még jó, hogy ugyanaz az ábra, mégis egyszerre lesz bright és more bassy, holott a more bassy inkább akkor következik be ha a mikit a kónusztól kifelé mozgatod, semmint ha pusztán távolítod a hangszórótól (ez utóbbi több teret vesz).
A felső két ábra azt mutatja, hogy a kónusz középtengelyétől milyen irányba milyen hangot kapsz, az alsó két ábra azt, hogy a hangszórótól távolodva milyen hangot kapsz, na bumm a fejbe! Elég gáz, hogy ezt le kellett írni ....
én olyan sztorit halottam, hogy szart az egészre és inkább visszahúzta a bandát mintsem tólta volna.
persze ez közel sem biztos, nem ismerem a pontos részleteket, csak pletyka szinten hallottam.
Én csak saját kútfőből arra következtettem, hogy Cserkó már-már sokat tintázott, miközben ide oda nyilatkozgatott is, és ez már rontotta a zenekar imidzsét, üzleti érdekeit. Persze ennek semmi alapja nincs a részemről, puszta feltételezés.
De pénz van a dologban, azt biztosra veszem.
És kb. onnantól (jól) élnek meg belőle :)
Az ő nézőpontjukból nem kellett volna abbahagyni.
Szerintem a gitárost már azért rúgták ki, mert már "ártott az üzletnek" :D
Nem értem mi bajod ezzel. Ez egy teljesen korrekt soft-pop/rock haknibanda, és ahhoz szerintem teljesen faszán meg is szólalnak.
OK, hogy neked nem ez a műfajod, de én pl. keresztbe lepipáznám az egész bagázst, ha egy ilyen énekes-csajszival ilyen szinten muzsizó haknibandába bevennének. Gyakorolnék, mint állat meg minden.
Mondjuk azt a 40-húros metálgitárt felgyújtanám a picsába, az biztos, és a Line6 helyett is inkább valami nagyon klasszik csövi cuccot pörgetnék, de akkor is szerintem ez így egyátalán nem rossz.
Nem ez a kedvenc műfajom nekem sem, de az tuti, hogy mindenki táncol meg partizik, ha így nyomják élőben, az meg kurva nagy fess lehet. A nő meg bombázó.
na jó, az nem derül ki, hogy a többi hangszer mennyire eredeti, valószinűleg az is elektro, de ahol a dobot, a bézt is mikrofonozva veszik fel, ott valszeg akkó már gitárt is :)
most nézem, hú de kis harapnivaló ez a suncika a klipben
Volt sokminden más akkoris metálra,pont ez a zene amint vitatkoznak a fórumtársak abból egyik se marshall, a carcass 5150-et használt akkor már,a brutal truth meg egy régi ampeg tranyós fejet, de azért akkoriban nemúgyvolt ám mint most, ha nemvolt költségvetésed rendes stúdióra akkor maradt valami 2 sávos kazettásmagnó mert nemvolt ilyen hogy home studió poddal,meg miegymással, ez hallatszik a 2 klippen, de attól függetlenül mindkét zenekar profi volt a saját műfajában, a BT-nek kis költségvetése volt,lehet hogy nemszól atom módon,de a feeling szerintem is átjön rajta. A carcass-heartwork már nagyköltségvetésű lemez volt (kb 100.000font volt 1994-ben!),a kiadó kockáztattott is,ha nem lett volna sikeres a lemez,az bedöntötte volna a kiadót is. Az ultimate metal fórumon le is van írva az egész heartwork lemezfelvétel,hogy mit használtak meg hogyan,érdemes elolvasni nagyon érdekes cikk.
én pl. arra lennék kíváncsi, a pod hogyan viselkedik egy normálisan felvett, térrel is rendelkező dob, meg egy normáliran felvett ampegbe dugott ricki/preckó mellett. Szerintem sehol nem lenne a mixben, ha nem vst környezetben van, vagy csak nagyon kiherélve mindent.
Hááááá, szerintem mind a kettő tökre rendben van, pedig nem vagyok egy nagy metálos. Ilyen instant a 80-as évek végébe repít vissza mind a két nóta. Ott még azért voltak fasza kis metál dolgok, meg nyilván azért szólt mindenki kurvafaszán, de mégis tökugyanúgy, mint mindenki más, mert mindenki JCM800 tolta. Más metálra nem is igen volt...
a POD-os demónak nyilván nem az volt a célja hogy az új lemezüket promotálják, hanem hogy vislkedik a POD500 a saját peccsével zenei környezetben. Nyilván lehene még bővel bindzsizni a dobokkal, a keveréssel, a masterral, játszani a dob velocityvel és egyebek, de nem azon volt a hangsúly, ettől függetlenül nekem pl eléggé meggyőzően szól. legalábbis már ebben a fázisban is(!) mérföldeket ver arra a idegesítően károgó énekű és láncfúrész gitárhangú, de mégis késznek számító hangzásra/zenére. Attól, mert pontos, steril, jólszóló még nem veszti el a lényegét, és nem attól lesz dögös a metal, ha szarrákoszolt és nyers. IMHO
egyébként nem értem, ha ezekben a zenékben az elektronikus bindzsi így elterjedt, miért az élő gatelt dobhangot reprodukálják szarul, miért nem pionírkodnak, mint anno az industrial arcok?
de pont azt is írtam-mivel van atmoszféra, és átjön a hangulat, működik a zene- a hangzása is az üzenetét úgymond szépen alátámasztja. A podos csókák felvételének semmi éle, mocska, élete. A lemezborítón lehetne egy pár strandpapucs egy kolis folyosón.
erre azt mondanám, hogy ha kontrázni akarsz egy videót/zenét, akkor azt egy annál jobbal kellene megfejelni, nem egy (hangzásilag minimum) sokkal szarabbal, dobgép ide vagy oda Teccikérteni?
most mondanám, hogy attól mert porcukrozzuk a szart attól még az marad, de ízlésről ugye nem nyitunk vitát. Itt ha már (mikrofonozás és) hangzás tekintetében vizsgáljuk a kérdést, amit linkeltél sajnos még demo szintjén sem üti meg a mércét, pedig aztán én igazán a 80-90es évek metalját kedvelem, de már akkor sem volt snassz normálisan és pontosan, takkra megszólalni.
Emitt egy british példa, 20 évvel ezelőttről \m/
Abszolút egyetértek, ezeket a zenéket még el kellett játszani rendesen akkoriban, ők ráadásul élőben is nagyon jók,pont ezt a káoszt adják elő ami a lemezen is van:D
Van hangulata, zamata, energiája, őrülete, és mocska- nekem erről szól a metál. Szarul szól- mihez képest, és kit zavar?
Ráadásul a riffek kib***t jók, a dobos meg abszolút favorit, ahogy szolidan szétcsúszva folyamatosan valahogy mégiscsak egyben tartja magát.
Nem mellesleg az egésznek van atmoszférája, nem úgy mint a mostani midis dobos takkra húzott bohóckodásnak.
De mindegy, én nem galopp operetten nőttem fel, mint az itteni acéltökűek:D
Nekem eddig a G12H30 75Hz volt a kedvencem.
Olyan mint a t75, csak minden hátrány kiküszöbölve. Nincs zizi magasabb gainnél sem, simábbak a magasak, nem lehet zavarba hozni.
Nekem a prescence pl alapból nullán van, élőben nem jönnek ki jól a T75-el. De lehet rátekerek arra is.
Egyébként nekem nem jött be az Ola videója, de szerintem ott a láda miatt sercegős kissé...
Én ezen speciel érzem azt a digitális puhaságot, ami miatt a Line6 jó ideje nem érdekel. És ez már a legfelső kategóriás cuccuk. Van, amihez jól használható, de szerintem túl ez a kör. Ha már modellezés, akkor sem Line6, legalábbis én így gondolom.
Nagyjából ott van. A terem kb. téglalap alapterületű és ez a hosszabbik oldal közepén van.
A hangszórók a rövid oldal felé néznek. A láda nincs a földön, a terem egyik hosszabbik széléhez van egy kicsit közelebb.
YT-on sok helyen láttam hogy közvetlenül rá van tolva a szövetre.
Megpróbálom kicsit távolabb, az az egyetlen amit még nem próbáltam.
Erre én is gondoltam, de sajna csak egy mikrofon bemenetem van, keverő meg nincs. Illetve az énekesnek van egy Thomann-os keverőerősítője, de nem biztos hogy azzal előrébb lennék, ha betolnám a láncba. Van a fejembe egy red box, állítólag azt is jó hozzákeverni a mikrofon által vett jelhez.
Érdemes több pozíciót is felvenni, közelről és távolról is kettőt-kettőt akár. Úgy azért elég vastagon tud szólni a móka. Én pl. külön veszek teret is fel.
emiatt szokták inkább a szoba közepére tenni a ládát,minél meszebb a saroktól, lehetőleg nem a földön hagyva, hogy a legkevesebb állóhullám és basszusprobléma legyen. Persze közeltéri mikrofonozásnál ennek nem nagyon van jelentősége.
Én mondjuk nem tólnám bele a vászonba a mikit, azért 3-4 cm-ert hagynék.
Jah persze, az élő játékhoz való beállításaidat felejtsd el :)
Pl. a Sludge 15-ös videóban is ha megnézed, majdnem fullon van neki a magas meg a presence, cserébe pl. nem a legtöbb magasat átvivő pozícióban van a miksi.
A szoba, vagyis hogy hol áll a szobában a láda szerintem inkább az állóhullámok miatt fontos, néha egész jó kis reverbet siekrült összehozni kis helyen is :D
Az (is) megvolt.
Épp azért fogalmazódott meg bennem a kérdés.
A mikrofon nekem is ugyanaz mint neki, még sincs köszönő viszonyban sem az erősítőből jövő hang, meg a felvétel.
Az erősítő kissé egy sarokba mutat, ami kb 3-5 méter távolságra van, esetleg majd variálok a láda elhelyezésével is...
A pozicionálás ismert számomra, egyedül még a távolítást nem próbáltam ki.
Centerben van, merőlegesen, a vászonnak kb nekitolva.
Elvileg így vesz a legkevesebb mélyet, és a próbálgatások is ezt igazolják.
Egyébként nem gondolnám hogy egy db sm57 a teremből sok "teret" venne. (bár nem vagyok szakértő)
Van egy red box-om is a fejben, majd kíváncsiságból megpróbálom azzal is.
A hely egyébként nem visszhangos.
Lehet egy ilyen "árnyékoló fal" kéne a miksi mögé?
Láttam ilyen házilag rétegelt lemezből, meg szivacsból :P
az UX1 részletkérdés ebben a láncban.
Sok múlik azon, hova teszed a mikrofont a hangszóró közepétől (on-axis) a széléig (off axis) -> kifelé haladva csökken a magas és nő a mély) illetve hogy mekkora szöget zár be a miki a hangszóróval, hova teszed magát a ládát a helységen (sarkok basszusemelők) és még lehetne sorolni.
Egyszer csináltam. Összedugtam, Reaperben beállítottam az UX1-et mint interfészt,b@sztattam a miksit kicsit ide-oda, aztán rec. Persze játszani már akkor sem tudtam :D Mondjuk csak az volt a cél, megnézzem működik eaz egész egyáltalán, működött.
Sziasztok! Nem kimondottan stúdiós videó, de gondoltam bedobom ide, mert érdekel magának a zenei felvételnek a milyensége, hogy ti hogy vélekedtek róla. Afféle csendesen megbújó alany vagyok ezen a fórumon, de sokszor merítek tapasztalatot az itteni eszmecserékből :)
Arra keresnék választ, hogy, ha usb midi kábellel rákötöm a gépre az elektromos dobot, akkor megoldható-e, hogy pl.: egy Behinger UCA222 vagy hasonló hangkártyával késés nélkül szóljon az EZ Drummer? Vagy ez csak "rendes" midi kábellel-midi csatlakozós hangkártyával működik? Igazából laptopon szeretném összerakni, minél olcsóbban, mert csak "kísérleteznék" vele.
Lehet hülye kérdés, de nem találtam rá sehol választ.
a vágóprogramban lehet általában beállítani egy fade-t a vágásokhoz, meg lehet adni hogy milyen görbével és mennyi legyen az úszási idő (vagy van olyan opció, hogy zero cross point fade).
Ha nincs ilyen a programban, akkor a vágásokat neked kell pár ms fade-ekkel ellátni, vagy nullpontban vágni.
A sávok vágásánál tapasztaltam egy kis kattanó hangot a vágási pontoknál.
Mivel lehet ezeket eltüntetni? Valami erre való jóféle plugin? Próbáltam zajszűröket de nem hozták a várt eredményt. Melyik frekvencián lehetnek ez a kis zavaró kattanások?