-"A spórolással szerzett öröm, hamar elmúlik" (Murphy) Ezt én idéztem, ennek ellenére én sem bántam meg az 1500-ös megvételét. Maximálisan teljesíti a szintivel kapolatos nem túlzó elvárásaimat, és az érdekel a legkevésbé, hogy nem színes a kijelzője.
Szia Walamilaci!
Nagyon köszönöm a válaszod!
Sajna zsével nem vagyok túlságosan eleresztve, meg "kiöregedett" rockzenészként (basszgitár ) a család és a baráti kör a hallgatóságom, szóval nekem tisztán csak hobby célra kell egy jó szinti (a jelenlegit lassan kinövöm). Azért sok előnye is van ám a one-man-band
muzixnak! Pl. nem késik el a gitáros pont a koncert előtt, nem "csíp be" az énekes, stb. Szóval minden véleményt köszönök!
Hello!Nekem korábban 1500-öm volt ,azt eladtam és vettem helyette egy 3000-est,amit meg nemrégen adtam el.Az a kb 100-as amivel többe kerül a 3000-es szerintem megéri.A hangzássa tényleg sokkal jobb.Elsö dolgom az volt amikor hazavittem a 3000-est, hogy kiprobáltam a már korábban megvolt T2 stilusokat,amik jobban szóltak mint a gyári stilusok,persze hozzá kelett nyulni jó pár stilusba(meghangszerelés a T2 mega hangszinek hiánya miatt,vagy effekt szabályozás).A midik is jól szóltak,de ott már olyan különbséget nem vettem észre,csak akkor ha átkonvertáltam Mega hangokra a Guitar sávokat. A Convert után jó kis effekteket lehetett hallani a midikben,amik elég realisztikus hangzást adtak.Szóval jó kis gép a 3000-es,és akkor még nem beszéltem azokról amik nincsenek az 1500-be(Pl:VocalHarmony).
Hay Zsé
Nekem volt korg pa 50 nagyon jó hangszer szerintem magasan üti a hangszineivel a kategoriáját sőt felette is.A dupla seq nagyon jó dolog egyik számból a másikba úsztatod egy tolopotival.DE NAGYON BONYOLULT A SZERKESZTÉSE ÉS A MENŰRENDSZERE.A roland (én is szemezgetek vele) első hallásra butuska de sokat lehet javítani rajta .(próba és mások véleménye alapján),gitár mód nagyon raj dolog.
A yamiról meg annyit nagyon jó ,nagyon okos,de nagyon drága.üdv
Én ha hozzászólhatok a kérdésedhez, csak a Yamahát ajánlanám!!!!!(a Rolandot csak hallotam, még nem játszottam rajta.......)
Mégpedig a napokban játszottam én is egy Korg PA-50-esen,
az igaz, hogy a ballad-ák nagyon szépen szólnak,de a többi azért nem állhat a Yamaha hangzáshoz....
És ugye mi vendéglátósok inkább, gyorsabb hangvitelü dalokat játszunk(szerintem), és a vendéglátásra a Yamaha a Király!!!Főleg ha élőben játszol minden félét....
A Korgban egy normális Disco-stly nem találtam.......
Egy szóval, én a Yamahát ajánlom!!!
""De ez mind csak az én véleményem""
Köszi hogy hozzá szólhattam minden jót!
Szia"
Kedves Lardy
Nagyon köszönöm a megelőlegezett bizalmat (Kecsinek is!) de mamfi már megmondta a frankót.
Olvass bele a gépkönyvbe, ott a lényeg.
Én a magam részéről, csak a vokál procit hiányolom az 1500-ben.
A mega voice, engem speciel, nem nagyon hoz lázba, stilust meg annyit lehet leszedni a netről amennyit csak akarsz, ráadásúl átkonvertálva sty-re. Ha meg nem hát ott a STW.
Összességében nagyon elégedett vagyok az 1500-el. Mindenkinek csak ajánlani tudom. DE !
Egyszer azt írta nekem valaki és egy életre megjegyeztem (talán szintis55???), hogy:
-"A spórolással szerzett öröm, hamar elmúlik" (Murphy)
Kicsit így vok Én is. Nagyon sajnálon az a VOKÁLPROCI-t.
Persze aki hamiskás az énekben annak nem OK, de én szerénytelenség nélkül merem állítani, hogy elboldogúlnék vele.
Az 1500-höz képpest, véleményem szerint, megéri a 3000-es az a 100e Ft. plusssszt.
(na, most jó kis ellenreklámot csináltam a szintimnek, máris megyek és megsimogatom, nehogy megharagudjon rám).
Sziasztok!
Korg Pa 50, Roland E-50, vagy esetleg Yamaha PSR-1500 szintit néztem ki magamnak, és meghallgattam mindhárom hangszert. A ti véleményetekre vagyik kíváncsi. Szerintem a Korg jobb hangzásban (hangszín, stílus) a Rolandnál. A Yamaha a legdrágább a három közül, de ő esetleg többet is tud, hangszíneitől jobb a Korg. De a Korg memóriája elenyésző, pl. midik számára. A Yamahában usb is van.
Válaszotokat előre is köszönöm!
Sajnos tényleg csak jövő héten lesz pénzem.Nem kamuzok,20éve zenélek,most is aktív vagyok(storyzenekar.hu)
De gondolom a becsszó nem elég neked!Azért gondold át kérlek!
Barátom akkor mi nem egyhelyen járunk. Amit én nézek most, az euro. Annyira nem estem fejre, hogy dolárért tengerentúlról a cucc ára feléért szállíttassak.
umgefahr - kösz hogy kisegítettél 15 ebay-vásárlás után :D
kecske!ha jól megnézed az nem euro,hanem dollár!Alatta van az eurós ára!!!ungefahr magyarul annyi mint hozzávetőlegesen!Ha számolsz,ügyintézésre nem rossz a különbözet!
Nekem csak az lenne a macera, ha leütném, és jövő héten mégse lenne pénzed... én kénytelen lennék elutalni a pénzt, és 2 hét múlva 2 darab 3000-esem lenne :) Aztán nem győzném itt hirdetni.
Most viszek haza jó sok Yamaha MP3-at és otthon, a rendes hangszóróimon meghallgatom. Itt, a munkahelyemen ezek a kis Sokol minőségű 300W P.M.P.O.-s féltenyérnyi "csúcs hangfalak" nem az igaziak...
Kösz mamfi!
Letöltöttem, nekiesek még ma este.
Azt már eldöntöttem, hogy az új szintim Yamaha lesz (korábban futottak még: Roland E-50 vagy E-60). Könnyeb is lesz olvasni, szemben a csak angol nyelvű Rolanddal.
Ja, a Coda Hangszerboltban PSR-3000-t 385 eFt-ért adnak manapság. Van is nekik, ki is lehet próbálni, szombaton is nyitva vannak, rövidesen kipróbálom élőben is a 3000-t.
Ha csak a beépített komplett énekeffektet nézed (kompresszor, zajzár, echo reverb , para eq, már 40ezer egy ilyen effekt, mellette a vokál processzor a maga 61+10 presetével megint 80-150 ezer ha külön megveszed.Azon felül a megavoice-t tartalmazó stílusokat az 1500 még nem tudja, amit a T1 és a 3000 tud. Azt azért a demókból is kihallhatod rendesen. Kapsz még a felárért plusz 40 stílust és 640k helyett 1,5 mega átmeneti tárolót. Nem is beszélve arról, hogy a dómsugárzó 1 centivel nagyobb átmérőjű a 3000-ben . Ja és a videokimenet.
De Walamilaci még biztos ki tud egészíteni
Talán itt a megoldás :
http://www.svpworld.com/forum/faq/faq_body.asp
a H7 alfejezetben.
Másnak is feltűnt a késés, ne a tick-kel vacakolj.
A sysex küldések miatt van a késés a cake-ban (legalábbis így értelmezem) amit a TTSEQ.INI-ben korrigálhatsz.
A hangszerből mindig a stílus vagy a midi által sysex-ben meta eseményként meghatározott órajel megy ki (FF 58 04....) a gépkönyv szerint.
Gyakorlatilag nekem a gépből kivett midi nem csúszik , akármilyen órajelet állítok be az editorban.Amikor az editorra a psr saját órajelével veszek fel, akkor csúszik, de akkor az tényleg a sysex-től lehet.
Ha neked mégis eltolódott, akkor tedd a helyére a a cpw3-mal, a többit meg a komolyabb sütikkel szerkeszd.
Tudom hogy nem nyugtatott meg, de ennyit tudtam segíteni
Hello "vénkecske"
Fent van a gépen 3 féle süti.
A cake3, amit adtál, a Music Creator3, és a 9-es.
Mindháromban más a tick értéke.
A 9-ben 120
a cwpa3-ban 384
A Creator3-ban 960.
(A 9-esben nincs is magasabb érték a 384-nél.)
Hogy tudom meg, hogy mennyi a tick értéke a hangszerben?
Talán itt lehet az eltérés?
A kis ős-cwp3-as valóban nem csúszik el, viszont csak szinte generál midit tud, nem kezeli a sysex üzeneteket,túl szerény a tudása.
Szeretnék a dolog végére járni.
Mi a megoldás?!
2007-02-25 18:23 |
#2978
Hát ezért mondom hogy jobb lenne ha ott lenne valaki, aki az instrukciókat végig elolvasná neked, amiket ott leírtak a pdf-ekben.
Azért kell sorba rakni, mert ezt írja a manuál :)
Hogy 1.0-ról 1.2-re lehet-e egyből, arról nem írnak, de jobb a békesség. Azt viszont az 1.4-nél hangsúlyozzák, hogy az 1.2-nek fenn kell lennie. Lényeg hogy nem szabad telepítés alatt kikapcsolni semmiképp.
Végülis nagy baj akkor sincs, csak előlről kell kezdeni a telepítéseket. (a kísérő pdf-ben a "troubleshooting"-ban leírták).
Azt is el kell döntened, usb-n keresztül frissítesz, vagy lemezzel.Az usb-hez az 1.61 drivernek fenn kell lennie.
De azon a 3 oldalon mindent leírtak, előbb rágd át jól magad rajta.
A 9000-es stílusokkal kapcsolatban sajna nem tudok okosat.... egy gyakorló Tyros-ost kérdezz ;)
vénkecske! Köszönöm szépen a válaszodat! Igazából nincs olyan közeli ismerösöm hogy segitséget tudjak kérni a telepitéshez! Ezért sajna magamnak kell vele megbirkóznom!Mi az amire nagyon ügyelni kell a telepités során? Ha véletlenül a telepités közben valami hiba csúszik pl. áramszünet akkor mi van? A registrációs bankom törlödni fog?Miért ajánlatos az 1.1-essel kezdeni, miért nem lehet az 1.40-est rögtön feltenni? Még azt szeretném kérdezni hogy ha a Tyrosba rakok 9000-res stilusokat, akkor a dob nem úgy szól ahogy kéne. Tudom hogy ezt a szintivel meg lehet csinálni, de elég idöigényes ha már több tilusról van szó. Létezik olyan progi ami a ezeket a stilusokat átdolgozza? Elöre is köszi a segitséget!
A 3000-esen nem sok minden. A music finderbe beépítették a letöltési lehetőséget. Nem hiszem hogy pénzért szándékozol Yamaha midiket meg stílusokat letölteni a hangszerre.
Sziasztok! Erről a szoftver frissítésről érdeklődnék, hogy mi ez, és kell-e frissíteni, hasznos-e stb. 3000-em van.
2007-02-25 13:36 |
#2971
Akkor a Te géped igencsak el van maradva szoftverileg :)
Már az 1.40-est kéne rég használni.
Ha nem vagy járatos a számítástechnikában, inkább kérj meg valami hozzáértőt, segítsen végigcsinálni, mert akadhatnak buktatók. De rengeteg funkciót javítottak, fejlesztettek az elmúlt években az 1.00 óta, mindenképpen éredmes megcsinálni.
Az 1.1-essel kezdd, az itt van :
http://www.yamaha-europe.com/yamaha_europe/download/products/10_musical_instruments/portable_keyboards/portatone_psr_series/TYROS/index.php?country=uk
ahol a Tyros update file kell, a leírással együtt.
Azután a 1.20 :
http://www.yamahapkclub.com/tyros/download/os_verup/os_verup.htm
Végül az 1.40 innen :
http://music.yamaha.com/products/downloads.html?hierarchyId=1&groupId=12&productId=118
Amikor az 1.4-est teszitek fel, a 14 darab flopit miután rámásoltátok a fájlokat, egy pc-re visszamásolással mindenképp ellenőrizzétek, nehogy a 6.-nál olvasási hiba miatt elszálljon minden !
Jó szórakozást !
Tudom, hogy nem ehhez a témához tartozik de azért megkérdezem, hogy nem tud valaki olyan embert akinek lenne kedve énekelni vendéglátózásban Veszprém környékéről?
Sziasztok! Nem igazán értek szoftveres dolgokhoz ezért egy kis segitséget kérnék! A Yamaha Tyros 1-esemen 1.oo-ás op. rendszer van. Úgy hallottam hogy ettöl létezik újabb op. redszer is! Létezik? Ha igen akkor mivel lessz másabb a hangszer? honnan lehet letölteni? nem kockázatos-e feltanni gondolok a lefagyásra? és hogyan lehet feltölteni? Köszönöm a segitséget!!!!!!!!!
Nem Győri volt
Ha vissza emléxel Szalai Zoltánnal nekem is peres ügyem van.....Már megvan a hivatalos bírósági végzés (3 hónap után) a fizetési meghagyásról -> most a behajtást kell intézni.
Persze ezért is fizetni kell és egyszercsak lesz valami.
Remélem.
A rendőrségi feljelentésből a mai napig semmi hivatalos!
A német hanxervásárlásban egyetértek veled.
Ott a 2-3 éves hanxer az új árának a felébe kerül.
Sztem itthon is ez lenne a reális.
Az meg különösen érdekes hogy csak a magyar piacon illen magas a yamaha ára..... - valószínű - hogy nem azért mert magas az életszínvonalunk.
OGZOL üzeni vénkecskének: köszönöm a tippet, érdekes kaland volt, és sikeres, valóban találtam letölthető stílusokat. ( kicsit beleizzadtak az agytekervényeim, de sikerült). Mégegyszer köszönöm. "valamilacinak" is köszönöm a felajánlást, küldök e-mailt. OGZOL ( csak még ezt a "totit" nem értem :)
Ogzol !
Innen próbláj letölteni psr 630-730 stílusokat, állítólag kompatibilisek a dgx-szel. Másold fel egy lemezre, aztán már töltheted is a gépbe. Ha működnek, akkor még adok linket.
http://www.svpworld.com/svpstyles.htm
Bocsánat. Most látom hogy a rendszer "toti" nevében küldte el az üzenetemet. Bocsánat érte, akárki az a "toti" Ogzol vagyok, és ha valaki yamaha zongorastílus (folpi) ügyben tudna segíteni egy teljesen amatőrnek, megköszönném. Ogzol- ( nem toti)
Hali, sziasztok. Tök tudatlan vagyok az egész szinti témához, felnőtt fejjel magamtól tanulgatok a Harmónium-iskola c. könyvből. A yamaha dgx 300-asomon remek klasszikus orgona hangokat kevertem ki. Mostanában kattantam rá a kiséretautomatikás játékra, de csak a zongora-stílusok tetszenek. Ha valaki meg tudná mondani, akár (Pesten is), de lehet e kapni flopi-lemezen zongorastílusokat a hangszeremhez ? ? ? üdv.
Az a győri faszfej a zene-bónából az én psr3000-emet sem hozta meg már régebben írtam már el van idítva ellene az eljárás de még nem tárgyalják, erre is be kellett fizetnem 10000 ft_ot, hogy legalább elindítsák az ügyet. Na mindegy nem bántam meg a pa50-et sem csak abból a pénzből ami ennél a faszfejnél van tudnék venni a szintihez valami fasza erősítőt meg hangfalakat, mert a maradék pénz amiből a korgot vettem arra volt szánva. De most már megyek mert készülni kéne az esti bulira falu disznóvágása van és meghívtak zenélni hál"istennek.
Akkor a sétálósüti 3-as verzió itt található:
http://rapidshare.com/files/18030722/disk1.zip.html
Letöltéshez a lap alján a FREE gombra, a feldobott oldalon a check karaktersor beírása után indul a letöltés.
2007-02-24 12:45 |
#2954
Feribau az a hanxerkereskedő nem győri volt véletlenül?
Mert állítólag már a bíróságon tárgyalják az ügyét....
Mégegyszer és utoljára írom, ha jó áron akarsz szintit venni, a németektől rendelj.
1. A német normális és fix árakon adja.
2. Nem vág át
3. Mindenkinek van valahol folyószámlája, sima ügy egy német cégnek átutalni róla, csak csak be kell állni a valutás ügyintézés sorba a bankodban.
4.Hogy honnan érdemes venni? Ha nem találod, Yamaha ügyben megmondom kinek írj emailt.
5. Nem tudsz németül? Nem hiszem hogy az ismerőseid körében ne lenne valaki, akit megkérhetnél egy pár soros email megírására.
Ezt a kis kört csak megérné 40-50 ezer ft-ért megtenni
Ja és! :
6. Szervíz és gari ügyben úgysem itthon javítják, tudtommal Bécsben van a legközelebbi Yamaha hangszer szerviz.Egy email nekik, és küldik az alkatrészt, nekem legalábbis adtak árajánlatot alkatrészre is.
7. Kb 50 eu-ért házhoz viszik, csak a kapuig kell kimenned érte.
Sam bácsi türelem, mondtam h nem érdemes újrarakni.Most nézzétek el ha összevissza írok, de a reggeli kv-m után ide volt az első utam.Mindjárt felteszem egy nyilvános helyre a 3-as sétálósütit, akinek kell, húzhatja lefelé.
Hello,vén"Kecske"!
Nem változott semmi az újratelepítéssel Egyébként nem használok konvertált stílust, magam kottáztam bele a pörgetéseket is,stb.A PSR8000-es Polka Pop 2-őt használtam felgyorsítva.
A fiam talált a torrenten 20-30-féle CWPA-t, de nem tudom melyiket érdemes letölteni, melyik hibátlan az én szempontomból.Tanácsokat szívesen fogadok ez ügyben.
Audióra még nem használtam, mit tud e téren?Üdv.
feribau de 340000ft-ért zsír újat találtál? Nekem ez azért érdekes, mért egy honappal ezelött vásároltam hangszert, és pár boltot felhívtam, 400000ft-on alul sehol sem lehetett kapni! Ha használt, akkor az más és a külföldröl behozottak is!
Én a goggleval találtam bruttó 340e pénzé zsír PSR 3000 -est. Felhívtam és még engedett volna belőle....
De szerintem nem 1 haxerkereskedőnél beszerezhető ennyiért....Azért mert a yamaha ilyen nagy áremelést hajtott végre tavaly nyáron - ez - még nem jelenti azt hogy ennyiért van is rá kereslet - szerintem.
Noha én is yamahás vagyok, 220 ezerért adtam el a pár hónapos garis PSR 1500 öst.
Érdekes ha körülnézel a külföldi honlapokon 1200 juro körül tyros 1 -est lehet venni. Ezek végül is 3-4 éves szériák.........
sziasztok.eladó egy Korg iS40 es kisérőautomatikás szintetizátor.rengeteg stílus+user stílus hely,kifejező korg hangszínek,16sávos seqvenser.floppy meghajtó,és sok hasznos funkció benne.az ár 145ezer forint.ide írj ha érdekel:revesz.laszlo@chello.hu
szintis55 köszönöm az infót. A dolog működik. Majd ha ráérnek a többiek akinek nagyon megy a dolog, megkérdem tőlük mi az amit mindenképpen át kell alakítani ha egy midit Yamin akarunk lejátszani és még azt is szeretnénk hogy jól szoljón! Mégegyszer kösz szintis55
Sziasztok!
Véletlenül nem tudja valaki, milyen progival lehet midifile-ból
stílust konvertálni PSR 1500-ra? Sajnos eddig sehol nem találtam ilyen
letölthető progit. Ha valaki tudna ilyet küldeni, cserébe tudnék új midiket küldeni. janiwachter@freemail.hu
Köszi
Sziasztok. Teljesen amatőr vagyok, ( nem tanultam zenét) és már nem is vagyok fiatal, 46 éves. Eddig ( öt éve már) csak orgonálgatásra használtam a yamaha dgx 300-asomat. Most viszont rákaptam hogy a kiséretautomatikát is használjam. Csak és kizárólag a zongora-stílusok érdekelnének, de abból csak 8-10 van a hangszerben. Ez a gép még flopi-lemezes. Lehet még valahol kapni hozzá stílus-lemezeket ? Vagy ez már őskövületnek számít ? Üdv Ogzol
2007-02-23 15:53 |
#2942
Ja az más . Akkor azért akarják a Rolandról direktben konvertált stílusok szétverni a Yami hangrendszerét Amúgy gondoltam. Szívesen átküldöm a 3-ast, de majd csak holnap, most húzunk buliba.
Egyre kevésbé teccik a 9-es , majd keresünk helyette valamit inkább, nekem nem használt az újratelepítés sem.
Audiora viszont ok.
By
"kecsi bátyó"
Az a helyzet, hogy én vettem keményebbre az értékeket, mert a haver gm-ben kérte,mivel Va7-tel akarja játszani.
Az XG-t ha átteszem GM-be változtatás nélkül, ramatyul szól.Ha a CWPA9 a ludas, akkor megtisztelsz a CWPA3-assal.
Esetleg újratelepítsem a 9-est?Email-ben küldöm a címemet.köszönettel:Sam.
Látom elég nagy az érdeklődés hangxer ügyben.
Engedjétek meg, hogy újra felajánljam:
------------------- Yamaha PSR 1500 eladó -----------------------------
Bp.-en vásárolt 6 hónapos, garancia alatt lévő karcmentes szobahangszer.
Adok hozzá !
Rengeteg stilus fájlt.
Komplett müsort.
Zeneszerzéshez, stilusalkotáshoz segédprogramokat.
USB floppy meghajtót.
Veiger puha tokot.
Magyar gépkönyvet.
Esetleg 64MB Smart Media kártyát is.
Igény esetén Bp.-ig dijmentesen leszállítom.
Irányár: 900 eur. (alkudható)
nagy.laszlo@inweb.ro
2007-02-23 14:54 |
#2939
Psr 1100 fél éves 130e körül eladó. Tel : 0670 9426151
Sziasztok!!!
Szerintetek az új széria kiadásával, a Yamaha Tyros 2 ára is jelentősen csökkeni fog?????(Megéri rá várni)
Egyébként az új szériáról tud már valaki-valamit???!!!!
Ja szerintetek Tyros 1+ állv.+hang.f.-al..a 600.000.-Ft...Nem sok egy kicsit????
Köszi Szisztok!! Király a Fórum!
Tibcsi"
2007-02-23 11:48 |
#2933
Na mégiscsak belenéztem :) Késik az egyik 190, a másik 150 tick körül.Itt a gépen csak cake 3 van, de tudom ajánlani, ha érdekel, elpostázom. Azzal mentve nincs gond, szépen a helyén marad. A CPA9 -cel sokszor ágyúval verébre a midi editálás. Azzal csak a hangszereléseket csinálom, mert jobban kezeli az .ins fájlokat.
Ennél olcsóbbra május-júniusig nem hiszem, hogy lemenne.
1350 -ért meg tudnám hozatni orig. csomagolásban garival, de valaki itt azt mondja a fórumon, hogy már itthon is ugyanennyiért megkapod (340 ezer). Valahol azt olvastam, ha ennyire fogják vinni továbbra is a 3000-et, nem állítják le a gyártását az új széria kijövetelekor sem.
De ezzel én mem akarom rontani itt senkinek az üzletét, ha használtan ebből pici kedvezményt kapsz, azt hiszem egy megkímélt állapotút is megvehetsz.
Robogó!
Látod nem kell megijedni, hogy nem megy el! Attól azért jobb hangszer, már itt is van rá jelentkező! De ha rám hallgatsz annak adod aki előszőr fizet. Az a biztos, a többi még csak igéret, legalábbis én ezt tapasztaltam, mint ahogy az előtted a hangszerét áruló kolléga is írta, neki is rengeteg jelentkező volt, de a végén mégis csak ketten nézték meg! Mindenesetre minél előbb add el, ha meg akarsz válni tőle! Ne várd meg az új szériát! Esetleg hírdess máshol is! Üdv Szintis55!
Szerintem meglessz, mert nem szaladok el tőle!A Tyros2 meg nem ér annyival többet, mint amennyivel drágább!Egyébként a T2 style-okat ez is lejátsza, amiket oda tudok vele adni,az összes originalt
Ha tud valaki olyan hangszert ajánlani, aminek a billentyűzete, megeggyezik a 9000pro billentyűzetével, akkor jelentkezzen, engem érdekel. Lehet 5 oktávos szólóhangszer is, csak a billentése pont olyan legyen
Sziasztok!Én is pályázok egy 3000-re de csak kb 2hét múlva lesz pénzem rá.Várható újabb áresés?Már hogy ne vegyem túl drágán!
Kecske:tudsz hozni nekem külföldről?És ha igen kb.mennyi az ára?
Én nemrégen hirdettem egy 3000-est, amit nagyon hamar eladtam.A hangszert 310-re írtam ki,annyiért meg is vették.Nagyon sokan érdeklödtek,egy rakás hivást kaptam(napi 4-5),de összesen 2 érdeklödö nézte meg,és az egyik meg is vette.A hangszer jó egy éves, megkimélt állapotú,szoba hangszer volt,a billentyűi nem voltak szét használva,a vevö(psr-2000-es használó) valoszinüleg ezért vette meg.Szóval azt akarom mondani,ha jó állapotú a hangszer,kb 305-315 körül el lehet adni,elég rövid idö alatt.
Nem arról van szó hogy nem jött be a Tyros2!Az egy nagyon jó hangszer,persze vannak hibái is mint minden hangszernek-ezt a Tyros rajongók is beismernek(pl. ha zenélés közben el akarsz menteni valami változtatást,7-8 másodpercre megáll a buli, míg le save-led, a register bank-ot)Az operacios rendszer újításba, meg azzal vannak elfoglalva, hogy csatlakozz vele a netre(aminek semmi értelme nincs szerintem)De hangzásra a Tyros2 a király! Nekem elhihetitek. Én amennyi Yamit ismerek a 9000pro, meg Tyros2!De hogy haza beszéljek egy kicsit a 3000 is ott van a nyomukba! Hangzásra még jobb is mint a 9000pro, modernabb.De tudjátok ezt ti nagyon jól!
A Korg nem veszti ilyen ütembe az árát. Igaz nem is nyomja annyira a seriákat, de legjobban tartja az árát!
Robogó!
Ha küldesz egy korrekt piacképes árat, mailban és hogy hol lehet megnézni, kipróbálni a hangszert, akkor én esetleg vevő vagyok rá! Vagy másik két kollégám is érdeklődik a 3000-es után! Üdv!
Nem akarlak elkeseríteni, de a 3000-es ára már több mint egy éve 1300 Eu újonnan, csak a magyar kereskedők voltak elszállva kicsit az áraikkal.Attól hogy neked se a T2 sem a 3000-es nem jött be, még nem biztos hogy rossz vétel.Melyik márka tartja szerinted az árát? A VA76 3-4 éve 600 körül is ment, ma 380-ért dobálják utánad. Hozhatnék példát Korg, Ketron, Wersi ügyben is áresés azempontjából .Végülis ez "csak egy" számítógép. A hangszerrel nem kereskedni kell, hanem muzsikálni - főleg egy T2-vel, amiről ha valaki azt mondja, megunta : nem tudja használni ! Egy ismerősöm is beruházott rá, de másra nem használja, csak gm midiket játszik le rajta. Azt sem tudja mi az a sampler, mi az a reg.memory, mire jó a vocalist, mi az az xg.De neki T2-je van !!!
Szia!
Mindennek amit megveszel és kihozod az üzletből, csak lefele megy az ára! Ez nem csak a Yamahára igaz! Én mindíg úgy szoktam venni és eladni, ahogy a piaci viszonyok engedik! Hiába akarok én valamit ami használt 330000-ért eladni, ha az újat már 310000-ből el lehet hozni! Te döntöd el, hogy eladod, vagy tovább, hagyod gyengűlni az értékét! Egyébként azt rebesgetik, hogy az új yamaha sorozat piacra kerülésével, a régiek még lejebb csúsznak! Írj egy frankó árat és állítom nem egyet, de 10-et is el tudsz adni! Én már sokszor jártam így, hogy pillanatok alatt elvitték a hangszert, és még utánna hetekig csengett a telefonom, mert annyi vevő lett volna rá! Üdv Szintis55!
Ezért nem érdemes venni Yamahát!Nekem eladó, de aki nem akar legalább 10 évig rajta játszni, az ne vegye meg!Mert jövőre(ha esetleg valami nem tetszik rajta,és el akarja adni) már csak a felét kapja érte!