Köszönöm! Az a scallopált most is ott van 120-ért. Szerintem nem jól írja az évjáratot, szám alapján 80-asnak kell lennie. De mindegy is, szép gitár, csak kár, hogy a nyakát megbabrálták. Szerintem azért nem nagyon lehet eladni.
Én 130e körüli összegért vettem, akkor az reális volt
Első elektromos gitárom:)
A testet szekrényajtóból vágtam ki /előtte csapkodással teszteltem az ajtókat/, Balogh féle pickupok /köztes állásban dorombra hajazó hang, akkor még nem volt ellenfázis:)/ tuchel aljzat /a jack dugó kijött volna a hátoldalon/, a ragasztás epokit.
Végül is szerettem, de a tok sokat javított a látványon...
Az enyémet egy öreg apáca relikelte vagy 60 évig. Egyenlőre a padlást díszíti, de talán majd egyszer feljebb bukik:)
Gyanítom, már most többet ér a gitár duplájánál.
Az enyémet drágán vettem, tán 170-ért. Igazából egy japán stratot mentem megnézni, de annak annyira vékony nyaka volt, hogy kíváncsiságból ezt is kézbe vettem, és egyből összeragadtunk...
Viszont a Gs.en azt a szkalopált nyakút már többször 150 körül kezdték, aztán lement majdnem 100-ig.
Igen, japán kőris "sen",- mivel a japánok csak félig nyitják ki a szemüket, a mintázata is sűrűbb:)
Sokáig volt a Gs-en egy kis fejű sunburst, szkalopált nyakkal, jó áron,-az is szép volt.
Ez ugye japán kőris?
Volt egy JV stratom japán kőrisből, elképesztően szép és sűrű szövetű volt a torzított hangja. Meg persze tisztán is szép meleg hangja volt.
Tuti ez a Greco is faja...
Sziasztok! Évek óta nem írtam ide, de most megteszem, mert Szöulban véletlenül belefutottam egy velem teljesen, hónapra egyidős (1977. szeptemberi) Greco Sparkle Sound stratocasterbe. A gitár teljesen gyári állapotú, mindene eredeti, és kiváló.
Így van!
Én nem értek hozzá, de ma már mindenféle fát felhasználnak, lime meg mittudomén. Nyilván hozzámnőtt az említett Les Paul, a p90 miatt nem egy megszokott karakter, de ez a Blazer gyárilag tökéletes, ahogy van. (nekem) Gotoh szerelékek vannak rajta, a hangszedők azt gondoltam, cserések lesznek, erre a single coil-ok is a humbival egyetemben marha jól szólnak.
Akkoriban sokkal jobb anyagokkal dolgoztak szerintem. Volt pár, meg van is régi hangszerem, brutális minőség! Érthető a hanyagolás, a tokban pihentetés
Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat! Még egy ontopik cuccom is van: kb. két éve találtam lepukkant állapotban a piacon egy Ibanez BL100 Blazer-t. Rendberakattam, azóta is a Gibson LP. Tribute-om gyakran pihizik a tokban. 1995-ös Fujign gyártmány. Nagyon szretem, pedig nem egy csúcs a sorozatból, mégis baromira minőségi.
Az Orville az minőségi cucc. A Gibson gyártatta a japán piacra, ha jól tudom Fujigen gakki, akik a Greco gityókat is csinálják. Nem szarral gurítanak.
De a Burny is nagyon pöpec cucc, tud az mindent, ami egy LP hanghoz kell.
Gondoltam, tartok egy kis helyzetjelentést.
Már elkészült nagyjából a masina, már csak l kell menni érte a hangszerészhez.
Pdicdiver kolléga által javasolt oldalról megrendeltem ugye a kulcsokat. (Köszönöm mégegyszer a tippet!)
Sajna, ahová a Gotoh kulcsot helyezte az előző tulaj, a furat eltért méretben a többitől,de szakember megoldotta.
Felkerült még egy ujjtámasz, ami eredetileg hiányzott, jack aljzat és elektronika átnézve. Szerencsére, síkolni sem kellett a bundokat.
Így meg lett mentve az utókornak, és nagyon várom már, hogy hazaérkezzen.
Helló
Hamár pörög a topik, ezek az Orville gitárok milyen minőséget képviselnek? Lenne most lehetőség venni egy LP-t de kb annyiért vagy olcsóbban van Gibson Studio vagy akár BFG. Szóval érnek ezek annyival többet vagy nem. volt Burny LPC nálam az jóval olcsóbb ( nagyon fasza), ha kb azt tudja akkor hagyom ezt. Köszi.
Lehet kontaktsray is, amelyik tiszta alkohol és akkor eljutottunk a páleszig akár.:)))
2020-02-03 14:36 |
#1833
Mondjuk sebbenzin.
Bár ezeket anno valszeg észterrel lakkozták, így nitohígító is simán jó lehet, de a biztos a sebbenzin vagy lakkbenzin de utóbbi büdi.
Még egy kérdés: a testen vannak duct tape ragasztószalag nyomai hátul, maga a ragasztóanyag. Arra van valami cucc, ami azt leoldja nagyjából sértetlenül?
Köszi szépen! Igen, ez a tollat kivéve már jobban hasonlít, árban is jó. Csehül igaz nem értek. Nagyon sokat segítettél! Nyilván, nem sok esélye van annak, hogy találok hozzá méretpontosat, vagy eredetit. Azon is agyaltam, hogy veszek hozzá valami normálisat, csak akkor ott lesznek a lyukak.
Még Kócos-t szeretném megkérdezni, hátha neki van még, csak privátban nem akartam őt zavarni.
Kedves Csoport Tagok! A minap lőttem egy feltehetően Aria a-1910 típusú, hetvenes évekbeli japán basszusgitárt, kicsit megviselt állapotban. Látszik,hogy sokmindenen ment keresztül szegény, de én szeretnék adni neki egy esélyt. Legnagyobb gondom, hogy a képen látható hangolókulcsok közül két darab gyári hiányzik, ráadásul elég barbár módon lett felcsavarozva a másik két, különböző fajta sajnos.( pirossal megpróbáltam jelölni a gyári kulcsokat a mellékelt képen) Megpróbálnám a lehetetlent: valakinél nagy véletlenségből nem lapul ilyen hangolókulcs-szett? Próbálkoztam hasonlót keresni a világhálón, de eddig nem sok sikerrel jártam.
Katalógus link: Link Egyébként, szépen röfög a cucc! 😊🐽
U.i.: A basszuskombó is vele jött, nem tudtam otthagyni őket, egy japán Ibanez Gx60b.
Köszönöm szépen mindenkinek a segítségét és tanácsokat!
Nemrég hozzám került egy "Aztec" márkájú gold top Les Paul gitár, Japán gyári(?) tokjával...
Nem sok mindent találtam a neten róla, állítólag 1972-73-ban gyártotta egy német áruház részére a Greco cég...
Nyaka ragasztott. A test több rétegű mahagóni a fent leírt üreges rendszerű 4 rétegű toppal...Nagyon szép állapotban van és nehéz, mint a kő...Hangja Isteni!!!
A hátsó híd és a húrtartó, korának megfelelő állapotban van(valószínű izzadságtól, használattól kopott,oxidálódott) spiáter anyagú, alján a "Made in Japan" felirat beleöntve. A hídi hangszedő alján nincs semmilyen jelzés a nyaki aljában egy karikában nagy F felirat van vésve.
Ami érdekessége, hogy a tokon vannak csillag alakú matricák és "Bp" felirat szintén matricából...Volt egy másik hosszabb felirat, de az el lett távolítva, viszont a nyoma látszik...(leolvasni nem lehet)A gitáron is van 2 db matrica nyom, nem a ragasztó, mert szépen le lett szedve(valaha), hanem a matrica olyan sokáig volt rajta, hogy gondolom a fény másképp öregítette az arany festést...szintén "Bp" felirat a cutawaynél és egy nagyobb a húrláb felett (mintha a régi kalászos átkos címer lenne, de gondolom, nem az volt)
Kérdésem:
Bárki tud valamit bővebben erről a márkáról? Valami leírás, anyag, katalógus...
Esetleg a "Bp" feliratról (Budapest, British Petrol???)
A Greco EG-1000-res szériáját mondják, hogy tulajdonképpen az...
Érdekelne az értéke is, mennyit érhet?
A legendárium szerint Slamó gitárja volt...(nem ezért vettem meg...)
Jelenleg Hangszerésznél van, átnézi, próbálunk mindent eredetiben megőrizni, de szeretném használni is...
Az alsó húrtartót és hidat állapotuk miatt szeretném egy igényes újra kicserélni úgy, hogy semmi átalakítással,fúrkálással ne járjon... leszed, felrak így bármikor vissza lehet tenni az eredetit...
Viszont a híd testhez rögzítő magasság állító csavarjának furat tengely távolsága nem egyezik egyik általam az interneten keresett gyártmányoéval sem...Esetleg ötlet mi az, ami passzolna?
Tulajdonképpen ilyen...A potmétereknél csak egy kis kétállású kapcsoló van, ill. a lenti Volume gomb push-pull rendszerű:
https://www.youtube.com/watch?v=40Ux4s59cwk
Itt egy fekete:
https://www.youtube.com/watch?v=ZNQnx9Sonr4
szia Laca!
Az Ariak eleg jok. De en itt tartok az olemben egy fantasztikus dolgot. Egy Yamaha SL380-as Les Pault, a pontos evet nem neztem meg meg, kb 1978-as lehet. Gyari szama is van. Tervezem, hogy egy rovid demot csinalok rola es felteszem a Youtube-ra. Van a feneken a szelen korben par viseltes ding, es a muanyag keretezesen is lathato serules - de az egesz gitar egy csoda. En mindig strat szeru izeken jatszom, meg hollow bodyn (de az is Fender menzuras), es teljesen meglepodtem, hogy ez mit tud. A szepseghiba nem a par viseltes nyom - szembol nem latszik semmi -, hanem hogy ez egyelore meg Delkelet-Azsiaban van, innen fogom hazakuldeni. Es hogyan? Ugy, hogy kifejezetten csavarozott nyaku gitart kerestem. Itt luthierrel atnezetem, esetleg kap uj bundokat, aztan nyak le, es tudom vinni a repulon. A sustainnel nincs baj - bar sokan eskusznek a ragasztott meg az 'egybenyakas' megoldasokra - ez szerintem manapsag mar csak hatrany (szallitas, javitas eseten).
500 dollar az ara, mire hazakerul. Itt az elso hevenyeszett demo rola: https://youtu.be/KlZWdrcZ8Iw
Sziasztok/Üdv!
Egy kis segítséget szeretnék kérni. Régóta szeretnék egy LP Custom jellegű gitárt, mostanra össze is állt egy kisebb összeg a megszerzésre. Találtam egy '77-es vagy 78-as Aria Pro II LC 550 VS-t, ami szimpatikus, na jó ennél több (cca velem egy idős a gitár). Volt e valamelyikőtöknek tapasztalata Aria Pro II Les Paullal vagy van e vmi gondolata, ami a döntésben segíthet.
A gitár e Reverb.com-on van,
https://reverb.com/item/12576421-aria-pro-ii-single-cutaway-c-1978-tobacco-burst
Akkor ne hagyd magad és kérj 300 kp-t mellé!:D Amúgy meg Gibsont esélyesebb elpasszolni másnak is. Míg ezt a basst akár fél évig se tudnád eladni, max kevesebbért.
Hello!
Segítséget szeretnék kérni.Lenne egy Tokai bass,amit cserébe kínálnának egyik gitáromért.Mivel nem vagyok basszeres,nem ismerem a gityókat,nem tudom mit érhet ez a cucc és mivel esélyes tovább eladás,teljesen bizonytalan vagyok,el tudom-e passzolni később ilyesmi áron.Köszönök minden hozzászólást!!!
https://gsfanatic.com/hu/hirdetes/436849/elado-tokai-basszusgitar
Cserélnék egy Edwards E-LP 108TLS gitárt. Autentikus '59 LP építés. Long neck tennon,teljesen gyári szerelvényekkel, SH4-SH1 hangszedők, Vitamin Q olaj-papír kondenzátorok,Gotoh ABR-1 híd és kulcsok. Kényelmes, vékony nyak, tobacco sunburst.
Ami érdekelne: más Japán Les Paul Gitár, pl. Burny, Orville, Greco.... Akár rá is fizetek.
Juhar nyak, mahagóni-éger rétegelt test, finomhangolós tremoló.
Kicsit prezúros, de egy ilyen korú hangszernek ez a szexepilje, viszont minden alkatrésze tökéletesen működik és bitangul szól. Nem fekete, hanem sötétszürke metál.
Beállítva, új 10-es Ernie Ball húrokkal vihető.
A fernandes gitárok alapvetően jó gitárok. Ezt én is néztem a GS-en, hogy mennyire kib.jól néz ki. A neten nagyon jókat írnak róla. ( azért kérdezz rá, hogy Japánban készült-e)
A Burny a Fernandes olcsóbbik szériája és azért is elkérnek 160-180-at.
Hangra még egy Burny is mindent tud.
Nagyon jó cumók ezek! Hozzátéve, hogy 80-as, 90-es évjáratokról beszélek. A többinek még érni kel.. :)
Urak, ha esetleg valakit megmozgat, eladó egy ilyen:
Kaman GTX20 Korea, 90-es évek.
A teljes gyári elektronikáját is adom vele, és bődületes 25 ezret kérek érte. (Valami szomszédbarát fülhallgatós cuccra Pocket pod/GX/UX/Pandora akár cserebere is lehet)
Nem mondtam, hogy butorlap. De a sima retegelt lemez sem butorlap. A japok retegelt mahagonibol vannak. Amit mondjuk butorkeszitesre is hasznalnak :) Egyebkent tobbnyire nem tul jo minisegu faanyagok ezek, elol, hatul gyakran furnerozva. Jellegzetes pl. Fender jellegu testeknel, hogy a sunburst fejeteje az alkari es hasi kivagasokat teljesen betakarja.
Egyebkent hetvenes evekrol volt szo, a '80-as inkabb a sajat modellek kora, ott mar tenyleg van rengeteg jo hangszer, es itt mar a kopiak is modositva keszultek, pl. egyedi fejformaval (lasd. Tokai Hard Puncher, Jazz Sound, Cimar Jazz Bass satobbi)
Azért, amit a japánok csináltak anno rétegelés, az nem keverendő össze a sima bútorlappal.
Kicsit vastagabbak a rétegek és igen jó anyag.
Volt egy rakás Japán leszpál/tele/strat a kezemben.
A rétegeltek is igen űberfaszán szóltak.
Persze márkától függetlenül nem árt tudni, hogy amit a kezébe vesz
az ember, azt belépő szintnek, vagy középkategóriába szánták pl- márkától függetlenül!!!!
Tény, h a japán gitárgyártás is a kora 80-as évektől ugrott meg,
igazából szerintem az amerikaiak bevitték a megfelelő tudást a dologhoz.
(mint most kínába)
Sőt a 80-as évek felé még (noname) humbuckereket is gyártottak leszpálokba,
amik verhetetlenül jól szólnak.
Azt sem árt figyelni, h a régi nagy márkák közül melyek azok amiket elvittek sutyiba koreába-kínába.
(tokai pl)
Meg abban is single coil van. A Grecok közt is van hajlított topos, és single-is is. De akkor legyen SG. Vagy legyen ES-335 és akkor nem baj, hogy gerjed. Vagy legyen Yamaha, vagy Aria, vagy Tokai. Lényeg a lényeg, hogy nem lehet általánosan kijelenteni, hogy ez a márka legjobb, sőt, márkákat sem lehet említeni, mert nagy volt az átjárás, hanem gyárakról van szó. Mondjuk azt, hogy a Fujigennél és a matsomokunál készült gitárok a legjobbak, fenntartva azt, hogy ők is gyártottak kevésbé jól sikerült, kifejezetten alsópolcos hangszereket.
Ha ez az allitas igaz lenne, ajkor az azt jelentene, hogy egy csavarozott nyaku, retegelt testu Greco EB3 copy jobb, mint egy tomor mahagoni testu, ragasztott nyaku Ibanez LP. A Greco marjanev tul van misztifikalva. Pl. amig a "legendas", "Maxon minihumbuckeres", de valojaban single coilos, retegelt testu jazz bass 150-200 kozott van, addig teljesen ugyanazt a hangszert mas neven (Ibanez, Status, Columbus, akarmi) 50-60-ert megkapod, bar annyit sem er, max a nyaka jo. Ezek inkabb erdekes, vicces, jo hanfszerek. Persze vannak kurva jo Grecok is. De ha azt nezzuk, hogy melyik markabol kevesebb a silany, akkor inkabb Tokai. Kozben persze pl. a Cimarnak is vannak rohadt pro hangszerei, pl. a '80-as evek basszusai, superstratjai. Es ha mar emlegettuk a legjobbakat, akkor alljanak itt a legszarabbak is: Teisko, Kawai, Kay.
Meg volt rengeteg OEM cucc, szamtalan neven, valtozo minosegben.
Na akkor már ide is. Cimar 1944. A nyakat hangszerész újította fel, a koptatót is ő gyártotta le, a többi meló az enyém. Ez egy kurva gagyi japán gitár a hetvenes évek végéről, tipikus japán elnagyolás, szar famunka, szar hardverek, szar single coil pickup, rétegelt test, egyedül a nyaka az, amire azt lehet mondani, hogy jó. Szerintem 3 kiló nincs az egész :) Jelenleg csak egy nyaki PU van benne, mint az látszik, de az hozza a tipikus teiscos, japán hangot :)