hát én még október körül vettem 1 mexikói stratot, 122ér.
most meg majd kerül bele 1 hot rails, ha minden jól megy.
Szerintem megérte az árát.
Nagyon is.
Mivel március 3-án leviszem a v52-be a gitáromat (akkor kell Pestre mennem), egész addig a lite ash telecaster gitárom akciós áron vihető. Tehát lite ash telecaster fender custom shop nocaster hangszedőkkel, rézfóliás üreg árnyékolással, a műanyag szemöldök csontra cserélve, v52-ben beállítva, elixír húrokkal kereken 100 ezer forintért eladó. Kőris test, madárszemes jávor nyak, vintage húrláb.
Bizsibazsi fehér-feketéje és Korodilasz piros-fehére is nálam kötött ki. Nem bírtam ki. Utóbbi most Dembinszky utcán várja a szép új bundokat, előbbit már 1 nap után megszerettem. Tudom, ebből már lehetne egy SQ is. Lehet, lesz is, de fel van adva a lecke.
Csak tipp volt. Legutóbb kb. egy éve néztem Mexikói Fenderek árcéduláját. Akkor még 180 körül mentek. De akkor még a Highway1 is 195 volt, az USA meg 295.
Vegyél tőlem lite ash telecastert. Most írtam éppen az adok-veszekbe, fényképek is vannak. Kőris test, natúr jávor madárszemes fogólap, szinte új, custom shop nocaster hangszedőkkel. Igazi tele hang.
180 egy mexikói? Biztos? Nem tudom az itthoni árakat, de a múltkor amit néztem a MusikProduktiv-ban, az olyan 500 euró volt. Az pedig 125. Ha arról lenne szó, hogy újat vegyek, gond nélkül ki tudok menni érte.
küldj már légyszives képet meg bővebb infót a hangszerről az rp7_kukac_freemail_pont_hu-ra
elsősorban az érdekel hogy mi nem eredeti rajta, milyen hibái vannak, meglátjuk a továbbiakat ;)
Köszi mindenkinek. Én, jelenlegi igényeimet és lehetőségeimet figyelembe véve maradok a Squiernél, de ha nyáron netán az USA-ba kerülök dolgozni, nem állok jót magamért.
Figyelj,nekem volt régi Squier-em,japán Fenderem-is,meg volt egyszer egy 77-es amerikai kőris stratóm.Hidd el nagy a különbség.Persze óriási lehet a szórás hangszer és hangszer között.Lehet hogy egy nagyon jó Squier nem rosszabb mint egy szar újabb american standard,viszont hallottam már olyan 180 000-es american standardot ami jobban szólt mint egy sokkal drágább 70-es évekbeli.Nagy a szórás.
Egyszer mindenkinek az lesz, nem is kétség...Soha nem gondoltam, hogy nekem valaha lesz, most meg már van.
A Squier-Mex Fender támához csak annyit, hogy a mex tényleg nem ér annyival többet. És próbáltam már mindegyiket. Igaz, hogy nem volt a kezemben minden egyes valaha legyártott hangszer mindkét fajtából, tehát nem szabad általnosítani, de amiket próbálta, azoknál így volt. Lehet, hoyg a faanyag teszi, én még nem hallottam olyan mexikói Fendert, ami megközelítette volna az USA darabokat...
Squiert meg már igen...
Hozzáteszem, ez is nagyon ízlés dolga, próbáltam pl. SRV Stratot, ami azért magasabb liga, valahogy mégsem fogott meg...Szóval semmi különös. A hangja sem volt akkora "hűde", bár a pickupok beállítása sokat változtathat.(tudom, nekem is Tex Specek vannak, sokat számít két mm. különbség) a színe semmi extra, arany hardver kifejezetten csúnya volt, főleg ha már elkezd kopni, a nyaka meg olyan fura.
Akkor már inkább egy sima USA Standard.
hehe szó esett a gitáromról. nem egy átlagos az biztos.
slabboard, 21 bund, vintage tremolo gyárilag string saver jellegű babákkal. Aliennél kipróbáltuk stúdió körülmények között, volt benne twang rendesen.
"I(XXXXXXX) A limited number of these "I" series guitars were made in "89 and "90. They were made for the export market and have Made in USA stamped on the heel of the neck. "
Jól gondolom, hogy egy korrekt Squier nagyjából felér egy 2-3-szor olyan drága mex Fenderhez? Bevallom, én szkeptikus vagyok a márkanevek varázsával kapcsolatban. Pl. gitárnál, ha össze van rakva, jól működik mindene, és FŐLEG, ha tetszik a hangja, akkor miért ne vegyen az ember egy akár no-name gitárt (nekem van 2)? Persze vennék én is eredetit, de sokszoros az ára, hangban meg nincs akkora különbség. És itt elértünk oda, hogy a nevet fizetjük. Azért megkockáztatom, hogy az előbbiek ellenére egyszer nekem is lesz Fenderem.
Jó, persze, én sem csak a felirat miatt vettem meg. Qrva jó hangszer qrva jó áron volt. A Squierem után viszont picit fáj még a szívem, mert mégiscsak 10 éve az enyém volt, újonnan vettem, minden egyes karcolásnak tudom a történetét. Tényleg nem sokkal maradt el az USA gitároktól, szerintem a te pirosoddal egyidős lehetett, "94-"95-ös.
Viszont tudom, hogy azért vettem Squiert, mert ez áll a legközelebb a Fenderhez, ami végülis a végállomás. Nem haltam volna megy nyugodtan, ha az életben nem lett volna egy USA Fenderem.
van hogy rámtör a bolondéria és veszek négy-őt gitárt, amit aztán tovább passzolok párhónap múlva, de legalább személyes és mélyreható tapasztalatot szerzek a hangszerről.
az ilyen odabaszos meg kenterbe veri az usa fendereket dumákat én speciel nagyon leszarom, sok straton játszottam már, sok fenderen, nekem is volt már többféle usa startom, most is van egy, american startocasterem amit soha nem fogok eladni, a les paulomra már ezt nem merném mondani. ez a strat jó hangszer, nem azért mert rá van írva hogy usa, hanem az american startocaster kategóriához tartozik egyfajta minőségi küszöb. azt a hangszert kell megtalálni mindenkinek ami eleget tesz az elvárásainak. ezt a gitárt nekem gyártották
persze a squierek sem rossazk, főleg a japcsi, pláne az sq. a multkor néztem egy regi wooten dvd-t, ő is ilyenen játszik.
nekem is volt japcsi squierem, örültem mikor elvitték
a mexikóiakakt sem bántanám, de ha iagzán jó fendert akarsz keress egy rendes usa darabot
Az, hogy hányszor jobb, teljesen szubjektív. Egy új koreai Squier Strat kb. 55ezer Ft. 10 darabot lehetne venni mondjuk egy Clapton Strat árából, ami szintén nem kétséges, hogy irtózatosan jó hangszer...Szerinted ér a Clapton 10-szer annyit? Talán...
Szerinted nem lehet ugyanazokat eljátszani a Squieren, nagyon hasonló hangzással? Dehogynem...
Itt főleg a nevet kell megfizetni. Az USA Stratnak a minőségen túl az is nagy előnye a mexikóival szemben, hogy megveszed ma 150-ért, és két kónap múlva eladod ugyanynnyiért, ha mégsem tetszik.
Vegyél mexikóit...újonnan kb. 180. Másnap legjobb esetben el tudod adni 120-ért...
Ezért most kapni fogok, bár nem akartam leszólni a Clapton Stratot sem, csak nagyon nem értek egyet az uralkodó üzletpolitikával.
Köszönöm a hozzászólásokat.
nekem ebből az jött le, hogy mindenképpen USA stratot kell venni. Adott egy hirdetés, USA strat -ért, na azt kell megvenni mert USA... biztos van alapja ennek, ezért ezt mindenképpen megpróbálom figyelembe venni.
A kérdésem inkább a legjobb ár/érték felé irányult. Egyértelmű, hogy jobb egy USA deluxe mint egy mexikói, de tényleg annyival jobb, amennyivel drágább? Vagyis 2-szer jobb?
Másrészt meg azt hallottam többfelől is, meg olvastam stratok sokszor kenterbe verik az amerikaiakat, meg hasonlókat...
Úgyhogy egyelőre kompromisszumot fogok kötni, legalábbis azt hiszem. Azt, hogy 150-nél többet nem szánok rá, nem kényszer. Van már egy negyedmillás gitárom, csak hobbiból gitározok, és egyelőre erre a hobbira nem akarok többet rákölteni. A megadott speckók (pl. a jávor fogólap) és az ár tehát adott, ebből szeretném a legjobbat kihozni. Ezért aztán bármennyire is jó vétel Fender59 deluxe stratja 220-ért (tényleg biztosan jó vétel) több ok miatt is nem az a megfelelő.
Ami az SQ-szériás japán squiereket illeti, nos sok jót hallottam róluk, itt is ajánlottátok, szóval ezirányba lehet hogy elmegyek.
Köszönöm mégegyszer a tanácsokat, hasznosak voltak, és a továbbiakat is szívesen veszem.
De ha most keresnék olcsón jó Squiert, tutira vennék egy 51-est.
Nekem nagyon bejön...De már most is kettővel több gitárom van a kelleténél...Hiába csak 38ezer, muszáj ellenállni...
A Hohnerről az Offtopicban írok minnyá egy pár sort.
Oda nem érdemes Johnsont vinni...Elzavarnak vele. Fender márkapbolt. Rendelésre biztosan tudnak hozni Customot, de akkor még mindig ott a Johnsonod. Azt meg eladni nem nagyon fogod tudni a "jó" híre miatt. Esetleg 30 körül, de nagy mázli kell hozzá.
Egyéb hangserboltokban próbálkozz, a második linkem alatt elég nagy választék van Squierekből is, hátha beszámítják a Johnnyt...
Akkor jól összejött itt a sok gyűjtő! Nehogy megsértődjön bárki! Én vagyok a legnagyobb. Ahhoz képest sok cuccom van, hogy alig használom ki. DE más meg elfüstöli. Úgyhogy...
Gratula, majd írd meg valamelyik topicban a benyomásokat, akkor összehasonlítom az enyémmel (szintén 335 copy). Nekem köszörült 11-es jazzhúrok vanna, kemény nyújtani, de ha jazzt játszom, vagy ritmusgitározok (rock, funky, blues), nagyon jó telt, vastag, de a köszörülés miatt tompább hangja van. Jazzre faja, röviden csengenek le a tompább hangok...Hmmm!
Sorban: Tényleg nem akarok drága dolgokba belemenni. Én nem ebből élek, sőt, csak hobbi. Ezért nem igazán szánnék rá sokat. Remélem, ezt megértitek.
VISZONT: szeretem a megfizethető jót, tehát Bizsibazsi, én is a Sq Custom II-t vettem alapul, nem a fat telét (p-90 miatt). Nagyon kedvező a benyomásom a Sq-ekről, a strat alapján.
Valószínűleg nektek van igazatok, nem éri meg buherálni, legalábbis úgy, hogy nem visszafordítható. Megfogadom.
ui: Az Európában vajon tényleg van beszámítás, mert a Johnnyt eladni nem igazán lehet?
Miért nem veszel egy ilyet? Gyárilag P90-ek, és nem kell sznvedned a Johnsonnal. Eladod, vagy az is lehet, hogy beszámítják.Monnyuk ebbe... Kipótolod még kb. 30-cal, de annyiba az átalakítás is belekerülne.
Gondold meg...
ha beleszólhatok, én nem vagyok híve semmiféle átalakítgatásnak, mert az mindig a hangszer megkókányolását jelenti, bárki csinálja. egy buhárált bigyót soha többé nem lehet eladni csak féláron. szerintem inkább add el a mostani cuccodat és vegyél egy ilyen koreai micsodát. aZÉrt én előtte a helyedben felhívnám a ZÉ-t, aki nemrég vett egy hasonló iZÉ-t
A vége mindig az USA Strat...Télleg nem érdemes kényszerből kópiákat venni, várni kell, esetleg kipótolni.
A Locust-féle "90-es USA Stratot azért érdemes lenne megnézni.
Köszi, ezek szerint érdemes megnézni. Csak biztosan rohadt drága. Én most a tele gitárom ilyen átalakításán gondolkodom: 2 p-90-re cserélni az eredeti pu-kat. Kis asztalosmunka is kéne, új húrláb (fix, nem átmenő húros), meg új koptató (fekete, nagy "lyukkal"), de szerintem meg tudnám oldani. Csak vacillálok, hogy belekezdjek-e. Pénzbe is kerül, meg kicsit sajnálnám a gitárt.
japán fendert láttam már 80ért, tokait vagy fernandezt meg 150ből kettőt veszel. jók meg a mexikóiak közt is akadnak.
de szerintem kerülni kell a félmegoldásokat, ha rendes stratot akarsz akkor azt vegyél, egy rendes usát, pl fender59 tibi lapátja
Szóba jöhet még a japán Fender is, azok is állat jók. Vagy kópiában érdemes megnézni a Tokai, és Fernandes Stratókat. 150 alatt tutira megkapod, inkább, mint mexikóit.
Adok-veszek #28161
Locust 1990-es USA Stratója pont 150.
Sziasztok Fender-guruk!
Mostanában nagyon gondolkodom egy egészen "standard" stratón (3 db singlecoil, jávor fogólap, éger test, lehető "legkalsszikusabb" strato hang). Lehetőleg 150 alatt. Kérdés, mi az ami a legjobb ár/érték arányú ezekkel a speckókkal?
A múltkor a MusicProductivben kezembe akadt egy egész jó mexikói, végülis nagyon tetszett, kérdés érdemes szerintetek mexikóiban gondolkodni? Esetleg régebbi japán Squier? Vagy esetleg akadnak olyan kópiák, amelyek szóba jöhetnek? Most őszintén...
Válaszokat előre is köszönöm.
sziasztok! valaki nagyon szakértő véleményére vagyok kiváncsi! Az utóbbi időben nagyon megtettszettek a telecasterek, elsősorban a hangjuk, és kezdem rászánni magam egy vételre, de a fender gitárok terén nincs túl nagy tapasztalatom. a lite ash tele, és a 50 tele classicon gondolkodok, de nem tudok dönteni, javasoljatok má valamit lécci.... kösz elöre is.
a felvételeken volt: boss drive sd1,distorsion ds1 chorus ce3, dunlop cry baby, meg a deluxs drivrde. most már van mxr m151 distorsion, cry baby kiegészitö (behringer v-amp)azon csak a zajzárat meg a deleyt használok meg a beépitett drive a combomba. nagyon szeretek bosztolni 2 egyszerre.és neked?
Jól játszotok! Gratulálok. Jó a soundja a gityódnak és semmi sem jön le a zajból...)) Én torzitónál úgy használtam hogy 2 vagy 4-es állásban játszottam a halkrészeknél, és mikor emelkedett a dinamika akkor kapcsoltam 1-3 vagy 5-be
Hasonló a felépítése a cuccodnak mint nekem. Fender combó, strat és pedálok. Milyen pedálokat használsz?
Köszi. Még ma is népszerűek azok a pickupok amelyek gyönyörűen szólnak (és ennek megfelelőek az áraik is) de zajosak. De ha zavar akkor csere. De ha megengedheted magadnak akkor tartsd meg az eredetieket, mert én már megbántam hogy eladtam azokat, és ha ecce" netalán úgy adódna, eredeti állapotában mindig jobban tudod eladni.
Ha érdekel miket csinéálok, a honlapomon viszonylag sok zenét tettem, fel főleg az mp3-mások résznél ott bele tudsz hallgatni.
89- sem van és a zajal köszködöm! nem tudom hogy mit csinájak! de amikor szinpadon vagyok akor már nem zavar! amugy rolad sokat hallotam hogy jol gitározol!
csak az készül az usában amelyik a nevében is benne van. American stendard, USA deluxe stb. Bár nem vagyok mggyőződve arról hogy ezek darabjaiban nem a távolkeleten készülnek.
az elektronikához a megvételtől számítva 4 és fél éven át nem nyúltam. 98 nyarán cseréltem le. Az első lemezemet is azokkal vettem fel. A honlapomon bele tudsz hallgatni hogy szólt ha érdekel mp3-next generation. Van egy csomó tv és rádió felvételem még azokkal a pickupokkal. Szerintem nagyon pipec kis elektronika volt az a delta tone. Aztán humbuckert akartam meg zajtalan cuccot. De a hangja tökéletes volt
Egy pont ugyanilyen fehéret tudok most 220-ért, de ha a felszereltséget, értéket nézzük, tényleg Fender59 Deluxe Stratója ugyanennyiért jobb vétel.
Zajtalan pickupok, kényelmesen legömbölyített nyak, minőségiBB faanyag.
Én is inkább Birta Miki véleményét osztom, használttal jobban jársz ugyanannyiért.
nekem van egy ilyenem csak sunburst
újonnan vettem, de a semmi gondom vele
egyszer volt beállítva mikor vettem három éve, azóta csak húrcsere volt rajta
vagyis egyszer gond volt a jack aljzattal, kilazult a csavar, ennyi
ha egy igazán jó kábellel használod, elhanyagolható lesz a zajproblémád, nekem még a gibsonom sem zajtalanabb
ha 220 körül megveszed újonnan, az jó. egyébként használtan olcsóbban is hozzájuthatsz
Hát, ha már azt elértük, hogy egy szegény balek ne szabaduljon meg 150e Ft-jától, akkor megérte! Az eladó meg, remélem, megjegyzi, hogy ÉBEREK vagyunk, bár tuti, hogy nem lehetünk ott minden hírdetésnél.
Hát nekem van egy USA standard stratóm 94 és egy Jubileumi USA Deluxe stratóm is 04-es. Szóval én a magam részéről használt gitárt ajánlanék több okból is. Az egyik hogy jóval olcsóbban jutsz hozzá mint az újhoz, másrészt az én új deluxe stratómnak a fája még nem száradt ki ezért félévente vinnem kell nyakbeállításra. És ezalatt nem egy szokásos beállítást értek amelyet agam is eltudnék végezni otthon. Hiába deluxe, a mai faanyagok nem olyanok még egy USA deluxe esetében sem mint akár csak 10 évvel ezelőtt. Mert hogy a másik straómat 94-ban vettem újonnan és azzal semmi ilyen probléma nem volt. Ezzel meg még kb 2 évig járhatk beállításra mire oda jut a fa hogy megáll és nem mozog tovább. Viszont ha zavar a pickupok által felvett zaj akkor mindenképpen a deluxe-ot ajánlom mert aban teljesen zajtalanok vannak és nagyon tuti. Persze kérdezhetnéd hogy akkor miért van nekem is új gityóm, hát az elsőnél mint írtam nem voltak gondok a fával aztán persz utólag kicseréltettem benne a hangszedőket. Az újat meg nyertem az csak az "ölembe hullott", szal" ennyi