworth, Joe Walsh is carvinokon nyomja.
Az aktiv nekem se volt muszaly a gitaromban, de mivel hasznaltan vettem, igy jott a gitarral. Az a jo hogy a volume poti az egy push-pull, szoval kihuzva passziv a gitar, ezert ha bedoglik az elem, akkor is megy.
nekem meg egy ilyen, ez most a stock cuccok között van. Az aktív cucc lehet, hogy nem lenne muszáj, bár ki tudja, meg walnutból, hogy szebbebb legyen. optimális paraméterekkel bírna ilyen konfigban ;] Na jó, mondjuk ilyen abalone block inlays esetleg még elférne, de nem biztos, nem szeretem a csicsás gitárokat.
Ezt csak a színvilága miatt linkeltem. Ha netán itt lenne a zsebemben felesleges kb kétésfél kiló, akkor egy ilyesmi színösszeállítású DC727-et próbálnék szerezni. Erősen valószínűleg walnut fából. ;]
De azért egy ilyet sem utasítanék vissza, ha valaki hozzám akarná vágni esetleg. Hm? Valaki? :D
Huu az hosszu ido, en akkor eppen Depeche Mode rajongo voltam, es gitart meg messzirol sem lattam
Na ennyit az offolasrol
Visszaterve a Carvinokhoz, az uj DC400-ban hangszedoket csereltem, nem vagyok nagy rajongoja az Evolution-oknek, bar visszatekintve nem is szoltak rosszul benne. De beleraktam egy Tone Zone-t a hidhoz, es egy Air Norton-t a nyakhoz es most meg jobb lett.
Szegedrol nem. En vegul is eredetileg nem szegedi vagyok, hanem Kiskoros melletti... csak Szegedre jartam fosulira.
Nem veletlen talalkoztunk, itt Toledo-ban ahol elek, sok magyar lakik, illetve magyar szarmazasu, es ide szerveztek neki egy kis par hetes turat, egy gitarral jarta itt a magyar kozossegeket, es szorakoztatta oket magyar dalokkal (Az a szep, Janos legyen stb. ide ezek kellenek...)
Szoval sok helyre elmentem vele, meg neha egyutt is zeneltunk, ilyesmi.
Hát nem nagyon, bár a dolog erősen függ Laci szerelmi életétől. Ha van nő, akkor nincs buli. Bár már steel gitáros is van, egész jól mentek a dolgok, aztén megint becsajozott. De persze lehet, hogy nem jól látom az összefüggést. Bocs a többiektől az offért.
Hát egy ember volt ilyen tapló, de a társasága sem sokban különbözött tőle. Egyébként egy iskolai alapítványi bál volt - tanárok, szülők. Igazából persze az volt a baj, hogy néhány nótán (pl. kék a szeme meg ilyenek) kívül nem tudunk ilyet játszani, bár a zorbát azért lenyomtuk, meg a surdát is, meg szóljon hangosan az ének De az a baj, hogy minden bálban akad egy két tahó paraszt, én nekem ebből elegem van, viselje el ezt az, aki rá van szorulva, és hobbi zenész vagyok, és ha nem érzem jól magam a bulin, akkor nem vígasztal a fellépési díj.
Ez felháborító!!!!! És mit csináltatok? Szeneslapát-fogmosás? És ezen a többi ember csak vigyorgott? Vagy ott mindenki ilyen zorall volt? katasztrófa komolyan mondom
Elősorban azért keseredtem el, mert úgy döntöttem, hogy nem folytatom tovább a báli zenélést. Most volt az első olyan eset, amikor a zenekarhoz hozzádobtak egy üveget, még jó, hogy nem talált el senkit. Ez sajnos azt is jelenti, hogy egyáltalán nem lesz semmilyen fellépésem, mert a country együttesünk sem működik. Már ingyen sem kell a country zene. A hangszedő letekerésre én is gondoltam, majd kipróbálom azt is. Szóval csak itthon fogom nézegetni a gitárjaimat
Ne keseredj el Fendermania! Szerintem nem csak "baligitarnak" lehet azt hasznalni
Probald meg lejjebb sullyeszteni a hangszedoket, akkor kisebb jelet fognak leadni.
12W-os erosito??? Csarnokban? Bar egy csarnokban, ha ures, vagy zeng-bong, akar egy Marshall is szarul szolhat a zenges miatt. Szoval ez szerintem egyelore nem mervado
Ha tovabbra sem jon be a hangja esetleg, akkor pickupcsere is segithet, de elobb mondom tekerd le a hangszedoket, ha meg nem probaltad.
Hello, itt gyönyörködünk a gitárokban, közben meg ezek feltételezhetően valódi zenélésre készített hangszerek. Nos következzék egy rövid összefoglaló a tegnap esti bálról, ahol először használtam a gitáromat. A hangolás délután 6-tól hajnali 4-ig tökéletesen tartotta magát, egyáltalán nem kellett utána húzni. A gitár nagyon kényelmes, mivel sokat gitároztam, ez is fontos szempont. A mini báli erősítőt azonban túlvezérelte, úgyhogy torzított a tiszta hangokon is. Érdekes, hogy a garázsban (persze közel sem nagy hangerőn) minden jónak tűnt, úgy látszik, hogy tornacsarnokban nem elég egy 12 Wattos gyakorló erősítő Az egyik menetben a fenderemmel játszottam, azt azonnal be tudtam állítani, hogy nem annyira torzított. SZóval sokkal nagyobb jelet ad ki a pu., mint egy fendernél, ez most az én esetemben hátrányos volt. Aztán itthon rádugtam két nagyobb erősítőmre is, sokat nem vacakoltam a beállítással, jól és hangosan is jól szólt. A hangja sok hallgatás után leginkább olyan szerintem, mint egy loudnesses fender strat, sok mélye és magasa van, a fendernek több a közepe. Ez mindegyik pu. állásban igaz. Nem is igazán tudom kitalálni, hogy milyen stílushoz lenne a legjobb, talán funky gitárnak. SZóval egyelőre a hangjától nem vagyok elájulva, nagyon jól és csábítóan szól, ha csak magában hallgatom (mondjuk egy boltban próbálgatom), de zenében valahogy kevéssé van jelen, mint egy fender. Persze lehet, hogy erről a nem megfelelő erősítő vagy beállítás tehet. Még próbálkozom egy kicsit, de éppen tegnap határoztam el, hogy befejezem a báli zenélést, már nagyon unom, hogy már este 10 órakor a mulatós zenét követelik, pedig a szó klasszikus értelmében beat zenekar vagyunk. Pedig ezt a gitárt pont báli gitárnak vettem, mert nagyon kényelmes rajta játszani, most meg abbahagyom az egészet.
A Carvinos fiúk gyönyörű gitárokat csinálnak, végignéztem az in stock képeket. Hát, csak hűledeztem, hogy ilyet is lehet csinálni. Ez már művészet a legmagasabb fokon!
Jaja, komoly. Ezzel is biztositjak, hogy annak ellenere, hogy a vasarlas elott nem tudod kiprobalni a sajat gitarod (hiszen rendeles utjan veszed), megis legyen valami garancia arra az esetre, ha esetleg nem tetszik, nem esik a kezedre, feleseged el akar hagyni mert gitarra koltotted a penzt, rajossz hogy inkabb balalajkan akarsz jatszani stb
Hat igen, eleg sok, bar altalaban ugy tartjak hogy mondjuk egy 1200 dollaros Carvin egy kategoriaban van mas kb 2000-3000 dollaros gitarokkal. Szoval jo erteket kapsz a penzert. Mondjuk annyibol szarabb a tengeren tulrol venni, hogy nem tudom hogy a magyar forgalmazonal is visszaviheted-e a gitart 10 napon belul ha nem tetszik. Itt ugy van, ha nem tetszik akar a 9. napon visszkauldheted es visszaadjak a penzt (kiveve a postakoltseget, ami 20 dollar)
Igy van. En nagyon szeretem a Harmony Central felhasznaloi velemenyeit, de ott kell egy nagy rakas tapasztalat, hogy az ember tudjon a "sorok kozott olvasni". Mivel az angolom mar anyanyelvi szintu, es evek ota olvasom a HC review-kat, ezert konnyen ki tudom szurni, azokat akik lof.szt sem ertenek a cucchoz, de nyomjak a 10-es osztalyzatot ezerrel Fontos dolog hogy nem csak az pontot kell megnezni, hanem el kell olvasni a leirasokat is.
Na ja, mindig vanak fikálódók. A másik véglet meg aki állandóan csak azt dícséri ami neki van. Harmonycentral tele van ilyennel. Ott a legszarabb cucc sem kap 7-8-nál alacsonyabb pontot :D
Viszont az olyanok véleménye már elég meggyőző, akik mondjuk min. 20 éve tolják az ipart, és van otthon mondjuk egy PRS egy Gibson, Fender, ESP, stb, egyéb nyalánkság a Carvin mellett, de mégis ez utóbbi a kedvenc.
En olvastam olyanokrol is akik nem szeretik a Carvin-t es probaljak fikazni, de ilyenek mindig leteztek, vannak olyan alapbeallitottsagu emberek, akik fikaznak mindent, ami nincs nekik
Keves az olyan ember, akinek volt illetve van tobb Carvinja, es megis rosszakat ir rola. Legtobben a hangszedoket szapuljak, pedig, nagyon frankok a gyari Carvinok, foleg az utobbi evben fejlesztett C22B es C22N, ezekkel jon most mindegyik humbuckeres Carvin. Az emberek nagy resze ki sm csereli, en is jobban orultem volna, ha ez a legutobbi Carvinom nem Evolution-okkel, hanem gyari C22B es C22N hangszedokkel jott volna
A szeriaszamok nem sorrendben vannak, vagyis nem egeszen. Amolyan korszakok vannak, pl, mittomen a 90XXX szeriajuak 2004-2005, de azon belul nincs sorrend. Tehat csak nagyjabol lehet oket betajolni idorendileg.
Valszinu azert mert ezek csak az "In stock" reszlegben eladott gitarok. Ezek mellett sokkal tobb gitart is eladott a Carvin, ez csak egy toredeke. Szoval ezert nincs ott a tied. Az uj gitaromat en sem talalom rajta, pedig az 2003-as.
Hát nagyon sok BOLT modell van a listán, többek között a 433-nál belinkelt is BOLT-T modell. Bennem azért merült fel a kérdés, mivel a listán az én gitárom szériaszámánál kisebb és nagyobb számok is vannak, de lehet, hogy nem feltétlenül időrendi sorrenben adják a szériaszámokat. Harkh, egy gitárosnak nemrég megmutattam a carvinomat, lehidalt azonnal....
SZtem mert ez egész új (links generated by BillV on 10/23/2005)
másrészt, meg lehet, hogy csak az én figyelmemet kerülte el, de én nem láttam itt bolt modelleket.
Hát nemtom, élőben még nem volt szerencsém hozzá, de elnézegetve a képeket/leírást/review-kat, meg hogy milyen faanyagokból van, milyen hardverrel, meg megmunkálással, és még amerikai is, sztem kurvára nem drága, sőt.
Ezt birta írta: Én nekem sosem volt sosem próbáltam de pozitív véleménnyel vagyok róla mert USA , jó ára van és szinte az összes model készül balkezesben felár nélkül. Ez nekem meggyőző
Ezt Gabe írta: Igen, es az eleg meggyozo, hogy olyan minosegben keszulnek, hogy nagyon jo hirnevuk van annak ellenere, hogy a vevok nem tudjak kiprobalni a hangszert, amig meg nem veszik, hiszen hangszerboltban nem aruljak oket, hanem rendelesre keszul mindegyik Carvin. De az opciok sora szinte vegtelen, meg sajat nevet is be lehet vesetni a nyakpalca fedolapra.
Ezt xanaxNL írta: olvasom,hogy a test alder,a nyak juhar,a fogólap ebony. ez igen kemény összeállítás,már ami a fát illeti. kemény,érces,rockos,sikítos szandra tippelek.mik az első tapasztalatok?milyen a gyári pickup?ilyen gitárbol illik kijönni olyan üveghangnak hogy átrendezze a dns-emet:))
Ezt Gabe írta: En hasznaltan vettem jo aron, foleg hogy itt volt helyben Toledoban, de osszeszamoltam a gitaromnak az opcioit stb. es kb 900-950 dollarba kerult, ill. kerulne ha most ujonnan rendelne valaki.
Ezt Gabe írta: Az enyem a mahagoni nyak, mahagoni test opcioval jott (eben fogolap adott). Plusz, a standard hangszedok helyett a nagyobb jelu M22SD es M22N lett belerakva, szoval elegge huz a hangszer. vastag hangja van es szuper hangkitartasa.
Ezt Gabe írta: mit meseljek... hm... franko tokja van :) A hatuljan a potikat tartalmazo ureg nagyon jol le van szigetelve rezfoliaval, es az az erdekesseg, hogy az 5 db fedelet lefogato csavar nem egyszeru facsavar mint altalaban, hanem rendes suru menetes csavarok es 5 darab kis femfoglalat van beleultetve a gitarba, abba csavarozodnak bele. Ez is eft erdekesseg. A nyaka kozepesen vastag, es szupergyors, a nyak olyan merevitopalcaval van ellatva, ami oda-vissza allit, tehat nem csak egyiranyba hatasos (nem csak fesziteni lehet, hanem akarattal homoritani is a nyakat.) Emellett 2 grafitpalca is van a nyakba epitve a nyakallitopalcatol jobbra es balra mereviteskeppen.
Ezt xanaxNL írta: a fém foglalatot dübelnek hívják:) hát ismét egy komoly gitárt vettél gabe.de azért én sajnálom a musicmant.semmivel sem összetéveszthető hangja van neki.