Ezt czen írta: Hétfőn láttamegy egy érdekes műsort a Spectrumon ami a tömeges népírtással foglalkozott.Kimutatta hogy a történelmi korok nagy részében,az esetek nagy többségében,mindig valami vallási elv,vagy nézet különbség volt az indító ok.Amúgy az első nagy népírtásokat a Héber nép hajtotta végre miután elhagyták Egyiptomot és letelepedtek Júdeában.Ez benne van a Bibliában is.És mind ezt isteni "sugallatra" tették.
Ezt gaben írta: aztajó kurva élet! az volt bent a vintageben! Azóta itt van a fejemben a hangja... azóta szeretem a p90-et! AKi tudja vegye meg de gyorsan!!!! halálosan jó gitár
Ezt gépzsír írta: Hát az összes háborúnak valami nézetkülönbség volt az oka, nem? :) Egyébként meg minden világnézetnek a nevében gyilkoltak már szerintem...
Umberto Eco nemrég korunk második legbefolyásosabb gondolkodójának választották, Carlo Maria Martini pedig Milano érseke, aki nemrég még pápának is esélyes volt. Tehát egy nagynevû jezsuita hittudós és a világhírû nyelvfilozófus-regényíró levelezését tartalmazza a köny hitről, erkölcsről, meg arról hogy mi lehet közös hívőben és nem hívőben. Ráadásul a beszélgetésbe bekapcsolódik néhány neves olasz kortárs filozófus és gondolkodó is. Az egyik legjobb könyv, amit valaha olvastam. Aki érdeklődik a téma iránt, annak nagyon tudom ajánlani.
Ráadásul Eco gondolkodása és humanizmusa nagyon hasonlít a tiédre Xanax. És én is megtaláltam benne a magam filozófiáját: az egyik hozzászóló szerint ha van Isten, akkor az csak gonosz és könyörtelen elnyomó Isten lehet, definíciószerűen... Ilyen, hogy Jó és Igazságos Isten, nem lehetséges!
Ezt Fender59 írta: Amúgy a katolicizmust nagyon tisztelem azért, mert tudnak a vallásról és a hitükről tudományos igényeséggel és mélységgel beszélni és gondolkodni. ráadásul képesek haladni a korral és a modern világban is megőrizni a relevanciájukat - ha más nem intellektuális szinten. Érdemes ilyen szempontból is olvasni Martini érsek érvelését, amikor Ecoval beszélget.
A szektások primitivizmusa és szimplifikációja viszont rendkívül taszító számomra. A butaság és a gondolkodás hiánya, ostoba frázisok agyatlan puffogtatása ugyanis nem hit, hanem begyöpösödöttség és korlátoltság.
Ezt BJD írta: Szia, BUG! Két rövid gondolat. nem ostorozom mam - ugyanis az semmit nem ér, de tisztában vagyok azzal, hogy kegyelemből, ingyen van üdvösségem. Luther ezt ú fogalmazta, hogy egyzserre bűnös és gaz a hVő ember. Másik gondolatom: Az élet nektérja egyzser cska elfogy, és hiába élveztem annak mindencseppját - volt, nincs! Ekor viszoint gfelmerül a kérdés: ételmes-e az az ÉLET, aminek a vége a HALÁL? L?ehet-e boldognak mondani az életet, h mionden boldognak vnevezhető nektárcseppját elveszTed az utoló pillanatban. Abban az tolsó pőillanatban értelmetenné válik az egész! Hacsak nincs egy tökéletes, soha el nem múló , igazán ÉLET-nek nevezhető ÉLET: az örökkévaló, amiről a Szentírás, mint üdvösségről beszél. Ez pedig van! A hívő keresztyén ember élvezheti igazán az életet (drog, részegség, lumpolás, és ezek kros mellékhatásai nélkül is), mert tudja, hogy nem értelmetlen. Mivel az örökkévaló életet elkészítették nekem, ezért gyönyörködöm e világ minden szépségében: hálából és örömmel - ráadásul anélkül a félelem nélkül, hogy gyorsan ki kell használni minden cseppet e világ nektárjából, mert bármikor vége lehet. A élet értelme, célaérkezése, beteljesülése nem itt van, tezsvérek, de már itt boldogan élek, ha elfogadtam.
Ezt bug írta: Jaj! Félreérthetően fogalmaztam! Amikor a nektárról beszéltem nem arra gondoltam hogy most azonnal kezdjél el drogozni meg inni, hanem arra, hogy nem kell nemet mondani a jó dolgokra (mint például a szex - és ez nem fogy el ha ügyesen csinálod). Az igazán ÉLET-nek nevezhető élet, azaz az örökkévaló itt és most van, ne várj rá! Szerintem butaság az a gondolatmenet hogy az ember a bűnei miatt van a Földön, ezért nem lehet boldog! Ádám evett a tudás fájából? És akkor mi van? Mi közöm nekem hozzá? És egyáltalán miért baj ez? Tán bűn a tudás? Bűn almát enni?
Ezt B@ndi írta: "A hívő keresztyén ember élvezheti igazán az életet ... mert tudja, hogy nem értelmetlen." Tudni valamit más mint hinni valamiben pajtás. Én is kitalálhatok magamnak valmit... Egyébként (jó esetben) az ember már úgysem tudja meg hogy meghal... :) És ennek semmi köze istenhez, a macskánk is megdöglött ugyanúgy megdöglünk mi is.... És akkor külön van macskamenyország meg ilyenek... Vagy az állatok le vannak szarva?
Ezt B@ndi írta: Ha isten azé" csinált özönvizet mert gonosz volt a világ, akkor most miért nem csinál... ...a világ 1000-szer gonoszabb azóta.... ...ne hogy azt mondjátok hogy azért mert megígérte...
Ezt bug írta: Nem kell mindent szó szerint venni, ami le van írva a "nagy könyvekben"! Buddha is azt mondta hogy meg kell ölni a szüleiteket, de ezt csak képletesen értette, a valódi jelentése az az, hogy el kell felejtened azokat a dolgokat, amiket a szüleid tanítottak neked, hogy újra tisztán láthass, mint egy gyermek!
Ezt Fender59 írta: Mondjuk, Bandi/Bug, ha nem haragszotok, egy cseppet naivak és néhol gyerekesek az árveitek. Most elpoénkodjátok a dolgot, vagy mi? Szerintem a téma ennél azért többet érne...
Ezt BJD írta: Ismét gép előtt vagyok. Sokszor indulunk ki abból, ami lyen kép bennünk él az Istenről. Csakhogy ez nem mindig fdi a valóságot. Mégis antropomorf módon, embri ényümnkből kiindulva gondoljuk Istent olyannak, amilyen. Csakhogy Ő nem olyan, mert Ő a Isten! Egy más dimenzió! Hogy mégis megértsük, mit akar,kezünkbe adta a Szentírást, amelyből mindent ugyan nem tudhatunk meg róla, hiszen Ő egy más dimenzió, de annyit mindenképpen megtudhatunk, hogyan lehet üdvösségünk. Más. Tezsvérek, almáról szó sincs a biblián í már ami a bűnesetet éárini!!! A Jó és gonosz tdásának fájáról van szó a bnesetről szóló prédikációban! Vagyis: az emberek igencsak megtetszett az, hogy de jó lenne iserni a jó és rossz közötti küönbséget - bár az Isten előr mondtas, hogy ebből baj lesz! Aztá egy kis ördögi saegTslggel csak megiserte - Isteni parancs ellenére, vagyis lázadva - s lám mi lett a vé-ge annak, hogy a rsszat megismerte: a tossz szépen maga alá gyűrte az embert - és halál lett a vége! A lázadás,vagyis aképesség arra, hogy tutódsz Istennel szembehelysezkedni, ezt nevezzük bűnnek. Ha valami disznóságot csinálunk, azt pedig bűnös cselekedetnek. De annak elenére, hogy az ember fellázadt a mindenekfelett való hatalom, az Úristen ellen, vagyis a z ember teretője ellen, Ő mégsem puszttotta el az embert, pedig az lett volna ogikus és jogos, hanem azt mondta: hozzuk ki ebből az elszútr helyzetből a lehető legjobbat: lesz halál, erta rossz, a bűn, a z Isten ellen vaólázadáűs ezt hozza magával, de lesz aki rendbeteszi ezt az elszúrt helyzete - igaz elég húzós ára lesz: a halált kell megZlelnieannak, akinek köze nincs ahalálhoz. Jézus, az Isten fia bűntelen volt nem volt benne az Isten elle való lázadáűs képessége, mindvégig engedelmes (NB! Ő nem csak egy ember, aki sokkal jobb volt, mint bárki más, vagy sokkal többet szenvedett, mint bárki más!!!Ő maga az Isten!)Tehát őneki nem kellett volna halált vállalni - mégis megtette. mert azt akarja, hogy mi az ő áldozata révén mégiscsak bejussunk oda, ahonnan a bűneset miatt kiestünk. Mind hordozzuk a bűnt, vagyis az Isten ellen való lázadás képességét. Ezt épp most bizonyítottuk mindazzal ait - néha elég hanyagul fogalmazva - mondtunk Istenre és Róla. De van kiút. Erről szól a Biblia! Egyetek bátran almát - tök egéséges - és olvassátok az Igét - megéri.
Ezt BJD írta: Visszatérve az elektromos gitárra! Ne keverjük össze az Isten igazságáét, és azt, amit az emberek, sokszor a keresztyének mondtak, vagy mondanak. Ma minden templomban van orgona általában - pedig a jó öreg orgona a gusztustalan, parázna római orgiák kísérőhangszere volt valamikor. Mégsem ágáll ma senki az orgona ellen. Tesók! Az 150. zsoltárban arra bíztat az ige, hogy dícsérjük Istent síppal, dobbal,hangos cíntányárrel, stb. Nem a hangszer a bűnös, hanem az ember!! Nem a hangszer a hibás abban, hogy mire használják esetenként rosszul!!! Az Ige mindig tisztán beszél. Nem kellkülönösebb extra tehetség annak megértéséhez, csakengedni kell, hogy megszólaljon, s nem elhülyüli a kérdéseket, amik előkerülnek. Ma még mpoénkodunk esetleg a halál, pokol és menny kérdésén is, de a halál pillanatában égetően komoly lesz a kérdés, most mi lesz! S az egyenleg nem úgy szól, aki bűnös, az a pokolra megy,aki hívő, az a mennybe! Mindannyian hordozuk a bűnt. Inkább így hangzik az egyenlet: mindenkinek van lehetősége a mennybe jutni - aki kéri Jézus által igazán, az be is jut.
Ezt Jégcsapretek írta: Én itt figyelmesen olvasom a dolgokat, és annyit fűznék hozzá, hogy az almában lévő savak károsítják a fogzománcot, tehát nemmindegy milyen szemszögből nézzük, hogy az alma "egészséges"................elhiszem, hogy egyeseknek öröm abba a hitben élni, hogy isten létezik, és az egyházzal kapcsolatot teremtünk istennel, de egy másik szemszögből hány ember esettá ldozatul a vallási háborúknak, magának a hitnek?
Ezt xanaxNL írta: hát épp ez a gond kedves bjd. a felvilágosult modern elme,nem tudja elfogadni azt az álltalad tényként elfogadott gondolatot,hogy isten szemében egy jelentéktelen,bűnös,és alárendelt lény legyen.mindennek felette álló hatalom....egy más dimenzió...isten parancsa...logikus lett volna elpusztítani az embert...hordozzuk a bűnt...
hát ez nekem nagyon nem magyarázat. Hogy az összes ember bűnös? És ezt a problémát a mindenható csak úgy tudta megoldani, hogy elküldte fiát, aki tulajdonképpen ő maga, hogy haljon itt meg, tehát félig-meddig öngyilkosságot követett el, amit ugye a biblia szerint azért mégsem lehet. De hogy ez jajj mekkora nagy tett! Nahát, most ha mindenható, akkor meg tudta volna oldani kevésbé szadista módon is, de most vagy Isten jobban preferálja a véres keresztre feszítéseket (mert mindenható, tudja, hogy mi lesz), vagy nem mindenható. Fura módon a vallásos emberek ezek közül egyiket se vallják.
Ezt birta írta: Tisztázzunk azért egy két dolgot: Jézus kicsit sem volt öngyilkos hanem halálra ítélték, ártatlanul, bár hatalmánál fogva simán ellenálhatott volna, de akkor mi hogyan vehette el volna a mi bűneinket, hiszen helyettünk halt meg. És ő volt az első aki visszajött a halálból reménységet adva nekünk
Ezt BJD írta: Persze, hogy kemény gondolatok ezek. De vajon miért? MIért érezzülk kemények azt, hogy van vaki, aki nálunk, embereknél nbagyob? Mert akkor bele is szólhat a dolgainkba, számonkérhet - és ez nekünk nem nagyon fekszik! Ezért zsigerből, vagy tagadjuk Istent! Vagy azt mondjuk: mirt nem oldotta meg méshogyan a dolgot? - Mert így döntött - így akarta. Másrészt: eláég sok marhaságot csinál az ember,elég sok lázadás van ennünk misten ellen: so mindent kellett lemosni rólunk! Egyébként nem Isten volt a szadista hanem, az ember! SŐt: Az Isten választott népe, akik éppen hogy fel kellett volna ismerni ki is érkezett meg Jézus személyében. csakogy akkor sokan kijelentették: Ha bvalóban Isten fia lenne, akkor nem bukott volna ilyen szégyentljesen el! Isten máshogy csinálná!! Pont úgy, mint ma:? Isten msként csinálná? -í Honnan tudjuk, hogy Isten hogyan csináln? - Mi vagyunk az Isten? Isten mindent úgy csinál, ahoan akar! Lehet, hogy ez nem tetszik, de ezen változtatni nem tudunk! S mit akart az Isten? Megmenteni azt az embert, aki ma még idegengkedik, akaratoskodik és legyint az Istenre.
Ezt BJD írta: Az Isten nem ellenség, aki személyi szabadságunkban korlátozni kíván, hanem aki mindenre kész értünk. Persze mindenki dönthet úgy, hogy neki nem kell az Isten, és az Ő szabadsága Jézusban, az üdvösség. Nekem kell. És nagyon jól érzem magam ebben. Ettől g ugyanolyan gyerek vagyok, mint má - vagyis, nem vagyok szellemi fogyatékos, szeretem a feleségem, és a három szp fiam. És gyönyrködöm mindabban, ami a teremtett világban még mindig szép.
Ezt laja írta: hogy nem volt öngyilkos, hanem halálra ítélték, de hatalmánál fogva ellenállhatott volna? Ez számomra ellentmondásos. Akkor miért mondják, hogy Isten elküldte fiát vagy önmagát(?) meghalni... eljött, tudta hogy meg fog halni, nem ellenkezett. Mondhatjuk azt is, hogy nem öngyilkosság, de ez már csak játék a szavakkal.
Az sem világos, hogy miért halt meg. Ha magára vette az emberek bűnét - no akkor én nem vagyok bűnös! Hiszen ő magára vette az én bűnömet is. Vagy nem?
Ezt birta írta: Így van ha te ezt elhiszed hogy ő meghalt a te bűneidért akkor akkor a te bűneid el vannak feledve. Még azok is amik csak ezután következnek az életedbe
Ezt birta írta: Ez maga a megtérés. Mikor ráeszmélsz és elfogadod ezt a kegyelmet. Akkor ujjászületsz hiszen ami volt a multé és tiszta lappal indulhatsz már Isten oldalán és az már egy új élet
Ezt laja írta: Azért gondolom meg is kell bánni azokat a bűnöket :)
Nekem valahogy ez az egész keresztény vallás olyan kusza, és nem fér a fejembe, hogy ha már van egy mindenható Isten, akkor miért nem tudott volna csettinteni egyet ahelyett, hogy elküldi a fiát meghalni. Ha mindenható, akkor ugyanolyan hatást tudott volna ezzel elérni. Szóval szerintem nem mindenható. Mármint ha egyáltalán létezik.
Ezt birta írta: Jobbnál jobb kérdéek. Csak úgy tudod a kegyelmet venni, ha megbánod a bűneidet. Hiába mondod hogy te vagy az 5-ös lottó nyertes ha a bankszámlád ezt nem igazolja....
Nem a megtapasztalt tudás miatt lett bűnös, hanem mert szembeszállt Isrten akaratával, hiszen megmondta nekik hogy ne egyenek, és ők ennek ellenére hallgattak a sátánra. Csak a bűnbeesés után tünt fel nekik hogy meztelenek, és mikotr Isten szólitotta őket elbújtak mert szégyelték magukat. Ez nem fordulhatott volna elő. Isten azért rakta a zt a fát oda hogy az embernek szabad akarata legyen, tudjon dönteni, mert ha minden baró nincs kockázat és csak bábok vagyunk. De Isten képmására teremtettünk, tehát kaptunk lehetőséget és ezzel felelősséget a választásra jó és rossz között. A Sátán az emberi kiváncsiságra apellált és be is jött neki, de azért azt nem állítanám hogy a kiváncsiság bűnös lenne önmagában. Sőt...De azért bizonyos kérdésekben elég konkrétan megmondta Isten mit lehet és mit nem
Ezt bllo írta: hát emberek. igazából nem tudom ki volt az első aki azt mondta, hogy Jézus öngyilkosságot követett volna el, de szvsz nagy félremagyarázás azt öngyilkosságnak nevezni, hogy valaki egyszerűen beteljesíti az Atyja akaratát...
Megaztán. Szép dolog lett volna, ha Isten csettint egyet. csak ebben az esetben az egész emberiség (mivel a Sátánnak engedelmeskedett) repüét volna, viszont szerintem ez alapvetően káros lett volna az egészségre... Viszont ISten azt mondta, hogy ad egy módot arra, hogy az emberek újra Őt kövessék, és azon a napon amikor a Sátán az ő szolgáival együtt megítéltetik, akkor Isten követői nem esnek ez alá a büntetés alá.
Ezt birta írta: Mit találsz oly gyermekinek benne? Pedig életről és halálról beszélgetünk. Hogy lesz e reményed, mikor a kékgolyó u-ban vársz a leleteidre....
Ezt bug írta: Egyszer ezt olvastam valahol: "Ha Ádám és Éva nem ettek volna a tudás fájából még ma is az Édenkertben ücsörögnénk és füvet rágcsálnánk!" Milyen unalmas is volna! :)
Ezt czen írta: Minden vallás hibája pontosan,ez hogy a híveik a szentírást a szóról- szóra értelmezik,és ez álltal még messzeb kerülnek az üzenetétől,mint előtte voltak.
Ezt Dóri írta: Látom kezdünk visszakanyarodni a topik eredeti témájához...bár nem volt kedvem az összes hozzászólást elolvasni, amik a napokban érkeztek.
Ezt B@ndi írta: És olyankor az isten ad reményt vagy épp az jut az eszébe a szerencsétlennek hogy mit tett isten ellen hogy az ezt teszi vele, mivel érdemelte ki az illető....?
Ezt gépzsír írta: Mi van a kékgolyóban? MOst komolyan kérdezem, fogalmam sincs ezekről az eü. inézményekről, utoljára a Heim Pálban voltam kórházban 10 évesen...
Ezt Fender59 írta: Én sem tudom. Biztos rákszűrés vagy ilyesmi... De nekem azért betalált ez a duma... Fiatal vagyok még nagyon, de azért érzem, hogy nem vagyok már 20 éves...
Ezt Fender59 írta: Hey, a halál mindig is reális volt és az is lesz. És az is, hogy a fiatalok még nem gondolnak rá... És sajnos azi tény hogy 30-35 körül vagy a csúcson és onnantól már lefelé mész!
Ezt bllo írta: na jó, de ez életmód függő. a ciki az az amikor valaki olyan helyzetbe kerül, hogy nem 35 évesen kezd el lefele menni, hanem mondjuk 3,5 évesen...
Ezt Gregorius írta: vótam egy mélyen vallásos buliban, tök jó fej a társaság, elég furák voltak, mert fejjel lefelé hordták a keresztet, no meg a misebornak is olyan igazi élénkpiros színe vót...
Ezt Gregorius írta: vótam egy mélyen vallásos buliban, tök jó fej a társaság, elég furák voltak, mert fejjel lefelé hordták a keresztet, no meg a misebornak is olyan igazi élénkpiros színe vót...