Igen, a kínaiak eléggé ráálhattak a Supreme-re, mert beírva a gugliba, egyből a fake kiszűréséről szóló találatok jönnek elő.
Egyébként a supreme az belül drasztikusan kiüresített LP, nem biztos hogy tudja a klasszikus hangot. Én nem venném meg.
Ha nem untam volna meg a cipelést, az a végfok is maradt volna Egy lengyel srác csapott le rá, mikor külföldön meghirdettem, itthon 1 év alatt 1 komoly érdeklődőm volt rá. A Gibsont viszont nem tervezem eladni, nagyon úgy érzem, hogy megérkeztem.
Fú, az a gitár mai napig élénken él az emlékeimben, zseniálisan szólt az én ENGL motyómmal is, de a Karesz JCM800/2210 fejével is. Az enyém is hasonló kvalitású cucc, csak nincs benne az a +20 évnyi érés még, de így is zseniálisan szól, tegnap játszottak haverjaim egy Nightwish tribute-tal, megkértem, hogy a standard E-ben lévő dalokat játssza a Les Paulon, gyönyör volt.
Nekem volt egy 73-custom,úgy szólt,mint egy versenyzongora.Szerintem Te is láttad,mert attól a haveromtól vetted az Engl végfokot Debrecenben akinek eladtam(sajnos utólag már bánom,mert az a gitár mindent vitt hangzásba,pedig volt egy pár les paul-om már:)
Jól hangzik, azért azok a 20+ éves Standardek nagyon komoly jószágok, az is, amit lentebb említettem, úgy szólt, hogy sírtunk. Sajnos nem várható, hogy lesz nálunk Gibson, mert olyan a magyar márkaképviselet, hogy nem nagyon van bolt, akinek megéri a sok szívatást, hogy tartson Gibsont a boltban, egyszerűen kritikán aluli a magyar forgalmazó hozzáállása sajnos Gitárshopon viszont időről időre felbukkannak nagyon jó darabok, ahogy a hangszerbizományival foglalkozó boltokban (V52, Árkádia) is érdemes nézelődni. Tribute-okból a 70-eshez nem volt még szerencsém, de az 50-es és a 60-as meglepően jó, főleg azt nézve, hogy mennyibe kerülnek újonnan.
Az utóbbi fél évben egy 25 éves Standard és egy pár hónapos 60s Tribute volt nálam, bizonyos szempontból a Tribute viselkedése tetszett jobban, cserébe a Standard össze volt érve, mint a jó bor :)
Szokás szerint a szerencsére bízom a dolgot, nyitva tartom a szemem, és szerintem hamar felém sodródik a tökéletes Goldtop.
Jól hangzik, amit a Studio Tribute sorozatokról írtál, mostantól külön figyelem majd őket. Ha érkezik hozzátok egy ízletes példány, akkor szólj majd :)
Illetve bocs, 2012-től a Standardeknél is a modern weight relief van, addig az 1-es változat volt. A Traditional szériánál meg semmilyen könnyítés nincs elvileg.
Ha jól tudom, akkor a 70-es évektől minden LP a kettes lukacsos verzió, 2003-tól meg minden az 1-es Chambered, vagy a drágább modelleknél a 3-as. Csak az oldschool, Custom Shop 50-es évek Reissue-knál nincs lyuggatás.
Jaja, de a sajtszerűen meglyuggatottnak nincs az az üreges kongása hangindulásnál, mint az új Standardeknek, a traditional weight relief nem szól bele olyan mértékben a hangba. (Még mikor megvolt a 89-es PRS-em, akkor volt róla szó, hogy cserélek egy sráccal egy 2009-es Standardre, ami marhaszép volt, de nem tudtam megszokni azt, hogy olyan karaktere van a hangindításnak, mint egy üreges testű jazzgitárnál.)
Ezek a különbségek vannak a különböző könnyítéseknél:
Minden üreges már, alapból, elég rég óta, csak a Custom Shop modellek nem.
Én is azért vettem CS-t, mert az eredetit akartam, nem a lukacsost. Leszarom hogy nehéz, amennyit én koncertezem.
Bár mondjuk van lukacsos LP-m is, aztán az is rohadt jó...
Köszönöm! :) És milyen GT a kiszemelt? Az új Studio Tribute szériák megdöbbentően jól sikerültek, most tegnap volt módom egyet kipróbálni először, a Standardek nekem nem tetszenek, amióta kvázi üreges testűvé változtatták őket, viszont a Traditionalokra jókat mondanak (kezemben még nem járt olyan).
Gyönyörűség, imádom a Goldtopokat Legszívesebben vennék egy 73-as LP Deluxe GT-t, és hátra belemarnék egy humbuckert, ahogy rengetegen csinálták akkoriban.
Ugyanígy standard E/drop D az is, illetve még mikor ismerkedős fázisban voltam vele, akkor megpróbáltam lenyomni C-re vagy H-ra egy Arch Enemy coverhez, nem volt rossz, de abban a lágéban azért a héthúrosok érezhetően jobbak.
Az első Custom szériánál a komolyabb díszítés (elöl-hátul szegélyezett a test, gyémánt berakás a fejen, gyöngyház téglalapok a fogólapon) és az ében fogólap volt a különbség, aztán a 70-es évek végétől juhar nyakkal készültek nem tudom, hogy pontosan meddig, de emlékeim szerint a 80-as évek második feléig kb.
Az a mondás, hogy nem ugyanaz a faanyag a CS esetében! Válogatják a fákat, a jobbakat teszik el CS-ekhez. Sokkal komolyabban kezelik az egészet már az elejétől.
Jaja, brutális nyaka van. Először nekem is nagyon furcsa volt, de miután megszokod, minden más lesz furcsa. Sokáig azt gondoltam, hogy az 52 RI telének van a legjobb nyaka, legalábbis addig nekem az volt a teljesen etalon. Se kicsi, se nagy, hanem olyan pont jó. Amióta meg ez a goldtop van, minden ennél vékonyabb ilyen papirusz-feeling nekem. A Kotzen tele meg ez a goldtop a két gitár, amiket váltogatok, pont amiatt, hogy ennek a kettőnek a legkényelmesebb a nyaka.
Amúgy az érdekelne, hogy miért lesz fényesebb egy Custom. Tök ugyanaz az anyag, nem? Jávor mahagónin. A nagyon korai feket Custom-oknál még volt különbség, mert azok mahagóni a mahagónin alapon készültek, azaz tényleg mások voltak, mint a Standard-ek. De ha jól tudom, manapság már csak a binding meg ilyen egyén esztétikai dolgokban különböznek a Custom-ok meg a Standard-ok.
Na nekem ez volt a dilemmám. Hogy Goldtop Standard legyen vagy fehér Custom (illetve még bejátszott egy darabig egy 81-es silverburst Custom, amire már tettem is ajánlatot, aztán a tulaj írt, hogy annyira kötődik a hangszerhez, hogy mégsem adja el), mert a Goldtopok is nagyon-nagyon bejönnek, de végül azért döntöttem a Custom mellett, mert a Customok vhogy agresszívebben, fényesebben szólnak, és azért nekem keményebb kötésű zenéhez kell a hangszer elsősorban. De azok a Historic Reissue szériás darabok is elképesztően komolyak, én most fogtam egy párat nemrég, mikor kimentem Németországba eladni a 76-os SG Standardemet, nekem az 57-es nyaka kissé vaskos volt, az 58 meg az 59 viszont nagyon tetszett.
Gratulálok én is!!!! Mindig mosolygok, amikor a végén valaki az LP/Tele/Strat szentháromságnál köt ki mindenféle kanyar meg elbaszott vonalvezetés után!!!
Mellesleg tegnap újra ráeresztettem beállásnál a Standardemet a másik két LP-re. Az enyémből kivettem a 70 végi elektronikát és visszatettem a Classic57/57Plus szettet. A másik kettő sajnos egy Custom Shop R9 és egy Collector Choice. Mit ne mondjak, ezek ketten megint megb@szták az enyémet, főleg az R9. Nincs mese a CS hangszerek valamit nagyon tudnak.
Én is úgy nagyjából átnyergeltem Les Paul-ra az utóbbi időben. Ettől még nem akarom kidobni a Fenderek persze, de mostmár sokkal jobban értem a lelkesedést a Gibsonokért. Nekem amúgy az CS 57 RI-nál tört el teljesen a mécses. Elbaszott komoly cucc, megfogod és tudod, hogy ez nem játék, plusz nekem iszonyat bejön ez a GoldTop szín.
De azért rámennék egy fehér Custom-ra is nagyon szives. Etalon!
Én is régóta mondom, hogy egy jó Les Paul, Strato és Tele kell minden háztartásba, de nekem leginkább a Les Paul, a single coilokkal még mindig nem nagyon tudok mit kezdeni Amellett, hogy imádom a modern hangszereket meg az extrém formákat továbbra is (pl. vmi nagyon állat Jackson Rhoads-om még tuti lesz a jelenlegi hangszerek mellé, mert az egyetlen olyan gitárom volt egy topkategóriás japán Jackson RR, amiről rendszeresen eszembe jut, hogy mekkora faszság volt eladni, pedig az elmúlt 10 évben 40 feletti számú gitár ment át a kezeim közt), úgy érzem, hogy a Les Paullal értem haza, benne van minden, amit keresek, és semmi, amit nem.
Whoa, Voodoo bácsi, gratulálok nagyon, gyönyörű hangszer. Kicsit csodálkozom, hogy egy normális formájú gitárod van, de egy fehér Custom, főleg CS-ben azért olyan dolog, amitől mindenkinek, akinek valaha volt gitárt kezében, megremegnek egy kicsit a lábai.
Nagyon úgy néz ki, hogy ez a Les Paul dolog meg a korral jár. Előbb-utóbb mindenki itt köt ki valahogy.
Érdekes volt nagyon, mondjuk az Edwards amiatt is kilógott a sorból, mert azt a kollégám drop H-ra hangolva használja egy DiMarzio Transition szettel. Ha autókhoz akarnám hasonlítani a darabokat, akkor azt mondanám, hogy a Custom egy miniszterelnöki Audi volt, Les Paulhoz képest meglepően fényes, attackos hanggal, nagyon gyors hangindulással, a 93-as Standard az egy Rolls Royce, lomha, komótos, de tiszteletet parancsoló, az volt az az igazi klasszikus LP világ, az Edwards meg egy IFA, irgalmatlan mélyek meg morgás jött belőle, nem ejtett foglyokat egyáltalán, brutálisan szólt, de nem volt benne annyi íz, mint a másik kettőben (s főleg a Standardben). A Standard nyaki hangja lenyomta mindet, iszonyat szépen énekelt, maga a megtestesült blues hang, az enyém az egy agresszívebb, modernebb hangú gitár valahogyan (a Standardben 498T/490R van, az enyémben azt mondták, hogy Classic 57 szett), szintén hibátlan hangja van, csak más, mint egy Standard, kevésbé nyávogós hang. Laney Ironheart és Cub Head erősítőkön teszteltünk, greenbackes 2x12 ládán.
Pontosan, ahogy mondod Amúgy a Flying V is nagyon király fehérben (na jó, borvörösben is ). Amúgy elkezdett ez már öregedni rendesen, eleve antique white a színe, tehát nem az a vakító fehér, inkább sárgás, de itt-ott egyébként is elkezdett még jobban sárgulni, csak nincs normális fényképezőm, amivel le lehetne fotózni.
Na és mit állapítottatok meg a teszt során? Nekem volt Edwardsom korábban, az hogy szerepelt? a John Skyesban asszem gyárilag két SH6os van, biztos agresszív hangja volt.
ja, koptatót ledobni, kicsit öregedjen a használattól, és már kész is az egyik legavagányabb színpadi hangszer.
Mondjuk nálam egy ideje egy fehér flying v is fészkelődik az agyamban, csak ahhoz el kéne adni a telét, telét meg nem szeret az ember eladni.
Meg mondjuk nagyjából semmi mást.
Nem tervezek rajta kicserélni semmit, illetve a vásárláskor rajta lévő fekete straplock hevedertartót lecseréltem aranyra, hogy passzoljon a többi hardverhez, de ennyi. Zseniálisan szól a gyári Gibson hangszedőkkel, nem érez az ember késztetést játék közben, hogy bármihez is hozzá kéne nyúlni. Tegnap csináltunk egy érdekes összehasonlító tesztet bent a munkahelyemen, egy volt kolléga hozta a 93-as Standardjét, másik kolléga a japán Edwards John Sykes signature-jét, én meg a Customot és a Vintage V100-at, és órákon át hasonlítgattuk össze a hangszereket, nagyon tanulságos volt. Koptatóról még nem tudom eldönteni, hogy hogy tetszik jobban, általában utálom a Les Paulokon, de a fehér kivétel, az az egyetlen, amin normálisan mutat, úgyhogy lehet, hogy marad.
Vintage V100, amit 8-10 darab közül válogattunk ki bent a munkahelyemen a kollégákkal (hangszerboltban dolgozom), utána kapott DiMarzio pickupokat, Planet Waves Auto-trim kulcsokat + Tóth Zoli a Stageshopban úgy összefente a bundozást, hogy iszonyat kényelmesre beállítható lett a hangszer. Szóval nem egy átlagos darab, de attól még olcsó kopi :)
Hát gratula, gyönyörű darab.
Steve Jones, meg Sylvain Sylvian miatt mindig vágytam egy fehér Les Paul Customra, de eddig csak egy fehér MM jött össze, mondjuk azzal össze is melegedtem szépen:)
Ja, csak eddig az egyedi készítésű cuccaimon kívül nem volt ehhez fogható minőségű hangszerem. Ráadásul 1-2 éve már úgy érzem, hogy a Les Paul lesz az, amivel hazaérek, 1,5 éve a legtöbbet egy olcsó (bár nagyon jó) LP kopit használok, most megérett az idő egy ilyen komoly cuccra. És azért ez mégiscsak egy custom shop hangszer.