Mindkét metódusnak vannak előnyei, mert ha először a dallam van meg, az alatt szólhatnak olyan harmóniák, amik lökdösik a dallamot, ha meg az akkordmenet van meg hamarabb, arra már könnyebben lehet a dallam íveit felvázolni.
Igen, manapság sokan hülyéskednek (jazzben) azzal, hogy kitalálnak gyönyörű akkordmeneteket, aztán írnak rá valami dallamot a lá bebop, de ha belegondolsz, ez mennyivel egyszerűbb, mint egy meglévő dallamot megharmonizálni? Bármikor összehozok egy olyan akkordvezetést, hogy még Bartóknak is elsülne a töke, de ha előre kitalálom a melódiát, vért izzadok, hogy szép harmóniákat szüljek mögé. Rendszerint a legvégén kiderül, hogy végig II-V-I-ek sültek ki a dologból
Én valahogy úgy tanultam, hogy egy minidallamot célszerű vezetni a H-húron azt úgy lesz a dolog faszántós! Hogyha E7-ről A7-re ugrunk, a legszebb, ha E7 után E-mollt játszunk, csak ezt ugye legtöbb esteben sajna nem tehetjük meg. Pedig igazi rocknroll feeling
Dave Mustaione operál terc fogásokkal, vagy hármas hangzat kibontásokkal és metál a javaából
ahogy már leírták a többi hangzat segíthet dönteni milyen skálát használj.
De ha pl csak egy G hang szól basszertől és egy G5 a gitártól akkor szabad a vásár, mert nincs ami meghatározza a skála választást, hacsak nem akarsz kötődni mondjuk az ének dallam világához
Meg kell nézni a hangnemi környezetet, mert a metálban is éppúgy megvannak a funkciók, mint a többi zenében. Nem játszanak ki ugyan teljes akkordokat (sokszor hiányzik a terc), de a hangnemi környezetből következtetni lehet az akkordok minőségére.
Itt van három példa:
Az elsőben csak kvintek szerepelnek, de hülyeség lenne g-dúrt nomni rá, mivel benne van a riffben a bé hang, ill. az f, ami meg kisszeptim, tehát ez egyértelműen mollos. Ha akkordokkal akarnánk kifejezni a riffet, akkor ez egy Gm7.
A második szintúgy.
A harmadik riff c-mollos, mert a tonikai centrum a c (hallásra is), a végén szépen kirajzolódik a skála is = Cm7. Bár az első ütemben lévő 'a' hang a c-nek felemelt 6. foka, így dóros érzetet kelt, érdemes talán ilyen skálát választani, vagy beletenni ezt a hangot mondjuk egy c-blues skálába.
A válasz legalább olyan komplex, mint a kérdés.:)
A torzító olyan, mint egy bicikli ami csak gurul előre, ha meglököd.Meg kell tanulni először is kordában tartani a húrokat.
Amennyiben ez megvan:-Ha intelligens,letisztult metált szeretnél játszani, akkor mellette párhuzamosan az "általános" zenére vonatkozó alapvető tudnivalókat kell átnézned.Az akkordok megszólaltatása torzítóval lehetséges, azonban nem javallott random módra használni az akkordfelrakásokat.(itt ismét csak az "általános" gitározás jön elő)
Egyébként egyszerű:-Youtube:guitar lesson.Illetve/és szedj le sok zenét magadtól, kvázi csinálj magadnak "fület".Ne csak metál zenét.
Kicsit olyan a kérdésed, mintha POP-ART tájképet szeretnél festeni és leírod, hogy megvan a felszerelés, majd megkérdezed, hogyan lesz ebből POP-ART kép.(?):)Egyszerűbb lenne a dolog, ha konkrét példával kérdeznél.
A válasz ennél sokkal komplexebb, hidd el, és a kérdésedre több 10000 oldalnyi könyv született válaszként.Egyet elkezdesz az első oldalon, és ha a mondjuk 20.-nál elakadsz, akkor már tudsz konkrét kérdést feltenni.
A metálban ugye körülményes használni kvintnél komplexebb akkordokat az erős torzítás miatt (a sok bővítés vagy belágyítja, vagy Helmet-féle hangzás sül ki belőle), ezért egy kicsit gondban vagyok a szólókkal.
Arról nem is beszélve, hogy gakran egyetlen hangnak hallatszódnak ezek...
Akkor most a kvintekre kell rájátszanom a skálát (ami lehet dúr vagy moll vagy bárakármi) vagy hogyisvanez? Vagy amihez kedvem támad? Esetleg ha dúrnak hangzik, akkor dúrt és satöbbi?
Ezenkívül jöhettek nekem komplexebb dolgokkal is, úgyis progmetálféleséget játszok.
"De mikor E7-ről vált az akkord pl. A7-re, akkor bizony elméleti szempontból nézve sem könnyű ésszerűen vezetni a négy képzeletbeli szólamot.":
Hali!
Szóval pont itt van a lényeg: Előre lerakod az akkordot, és utána gondolkodsz szólamvezetésben.
Én éppen azt mondom, hogy maga a szólamvezetés kéne természetes módon egyáltalán létrehozza az akkordot. Persze, tudom, ez a vonat már elment, és a harmóniakör mára önálló főegységként értelmezhető, valamint szalonképessé vált az a módszer, hogy utána találunk ki rá melódiát. Én inkább csak annyit mondok, hogy úgy érzem természetesnek, hogy legalább amikor a hármashangzatokat kibővítjük négyes-ötösökké, akkor azt mindenképp a megírt melódia után tegyük,túlzottan önkényesen ne tegyünk le előre összetettebb akkordokat (tudom, improvizáció, stb. ill. én is talán inkább klasszikus logikában vagyok hajlamos gondolkodni)
Tök jó figcsiket, futamokat találtan ki, csak befejezni nem tudom őket. Ilyen jazzes témákban ha nem akarok tremolóval, vagy slide vibrátókkal bohóckodni, akkor tök gagyik a befejező motívumaim.
Menjünk inkább ide ide vissza:
"négyes és attól többeshangzatok "lerakásakor" sem gondolkodunk szólamvezetésben. (erre írtam a blues-os példát lejjeb pl.)"
Ritmusgitáron (Dinnye Jóska, vagy Bontovics Kati, ebből a szempontból egykutya) általában nem szoktak tudni klasszikus értelemben véve helyesen szólamot vezetni. A gitárakkordok előnye a könnyű transzponálhatóság, hátránya meg az előbbi. De mikor E7-ről vált az akkord pl. A7-re, akkor bizony elméleti szempontból nézve sem könnyű ésszerűen vezetni a négy képzeletbeli szólamot. Rengeteg elvileg kerülendő oktáv- ill. kvintpárhuzam lép föl, hogyha megmaradunk a könnyen játszható akkordoknál.
De no problem, mert ez nem polifónia. Hangzása meg... Megszoksz, vagy megszöksz, ez egy ilyen dolog.
A másik témához adaléknak: igen a 12 ütemes bluesban sem játszanak minden akkordra az első fokról indított blues-skálát. Legalábbis okosabb blues zenékben biztos, hogy nem. Clapton nem igazán autentikus, de azt sem lehet mondani, hogy elméleti-megfejtős gitáros, aztán ő is váltja a skáláit. Az általam írt hangnem-váltás, moduláció nem a legszemléletesebb fogalmazás, belátom. De ha meghallgatod, akkor bár ugyanúgy megvannak a T-S-D funkciós érzetek az I-IV-V fok domináns heteseknél, de ezen belül mindegyiknek azonos hangzása van és az akkordok alaphangjához képest azonos hangok szólnak megfelelően rájuk. A bluest egyetlen diatonikus hangnemként nehéz értelmezni, lehet, hogy Neked is ez a problémád vele.
Nem tudom, mit nevezel blues-nak.
Ez a kijelentésed érvényes a teljesen mezei 12 ütemű blues sémára (is)?
Ha a modern improvizálós-megfejtős jazz-re mondanád ezt, azt még úgy el is fogadnám.
Megjegyzem, akkor is nehezen tudok mit kezdeni ezzel a felfogással, egy hangnem szerintem attól hangnem, hogy belefészkeli magát a fejedbe és otthon érzed magad benne. (Tonális érzet stb.)
A moduláció egyik hatásossága pont abban van, hogy egy pillanatra elveszted a lábad alól a talajt, míg meg nem kapaszkodsz az új tonikában.
Mondjuk a modern jazz-hez kb. semmit nem értek, ezt nem tagadom.
Az akkordváltásokkor gyakorlatilag moduláció is van. A funkciók megmaradnak, de a hangnem mégis megváltozik. Funk-ban is hasonló a hozzáállás. Meg kell hallgatni ilyen füllel és megérted. Amit Te írsz, hogy az akkordmenetre írnak számot, az is megállja a helyét. Még egyszer: lehet ezt szeretni, vagy nem.
De a nagyzenekari átirat nem lesz polifonikus. Azok az egyházi énekek pl. Több, önálló szólamból állnak. Egy zenekari átirat ugyanúgy homofón lesz, csak hangszerelésileg bonyolultabb, mint egy lókottás cucc.
most akkor elbeszélünk egymás mellett, mert nekem a szólamvezetés hangszerelési (zenekarra) fogalom. persze pl. egy jazzgitár akkordszólónál csak egy szerszámra kell szólamvezetni...
Persze, mindent nem mondhat el egyetlen ember. Amit Mozart nem mondott el, azt elmondja a Pantera. A lényeg, hogy a hangsúly nem azon van, hogy mivel mondja el, inkább hogy mit mond el és azt hogyan. Elmondani lehet maj7#11-ekkel, meg hármasokkal is. Megmondani meg lehet reppelve, vagy fórumozva is Én is megmondtam most a nagy semmit!
Érdekes amit mondasz és érteni vélem az igazságodat (vagy másképp szólva szimpatikus a felfogásod), de azt hiszem, hogy nem értek vele egyet.
Ha mindent elmondott Bach, vagy Mozart, akkor miért hallgatunk ma Pantera-t? (Csak hogy ne a Maj7, vagy a dom7#11 irányába lépjek.)
Félreértés ne essék, nyilván rengeteget elmondtak és úgy, ahogy senki más, de vszleg nem mindent.
Persze itt már bejön az, hogy amit mondtam, az nyilván maximum részigazság lehet. (Ti. a zene nem CSAK harmónia, hanem a már említett melódián is ritmikán túl hangszín és dinamika is)
Igen, a maj7-nek valóban különleges hangulata van, mint ahogy egy dom7#11-nek is, és még sorolhatnánk. De ez még mindig a formai részhez tartozik. A formai rész mindig fejleszthető, s ezután is az lesz. El sem tudjuk még képzelni, mi mindent fognak behozni a zenébe a következő 100 évben! Pedig most azt gondoljuk, hogy ennél már nincs tovább, ma már mindent "felfedeztünk", amit csak lehet. Feltehetően ezt gondolták Mozart korában is...
Szóval a forma mindig fejleszthető, s mindig lesz új a nap alatt. De mindez a tartalomhoz nem tud hozzátenni. Amit ma kifejeznek egy olyan műben, amiben maj7 akkordokat (is) használnak, azt már kifejezték 200 éve is, csak más eszközökkel (maj7 nélkül). Lehet, hogy önmagában egy maj7 akkord különleges hangulatú, s hármasokkal nem tudjuk elérni ugyanazt a hatást, de ha a részegységtől eltekintünk, s az egészet vizsgáljuk, a szempontból ez meglehetősen lényegtelen.
Olyan, mintha azt mondanánk, hogy mivel a rockzenében (de mondhatnám a klasszikust is) meglehetősen ritkán használnak mondjuk dom7#11-et és domináns lídet, ezért abban a műfajban lehetetlenség kifejezni azt, amit a jazzben ki lehet vele. S ettől a klasszikus, vagy a rockzene szegényesebb lenne? Nem hinném... megoldják máshogy.
Egyébként nagyon tetszik amiket gondolsz a hangszerelésről, szívesen meghallgatnám egy-két munkádat.
(Nekem sajnos nincsenek ilyenjeim, mielőtt viszonoznád az érdeklődést... :()
Ja és nehogy bárki félreértsen, imádom a homofón felfogást és a lókottát, mert a maga egyszerűségében zseniálisan adja vissza egy zenedarab lényegét, lecsupaszított vázát.
Nem tudom, szerintem, pl. egy Maj7-es akkordnak olyan hangulata van (és egy zeneműben jól elhelyezve olyan hatása tud lenni), amit nem tudsz hármashangzattal elérni.
Hacsak nem mondod azt, hogy Em akkord C basszussal, dehát ilyen valójában ugye nincs, ezt hívjuk Cmaj7-nek.
Ugyanígy, ha C-dúrt fog a zongora és H-t fúj rá a szaxofon, felesleges áltatni magunkat, hogy ez egy hármashangzat az akkordmenetben és egy különálló hang az önálló identitással rendelkező fődallamban. Én erre modtam, hogy a mi nyugati zenénk lényege számomra harmónia és nem más. A szólisztikus hangszereken (esetleg akár virtuóz módon) végbevitt dallamvezetés ennek "csupán" egy technikai részlete.
Nem egyenlő, persze, már csak a definíció miatt sem: homofónia=akkordmenet+fődallam.
Amire én utalni akartam, hogy amennyiben a harmóniamenet jól van megírva (ahol kell használ többeshangzatokat, fordításokat, színező- és alterált hangokat, perbasszust, ritmikai variációkkal van változatossá téve stb.), akkor a dallamot hozzátéve szerintem nem 1+1=2 lesz a végeredmény, hanem kb. 1+0,2=1,2. Vagy Petőfitől lopva a hasonlatot: bár alul van az akkordmenet (kíséretnek hívjuk és szokás alárendelt szerepűnek titulálni), de azért ő az úr. :)
Persze, a melódia még fogyaszthatóbbá teszi a harmóniamenetet, lényegében egy egydimenziós kivonatot ad belőle, melyet tudunk dudorászni, meg az átvezetőhangok, illetve az egyszólamúság szimplasága miatt még több lehetőséget rejtő ritmikai variációk stb. segítségével ad egy új dimenziót, de igazából mégiscsak a harmóniamenetből kel ki (és esetleg formálja azt valamennyire).
A homofónia-polifónia között szerintem sokkal könnyebb lenne az átjárás, mint azt sokan hiszik. Arra gondolok, hogy minden zenemű lényege kb. 80-90%-ig leírható egy lókottával és minden homofón felfogásban írt dal meghangszerelhető polifóniában (=nagyzenekari átirat).
Szerintem nem ugyanazt a műfajt nevezzük jazznek. Mer' hogy ha nincsenek megírva a témák, akkor nehezen fogja 3-4-5-stb ember kitalálni, hogy a másik éppen mit fog csinálni és ahhoz neki mit kell csinálni, hogy együtt megcsinálódjon ríltájm a helyes szólamvezetésű hangszerelés.
Szóval csak annyit szerettem volna dióhéjban, hogy:
1: a harmonizálás hajlamos ma sokszor önálló életet élni, elszakadva a melódiától
2: ez szélsőséges, természetellenes tendenciákhoz vezet, főleg akkor, ha már a négyes és attól többeshangzatok "lerakásakor" sem gondolkodunk szólamvezetésben. (erre írtam a blues-os példát lejjeb pl.)
Csatlakoznék az előttem szólókhoz.Annyit tennék hozzá, hogy ha a zenei forma megkívánja, hogy több legyen egy hármashangzatnál, az csakis a basszusmeneten múlik. Nem blokk-akkordokra gondolok, hanem arra, hogy egy harmóniamenet tonális szerkezetét "klasszkius" értelmezésben mennyire befolyásolja a basszus megváltoztatása. Elég megnézni egy fúgát és kiderül, hogy miért kívánja a dallam szeptim hangot.
Nem hiszem, hogy valaki is unalmasnak találta volna a hármashangzatokat és az azokból alkotható dolgokat. Nem ez áll a háttérben. Hármashangzat-alapú zenével is ki lehet fejezni bármit, mármint ami a tartalmat illeti. Hogy a forma miért bonyolódott, az kb. összefügg az XX.sz. intellektuális törekvéseivel, ami a zenében éppúgy érvényesült, mint bármely más területen. S attól, hogy a forma változott (elkezdtek szeptimakkordokat, színezőhangokat, alterált akkordokat, melodikus moll móduszokat, stb. használni, meg egyre inkább bejött a 12fokúság), tartalmi szempontból az addigiakhoz mit sem sikerült hozzátenni; mint ahogy nem sikerült egy ipari forradalomnak sem választ és megoldást adnia az emberiség nagy kérdéseire , tehát alapvetően semmit sem tett hozzá a forma bonyolítása. Nem kell ennek akkora jelentőséget tulajdonítani. A zene több ennél. Nem tök mindegy, milyen formák divatosak?
az "átfedések"-kel én is pont erre a tapasztalatomra utaltam.
egy minimum négyeshangzatokkal operáló, jól megírt akkordmenet önmagában is "dallamos" tud lenni (ahol a rejtett dallam ritmusilag az akkordmenethez kötött) annyira így van ez, hogy a hangszerelésben a tulajdoképpeni dallamként kezelt szólamnál ezt tényleg érdemes figyelebe venni. de a jazzben (vagy bármi impró jelleg mfajnál) pl. nem akadnak meg ilyesmin. nem is lenne idô polifonikus gondolkozásra. ott a tonalitás a fontos és ahogy bmiki is leírta egyszeren "színezô" hangként kezelik. a végeredményt tekintve azért nincs akkora különbség e kettô közt, de hogy a homofón zene önmagában nem több egy akkordmenetnél? nos ezt mindkettô cáfolja.
A polifóniát érintő felvetésedre saját példát írnék:
idővel az a tapasztalatom erősödött meg a hangszereléskor, hogy az előre mereven lerögzített többeshangzatok zavarokat (pl. akár értelmetlen súrlódásokat) okoznak a hangzásban. Ezért kell a lehető legteljesebb mértékben hangonként átnézni mindig a keresztmetszetet. Én alapszabálynak veszem, hogy a háromnál többes hangzatokat mindig-mindenkor bizonyos lokális kis melódiák, szólamvezetések hozzanak létre. Ezeknél persze mindig ügyelni kell, hogy egymással,a fődallammal (ha van) és általában az egésszel milyen viszonyban vannak.
Az a véleményed helyes, hogy a zene felfogható pusztán harmóniák sorozatának, benne értve az összes szólamot is.
Ott van a tévedés (ezt régebben én is elkövettem),hogy attól, hogy az ilyen módon leképezhetó, még nem szabad e-képpen értelmezni is..
üdvözlettel
Néhány példát írnék a szerintem természetellenes, az idők során félrecsúszott zenefelfogásra-szerzésre:
1: tegyünk le egymás mellé (ad-hoc), akkordokat, lehetőleg háromnál többes érdekes hangzatokat majd erre utólag (!) kezdjünk el dallamokat létrehozni, imprózni.
2: a bizonyos fehér ember által játszott-és szerintem félreértett-blues műfajban jellemző pl. az az anomália, hogy erőltetett és kényszeres módon játszanak heteseket (vagy még összetettebbeket) dúr első és negyedik fokon is..
Szóval ez két hirtelen példa, hogy hová vezet az önálló életre kélt, egészlátásból kiszakadt harmonizálás.
2010-06-24 01:15 |
#6464
Alapvetően nem téves a "meglátásod".
De a homofónia azért nem egyenlő az akkordmenettel. Csinálj olyan zenét, amiben csak akkordokat fogsz, mindenféle bontás, dallam nélkül, csak egyszerre megszólaló hangokkal, tehát akkordokkal. Ez egy sima akkordmenet lesz. Ha csak egy egyszólamú dallamot írsz, akkor az meg egy egyszólamú dallam lesz. De ennek a kettőnek a szervezett együttléte már homofónia lesz (jó esetben).
Polifonikus gondolkodással itt nem sokra megy az ember, az egy másik műfaj. Teljesen más. (Bár átfedések felfedezhetőek.)
Még két észrevétel, hogy ne maradjanak nagy hülyeségek leírva:
1. nem csak polifon szerkesztést ismer el a klasszikus összhangzattan, de mindenképp azt tekinti "lényegibb" harmóniavezetésnek
2. európai zene alatt természetesen a modern kultúrákban általában zenének tekintett "nyugati" (mű-)zenét értem
(A "mű-" előtag természetesen nem pejoratív tartalmat takar.
Szerintem törvényszerű volt, hogy a hármashangzatokat előbb-utóbb unalmasnak fogják (önmagukban) találni az emberek és továbbgondolják őket. (A véresen begyöpösödött, kizárólag polifóniában gondolkodó klasszikus összhangzattan is ismer szeptim, sőt nónakkordokat is.)
Hogy ez idővel bizarr vadhajtásokat eredményez kb. az is borítékolható volt. Nagyjából mindennel így van ez, ami az emberi gyarlóságra van bízva.
Egyébként a homofónia jellegű felfogás (vagyis hogy vagy egy akkordmenet és egy - vagy több - attól elkülönülő "fő" dallam) az, ami szerintem önmagunk becsapása. Az európai zene (főleg a mai pop-rock-jazz) ugyanis lényegében a harmóniamenet egyfajta lüktetésbe ágyazva.
A dallam az ő kitartott és/vagy hangsúlyos hangjai által "csak" része a harmóniamenetnek. (Vagy implicit módon beleolvad, ha pl. egy C-dúr akkord felett egy E hangon pihen meg, vagy explicite alakítja, ha éppen A-n, mivel ekkor valójában egy C6-ot hallasz akárhogy is vesszük.)
Persze ez csak az én véleményem és lehet, hogy rosszul látom.
Kicsit kezd megerősödni egy véleményem a harmóniarendszer felfogások (és jelölések) eltéréseinek okáról...előlegben annyit: nem biztos, hogy az alaphármasok felett megszólaló melódiát-szólamokat szerencsés volt egyszer csak a harmónia részének tekinteni. (mert meggyőződésem, hogy eképp kreálódtak a háromnál többes hangzatok, létrehozván -az önkényes, önálló életre kelt harmonizálás révén- pár természetellenesnek ható irányt) Vélemények?
Hát egy mezei D dúr akkordban az alaphang ismétlődik. Tehát ha a basszushangot (üres D húrt) nem vesszük figyelembe akkor valóban az egy kvartszext fordítás, de ennek semmi köze (ebből a szempontból) az elöbb említett két akkordhoz.
azért írtam ezt, mert ha lefogok egy D-dúrt akkor a hangzása egy, sorry rosszul írtam az előbb, szext akkordra emlékeztet mivel a két felső húr ami megszólal az jelen esetben dó-mi. vagy így nem szabad gondolkodni?
Ezt most azért nem teljesen értem mert a kvartszext adott 3 hang más sorrendben történő felrakása . Tehát ha D dúr kvartszextet mondasz az a basszustól felfelé A D F#
Lehetséges hogy te esetleg egy G kvartszextre gondolsz, mert az D G H lenne, de az sem stimmelne a Dsus2-vel vagy a Dsus4-el mert az előbbi D E A az utóbbi D G A lenne
oké! a késleltetésnél a D-dúr kvartszextre gondolsz ( mert ugye - ha jól gondolom hangzását tekintve - akkor a tábortüzes D-dúr az kvartszext) szóval ennek a 2-3 késleltetésére?
A D2 kettő jelzés rossz, mert ha nincs terc az akkordban akkor azt helyettesítheti a terc melletti hangközök mint például a nagyszekund. Ezt a SUS jelzéssel szokták ellátni ami a suspended szó rövidítése és azt jelenti késleltetett, ami a klasszikus zenéből jön. Ezt is lehetne tovább fejteni de ez most hosszadalmas lenne és nem tartozik szorosan a tárgyhoz, szóval, az első akkordnak a helyes jelzése Dsus2 a másodiknak pedig (amelyikben ott a terc nevezetesen a F# ott Dadd9 mégpedig azért mert itt az "E" hang a terc mellett szól és ezt szinezőhangként jelöljük. Ha pedig szinezőhang akkor ez a 9. és nem pedig a 2. hang ezért 9 a jelzése és nem 2. Na már most ha csak annyit írnál hogy D9 az magában foglalná a kisszeptimet is. Tehát a D9 és a D7/9 tök ugyanaz az akkor. Ha azt szeretnéd, hogy egy hármashangzaton szólaljon meg egy szinezőhang de szeptim nélkül, akkor szoktuk az add rövidítést alkalmazni ami az additional (hozzáadás) szót jelenti.
Szia, az a különbség, hogy a D2-ben (ami gondolom Dsus2) nem szerepel a terc, viszont a 2. fok igen, míg az add9 esetében szerepel a terc is, illetve a 2. fok is. Előbbi esetben az akkord hangjai D E A, utóbbi esetben pedig D Fisz A E
üdv. az lenne a kérdésem h mért tér el a két nevezék ebben az esetben vagy egytalán mi a különbség?:
D2 azaz xx0230 és Dadd9 azaz xx0252 . mivel mindkét akkordban a skála 2 foka szólal meg. hmm?
Betukmálom magam az ATV-hez reklámidőben,
Már látom is magam előtt:
MIKLÓS A GITTYÓS! ÚJ LEMEZE MÁR A BOLTOKBAN, -MÁR NEM SZERETLEK ÚGY MINT RÉG- CÍMMEL!
OLYAN SLÁGEREK IS HELYET KAPTAK A LEMEZEN MINT A :
-MÉG SOSEM' VOLT ILYEN JÓ
-HA HOZZÁM ÉRSZ MEGHALOK
-HA MÉG EGYSZER HOZZÁM ÉSZ MEGHALSZ
...ÉS A KÖZKEDVELT: -ÉRINTSD MEG A LELKEM SZÉLÉT!!!
VEDD MEG MOST!!!!!!!
HA MOST TELEFONÁL MEGKAPJA AJÁNDÉKBA LENDVAI ILDIKÓ: ABBAHAGYOM, ELÉG VOLT!-CÍMŰ MAXIJÁT.
MEgnyomta hogy bsszusgitár és a progm helyettem megírta a basszt:D a zongorát a onos kiséretet a hegedű szolót a fuvolát ésa dobritmus is pont tudta holke leütni . vagy kiállni:D
Én nemfizetek érte.Az értékelésed nagyonjó csak nemértem:D
De még alkotás alattvan a zene. a dallamon dolgozok.Meg van benne 2 akord ami rossz helyen van:D
Néhol erősen disszonáns. Ha egyenként, vertikálisan követed le az akkordokat -amik úgy hallom kimodulálgatnak- akkor nem lesz madárcsicsergés a vége. Inkább tömbösíteni kéne (több akkordra ugyanazt a skálát használni), vagy meglelni azokat a hangokat, amik ezekre az "off" akkordok is jól szólnak és passzolnak a dallam hangnemébe is.
Ez a soundcloud nem fizetős? Ingyen úgy láttam, hogy csak limitáltan lehet megtekinteni. Én eme keserű felismerés után rögtön töröltettem is magamat.
De nekem aztán mondhatod:D most átmegyek NAgybátyámhoz aki egyben a tanárom is. És annyi zenét merítek magamba a 4 hónapos kihagyásom után , hogy csuda:D
Na.. ez így alakul:)Ez jobban tetszik, dallamosabb.:) Azért csináltam ilyen akkordmenetet (most elárulom mindenkinek), hogy moll-os környezetből ki hogy tud észrevétlenül átsurranni Dúrosba, és vissza.:) Gm- ból C maj-ra. Ez így teljesen nem igaz,(Cm-ból Gm és fordítva) de a dallamban úgy kell tűnnie.:)
(szerintem) És a köznönség is, hogy tombol....
