Hát próbáld meg hangszerboltokban. Ott biztos találsz pl. vox AC 15 vr-t, AC 4-et. Blackstart már nem biztos. Vidd a gitárod, mert ugye azzal kell kipróbálni, és kész. Legyen az arcodon vastag a bőr 8-. Ha valahova elmész valamelyikért, még ott sem késő azt mondani, hogy bocsi de nem erre számítottam, nincs benne semmi. Én is jártam így, kicsit kellemetlen, de nem fogok olyasvalamit megvenni ami nem is igazán tetszik. A modellezősökről megoszlik a vélemény, a LINE 6 Flextone III, nem lehet rossz első választásnak, de mint mindent ki kell próbálni! Sok sikert, és szerencsét
ezt komolyan mondod? te bármiféle modellezős kombóból meg fogod ismerni azt a cuccot amit modellez?
rögtön be is szarok.
visszafelé talán működik a jobbaknál, ha ismered azokat a cuccokat amiket modellez, akkor jó esetben felismered hogy melyik modell mi is akar lenni. de ha a modell eredetijét nem ismered, a modellezős bazárodból semmit nem fogsz megtudni róla.
Igaza van Wingnek abban, hogy első körben egy modellezős kombót kéne venned, hogy tisztába jöjj a különböző erősítőtípusok karakterével.
Ezek nem 100%-osak, de lehet azért érezni, hogy melyik model mégis milyen, mit lehet kihozni belőle.
Aztán ha kikristályosodott valami, akkor lehet célirányosan rárepülni.
sajnos nincs lehetőségem kipróbálni őket, csak max azt amiért majd elmegyek!
igazándiból a blackstarnak tetszik a tisztája meg a torz csatija is, meg az is mellette szól, hogy van benne reverb, így nem kell külön pedált vennem hozzá
Szia!
Próbáld ki mind a kettőt. Szerintem két nagyon különböző hangkarakter és hangerő és árban sem közelítenek egymáshoz! Ez nagyon szubjektív. Kinek mi tetszik. A lényeg, hogy szánd rá az időt, és próbáld ki mindet amire úgy gondolod, hogy jó lehet.
Amúgy nem utolsó sorban nekem is van egy VOX AC 15 custom classic-om, ha gondolod ki tudod próbálni, sőt ha tetszik el is adom neked
Az a baj, hogy ezt így nehéz lesz belőnöd. Ami infót itt kapsz, és 100% hasznosan tudod kezelni, hogy egy egy típusnak van e valami gyíkja. Értem ez alatt, a minőségi problémákat, valami konstrukciós hibát, bármit, ami valós kárt okozhat neked, mert javíttatni kell, stb. De dobálsz fel itt sorban tippeket, hogy vajon melyik, és olyan emberektől vársz segítséget, akiknek nem ismered a zenei ízlését, szeretett hangzásvilágát, így bárki bármi tanácsot ad, az számodra értéktelen.
Fel kell kerekedni, és próbálgatni, mert máshogyan hidd el, nem fog menni. Vagy kell egy modellezős cucc, abban ott a világ!
A rack, csak a nyolc előfok modellt tudja.(DG1000). Ha tudna mindent, amit a DG Stomp, már régen itt figyelne a rackben.
Hozzáteszem, haverom egy ilyet használ egy ADA Micro Tube végfokkal, és olyat szól a motyó, hogy na!
Hiába no, a DG Stomp az igazi király!
Otthoni gyakorláshoz 1x12 ládát használok. Celestion szórókkal, próbáltam 70 Eighty-vel, meg G12-100T-vel is, mindkettő jól szól, de nagyon eltérő hangkarakterrel, nekem személy szerint a G12-es jobban tetszik
Az Ibanez, már túl drága lenne ládával együtt :s
A Micro terrornak, meg nem tetszik a tisztája, de lehet csak rossz vidiket nézek:)
A Laney cub10 kiesik a voxal és a blackstarral szemben?:)
A felsoroltak közül nekem a Vox volt a leginkább bejövős.
Bár nálam ugyan ez a projekt, annyi opcióval, hogy próbaterem, klubbuli szinten is jó legyen, hosszas próbálgatások után egy svédcsavart vett, és egy Laney Ironheart 15 Studio fej lett a befutó.
Nekem van egy Vox ac4tv8-am, és volt nálam egy Blackstar ht-1 is kipróbálásra. Strattal nekem jobban tetszett a Blackstar tisztája (az egész szépen szólt), talán egy kicsit a torzított hangja is, de nem volt olyan eget verő a különbség, hogy megérje a vox-ot lecserélni. A blackstar fülhallgató-kimenete viszont nem tűnt túl jónak, a modellezős Vox DA5-öm is jobban szólt fülessel. De azért megteszi, ha nincs más megoldás. A vox AC4-en nincs is füles. Mintha hangszínt jobban lehetett volna a Vox ac4-en állítani, de ebben már bizonytalan vagyok. A Blackstar kicsit mintha halkabban szólt volna mint a Vox 1W-on, ami végül is jó, tekintettel arra, hogy ezeknek az erősítőknek az a célja, hogy halkan lehessen velük játszani. A 4 W a Voxon már meglehetősen hangos tud lenni. Természetesen minkét csöves, pláne a blackstar jobban szólt tisztán a stratóval, mint a modellezős Vox AD5. Ha interneten rendeled az erősítőt, elvben megteheted, hogy megrendeled mindkettőt, aztán amelyik nem tetszik, visszaküldöd. Ez külföldön természetes, itthon annyira nem lelkesednek érte, de a jogod megvan rá.
Az ibanez már sok lenne:s
neked melyik jött be legjobban?(ha számít valamit, akkor sztratóval és telével használnám)
sajnos kipróbálni nem tudom őket,mert vidéki vagyok, úgyhogy rátok hagyatkozom és a youtubera:)
t felsoroltál, bármelyik. Az ízlés/pénztárca koordinátában amelyik legközelebb helyezkedik a szívedhez.
Én mindet próbáltam, klassz cuccok.
Esetleg még tennék egy próbát a helyedben az Ibanez TS15H +112 cab megfejtéssel is, nekem az tetszett még eléggé.
Na, valami ilyesmiben reménykedtem! Hifire kötve használnám otthon egyébként, egy kis gyakorlókombónál 10"-os szóróval nem hiszem, hogy rosszabbul szólna és rosszabb játékérzetet adna… Rendben, akkor rárepülök, köszönöm a segítséget!
30-ért szerintem megéri, a végfok és láda megoldásnak elvileg működnie kell, mivel a Tech 21 alapból gyárt ilyen ládákat a cuccaihoz. Ez az otthoni történet meg inkább attól függ, hogy mire kötöd rá, mert én ha abból indulok ki amit PA-n produkál (itthon gyakorolni is úgy szoktam), akkor szerintem jó soundokat lehet kihozni belőle, de ez elég kompromisszumos, mert a játékérzet közel nem lesz olyan, mint amikor gitárerősítőre kötöd. Nekem inkább azért nagyon hasznos, mert kb bármilyen szar/közepes kis tranyós gitárkombóból ki tudok keverni egy kellemes hangzást és így azért megspórolom a gyakorlókombó-színpadképes alsókategóriás cucc- drágább tranyós cucc- olcsó csöves cucc - normális csöves cucc tanulóutat a felénél, mert már most elégedett vagyok a hangzással és tényleg csak akkor újítok, ha már egy komoly erősítőt tudok venni.
Szia! 30k körül van fönt mindkettő, annyiért jó vétel lenne? Igazság szerint tényleg ahhoz kellene, hogy otthon gyakorolni tudjak, esetleg felvenni az ötleteimet. Haverom, akivel zenélgetünk szoba körülmények között egy pohd500-at birtokol, abból elég jó soundok jönnek ki, de számomra indokolatlan az a rengeteg paraméter. Egy olyasmi hangzáshoz képest milyen ez az analóg erősítőmodellezés? Valamint annyi még, hogy ha esetleg zenekarban is használni kéne, egy végfokba és onnan ládára küldve használható?
Szia! Én használom a Tri AC-t, kurva jó kis cucc, gyakorlatilag bárhol tudod használni, de érezni fogod rajta, hogy nem az igazi. Én vendéglátózásra és gyakorlásra használom, arra teljesen jó, viszont ha normális zenekarban kell jó soundot produkálni PA-n keresztül, akkor nem a legbiztonságosabb. Arra nagyon jó, hogy még egy szar erősítőből is nagyon jó hangokat hozzon ki, de mikor direktbe PA-ra kötöd, akkor nincs meg az a dinamika, ami egy erősítőn (bár azért ha van időd belőni, akkor nagyon jó dolgokat tudsz kihozni belőle). Ha olcsón tudod beszerezni mindenképpen ajánlom, mert nagyon sokoldalú és hasznos cucc én basszushoz és gitárhoz is használom (basszusra erősítő nélkül vonalba kitűnő). 3 csatornás, 3 féle erősítőt modellez (nem digitális cucc, hanem analóg!), már ez a három csatorna és 3 modell is annyi lehetőséget ad, hogy gyakorlatilag bármilyen hangzást ki tudsz keverni. Nem tudom mennyiért vesztegetik, de nekem már két éve van meg és nagyon örülök, hogy megvettem.
Sziasztok!
Nem teljesen erősítő, de van a gs-en 2 db Tech21 Tri A C is eladó, szerintetek megérné? Igazából egy olyan cuccot keresek, amit otthon gyakorlásra hifire kikötve, vagy gyors felvételre tudnék használni, esetleg keverőbe/PA rendszerbe kötve. Mivel nem igazán használok effekteket, így a multikért így nem fizetnék plusz pénzt,max. vmi delay pedált meg reverbet utána kötnék, viszont ezért kellene egy jó kis natúr gitárhang, a Tech21-ről meg olvastam, hogy jó ebben a témában, ráadásul a cuccban beépítve végfok és ládaszimuláció van. Ráadásul elvileg programozható, tehát gondolom hozzárendelhető a kapcsolókhoz 2 vagy 3 "csatorna", így élőben is lehetne használni. Szóval ki mit mond, érdemes lenne valamelyikre lecsapni?
Köszi,
Marci
Basszus nem tudom láttátok e már ezt a tesztet, de mindenesetre szeretném megosztani hátha valakinek pont ilyenre van szüksége. Igazából nagyon gondolkodom a dolgon, mert szerintem ár és hangzás terén az én fülemnek szinte verhetetlen. Itt lehet megnézni.
Aki gondolja írjon róla véleményt. Igazából a teszt után megnéztem az árakat és majdnem seggre ültem :)
Sziasztok! Max pár hete olvastam itt valamelyik topikban, hogy valakinek kellene egy Yamaha DG Stomp... üzenem neki, hogy itt a lehetőség, az előbb láttam egy hirdetést gitársoppon. A félreértések elkerülése végett ez nem az én motyóm, én teljesen jól megvagyok a DG80-ammal, és eszem ágában sincs eladni, sőt inkább majd vennék még egyet belőle
Én a helyedben HD500-at vennék. Ez a kompromisszum mentes cucc annyi különbséggel, hogy nincs benne reamp amit valahogy én is még szeretnék oldani. De szerencsére itt van Metallik aki nagyszerű ötletekkel lát el. Sikerült olyan hangot kicsiholnom a HD500 + egy kis Vst-ből, hogy teljesen megvilágosodtam
Jójó azt értem, csak kíváncsi vagyok milyen lehet ez a gyárilag csöves okosság! :D
Még arra is gondoltam, hogy van ugye két hangfalam, egy 1x12 meg egy 2x12, vennék egy HD300-at valamilyen végfokot 50W körül oszt egyelőre jó lenne! :D Amíg nem veszek valamit úgyis szét agyalom a fejem!
HD300-at is nézegettem! Nem lehet rossz megfejtés az sem!
Csak kíváncsiságképpen ezek a Spider Valve 112-ők milyenek lehetnek? Ahogy nézegetem végül is egy POD 2.0 egy 40W-os fullcső kombóban V30-al! Ezek jól szólhatnak?
POD HD széria csöves returnbe kötve okosba azért okozna némi meglepetést ;)
Tudom, mert hallottam De csak pl boosternek ágyúval verébre lenne egy komoly multit bekötni.
na azért azok ölég régi fejek, nem csodálkoznék ha erős felújításra (de minimum csőcserére) szorulna, hacsak épp nincs már túl ezeken. ezt tartsd szem előtt
a HD500-nak előnye, hogy nagyon jó az Elektrik erősítőszimulációja, hátránya hogy nem tudja a reampot. Otthoni körülmények közt ahogy lejjebb is javasoltam, nemigazán javasolnám a valódi láda+mikrofonos reampot, inkább a szoftvereset
ehhez itt találsz leírást lépésről lépésre ingyenes szoftokkal
2 út áll előtted
1. Nem rögzíted a száraz jelet, hanem eleve torz hangot veszel fel ládaszim nélkül és utólag kínálod meg láda IR-el.
2. beszerzel egy olyan hangkártyát (pl Line6 POD GX/UX) ami képes száraz jelet rögzíteni torz feljátszással (a POD Farm segítségével 0 latencyvel) és utána nem csak a ládát szimulálod, hanem az erősítőt is, pl Nick Crow 7170+8505-ös kombival)
a kis engl e440-esem is imádja a torzítókat, egy rp7-es csöves előfokkal rendes kis "tigris tank" lesz belőle, miközben a tiszta csatornája abszolút A osztály
Bandus, és ebben a 80k-s árban melyek a lehetséges alternatívák? Az az igazság, hogy csak előfokcsöves cuccot nem igazán szeretnék már, viszont full csőben nem láttam olyat amit jó szívvel megvehetnék vagy csak rossz helyen keresgéltem!
Igen 150 w és 212. Celestion custom hangszórók voltak benne. Én azt mondom ha tudod próbáld ki. Ugye mainde stilusnal mások az igényei, de szerintem mindenre teljesen jó. Nekem nem volt vele bajom és úgy gondolom jól hallatszottam a bandában.
Úgyhogy ajánlom, de mindenképp próbálj ki egyet valahol.
Szia! Én pont tegnap adtam el a Flextone III XL kombómat. Nekem teljesen bejött annyi különbséggel, hogy nagy hangerőn hajlamos elveszíteni a dinamikát. Igaz fél hangerő felett nem is nagyon használtam, mert iszonyú hangos. A spidert nem nagyon ajánlom, mert igaz csak hallomásból tudom, de állítólag elég pocsék a hangja. Szerintem ilyen árkategóriában a legjobb választás. Az enyémet is 80000-ért vitték el.
Most megy el a Marshall VS100-am, a fő gondom az volt vele, hogy nagyon zizis a torzítója, meg a tisztája sem tetszett annyira. Havonta két-három fellépésünk van, a helyszínek elég változatosak, a kis kocsmától a 200 fő befogadására alkalmas helyeken át a szabadtéri fellépésekig. Az együttesnek van saját hangosítása bár nem kompromisszum mentes :D de nem is annyira gáz! Na a lényeg a repertoár elég vegyes blues-rock a fő vonal de van egy-két keményebb szám is. Elkezdtem nézelődni először full cső de 80kHUF-ból nem ugrál az ember, több meg most nincs! :D Eljutottam a modellezős cuccokig, na most teljes a káosz a fejemben Flextone II-III, Spider 3-4 75-150W, Vypyr 65, Fender mustang V, ez például újban is meg lehetne! Kérlek adjatok tanácsot melyik ami teljesen felejtős, használtan meg szabad-e venni ezek közül valamelyiket!?!? Annyi még, hogy van egy 1x12-es és egy 2x12-es ládám úgyhogy nem ragaszkodom a kombóhoz.
Ha van más ajánlatotok a fenti értékben azt is szívesen veszem!
Köszi előre is!
Bocs hogy ilyen terjengős de gondolom, így könnyebb tanácsot adni!
Üdv,
Kutjaaa
Basszus MESTER!!! Kipróbáltam :D. BESZA-BEHU........!!!!!
Ráküldtem a felvett ládaszimulácó nélküli hangra és elértem a 88 mérföldes sebességet :D
Lehet még sem veszek erősítőt hanem fektetek még egy kis pénzt a hangtechnikába felvétel terén. Most adtam el Flextone II XL-emet és van némi tartalékom.
Tudnál javasolni valami cuccot amibe még érdemes pénzt áldozni? Mondjuk olyan, hogy reamphoz DI box vagy lentebb említették a Laney IRT studio-t.
nincs semmi ketyerém amivel használható hangmintát tudnék készíteni, ráadásul a cucc most még a próbateremben van, de hamarosan viszem be egy cimbora boltjába bizományba. otthon meg csak egy vox ac30-ast tartok, de az nem eladó
Eredeti célod az volt, hogy jó minőségű hangmintát/felvételt csinálj. Ehhez már mindened megvan elvileg (HD500, DAW). A végfok+láda arra vonatkozik, ha az adott matériát ÉLŐBEN is tudd prezentálni, mert ha találsz egy jó előfokmodellt a HD500-ban (erre javasoltam a Line6 Elektrik beállítást) azt 2 mozdulattal kb élőben is létrehozhatod úgy, hogy a HD500-ban kikapcsolod a végfokszimet és a egy igazi végfok+láda setupre teszed. DE EZ NEM A FELVÉTELHEZ KELL HANEM AZ ÉLŐZÉSHEZ.
szóval most egy darabig felejtd még el a végfokot meg a ládát, koncertrálj a felvételre.
A láda IR amit linkeltem totál ingyenes és ha nincs pro rögzítési feltételed (fasza terem, fasza láda+fasza mikrofon+fasza hangkártya+profi mikrofonozási tudás) akkor garantáltad jobb eredmányt fogsz elérni a KefIR+ spreshigh.wav kombival is, mint otthoni ládamókolással.
Szóval azt mondod, hogy vennem kellene egy kis csöves végfokot még egy ládát? Igazából erre is gondoltam és nézegettem rackes Marshall erositőket is, de nem voltan biztos a dolgomban. Mit ajánlanál?
Szóval azt mondod, hogy vennem kellene egy kis csöves végfokot még egy ládát? Igazából erre is gondoltam és nézegettem rackes Marshall erositőket is, de nem voltan biztos a dolgomban. Mit ajánlanál?
Igazából nem ragaszkodom semmihez hisz még csak a megfelelő erősítő keresése és az itt jelenlévő tapasztalt tulajdonosok véleményének kikérése az első dolog.
Olvastam korábban a hirdetésed, de sajnos szinte semmit nem találtam róla. Pontosabban hanganyagot szerettem volna, de ugy emlékszem, hogy nem találtam így nem is kutakodtam utàna tovàbb. Ha esetleg még tudnál győzni akkor térmeszetesen beszélhetünk a dologról.
ha nem ragaszkodsz a távolkeleti cuccokhoz, hirdetek egy engl e440-et az adokveszek topicban, ha érdekel faragunk az áron és némi beszámítás is szóbajöhet.
Basszus ha hazaérek már próbálom is. Korábban már letöltöttem ezt az ingyenes ládaszimulációs vst-t, csak még nem sikerült kitapasztalnom. Azt gondolom, hogy a Pod-dal is lehet frankó felvételeket készíteni csak még nagyon nem ismertem ki.
Úgy gondolod, hogy lesz olyan dinamikus hangzása mint ha mikivel vennem fel?
esetleg próbáld meg azt a varióciót is, hogy a HD500-on beállítasz egy Line6 elektrik erősítőszimulációt (előfok+végfok kombiban) és a felvett anyagra ráteszel VST pluginként egy láda IR-t. Élőben ehhez csak végfok kell, mert a HD500-at ott csak előfokként használnád, ahol kikapcsolod a végfok részt a szimulációban.
így, ha eléred a 88 mérföldet, csodát fogsz látni/hallani
Szerinted ezzel USB-n keresztül lehet olyan minőségű felvételt készíteni mint ha ki lenne mikrofonozni a cucc? Azért kérdezem, mert ha igen akkor megspórolnék egy DI box es egy SM57 árát. Pontosabban ugyan annyira jönnél ki mint ha vennék egy Laney Cub + Cab erősítőt még pluszban a fentebb leírt dolgokat. Basszus............tanácstalan lettem :)
Bármelyiket! Minden típusba beszerelték ezt az úgynevezett isf-potmétert, amit tekergetve az amerikai hangtól az angolig el lehet jutni, eléggé okos kis találmány, és még működik is :)
100 körül már egy ht-20ast is ki lehet fogni (láttam már 90ért is), de a ht5 is simán jó, elég dögös. ht1et még nem próbáltam, de ha a megboldogult engl-ömből indulok ki, akkor az már egy kicsit vékonyka, azon volt kapcsoló amivel lehetett váltani 15-5-1watt között. Az 5 is simán jó volt, 1es se volt rossz, de az azért vékonyka volt.
Jaigen, és elég jól szólnak ezek a blackstarok, én kicsit féltem tőle, hogy "szegény ember vízzel főz" szindróma lesz, de abszolúte meggyőztek.
Effekteket nem próbálgattam hozzá, azokat nem tudom mennyire szeretik, de van rajtuk loop is, meghát azért a hangminőségből kiindulva nem hiszem, hogy gány lenne :)
Igen szeretnék felvételeket másnak is nem csak magamnak. Zenekar híján elkezdtem egy kisebb stúdió projectet, mert ebben látok némi fantáziát.
Melyik Blackstart javasolnád?
Köszi a hozzászólást. Még annyival egészíteném ki a dolgokat, hogy van egy Line6 POD HD500-am is amit elé tudnék kötni és tudnék erősítőket szimulálni.
Csináltam felvételeket a poddal vonalban és a Flextone-ommal kimikrofonozva és valahogy a mikrofonozott jel jobban szólt a fülemnek.
Most már így teljesen tanácstalan lettem :D
próbatermi metronóm hangosításához (illetve cover gyakorláshoz) keresek fejhallgató erősítőt.
Elsősorban dobhoz kell, de praktikusság miatt több sávban gondolkodok- később más is hallja.
20körülig mennék el.
Van véleményetek pl a Behringer AMP800 4 sávos erősítőjéről?
Vegyél egy Laney IRT Studio-t,azzal jól járnál,bár kicsit többe kerül,mint a felsoroltak.
De fullcsöves,van rajta USB lehetőség,és van beépített reamp lehetőség,ami stúdióban igen hasznos.
Nem mellékesen jól szól,van 1W-os bemenete is,viszont a 15W-os bemenetével meg akár koncertre is fasza.
Kicsi,és könnyű is.
csakhogy tovább kavarodj a dologba, én aszondom, hogy vegyél egy jó blackstart. vagy mondjuk nem tudom, hogy a házi stúdiózás alatt mi értesz, hogy csak magadnak csinálod vagy akár másnak is. A blackstar szerintem azért lenne jó, mert elég sokféle hangzást ki lehet belőle hozni, ősrocktól az űberbrutálmetálig, és mondjuk nem modellezi, mint a vájper. a windsor meg a laney nagyjából egy hangot tud.
Találtam két úgymond árában is aránylag megfelelő kombót és egy kicsit tragabb fej + ládát. Igaz nem profi cucc, de egyenlőre ezt tudom megfizetni.
Ők lennének az esetleges jelöltek:
Laney Cub 15 + Cab vagy kombó
Peavey Windsor Stùdió 15W
Peavey Vypyr 15 vagy a 60
Szerintetek melyik volna a megfelelő egy home stúdióba?
Hát amilyen erőlködő neveket írtak lentebb azokra rákerestem. És igazából van egy Orange Tiny Terror amit nagyon megvennék :).
Ha minde jól megy vasárnap viszik el a Flextone-omat és meg kellene toldanom egy 20-al az erősítőért meg még 40-el egy hozzá való ládáért :)
próbatermi metronóm hangosításához (illetve cover gyakorláshoz) keresek fejhallgató erősítőt.
Elsősorban dobhoz kell, de praktikusság miatt több sávban gondolkodok- később más is hallja.
20körülig mennék el.
Van véleményetek pl a Behringer AMP800 4 sávos erősítőjéről?
Köszönöm az infót! Megnéztem az árakat és na.......... Nézegettem olyat is, hogy Laney Cub fej + láda. Gondolom Neked nem kell bemutatni . Erről volna valami véleményed vagy tapasztalatod? Igazából ezt az árfekvést hasznaltan még ki is tudnám nyögni