Sziasztok, keresek Gibson Les Paul Custom gitárt, eredeti állapotban, lehetőleg 90-től 2000-ig gyártottat fekete vagy heritage cherry színben.
Ha valaki tud ilyet szóljon.
Köszi előre is.
No, de a lányeg, hogy most picit macerás normálisan felvenni, stb, de majd ha lesz időm akkor talán felteszek. Mindenképp P90 es gityót kerestem és találtam ezt. Ha lesz több időm picit jobban elmélyedni a soundba, utána értékelem.
A testet és a nyakat is újra kell kenned valami időjárásálló lakkal, mert gondolom a teraszon érni fogja eső is meg uv is. Ráadásul nem sok korlát jön ki egy gitárból.
Jó ez így szerintem, nem csak a metálfanoknak jó játékszer így legalább.
Meg szebb is, valljuk be, ami nem kéne, hogy számítson, de azért csak jobb ránézni.
Hát egy ideje semmire nem használom konkrétan, a terasznak meg nem ártana, ha lenne korlátja.
Mondjuk elmondhatja magáról, hogy két lemeznyi popdal született rajta otthon:D
Bár lehet, kicsit várnom kéne, ahogy az áremelkedéseket nézem.
Érdekes én meg pont azokat nem szeretem, ahol az endorser kurva jól gitározik, mert az teljesen hamis képet fest arról, hogy nálam hogy szólna ugyanaz a hangszer :D
Éppen a felvétel az, amit leszóltam, amellett megjegyeztem, hogy nincs meg az a sustain, amit várnék egy Gibsonban?Ezt a konkrét gitárt viszont igenis meg lehet kritizálni, nem a felvétel, hanem aminősége miatt.Eleve törött nyakkal érkeziett.Engem ez a gitár nem győzött meg.Egy ilyen gitár ettől még lehet jó, de ez nem hiszem, hogy az.
Volt egy melody makerem, abban volt olyan sustain, amit addig sehol nem hallottam.Az tény, hogy az új gitárnak kellenek az évek, de új hangszerből is fogtam olyat, volt is nekem, amiben a sustain és a dög is nagyobb volt, mint ebben.Nekem ez nagyon kiábrándító, ahogy ez a gitár megszólalt :)
Ha nem vették észre azért, ha szállítás közben csak úgy elvált akkor azért és amúgy meg azért mert ha Gibson is ilyenek produkál akkor hova tart a világ?
Megjegyzem ezekből a gyermekbetegségekből már a kínaiak is kinőttek a Gibson meg semmi szín alatt nem engedhetne meg magának ilyeneket.
Egyet sem!
Ez is csak valami legenda, honnan lenne bennük olyan sustain? Pláne egy új gitárban, sokat kell nyaggatni, hogy elkezdjen igazán jól szólni, mint minden gitárt.
Na meg erősítő, pedál, kéz is kell.
Érdekes ez a videó.Ami nekem anlegfurcsább, hogy aztba véget nem érő Gibsonos sustaint nem veszem észre a gitárban...Csak átlagos.Nekem nem jönne meg a kedvem gy ilyen gitárhoz a videó alapján...
Bennem vegyes érzelmeket kelt. Egy ilyen gitár, amit ráadásul a híres gép plekkel és mégis rosszul, másrészt a javítást, beállítást elvégző még fényképet és igazolást is ad az elvégzett munkáról.
Negatívum ismét, a két hangszedő között, fenn hullámos a felulet (de lehet, hogy csak furcsán esett rá a fény)
Szerintem viszik ezeket is. A mai fiatalok nem a régi gitárok hangján, kinézetén nőttek fel, ők szépet akarnak, és egy jó nevet. Nem mellesleg, ha kézbe vesz egy hagyományos LP-t, köpködve le is teszi, neki kényelmes, vagány gitár kell. Ezek a HP modellek pedig már olyanok, amilyennek már régen lenniük kéne, mint egy Cadillac. Kényelmes, praktikus, jól felszerelt és bitang drága.
Szerintem ezek az újítások is csak azokat csalogatják, akik a kék zébrácsíkos gitárt keresik.
Azonban elgondolkodtató, hogy az évtizedekig szinte változatlan LP-hez milyen bátran nyúltak hozzá.
Most huzakodjunk azon, hogy két vagy három standardet kapsz az árán, milyet, hol, mikor ? Nem fogok, mert a lényeg az, hogy én a hátsó pickup állíthatóság, a motor tuner, a zero fret, stb. okán inkább nem veszem meg ennyiért.
+---------------------------------------------------+
| |
| Ha ezt a kupont kivágod, vehetsz egy új monitort |
| |
+---------------------------------------------------+
A GS-ről is eltűntek a fél milla alatti Standard-ek, a hagyományos (beszéltünk röviden róla, trapéz fogólap berakásos)Studio-k ára is megszaladt. Kétszáz fölött mennek a Tribut-ök, pár éve az új áruk nem volt ennyi.
Egyébként meglepődtem, mert a Muziker ezeket csak 1 165 000-ért árulja, valami jó export árat kaphattak, úgyhogy ebből tényleg nem lehet 3 standardet venni, csak mondjuk 2,3-et :)
Nekem ezek a szakadár változtatások még újak, de igen praktikusnak tűnnek. Az ujítások zöme nem mai, de egyszerre egy gitáron nem láttam még.
Van helye a rántotthúson szálkásodott hasamnak, könnyen elérem a magasabb fekvéseket, hátulról, jó nagy csavarhúzóval állítható hangszedő magasság, nincs hangszedő keret, állítható nút, imbuszkulccsal állítható híd, fém, recés potisapkák, push-pull orba-szájba, bindingre lógó bundok, buzi szín.
Szerintem ez téves okfejtés. Az a négy centinyi húr, pláne a monofil, nem szorul és feszül ennyit. Az gitárjaimra amúgy sem jellemző, hogy bárhol is szoruljon, akadjon a húr.
Értem.
Akkor behangolásnál feszesebbre húzod mint amúgy kellene (egy görgős nut-hoz képest), mert a nut nem engedi igazán a kulcs felé a húrt. Aztán amikor elrakod éjszakára a gitárt, akkor szép lassan fél nap alatt továbbengedi a kulcsok felé, tehát amikor megint kézbe veszed feszesebbek lesznek a húrok mint kellene.
Szerintem itten felreértés van, a fej dőlésszöge is szamít ugyan valamit, de a fő ok az, hogy a nut-nál OLDALirányban törik meg a húr, mivel a hangolókulcsok sora -nem úgy, mint pl. a PRS-nél- parhuzamosan fut a húrokra. Így aztán "beragadnak" a hornyokba. Az én gibsonomnál nem annyira, mert a hornyokat V alakúra faragtam...
Nem találgatás, tényleg így van. Nálam a monofil húroknál is jelentkezik.
A görgős cuccokat nem szeretem. Egyszer raktam fel egy görgős húrlábat és cseréltem is gyorsan vissza. Mintha egy filléres gitár szólt volna.
Én csak tippelek, de szerintem pl. nyújtásnál "enged" a nut, de utána meg nem biztos hogy visszaengedi a húrt, pl. a sodrottakat.
Nem véletlenül találták ki a görgős nut-ot. Viszont hangban meg plusszot hoz ha nagyobb nyomással fekszik fel a húr.
De ez csak találgatás.
Én is csak a cikkben olvastam, hogy van összefüggés. A hangzásnak biztosan van köze a fej méretéhez és a húrok szemöldökre nehezedéséhez. Gondolom a jobban odanyomódó húrok nehezebben mozdulnak el, de itt lehangolódásról beszélnek, amiből én arra következtetek, hogy a hangolókulcsokból ereszkedik ki a húr, vagy "visszafordul" a kulcs. Az utóbbi szerintem nem fordul elő, visszahurkolt húrozással meg nem csúszik ki.
Nálam ingadozás szokott jelentkezni a hangolásban. Ha behangolom, játszok rajta, majd másnap felveszem, picit túlhúzott. Ismét behangolom, másnapra megint túlhúzott.
Biztosan nagyon utána néztek a dolognak, de én inkább a hangolókulcsok furatában keresném a megoldást. Valószínűleg ez a szokásos- megpiszkálom és minden rossz- szindróma indult el a baj keresése során.
2018-05-03 15:02 |
#56212
Állami megrendelésekből a világvezető cég lenne 2 hét alatt.:)))