Van egy Yamaha Psr-8000 billentyűm. Vásároltam bele letesztelt, SIMM memóriát.Mindkét memória kártya egyforma azaz 4-4 mb-os. Bele tettem a slotokba, és nem ismeri fel a gép! Mi lehet ennek az oka?
Köszönöm előre is válaszotokat!
Nyerstojásosfokhagymásméz forraltborral!
Láttalak a DVD-n koczkásmeleg nyaktereszészeti
mellfekvencben.Miért nem csaptál bele az húrok
pengetésibe?Ja?A billentyűkbe.
Szia Róz!
Ezért vontam vissza a buta kérdést. (Na jó, hüjjje kérdést!)
Bogarászom én a hirdetéseket oda-vissza. Úgy tűnik a 2k, vagy az S550 jöhet nálam szóba.
A 2k, az adottságaival (kihívás az alaplaphiba)az S550 pedig, hogy pendrájvról olvas és szinte ugyan az a tudása mint az S500-nak, ezt pedig már ismerem és tetszik.
A kérdés az azért lett volna, mert van egy (?)csere lehetőség, de 50-et kér kp.Én felére gondoltam és ebben kellett volna segítség.
A másik, ahogy mondják, engem is csak bicskával lehet sértegetni. Piszkálni, macerálni, froclizni, ugratni(?) oda-vissza alapon, mint egy jó zenekarban, az jöhet.
A legnagyobb baj az az, hogy holnap 16 órától nyugdíjas buli, a torkom pedig gajra ment, már egy hete kínlódok vele.
Nem tudom mi a fene lesz. Ha kitart a hangom, akkor olyan mint egy jó bagós, Csárlis lesz. (De lehet hogy LuiArmstrong is könyörögne a receptért.)
Üdv.:Mis.
Sziasztok!
Zoly..... Köszönöm, hogy méltattad művemet! A nóta végén a "ré-do"... nos lehet, hogy nem a legszerencsésebb, elhiszem neked. Ha belegondolok, talán jobb lett volna a "szo-do". Zeneszerzőnek sem vagyok maximálisan alkalmas, de tudod, én azt sem tanultam. Zenei általános hegedű szakon, mindössze ennyi. Minden észrevételnek örülök, a hozzáértő fülek és a "csak" zenekedvelők véleménye is fontos számomra, mert én valahol a kettő között érzem magam. Örülök, hogy jól vagy, és nincs komolyabb problémád egészségileg.
Laca.... ez a masterolás egy igen izgalmas dolog lett számomra. Az Audacity megvan, belenézek, mit lehet ezzel alkotni.
A Nem Történt Semmi nekem is megvan saját énekemmel, de persze meg sem közelíti a tiéteket, mert Ildikó hangja és énektudása magasan az enyém felett áll....
Szia Mis!
Még jó,hogy nem mísz-re változtattál!/hehe/
Többett nem froclizlak,ugye nem sértettelek meg?
Szerintem nézz körül a különböző hirdetési oldalakon
Vannak hanxerek bőven.Ott lesz összehasonlítási alapod.
Észre fogod venni,mi az ami nagyon drága,avagy olcsó!
Ha jól tudom,Neked s500 van.Tehát ismered.Írd be a
Youtub-on Yamaha psr 2000.No itt találkozol hülyékkel,
de lesz olyan ami tetszeni fog.Nálam szakavatottabb
PC-ben jártasabb fiúk jelen vannak a fórumon,talán
Ők jobban el tudják mondani az előnyöket-hátrányokat.
Ezzel nem a labdát akarom visszadobni.Kár,hogy nem
lakunk közelebb egymáshoz,mert az enyémet kedvedre
nyúzhatnád "próbailag"/szép ki magyar fejezés/
Róz
Sziasztok .Köszönöm, hogy válaszoltatok kérdésemre.Gcsabi és Vénkecske !
Külön köszönöm Kecsi bácsinak, hogy érdeklödik a merevlemez felöl. A válaszom, nem müködik - vettem bele még egy új merevlemezt de azzal sem müködik. El kell vinnem a SZERVIZBE,és majd egy pár szóval leirom, hogy mi volt a hibája..
Sziasztok! Néha azért vagyok, bár pszichésen megviseltek kicsit a történtek, pláne, hogy gombot sem sikerült varrni a mese végére. Szóval lesz még folytatás.
Mindenkinek nagyon köszönöm az érdeklődést, egyszer majd iszunk rá egy nagymálnát.
Kollégának, aki Gem ügyben érdeklődött, üzenem, hogy használtam VK-2-t, próbáltam is írni neki, de nem jó a cím, ill. MSN-t nem használok.
A feltett nótákhoz gratulálok mindenkinek, Húsos Zolinak és Tamásnak különösen.
Tetszik nekem Zenex indulója is, de valamiért "és nagyon nagy elnézést kérek" az utolsó előtti, és az utolsó hang kapcsolata nagyon nem. "Re-Do"
Valahogy darabossá vállik tőle az ének.
Vocal-al kapcsolatban majd a következő hsz-ben.
EXR Gabitól szeretnék kérni egy telefonszámot, vagy olyan kollégától, aki nagyon ismeri a Deák teret Pesten.
Szia yamahapsr9000! Wav és AIff formátumot érti. (Csak 44100 Hz mono) Először fel kell másolni a HD-re. Aztán be kell tölteni. Azaz importálni kell és el kell menteni Custom voice-nek. Azután mentened kell egy backup file-be. És be kell állítanod, hogy a bekapcsoláskor betöltődjön. A mintákat szerkesztheted is. Ki kell osztani a billentyűzetre s.t.b. Én az Awave Studio és Extreme Sample Converter progit használtam a konvertáláshoz. Üdv!
Vegyél SD-t, mert nyilván a hangszerben már nem mmc foglalatvan.
A kettő közt az alapvető eltérés , hogy az mmc kártyán 2-vel kevesebb érintkező van. Ezért a csak mmc foglalatot már ritkábban alkalmazzák. Viszont be lehet dugni az sd foglalatba is.
Éppezért az sd-t viszont nem lehet bedugni az mmc slotba.
Az új készülékekbe már mind sd/mmc foglalatot tesznek.
Ja és az mmc 1 bites, az sd 4 bites, tehát gondolom a gépkönyvben egyértelműen sd-t javasolnak.
Szép estét Mindenkinek!
Mis.Te olyan szakértelemmel adtad a választ bolida
ügyben,hogy abból sem elvenni,sem hozzátenni nem lehet.
Tanultad a témát?
Varga Miki barátommal együtt jártunk geológiai szak-
középbe,ott lehett,sőt kellet ilyeneket is tudni.Persze
a zene mindkettőnket jobban érdekelt
Kecsi!
Nagyon köszönöm vocalp.ügyben tanácsaidat.Nos nekem
2k van,így a többiek hozzászólása szerint, mázlista
/nem dzsanista!/vagyok.
Fiúk!
Zolyval sikerült emileznem,majd ha jobban lesz,
gondolom,újra visszatér hozzánk.
Sziasztok .
Ma tettem be a hangszerben a Ram memória kártyát.De tudatlan vagyok a sampler hangminták terén.Benneteket akarlak megkérni, hogy aki tud segitsen, nekem -nagyon megkérem .Az én hangszerem milyen tipust ismer fel? Tudom, hogy létezik valami konvertáló program is,arról sem tudok:
Aztán érdemes egy olyan programot is bevetni, ami több sávot tud egyszerre kezelni, mert itt készre keverheted a dolgokat. Ilyen pl a sokat említett Adobe Audition (pl v1.5 - ös)
Hát én úgy vagyok vele, hogy mindent külön kell rendbetenni külön csatornán, természetesen arra figyelve, hogy mindez hogyan fog az egészhez viszonyulni. PL. ha a zene tök száraz és víszhangmentes, akkor nem fogom agyon zengetni a vokált. Meg ilyenek.
Az fontos, hogy a hang ne legyen halkabb annál, hogy a zenétől még a leghalkabb szófoszlányok is érthetővé váljanak. Ezért kell a hangosabb hangrészeket összenyomni egy dinamikaszabályzó effekttel, hogy az egész ének érvényesüljön a zene mellett is.
Aztán még sok más trükk is teheti szebbé az éneket. Ezeket én mindig az adott dalhoz mérten szoktam megtenni, ahogy adja magát. Itt bizonyára vannak szabályok, de én a saját rögtönzött szabályaim szerint szoktam eljárni, és ehez nem tudok igazán okosat fűzni.
Mindenesetre érdemes kipróbálni a hangtechnika e nagy lehetőségeit, amiket ama bizonyos hangszerkesztő programok nyújtanak. Ha nem tudod beszerezni a komolyabb professzionális programokat (ennek megoldását sajnos itt nem népszerűsíthetem), akkor sincs gond, mert vannak ingyenes megoldások. PL érdemes megnézni az ingyenes Audacity programot, amihez a letöltő helyeken meg kapsz szinte minden fontosabb plug-int, effektet, stb amit hozzá letudsz tölteni és a program feltelepítése után ezeket a további bővítményeket is hozzá telepíted. És aztán beviszed a hangodat és egy kicsait kísérletezel, az a legjobb, ha magadtól tanulod meg a használását. Ha elakadsz és gondod van, akkor már van mihez kössed a kérdéseidet. Sok jó zenész használja pl ezt a programot is pl a hangfelvételek feljavítására is.
Természetesen a zene is megér egy kis feljavítást nem csak az ének.
Itt a fórumon érdemes utánaolvasni a dolgoknak ott ahol olyasmi féle téma van, hogy számítógép és zene.
Sok okosat lehet onnan is tanulni.
Laca
Pityus............ a tegnapi verziót töröltem, mert elég gyalázatos volt.
Laca......... meghallgattam a nótáidat, hát tényleg nagyon hasznos egy dolog ez a masterolás a minőség javítására.
Sajnos, még eddíg nincs benne gyakorlatom. Azt sem tudom, hogy csak az éneket kell masterolni, vagy a zenét is jó lenne? Vagy együtt kell a kész nótát?? Ennél a résznél még nem voltam (észnél) Nincsenek ilyen progijaim sem......... Légyszi, homályosíts fel egy kicsit ezen a területen! Szerintem, másokat is érdekelhet.........
Mit akarsz, egész jó hangod van......... főleg így
A dinamika szabályozással, tehát ha egy kicsit kompresszálod a hangodat és aztán megint erősítsz rajta, ezáltal a halkabb hangesemények is erősebbek lesznek így erőt kap a hangsáv és érthetőbbé is válik a szöveg is, meg dögösebb is az egész
pl:
http://www.4shared.com/file/204409092/d7097b7c/SZEPEKVOLTUNK.html
Kedves Zenex
Nem rossz ez, de amitől jobb lehet (az un masterelés) egy kicsit kiemeltebbé kell tegye a hangodat és érthetőbbé. Érdemes valamilyen módon dinamika szabályzóval játszadozni pl az Audition vagy a SoundForge elég jól belenyúl a hangba. Aztán egy kicsit még equalizerrel is lehet rajta játszadozni. A zengetés hasznos, de mindent tud széppé tenni.
Ebben a példában egy kicsit túltupíroztam a hangomat:
http://www.4shared.com/file/121674276/6971f75c/zorszer.html
vagy
http://www.4shared.com/file/215798812/4826dc5c/Laca_-_Egyszer_megjavulok_n.html
vagy egy kicsit már mesterkélt a feljavítás:
http://www.4shared.com/file/228381237/334c8d88/FENYEVTAVOLSAG.html
Érdemes a felvételeden egy kicsit több hangerőre emelned a hangodat.
Esetleges egyéb segítségért ide írj:
dekormagnes@gmail.com
Ja....... Ez lett belőle gyakorlatilag csak hozzáénekeltem egy rendes szólamot is vocalproci nélkül.
Ezzel a nótával többet nem is szeretnék foglalkozni. Még megírom CD-re nekik, az instrumentális változattal együtt, és ....csókolom!!!!!!!
Egyébként wav-ban egy picivel jobban szól. Nagy kár, hogy a hangszeren nem lehet 2 sávban (vagy több) play-back felvenni. -Ugye nem is vagyok telhetetlen......
Hát.......... köszönöm a tanácsokat (elsősorban én akadtam ki tegnap elég rendesen ezzel a vokál procival).......
Azóta az 1 felvétel erejéig visszatértem a jól bevált, amúgy technikailag kaotikusan kinéző módszerhez, viszont célravezetőbb volt. Egész jól észhez térítettem a nótát...... ezt a beállítást, amit elmondtál Kecsi, feltétlenül belepróbálom az s900-ba, ha több időm lesz.
Mulatospisti....... ha le vannak írva a te beállításaid, és elküldenéd, azt is kipróbálnám, mert szerintem az is jól szól.
Próbálj meg egy hosszú kitartott hangot beleénekelni...
A vokálból ez jön ki: TRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRR....
És állítgathatod ahová akarod, a géppuska bennemarad...
Lehet, hogy a paraméterek állítgatásával lehet fényesíteni némileg a szart, de a bajok gyökere
sajnos alighanem hardveres, vagy alap szoftveres eredetű, amibe nem lehet belenyúlni....
A legnagyobb baja az, hogy szaggatja a hangot, mint a géppuskaropogás, és ettől olyan
"faszántos" MIKROBI hangot lehet kinyeríteni belőle, hogy az valami csuda...
A baj csak az, hogy pont arra nincs szüksége a kutyának se...
Bizonyára igaza van Baloonak, velem ellentétben neki van összehasonlítási alapja a 2k-hoz képest. De mielőtt a többiek is fejszét ragadnának, linkelek egy oldalt.
Van egy fórum a psrtutorialon is, shol szintén panaszkosnak hasonló hiányosságokra a 3k és s900- Tyros esetében.
Egy hozzászóló viszont adott jópár tippet, mire kell ügyelni a VH beállításai ügyében. A hsz iitt olcasható : Néhány (remélhetően) hasznos tipp a VH beállításokhoz. Aki érti a nyelvet annak érdemes direktben átfutni, de pár lényeges dolgot kiragadva - tömörítve:
1. A legtöbb beállításban a kelleténél több a moduláció, vibrato.
VIBRATO RATE and VIBRATO DELAY (a szerző leginkább ezeket állítja: VIB DEPTH=16, VIB RATE=12, és VIB DELAY=0)Ezeket a Mic.settings VH típus kiválasztásakor az Edit gomb megnyomása után állíthatjuk.
2. Az egyes vokál-összetevők hangereje túlzott.
A beállítástól függően (duett, trio vagy quartet) a Harmony Volume 1-3 értékeket nem árt felülvizsgálni, szükség esetén lejjebb venni.
3. Ugyanitt a Harmony Pan (panoráma) értékeket is nagyon széthúzták a gyári presetekben. Előszeretettel teszik ki oldalt a mélyebb fekvésű harmóniákat oldalra, pedig középen kevésbé zavaró. Azon kívül a sztereo panorámát vezérlő véletlen effektus is elég zagyva hangképet eredményez (Random beállítás). Ezt is jó ha kerüljük.
4. Sok VH beállításban túlzottan erőteljes a basszus hangja. Ezt inkább érdemes lehalkítani vagy teljesen kivenni az effektből. Különben megintcsak kvartyogás lesz belőle.
5. A hangerő paramétere az egyes vokálösszetevőknek külön állítható. Ezt kihasználva az egyes összetevőket külön beállíthatjuk panoráma illetve egyéb szempontból, ha a másik(ak)at levesszük nullára, amíg belőjük a helyét, vibrátóját, stb. Majd mikor egyesével rendben vannak, vissza a hangerőket a szükséges értékre.
6. A legfontosabb szempont felvételkor: kizárólag fejhallgatóval vegyünk fel vokálos éneket, mert a hangszórókból visszakerülő összeállt hang nagyon meg tudja zavarni a VH procit.
Sajnos a VH paramétereket nem lehet a hangszerből kimenteni ( de a fentebb leírt állítgatásokat ha összejött, mindenképpen mentsétek el).
A fent linkelt oldalra ha valaki beregisztrált, akkor le tud tölteni a szerző beállításaival készült fotókat zip állományba, onnan le lehet kopizni miről is beszélt.
Azon a fórumon a későbbi hozzászólók mind nagyon hasznosnak találták a fenti tanácsokat, remélem Nektek is működni fog. Én már régebben kipróbáltam, bizony nagyon jogosak a leírtak.
üdv : kecsi
Szia Exr5.Köszönöm.Még csak ismerkedem az ezeröcsivel,nekem "teccik".Azért a hangzása nem semmi.Nagyon jó.A pent is simán felismerte elsőre,a kártyát is szépen olvassa.A gitárok szépen szólnak,az orgonák tetszenek benne,meg minden.A beállításokat próbálgatom,hát okoz meglepetést.(pozitív).Viszont a midiket jócskán kell gyúrni némelyiket.Más.Sajnos az exr5-el így jártam,ez tény és való.A cover funkcióra gondoltál?Az viszont használható volt.
Senki kedvét nem szeretném elvenni, de sajnos a PSR-3000-es, és az az után kiadott PSR-ek
vokálprociját olyan szinten ELKÚRTÁK, hogy azon csak a fejsze segíthet...
Többször leírtam már itt: A 3k előtt egy 2k boldog tulajdonosa voltam. Annak a vokálprocija
bármelyik gyári beállítással olyan káprázatosan jól szólt, hogy kollegák (!) többször is meggyanúsítottak:
Eredeti felvételekre énekelek rá (!!!)
Nem győztem bizonygatni, hogy tévednek, aztán vagy elhitték, vagy sem...
Ehhez képest amikor 3k-ra váltottam, az egyetlen, ellenben legnagyobb pofáraesés a vokalproci volt...
Minősíthetetlenül SZAR, egyszerűen használhatatlan, kritikán aluli, pedig elhihetitek:
Néhány éjszakám ráment a "hátha csak beállítás kérdése" című reménykedő molyolásra...
De hiába: Úgy szar, ahogy van...
Gyuszko, az exr5 nekem is állandóan lefagyott. Amikor megjelent, ki tudott vívni egy kis hírnevet, de aztán sokan kiábrándultak belőle. Én is. A valós idejű hangszerelést szerettem benne egyedül, valami hasonlót a yamaha is csinálhatna már. Gratulálok az ezeröcsihez, nekem már 3 éve megvan és imádom.
" A szakemberek szerint körülbelül három másodpercen keresztül volt látható a -15-ös magnitúdóval világító fénygömb (a -4-nél erősebben világító meteorokat már bolidának, tűzgömbnek hívjuk, -12,6 körüli értéket a telihold, -26,8-at a Nap produkál). "
Szia Zenex!
Amint látod mindenki rohant kirabolni az élelmiszerboltokat,mert jön a bolida és írhatjuk a befejezetlen szimfóniát./mármint a cigit/
Attól tartok igazad van neki kell lódulni az beállításoknak
aztán szépen elővenni egy papírt.
Rozi....... aszem, alapvető gond, hogy más beállítás kell a bulin élőben és más egy felvételhez.... sőt gyanítom, hogy egyes vokálokhoz is eltérő beállításra van szükség..... na most ezt kibigyózni úgy, hogy nincs egy megbízhatóan jó fejhalgatóm se, ami élethű kontrollt adna hifi hangzáshoz, elég gáááz.... ráadásul jól elállítgattam a mikrofon settinget, ami bulin tök jó volt a hangomhoz... lehet, hogy soha többé nemtom olyan jól beállítani, mert már nem emléxem az értékekre.
Talán Mulatóspista is tudna segíteni, mert neki vannak ilyen kőbe vésett értékei ezekhez a beállításokhoz...
Pisti...... HOL VAGY????????
Sziasztok!
Musiker.... igen, amit mondasz, azt úgy kellene, valószínűleg neki is állok, mert nem szeretm a tökéletlen munkát kiadni a kezemből, csak képzeld el, mennyire egyszerű dolgom lett volna, ha azt a tetű vokált szépen be lehetne állítani az s900-on, mert amit felvettem, az úgy készült, hogy a a midit és az éneket egyszerre fel tudom venni a hanxerben. Kb. 4-5 nekifutással jó is lehetett volna, de így nem minőség az ének. Most állhatok neki összerakni keverő, számítógép, a cakewalk, hangszer, felvétel több sávon, vágás, effektezés, stb.- ja...... és mindez természetesen csak társadalmi munka...... "csapatépítés", ahogy nálunk a diri szokta volt mondani...
Szia Zenex!
Nem tudom mi a Haselfranz van ma az internettel.
Nekem kifejezetten tetszett a műved.Halk az ének.
DE!Nekem is a vokálgéppel van problemám.Vagy halkak
vagyunk vagy túlvezérelt!
Kecsi!
Amennyiben majd előfordulsz kedves MÁGUS segíts
légyszíves nekünk.Kössszz.
Róz
Szijjjaztog Fijjjjjuggg!
Ma mindenkit megcsípett a cecelégy?Speciel én is alig
tudtam feljönni a fórumra.
Pallasj!
Tényleg nem bántani akartalak.Rengeteg olyan MIDI-vel
találkoztam,hogy sírva fakadtam,de abban igazad van,
hogy nagyon szépen szerkesztettek is vannak.Az én első
és gyors zenekritikusom a feleségem!Rögtön megmondja,
hogy inkább Te játsszd el sokkal jobb mint a MIDI.
Akkor is rám szól,ha túl magasan akarok kornyikálni.
Semmi fogalma a zenélésről,de ez a jó,mert a közönségnél
is erre kell alapozni.Egyébként,ahogy Kecsi írta,nem is
fontos/nem is lehet/Luis Armstrongot utánozni.Ismét:
szívesen hallgattam az előadásodban.
Szép jó reggelt mindenkinek.Misi Bá.Ne vegyél rolandot!Nekem volt exr-5,hát nem valami jó volt.Össze-vissza lefagyogatott.Volt,hogy a demo játszása közben,volt,hogy zenélés közben állt le.Volt olyan is szólt a nóta benne rákerestem egy másikra és mi történt,mindkét nótát egyszerre játszotta.Sztem maradj a yaminál.Hidd el sok idegtől megkíméled magad.Figyeld a hirdetéseket,elóbb-utóbb lesz másik yamid.Az apró m.x-en láttam 2100-et 150000ft-ért.Nemtudom,hogy ez nem e sok érte.Üdv
sziasztok barátaim segítséget kérnék tőletek van egy gem wk2 hd szintim sajnos egyáltalán nem tudom kezelni mert most vettem aki tudna segiteni kérem írjon az msen cimem karcsi_b@freemail.hu
Hello Zenex!A zene kifogástalan,én felénekelném vokálgép nélkül és sokkal "előrébb"tenném esetleg több sávon az éneket egy kis hall reverb effekttel.És akkor mehet a többszólamú ének is akár!
üdv.
Szia Józsi...... igen, az s900-nak legendásan sz@r a vokálja, legalább is a 2000, vagy 2100-hoz képest, de nekem még a 740-en is jobb vót ennél ...-anno...
Azért a hangom is megkopott mostanában igen erősen... sajna......
Nem tudom mikor lehet meghallgatni.
Ilyeneken küzdök most.
Itt az alap halk,bár csak egy groove van alatta.
DE nem mindegy min hallgatod vissza.
Mindenhol máshogy szól.
Én csak mankót énekelnék fel,semmi effekt semmi vokákgép stb.
Utánna tenném hozzá a többit.
Szia!
Mivel induló szerintem a dob jó, csak az énekkel kéne valamit kezdened, mert nem érthető.Nem értek a vokálmasinához, de előre kéne hozni egy szóló hangot, ahol a szöveg érthető lenne és mögé a vokált.
Amúgy induló érzete van, szerintem a többi jó.!Üdv.:Mis.
Ralista....... mondjad nyugodtan, azért kérdeztem, hogy min javítsak??? Tehát az ének érthetetlen... OK. A zene rendbe vóna? Vagy esetleg nem túl hangos a dob?
Sajnos nincs egy rendes hifim, vagy jó fejhallgatóm, amin rendesen tudnám kontrollálni.......
Szia!
Nem nagyon szeretek senkit sem megkritizálni,nem érzek rá jogot.
Véleményem szerint,ahogy én hallgattam a szöveg számomra érthetetlen.
Az arányokon kellene változtatni.
Hasonló dologgal küzdök én is.
Egy helyi TV-nek gyártok spotokat,meg műsorok alá felkonfot.
De még stage voic-ra sincs pénzük,magamat kínozom vele,csavargatok mindent :(
Nem igazán jó a hangom erre a célra.De hát kis pénz kis foci...
Sziasztok!
A munkahelyemen országos szintű sport olimpiát rendeznek a nyáron, és felkértek, hogy írjak egy indulót, erre az alkalomra.
Ezt izzadtam össze az s900-al. Valami fertelmes a vocal procija...... vagy én nem tudtam jobban beállítani.
Kinek van valami ötlete??? Vagy jóvan ez így is???
Szia Bubus!
Nem baj, majd alkalmazunk sztrájk törőket és meggyógyítjuk a mobilos netedet.
De úgy emlékszem elküldtem én neked azt a céget, akinél én is vagyok és Cegléden is van kirendeltségük.
Ha erre rá unnál kérdezd meg Őket, Ők ott nálatok, mennyiért, mit ajánlanak. Üdv.:Mis.
Misibácsi,írtam egy jó hosszú mailt,de nem tudtam elküldeni,mert trémobilos netem úgy döntött,hogy sztrájkol.Mostanság nagyon trééé a netem.Már azon gondolkodom,hogy
Jó éjt mindenkinek,mielőtt szétverem a gépet nettel együtt.
Mi is ezt az alapot használtuk nagyon sok évig, szerintem egyike a szépen megírt alapoknak. Meglepően jól szól Yamin is, úgy vettem ki a hallottakból hogy sikerült az "ezeröcsihez" igazítanod. Talán a dobsávra adtam volna picit többet, de lehet hogy ez az én dilim.
Az énekhangod nagyon kellemes, és nem is hiányolnám az eredeti "szacsmós" előadásmódot. Ellenben a felvételben az éneket kevésbé húznám szét sztereoba, és jóval nagyobb szinttel keverném a zenéhez, mert így utóbbinak nagyon mögé kerül.
Hmmm... jahh élőzene...
Az utóbbi hetekben megint kezdek rájönni mi is az. Az ótómatás kíséret és az 5 tagú zenekar közt az az alapvető különbség, hogy a szintiben levő dobossal sosem kell vitatkozni, hogy most hol is kell pörgetni
Misi hallgass a fiúkra, minden szavuk igaz. Abban is biztos vagyok hogy minden elfogultság nélkül beszélnek az EXR sorozat szörnyű hangzásáról.
Sajnos magam is belefutottam egy exr5s-be, egy évig útáltuk egymást de rendesen. Olyan vad és kemény hangzása van, hogy szinte fájó. Mellette a Yamik ahogyan írod, szabályosan simogatják az ember fülét. Nagy hiba lenne ha még egy percig is ilyen cserét fontolgatnál.
A psr3000 vs. Tyros árdifferenciáján sem csodálkozom nagyon. A két hangszer képességei nüansznyi differenciákkal megegyeznek, de szerintem a beépített hangszóró és az SM kártya kicsit tán a 3k felé húz sokak szerint. Ezért is fordulhatott elő, hogy árban lekörözte a T1-et 3k.
üdv : kecsi
Karácsony előtt volt amikor kérdeztem és akkor ha jól emlékszem 14 euro/oktáv volt!Most se lehet sokkal drágább de csak egy komplett oktávot árulnak kevesebbet nem lehet venni!
Szia Pallasj!
Meghallgattam.Nem vagyok zenekritikus,de!
A kiséret ugye MIDI?Nem tudom hallottad-e
világslágerek magyarul,ott szegény Jakab Gyuri
énekelte.Érdemes lenne meghallgatni.Persze annyira
a MIDI nem zavar,csak általában a nagyérdemű akkor
is könnyen azt mondja,mikor nem is az.A múltkor egy
ügyfél azt mondta "eszméletlen mindent kottából játszik"
Ő észrevette, persze néha én is használom.Nem ragozom tovább mert a múltkor ezt átrágtuk.
Hajrá!Jó lesz ez,szívesen hallgattam meg.
Szia Csabi!
Köszi a választ. Ezért kérdeztem.
Mint érdekesség. Az S500-nak a hangja(?).... Nem tudom mihez hasonlítani, de mint egy nagyon finom bársony.... Minden porcikádat megérinti... Simogat és megreználtat olyan dolgokat, melyeket úgy gondoltam régen elfeledtem, de a közönségemnél is.
Egyszerűen képtelenek ellenállni, a seggükön ülve maradni, felkelnek táncolnak, énekelnek és sírnak. Sírnak, és sokszor velük én is.
Úgy jönnek a buliba, hogy bottal, már el is vannak temetve és a sírjukon már a virág sem nő. Mégis önfeledten képesek táncolni, mulatni!
Tudom nem lenne szabad, de itthon gyakorlás közben soxor előfordul, újabban, nem látja senki és jól kibőgöm magam. A Casiók időszakában ilyen nem fordult elő.
Egyszerűen könnypotyogtatás nélkül itthon nem tudom elénekelni a Várj reám... (Darvas Iván) című dalt. Ezért aztán nyilvánosan meg sem kísérelem.
Bocsi az érzelmeimért, de ez kikívánkozott.Üdv:Mis.
Bizony-bizony !Nekem is volt szerencsém birtokolni 2 hosszú napig egy ilyen csodát és azt hittem belehalok de hála istennek Tigram segítségével meg tudtam szabadulni tőle!
Mis!
Komolyra!
Ne hagyd el a Yamahát,tényleg megbánod a másik verziót.
Csabinak igaza van.Mit akar a kereskedő?Eladni,és a cigány is
a saját lovát dícséri.
Sziasztok! Misi Bá! A füled mit "mondott"?))) Az EXR 5-7 között nincs nagy eltérés, a 7-es 6-5 oktávos, de tudásban nem sokkal több.
Borzalmas hangjuk van. Raktak bele parasztvakítót, "azonnal át tudod hangszerelni a stílust, midit", de tényleg csak parasztvakítás.
Szia Misibá'!
Csak nem az annál a kereskedőnél voltál,akinél annó horror áron jutottál az s500-hoz???
Szerintem gyorsan felejtsd el,ugyanis az említett hangszereket
jóval olcsóbban árulják,mégse eikerül eladni.
Egy példa... Üdv:Zoli.
Röhej mi van!
Most nézelődtem hirdetések között:
PSR 3000=350e---Tyros1=345e!
PSR 2000=180e kis hibával!
A Tyrosra kiváncsi lennék.
Róz /majd mindjárt én is nevet váltok