Sokan élvezzük a különféle hobbik, rajongók bemutatását - gondoljunk csak a makettező vérprofin kidolgozott alakjára. Ma visszatérünk a zenésztársakhoz Májkrémnek köszönhetően.
Gyakran olvasok különböző magyar és nemzetközi zenészfórumokat, és egy olyan modorosságra lettem figyelmes már évek óta, ami legalább annyira tipikus, mint a modoros fotósról írt korábbi esszé.
Kimondom a bűvszót: "Fender".
A Fender (leginkább Stratocaster)-modorosság különös tipikussággal rendelkezik, de ez szól egyéb Fender gitármodellekről, erősítőkről, és különböző gyártók gitáreffekt-pedáljairól is.
Mivel a kedves olvasó nem biztos, hogy jártas a témában, röviden ismertetem a Fender hátterét: Kb két évtizeddel ezelőtt a Fender cég - fejlődésképtelenségét felismerve, és az elektromosgitár-ipar terén elfoglalt úttörő pozíciót valamint hangszertörténeti legendaszerepet alapul véve - a világtörténelem eddig látott legnagyobb hangszerüzleti manőverébe kezdett, amit úgy hívunk: REISSUE és VINTAGE. Sorban elkezdték gyártani az ötvenes évek elejétől, az évizedek során gyártott szinte összes modellt, minden részletében az akkori parametereket alkalmazva, amik formák, feliratok, színek tucatjai, különböző lakkok, felületkezelések, a legkülönbözőbb faanyagok a testhez, nyakprofilkok a "V" nyakon át az "U"-n keresztül a "C" ig ( "C" nyakon belűl is van több féle, sőt van olyan, ami V-el kezdődik, és C-vel ér véget), jávor vagy rózsafa fogólap, és természetesen a gitárhangot kiadó hangszedő, és ennek végtelen típusa az eredeti vintage-en kereztül a Texas Specialon át a Samarium Cobalt alapzajmentes hangszedőig. (A modoros gitárosok a pickupot írásban egyszeruen csak "pu"-nak hívják.)
Így létrejöttek a vadonatúj 1953-as, 59-es, sima 50's, 60's, 70's gitárok, de évszámspecifikusan is sok modellt gyártanak. A dolog odáig fajult, hogy már mesterégesen koptatják a hangszereket a gyártás során: sérüléseket kreálnak, a fémalkatrészeket kémiai anyagokkal korrodálják, a húrok alatt mesterségesen lekoptatják a nyakról a lakkot (mintha évtizedekig játszottak volna rajta), sőt; még a kézről származó dzsuvát is reprodukálják, ami a lekopott lakk helyén beszennyezi a natúr fát. Vannak olyan modellek, amiket három féle "lehasználtsági fokozatban" lehet kapni. Na és persze nem szabad megfeledkezni a nagy gitárhősők személyes hangszerének sorozatgyártásáról is, ami az adott sztár neve alatt fut, tartalmazza a művész által alkalmazott módosításokat, sok esetben szakszerűen reprodukálva a sérülést, amit a művész 73 ban okozott, mikor az öltözőben odacseszte egy kilincshez, vagy mikor részegen elnyomott rajta egy cigarettát. Emellett elenyésző számban gyártnak új tervezésű Stratocaster (vagy Tele) modelleket, korszerűeket, és gyengéket is. A Fender modellek csúcsa az USA Custom műhelyben készült hangszerek, utána az USA gyárban készültek, aztán a Japánban, Mexikóban, Koreában, Kinában, Indonéziában és így lefelé...
Na szóval megérkeztünk a témához. A gitáros azelőtt bement a boltba, leakasztott egy Fender Stratocastert, (volt a boltban kb 1 féle, 3 féle színben), és ha tetszett, megvette. Ma viszont, a hatalmas választékkal elkényeztetett vevő azzal a kétégbeesett kérdéssel szembesül, hogy "melyik a legjobb nekem"? Erre a kérdésre nincs válasz. Ellenben a fent említett üzletpolitika kitenyésztett egy különleges zenészréteget, akiknek zenei öntudatát az ebben a dzsungelben való jártasság adja. Fél életüket képesek erről átdiskurálni.
Az "igazi hangzás" keresésére tett erőfeszítés nem ismer határokat. Ez a keresés különös képességeket fejleszt ki az ilyen emberekben. A kifinomult hallás a legkorszerűbb számítógépes hanganalízist megszégyenítő fokozatával rendelkezik. Szenvedélyes megfejtések folynak a különböző faanyagú és a fa öregedési fokozatával összefüggő gitártestek különböző hangszínével kapcsolatban, de legtöbbjük még a jávorfából készült játékfelület magas fényű lakkja által produkált, a rózsafához képest magasabb hangtartományt is kihallja. Vannak olyanok, akik adják-veszik, cserélgetik a hangszereiket - van, aki több tucatszor, de mégsem találja az "igazi szandot". Persze, hogy nem találják, merthogy ilyen nincs. Hiszen amikor már túlvannak néhány gitáron, akkor már nem emlékeznek tökéletesen a korábbiak hangjára, és jön a gyilkos kérdés:
-Nem lehet, hogy a kettővel ezelőttinek több volt a magasa?
-Annak valahogy a játékérzete, hát nem is tudom...
Ez a dilemma azután végérvényesen megakadályozza azt, hogy valaha is megállapodjanak egy hangszernél, és végre a zenére koncentráljanak. A keresés soha nem ér véget (maximum kényszerből). Bekövetkezett a 22-es csapdája, mert a zene helyét felváltja a hangszer, a zeneelmélet helyét a márkadzsungel-szakértelem, a fellépést és gyakorlást pedig a internetes észosztás. Létrejött az "internetgitározás", mint sajátos műfaj.
Gyakran készítenek "pu", vagy gitár, vagy hangszóró, effektpedál összehasonlító videókat, amiket a youtube-ra feltöltenek. Ezek kemény munkával kiizzadják a 200-as nézőszámot, amiből 50 az, aki feltette, a maradék 150 meg 3 ember között oszlik meg, akik ötvenszer megnézték, hogy lehessen róla észt osztani a zenészfórumokon. A videók külön jellegzetessége, hogy általában gyéren berendezett szobában készül, sortnadrágban, pólóban, és a háttérben van egy narancssárga kanapé vagy futonágy, mellette a földön súlyzó, vagy egyéb sporteszköz. Gyakori még a háttérben a házilag készített (kissé túl vaskos) fapolc-rendszer, amin meghatározhatatlan hangtechnikai és görögországi utazásból származó holmik vannak.
Érdekes továbbá, hogy annak ellenére, hogy életük ebben a keresésben és folyamatos bizonytalanságban tellik, nagyon sok dologról rendíthetetlen, és végletekig határozott véleményük van, függetlenül attól, hogy próbáltak-e már olyat, láttak-e már valaha olyat. Aki ezekkel a véleményekkel nem ért egyet, vagy netán szóvá teszi a folyamatos megfejtések feleslegességét - esetleg nem hallja ki, vagy nem tulajdonít jelentősséget a nüansznyi különbségeknek, azt csordaszellemben támadják meg, küldik fülorvoshoz, elmegyógyintézetbe, és kölcsönösen gratulálnak egymásnak, hogy mennyire szakemberek az ilyen lúzerekhez képest. Persze ilyenkor elmaradhatatlan, hogy a nagy vállveregetés közben a plénum nyilvánossága előtt helyeznek kilátásba egy jó kis sörözést. Amikor egymás hangszerének, erősítőjének kölcsönadásáról, cseréjéről van szó, akkor elmaradhatatlan a rövidke "mail ment" modoros fórumbeírás, amit általában kis, számítógépet kalapáló szmájli is megerősít.
Amikor napokon keresztül megfejtenek, akkor nem jut eszükbe az, hogy hiába a kőris test, ha egyszer adott egy klub a maga akusztikájával, az erősítővel, az elé odarakott mikrofonnal, a kábelekkel, koncerthangszórókkal, a gitáros tudásával, a hangmérnőkkel (és a benne lévő alkohol mennyiségével és típusával) és ízlésével, a teremben lévő nézők mennyiségével. Ha az ember ezt a folyamatot végiggondolja, akkor rájön, hogy a zenészfórum szervereken terrabájtokat elfoglaló végtelen megideologizálások végeredményéből a közönség semmit sem hall ki, de még maga a zenész sem. Persze vannak olyan körülmények, ahol ezek a különbségek érződnek, és ahol ennek a tudománynak jelentősége van, de olyan magas szintű hangstúdió-lehetőséget és koncerthangosítást csak azok kapnak, akik internetes megfejtés helyett gyakorolnak, dalt szereznek, és viszik is valamire.
Természetesen modoros Fender-gitárosoknak is van zenekaruk, kimondhatatlan angol vagy álpoénos magyar zenekarnévvel, agyondizájnolt Myspace-oldallal, logóval, weboldallal (jó sok fotóval, ami az egyetlen koncerten készült és valamelyik tag sörözik az egyiken, vagy az egész zenekar), hírlevéllel, de még sokáig várat magára az a pillanat, amikor 50-nél több ember előtt fognak játszani. A témában való jártasság, a kipróbált, adott-vett modellek mennyisége, a tesztvideók megtekintésének száma, gitárokba ki-be rakosgatott pickupok mennyisége és a zenészfórumokon található szakértő és okoskodó hozzászólások száma fordítottan arányos a hangszeres tudással, és a zene mint előadó-, és alkotóművészet terén elért közönségsikerrel.
Természetesen szót kell ejteni a profikról is, akik szintén áldozatául esnek a hatalmas választéknak, és a fent említett jelenségeknek. Ők ennek ellenére - bár sokmindent kipróbálnak - viszonylag hamar megállapodnak egy hangszernél, és kezdetét veszi a gyakorlás, dalszerzés, stúdiómunka és koncertezés, a zenekedvelő közönség nagy örömére.
Itt is van egy érdekes párhuzam a modoros fotósokkal. Kipróbálnak mindent, adják-veszik, cserélnek, éveket átbeszélgetnek gyakorlás helyett a legapróbb technikai részletek óriási jelentőségéről, de ennek ellenére gyakran állapítják meg, hogy "a gitárhangzás a kézben van" (ami mellesleg igaz, mert ha a gitáron múlna, akkor a sokezer Fender Clapton model tulajdonos kezében a hangszer úgy szólna, mint Clapton gitárja. Nem szól úgy.)
Hogy írjunk egy sokak számára teljesen ismeretlen területről úgy, hogy mindenki jól szórakozzon? Így, természetesen: ríkató a poszt - köszönjük szépen.
Valahol a Youtube-on van egy video ahol Joey Jordison üt nekik valami fesztiválon Lars helyett. Csak őt mutatja hátulról a video. Na az komoly. Egy ilyen dobos kéne nekik.
Az elmúlt 15 évben :)
Elkamuzza meg szétvauzza az összes szólóját!
Az új lemez szólóit meg mintha egy 15 éves nem túl képzett srác játszotta volna fel!
Lars esetén mondju érthető, de Kirk esetén annyira nem... jó az elmúlt években kicsit formán kívül volt, de nézegetve az újabb koncert dvdket kapaszkodik vissza
Én azért írtam azokat amiket, mert ezek viszonylag ÚJ albumok, amúgy végeláthatatlan sorokat írtam volna
A Nile is és a Behemoth is kibaszott jó, nálam nagyon pörögnek. Konkrétan mikor szeptember körül letöltöttem a behemótot, csak azt hallgattam oda-vissza.
Daath - The Concealers
Arsis - We Are The Nightmare (bár ez nem friss,de iszonyat hangszeres dolgok mennek benne,és tanítanivaló a fíling,amivel gitározik az arc)
Darkane - Demonic Art (ez főleg a dobjáték miatt)
Obscura - Cosmogenesis
The Faceless - Planetary Duality
Kreator - Hordes Of Chaos
Megadeth - Endgame
illetve a megunhatatlan Watchtower - Control And Resistance (bár ez 20 éves lemez,de a mai napig megállja a helyét)
állítólag nagyon jó az új Nile és Behemoth anyag is,de ezekre még nem volt időm
A Metallica-ra visszatérve egy pillanatra, ezt a videót mindenképp érdemes megnézni
2010-01-26 22:02 |
#1121
Örülök, hogy ennyire szögletes, így ugyanis jobban szemléltetve van a lényeg.
Szerintem így mindenki egyből megértheti, hogy mi a különbség köztük, mivel elég drámaian eltérnek egymástól!
persze, ez még nyilván nem a végleges, teljes igényességgel megrajzolt "grafikon", mert biztos voltam benne, hogy lesz benne hiba, szóval ennél egy fél árnyalattal talán jobbat is össze tudok hozni. oszcilloszkópom viszont nincsen kéznél, úgyhogy csak egy sacc/kábé ábrát tudok ígérni, ami szemléltetésnek talán megteszi, ha van rá egyáltalán igény.
ezzel csak az a baj szerintem hogy nem egy hiteles mérésen alapszik.
Ha mindez egy oszcilloszkóp diagramja lenne, úgy oké
de addig csak fikció.
ilyen hegyes hullámokat egy jófajta analóg szintivel tudsz generálni.
Én arra céloztam, hogy a kamera valószínűleg nem volt egyenesen beállítva és tök furcsa miatta a háttér. Látom a stressz mindkettőnk agyát leszítta mostanra...
Kis érdekességképpen, az alábbi videó uazon a setupon lett felvéve, így tképpen össze lehet hasonlítani a 2 gitárt..( nna, nem mintha bmi értelme is lenne.. )
Így van, Hetfield hangja azért mindig is óriási fegyvertény volt a többi hasonszűrű bandával szemben, ha nem épp ez volt a legnagyobb..
Nekem mai napig az ő hangja a legdögösebb hang a világon, hiába szar énekes.
Az üvöltözés a szükséges rossz,amit a műfajjal el kell viselni Amúgy a Metallica sztem ezért is tudott kiemelkedni,mert Hetfield még az üvöltözős korszakában is sokkal befogadhatóbb volt a szélesebb közönség számára,mint a legtöbb thrash "énekes". Kis reggeli ébresztő thrash:
Semmi gond, thrash-t szeressük nagyon! Mondjuk én inkább a riff világát szeretem, nekem az üvöltözés egyáltalán nem tartozik ebbe bele-énekes párti vagyok- de az igazán jó riffek egyértelműen ehhez a stílusirányzathoz köthetők.
Az egész lemezem gyakorlatilag thrash riffekre épül..
Ugye a vibrátó mindig az első dolog, amit neki kell állni gyakorolni, mert mindennek ez az alapja, ezt kell beégetni legjobban.
Aztán a későbbiekben jön a nyújtás, ha az pontos, akkor pedig jöhet a nyújtott hang megvibrátózása!
Ez szokta a legtöbb gondot okozni mindenkinél! (hogy ne legyen hamis, és hogy a többi húr ne szóljon bele)
Ettől kezd el élni a hang, a zene, ezért lehet a gitárral annyi mindent kifejezni-amit pl. egy zongorával nem tudsz..
A zenei alap valóban nem death metálosabb, viszont Marco kő death torok. A Face Down-The Will To Power lemezen ez tökéletesen ki is kristályosodik. A Bury Your Dead amúgy nekem is nagy kedvenc arról az albumról, de valahogy nincs meg az az igazi The Haunted íz, amit csak Peter adhat. Egyszerűen kurvajól üvölt és a szövegei és sokkal jobbak, mint Aro-jé. A Sweet Relief szóló előtti részén pl. konkrétan befostam. Ahogy az át van adva vokál téren... Mocskosul odabasz, kurvára őszinte, érzed minden dühét és keserűségét. A legjobb, hogy az ilyen pillanatok egymás szájába lógnak és nem csak elvétve akad egy-egy.
Nothing's Right, No Compromise, Sweet Relief nálam ez a 3 a kedvenc arról az albumról.
Haunted pedig a Made Me Do It lemezzel volt a csúcson,azt mondani rá,hogy death metalos,arra utal,hogy nem ismered eléggé Semmivel sem death metalosabb a rEVOLVErnél,csak Aro hangja nem az a paraszt HC-s üvöltés,mint Dolving. De egy Bury Your Dead vagy egy Trespass,netán Victim Iced vagy The World Burns semmivel sem kevésbé modern thrash,mint egy No Compromise vagy 99,ahogy egy Abysmal sem kevésbé death metal.
Korodillasz, tényleg a rEVOLVEr album a legjobb. De azért, hogy a Versus a közelében se lenne... Szerintem meg a Versus pont a második a dobogón. A Made Me Do It Marco Aro-s korong, ahogy a One Kill Wonder is. Jó lemezek, de elég death metal-osak, ami nem baj, de nekem a legutolsó 3 jobban adja, az az igazi modern thrash. Érdemes meghallgatni amúgy a Versus mellé kiadott Collateral Damage EP-t, az is gecijó!
Áki, a Slayer jól, csak kicsit már repetatív, a World Painted Blood szerintem nem sokban különbözik a God Hates Us All-tól, meg a Christ Illusion-től. Jó mind a 3 lemez, de elég lett volna belőlük egy, mégpedig a Hates Us All. Nekem az a kedvencem tőlük. Uuuu, nem a Reing in Blood, lőljetek le
Vmit félreértettél sztem...imádom a thrash-t a mai napig,az első olyan műfaj volt,ami elvitt a metal felé,de a Metallicát már - bár anno nagy hatás volt - egyáltalán nem hallgatom,mert meguntam. A mai fülemmel semmi izgalmasat nem találok benne (najó,Hetfield játéka a metal ritmusgitározás alfája és omegája),ellenben a régi Testament, Death Angel, Megadeth,stb lemezeket a mai napig nagyon kellemes hallgatni. De nem offolok tovább
Igen, ez vitathatatlan. Jó volt a sláger faktor az biztos. Nem hallgatsz, csak a Metallica jött be igazán? Mi-mi-mi? Pont ma mondtad, hogy játszottál az Archaic-ban. Ezek szerint csak játszani szereted a thrash-t, de amúgy nem mozgat mint zene és nem is igazán hallgatod? Egyébként a dobosunk volt így ezzel. Régen tolta az Akelában, lemezt is vett fel velük, megfordult még pár thrash bandában, sok metált hallgatott, aztán mondta, hogy ráunt és ráállt az elektronikus zenékre, de játszani továbbra is csak metált játszott.
Amúgy ja, rengeteg kurvajó thrash banda van még most is. És természetesen nem csak a nagy öregek. Sőt, nagy részük már kezd kifulladni lásd: Slayer, Metallica. Ahogy mondtad sok másodvonalas thrash banda van, ami kegyetlen mód odabasz. Személyes kedvencem pl. a The Haunted, akik kurvára friss zenét játszanak. Tök mai thrash, modern, ötletes riffek, kurvajó vokál, kurvajó szövegek. A retro thrash meg szerintem ultragáz. Eleve a modern thrash minden ízében jobb szerintem, mint a régi, hiába élte akkor a világkorát. Másrészt tré az, hogy mostani bandák a múltban élnek és 30 éve elpattintott riffekkel szarakodnak.
Bocs Krisz, hogy offolom a topicod, de csak nem kapok thrash topikot hiába kértem többször is, így ha felmerül a téma, kéretlen mód ráharapok, ha kell ha nem és nyomom a sok faszságot
Annyi,hogy a Metallicánál pont jó arányban volt meg a kvázi "kommersz" slágeresség,amivel rengeteg rajongót tudtak szerezni. Lehet szidni Lars-t,de ő volt az mindig is,aki Hetfield riffjei közül kiszemezgette,hogy melyiknek lehet helye egy potenciálisan kurvajó dalban. Igazából sztem hülyeség itt ilyenekkel dobálózni,hogy "nincs igazság",a thrash korszakból gyakorlatilag csak a Metallica az,amit anno nagyon szerettem,ma meg már egyáltalán nem hallgatom,a többi első-másodvonalas thrash banda mind izgalmas tudott maradni a mai napig,és nem kell szégyenkezniük,ha zenei teljesítményről van szó,a Metallica meg intézmény lett. Szerintem rohadtul megérdemelték,mert megküzdöttek azért,hogy oda jussanak,ahol tartanak. Más kérdés,hogy nekem nem lenne pofám a rajongókat arcon köpni olyan nevetséges zenei teljesítménnyel,amit ma a banda fele élőben vállal.
Érdekes módon, ha megnézzük a többi thrash nagyágyút (Exodus, Testament, Overkill stb.) nem igazán tapasztalunk ilyet. Sőt! A legtöbb legendás thrash banda tagjai nagyrészt egytől, egyig vér profik. Ráadásul kurvajó zenét is írnak, sőt írtak is, már a 80-as években is. Mindezek ellenére valahogy mégiscsak a Metallica lett a nagy mainstream hit és ma már mindenki ismeri a nevüket az utolsó koszos rockertől kezdve az 50-es családanyáig. Hiába no, zenében sincs igazság.
Azért hála istennek a fent említett nagyűgyúk is megélnek csak zenélésből, teljesen megérdemelten.
átmásoltam ide , mert az offtopik már nem anyira átlátható:
Na, ez új hogy az előtte levő ujjakat lent kell hagyni... Úgy mint a string bending-nél, gondolom......
Igen de nekem van már egy megszokot mozdulat erre, (ami elég gyors) ezt le kéne lassítani és úgy gyakorolni, vagy csak figyeljek rá , oszt gyakorolgassam ?
Azt amúgy vágom , hogy metronómra és egyenletes amplitúdó...
igen arra gondoltam hogy csak megjátszották.
Basszus mennyire imádtam pedig 15 éves fejjel ezt a csókát :(
Nekem mint mondtam, már vége a talicskának sajnos...
Mármint ebben mi lenne a poén? Arra gondolsz, hogy ezt csak megjátszották?
Biztos, hogy nem!
Ha meghallgatod a lemezt, ez a riff végül baromira leegyszerűsítve került fel rá, vszeg mert Bob Rock elunta a dolgot, és úgy határozott, hogy mindenkinek jobb lesz, ha ezt a témát nem a Hetfield által formában hagyják meg...
Amúgy meg látszik a Hammett-en, hogy komolyan szenved a dologgal! Nem mellesleg pedig Kirk a Load lemezig egy hangot sem ritmusozott egyik lemezen se, azt mindig Jaymz tolta fel. KH csak a szólókat.
Nincs mit furcsállni, szerintem az együttes is viccesnek találta a dolgot, arra meg nem is gondoltak, hogy egyesek elrettentő példaként fogják linkelgetni.
Nekem tök mindegy, hogy kamu, vagy sem, a lényeg, hogy baromi vicces.
(Egyébként, ha igazi lenne, akkor sem hiszem, hogy nagy jelentőséget tulajdonítanának neki, mert aki szereti a Metallicát, az nem ettől fogja megutálni...)
Kicsit úgy éreztem, hülyének vagyok nézve azáltal, hogy belinkeltél valami random feliratos honlapot. Mintha én nem tudnám, hogy vannak ilyenek...
Konkrétan arra voltam kíváncsi, amit ő használt.
Igen, azóta korrigáltál, de erre nem lett volna szükséged, ha kicsit gondolkodsz, mielőtt beírod azt a linket.
(No offense, csak holnap és holnapután lesz a két utolsó vizsgám és már kész vagyok idegileg. )
Érdekes hangja van. Nem az a tipikus nekkpikáp hang, a karaktere valahogy furcsa, dehát ezért szeretik.
Nekem tetszik, de nem mindenhez tudnám elképzelni én sem. Amúgy valszeg viszem ibitalira, aztán ott megnézheted
még egy példákkal sűrűn illusztrált statisztikai adatgyűjtés kell a végére az ismert és a remélhetőleg sohamegnemismert gitárosokról, pár statisztikai próba és kész is a PhD értekezés konzulensnek Szigeti Ferencet ajánlom
most mér engem szopacc? mondom UGYAN AZ a felirat, mint amit WGS is belinkelt neked. Nem mondtam h az enyémet használd, pont azt mondom, h felesleges a linkemen keresgélned, mert ugyan azt fogod találni, mint amit WGS belinkelt nelegyetekmáértetlenek
Mivel ezerféle DVD-rip létezik, ezért ezerféle felirat is található hozzájuk.
Én speciel utálom, amikor másik feliratot szerzek meg és össze-vissza csúszkálnak a mondatok, mert nem ahhoz lett időzítve...
Megnézem, de ha rossz lesz, akkor irgum-burgum neked!
Amit itt leírtam az tényleg semmi Nekem is ennyit mondtak, és ezzel keltették fel az érdeklődésem.
Amúgy a kettő közül valamelyik jó kell legyen: EZ vagy EZ.
Képzelj el egy koordináta rendszert, ahol a vízszintes tengely az időt, a függőleges tengely pedig a vibrátó amplitúdóját mutatja.
A szúnyognál egy nagyon gyors, ideges diagramm rajzolódik ki, mintha egy hazugságvizsgálónál másodpercenként hazudnál és mondanál igazat, és az amplitúdó szinte mindig más értékig leng ki, míg a helyesnél kapsz egy szép kis szabályos sinus hullámot, aminek mindig ugyanott van a kezdő és végpontja, és ami a legfontosabb, azonos időközönként ismétlődik.
Bár tudnék erről csinálni egy képet mondjuk photoshop-ban, de ehhez totál nem értek..
A szúnyog-vibrátónak két fajtája van!
1. A magabiztosan szar.
2. A bizonytalanul szar.
Az első többnyire a már rutinos gitárosoknál van, mint pl. Hammett, aki ezzerrel belerázza a 380V-ot a gitárba, ha kell, ha nem.
A második a kezdőknél, és amatőröknél fordul elő igen nagy számban, ez úgy néz ki, hogy a megfogott hang tök egyenesen indul-vagyis nincs vibrátó- majd elkezd begyorsulni, marhára felpörög (380V), majd hirtelen, indokolatlanul vége szakad..
Néha ez random kezdődik előről, a bizonytalanság mértékének megfelelően..
)SZERINTEM.
Mennyi érzés van ebben a gitározásban! Nagyon jó!
Semmivel sem death metalosabb a rEVOLVErnél,csak Aro hangja nem az a paraszt HC-s üvöltés,mint Dolving. De egy Bury Your Dead vagy egy Trespass,netán Victim Iced vagy The World Burns semmivel sem kevésbé modern thrash,mint egy No Compromise vagy 99,ahogy egy Abysmal sem kevésbé death metal. 
Mi-mi-mi? Pont ma mondtad, hogy játszottál az Archaic-ban. Ezek szerint csak játszani szereted a thrash-t, de amúgy nem mozgat mint zene és nem is igazán hallgatod? Egyébként a dobosunk volt így ezzel. Régen tolta az Akelában, lemezt is vett fel velük, megfordult még pár thrash bandában, sok metált hallgatott, aztán mondta, hogy ráunt és ráállt az elektronikus zenékre, de játszani továbbra is csak metált játszott.
