Ezt skyline nl írta: szerintem is pénzszaga van párszor néztem tévében... micsoda hangcuccaik vannak meg mennyi a jó megjelenésű ember és az a csarnok se lehetett két fillér lehet hogy nagyobb mint a bs:D
Ezt leo sunshine írta: Mára befejeztem, meg lezárom a pajor témát is, nincs értelme boncolgatni, meg igazából unalmas is. Szerintem visszatérhetünk hétfőn arra, hogyha Jézuson keresztül kapjuk a megváltást, akkor mik azok a lehetőségek, ahol Jézussal kapcsolatba kerülhetünk. Mindenkinek kellemes hétvégét!
Ezt bllo írta: ezt elő kéne szedni, mert nem nagoyn tudom elképzelni róla, hgoy így állt a dologhoz...
azt el tudom képzelni, hogy örült neki, meg azt is, hogy ennek kapcsám erőteljesen hirdette az evangéliumot. de a melldöngetés... nem akarlak meghazudtolni, maradjunk annyiban, hogy szerintem nem...
Ezt bon írta: szerintem nem magának a vallásnak a hibája, hogy annak a nevében ölnek, hanem annak az embernek, aki kitalálta, hogy a vallás nevében tegyék. ezért ne a vallásokat kárhoztasd, hanem az embert, aki felhasználta azt a saját szándékai szerint és forgattaki a saját érdekei szerint annak a vallásnak a tanításait. erre hoztam a kenyérpirítós példát. az a saját félremagyarázott, kiforgatott értelmezésem, ha fejbeváglak a pirítóval, mert jó nehéz és ezért lehet vele másokat bántalmazni. közben meg kurvára nem arra való és nem az a feladata. remélem érthető.
Ezt czen írta: Van egy GYülis zenész haverom,aki minden szart megvetetett magának,ennek fejében néha hangosítgat. Persze csak a felszínen az,de "okosan"csinálja,innen tudom,hogy honnan fúj a szél.
Ezt Korodilasz írta: Én elolvastam a Bibliát (mert muszály volt), és tetszett. Mint egy nagy meséskönyv. Aztán elolvastam a Necronomicont, na az durva. Komolyan mondom abban előbb hinnék mint Istenben.
Ezt bllo írta: nemtom, te hol tartanál Istentiszteletet 20000 embernek, vagy hogyan hangosítanád másképp? azt se értem, miért baj az, hogy a keresztények nem szűkölködnek? (igaz, így nehéz bebizonyítani, hogy a HGY-ben meglopják az embereket, hiszen mindenki látja, hogy egy csomó jó megjelenésű ember van, és ez tök érthetetlen. úgyhgoy inkább legyen ez a baj. bocs, de ez nekem így értelmetlen...)
Ezt bllo írta: ööö. mivel én is debreceni vagyok, ezért valószínáleg én is ismerem. de nem nagyon tudom elképzelni, hogy kire gondolsz. írnál egy monogramot?
Ezt bllo írta: megérteni megértem, de szerintem egyszerűen félreérted a dolgot. azt tudom, hogy elég sok cucc kell a hangosításhoz, de azokat a gyüli hangosításáhzo használják...
Ezt leo sunshine írta: Kezdek irigykedni... nekünk a második lemezünk jelent meg, és a két lemezhez a nyomdán kívül 400.000 Ft támogatást tudtunk anyagi javakban összeszedni összesen... szarul csináljuk, irány az egyház.
Ezt skyline nl írta: amugy ha nem indiszkrté kérdés nektek megérte megcsinálni a lemezt? mármint anyagi szempontból értem kaptok annyi pénzt az eladott lemezek után hogy jól jártok?
Ezt bllo írta: te, komolyan dobj már egy mailt, legalább arró, hogy milyen marshallokról meg gitárokról vagy arról, hogy kiről van szó, mert én egy db emberről nem tudok, hogy marshallja lenne itthon (a gyüliben színpado van egy Valvestate 8080)...
pedig gyakorlatilag mindenkit ismerek itthon aki hangszerhez ér...
Ezt czen írta: Amúgy a krisnás zenekarok,ugyan úgy működnek mint akik az utcán tekerik a lantot.Amúgy ez egy Amerikában létrehozott viszonylag új történet egy jó nagy könyv kiadóval a háta mögött.Indiában soha nem volt ilyen vallás hogy" krisna tudatu vallás".Sajnos ez is pont az ellenkezőjéről szól mint az ősi védisztikus hagyomány.
Ezt bllo írta: nézd, ha nem tudod bizonyítnani, hogy van ilyen, akkor állításodat egyenértékánek tekinthetjük a 0-val...
Tekintve, hogy én ismerem a helyi arcokat, és köztük az én tudtommal nincs ilyen. Arra meg ne haragudj meg, de hogy te tudsz valakit ,de nem mondod el, arra nem sokat adok...
Ezt BlackStone írta: a kereszteshábórúknak erősen politikai indítattása volt,semmi köze nincs a tényleges dogmatikához és bibliai tanításokhoz...egyesek "rossz" célokra használták fel.ennyi.ezért még ne kell elítélni a tanítást és kijelenteni,h nincs Isten.blloval kell egyet értsek ebben a kérdésebe. a tanítás és az h ki mire használta/használja két különböző dolog nem érdemes keverni.
Ezt Pyra írta: Anno a fater volt cimborája is megtért... Elésírta magát hogy ő gitáros és nem tud hanxwertvenni magának, rögtön kapott 1 Epiphone elektroakkusztikust (ára 120k). Aztán "megint (szinte állandóan) megbotlott" és eladta faternak 15k -ért, aztán elitta a lóvét.
Hónapokkal utána meg jött hogy adjuk vissza neki...
Hát 1 lófauszt!
Legalább megtanulta, bár csinált ő már több hasonlót előtte is!
Ezt skyline írta: En nuestra escuela hay muchos discípulos. Carlos, Enrique y Pablo son discípulos. Ana, María y Elvira son discípulas. Juan es diligente. Carlos no es muy diligente. Algunas veces está muy perezoso. Elvira es más diligente que Juan. ¿Quién es más diligente, el discípulo o la discípula? Juan está atento y es obediente. Carlos está desatento y es desobediente. No escucha atentamente. Cuando el maestro habla y explica Carlos no escucha. Él no aprende nada. En muchas escuelas hay discípulos y discípulas. En algunas escuelas hay sólo discípulos y en otras escuelas hay sólo discípulas.
Ezt rockerviktor... írta: Asziszitek kemények vagytok??? أكد عنان فى مؤتمر صحفى مشترك مع الامين العام للجامعة العربية أنه يتوقع أن تتجاوب سوريا مع لجنة التحقيق الدولية، ونفت سوريا بشدة الاخبار التى تناقلتها بعض وكالات الانباء عن عدم توجيه دعوة للرئيس بشار الاسد للمشاركة فى مؤتمر القمة الاوروبية -المتوسطية :-)
Ezt BJD írta: Helóka! Most vagyok ezen a fórumon először. Érdekes, amit olvasok. Csak egy kérdésem van: ha ez az egész Biblia és Isten ügy esetleg nem igaz, akkor miért akarják annyira tagadni olyan sokan, és mniért tiltakoznak s kötnek bele olyan sokan?Miért rugódozik ellene az ember és miért lesznek emberek ingerültek és beszélnek mocskos módon, ha szóba kerül az, hogy van Isten és Isten felettünk áll, - ha egyszer nem is igaz??? Talán csupán azért, mert igaz! Innen ezdve pedoig érdemes óvatsan szólni - mert Isten hallja! És ez nayon jó, mert akkor lehet végrerádöbbenni: talán többről van itt szó,mint születés, felnevekedés és egyszercsak meghalás - és mindebbe beletörődés - s hogy a beletörődés jobban menjen, jól elpazaroljuk a tisztaságunkat, értékeinket - belefullasztjuk e világ sokféle mocskába azt a nagy bajunkat, hogy van halál! Biblia azért adatott, hogy olvashasd és megérthesd: többet szánt neked az Isten, és ráadásul igen sokat fizetett érte!!! Persze mindenki maga dönti el, kell-e ez neki, vagy nem. S vállalja a következményeit is. Blatniczky János Dániel egyszerű kis falusi evangélikus fiatal lelkész vagyok, és gyönyörködöm Jézus Krisztus szeretetében, amit nem érdemlek, mert vétkekkel terhelt, érdemtelen gazember vagyok én is, és Ő mégis reám pazarolja.
Ezt Fender59 írta: Dániel! Isten hozott a kis Fórumunkon! Tök jó, hogy van végre egy evangélikus is köztünk, ráadásul lelkész, ugyanis van már katolikusunk, hitgyülisünk, Jehova tanunk, szkeptikusunk és vad acsarkodó ateistánk, de ha jól tudom, evangélikusunk még nem volt.
Ha megengeded, az erős felütésedet lereagálom. Én személy szerint nem azért rugdalózom és berzenkedem Isten ellen, mert tényleg van, ugyanis szerintem TÉNYLEG nincs, és ahogy nem leszek ideges a Kockásfülü Nyúltól vagy a Télapótól sem, úgy Isten sem zavar egyátalán.
Én inkább azon berzenkedem csak sokszor, meg attól esem valóban kicsit túlzásokba, hogy nem bírom megérteni, hogy normális felnőtt emberek hogyan tudják ezt az egészet komolyan venni és hogy tudják tökéletesen kikapcsolni a gondolkodást és tulajdonképpen kicsit rabigába hajtani a saját fejüket.
Ezt BJD írta: Nem ostorozom magam, csak tudom, hogy üdvösségem egy ok miatt van: mert Jézus meghalt értem a Golgotán. Emiatt bizonyos is az üdvösség. Azonban méltó nem vagyok rá - és mégis azt tudom: Micsoda szeretet ez, hogy érdemtelenül, sokféle hiányosság ellenére eltétetett nekem az a mennyei koszorú! Ez sokkal nagyobb öröm, mintha azt mondanám: megdolgoztam érte. Én az a generácó vagyok, amelyik még énekeiben sokat beszélt a bűnről, s nem rózsaszín fellegek közé rajzolta a keresztyénséget, a Krisztus követést. De a bűnről reálisan énekelhettünk: Jézus legyőzte!!! A bűn, az Úr ellen valólázadás képessége megvan mindenkiben - bennem is, és ezt tudom, s minél inkább tudom, annál jobban vágyakozom az eljövendő életre, Krisztust színről színre látni. Boldog vagyok, mert tudom, miből mentett meg engem az ÚrJézus.
Ezt xanax írta: értelek dániel. nem tudok veled egyet érteni mindenben,de sem kritizálni,sem vitázni nincs szívem veled. mindig is lenyűgöztek a tiszta szívű emberek,mert jó érzés a szemükbe nézni és a lelküket érezni. én az embereket szeretem dániel.
Ezt BJD írta: Bár a szívem csücske az Ibanez, de nem valósznű. Nem vagyok én olyan fontos ember. Bár elvileg minden évben szolgálunk a gödöllői Jubál fesztiválon, és esetleg onnan lehetett egy bejátszás valami műsorban az akusztikusommal?. Csak ilyen összefüggésben lehetséges. Volt valaha egy Ibanez Roadstar II-esem, ami elég gyatra állapotban volt amikor megkaptam - el akartam később adni erős lelki felindultságomban másik két japán gitárommal együtt egy keresztyén barátomon keresztül, akinek Vácon boltja volt. Két éve elmúlt már, hogy utoljára láttam az Ibanezt, a Chasert és a Charvelt, meg a Peavey kombómat - de pénzt még nem, mert közben szép titokban tönkrement a bolt. Ígérte, hogy most már kifizeti karácsony előtt. Én meg azt mondom csendesen: aha... Úgyhogy marad a kölcsön Squier, ami egyébkén meglepően tök jól szól tiszta hangon, csak éppen pont a színpadon krepált be az idei Jubál-on a kölcsön frontman 15 kombóval együtt - Reccs-ropp, meg ilyenek .... De ha az Úristen is úgy tervezi, akkor lesz majd egy szép Ibanezem (SAS32 FM DRS)... Sőt, egyszer elmegyek majd vele a TV-be is ...
Ezt bug írta: BJD! Én sem értem miért ostorozod magad! Nem azért vagyunk itt a Földön hogy szenvedjünk, éppen ellenkezőleg csak akkor tudsz teljes életet élni ha "fenékig kiittad az élet nektárját"!
Ezt bakter írta: hát ezt azért nem tartom akkor durranásnak tfh van isten, megteremti a világot, aztán így megszületünk és aztán igazából fogalmunk sincs, hogy miért vagyunk...és akkor tök király mer isten szeret minket, hű ez aztán jó - hát igazából ez a minimum amit tehet miután megkreált... szerintem másrészt a biblia nem ad választ arra, hogy miért vagyunk... megszületünk, ékünk, aztán meghalunk, és plusszban még fel is támadunk - ami nagy mértékben csökkenti a földi élet jelentőségét - aztán meg pl. elvagyunk a mennyországban... de miért?, ennek épp annyira nincs értelme, mint annak, hogy meghalunk és kész. mit lehet csinálni a mennyországban (vagy esetleg mit KELL?) és az mitől olyan csudajó? meg hátha te meg tudod mondani a kereszténységben rejlő legnagyobb kérdésemet: Mért kell imádni az Istent?
Ezt bug írta: Felejtsük el ezt a mennyország vs. pokol dolgot! Ilyen nincs, ezt csak azért találták ki hogy kordában tartsák vele az embereket. Rosszat teszel a pokol vár rád, ha meg jót akkor a mennyország! Jaj Istenem nem teszek rosszat, mert a pokolra kerülök..nevetséges! Egyébként meg ki dönti el hogy mi a rossz és mi a jó? Istennek van fennt egy saját készítésű büntető törvénykönyve?
Ezt xanaxNL írta: azért kérdeztem bjd-től hogy milyen hangszeren játszik,mert régen az elektromos gitár (főleg torzítva)hangja ördögi eredetűnek tartották,de még a szaxofont is.napjainkban már nem.akárhogyan is,évezredek óta az ember alakítja magának a törvényeket ő dönti el,hogy mi a rossz és mi a jó.sok,régebben tiltott és elképzelhetettlen dolog ma már engedélyezett,vagy nem számít bűnnek. itt van ez a mostani dilemma is:lehet-e meleg embereket pappá szentelni? ha a vatikán engedélyezné,vajon bjd elismerné-e utána is a vatikánt?
Ezt B@ndi írta: Múltkor bekopogtattak jehova tanúi, kérdezték elutasítom-e a bibliát... Én mondtam hogy nem... Elkezdett papolni, és akkor jutott eszembe hogy azt kellett volna mondanom hogy "mint irodalmi művet nem".
Ezt Lepol írta: offolás: szia F59, találtam egy hírdetést a musichello.com-on: Gibson LP Special P90-ekkel eladó, fél éves, fekete-sárga emlékszem, egy ideig fantáziáltál ilyenen, gondoltam szólok