Nicknév gattobluesband
Bemutatkozás Bemutatkozás:Ezen elektronikus szerződés a regisztrációval létrejön szolgáltató (HANGMESTER-Online Kft.), valamint felhasználó (Te/Ti/Ön/Önök) között az alábbi pontok alapján: A hangmester fórum oldalt bárki szabadon igénybe veheti saját véleményének megosztása céljából, mely szolgáltatás jelen feltételeivel díjmentes! A felhasználó az alábbi regisztrációs lap kitöltésével szerződést ír alá, melyben elismeri, hogy az általa beírt adatok (név, telefonszám, postai cím) a valóságnak megfelelnek, s ezen adatokat szolgáltató bármikor ellenőrizheti az oldal hitelességének fenntartása céljából. A szolgáltató a továbbiakban a megadott elérhetőségek segítségével tartja a kapcsolatot felhasználóval, saját, szolgáltatói mobiltelefonszámán (0620 971 8465) pedig 9:00 és 23:00 között a felhasználók rendelkezésére áll az esetleges bejelentkezési problémák megoldása érdekében. Felhasználó elfogadja, hogy a fórumban semmilyen gazdasági vállalkozást reklám céllal nem nevez meg, a fórum működtetőjének üzleti érdekeit sértő oldal hivatkozását nem osztja meg, s nem használja a fórumot üzletszerű kereskedelmi tevékenységre! A HANGMESTER.HU fórumnak továbbra is kiemelt feladata, hogy teret biztosítson a zenészeknek, használt hangszereik gyors értékesítésére! A felhasználó által felvitt adatokért (képek, zenék, információk, stb.) a szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal, a bármilyen hatályos jogszabályba vagy jó erkölcsbe ütköző adatok feltöltéséből eredő jogsértésekért felhasználó teljeskörű felelősséget vállal (ide tartoznak a pornográf, antiszemita, vagy elfogult politikai tartalmú információk is). Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy felhasználót töröljön, vagy adatait módosítsa. Bár szolgáltató naponta archiválja a hangszerforum.hu adatbázist, mivel a szolgáltatás ingyenes, az esetleges adatvesztésből eredő károkért nem vállal felelősséget. Jelen szerződés a magyar jog hatálya alatt áll, a szerződésben nem szabályozott egyéb kérdésekben a magyar Polgári Törvénykönyv az irányadó. Ezen elektronikus szerződés a regisztrációval létrejön szolgáltató (HANGMESTER-Online Kft.), valamint felhasználó (Te/Ti/Ön/Önök) között az alábbi pontok alapján: A hangmester fórum oldalt bárki szabadon igénybe veheti saját véleményének megosztása céljából, mely szolgáltatás jelen feltételeivel díjmentes! A felhasználó az alábbi regisztrációs lap kitöltésével szerződést ír alá, melyben elismeri, hogy az általa beírt adatok (név, telefonszám, postai cím) a valóságnak megfelelnek, s ezen adatokat szolgáltató bármikor ellenőrizheti az oldal hitelességének fenntartása céljából. A szolgáltató a továbbiakban a megadott elérhetőségek segítségével tartja a kapcsolatot felhasználóval, saját, szolgáltatói mobiltelefonszámán (0620 971 8465) pedig 9:00 és 23:00 között a felhasználók rendelkezésére áll az esetleges bejelentkezési problémák megoldása érdekében. Felhasználó elfogadja, hogy a fórumban semmilyen gazdasági vállalkozást reklám céllal nem nevez meg, a fórum működtetőjének üzleti érdekeit sértő oldal hivatkozását nem osztja meg, s nem használja a fórumot üzletszerű kereskedelmi tevékenységre! A HANGMESTER.HU fórumnak továbbra is kiemelt feladata, hogy teret biztosítson a zenészeknek, használt hangszereik gyors értékesítésére! A felhasználó által felvitt adatokért (képek, zenék, információk, stb.) a szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal, a bármilyen hatályos jogszabályba vagy jó erkölcsbe ütköző adatok feltöltéséből eredő jogsértésekért felhasználó teljeskörű felelősséget vállal (ide tartoznak a pornográf, antiszemita, vagy elfogult politikai tartalmú információk is). Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy felhasználót töröljön, vagy adatait módosítsa. Bár szolgáltató naponta archiválja a hangszerforum.hu adatbázist, mivel a szolgáltatás ingyenes, az esetleges adatvesztésből eredő károkért nem vállal felelősséget. Jelen szerződés a magyar jog hatálya alatt áll, a szerződésben nem szabályozott egyéb kérdésekben a magyar Polgári Törvénykönyv az irányadó. Ezen elektronikus szerződés a regisztrációval létrejön szolgáltató (HANGMESTER-Online Kft.), valamint felhasználó (Te/Ti/Ön/Önök) között az alábbi pontok alapján: A hangmester fórum oldalt bárki szabadon igénybe veheti saját véleményének megosztása céljából, mely szolgáltatás jelen feltételeivel díjmentes! A felhasználó az alábbi regisztrációs lap kitöltésével szerződést ír alá, melyben elismeri, hogy az általa beírt adatok (név, telefonszám, postai cím) a valóságnak megfelelnek, s ezen adatokat szolgáltató bármikor ellenőrizheti az oldal hitelességének fenntartása céljából. A szolgáltató a továbbiakban a megadott elérhetőségek segítségével tartja a kapcsolatot felhasználóval, saját, szolgáltatói mobiltelefonszámán (0620 971 8465) pedig 9:00 és 23:00 között a felhasználók rendelkezésére áll az esetleges bejelentkezési problémák megoldása érdekében. Felhasználó elfogadja, hogy a fórumban semmilyen gazdasági vállalkozást reklám céllal nem nevez meg, a fórum működtetőjének üzleti érdekeit sértő oldal hivatkozását nem osztja meg, s nem használja a fórumot üzletszerű kereskedelmi tevékenységre! A HANGMESTER.HU fórumnak továbbra is kiemelt feladata, hogy teret biztosítson a zenészeknek, használt hangszereik gyors értékesítésére! A felhasználó által felvitt adatokért (képek, zenék, információk, stb.) a szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal, a bármilyen hatályos jogszabályba vagy jó erkölcsbe ütköző adatok feltöltéséből eredő jogsértésekért felhasználó teljeskörű felelősséget vállal (ide tartoznak a pornográf, antiszemita, vagy elfogult politikai tartalmú információk is). Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy felhasználót töröljön, vagy adatait módosítsa. Bár szolgáltató naponta archiválja a hangszerforum.hu adatbázist, mivel a szolgáltatás ingyenes, az esetleges adatvesztésből eredő károkért nem vállal felelősséget. Jelen szerződés a magyar jog hatálya alatt áll, a szerződésben nem szabályozott egyéb kérdésekben a magyar Polgári Törvénykönyv az irányadó. Ezen elektronikus szerződés a regisztrációval létrejön szolgáltató (HANGMESTER-Online Kft.), valamint felhasználó (Te/Ti/Ön/Önök) között az alábbi pontok alapján: A hangmester fórum oldalt bárki szabadon igénybe veheti saját véleményének megosztása céljából, mely szolgáltatás jelen feltételeivel díjmentes! A felhasználó az alábbi regisztrációs lap kitöltésével szerződést ír alá, melyben elismeri, hogy az általa beírt adatok (név, telefonszám, postai cím) a valóságnak megfelelnek, s ezen adatokat szolgáltató bármikor ellenőrizheti az oldal hitelességének fenntartása céljából. A szolgáltató a továbbiakban a megadott elérhetőségek segítségével tartja a kapcsolatot felhasználóval, saját, szolgáltatói mobiltelefonszámán (0620 971 8465) pedig 9:00 és 23:00 között a felhasználók rendelkezésére áll az esetleges bejelentkezési problémák megoldása érdekében. Felhasználó elfogadja, hogy a fórumban semmilyen gazdasági vállalkozást reklám céllal nem nevez meg, a fórum működtetőjének üzleti érdekeit sértő oldal hivatkozását nem osztja meg, s nem használja a fórumot üzletszerű kereskedelmi tevékenységre! A HANGMESTER.HU fórumnak továbbra is kiemelt feladata, hogy teret biztosítson a zenészeknek, használt hangszereik gyors értékesítésére! A felhasználó által felvitt adatokért (képek, zenék, információk, stb.) a szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal, a bármilyen hatályos jogszabályba vagy jó erkölcsbe ütköző adatok feltöltéséből eredő jogsértésekért felhasználó teljeskörű felelősséget vállal (ide tartoznak a pornográf, antiszemita, vagy elfogult politikai tartalmú információk is). Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy felhasználót töröljön, vagy adatait módosítsa. Bár szolgáltató naponta archiválja a hangszerforum.hu adatbázist, mivel a szolgáltatás ingyenes, az esetleges adatvesztésből eredő károkért nem vállal felelősséget. Jelen szerződés a magyar jog hatálya alatt áll, a szerződésben nem szabályozott egyéb kérdésekben a magyar Polgári Törvénykönyv az irányadó. Ezen elektronikus szerződés a regisztrációval létrejön szolgáltató (HANGMESTER-Online Kft.), valamint felhasználó (Te/Ti/Ön/Önök) között az alábbi pontok alapján: A hangmester fórum oldalt bárki szabadon igénybe veheti saját véleményének megosztása céljából, mely szolgáltatás jelen feltételeivel díjmentes! A felhasználó az alábbi regisztrációs lap kitöltésével szerződést ír alá, melyben elismeri, hogy az általa beírt adatok (név, telefonszám, postai cím) a valóságnak megfelelnek, s ezen adatokat szolgáltató bármikor ellenőrizheti az oldal hitelességének fenntartása céljából. A szolgáltató a továbbiakban a megadott elérhetőségek segítségével tartja a kapcsolatot felhasználóval, saját, szolgáltatói mobiltelefonszámán (0620 971 8465) pedig 9:00 és 23:00 között a felhasználók rendelkezésére áll az esetleges bejelentkezési problémák megoldása érdekében. Felhasználó elfogadja, hogy a fórumban semmilyen gazdasági vállalkozást reklám céllal nem nevez meg, a fórum működtetőjének üzleti érdekeit sértő oldal hivatkozását nem osztja meg, s nem használja a fórumot üzletszerű kereskedelmi tevékenységre! A HANGMESTER.HU fórumnak továbbra is kiemelt feladata, hogy teret biztosítson a zenészeknek, használt hangszereik gyors értékesítésére! A felhasználó által felvitt adatokért (képek, zenék, információk, stb.) a szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal, a bármilyen hatályos jogszabályba vagy jó erkölcsbe ütköző adatok feltöltéséből eredő jogsértésekért felhasználó teljeskörű felelősséget vállal (ide tartoznak a pornográf, antiszemita, vagy elfogult politikai tartalmú információk is). Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy felhasználót töröljön, vagy adatait módosítsa. Bár szolgáltató naponta archiválja a hangszerforum.hu adatbázist, mivel a szolgáltatás ingyenes, az esetleges adatvesztésből eredő károkért nem vállal felelősséget. Jelen szerződés a magyar jog hatálya alatt áll, a szerződésben nem szabályozott egyéb kérdésekben a magyar Polgári Törvénykönyv az irányadó. Ezen elektronikus szerződés a regisztrációval létrejön szolgáltató (HANGMESTER-Online Kft.), valamint felhasználó (Te/Ti/Ön/Önök) között az alábbi pontok alapján: A hangmester fórum oldalt bárki szabadon igénybe veheti saját véleményének megosztása céljából, mely szolgáltatás jelen feltételeivel díjmentes! A felhasználó az alábbi regisztrációs lap kitöltésével szerződést ír alá, melyben elismeri, hogy az általa beírt adatok (név, telefonszám, postai cím) a valóságnak megfelelnek, s ezen adatokat szolgáltató bármikor ellenőrizheti az oldal hitelességének fenntartása céljából. A szolgáltató a továbbiakban a megadott elérhetőségek segítségével tartja a kapcsolatot felhasználóval, saját, szolgáltatói mobiltelefonszámán (0620 971 8465) pedig 9:00 és 23:00 között a felhasználók rendelkezésére áll az esetleges bejelentkezési problémák megoldása érdekében. Felhasználó elfogadja, hogy a fórumban semmilyen gazdasági vállalkozást reklám céllal nem nevez meg, a fórum működtetőjének üzleti érdekeit sértő oldal hivatkozását nem osztja meg, s nem használja a fórumot üzletszerű kereskedelmi tevékenységre! A HANGMESTER.HU fórumnak továbbra is kiemelt feladata, hogy teret biztosítson a zenészeknek, használt hangszereik gyors értékesítésére! A felhasználó által felvitt adatokért (képek, zenék, információk, stb.) a szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal, a bármilyen hatályos jogszabályba vagy jó erkölcsbe ütköző adatok feltöltéséből eredő jogsértésekért felhasználó teljeskörű felelősséget vállal (ide tartoznak a pornográf, antiszemita, vagy elfogult politikai tartalmú információk is). Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy felhasználót töröljön, vagy adatait módosítsa. Bár szolgáltató naponta archiválja a hangszerforum.hu adatbázist, mivel a szolgáltatás ingyenes, az esetleges adatvesztésből eredő károkért nem vállal felelősséget. Jelen szerződés a magyar jog hatálya alatt áll, a szerződésben nem szabályozott egyéb kérdésekben a magyar Polgári Törvénykönyv az irányadó. Ezen elektronikus szerződés a regisztrációval létrejön szolgáltató (HANGMESTER-Online Kft.), valamint felhasználó (Te/Ti/Ön/Önök) között az alábbi pontok alapján: A hangmester fórum oldalt bárki szabadon igénybe veheti saját véleményének megosztása céljából, mely szolgáltatás jelen feltételeivel díjmentes! A felhasználó az alábbi regisztrációs lap kitöltésével szerződést ír alá, melyben elismeri, hogy az általa beírt adatok (név, telefonszám, postai cím) a valóságnak megfelelnek, s ezen adatokat szolgáltató bármikor ellenőrizheti az oldal hitelességének fenntartása céljából. A szolgáltató a továbbiakban a megadott elérhetőségek segítségével tartja a kapcsolatot felhasználóval, saját, szolgáltatói mobiltelefonszámán (0620 971 8465) pedig 9:00 és 23:00 között a felhasználók rendelkezésére áll az esetleges bejelentkezési problémák megoldása érdekében. Felhasználó elfogadja, hogy a fórumban semmilyen gazdasági vállalkozást reklám céllal nem nevez meg, a fórum működtetőjének üzleti érdekeit sértő oldal hivatkozását nem osztja meg, s nem használja a fórumot üzletszerű kereskedelmi tevékenységre! A HANGMESTER.HU fórumnak továbbra is kiemelt feladata, hogy teret biztosítson a zenészeknek, használt hangszereik gyors értékesítésére! A felhasználó által felvitt adatokért (képek, zenék, információk, stb.) a szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal, a bármilyen hatályos jogszabályba vagy jó erkölcsbe ütköző adatok feltöltéséből eredő jogsértésekért felhasználó teljeskörű felelősséget vállal (ide tartoznak a pornográf, antiszemita, vagy elfogult politikai tartalmú információk is). Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy felhasználót töröljön, vagy adatait módosítsa. Bár szolgáltató naponta archiválja a hangszerforum.hu adatbázist, mivel a szolgáltatás ingyenes, az esetleges adatvesztésből eredő károkért nem vállal felelősséget. Jelen szerződés a magyar jog hatálya alatt áll, a szerződésben nem szabályozott egyéb kérdésekben a magyar Polgári Törvénykönyv az irányadó. Ezen elektronikus szerződés a regisztrációval létrejön szolgáltató (HANGMESTER-Online Kft.), valamint felhasználó (Te/Ti/Ön/Önök) között az alábbi pontok alapján: A hangmester fórum oldalt bárki szabadon igénybe veheti saját véleményének megosztása céljából, mely szolgáltatás jelen feltételeivel díjmentes! A felhasználó az alábbi regisztrációs lap kitöltésével szerződést ír alá, melyben elismeri, hogy az általa beírt adatok (név, telefonszám, postai cím) a valóságnak megfelelnek, s ezen adatokat szolgáltató bármikor ellenőrizheti az oldal hitelességének fenntartása céljából. A szolgáltató a továbbiakban a megadott elérhetőségek segítségével tartja a kapcsolatot felhasználóval, saját, szolgáltatói mobiltelefonszámán (0620 971 8465) pedig 9:00 és 23:00 között a felhasználók rendelkezésére áll az esetleges bejelentkezési problémák megoldása érdekében. Felhasználó elfogadja, hogy a fórumban semmilyen gazdasági vállalkozást reklám céllal nem nevez meg, a fórum működtetőjének üzleti érdekeit sértő oldal hivatkozását nem osztja meg, s nem használja a fórumot üzletszerű kereskedelmi tevékenységre! A HANGMESTER.HU fórumnak továbbra is kiemelt feladata, hogy teret biztosítson a zenészeknek, használt hangszereik gyors értékesítésére! A felhasználó által felvitt adatokért (képek, zenék, információk, stb.) a szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal, a bármilyen hatályos jogszabályba vagy jó erkölcsbe ütköző adatok feltöltéséből eredő jogsértésekért felhasználó teljeskörű felelősséget vállal (ide tartoznak a pornográf, antiszemita, vagy elfogult politikai tartalmú információk is). Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy felhasználót töröljön, vagy adatait módosítsa. Bár szolgáltató naponta archiválja a hangszerforum.hu adatbázist, mivel a szolgáltatás ingyenes, az esetleges adatvesztésből eredő károkért nem vállal felelősséget. Jelen szerződés a magyar jog hatálya alatt áll, a szerződésben nem szabályozott egyéb kérdésekben a magyar Polgári Törvénykönyv az irányadó. Ezen elektronikus szerződés a regisztrációval létrejön szolgáltató (HANGMESTER-Online Kft.), valamint felhasználó (Te/Ti/Ön/Önök) között az alábbi pontok alapján: A hangmester fórum oldalt bárki szabadon igénybe veheti saját véleményének megosztása céljából, mely szolgáltatás jelen feltételeivel díjmentes! A felhasználó az alábbi regisztrációs lap kitöltésével szerződést ír alá, melyben elismeri, hogy az általa beírt adatok (név, telefonszám, postai cím) a valóságnak megfelelnek, s ezen adatokat szolgáltató bármikor ellenőrizheti az oldal hitelességének fenntartása céljából. A szolgáltató a továbbiakban a megadott elérhetőségek segítségével tartja a kapcsolatot felhasználóval, saját, szolgáltatói mobiltelefonszámán (0620 971 8465) pedig 9:00 és 23:00 között a felhasználók rendelkezésére áll az esetleges bejelentkezési problémák megoldása érdekében. Felhasználó elfogadja, hogy a fórumban semmilyen gazdasági vállalkozást reklám céllal nem nevez meg, a fórum működtetőjének üzleti érdekeit sértő oldal hivatkozását nem osztja meg, s nem használja a fórumot üzletszerű kereskedelmi tevékenységre! A HANGMESTER.HU fórumnak továbbra is kiemelt feladata, hogy teret biztosítson a zenészeknek, használt hangszereik gyors értékesítésére! A felhasználó által felvitt adatokért (képek, zenék, információk, stb.) a szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal, a bármilyen hatályos jogszabályba vagy jó erkölcsbe ütköző adatok feltöltéséből eredő jogsértésekért felhasználó teljeskörű felelősséget vállal (ide tartoznak a pornográf, antiszemita, vagy elfogult politikai tartalmú információk is). Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy felhasználót töröljön, vagy adatait módosítsa. Bár szolgáltató naponta archiválja a hangszerforum.hu adatbázist, mivel a szolgáltatás ingyenes, az esetleges adatvesztésből eredő károkért nem vállal felelősséget. Jelen szerződés a magyar jog hatálya alatt áll, a szerződésben nem szabályozott egyéb kérdésekben a magyar Polgári Törvénykönyv az irányadó. Ezen elektronikus szerződés a regisztrációval létrejön szolgáltató (HANGMESTER-Online Kft.), valamint felhasználó (Te/Ti/Ön/Önök) között az alábbi pontok alapján: A hangmester fórum oldalt bárki szabadon igénybe veheti saját véleményének megosztása céljából, mely szolgáltatás jelen feltételeivel díjmentes! A felhasználó az alábbi regisztrációs lap kitöltésével szerződést ír alá, melyben elismeri, hogy az általa beírt adatok (név, telefonszám, postai cím) a valóságnak megfelelnek, s ezen adatokat szolgáltató bármikor ellenőrizheti az oldal hitelességének fenntartása céljából. A szolgáltató a továbbiakban a megadott elérhetőségek segítségével tartja a kapcsolatot felhasználóval, saját, szolgáltatói mobiltelefonszámán (0620 971 8465) pedig 9:00 és 23:00 között a felhasználók rendelkezésére áll az esetleges bejelentkezési problémák megoldása érdekében. Felhasználó elfogadja, hogy a fórumban semmilyen gazdasági vállalkozást reklám céllal nem nevez meg, a fórum működtetőjének üzleti érdekeit sértő oldal hivatkozását nem osztja meg, s nem használja a fórumot üzletszerű kereskedelmi tevékenységre! A HANGMESTER.HU fórumnak továbbra is kiemelt feladata, hogy teret biztosítson a zenészeknek, használt hangszereik gyors értékesítésére! A felhasználó által felvitt adatokért (képek, zenék, információk, stb.) a szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal, a bármilyen hatályos jogszabályba vagy jó erkölcsbe ütköző adatok feltöltéséből eredő jogsértésekért felhasználó teljeskörű felelősséget vállal (ide tartoznak a pornográf, antiszemita, vagy elfogult politikai tartalmú információk is). Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy felhasználót töröljön, vagy adatait módosítsa. Bár szolgáltató naponta archiválja a hangszerforum.hu adatbázist, mivel a szolgáltatás ingyenes, az esetleges adatvesztésből eredő károkért nem vállal felelősséget. Jelen szerződés a magyar jog hatálya alatt áll, a szerződésben nem szabályozott egyéb kérdésekben a magyar Polgári Törvénykönyv az irányadó. Ezen elektronikus szerződés a regisztrációval létrejön szolgáltató (HANGMESTER-Online Kft.), valamint felhasználó (Te/Ti/Ön/Önök) között az alábbi pontok alapján: A hangmester fórum oldalt bárki szabadon igénybe veheti saját véleményének megosztása céljából, mely szolgáltatás jelen feltételeivel díjmentes! A felhasználó az alábbi regisztrációs lap kitöltésével szerződést ír alá, melyben elismeri, hogy az általa beírt adatok (név, telefonszám, postai cím) a valóságnak megfelelnek, s ezen adatokat szolgáltató bármikor ellenőrizheti az oldal hitelességének fenntartása céljából. A szolgáltató a továbbiakban a megadott elérhetőségek segítségével tartja a kapcsolatot felhasználóval, saját, szolgáltatói mobiltelefonszámán (0620 971 8465) pedig 9:00 és 23:00 között a felhasználók rendelkezésére áll az esetleges bejelentkezési problémák megoldása érdekében. Felhasználó elfogadja, hogy a fórumban semmilyen gazdasági vállalkozást reklám céllal nem nevez meg, a fórum működtetőjének üzleti érdekeit sértő oldal hivatkozását nem osztja meg, s nem használja a fórumot üzletszerű kereskedelmi tevékenységre! A HANGMESTER.HU fórumnak továbbra is kiemelt feladata, hogy teret biztosítson a zenészeknek, használt hangszereik gyors értékesítésére! A felhasználó által felvitt adatokért (képek, zenék, információk, stb.) a szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal, a bármilyen hatályos jogszabályba vagy jó erkölcsbe ütköző adatok feltöltéséből eredő jogsértésekért felhasználó teljeskörű felelősséget vállal (ide tartoznak a pornográf, antiszemita, vagy elfogult politikai tartalmú információk is). Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy felhasználót töröljön, vagy adatait módosítsa. Bár szolgáltató naponta archiválja a hangszerforum.hu adatbázist, mivel a szolgáltatás ingyenes, az esetleges adatvesztésből eredő károkért nem vállal felelősséget. Jelen szerződés a magyar jog hatálya alatt áll, a szerződésben nem szabályozott egyéb kérdésekben a magyar Polgári Törvénykönyv az irányadó. Ezen elektronikus szerződés a regisztrációval létrejön szolgáltató (HANGMESTER-Online Kft.), valamint felhasználó (Te/Ti/Ön/Önök) között az alábbi pontok alapján: A hangmester fórum oldalt bárki szabadon igénybe veheti saját véleményének megosztása céljából, mely szolgáltatás jelen feltételeivel díjmentes! A felhasználó az alábbi regisztrációs lap kitöltésével szerződést ír alá, melyben elismeri, hogy az általa beírt adatok (név, telefonszám, postai cím) a valóságnak megfelelnek, s ezen adatokat szolgáltató bármikor ellenőrizheti az oldal hitelességének fenntartása céljából. A szolgáltató a továbbiakban a megadott elérhetőségek segítségével tartja a kapcsolatot felhasználóval, saját, szolgáltatói mobiltelefonszámán (0620 971 8465) pedig 9:00 és 23:00 között a felhasználók rendelkezésére áll az esetleges bejelentkezési problémák megoldása érdekében. Felhasználó elfogadja, hogy a fórumban semmilyen gazdasági vállalkozást reklám céllal nem nevez meg, a fórum működtetőjének üzleti érdekeit sértő oldal hivatkozását nem osztja meg, s nem használja a fórumot üzletszerű kereskedelmi tevékenységre! A HANGMESTER.HU fórumnak továbbra is kiemelt feladata, hogy teret biztosítson a zenészeknek, használt hangszereik gyors értékesítésére! A felhasználó által felvitt adatokért (képek, zenék, információk, stb.) a szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal, a bármilyen hatályos jogszabályba vagy jó erkölcsbe ütköző adatok feltöltéséből eredő jogsértésekért felhasználó teljeskörű felelősséget vállal (ide tartoznak a pornográf, antiszemita, vagy elfogult politikai tartalmú információk is). Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy felhasználót töröljön, vagy adatait módosítsa. Bár szolgáltató naponta archiválja a hangszerforum.hu adatbázist, mivel a szolgáltatás ingyenes, az esetleges adatvesztésből eredő károkért nem vállal felelősséget. Jelen szerződés a magyar jog hatálya alatt áll, a szerződésben nem szabályozott egyéb kérdésekben a magyar Polgári Törvénykönyv az irányadó. Ezen elektronikus szerződés a regisztrációval létrejön szolgáltató (HANGMESTER-Online Kft.), valamint felhasználó (Te/Ti/Ön/Önök) között az alábbi pontok alapján: A hangmester fórum oldalt bárki szabadon igénybe veheti saját véleményének megosztása céljából, mely szolgáltatás jelen feltételeivel díjmentes! A felhasználó az alábbi regisztrációs lap kitöltésével szerződést ír alá, melyben elismeri, hogy az általa beírt adatok (név, telefonszám, postai cím) a valóságnak megfelelnek, s ezen adatokat szolgáltató bármikor ellenőrizheti az oldal hitelességének fenntartása céljából. A szolgáltató a továbbiakban a megadott elérhetőségek segítségével tartja a kapcsolatot felhasználóval, saját, szolgáltatói mobiltelefonszámán (0620 971 8465) pedig 9:00 és 23:00 között a felhasználók rendelkezésére áll az esetleges bejelentkezési problémák megoldása érdekében. Felhasználó elfogadja, hogy a fórumban semmilyen gazdasági vállalkozást reklám céllal nem nevez meg, a fórum működtetőjének üzleti érdekeit sértő oldal hivatkozását nem osztja meg, s nem használja a fórumot üzletszerű kereskedelmi tevékenységre! A HANGMESTER.HU fórumnak továbbra is kiemelt feladata, hogy teret biztosítson a zenészeknek, használt hangszereik gyors értékesítésére! A felhasználó által felvitt adatokért (képek, zenék, információk, stb.) a szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal, a bármilyen hatályos jogszabályba vagy jó erkölcsbe ütköző adatok feltöltéséből eredő jogsértésekért felhasználó teljeskörű felelősséget vállal (ide tartoznak a pornográf, antiszemita, vagy elfogult politikai tartalmú információk is). Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy felhasználót töröljön, vagy adatait módosítsa. Bár szolgáltató naponta archiválja a hangszerforum.hu adatbázist, mivel a szolgáltatás ingyenes, az esetleges adatvesztésből eredő károkért nem vállal felelősséget. Jelen szerződés a magyar jog hatálya alatt áll, a szerződésben nem szabályozott egyéb kérdésekben a magyar Polgári Törvénykönyv az irányadó. Ezen elektronikus szerződés a regisztrációval létrejön szolgáltató (HANGMESTER-Online Kft.), valamint felhasználó (Te/Ti/Ön/Önök) között az alábbi pontok alapján: A hangmester fórum oldalt bárki szabadon igénybe veheti saját véleményének megosztása céljából, mely szolgáltatás jelen feltételeivel díjmentes! A felhasználó az alábbi regisztrációs lap kitöltésével szerződést ír alá, melyben elismeri, hogy az általa beírt adatok (név, telefonszám, postai cím) a valóságnak megfelelnek, s ezen adatokat szolgáltató bármikor ellenőrizheti az oldal hitelességének fenntartása céljából. A szolgáltató a továbbiakban a megadott elérhetőségek segítségével tartja a kapcsolatot felhasználóval, saját, szolgáltatói mobiltelefonszámán (0620 971 8465) pedig 9:00 és 23:00 között a felhasználók rendelkezésére áll az esetleges bejelentkezési problémák megoldása érdekében. Felhasználó elfogadja, hogy a fórumban semmilyen gazdasági vállalkozást reklám céllal nem nevez meg, a fórum működtetőjének üzleti érdekeit sértő oldal hivatkozását nem osztja meg, s nem használja a fórumot üzletszerű kereskedelmi tevékenységre! A HANGMESTER.HU fórumnak továbbra is kiemelt feladata, hogy teret biztosítson a zenészeknek, használt hangszereik gyors értékesítésére! A felhasználó által felvitt adatokért (képek, zenék, információk, stb.) a szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal, a bármilyen hatályos jogszabályba vagy jó erkölcsbe ütköző adatok feltöltéséből eredő jogsértésekért felhasználó teljeskörű felelősséget vállal (ide tartoznak a pornográf, antiszemita, vagy elfogult politikai tartalmú információk is). Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy felhasználót töröljön, vagy adatait módosítsa. Bár szolgáltató naponta archiválja a hangszerforum.hu adatbázist, mivel a szolgáltatás ingyenes, az esetleges adatvesztésből eredő károkért nem vállal felelősséget. Jelen szerződés a magyar jog hatálya alatt áll, a szerződésben nem szabályozott egyéb kérdésekben a magyar Polgári Törvénykönyv az irányadó. Ezen elektronikus szerződés a regisztrációval létrejön szolgáltató (HANGMESTER-Online Kft.), valamint felhasználó (Te/Ti/Ön/Önök) között az alábbi pontok alapján: A hangmester fórum oldalt bárki szabadon igénybe veheti saját véleményének megosztása céljából, mely szolgáltatás jelen feltételeivel díjmentes! A felhasználó az alábbi regisztrációs lap kitöltésével szerződést ír alá, melyben elismeri, hogy az általa beírt adatok (név, telefonszám, postai cím) a valóságnak megfelelnek, s ezen adatokat szolgáltató bármikor ellenőrizheti az oldal hitelességének fenntartása céljából. A szolgáltató a továbbiakban a megadott elérhetőségek segítségével tartja a kapcsolatot felhasználóval, saját, szolgáltatói mobiltelefonszámán (0620 971 8465) pedig 9:00 és 23:00 között a felhasználók rendelkezésére áll az esetleges bejelentkezési problémák megoldása érdekében. Felhasználó elfogadja, hogy a fórumban semmilyen gazdasági vállalkozást reklám céllal nem nevez meg, a fórum működtetőjének üzleti érdekeit sértő oldal hivatkozását nem osztja meg, s nem használja a fórumot üzletszerű kereskedelmi tevékenységre! A HANGMESTER.HU fórumnak továbbra is kiemelt feladata, hogy teret biztosítson a zenészeknek, használt hangszereik gyors értékesítésére! A felhasználó által felvitt adatokért (képek, zenék, információk, stb.) a szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal, a bármilyen hatályos jogszabályba vagy jó erkölcsbe ütköző adatok feltöltéséből eredő jogsértésekért felhasználó teljeskörű felelősséget vállal (ide tartoznak a pornográf, antiszemita, vagy elfogult politikai tartalmú információk is). Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy felhasználót töröljön, vagy adatait módosítsa. Bár szolgáltató naponta archiválja a hangszerforum.hu adatbázist, mivel a szolgáltatás ingyenes, az esetleges adatvesztésből eredő károkért nem vállal felelősséget. Jelen szerződés a magyar jog hatálya alatt áll, a szerződésben nem szabályozott egyéb kérdésekben a magyar Polgári Törvénykönyv az irányadó. Ezen elektronikus szerződés a regisztrációval létrejön szolgáltató (HANGMESTER-Online Kft.), valamint felhasználó (Te/Ti/Ön/Önök) között az alábbi pontok alapján: A hangmester fórum oldalt bárki szabadon igénybe veheti saját véleményének megosztása céljából, mely szolgáltatás jelen feltételeivel díjmentes! A felhasználó az alábbi regisztrációs lap kitöltésével szerződést ír alá, melyben elismeri, hogy az általa beírt adatok (név, telefonszám, postai cím) a valóságnak megfelelnek, s ezen adatokat szolgáltató bármikor ellenőrizheti az oldal hitelességének fenntartása céljából. A szolgáltató a továbbiakban a megadott elérhetőségek segítségével tartja a kapcsolatot felhasználóval, saját, szolgáltatói mobiltelefonszámán (0620 971 8465) pedig 9:00 és 23:00 között a felhasználók rendelkezésére áll az esetleges bejelentkezési problémák megoldása érdekében. Felhasználó elfogadja, hogy a fórumban semmilyen gazdasági vállalkozást reklám céllal nem nevez meg, a fórum működtetőjének üzleti érdekeit sértő oldal hivatkozását nem osztja meg, s nem használja a fórumot üzletszerű kereskedelmi tevékenységre! A HANGMESTER.HU fórumnak továbbra is kiemelt feladata, hogy teret biztosítson a zenészeknek, használt hangszereik gyors értékesítésére! A felhasználó által felvitt adatokért (képek, zenék, információk, stb.) a szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal, a bármilyen hatályos jogszabályba vagy jó erkölcsbe ütköző adatok feltöltéséből eredő jogsértésekért felhasználó teljeskörű felelősséget vállal (ide tartoznak a pornográf, antiszemita, vagy elfogult politikai tartalmú információk is). Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy felhasználót töröljön, vagy adatait módosítsa. Bár szolgáltató naponta archiválja a hangszerforum.hu adatbázist, mivel a szolgáltatás ingyenes, az esetleges adatvesztésből eredő károkért nem vállal felelősséget. Jelen szerződés a magyar jog hatálya alatt áll, a szerződésben nem szabályozott egyéb kérdésekben a magyar Polgári Törvénykönyv az irányadó. Ezen elektronikus szerződés a regisztrációval létrejön szolgáltató (HANGMESTER-Online Kft.), valamint felhasználó (Te/Ti/Ön/Önök) között az alábbi pontok alapján: A hangmester fórum oldalt bárki szabadon igénybe veheti saját véleményének megosztása céljából, mely szolgáltatás jelen feltételeivel díjmentes! A felhasználó az alábbi regisztrációs lap kitöltésével szerződést ír alá, melyben elismeri, hogy az általa beírt adatok (név, telefonszám, postai cím) a valóságnak megfelelnek, s ezen adatokat szolgáltató bármikor ellenőrizheti az oldal hitelességének fenntartása céljából. A szolgáltató a továbbiakban a megadott elérhetőségek segítségével tartja a kapcsolatot felhasználóval, saját, szolgáltatói mobiltelefonszámán (0620 971 8465) pedig 9:00 és 23:00 között a felhasználók rendelkezésére áll az esetleges bejelentkezési problémák megoldása érdekében. Felhasználó elfogadja, hogy a fórumban semmilyen gazdasági vállalkozást reklám céllal nem nevez meg, a fórum működtetőjének üzleti érdekeit sértő oldal hivatkozását nem osztja meg, s nem használja a fórumot üzletszerű kereskedelmi tevékenységre! A HANGMESTER.HU fórumnak továbbra is kiemelt feladata, hogy teret biztosítson a zenészeknek, használt hangszereik gyors értékesítésére! A felhasználó által felvitt adatokért (képek, zenék, információk, stb.) a szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal, a bármilyen hatályos jogszabályba vagy jó erkölcsbe ütköző adatok feltöltéséből eredő jogsértésekért felhasználó teljeskörű felelősséget vállal (ide tartoznak a pornográf, antiszemita, vagy elfogult politikai tartalmú információk is). Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy felhasználót töröljön, vagy adatait módosítsa. Bár szolgáltató naponta archiválja a hangszerforum.hu adatbázist, mivel a szolgáltatás ingyenes, az esetleges adatvesztésből eredő károkért nem vállal felelősséget. Jelen szerződés a magyar jog hatálya alatt áll, a szerződésben nem szabályozott egyéb kérdésekben a magyar Polgári Törvénykönyv az irányadó. Ezen elektronikus szerződés a regisztrációval létrejön szolgáltató (HANGMESTER-Online Kft.), valamint felhasználó (Te/Ti/Ön/Önök) között az alábbi pontok alapján: A hangmester fórum oldalt bárki szabadon igénybe veheti saját véleményének megosztása céljából, mely szolgáltatás jelen feltételeivel díjmentes! A felhasználó az alábbi regisztrációs lap kitöltésével szerződést ír alá, melyben elismeri, hogy az általa beírt adatok (név, telefonszám, postai cím) a valóságnak megfelelnek, s ezen adatokat szolgáltató bármikor ellenőrizheti az oldal hitelességének fenntartása céljából. A szolgáltató a továbbiakban a megadott elérhetőségek segítségével tartja a kapcsolatot felhasználóval, saját, szolgáltatói mobiltelefonszámán (0620 971 8465) pedig 9:00 és 23:00 között a felhasználók rendelkezésére áll az esetleges bejelentkezési problémák megoldása érdekében. Felhasználó elfogadja, hogy a fórumban semmilyen gazdasági vállalkozást reklám céllal nem nevez meg, a fórum működtetőjének üzleti érdekeit sértő oldal hivatkozását nem osztja meg, s nem használja a fórumot üzletszerű kereskedelmi tevékenységre! A HANGMESTER.HU fórumnak továbbra is kiemelt feladata, hogy teret biztosítson a zenészeknek, használt hangszereik gyors értékesítésére! A felhasználó által felvitt adatokért (képek, zenék, információk, stb.) a szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal, a bármilyen hatályos jogszabályba vagy jó erkölcsbe ütköző adatok feltöltéséből eredő jogsértésekért felhasználó teljeskörű felelősséget vállal (ide tartoznak a pornográf, antiszemita, vagy elfogult politikai tartalmú információk is). Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy felhasználót töröljön, vagy adatait módosítsa. Bár szolgáltató naponta archiválja a hangszerforum.hu adatbázist, mivel a szolgáltatás ingyenes, az esetleges adatvesztésből eredő károkért nem vállal felelősséget. Jelen szerződés a magyar jog hatálya alatt áll, a szerződésben nem szabályozott egyéb kérdésekben a magyar Polgári Törvénykönyv az irányadó. Ezen elektronikus szerződés a regisztrációval létrejön szolgáltató (HANGMESTER-Online Kft.), valamint felhasználó (Te/Ti/Ön/Önök) között az alábbi pontok alapján: A hangmester fórum oldalt bárki szabadon igénybe veheti saját véleményének megosztása céljából, mely szolgáltatás jelen feltételeivel díjmentes! A felhasználó az alábbi regisztrációs lap kitöltésével szerződést ír alá, melyben elismeri, hogy az általa beírt adatok (név, telefonszám, postai cím) a valóságnak megfelelnek, s ezen adatokat szolgáltató bármikor ellenőrizheti az oldal hitelességének fenntartása céljából. A szolgáltató a továbbiakban a megadott elérhetőségek segítségével tartja a kapcsolatot felhasználóval, saját, szolgáltatói mobiltelefonszámán (0620 971 8465) pedig 9:00 és 23:00 között a felhasználók rendelkezésére áll az esetleges bejelentkezési problémák megoldása érdekében. Felhasználó elfogadja, hogy a fórumban semmilyen gazdasági vállalkozást reklám céllal nem nevez meg, a fórum működtetőjének üzleti érdekeit sértő oldal hivatkozását nem osztja meg, s nem használja a fórumot üzletszerű kereskedelmi tevékenységre! A HANGMESTER.HU fórumnak továbbra is kiemelt feladata, hogy teret biztosítson a zenészeknek, használt hangszereik gyors értékesítésére! A felhasználó által felvitt adatokért (képek, zenék, információk, stb.) a szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal, a bármilyen hatályos jogszabályba vagy jó erkölcsbe ütköző adatok feltöltéséből eredő jogsértésekért felhasználó teljeskörű felelősséget vállal (ide tartoznak a pornográf, antiszemita, vagy elfogult politikai tartalmú információk is). Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy felhasználót töröljön, vagy adatait módosítsa. Bár szolgáltató naponta archiválja a hangszerforum.hu adatbázist, mivel a szolgáltatás ingyenes, az esetleges adatvesztésből eredő károkért nem vállal felelősséget. Jelen szerződés a magyar jog hatálya alatt áll, a szerződésben nem szabályozott egyéb kérdésekben a magyar Polgári Törvénykönyv az irányadó. Ezen elektronikus szerződés a regisztrációval létrejön szolgáltató (HANGMESTER-Online Kft.), valamint felhasználó (Te/Ti/Ön/Önök) között az alábbi pontok alapján: A hangmester fórum oldalt bárki szabadon igénybe veheti saját véleményének megosztása céljából, mely szolgáltatás jelen feltételeivel díjmentes! A felhasználó az alábbi regisztrációs lap kitöltésével szerződést ír alá, melyben elismeri, hogy az általa beírt adatok (név, telefonszám, postai cím) a valóságnak megfelelnek, s ezen adatokat szolgáltató bármikor ellenőrizheti az oldal hitelességének fenntartása céljából. A szolgáltató a továbbiakban a megadott elérhetőségek segítségével tartja a kapcsolatot felhasználóval, saját, szolgáltatói mobiltelefonszámán (0620 971 8465) pedig 9:00 és 23:00 között a felhasználók rendelkezésére áll az esetleges bejelentkezési problémák megoldása érdekében. Felhasználó elfogadja, hogy a fórumban semmilyen gazdasági vállalkozást reklám céllal nem nevez meg, a fórum működtetőjének üzleti érdekeit sértő oldal hivatkozását nem osztja meg, s nem használja a fórumot üzletszerű kereskedelmi tevékenységre! A HANGMESTER.HU fórumnak továbbra is kiemelt feladata, hogy teret biztosítson a zenészeknek, használt hangszereik gyors értékesítésére! A felhasználó által felvitt adatokért (képek, zenék, információk, stb.) a szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal, a bármilyen hatályos jogszabályba vagy jó erkölcsbe ütköző adatok feltöltéséből eredő jogsértésekért felhasználó teljeskörű felelősséget vállal (ide tartoznak a pornográf, antiszemita, vagy elfogult politikai tartalmú információk is). Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy felhasználót töröljön, vagy adatait módosítsa. Bár szolgáltató naponta archiválja a hangszerforum.hu adatbázist, mivel a szolgáltatás ingyenes, az esetleges adatvesztésből eredő károkért nem vállal felelősséget. Jelen szerződés a magyar jog hatálya alatt áll, a szerződésben nem szabályozott egyéb kérdésekben a magyar Polgári Törvénykönyv az irányadó. Ezen elektronikus szerződés a regisztrációval létrejön szolgáltató (HANGMESTER-Online Kft.), valamint felhasználó (Te/Ti/Ön/Önök) között az alábbi pontok alapján: A hangmester fórum oldalt bárki szabadon igénybe veheti saját véleményének megosztása céljából, mely szolgáltatás jelen feltételeivel díjmentes! A felhasználó az alábbi regisztrációs lap kitöltésével szerződést ír alá, melyben elismeri, hogy az általa beírt adatok (név, telefonszám, postai cím) a valóságnak megfelelnek, s ezen adatokat szolgáltató bármikor ellenőrizheti az oldal hitelességének fenntartása céljából. A szolgáltató a továbbiakban a megadott elérhetőségek segítségével tartja a kapcsolatot felhasználóval, saját, szolgáltatói mobiltelefonszámán (0620 971 8465) pedig 9:00 és 23:00 között a felhasználók rendelkezésére áll az esetleges bejelentkezési problémák megoldása érdekében. Felhasználó elfogadja, hogy a fórumban semmilyen gazdasági vállalkozást reklám céllal nem nevez meg, a fórum működtetőjének üzleti érdekeit sértő oldal hivatkozását nem osztja meg, s nem használja a fórumot üzletszerű kereskedelmi tevékenységre! A HANGMESTER.HU fórumnak továbbra is kiemelt feladata, hogy teret biztosítson a zenészeknek, használt hangszereik gyors értékesítésére! A felhasználó által felvitt adatokért (képek, zenék, információk, stb.) a szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal, a bármilyen hatályos jogszabályba vagy jó erkölcsbe ütköző adatok feltöltéséből eredő jogsértésekért felhasználó teljeskörű felelősséget vállal (ide tartoznak a pornográf, antiszemita, vagy elfogult politikai tartalmú információk is). Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy felhasználót töröljön, vagy adatait módosítsa. Bár szolgáltató naponta archiválja a hangszerforum.hu adatbázist, mivel a szolgáltatás ingyenes, az esetleges adatvesztésből eredő károkért nem vállal felelősséget. Jelen szerződés a magyar jog hatálya alatt áll, a szerződésben nem szabályozott egyéb kérdésekben a magyar Polgári Törvénykönyv az irányadó. Ezen elektronikus szerződés a regisztrációval létrejön szolgáltató (HANGMESTER-Online Kft.), valamint felhasználó (Te/Ti/Ön/Önök) között az alábbi pontok alapján: A hangmester fórum oldalt bárki szabadon igénybe veheti saját véleményének megosztása céljából, mely szolgáltatás jelen feltételeivel díjmentes! A felhasználó az alábbi regisztrációs lap kitöltésével szerződést ír alá, melyben elismeri, hogy az általa beírt adatok (név, telefonszám, postai cím) a valóságnak megfelelnek, s ezen adatokat szolgáltató bármikor ellenőrizheti az oldal hitelességének fenntartása céljából. A szolgáltató a továbbiakban a megadott elérhetőségek segítségével tartja a kapcsolatot felhasználóval, saját, szolgáltatói mobiltelefonszámán (0620 971 8465) pedig 9:00 és 23:00 között a felhasználók rendelkezésére áll az esetleges bejelentkezési problémák megoldása érdekében. Felhasználó elfogadja, hogy a fórumban semmilyen gazdasági vállalkozást reklám céllal nem nevez meg, a fórum működtetőjének üzleti érdekeit sértő oldal hivatkozását nem osztja meg, s nem használja a fórumot üzletszerű kereskedelmi tevékenységre! A HANGMESTER.HU fórumnak továbbra is kiemelt feladata, hogy teret biztosítson a zenészeknek, használt hangszereik gyors értékesítésére! A felhasználó által felvitt adatokért (képek, zenék, információk, stb.) a szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal, a bármilyen hatályos jogszabályba vagy jó erkölcsbe ütköző adatok feltöltéséből eredő jogsértésekért felhasználó teljeskörű felelősséget vállal (ide tartoznak a pornográf, antiszemita, vagy elfogult politikai tartalmú információk is). Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy felhasználót töröljön, vagy adatait módosítsa. Bár szolgáltató naponta archiválja a hangszerforum.hu adatbázist, mivel a szolgáltatás ingyenes, az esetleges adatvesztésből eredő károkért nem vállal felelősséget. Jelen szerződés a magyar jog hatálya alatt áll, a szerződésben nem szabályozott egyéb kérdésekben a magyar Polgári Törvénykönyv az irányadó. Ezen elektronikus szerződés a regisztrációval létrejön szolgáltató (HANGMESTER-Online Kft.), valamint felhasználó (Te/Ti/Ön/Önök) között az alábbi pontok alapján: A hangmester fórum oldalt bárki szabadon igénybe veheti saját véleményének megosztása céljából, mely szolgáltatás jelen feltételeivel díjmentes! A felhasználó az alábbi regisztrációs lap kitöltésével szerződést ír alá, melyben elismeri, hogy az általa beírt adatok (név, telefonszám, postai cím) a valóságnak megfelelnek, s ezen adatokat szolgáltató bármikor ellenőrizheti az oldal hitelességének fenntartása céljából. A szolgáltató a továbbiakban a megadott elérhetőségek segítségével tartja a kapcsolatot felhasználóval, saját, szolgáltatói mobiltelefonszámán (0620 971 8465) pedig 9:00 és 23:00 között a felhasználók rendelkezésére áll az esetleges bejelentkezési problémák megoldása érdekében. Felhasználó elfogadja, hogy a fórumban semmilyen gazdasági vállalkozást reklám céllal nem nevez meg, a fórum működtetőjének üzleti érdekeit sértő oldal hivatkozását nem osztja meg, s nem használja a fórumot üzletszerű kereskedelmi tevékenységre! A HANGMESTER.HU fórumnak továbbra is kiemelt feladata, hogy teret biztosítson a zenészeknek, használt hangszereik gyors értékesítésére! A felhasználó által felvitt adatokért (képek, zenék, információk, stb.) a szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal, a bármilyen hatályos jogszabályba vagy jó erkölcsbe ütköző adatok feltöltéséből eredő jogsértésekért felhasználó teljeskörű felelősséget vállal (ide tartoznak a pornográf, antiszemita, vagy elfogult politikai tartalmú információk is). Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy felhasználót töröljön, vagy adatait módosítsa. Bár szolgáltató naponta archiválja a hangszerforum.hu adatbázist, mivel a szolgáltatás ingyenes, az esetleges adatvesztésből eredő károkért nem vállal felelősséget. Jelen szerződés a magyar jog hatálya alatt áll, a szerződésben nem szabályozott egyéb kérdésekben a magyar Polgári Törvénykönyv az irányadó. Ezen elektronikus szerződés a regisztrációval létrejön szolgáltató (HANGMESTER-Online Kft.), valamint felhasználó (Te/Ti/Ön/Önök) között az alábbi pontok alapján: A hangmester fórum oldalt bárki szabadon igénybe veheti saját véleményének megosztása céljából, mely szolgáltatás jelen feltételeivel díjmentes! A felhasználó az alábbi regisztrációs lap kitöltésével szerződést ír alá, melyben elismeri, hogy az általa beírt adatok (név, telefonszám, postai cím) a valóságnak megfelelnek, s ezen adatokat szolgáltató bármikor ellenőrizheti az oldal hitelességének fenntartása céljából. A szolgáltató a továbbiakban a megadott elérhetőségek segítségével tartja a kapcsolatot felhasználóval, saját, szolgáltatói mobiltelefonszámán (0620 971 8465) pedig 9:00 és 23:00 között a felhasználók rendelkezésére áll az esetleges bejelentkezési problémák megoldása érdekében. Felhasználó elfogadja, hogy a fórumban semmilyen gazdasági vállalkozást reklám céllal nem nevez meg, a fórum működtetőjének üzleti érdekeit sértő oldal hivatkozását nem osztja meg, s nem használja a fórumot üzletszerű kereskedelmi tevékenységre! A HANGMESTER.HU fórumnak továbbra is kiemelt feladata, hogy teret biztosítson a zenészeknek, használt hangszereik gyors értékesítésére! A felhasználó által felvitt adatokért (képek, zenék, információk, stb.) a szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal, a bármilyen hatályos jogszabályba vagy jó erkölcsbe ütköző adatok feltöltéséből eredő jogsértésekért felhasználó teljeskörű felelősséget vállal (ide tartoznak a pornográf, antiszemita, vagy elfogult politikai tartalmú információk is). Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy felhasználót töröljön, vagy adatait módosítsa. Bár szolgáltató naponta archiválja a hangszerforum.hu adatbázist, mivel a szolgáltatás ingyenes, az esetleges adatvesztésből eredő károkért nem vállal felelősséget. Jelen szerződés a magyar jog hatálya alatt áll, a szerződésben nem szabályozott egyéb kérdésekben a magyar Polgári Törvénykönyv az irányadó. Ezen elektronikus szerződés a regisztrációval létrejön szolgáltató (HANGMESTER-Online Kft.), valamint felhasználó (Te/Ti/Ön/Önök) között az alábbi pontok alapján: A hangmester fórum oldalt bárki szabadon igénybe veheti saját véleményének megosztása céljából, mely szolgáltatás jelen feltételeivel díjmentes! A felhasználó az alábbi regisztrációs lap kitöltésével szerződést ír alá, melyben elismeri, hogy az általa beírt adatok (név, telefonszám, postai cím) a valóságnak megfelelnek, s ezen adatokat szolgáltató bármikor ellenőrizheti az oldal hitelességének fenntartása céljából. A szolgáltató a továbbiakban a megadott elérhetőségek segítségével tartja a kapcsolatot felhasználóval, saját, szolgáltatói mobiltelefonszámán (0620 971 8465) pedig 9:00 és 23:00 között a felhasználók rendelkezésére áll az esetleges bejelentkezési problémák megoldása érdekében. Felhasználó elfogadja, hogy a fórumban semmilyen gazdasági vállalkozást reklám céllal nem nevez meg, a fórum működtetőjének üzleti érdekeit sértő oldal hivatkozását nem osztja meg, s nem használja a fórumot üzletszerű kereskedelmi tevékenységre! A HANGMESTER.HU fórumnak továbbra is kiemelt feladata, hogy teret biztosítson a zenészeknek, használt hangszereik gyors értékesítésére! A felhasználó által felvitt adatokért (képek, zenék, információk, stb.) a szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal, a bármilyen hatályos jogszabályba vagy jó erkölcsbe ütköző adatok feltöltéséből eredő jogsértésekért felhasználó teljeskörű felelősséget vállal (ide tartoznak a pornográf, antiszemita, vagy elfogult politikai tartalmú információk is). Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy felhasználót töröljön, vagy adatait módosítsa. Bár szolgáltató naponta archiválja a hangszerforum.hu adatbázist, mivel a szolgáltatás ingyenes, az esetleges adatvesztésből eredő károkért nem vállal felelősséget. Jelen szerződés a magyar jog hatálya alatt ál
Hozzászólások száma 2005. 12. 02. óta: 66

 
VÁSÁRLÁSI INFO

A HANGMESTER.HU oldalain található anyagok a HANGMESTER-Online Kft. írásbeli engedélye nélkül nem használhatók fel!

HANGMESTER.HU Ügyfélszolgálat: hangmester@hangmester.hu
© Copyright 2003-2024 HANGMESTER.HU .:. Minden jog fenntartva.
. : A tévedés és az árváltoztatás jogát fenntartjuk! . :
A weboldalon feltüntetett árak csak internetes megrendelés esetén érvényesek
és kizárólag aktuális készletünk erejéig, melyről visszaigazoló e-mailben tájékoztatjuk vásárlóinkat/érdeklődőinket.
Minden weboldalunkon leadott rendelés csak akkor tekinthető visszaigazolt megrendelésnek, ha kollégánk e-mailen egyértelműen megerősíti,
hogy az adott termékből van jelenleg készketen általunk megvásárolt és bevételezett modell.
Weboldalunkon feltűntetett árak nem számítanak árajánlattételnek.

CAMPONA HANGSZERBOLT (1222 Nagytétényi út 37. Földszint, New Yorker üzlettel szemben)
NYITVA MINDENNAP: 11:00 - 20:00 | +36-20-323-0641 | hangmester@hangmester.hu