Richienek abszolút igaza van! Egy ilyen legendás számba az a szóló való, amit már évek óta beleírtak, úgy egész a szám. Ez olyan, mintha egy más szöveget énekelnél egy versszakra. Ha valaki meg akarja mutatni, hogy milyen jó szólót tud, arra egy másik számban van lehetősége. Én is voltam nemrég Guns n"Roses koncerten és a Richard Fortus meg a Robin Finck is egy az egyben játsza a híresebb számok szólóit, mert azt így kell....
Ezzel nem azt akarnám bizonyítani, hogy a Zsolti volt a jobb, hanem arra mutatnék rá, hogy szerencsésebb ha egy kis alázattal áll neki az ember az ilyen dolgoknak!
Persze lehet, hogy nekem rossz a felfogásom, meg a fülem, de ebben az esetben nem hiszem, hogy messze járnék az igazságtól!
Én is tudom, hogy a Peta egy nagyszerű gitáros és azt is aláírom ,hogy a szóló az egy lehetőség az önkifejezésre, én mégis azt mondom, hogy egy kicsit jobban átgondolva a dolgokat, bizony másként is lehetett volna csinálni a dologkat. Mármint legalább a legismertebb nóták szólóit illett volna másként előadni!
Amúgy például anno a Daczi Zsolti halála után két nappal a Peta "előadta" a Temesvári vasárnap-ot, szerintem egyszerűen szarul. Nyilván nem is nagyon volt ideje felkészülni rendesen, nekem mégis inkább az a (zenei)felfogás nem tetszett, ahogy előadta! Utána persze kapott hideget-meleget és sajnos magyarázkodni kényszerült, de az a nóta aztán tényleg az a kategória amit illik pontosan játszani, legfeljebb a saját játékod ízét viheted bele, csakhogy a Zsoltinak eléggé jellegzetes vibrátói voltak, így még az sem egyszerű!
Ja igen, az a lényeg, hogy nem úgy kell gondolkodni, hogy a Daczi szólói HELYÉRE mit jástik, hanem úgy, hogy mint gitáros egyéniség, a szólóiban valamennyire önmagát, a saját stílusát adja. Sztem ha másképp tenne, az lenne a gáz
Sztem ilyen helyzetben marha nehéz dolga van egy gitárosnak, mármint ha utód. Nem lehet jót csinálni, mert ha az eredetihez ragaszkodik, akkor azért kap kritikát, ha meg beújít, akkor meg azért. Sztem pl egy Peta nem lenne Peta, ha a régi szólókat irogatná át. Értem amit mondasz, de Peta egy kurva jó gitáros, megvan a saját stílusa, ami tök más, mint a Daczié volt. Miért kezdje el "majmolni, utánozni"?
Emlékszem, hogy anno, amikor összeállt a GNR a Bucketheaddel, és ő pl úgy játszotta a Knockin" on heavens door szólóját, hogy próbált az eredeti után menni, csak itt ott módosította, hát iszonyat béna volt, nem volt benne íz, tiszta gagyi volt, holott az is egy kurva jó gitáros. Ha valaki valaki után próbál menni, az úgyse fog menni, és még sokkal inkább a hiányát érzed, meg méginkáűbb hasonlítgatsz, mintha egy teljesen mást játszik.
Egyetértek Richie-vel, nekem is sokkal jobban tetszik a "gyári" szóló, mint a Petáé, de az a szóló iszonyat jó, csak nem ebben a számban. Kéne írniuk egy olyan számot, amiben mindenki szólózik és más értelme nagyon nincs. Sokan csinálnak ilyet, na abban igazán elférne.
11én pénteken (jövőhéten) Steel Colony, Donnie Dorgo, HARD Róka koncert a NoStressben. Belépés díjtalan, kezdés 20h (most pontosan, saját szervezés)
Nekem nem a önmagukban a szólókkal van bajom, hanem azzal, hogy azok a nóták eredetileg más jellegű szólókat kaptak a Zsoltitól, ehhez képest számomra furcsa hallani, hogy mást játszanak.
Mondok egy példát!
Ott van a "Közeli helyeken" című nóta. Annak a szólója talán 30-40 másodperc az eredeti verzió szerint. A Peta játszik egy több mint 4 perces szólót, olyan tecnikai bravúrokkal megtűzdelve, amit még a Zsolti is megsüvegelne. Ennek ellenére az egész rettentően kilóg a nótából, mert aki a régit szokta meg, az várná az ismerős dallamot. Nem is az a baj, hogy mondjuk "feldolgozta" a szólót, hanem hogy (szerintem) nem tisztelte még annyira sem az erdeti szólót, hogy mondjuk keretesre megcsinálja az újat. MOndjuk a régiből veszi az elejét, meg a végét. Szerintem az úgy jobb lett volna!
A Bikini-ben a Peta is csinál hasonlókat sajnos. Egyszerűen nem illenek a Daczi Zsolti szólói helyére az ő szólói, nekem legalábbis bántja a fülemet, pedig a Peta is remek gitáros.
Arra már nem emlékezem, csak arra, hogy a szóló valahogy nem ugyanaz volt, a Madi imprózott másikat, pedig ez egy olyan szám amin (szerintem) nincs mit javítani.
Hát ezt így nem mondanám, mert kurva sok kurva jó cucc van még, csak a Mesa ilyen "tömegcucc" De sztem egy Bogner is szól minimum úgy ;] Vagy egy Meteoro vagy stb stb.
Ebben friss csövek vannak, tuti azért szólt így, legutóbb szigeten egy Triple Recto fullstack-en játszottam, és kanyarban nem volt a hangja ehhez képest.
De egyébként volt ilyen tapasztalatom Marshall JCM-el, Peavey 5150-el, volt amelyik botrány szarul szólt, de volt oylan is, amitől bokalefosás esete állt fent. Spanyolviasz következik: csövek fajtájától/állapotától nagyon-nagyon függ az adott cucc, teljesen más karakterrel és minőségben tud szólni. Ezért aztán elég vicc, amikor valaki hall egy alkalommal egy cuccot, és azalapján megalkotja a nagy véleményt az adott cuccról.
BÚÉK!
Hangszerügyileg mi az újévet egy Mesa Dual Recto - Engl Powerball teszttel kezdtük, hááát, én eddig odavoltam az Engl hangjától, de a Mesa mellett így igencsak hátul kullogott :D Persze marha jó cucc az a Powerball, meg sok Mesát hallottam már, meg játszottam is rajtuk, de ez most frissen volt csövezve, meg tudjafene, de eszement jó hangja volt.
Ez így van, csak én már megtanultam magamnál, hogy akármennyire is tetszik, úgyis el fogom adni x idő múlva. Kb a 20ik "elfogyasztott" gitárnál járok, és volt már jópár, amire azt mondtam, hogy ez aztán örök darab lesz (a jelenlegi is :D ) de törvényszerű, hogy x idő múlva rámjön, és akkor nincs mese...
Ma esti koncertek Győrben: http://www.gyor.hu/index.php?hlid=3352
Irány mindenki a Colombre Bandre!!!!!! (19:00)
2007-12-30 20:52 |
#1436
Üdv Urak!
Kicsit én is lementem a térképről, elutaztunk meg az összes kölök beteg, úgyhogy nem unatkoztam...
De így utólag is Kellemes Ünnepeket mindenkinek, srácok, meg jó zenékben, hangszerekben gazdag Boldog Új Évet!!!
Részemről kicsit leállok a cucccserélgetéssel, megvan a legtutibb gitár és erősítő, amit akarhatok jelen körülmények között. Az Eldzsi-mod SD-1 pedig überjó! Talán egy jó wah meg a DS-1 mod még bejátszik...
Én szeretem a kihívásokat!
Azért a Csillag-ot kihagynám de a Pro jöhetne! Még egy kicsit várok amíg olcsóbb lesz az E-bay-en, addig gyűlik majd a mag, aztán bevásárolok!
Megmondom őszintén, hogy nekem a GT-Pro tetszik, az asszonynak mondtam is, hogy az lesz a következő cuccom, de neki nem tetszik annyira!
Lehet, hogy egyszer majd élek a felkínált lehetőséggel, de sajna nálam a szabad idő a legkevesebb!
Ne Fürgyé le...mert felébredsz!Inkább csavarom-tekerem aztán kinyujtom aztán valami leszen!Ha érdekel odadom aztán teszteld pár napot!Előtte vegyél ki szabit!
Hali! Nem tüntem el csak bejglisütikaja mérgezésem volt,de túlélem.Ma szaggattam egy kicsit a gépet de tele van a tököm ezzel a Gt8-cal.Mire igazán elkezdeném érezni mit akarok kihozni belőle addigra 2 órája elötte ülök.Úgy megy az idő vele hogy ihaj!Megvan a feladat 2-3 évre!Sorry de a "mérgezés" miatt teljesen kiment a fejemből a koncert!!!
Harkh!Azt a verdát én megtartanám a helyedben!Majd bánkódsz utólag ha elviszik!!A J&H torzitód elment?
Szerintem a feriratnak akkor van jelentősége, ha úgy veszed a motyót, hogy valószínűleg túl is adsz rajta. Ha magadnak veszed, mondjuk úgy, hogy hosszú távra akkor inkább a minőség számít.
Én már régen rájöttem erre. Hiába jó, hiába szép, ha nincs ráírva valami divatos márkanév, nem lehet eladni. Sok ember követi a másikat, egyes márkák meg háttérbe szorulnak. De a Crate-el is ez a helyzet? Azt csodálom.
A Hamert cseréltem el a Squier -re, ami első hallásra nem tűnik olyan jó boltnak, de egyrészt a Hamer beszerzése elég jó áron sikerült, másrészt egész jó ez a Squier! Egyszer majd sort kerítünk a régóta esedékes rokoni látogatásra valamilyen kereztek között, aztán akkor majd meglátod!
A Timinek meg mielőbbi jobbulást kívánunk!
Egyébként egyenlőre még a Fender FM-en nyomom, de majd meglátjuk hogy mit hoz a jövő!
Ez így magában nem áll meg, nem igaz... :D
szóval én csak azt mondtam, hogy LEHET, hogy jobban szól, mint a strato-d, persze ez ízlés kérdése is. Én csak abból indultam ki, hogy mielőtt ezt megvettem, kipróbáltam jó pár amerikai strato-t, alapot, meg anniversary modelleket, meg mittomén, deazokért nem adtam volna annyi pénzt, mint emennyit kérnek értük, még akár hazsnáltan is.
hát meg főleg, hogy nem az van a fejére írva, hogy FENDER. Holott sztem alázza a mai Fendereket, eredetileg azt akartam venni, de nem győztek meg, ezzel ellentétben.
Nem az itt a probléma, mert el sem jönnek kipróbálni, sőt érdeklődik, válaszolok, megy a kérdez-felelek, hol/mikor tudja kipróbálni, már esetléeg egy kis alku is, utána meg eltűnik szó nélkül... De a mostani kedvencem az a faszi, aki már azt is beígérte, hogy lejön győrbe kipróbálni, többször beszéltünk telón, de egy ideje meg aztg mondja a szolgáltató, hogy nem létezik az a szám, amin próbálom hívni (amin beszéltünk többször is)
Ha valaki eljutna odáig, hogy eljön kipróbálni, vagy én el tudom vinni neki, akkor tuti hogy meggyőzné a hang, meg a minőség, dehát... Ugyanez van/volt az erősítőmmel is. Most elhatároztam, hogy ezentúl nem veszek ritkaságot, meg különlegességet, csak olyan cuccot, ami amellett hogy jó, jónevű is, mert fasz kivan ezzel, hogy hiába jó a cucc, ha nem tucatmárka, akkor nem kell senkinek
Végre van megint INTERNETEM!
Most már nyomon tudom követni a dolgokat, mert így lemaradtam a taliró is.
Richie! Jól vagytok? Látom gittyót is hozott a Jézuska? Lehet vele bűntetni, mi?
Az igen! Tényleg szerencse hogy nem volt senki ott! Bár az biztos, hogy a legkeményebb székrekedés esetén is befosott volna ha leszakad a mennyezet!
Nem lehet, hoyg mégis volt ott valaki és túl nagy volt a nyomás? Akkora, hogy a mennyezet sem bírta?
Á nem hiszem hogy megsértődött. Én nem hiszem, hogy volt miért! Biztosan elfoglalt!
A heremók az az univerzális terror eszköz! Ha rossz a fiam akkor szoktam neki mondani, hogy jól viselkedjen mert jön a heremók és elviszi!
Nekem mindig furi volt az , mikor összehasonlítanak hangzás alapján gitárokat, mert játszhatóság vagy kényelem alapján lehet hasonlítgatni de a hangzásvilágban bonyolúlt dolog belebonyolódni!
Semmi gond.
Most nem veszek hangszert, mert Jézus és a Haverok még hoztak valamit 25-én: otthon (teljesen otthon, Somogy megyei vagyok)
egy helyen beszakadt a fürdőszoba mennyezete, lehet látni a gerendát. Leesett egy nagy blokktégla meg néhány kisebb, plusz
kb. két vödör vakolat. Mázli, hogy senki nem ült a WC-n, mert annak annyi, a csésze is összetört. Meg az is szerencse, hogy
lent van még egy fürdő, de akkor is...
Igen, a tali óta hanyagolja a társaságunkat! Lehet, hogy megbántódott? De akkor meg gondolom szólna!
Mi az a heremók? Az olyasmi mint a kukcsimacsatony?
Szia Laci! Van még egy, ha jól emlékszem azt 60-ért árulja a gazdája DiMarzio/IBZ picuppal.
Természetesen majd elviszem,ha lesz zajongás!
Basszus elfeljtettem a koncerteteket! Sorry!
Igen, az elég kellemetlen helyzet volt! Utána meg nemsokkal Feles kolléga Greg feje is hasonlóan járt, szóval ilyen szempontból nem volt egy szerencsés összejövetel!
Szerencsére azért más szempontból nagyon fasza volt!
Helló!
Szép gitár, én is nézegettem egy időben itt a fórumon. Ha lesz majd találkozó, hozd ám el!
Egyébként nekem hozott tegnap a Jézus egy utolsó koncertet, egész jól sikerült, végre kipróbáltam a Crate kombómat éles bevetésen, hát nem vallott szégyent!
Én nem is hallottam! Akkor értem oda mikor beszart a Marshall, szegény Robesz meg zavarban volt, pedig aztán a csövek tudnak variálni rendesen ha akarnak!
Minek a 7-ik? Kíváncsivá tett a Robesz 7 húros Ibaneze a múltkori találkozón!
A hangja inkább egy tökös rock-metál hang mint hagyományos Fender-hang, de nekem ezzel nincs is semmi bajom! Röfög mint egy disznó!
Ahhoz képest, hogy Kínai, meg ahhoz képest amire számítottam előzetesen, ahhoz nagyon meggyőző! Nekem egyenlőre tetszik!
Még az összeszokás fázisában vagyunk, de szerintem ha majd kap egy vagy két dögös PU-t akkor nagyon vaddisznó lesz! De mondom, most is elég faszán szól!
Nekem szerencsére eddig többnyire nem volt ilyen gondom, bár a múltkor volt egy győri srác aki hasonlóan járt el, aztán amikor meg elmeséltem itt a fórumon a többieknek akkor meg felháborodott!
Van ilyen! Ez akkor bosszantó, ha égre-földre ígéri, hogy feltétlenül tartsd vissza neki, mert tutira kell neki, aztán meg eljátsza a szürke szamarat a ködben!
Nekem egyenlőre nem viszik a Sigma-t, pedig nagyon jól járna vele az illető. Az igen korrekt, korábbi érdeklődők meg basznak válaszolni, meg jelentkezni, úgy bírom az ilyet...
Békés Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánok minden húrnyűvő kollégának és természetesen minden "elvetemült" szenész barátomnak!
Legyen sok-sok jobbnál-job és szebbnél-szebb hangszer a karácsonyfa alatt!
Mivel nem jutok gépközelbe dec.27-éig!
Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok! Jó kajálást, és ne feledkezzetek azért meg a gitárokról sem az ünnepek alatt!
Szevasztok!