Azért ez kissé paranoiás már, nehogy azt hidd, hogy bárki is azt fogja figyelni itt kinél vannak a legjobb cuccok és célzottan odamegy majd kirabolni...
Eleve szerintem nem hangszert lopni a legjobb befektetés, akkor már pár dvd lejátszóval, vagy tv-vel jobban járnak, azt könnyebb eladni/nehezebb felismerni...
Amire még nagyon figyeljetek oda!
Hangszertolvaj, honnan tudhatja a címeteket!?
Nekem is azután esett le, amikor nemrég eladtam a DS-1-es pedálom
és a midi-kábelem.
Hát postán adtam fel és könyvelt küldemény feladóvevényére
rá kell írnom a cimem, igaz az nálam marad, de akinek kipostáztam,
az tudja a címem ezután.
Ha itt értékesíttek valamit és drága, gondolja a betörő van ott még
biztos valami, hiszen a többi fórumból kiderülhet, milyen cumón nyomultok.
Ezután már el is dől, kihez kopogtat, de előtte rendel valami kis biszbaszt, hogy megtudja a címetek.
(ez a gondolatmenet, az után született, hogy devil, felvetette, hogy lehet, hogy itt van köztünk valami szennyes köcsög tolvaj. És igaza lehet, hiszen sokan járnak ide, és sokunknak loptak már el cuccait)
kb 3 hete Érden az egyik ismerősömtől elloptak egy Laptopot. A ház alsó szintjén egy gyógyszertár van fölette pedig az erkély. Na oda valami buzi felmászott és amikor az ismerősöm épp elment zuhanyozni, addig kirámolta a szobát úgy, hogy a két gyerek ott aludt. Azt hiszem HP volt.
iwiwen jött:
Makumi Kamau
TEGYÉTEK KI AZ ÜZENŐFALATOKRA PLS!!!! SZIGETRE MENŐK! A SEGÍTSÉGETEKET KÉREM! TEGNAP AZ ARANYÁSZOK SÁTORNÁL ELLOPTÁK A GITÁROMAT, EGY ELEKTRO-AKUSZTIKUS FENDERT. A KÉPET A GITÁRRÓL ÉS A TOKJÁRÓL MEGTALÁLJÁTOK A KÉPEIM KÖZÖTT! HA TALÁLKOZTOK VELE VALAKINÉL VERJÉTEK AGYON ÉS HÍVJATOK 06706107303!!! KÖSZÖNÖM, KAMA
...egyébként tényleg gáz.
Köszi mindenkinek, aki a Ricsosz szintiügyéért aggódott, segített. Ugyan az x5 nem lett meg, de sikerült kölcsönkapnia/vennie mást. Mindenesetre figyeljetek.
Amennyiben itt a fórumon is ólálkodik valami rohadt thangszertolvaj szarállat, mindenki nevében lenne egy üzenetem:
HANGSZERTOLVAJOK A BUZI KURVA ANYÁTOK SAJGÓS PICSÁJÁT, ÉRTSÉTEK MÁR MEG, HOGY EZ NEM JÓ BIZNISZ ÉS SZÉGYENTELEN TETVES DOLOG! AZ ISTEN BASSZON MEG BENNETEKET VILLÁMMAL, DÖGVÉSSZEL ÉS TUBERKOLÓZISSAL, ILLETVE BÉLFÉREGGEL!
ROHADNÁTOK MEG A KURVA ANYÁTOK COMBJÁN FOLYTATOK VOLNA LE TETVEK! KÍVÁNOK NEKTEK SOK SZART AZ ÉLETBEN, FŐLEG HÁZAITOKBAN!
Elnézést kérek, de hátha valami itt settenkedő tolvaj magára ismer... mindenkinek respect, nem a rendes, derék fórumosokhoz szóltam..
Sziasztok!
Elloptak tegnap éjjel egy fender telecastert...custom shop, candyred szin, jávor fedlap(áttetsző),juhar fogólap, Kotzenszett benne( twangking, chopper). Egyéni ismertetőjele h a hid 2 hátsó sarka között egy félkörives karcolás van a lakkon.
Bárki bármit tud szóljon lécci!köszi!
Kontakt-névre katt
A jóbüdös kurva anyját, vaktól lopni, miért nem ütötte el egyből az autó a szemét gecit... Mondjuk akkor a szintinek is annyi, de most komolyan, az anyjának azt a sajgós picsáját az ilyen köcsögnek, hogy folyt volna végig anyja lábán..
Nem találok szavakat, nagyon remélem mielőbb meglesz, ha meg megtaláljátok a tolvaj parasztját, hívjatok fel engem is, bár semmi közöm hozzá, de mutatnék némi szolidaritsást...
Rohadt szemét, nagyon sajnálom, remélem a billentyűsötök ugyanolyan szerencsével jár majd, mint én annak idején a les paul-lal..
Add tovább, fontos! Ilyen nincs! BuTapest, kalap le....
Tegnap este Ricsosz barátunk (aki ugye vak) KORG X% szintijét az Etele téren ellopták tőle! (A másik vak sráccal ittak hazafelé egy kávélt és a lábuk mellől elkötötte egy paraszt) Mivel nagyon közel van egy koncert, aki ilyet kölcsönözni tudna (X5/X5D) egy buli illetve stúdiózás erejéig, légyszi írjon!!! info@avatarzenekar.hu
Ami eltűnt:
-fekete Warwick/Rock Bag tok - sárga csíkokkal
Benne: -KORG X5
-Zongorapedál
-Ricsosz kedves népi furulyái, kavaljai egy kis fekete tokban
Száradjon le vállból a keze a parasztnak aki hangszert lop, így..
Köszi mindennemű segítséget!
AVATAR
Aki hangszert lop, az képes a háborúra, a gyilkosságra is!
Aki hangszert vásárol, vigtyáz rá és zenél, békét teremt,
és barátságot köt a halgatóság lelkével a zene útján!
Mindamellett, hogy Adrian-nek biztos teleni fog egy ugyanilyen gitárra, még ha meg is kell csináltatnia, de VESSZEN AZ AZ ÁLLAT, AKI EZT TETTE VELE ÉS AZ ÖSSZES ZENÉSSZEL AKI VALAHA MEG LETT KÁROSÍTVA.
Taposóaknát lopjanak, de éleset.
12.én ott leszek másodmagammal a szigeten és hozzájárulunk Adrian Smith gitárjához mi is 2belépővel.
2008-08-06 19:02 |
#1993
azt írják, hogy az új jacksonját lopták el, szóval "szerencsére" nem egy régebbi darabot nyúltak le a gyűjteményből, hogy száradna le a keze az ilyen rohadéknak.
Nem ismerem ezt a hangszert, nem tudtam, hogy csak 1 db van belőle, ez esetben tényleg sokkal kényesebb az ügy.
Az ilyen egész koncertfelszerelés meg persze hogy hatalmas csapás, ott is voltak egész ritka cuccok a kamionban bizonyára.
Ebben az esetben, meg pl. Iggy Pop esetében nem is a pénzről van szó szerintem, hanem hogy majdhogynem pótolhatatlan hangszerekről van szó. Mint ahogyan tavaly a vihar hazavágta a Whitesnake hangszereit.
jah a szumma szummárum kimaradt,nekem is nagyon fájna ha elcsórnáka cipőmet,az egy oylan dolog ugyebár,amit ugy veszel meg h nezegeted,kinézed,aztan felprobálod,és buszke leszel rá,aztan az életed része lesz..ilyne köcsögök meg ellopják,fuj
annó volt egy haverom,aki vel már nem tartom a kapcsolatot,mivel drogozik,nos amikor ráált a cuccra akkor lépcsőházakból lopott sportcipőket,nos azt árulta,egyet kettőt hordott is belőlük,pl volt egy Nájki kosarascipő,ami 2 szammál nagyobb volt a lábánál,és megvislet volt,de az ő állitása szerin 3000Sk ért(24000ftért)vette,két héttel azélőtt... megaLOL....aztán megfutott tőlünk 100koronával,azóta nem láttuk őt:P:P
Egyszer nekem is ellopták a használt sportcipőmet még középiskolában a tesi öltözőből... Az a legnagyobb szemétség az ilyenekben, hogy hiába volt használt az a cipő, nekem igenis nagy érvágás volt, és nem csak anyagilag, hanem lelkileg is. Ilyenkor kiszolgáltatottnak érzi magát az ember. Nemrég a telkünkre is betörtek, elvittek egy rakás szerszámot, gépeket (fűnyíró, láncfűrész, körfűrész, fúró, csavarbehajtó, stbstb.), amiket pótolni nem kevés pénz, az meg, aki ellopta, kap érte párezer forintot. A rendőrség meg a bejelentés után 1 HÓNAPPAL adta csak ki a körözést...
nemtom...mi kötöttünk biztosítást, tételesen mindenre, van egy ajtó, egy rács és még egy rács, plusz őrzött a telep, ennél többet nem tudom mit lehetne tenni, biztos még van valami, hát gáz, hogy amikor autót néz az ember, azt is figyelembe kell vennie, hogy mennyire lopják azt a típust... :(
Péntekről szombatra virradóra betörtek a dobosunk házába, az egész család otthon aludt közben. Elloptak kp-t és az ő 3 ÉVES SPORTCIPŐJÉT!!!!! Azért ez sem semmi!!! Szerencsére a dobszerkójához nem nyúltak, pedig össze voltak készítve a cinek, mert aznap indultunk Kapolcsra...
SZIASZTOK!!
Augusztus 3-án éjszaka Inotán betörtek a próbatermünkbe és majdnem minden hangszerünket, eszközünket elvitték. Aki bármilyen információval tud szolgálni a következő emailcimre írjon: andiendii@gmail.com
A segítséget hálásan meg fogjuk köszönni.
2008. augusztus 03-án éjszaka eltulajdonított hangszerek és
hangtechnikai eszközök listája(a lista jegyzőkönyvezve lett, a rendőrségre le lett adva):
ellopott cuccok:
-QUIER AFFINITY STRAT.
HSS Montego Black (fekete gitár) + INVADER ZEBRA PICK UP
-MARSHALL MG.100 HDFX gitárerősítő fej
-MARSHALL MG.412 A láda
-SQUIER AFFINITY JAZZ BASS Metal red gitár + Fender Jazz Bass koptatólap
-EGMOND elektro akkusztikus bass gitár
-KORG AX 1500G mulitieffect
-ACEPRO Lespaul gitár fehér színű, arany széllel
-MARATHON Precision bass gitár (sunburst)
-BELL 6 csatornás sztereó keverőerősítő 2X100w
A SQUIER basszusgitár egyik élén sérülés található, ezen kívül újszerű, kiváló állapotban van.
A SQUIER szólógitár ismertető jeleként szolgálhat a zebra pickup.
A BELL keverőerősítő egy régebbi típus, külseje ütött-kopott.Hálozati dugója sérült, piros szigszallaggal van körbetekerve.
Az EGMOND elektroakkusztikus gitár sem mai darab, külseje régies.
A többi hangszer és eszköz kiváló állapotban van.
Jah és perzse a tolvajok még egy kávéfőzőt is eltulajdonítottak...de gondolhatjátok ez a legkevesebb!!!
Mellékelek képeket a gitárokról,mulitieffectről,és a Marshall erősítőről...
http://i38.tinypic.com/2prz2mp.jpg
http://i37.tinypic.com/v2xla8.jpg
http://i38.tinypic.com/29zx94o.jpg
bárki bármit hallana szoljon...
lehet akár itt akarják eladni Őket,de azért ide is felraktam,hátha valaki épp rábukkanna újonnan vett lopott gitára képére=(
Azon gondolkoztam hogy itt pl ilyen fórumokon feljönnek névnélkül emberkék, azt megnézik kinek miyen esetleg ritkasága van. vagy hol van a próbaterme, elérhetősége. Azt jönnek azt viszik a cuccunkat :(
Rettentő rossz hogy ilyen dolgokra kell számítanunk.
Mocsok egy világban élünk, furgonnal fényes nappal azt a szemtanuk meg inkáb nem mondanak semmit, nem írnak fel rendszámot, nehogy belekeveredjenek vagy mi a fa....????!!!
:(
na jah, legalább annyi esze lehetett volna, hogy egy rendszámot felír, ha már kapát-kaszát lóbálva nem akarta elzavarni őket. amúgy "csak" a gitárok tűntek el?
Komolyan mondom, felmegy a vérnyomásom, meg a cukrom is, amikor meglátom, hogy már megint az első oldalon van ez a topic. Persze, ha az emberek védekezni próbálnak - pl. Magyar Gárda (és az jön, nem úgy mint a yard) - akkor meg rasszisták (vagy mi). Különben jellemző (TV-ben láttam): a ház előtt álló 30-40 ostromló miatt rendőrség nem jött, Magyar Gárda jött. Ezután - Magyar Gárda miatt - egyből jött 100 rendőr is.
Családi házból lopták el fényes nappal, valamelyik szomszéd látott egy fekete furgont amibe pakoltak,
nem volt biztosításom ,de egy 25 éves hangszert amúgy sem nagyon fizetnének ki rendese.
Sipeki Zoli balos Gibson LP-jét is vagy 20 éve ellopták, az sem lett meg soha...
Vagy erre ők is rájönnek, esélytelen értékesíteni mert balkezes és amúgy is ritka. Azt inkább befűtenek velük télen a kandallóba. Ezért bocs, de sajnos sanszos.
a hülye kurva anyjukat az ilyen idióta szarháziaknak, balkezes gitárokat lopni...ráadásul ezek még balkezesben is ritkák, szal van egy kis sansz hogy meglesznek talán.
Kedves Fórumozók!
Az alábbi 3 db hangszeremet ellopták.
Ha bármilyen infótok lenn kérlek jelezzetek!
A gitárok ellopását dokumentáltuk, feljelentést megtettük.
Ibanez Artist AR100 CS - sorozatszám: B833509 - balkezes
Így igaz, de ugye ahogy mondtad a libsibibsi kereskedelmi média azonnal szarrá csúsztatja az egészet. Hadd butuljon a magyar. Nem kell Amerikába menni, már ittvan. Bár ott fejbebaszhatom azt akit akarok szívlapáttal, ha nem tetszik a pofája és a telkemen épp beszerzőként ténykedik.
A halálom meg az góhogy azonnal elkezdenek romakérdést csinálni az egészből. Holott azt senki nem tudhatja meg sehonnan hogy valaki roma vagy nem. Hacsak nincs hozzáférése a népszámlálási személyes adatokhoz.
csak ez megint libsi médiás csúsztatás. szokásos egyoldalú hazug félre tájékoztatás. ugyanis: nem a kerítésbe vezetett áramot az öreg, hanem a saját portáján belül, a veteményes kertjében fektetett le drótokat, amibe áramot vezetett, a kerítésen jócskán belül, mivel unhatta, hogy a saját veteményesében neki jut az ültetés, kapálás, gyomlálás és egyéb munkák, másoknak pedig a betakarítás. szerintem mindenkinek joga van megvédenie a satát tulajdonát minden rohadék tolvajjal szemben, akár cigány az illető, akár nem az.
Apropó vödör szar...
Egy barátom építkezésnél segített egy ismerősének villanyt szerelni. A WC még nem volt kész, és a srácnak nagyon kellett, ezért belekulázott egy reklámszatyorba, és kirakta a kerítéshez, hogy majd hazafelé kidobja egy kukába.
Addigra már valaki elvitte.........
Ebben nem is az átverés a durva, hanem amit oda leírt...
És rengeteg ilyen "értelmi fogyatékos" emberke mászkál a világban, itt a fórumon is megfordult már jópár.
Én rendesen félek az ilyenektől...
kurva jó a dumája lejjebb, idézem "szia most nem tudok felrakni képet de megéri mert tudod hogy egy több száz ezer ft os gitárol van szo persze használt állapotban van és a ez egy át alakitot gitára nyak music man sting ray a fogo meg jazz bass fogo fender jazz fogo
"
ki az a lúzer aki erre rámozdul?
Tegnap volt a híradóban hogy egy településen egy fickó áramot vezetett a kerítésébe, ami meg is rázott két etnikumot akik lopni mentek. Persze a lopásról nem szólt a hír, csak arról hogy a faszi egy gyilkos.
Meg a többi roma beszélt (jópáran voltak a faluban) hogy szemét gyilkos. Arról nem szólt a fáma hogy miért5 akartak a kerítésen átmászni, meghogy egyáltalán mi vezet oda hogy áramot kelljen a kerítésbe vezetni...
Az a baj hogy KisHazánkban nincs olyan hogy magántulajdon, lassan olyan ez az egész mint egy nagy kommuna. Akinek amire szüksége van azt teljesen bűntetlenül elveheti. És ha esetleg fejbe kívánom baszni egy szívlapáttal, akkor még nekem kell tartanom a törvény szigorától. Nonszensz. Kíváncsi lennék hogy a kedves bírourak mit szólnának ahoz, ha az ő nehezen összekuporgatott pénzükből vásárolt álmaikat lopná el valaki,majd rajtakapnák, akkor mit tennének?!
Vagy nagy megrendelésre dolgoztak,tuti nem maguknak szánták..saját célra nem lopnak lapátot:D szerintem nem is tudják.h mire van az,a megbizók lerajzolták nekik,h mégis miket kell keresni: Na figyeljetek emberek,ez itt a lapát,iylet amennyit találtok akkor hozzátok el,meg a lapátnak látszó tárgyakat is
Múlt héten a szomszéd településen 2 millió Ft értékben loptak el szerszámokat a községháza raktárából:D
A vödörtől a Hiltiig mindent:) Ezek ilyen dolgos tolvajok lehettek.
Szar-segg a világ!! Én azt figyeltem meg,ma minden mozdithatót hasznossat ellopnak,de viszont iylen lapátot,ásót,csákányt kint hagyhatsz az utcán senkinek se kell....mivel dolgozni kell vele,és a tolvaj nem arról hires ,h szeret melózni :D:D
En a 90 es evek elejen dolgoztam (egy kis ideig) egy dobossal, akinek az volt az egyik fo mondasa, hogy " buli utan a cucc csak tobb lehet"
Hat az ilyenek kapjak be a faxomat...
Tegnapelott zajra lettem figyelmes a kapu felol.
(Tarsashaz)
Kimegyek, latopm a kapu ki van kotve.
Odamegyek becsukom.
Aztan lattam ket gyanus fickot szemben az utcan.
Lefotoztam oket az ablakbol.
Tegnap mutatom a fotot a szomszedoknak,
hogy lehet, ezek a szarhaziak loptak el
par hete a haverom bringajat,
ami kolcson volt nalam.
...
Erre kozlik velem, hogy eltunt a gyerek
gumimedenceje...
Ami ugyanott volt elozo este, az udvaron,
ahonnan a bringa is eltunt.
Basssszus!!! Ki az a luzer bunko,
aki ellopja egy gyerek jatekat???
Szoval ilyen vilagban elunk.
Ha kitennek egy vodor szart,
azt is elvinnek.
A legolcsobb gityonak is van erteke,
szoval ilyesmit akkor sem hagynak ott,
ha epp csak homokozolapatot akarnak ujitani.
Ma délelőtt Budapesten, a IX. kerületben egy mikrobuszból elloptak egy IBANEZ ROADSTAR piros basszusgitárt, fekete félpuha tokkal. A tokban volt még egy BOSS BE 8-as multieffekt, meg egy oktávpedál is.
A gitár gyári száma: 7844268 (hátsó fémlapra beütve).
Ha valaki bármit tud, ikérem keressen: 06 30 3998736, vagy berkenye@dunakanyar.net
Érdekes, az Alvaro itt maradt, pedig dupla-annyit ér, mint a meglovasított Samick. Az Alvaro tokját elvitte, abba rakta az egyik elektromos gityót, és a keménytokba a másikat. Szóljatok légyszi, ha bármi felbukkan, még a cuccok visszavásárlásáról is hajlandó lennék tárgyalni. Előre is köszönöm.
Múlt hét csütörtökön betörő(k) járt(ak) a lakásunkban: csontszínű YAMAHA SG200, fekete SAMICK LJ-15A, fekete keménytok (sárga bélés), és egy új drága puhatok volt többek között a zsákmány. Minden infót köszönettel veszek (nem kívánom ingyen). Előre is köszönöm. Jani (dzsonszmisz kukac freemail dot hu)
Az elmúlt hetekben egyelőre tisztázatlan körülmények között eltűnt raktárunkból egy MC2 Audio E45-ös erősítő (2x2250W teljesítmény, 2U magas). Gyári száma: 801E40022
Kérném a kedves fórumolvasókat, hogyha az erősítő az látóterükbe kerül, esetleg gyanúsan olcsón kínálnának nektek eladásra tisztázatlan eredetű MC2 Audio E45 erősítőt (A jelenlegi bruttó fogyasztói ára: 804.000,- Ft.) kérem értesítsetek a lenti elérhetőségek valamelyikén.
Segítségeteket előre is köszönjük.
SHOW CASE KFT.
Telefon: +36 (1) 391-93-81
Fax: +36 (1) 391-93-85
Mobil: +36 (70) 337-93-41
E-mail: sales [##kukac##] showcase [##pont##] hu
Ma reggelre feltörték a próbahelyünket és sajnos meglovasítottak egy két cuccot az illetéktelen mihaszna senkiházi tróger naplopók!
Elvitték a következő cuccokat Laney RBH 700 160w-os Bass fejet,
Behringer BA-4X10-es és BA-1X15-ös Bass ládákat,
Somogyi aktív ének hangfal párt,
Mikrofonokat meg apróságokat.
Légy szíves, ha valakinek olcsóbban ajánlanak hasonló cuccokat jelezzen felém elérhetőségem a név alatt.
Sört és a költségeket álljuk természetesen.
a többi közalkalmazotti dolgozóhoz hasonlóan a rendőrök sem szeretnek dolgozni. bár vannak kivételek. felénk pl elég rendesen megadják a sötét testvíreknek a magukét
Továbbított üzenet:
Fontos!!!!!!!
Body: Segitsetek légyszives! Tegnap (vasárnap) délután fél 2 és 4 óra között feltörték bátyám kocsiját (fehér Honda Civic) a Gellért rakparton a Gellért hegy lábánál és ellopták belőle a gitáromat (Fender Telecaster Custon FMT), a lap-topomat (Hp Compaq nx9000) táskával, töltővel, egérrel és egy PCMCI-os Pannonos mobil internet Modemmel valamint egy Billabong (téli-terep szinű) hátizsákot teli egy adag ruhával, pipere cuccok, Motorola telefon töltő, stb. A kár közel fél millió Ft! Küldjétek tovább légyszi, üzenőfal stb.
nem akarok belemenni, mert eléggé gázos téma. de az a baj hogy nem áll érdekükben hogy rend legyen. mert ő úgyis 10-20 év múlva meghalnak (a "vezetők") addig meg csak elleszünk valahogyan...