eredetileg 7 húrosra írtam a verzét (kicsit Kornosra), de aztán tagproblémát miatt én játszottam fel a Epi ZW-vel 6 húron. pedig ez a dal 7 húrral röffene igazán. még az is lehet, hogy kőcsönkérek egyet aztán megin feljátszom (a szólót kivéve, mert az egy bézernek nem volt egyszerű feladat)
utálom magam idézni, de kóci ezt írta: "a gitár túl erőltetett és agresszív (de nem soundra agresszív, még mielőtt jön, hogy ebbe a stílusba ez kell :D) "
(amúgy nem igaz,mert imádom magam idézni :D)
látod, kóci szerint meg éppenhogy túl agresszív a hangja. de miért töketlen rock? mert nem sistereg a géjntől? Igaz, hogy csak POD farm, de akkor sem kápisi
a koppintásokkal kapcsolatban: mellesleg a jól bevált akkordnégyesre (em, C, G D vagy Am F, C, G fordítással) majd a legtöbb slágert rá lehet húzni ezzel az erővel, Green Day meg Alice Cooper meg lehetne folytatni. Tessék :)
próbálgattam az O5 limitert, de valahogy nem éreztem igazinak. A brickwall reccsent, a többi meg pumpál vagy alig ér valamit. Vagy nem tudom még mit kellene rajta állítani, pedig olyan sok mindent nem is lehet Az L3 mindíg bevált, különösebb reccsentés nélkül végzi a dolgát. Figyelem a korrelációmétert is, nem vettem észre különösebb fázishibát az L3 miatt Jó, nem egy Avalon :)
Oké, most hallkabba a gitár, viszont az ének meg így elég Endrésen ücsörög a verzéken. A dob továbbra is halk, olyan, mintha egy mikivel lett volna távolról rögzítve egy kis pincében. A refrénnél meg annyira "sztereo" lesz, hogy összefolyik midnenmindennel, pedig a gitárokat már az utcáról hallom, úgy szét lett téve :D Nagy hangerőn továbbra is széthullik az egész, csak egész kis hangerőn, fülessel érthető. Javaslom tedd fel az mp3 lejátszódra és metrózz egyet vele, ott kiderül minden :D
Nem értem azt az elved, hogy, ha az egyes dobhangminták készek, akkor az azokból összerakott dobra már nem kell semmi dinamika szabályozás, sem EQ! Ez kb olyan, mintha élő dobnál azt mondanád, hoyg jóvan behangolta a dobos a bőröket, akkor kész az egész, csal felveszem, oszt csá. Pedig a lábdobnak semmi alja, a pergő nem súlyt, csak ott kótog a háttérben, ugyanakkor a splash akkorát süvít, hogy áldom az istent, hogy most pihen a K-241 és egy enyhén magashiányos Phillips-szel hallgatom, mert tuti megskalpolódtam volna :D
Megsúgok valamit: a gitár nem a "géntől" lesz metál! Viszont nálad ez is olyan éles-recsegős, hogy már-már zavaró. Nem lenne rossz az alaphangszín, de olyan jellegzetesen "mű". De egyébként ezt a hibát legtöbb Line6-es elköveti, hogy már a tracken olyanra állítja a gitárt, amit majd a kész dalban hallani akar (pláne élőben. Ezt figyeld, gecc, úgy szól, mint a Pantera great Southern Trendkillje! - ja, aztán meg cusdálkozik, hogy nem hallatszik a basszus, hiába szól 6000 Wattal, meg nem hallik az ének, meg stb, mert egy gitárból hozott ki, többsávos, mixbe ültetett, masterelt hanghoz hasonló soundot :D (Ez volt régen az MT-2-velis a legnagyobb baj, túl sok mélyet tudott kezelni, osztán tekergette a paraszt, vigyorgott, hogy a hálószoában, a kiskombón úgy szól, mint az egész Sepultura Paulo Jr-ostúl :D)
No de vissza a kályhához. Szóval a dob erőtlen és halk (de nem hangerőre halk!!!!!), a gitár túl erőltetett és agresszív (de nem soundra garesszív, még mielőtt jön, hogy ebbe a stílusba ez kell :D) Az ének csak a verzéken érthető, de ott meg márnagyon a refrén kása. De ezen nem fog javítani, hogy valami hangerőt feljebb tolsz, vissza kellene menni a trackekig szerintem. A basszsuról nem szólok semmit, viszont sejtem, hogy az a szemed fénye, pedig csak olyan "van oszt kész"
Én nem értek a felvételhez,keveréshez, úgyhogy ezeket csak úgy mondom,mint műkedvelő, mint zenehallgató ember, akinek készülnek a lemezek ugye.
A hangerőről és a hangosságról meg egy kis példa: A tegnap linkelt AIC Stone klip brutál hangos - és kurva jól szól - , de a PCM keverő bárgárfja alig ment félig. A te felvételednél, néha visszaesik a maxról, de mégse hangos és nem is szól jól.
Bocs ....
Azt meg, hogy mit kéne tenned, majd az hozzáértők megmondják, de én addig nem is baszakodnék a gitárral, amíg a dob meg a basszus nem kúrja ki a szegycsontomat a helyéről :D
szerintem a dfh dobloopok nagyon messze vannak a késztől ütésileg, azt én taposnám még, nem riadnék vissza clip limiter és egyebek használatától sem.
-6 -8 dB-nek az rms-nek kéne lennie, de ez csak egy adat.
limiternek amúgy az O5 sokkal jobb, mint az L3, szerintem, azt kibasznám a láncból.
mondjuk azzal sem tudok (még) mit kezdeni, hogy az arányok inkább változnak a különböző cuccokon (a PC speakertől az autóhifin valamint a AKG141-en át a Pioneer hifiig mindegyiken pl a dob mintha más arányban lenne. A Pio hifin pl kifejezetten tödőverően szól a mixben a dob
De ha egy AC/DC lemezt beteszem ugyanazekbe, mindenhol azonos a hangkép. Nekem ez a legnagyobb fejfájásom.
Ahogy észrevettem Haake már a DFH előállításakor belőtte a dinamikatartományokat, mondhatni szerintem eleve konyhakész samplék vannak, ami érzésem szerint már nem kíván további masszírozást önmagában, legalábbis kompit biztos nem, sőt inkább talán expandert. Kár, hogy 44.1Khz 16 bitesek a minták, nem nagyobb, így mondjuk hogy azzal főzök ami van. Persze a velocitykkel szoktam játszani nyilván, hogy ne legyen géppuskaszerű.
Az Ozone.t is már eléggé szolídra állítottam be, hangyányi kompi, egy kis stereo imager, de nem változtatja meg alapvetően a hangképet, csak picit tökösít rajta.
mivel a DFH jelszintje elég kicsi, az összes többi sáv is hozzá van igazítva, de úgy meg olyan kicsi a kimenő, hogy L3 nélkül szinte alig megy -6,-8 dB közelébe (se) a master, ezért eresztem rá az L3-at, de már annak a tresholdját is visszább (feljebb) húztam. Mindenesetre attól, hogy ráeresztem az O5-t és a L3-at azért nem érzek lényeges hangképváltozást, persze tömörebb és hangosabb, de nem szól lényegesen másképp, ezért csak egy fésülésnek szánom, meg megváltásnak :)
Nincsenek hiú ábraándajim, hogy home körülmények közt majd SSR szintű lemezt csináljak, azzal főzök ami van :D . De fogok még bindizsni a dologgal, próbálom ebből a setupból kihozni a maxot.
szerintem a fejedben levő koncepcióval van gond, miszerint majd a mastertől lesz ütős. én ehelyett azt tenném, hogy addig basztatnám a dobot, amíg magában le nem veri a veseköved és csak utána indulnék tovább a többi hangszer irányába - még mindig master nélkül. ha a dob nem üt, nem lesz metál belőle, hiába ordít a gitár. ennek megfelelően a dinamikaszabályzás jelentős részét is a track-eken és group-okon intézném el, mert az izotope ozone - meg a többi limiter is - felborítja a mono-sztereo egyensúlyt, megfojtja a dobot és ordíttatja a szélre panozott gitárokat, itt visszautalnék korábbi beszélgetéseinkre, amik során te képviselted a limiterrelnyírokkimindent álláspontot szemben az enyémmel, ami többlépcsős, egymásra épülő dinamikaszabályzásokból áll. ezért állt elő az a jelenség, hogy bár már szarrá van passzírozva, de még mindig halkabbnak tűnik egy-két jól sikerült hazai felvételnél...
no offense
A gitár túl hangos a mixben, az ének nem érthető, és az egész nagyon hangosra van húzva szerintem, a dob meg csak a háttérben "pumpál", mikor "kevesebb" a gitár, rángatja az egészet. Nagy hangerőn szétesik, csak egy massza hallható
Bocs...
Hali. Olyan kérdésem lenne, hogy van egy kis Line6 külső hangkártyám (a legalapabb), amit feldugok a laptopomra, majd bele a hangszert és POD farm-mal való alkalmazását. Tökéletesen működik, lehet hallani, állítani, minden... A probléma ott kezdődik, mikor elindítom a Cubase-t (Nuendoval is próbálkoztam már, sőt inkább azzal), hogy csináljak valami fincsi felvételt de a program nem érzékeli a hangszer jelét. Azt is kipróbáltam, hogy beimportáltam egy audio számot, de az is tök süket. Szóval nincsen hangja se a dalnak, se a hangszernek a program futtatása közben. Odáig eljutottam, hogy a Devices fülecskében a Device Setup menüben a VST Audio System résznél beállítottam a hangkártyát, de nem történt változás. A tanárom is próbálkozott vele, aki régi Nuendo használó, de ő sem jött rá, hogy mi lehet a probléma. Szóval a gép érzékeli a hangszer jelét, de a programnak már valamiért nem szimpatikus. Valakinek valami ötlete?
Line6nak a külső hangkártyáit tudnám javasolni pl, az Ux1et 25 körül megkaphatod használtan, annak van mikrofon bemenete, meg gitár jack bemenete, szal akár veheted egyszerre 2 módon is amit játszol. Nyilván ehhez kell egy használható mikrofon is, de elektroakusztikus gitárt ha csak simán bekötöd, nagyon szép hangzást lehet vele készíteni.
hm... Hát ez elkeserítő, hogy ennyire drága ez az egész dolog... Nem csoda, hogy nincs sok új valódi zenész...
Az a baj, ha valaki beruház valamire, utána csak sorra jönnek a dolgok, és újabbra és újabbra kell... Nem lehet megállni, vagy akkor nem ér a dolog semmit.. Kérdés van e értelme, hiába csinál valaki akármilyen jó műveket....
Egyébként elektroakusztikus, és milyen hangkártyára gondoltál?
Benjamin B!
Nem tudom milyen minőségű az akusztikus gitárod, de a felvétel minősége azon is múlik. Először is, ha kondenzátor mikrofont vásárolnál, 30ezer alatt ne keresgéljél. Nem a kondenzátor a kulcsszó. A trabantra is hiába írnám rá, hogy 3 literes 12 hengeres V motor, attól még nem fog 3 sec alatt 200-ra gyorsulni. Másik, hogy a kondi mikrofonodhoz minimum egy jó minőségű külső hangkártya dukál, aminek van +48V fantomtápja, ami nélkül semmit nem ér a kondi mikrofonod. itt szintén 30ezer alatt nem érdemes keresgélni. (használtra gondolok)
Egyéb iránt meg ha jól vettem ki a leírásodból elektro akusztikus a gitárod. Én azt nem mikrofonoznám be, hanem csak hangkártya és kész. 30e-ből megúszod.
Ha viszont nem elektroakusztikus, akkor marad a mikrofon. Mindenesetre azt a conradost ne vedd meg, mert csak kidobsz az ablakon 6ezret.
Szerintem a legnagyobb baj, hogy keveset gitároztok benne! :) Részemről a dobot és a bézt cserélném. Ma már, ha lassabb a tempó a dubstep, gyorsabbnál az ütős dnb készletet érdemes használni a finoman processzált tr909 szerű hang helyett. Hazai jó példa: Cloud 9 és Brains :)
Egy gyors, amatőr kérdésem lenne felvétellel kapcsolatban, pontosítva akusztikus gitár felvétélről lenne szó...
Már régebben kérdeztem erről a fórumban, hogy miként lehetséges normális minőségeben felvenni. Azt a választ kaptam, hogy kierősítés nélkül, a gitárt bemikrofonozva.
Nos eddig próbáltam az elektromos gitárom line-outját rákötve gépre, de így a minőség pocsék. Tudom, elektromos gitár erősítőn nem szól szépen az akusztikus, de speciális akusztikus erősítőre nincs keretem jelenleg.
Ezért maradtam a bemikrofonozás ötleténél... Hogy menne ez? Nekem van egy említésre sem méltó gagyi tescos mikrofonom, ezt rákötve alaplapi hangkártyára, hát a minőség pocsék értelemszerűen, de legfőbbképpen halk!
Nem tudom mennyit függ a hangkártya minőségétől dolog... GOndolom sokat? Asrock G31m-sem van, ami 5.1-es, nos gondoltam, vásárálok egy 5.1-es hangkártyát, így nem lenne integrált a dolog, de mennyit dobna a dolgon? Vagy az integrált is jó? Elvégre 5.1, 5.1 mindegyik.
Mindenképp a kondenzátor mikrofon irányába szeretnék elindulni, ki is néztem egyet:
Ha én ezt rákötöm gépre, kaphatok élvezhető akusztikus felvételt??
Ami aggaszt, hogy ezeknél a mikrofonoknál, ha odarakom az akusztikus gitárhoz, nem lesz halk a felvétel?? Elvégre maga az akusztikus gitár sem valami hangos annyira, hogy mondjuk mp3.-ba elég magas hangerőn szóljon?? Vagy ez a mikrofon felerősíti a jeleket?
sima ócska 1-2 ezer forintos mikivel próbálkoztam csak eddig, annál iszonyat halk volt a jel, nem is csodálkozom...
De ennél elméletileg sokkal tisztább, élvezhetőbb, és a hangerő is jobb/szebb lenne?
Nem szeretnék stúdióminőséget, de egy élvezhető, tiszta, másnak is érdemben megmutatható felvételt...
Sajnos eddig csak írtam a számokat, és nem törődtem a felvétel körülményeivel, ezért ez kimaradt. Most pedig szeretnék neki látni!
Köszönöm előre is válaszotokat, hogy mi lenne ideális, a kérdésem tömören, hogy ezzel a mikrofonnal, a gépre rácsatlakoztatva tudnék e normális hangzású akusztikus gitár hangját felvenni, és ami legfőbbképp érdekel, hogy nem lenne-e túl halk a felvétel? Nem tudom sajnos ez hogy működik
Köszönöm előre is Nektek, és bocsánat, ha túl hosszú voltam.
Metálkodni kell főleg! :) Azóta kicsit tesztelgettem. Nekem a superior nem volt meggyőző, főleg hogy a Metal Foundy-val valami bődületesen sok helyet foglal, alaptalanul... A Slate viszont lesz tekergetve rendesen, azt hiszem :)
Halisztok!
Kérdésem, hátha tudjátok: mondjatok nekem kütyüt, amivel énekhangot tudok duplázni (kispedál, vagy rack-es cucc, nem tudom). Szinpadra kéne.
Nem a kórusra gondolok, mert az túl gép (ha arra is lett létrehozva eredetileg) Olyan, ami azt modellezi, mintha duplán lenne énekelve a felvételen.
tegnap oktatásban részesültünk páran az A38-on by Meshuggah. egyszer de jó lenne ha valaki feleannyira pontos lenne 23.feljátszásból, mint ők rílmtájm élőben együtt :)
Ha nem haragszotok meg érte, bemutatom itt is a zenekarom első, 10 számos LP-jét. Minden nemű építő kritikának nagyon örülnék, mert eddig innen mindig okosabban léptem tovább :) Totál home-made a történet, de azért hallgatható :)
sziasztok! az a kérdésem, hogy mennyire számít a hangkártya egy szám végső lekeverésénél. A felvételek és keverés+master stúdióban készült, profi cuccokkal, viszont néhány apró változtatás miatt kénytelen vagyok otthon elkészíteni a wav filet stúdió hangkártya nélkül. Tehát mennyire befolyásolja a hangkártya minősége a végső .wav-ba konvertálást?
Nálam is tuti van a régi időkből valahol a próbateremben, de hát én még messzebbről vagyok. Anno sok mindenbe használtunk ilyen dugeszt, ha emlékeim nem csalnak :)
Sajnos nem tudom, vidéki vagyok, de biztos lehet kapni, a linkelt cucchoz azt hiszem "materializálódott" bolt is van Pesten. Ott meg lesz RCA-Jack adapter is, mert az még a "keravillban" is van nálunk :) De nem tartom kizártnak, hogy egy Media Marktban is lenne Tuchel-RCA kábel - na meg persze a jacka adapter - abból kiindulva, hogy a karcagi Tescoban van :D
Ha nem kapsz, van nekem a vidéki birtokomon DIN - 4 rca alj és rca-6,3 jack kábelem. Ha nem kapsz sehol és vasárnap délben rámtelefonálsz, hazahozom és egy hétre simán kölcsönadom.
persze, én is a saját felvételeimből a rádiókompatibilisebb dolgokat olyanra csinálom, hogy rádióesélyes legyen, csak utána meg nem hallgatom, mert nem tetszik, hogy olyan, amilyen...
Meg ez is érdekes, mert a petőfiben, egyéb rádiókban néha technikailag olyan szar (hogy a zenéről ne is beszéljünk) házidemó szutykok mennek, hogy ihaj.
mivel analóg jelről van szó, csak és kizárólag a nagy jack jöhet szóba, tehát az a kábel amit néztél, majdnem jó, de meg kell még fejelni egy 3.5->6.3 adapterrel ami a kis jackból nagyot csinál és okés lesz.
Már az ingyen letöltés árára gondolsz ?
Egyébként én is szkeptikus vagyok. Biztos, hogy azt nagyon tudják odakint, hogy hogyan és, milyen eszközökkel csinálják olyan csilivilire, mint ahogy a legdivatosabb trendek szólnak - hiszen ők csinálják. Ha zenét hallgatok, akkor nekem sincs szükségem ezekre az úri huncutságokra. A banda szerintem most a szubjektív jóizlésen túl, tudatosan a tömeg kegyeit keresi soundilag. Ez egy marketing ügy, lehet róla vitatkozni, de nekik megélhetési kérdés. Mi "polgárok" megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy idézőjelben szarul szóló, vagy régi felvételekben is megtaláljuk azt, amit a zenében jónak gondolunk.
Köszönöm, megpróbálok szerezni egy ilyet, vagy ilyeneket. Létezik esetleg olyan szaküzlet, ahol már gyárilag vannak ilyen kábelek, be lehet menni és lehet venni? Vagy ezeket mindenképpen internetről kell rendelni?
Kíváncsi vagyok megéri-e az árát úgymond.
Kizárólag szarul szóló lemezeket hallgatok valamiért, még soha nem zavart a boys don't crynál, hogy nem üvölt, és nem hifis a teteje:D
Csináltass, vagy végy egy ilyet (meg vegyél ki belőle péár o betűt) http://booooolthely.hu/piramistechnika/id/02811_DIN_-_4_RCA_kabel_5_m target=_blank a végére pedig dugsz egy rca/jack adaptert. Nem muszáj a négy RCA-st venned, de a DIN-en kétirányú jelvezetés van ki és bemenet is lehet, illetve mindkettő, úgyhogy ha két RCA-st szerzel (vagy netán jackest), akkor figyelned kell, hogy DIN -> RCA (jack) irányú legyen. 1-es és 4-es lába a kimenet a Tuchelnek ( ha jól rémlik, de majd valaki megerősít, vagy megcáfol) a 3 és 5 a bemenetek, a 2-es a test. a számozás pedig balról jobbra az aljzatot elölről, vagy a dugót hátulról nézve: 1, 4, 2, 5, 3
Hangtechnikai kérdésem van. Van egy 1971-es Tesla B5 szalagos magnóm, amihez vannak a hetvenes évekből szalagok családi vonatkozásokkal, (régen meghalt rokonok mesélnek stb), és szeretném ezt digitalizálni. Hátul a magnón az akkor szokásos tuchel csatlakozó van, (ami midi kinézetű), és ezt szeretném valahogy a hangkártyába vezetni, hogy fel tudjam venni, aztán zajmentesíteni, stb stb, de nem tudom, milyen kábel kell hozzá és hol szerezzek ilyet. Mono természetesen. Előre is köszönöm!
Gondolom, valami ilyesmi kell, de nem találok a neten ilyen kábelt webshopokban:
Gratula az örökítőanyaghoz!:D A fiad nem ismerem sajnos, de a ritmusszekció, és a gitáros a maffiában nagyon jó arcok, és jó zenészek. Volt egy irie rocktriójuk, az sajnos érdektelenségbe fulladt, pedig szerintem simán rohadt jó volt az is.