Én nem akarok senki mellett állást foglalni, csak leírom a véleményem:
Igaz, hogy a drága hangszer jobb, ezért inspirálóbb játszani rajta, de véleményem szerint egy full kezdő emberkének kár 200.000 fölötti gitárt meg erősítőt venni, hiszen az sem biztos, hogy 3 hónap múlva akar még gitározni.
Nyilván, akinek van rá pénze, az vegye meg, de akinek nincs több százezre, az kénytelen beérni az olcsóbb motyókkal (ma Magyarországon a csórók vannak többségben, ezt ne felejtsük el). Ami nem jelenti azt, hogy az tuti szarul fog szólni, vagy kényelmetlen lesz. Én is Vorson gitárral meg FM 212-vel kezdtem, de az első hónapokra bőven megfelelt. Aztán fejlesztettem.
Kombón is lehet metált játszani egészen jó megszólalással, az már más kérdés, hogy a színpadon nem mutat valami jól, de végül is a hang a lényeg nem?
Az a hipotézis, hogy metált csak csöves fej-ládán lehet játszani, szerintem kissé elavult, pláne úgy, hogy egyre több profi zenekar játszik a színpadon AxeFx-szel vagy Kemperrel vonalból(vagy korábban a Messugah pl Line6 PodPro-val tolta vonalból). Vagy ott volt Dime aki a Panterában tranyós Randallal nyomta, Vagy Kirk mester a Crowbarból aki ma is tranyós Randallt használ.
A saját tapasztalatom az, hogy hiába van valakinek több százezres cucca, ha nincs füle hozzá és szarul van beállítva, szarul fog szólni. Több példát láttam ilyenre: pl 5150-et is hallottam már nagyon fosul szólni, meg Engl Fire-Powerball-t. Viszont hallottam Marshall MG fejet úgy megszólalni, hogy el sem akartam hinni, hogy abból a gagyi cuccból ilyet is ki lehet tekerni.
Szerintem aki idejön kérdezni az nem azt akarja hallani, hogy gyüjtsél még, meg hogy ennyi pénzből csak szart tudsz venni(nyilván tisztában van a piaci helyzettel), hanem konstruktív javaslatokat vár, hogy a kis spórolt pénzéből hogyan tudná kihozni a számára legkedvezőbbet. És ha rá is akarja vezetni valamire az ember, lehet ezt normális hangnemben tenni...
Szerintem, ha valakinek van pénze, jó cuccot vegyen. ha nincs, inkább vegyen elősszür egy jó középkategóriás gitárt, ls gyüjtsön tovább a többi cuccra. Különben vesz valamit, amit már fél év után le akarna cserálni, csak ára nem lesz. Egy jó cuccon száz százalék, hogy jobb tanulni. Nem hinném, hogy ezt bárki is megkérdőjelezné. Abból ugyanis idővel előjön a hang, ami inspirál,
ez nem bullshit! tudni kell használni az eszközöket! nyilván jobb jó cuccon játszani, de abból is lehet rossz hangzás és közepesből is lehet jót kihozni.
kvintelős metálnál nyilván többet számít a cucc/sound, mint a dallamos zenéknél. a kéz nem csak a frazírozástt jelenti, hanem a beállításokat is.
Mindenkinek a maga útját kell kitaposni, így találja meg amit keres.
Tanácsot adni lehet, van mikor megfogadják azért.
Múltkor Viktorral tanácsoltunk egy Bandit kombót, végül megvette a srác.
Azon el tud kezdeni zenélni, és nem behringer...
Lhet játszani kombón is rock-metalt, legfeljebb ne úgy fog szólni.
Okosan effektezve viszont hallható lehet, és ha nem is egy etalon hang lesz belőle de ha jók az ötletek, jó a zene, jó a technika, akkor szerintem meg lehet bocsájtani.:)
Ez - szerintem - ismét azon "bullshitek" egyike,amit egyes gitárosok egymás tunkolására találtak ki,majd sztenderddé vált.Félre ne érts,nem kérdőjelezem meg egyébként ennek a dolognak létjogosultságát,mert van neki,csak éppen az arányok szálltak picit el...Néha már elég viccesnek hatott,mikor elkezdődött egy beszélgetés,elkezdtek emberek beszélni arról,hogy 20% kéz,többi motyó,blabla,aztán már ott jártunk a végén,hogy 90% múlott a kézen!Mi?Jó Isten...
Peta gitárjátékát szerintem senki nem kérdőjelezi meg,de ettől függetlenül az eggyel lejjebb linkelt gitárszand (tehát nem a játék) azért nem élvonalbeli,akárhogy is nézzük...persze,jó jó,de ha egy tál ganéba dugja a gitárját és azon kezd el tekerni,az is százszor többet fog érni,mint amit mi valaha el fogunk tudni játszani.
Sajnos ezen a fórumon annyi félrevezetés van,hogy az hihetetlen.Anno én is beleugrottam az ilyen csapdákba,nem bántam meg,ma már én is másképp csinálnám...
Úgyis láttuk már szinte az összes képletet...idejön valaki,kérdez,elmondjuk neki,ezt vedd meg,ezzel fogsz legjobban járni,aztán megveszi a szart,mert az szebb.
Idejön valaki,kérdez,elküldjük az anyjába...:D
Én sem tudom egyébként,hogy miért koptatom a billentyűzetet,mert tudom,hogyha -egyáltalán lesz- valaki aki elolvassa ezt,fingik egyet,és kezdi magából ontani a saját dolgait.:D
Igen, ezen a fórumon tendencia ez, az a menő csávó, aki egypálcás szarokon bazsevál. Akinek igénye van rendes holmira, sőt, elmerészkedik addig, hogy meg is veszi, az rögvest feketeseggűvé válik. Ha pedig valami kazal szarra ki meri mondani, hogy az bizony az, na az menten közellenséggé válik.
Igen, ezen a fórumon tendencia ez, az a menő csávó, aki egypálcás szarokon bazsevál. Akinek igénye van rendes holmira, sőt, elmerészkedik addig, hogy meg is veszi, az rögvest feketeseggűvé válik. Ha pedig valami kazal szarra ki meri mondani, hogy az bizony az, na az menten közellenséggé válik.
Mi ragad meg az emberben ha hallgatja?Az, hogy de qrvajól játszik, és de qrva jókat.
Kit érdekel a szand...
Ha egy botkezű teperne egy drága cuccon valami szart, már kapcsolom is ki.
Megjegyzem a drága cucc is akkor szól szépen, ha meg is tudja szólaltatni azt valaki.
Az "egyszer úgy megfogtam az a-mollt, hogy rezgett a ház" és hasonló nagy szavak kevesek hozzá...
Persze van olyan is, hogy profi szólaltat meg profi cuccot, de...
hát mondjuk az sem mindegy milyen zongorán tanulsz játszani, így más hangszernél is igaz. Jobb gitáron ami kényelmesebb, tisztábban szól, rendes hangot ad ki jobb tanulni. Lehet persze egy olcsó hangszeren is, de ha valaki komolyan gondolja, akkor én is inkább rendes hangszert, erősítőt javasolnék, már ha megteheti valaki. Akkor miért ne?
A tudást illetve annak hiányát egy cucc sem kompenzálja.
A zenélésben mint a neve is mutatja legfontosabb a zene és ha van mit, akkor lehet elgondolkozni azon, hogy és mivel lehet a legjobban prezentálni.
Ha viszont nincs mit, akkor senkit nem érdekel, hogy szól az a mesa ha trágya muzsika ömlik belőle...
Te nagyonegyszerű. Mi a faszomat fikáztam, mond már el? Csuppán annyit írtam le, hogy ötvenezerért nincs cucc, amivel metált lehet játszani. Erre jössz, mint a középszerűség nagykövete, és belémkötsz. Ezerszer bántam már meg, hogy a fasznak is lépek be erre az oldalra, ahonnan már a zenészeket vagy elkergették, vagy leléptek, csupán pár félbarom gitártulajdonos szopkodja már egymás faszát az átlagosság dagonyájában, és kezdi szarral dobálni, aki kicsit is többre vágyik, vagy igényesebb a cuccára, mint ök maguk. (Ami, lássuk be nem túl magas szint)
Tulajdonképpen ez egy egyszerű téma,amit kiveséztünk.:)
Ui.: Azt azért akkor sem értem - és ez nem neked szól -,hogy ha valaki idejön kérdezni,miért nem lehet simán csak válaszolni a kérdésre.Elég sok nyálveréstől megmenekülne mindenki.:D
úúúúúúúúúúúúúúú egy egytranzisztoros áramkört, te aztán tényleg csoda nagy villanymérnök vagy, nem gondoltam volna, hogy ekkora mérnöki teljesítményt tudsz elérni
Az elejére meg annyit, hogy nem tegnap beszéltünk először, tudod, hogy nem vagyok nyalintós, de a véleményemet mindig megmondom.
Ha buzi vagy, ha nem.:)
Az analogia arrol szolt, de akkor hulyen fogalmaztam, hogy masfel eves a zenekar, es mrnnyivel jobb erzes igy felmenni a szinpadra, hogy indokolatlan technika van alattad ((:
Nekem egy 6505-öm van, amit saját magam tuningoltam fel. "Kicsit" jobban szól most, mint eredetileg. Alapból sem volt amúgy rossz, de megoldottam, hogy szobahangerőn is nagyon faszán szóljon, továbbá a tuningolás után sokkal kevésbé mosódnak össze hangok, ami ugye metál zenében problémát szokott okozni.
totál kezdőnek minek mesa fullstack??? nem valószínű, hogy próbálni vagy koncertezni fog pár hónapon belül.
természetesen, akinek van elég pénze/helye vehet magának, de szerintem felesleges. valamilyen közepes cuccot vesz kezdéshez és ha fél-egy év múlva kevés neki, akkor vesz jobbat.
Teljesen kezdőről beszéltünk, aki ugye még a koncerttől kissé odébb ál, stb...
Ezért írtam lejjebb egy használható cuccot, amiről lehet váltani majd.
De össze lehet kötni a kellemeset a hasznossal.
Ha most kellene ilyenbe invesztálnom, akkor vagy egy közepes cucc, vagy (és most ne haragudj, hogy nem tudom pontosan mi a neve) van neked az a cuccod ami igazából előfok, de tud 5 wattot azért.
Ez később is kiváló lehet, felvételhez stb..
Meg mint már többször írtam, nem vennék mesát és tsait akkor se ha szükségem volna rá.
Ha így alakulna, én hozzád fordulnék, mert azt gondolom lazán jönne az a minőség, plusz a lehetőségek tárháza hatalmas.
Természetesen mindenki azt vesz amit akar, nem leszólni akartam egyetlen gyártót sem, a saját véleményemet fogalmaztam meg.
Egyről beszélünk, csak az a legfontosabb kérdés sikkad el.
Mint írtam volt idő mikor tényleg szar cuccokon kellett játszani, de az egyértelmű, hogy ma ezt nem kell. Lehet értelmes középutat találni.
Viszont a legfontosabb az, hogy aki akar az tudjon tanulni, és ugye a végcél az, hogy sikerüljön is. Ezt nem befolyásolja az ha elsőre egy mesa full stacket kap valaki.
Ráadásul nem is boztos, hogy ha kezdi kiismerni a dolgokat, az is fog bejönni neki.
Mi van, ha a Peavey hangzásvilága csábítja? Akkor lehet adni-venni.
Vagy épp rátalál pár Makos-Kaos Amp videóra, és azt mondja kész, nekem ez kell.
Ezért jó egy megfizethető cucc, amiről könnyű váltani komolyabbra.
Nem szabad abba a hibába esni, hogy a saját ízlését akarja kiélni valaki a másikon is.
Nem tudja kihasználni? Hogyan? Amíg nem játszik takkra pontosan, letiltja az erősítő a jól szóló beállításokat? Hagyjuk már.
Az 50 ezret meg nehogy középkategóriának tekintsük. Kinek baj, ha valaki nem Suzukit vesz első autónak? Senkinek, nalátod.
Mindenkit sokkal jobban inspirál, ha úgy szólhat mint a "nagyok". Most pl pont nem a mi érdemünk, de olyan technika van alattunk a turnén, hogy besírok. Sennheiser hegyek, a Tankcsapda digit keverője ( csak itt olyannal a pult mögött, aki tudja is használni, de ebbe ne menjünk bele, aki járt mát tankcsapda koncerten, mióta otthagyta őket a gecibe a régi keverősük, mert aprópénzzel szúrták ki a szemét, tudja miről beszélek :). Mingyárt nagyobb kedvvel megy fel az ember a színpadra, miután előző nap azt mondták neki, bazmeg úgy szóltatok, mint a Hatebreed.
Ebben egyébként egyetértek,viszont ez nem változtat azon,hogy a cucc minőségét a pénztárca határozza meg,és miszerint valakinek vastag pénztárca jutott,úgy használja fel,ahogy akarja.:)
Teccik.:)
Viszont én ezt nem feltétlen az irigység rovására írnám,inkább a saját maguk felé irányuló dühből és arroganciából,minthogy "nekem sokkal jobb cuccom van,mint neki,mégsem vagyok olyan jó".(Ez pedig az én hibám,csak nem vallom be magamnak,inkább szapullak Téged.)
Ismerek szar cuccon játszó - nem feltétlen gitáros -,szarul játszó embert,aki olyan arrogáns és nagyképű,mint az állat,és ismerek fullos cuccon szarul játszó embert,aki mindenkit leszar,mert miért ne tenné,és ismerek fullos cuccon,jól játszó embert is,az előbbi és az utóbbi típusból.
Az pedig,hogy az ember éppen melyik kategóriába tartozik,szerintem nem egzakt kijelenthető.
Amikor emberek meglátnak engem úgy,hogy nem tudok gitározni,rögtön fikáznak,hogy akkor hogy lehet ilyen cuccom.Úgy,hogy kifizettem.Innentől pedig nem az Ő dolga.Ezeka típusú emberek akkor sem lesznek elégedettek,ha 10 milliót érő motyó van a lábuk alatt,független attól,hogy jól játszanak vagy sem.:)
nem azt írtam, hogy szart kell venni, hanem azt, hogy felsőkategóriás felesleges a kezdőknek, aki még egy kvintet se tud lefogni, meg kell tanulni használni az eszközöket, sok múlik a beállításon és a kézen...
én az idén több újabb hobbit is elkezdtem és ennek a többszörösét költöttem középkategóriás dolgokra, felsőkategóriás dolgok sportokban a haladóknak valók, zenélésben is egy közepes, használható hangszer már elég a kezdéshez, ez az én véleményem és semmi irigység sincs bennem.
a fokozatosság elvét vallom.
Szerintem maradjunk annyiban, hogy zenész abból lesz aki tehetséges, és akarja is nagyon.
Szoptunk mi is annak idején az orfeussal meg a musimával, de aztán végül csak kikerekedett belőle valami. Akinek meg volt akkor is pénze meg cucca, sok már nem is zenél, és a nagy fellángoláskor megszerzett tudásával vonult vissza.
Nyilván az tény, hogy jó a normális cucc, én ha most kellene vennem akkor is csak közepeset vennék pl. a fiamnak, ami teljesen használható, de fullos.
Aztán ha elválik mi a helyzet, lehet előrébb lépni.
Azért ezt a fajta irigységet inkább láttam azon aki megjelent a fullos cuccal csak épp játszani nem tudott. Aztán egy szakadt nadrágos kiscsávó beledugta a csavarozott nyakú epijét és ha sza az a gitár ha nem, olyat játszott, hogy mindenki ott termett azonnal.
Teccikérteni mire gondolok.
nem! szerintem felesleges egy kezdőnek felsőkategóriás cucc, mert nem tudja kihasználni és ezt bármilyen sportra hobbira vonatkozik, bőven elég egy középkategóriás cucc a kezdéshez. ennek semmi köze az irigységhez! nem fog jobban játszani móricka mert Stradivarit adnak a kezébe a tanuláshoz...
sokszor még hátrány is egy kezdőnek a felsőkategóriás nehezebben kezelhető eszköz.
Ja egyébként most lett újracsövezve az erősítőm,átnázve,egy-két dolog kicserélve,120 ropogóért...én is leültem egy percre,de megéri.
Egyszerű a képlet...ha 1 milliód van erősítőre,akkor annyiért veszel.Én is így tenném.:)
Nem szeretem a "minek neki ilyen cucc" típusú dolgokat.Ez szimpla irigység.:) (És ez nem az a "aaaa baaazmeeeeg de jó cuccod van hajjá meg" irigység,hanem a zsigeri...hagyd el)
2015-10-09 20:19 |
#18629
Egyetértek.
Beleivódik az emberbe.
Nagyapám mindig citerázott, hangszerkészítő volt, én is hamar elkezdtem.
Azt sem tudtam mi aza gitár, de kitaláltam, hogy nekem olyan készítsen, amit az ölembe tudok venni, és külön van a nyaka.:)
Fiam is hamar belekezdett, de nem erőltettünk semmit.
Gitározott mert én is, aztán basszusozott, de végül dobos lett.
És valóban, ahogy Wing írta, ha van cél, akkor aki akarja meg tudja teremteni a rávalót.
maga rakta össze a szerelését, közel van a millához, sokat melózott érte az egyetem mellett, de megérte.
én is autóval járok.
nem azt mondtam, hogy rossz hangszerrel kell kezdeni, de szerintem felesleges kezdőknek felsőkategóriás hangszer. a keresgélés/tanulás nem árt!! manapság túl gyorsan tanulnak technikát a gitárosok, de pont a lényeg hiányzik , mint "tudjuk ki" esetében...
Mert spúr gecik az autóoktatók.
Nyilván el lehet jutni a bol b be BKV val, de a kocsimban nem ül mellém egy cigány, nem böfögnek lecsószagút a pofámba, nyáron hideg levegő jön a zacsimra, télen meleg, és nem fordítva, mint a buszon.
Szóval a kényelem, növeli a komfortérzeted, magabiztosabb, elégedettebb leszel. Pont, mint egy fasza hangszer esetén.
Nekem öt éves a fiam. Az egyik ok, amiért nem adok el cuccot. Kezdi érdekelni a dolog, ne már vorsonon, staggon, corton, meg jolannán kezdjen vergődni, ha van otthon rendes hangszer. No meg ne kelljen baszódnia mindenféle kombóval, csak kiválaszja melyik cuccot akarja megdörrenteni. Mondjuk van egy halom pedál, de az egy bőröndben el van dugva a szekrény tetején. Nehogy hozzáférjen. Szeretném, ha helyes nemi identitása alakulna ki.
Hát nem tudom, ha nekem lesz gyerekem, és zenélni akar, tuti veszek neki valami normális cuccot, nem hagyom szaron szenvedni.
Lehet, csak MINEK?
Nekem is van ismerősöm aki vorsont vett, egyszer mondta segítsek beállítani, mondom baszki ennek meg van csavarodva a nyaka! Kb ott vége is volt a gitár témának nála.
Szóval én továbbra is azt mondom, mindenki annyit költsön rá, amennyit tud. Ha ez 50 ezer, akkor nyilván ezt kell beosztani, de akkor ne kombót vegyen hanem hangkártyát és szépen gyakoroljon otthon. Ha meg 2 milla, akkor vegyen fullstacket.
Egy hayabusa még egy haladó motorost is megöl. Olyat viszont még nem hallottam, hogy egy kezdő gitáros belehalt volna, mikor megdörrent mögötte egy Mesa full stack. Ellenben volt ismerősöm, aki vett valami retek madaras tescos kezdő gitár készltet, aztán hamar ki is kötött a cucc a pincéjében, mert kényelmetlen, pontatlan volt a gitár, és fosul is szólt. El is vette a kedvét az egésztől. Zenélni csak hangszeren lehet.
Az fm nekem se jött be, sok más sem akkoriban.
Vn egy szerény kis csövesem, egy 2x12 láda, de csk itthonra, így ez elég, és bizony igen jó hallani azt a hangot.
Főleg most, hogy elkezdtem amplitube-al szórakozni, most hallani csak a különbséget.
Nyugodtan szarozhatod. Aki egy fm 212 re, és egy mt2 re le meri írni, hogy jó, annak a véleménye számomra kb annyi, mint nádiposzáta fingja a tornádó közepén. Neked amúgy valami ilyen kényszeres izé, hogy ha bárhová bármit írok, menten jössz, és személyeskedve beleugatsz?
De ha valaki új, és gyakorlatilag illedelmesen bekopog mert el kell kezdenie valahok (mint mindenkinek), és csrerébe kap egy fátylas Wing szösszenetet, hááát...
Mondjuk azt megnézném hogy a SomLajos a gyémánt meg aranygyűrűkkel vécédeszkán bazsevál.
Megnézek egy műsort a régi zenészekről, összes sír hogy mennyire nem volt pénz cuccra, megnézed a képeket ott meg csak marshall fender meg gibsonok vannak. Haggyadmá.
Én mondjuk imádom olvasni Wing kritikáit,mert szórakoztat. :)
Lehet hogy meg lehetne fogalmazni másképp is a kritikát,de akkor nem lenne ilyen mulatságos.
Én csak arra próbálok rávilágítani, hogy egy ember szubjektív tapasztalata (milyen is lenne egy tapasztalat..:D) nem feltétlenül elég, főleg, ha kb. ugyanabban a klubszcénában játszik, mint az (itteni) amatőrök nagy része. Wing meg kb. úgy fikázza a dolgokat, mintha rendszeresen az Arénában dzsidzsizne ezrek előtt.:)
Én pl. játszottam vele közös bulin; nekem nem tetszett a hangzása, pedig nem Frontmanen tolta, MT2-vel. De ettől még nem szarozom a motyóját.
Ezzel sem lenne túl nagy baj, ha nem próbálná meg osztani azt, aki nem ért vele egyet.