Egyébként pedig pont jó embernek szólsz be, hiszen te sem ismersz engem.
Baromira rétegzenét játszom, és kizárólag örömzenélésből.
Igen lépünk fel, játszunk közönségnek, ha tetszik neki örülök, de nem fogok kurválkodni, vagy bármi olyat játszani, amit nem érzek 100%-ig a magaménak, sem elismerésért, sem megélhetésből.
Van stabil civil egzisztenciám, abból spendírozom a szerelmemet, a zenét.
Ettől még nem vagyok vak, és látom, mi a helyzet. Mikor konkrétam sok esetben a zenekarnak kell fizetnie, hogy játszhasson.
Mert a szórakozóhelyek tulajdonosai csak azt látják, hogy pár fasz exibicionista ott akar bazseválni.
A rengeteg belefektetett időt, energiát, és nem utolsó sorban pénzt, nem veszik figyelembe.
Én erről beszélek. Nagyon kevés ember az, akinek megalkuvás nélkül, érték teremtő muzsikával sikerül ebben az országban valamit megmutatnia a művészetéből szélesebb rétegeknek.
És ez nem személyes sértettség. Ha az motiválna, már rég bevágtam volna a hangszereimet a kazánba, és szarnék mindenbe.
Ez csak a szomorú valóság.
Azért ez a "csak a zene öröméért játszom" duma elég szarul hangzik pont egy vendéglátós zenész szájából. Kb mintha a kamionparkolóban szolgáltató "művésznő" beszélne arról, hogy neki a egy egy aktus csak az orgazmusról szól, semmi másért nem is csinálná.....
ez csak ilyen sikertelen karrieristák savanyú dumája.
leszarom én hogy hol és kinek mi tetszik, meg mi nem.
saját magamnak zenélek, mert szeretek zenélni, és ha nem hívnak sehova, akkor játszom otthon, vagy a próbateremben a barátaimmal kedvtelésből.
aki meghal azt sajnálja az ember, de nem hal meg vele a zene.
folyamatosan jön az új és újabb generáció, tele jobbnál jobb zenészekkel.
A rockzenében azért alapjában véve nem így van.
Értem miről beszélsz, csak a szövegkörnyezetben ez másként jött le.
Kicsit az "almát a körtével" érzésem van...
Rengeteg olyan zenész (zenekar) van aki(nek a tagjai)már nem él(nek), de a zenéje és ezáltal maga a zene tovább él, és ugyanúgy, ha nem is ugyanolyan mértékben "népszerű".
A popipar/média sajátosságait nem keverném bele.
Főleg hogy a rockzene jórészt teljesen más médiumokon (vagy leginkább sehol) van reprezentálva.
Sőt, ha valaki meghal, még inkább meg szokott nőni, a "népszerűsége".
Nem ezt mondtam. A zene nem attól hal ki, hogy egy gitáros meghal. Attól, hogy üzleti érdekek mentén kicsinálják.
A média hitvány pillanatemberekkel van tele. Lehetsz bármennyire jó, (tisztelet az egyre kisebb kivételnek) "beszorulsz" a kocsmákba, kis klubokba, megalázó körülmények közé. És egy idő után rádöbbensz, totál fölöslegesen öltél bele energiát, időt, pénzt, semmire nem mész vele.
Aztán szépen lassan feladja a többség.
Isten nyugtassa!
Nagyon jó, karizmatikus muzsikus volt.
Örülök neki, hogy láthattam, hallhattam élőben zenélni.
Játéka nagy hatással volt rám.
Lassan elmennek a hősök, meghal a rockzene, csak celebek lesznek....
Lacikám, tudom. Ten Years After lemezem sajna nincs.Elkalandoztam gondolatban.Mellékszálként írtam, de mindegy.Mindig elfelejtem, nem szóban beszélgetünk, de bennem úgy zajlik.Ezer dolog cikázik ilyenkor a fejemben, bocsánat.
Egy része, mert a buli közben észrevette a manager a turpisságot, bejött a színpad alá és kitépte a szalagot a gépből. Én követtem a sötétben és amikor egy pillanatra letette valahol egy folyosón - visszaloptam és elszaladtam. Olyan 30 perc körüli anyag megvan.
Kár, hogy már nincs meg a tolltartóm a hetvenes évek elejéből, amin kedvenc zenekaraimat felsoroltam.Drága nővéremnek hála, volt egy Tesla b42 magnója, hogy hogyan szerezték meg a felvételeket, nem tudom, mert még a nyolcvanas évek elején, vidéken, bakelitet is nehéz volt beszerezni.A YES triplára nem volt elég egy havi fizetésem.
Béke poraira!
Pont most olvastam én is, nagyon sajnálom őt! Szerencsések, akik láthatták őt játszani, anno hazánkban valami turnét is lenyomott?
Mert sokan mondták, hogy Miskolcon is fellépett.
Isten nyugosztalja őt!
Tudom Gazz kolléga! De ez még nem jelenti feltétlenül azt, hogy van is magyar származású áldozat. A JELEN ÁLLÁS SZERINT nincs a meggyilkoltak között magyar származású gyermek (sem felnőtt). De nézd meg az áldozatok listáját ITT.
Isten nyugosztalja Liviczki Rolandot, az AGREGATOR zenekar basszusgitárosát, aki szombat hajnalban vesztette életét egy tragikus baleset következtében. Legyen neki könnyű a föld!
Elvileg nem volt magyar származású az áldozatok között, de a kérdés tisztázásán még dolgozunk mi is. Ami itt olvasható, annak hitelességéért én kezeskedem.
Pedig van ilyen. Én személy szerint nem láttam a konkrét esetet, de a kollégáim elmondása szerint az illető féltenyérnyi mély vágást ejtett magán, és néhány perc alatt elvérzett -mondjuk nem bízta a véletlenre, hentes volt.
Abból indultam ki, amit igazságügyi orvostanból tanítottak az önkezű metszésekről - azért csinálnak pl. a csukló-ér felvágáskor "szalámit" a végtagból, mert egyrészt nem tudják hol van az ér (a "réteget" sem), másrészt mikor fájni kezd, abbahagyják, majd újból kezdik, de nem ugyanott. Ebből kiindulva gondoltam, hogy egy olyan területen, amit ráadásul nem is látok (legfeljebb tükörből) nem túl könnyű megvalósítani a dolgot.
ezúton tudatom azokkal akik ismerték, hogy barátom és zenésztársam, Győrfi Zsolt, váratlan, súlyos betegségben elhalálozott, 2012. november 27.-én. 41 éves volt, 20 évet zenéltünk együtt a Tip-Top együttesben. Korábban dobolt az Enola Gay és a BMV rock egyletben. Jelenleg is több zenekarban játszott, tagja volt még a sátoraljaújhelyi Hangár együttesnek és a miskolci Tip Top Dixieland Band-nek.
fájdalmas űr maradt utána
Sajnos ellent kell mondanom. Konkrétan a praxisomban is történt ilyen, ráadásul az asszisztensem családtagjával.
Van az a mennyiségű önmaga ellen fordított agresszió, ami ezt kivitelezhetővé teszi. Jellemzően agressziókezelési problémával küzdő egyének választják ezt a módozatot (és itt nem a befalcolós tinikre gondolok).
November 27-én délelőtt elhunyt Halbich László, akit mindenki Pufi-ként ismert. Pufi volt Fenyő Miklós zenekarának dobosa, illetve korábban együtt zenélt Novai Gáborral és a Dolly Roll-lal is.
Mindnyájunknak nagyon fog hiányozni!
Nyugodj békében Pufi!
Anélkül hogy ismerném a részleteket, ahogy valaki fel tudja vágni az ereit a csuklóján, úgy ugyanezt megteheti a nyakán is. Tény hogy nem mindennapi módszer. Ha így is történt, biztos nem csontig...
Persze a média részéről jövedelmezőbb, hatásosabb ezt durvábban megfogalmazni, miszerint átvágta a torkát.
Igaz, hogy nem zene, és kicsit késve is érkezett, de beteszem:
Az aradi vértanúk utolsó mondatai :
Vécsey Károly:
"Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt."
Török Ignác:
"Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly
csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam."
Schweidel József:
"A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért
hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi
embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot."
Poeltenberg Ernő:
"Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide."
Nagy-Sándor József:
"De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem
volna az életemben! Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz
emberré, jó katonává tett."
Leiningen-Westerburg Károly:
"A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját."
Lázár Vilmos:
"Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében
érett apostollá az apostolok lelke, és bitófák tövében kell
forradalmárrá érni a magyar lelkeknek."
Láhner György:
"Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon! És az isteni áldozat
mellett oly törpe az én áldozatom!"
Knézich Károly:
"Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok.
Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat."
Kiss Ernő:
"Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső
szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen
a szívük és a hazáé az életük."
Dessewffy Arisztid:
"Tegnap hősök kellettek, ma mártírok... Így parancsolja ezt hazám szolgálata."
Damjanich János:
"Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt."
Aulich Lajos:
"Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is
szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom,
megértik ezt a szolgálatot."