Ennyi márka között azért nem biztos, hogy "lefedi a piacot" az említett két cég.
160-ért meg még mindig inkább a Parkert venném, bár igaz, én nem is olyan stílusban vagyok érdekelt mint te, szóval kapásból nem vennék Schectert.
Jaja, ha 100 körül vennék gitárt valszeg cort, ilyan 160tól felfelé akkor schecter. Ez a két cég most gyakorlatilag lefedi a piacot és minőségben bőven ott vannak, sőt van amikor túl is mutatnak a "nagy" márkákon. Végre eljött az olcsó de jó hangszerek kora. Kérdés hogy meddig.
Csakhogy ilyen módszerekkel Amerikában pl. törvénytelen a piacvédelem. Börtönt kockáztat, aki ilyen módszereket használ. Épp emiatt egészséges a gazdaság náluk, és pont emiatt olcsóbb minden ott. Na meg azért is, mert alacsonyabbak az adók.
Ja, ha létezne nemzetközi kartelltörvény, biztos elmeszelnék érte a DiMarzio vezetőit a verseny korlátozása miatt de hát mint tudjuk az amcsiknak mindent szabad, a világ többi része pedig gyarmat.
Épp most rendeltem meg egy M-Audio midi Keyboard/controllert egy magyar boltban, valóban igaz amit mondasz. A boltban vázoltam, hogy a thomanntól rendelve mennyivel érné meg jobban, és láss csodát sikerült megegyeznönk, nekem is jó, nekik is jó, ráadásul én itthon érvényesíthető garanciát kapok.
Boss és Cort mostmár olcsóbb itthon, mint Németországban vagy ausztriában.
Szóval igen, van valami abban, amit mondasz, Magyarország és Nyugat-Európa közötti összehasonlításban.
Viszont egész Európára jellemző, hogy sokkal drágább minden, mint a tengerentúlon.
500 euró körül van európába...kb mint nálunk! ha meglesz,id írok elöször! :) 1 a gáz nálunk csak feketében van raktáron,de fehérbenis rendeltek! Amúgy 3-színben van ennyiért utána ugrik az ár felfele egy Xépet...
a legtöbb nomrális nagyker kezd rájönni a brutál nagy árrésra és kezdi máshonnan beszerezni áruját, hogy olcsóbb tudjon lenni. nézz meg egy M-audio terméket vagy egy Boss-t vagy Cort-ot... elég csekélyek az árrések mostanság már. persze sok márka van még ami nem. de azok mind vagy Cemid vagy Megyó vagy Oroszlánylyuk-os képviseletek ahol köztudottan dilettáns faszok a vezetők
Igazad van, ami a dollár árfolyamát illeti, de érdemes megfigyelned, hogy amerikában minden gitár sokkkal olcsóbb, mint európában. Sokan éppen ezért hozatnak inkább Amerikából, felvállalva a szállítási költségeket is.
Egy gitár, ami amerikában 800 dollárért adnak, nálunk simán 200ezer, legalábbis az átlag arány valami hasonló.
Kivétel a Jackson DK2M
Nézted a dollár árfolyamát? Dollár 181ft-körül van...Na most 600USD*181=108.600ft
Nálunk meg 129.000ft-tol 149.000-ig adják attól függ hol nézed! Szóval szerintem,reális ár a kintihez képest! Utána jártam,ha lenne annyi pénzem,már meglenne. Szóval nem vakítás. Japán gyártmány! Ezt a gitáron is feltüntetik.És az árlistákon is így szerepel.
Amiket mondok, azok thomann árak... SH-4 és SH-1, mindkettő nikkel tokos, tehát nem a szokásosak. A tokozatlanok mindkét esetben 77 euróba kerölnek, tehát az SH1-SH4 páros össszesen 154 euró.
jaja. mostanság egyedül a Cort ami talán megtalálta a középutat... de náluk is azért a nagyon olcsó széria nagyon a pickupnál vérzik. a drágább szériák már kevéséb de azok sem azok az allround pickupok amiket az ember esetlegesen tudni akar a gitárjában. jazzhez vékony, metálhoz gyenge, blueshoz dinamikátlan... de alapvetően nem rossz
Cort-ban 100 körül már mahagónit kapsz, valódi juhar toppal.
Persze nem Duncan pikápokkal.
2 Duncan pikáp dobozban, ha te akarod megvenni újan 40-45ezer körül van. Én kb 2 hete rendeltem Duncan pikápokat, igaz azok nikkelborításóak, 85 ill 92 euróba kerültek
Végölis nem tudom a megfejtést, utánanéztem, és elvileg tényleg japó, Amerikában 600 dollár körü van az ára, ami miatt aztán fura, hogy nálunk csak 130ezer... de nem értek a jacksonokhoz egy kicsit sem, szóval a megfejtést valszeg a jackson topikban lehet keresni...
igen, valami ilyesmire gondoltam. de ez sztem a többinél is kb így van ilyen árkategóriában, legalábbis a többségnél, és mégsincs még szejmúr sem... gondolok itt pl egy ilyen 250es LTD-re.
szerintem a megfejtés egyszerű: éger a legolcsóbb fa.... a trans festéseken a habos top csak weneer.. vagyis 1 mm vastag kis parasztvakítás... a floyd az Jackson dizájnd... magyarul ami volt otthon kilincs azt rábasztuk kar gyanánt a nagy protkójából kovácsolt floydra... idáig tartunk 30e forintos anyagköltségnél.. csak belefér még az a két seymour... és szerintem seholsem japán. max ezt írják rá
Ennél a cégnél volt már olyan tapasztalatom, hogy felhívtuk egy gitárért, állították hogy van a boltban, elmentünk megnézni, aztán kiderölt, hogy a boltbn nem teljeen ugyanaz van, viszont 30 ronggyal drágábban.
Ez nem jelent semmit, vagy mégis?
valami gyanús ezzel a cuccal... koreai gityók vannak ennyiért nem túl csúcs pikapokkal, ez meg elvileg japó, seymour, meg még mondjuk floydos is... itt valami bűzlik.
Na az Jackson DK2M is egy nagyon korrekt gitárnak tűnik! Fehérben meg még szép is!!!
Éger test jávor toppal, ráadásul Duncan TB-4 és SH-2 pikápok!!! Nagyon rokk lesz!
kedves smiljan! Én nem kételkedtem a szaktudásukban egy percet sem,csak a 30-éves gépeken akadtam fel egy kicsit,meg a lejáró fejű kalapácson...szoval eszem ágában sem volt fikázni a Cortokat! A marás és a fúrás magas fordulaton történik,akkor nem honném hogy gondot okozna! Bár van aki ebben kételkedik! Egy szónak is száz a vége,kicsit lepöcsöztetek ami nem tetszett, /:)/de végül is tök mind1! Lényeg hogy jó minőségű hangszert gyártanak!
A forgo gépeknek pont az a lényege hogy magas legyen,a fordulat! /maró,ill.fúró/ És nem sérül meg,a lakk réteg így! Teljesen mindegy hogyan készülnek,tényleg gyönyörü cuccaik,vannak! Mi lesz,pár év mulva?? Lehet egy-két hangszermárka befog halni...Vagy felvásárolják őket...idézet:
MEDGYESI HANGSZERCENTER
2006. 11. 20. 19:11
Üdv .....!
ha szeretnéd akkor semmi akadálya egy FLOYD-nak ,és ne aggódj a lakkozás sértetlen marad olyan géppel marom !!! ( 1 másodperc alatt 600-at fordul )
tiszta érdekes
mert mostanában voltam hangszert vadászni...merthogy akartam vásározni
és akkor
én nagy strat meg tele őrült vagyok...csakhogy
kipróbáltam jópár stratot meg telét...és jók voltak persze
pl okáért....jubileumi strat...
nagyon tetszett a hangja, az az igazi éger-rózsa strat szand, tisztára philip sayce, doyle bramhall...
csak egyáltalán nem motivált
örültem h megvan egy hang amit kerestem régóta, és itt vége
aztán mondta a lackó meg a kanóc (bill & bass bandában) h zaza gitárt majd ki kéne próbázni...még régebben említették
aztán utánanéztem mostanság és volt...
és megnézem neten akkor már miket tud
és pont azokat amiket én is csináltattam volna ha lett volna lehetőségem csináltani egy kvázi rock-gitárt
hárs badi, jávor top, ében fogó, hh, arany hardver, egy db hangerő poti, felezési lehetőség...
a két oktávhoz nem ragaszkodtam volna, meg más pu-k lettek volna benne..
de kipróbáltam és sütött mint a zsír
attack az olyan jó h nagyon
aztán még délelőtt ki is próbáltam a legacy-n
hát rosszul voltam
tökéletes eszköz a mostani heavy-metal-funk zenekarba
és még csomó más műfajban is megállná a helyét az hétszencség
khm. Nem hülyeség. Meg tudja sérteni a lakkozást a maróval. A peremnél a lakkozás igenis sérülhet. De itt arról beszéltünk, hogy miközben nem megfelelő méretűre marták ki a PU helyet lefestették, aztán megint martak, azán megint festették. Egy új gitár összerakásánál ez nem túl gazdaságos.
Olyan alacsony fordulatú eszközöket használnak amikkel símán lehet így marni, fúrni. Ha meg benne a fém hogy lehetne már lakkozni?? Akkor minden fém is lakkos lenne.
Miért szedné szét a lakkot a maró?? Hány és hány gitárba martak új lyukat vagy floyd-rose nak likat, és nem sérült a lakk
hülyeséget ne beszéljetek már.
én viszont arról beszélek hogy a fúró miatt...
sőtt, a maróval tuti szétszedte a festést (meg esetleg a lakkozást). Akkor meg minek?
Teljesen igazad van, a végeredmény a lényeg, De engem érdekelnek ezek a szakmai dolgok is.
Előbb kéne berakni a csavarokat, és utána lakkozni?
Ami a nyakat illeti: ez mintha átmenőnyakas lenne, vagy csak rosszul láttam? Mert ha átmenőnyakas akkor logikus...
szerintem ez gyár, símán megteheti, hogy az egészet leszedi és újralakkozza. az már baj ha egy hangszeren lyukatfúrunk és bereped egy idő után a lakk, zsugorodott a fa, nem volt kiszáradva (most nem arról beszélek amikor a nem megfelelő fúróval nagy előtolással lepattan a lakk)
ha a végeredmény tökéletes mit számít, hogy hogyan csinálják
meg nekem az a furcsa, hogy egy kitárkészítő mester azt mondta, nem szabad új lyukat fúrni a gitárba, mert megreped a lakk. ezzel szemben a videón... hát szépen furkodják lakkozva is. aztán újra festették/fényeztek, de akkor is.
semmi baja sem lesz jó kezekben így a gitárnak. a lakk csak védi, könnyebb a lakkot kipolírozni mint a fa sérüléseit eltüntetni. a végén meg a hangszedőüreget bővítik.
Én is pont ezen csodálkoztam a Cort videóban!
Hogy lehet olyankor belekalapálni a tremolótartó két csavart a testbe, amikor már le van lakkozva? Meg elöre rá van rakva nyak, és még fúrkálja... Szerintem is elég szerencsétlenül bántak azzal a szuper atom szériás Cort-al!
Látom te attól izgulsz be, hogy mittomén 2ezer dollárért árulnak olyan gitárokat, amiből napi többezer darab készül nagy szériában...
Szó se róla, drága az amerikai munkaerő, mert sok villanyt fogyaszt
De ettől még imádom a gibsonokat, csak nekem nem lesz soha, mert egy kicsit túlzás az áruk.
Ki nem szarja le, hogy csináljk, ha a végeredmény világklasszis?
Ugyanmár, ez a kézimunka basszus, te is ráizgulsz nem ha az van ráírva haigy "hand crafted in the USA" pl. Szerinted mit is jelent a kézimunka? CNC marógépeket?
Ismerd be, ez most inkább tömör fika volt. No comment.
Az a baj hogy hülyeségeken vitatkozunk mert a cort egy custom hangszerről szólt ezek meg mind tömeggyártásról. És itt látszik hogy lófaszt nem érnek az amcsi hangszerek mert ugyanúgy gépek készítik mint keleten.
amúgy értem miről beszélsz
van egy remek zongorista ismerősöm
csuda fazon, csuda muzsika
és istenien főz...olyan pörköltet h a hátad közepét megnyalja a nép
csak ne lásd amikor főz
valami ilyesmi igaz még a pacal pörire...én spec utálom amúgy is
hát még amikor láttam is egyszer amikor csinázzák...csak olaj a tűzre volt :D