Scott Henderson állat.
Voltam pár éve egy korzusán, amit az Arató Hangszerpincészet szervezett, pár ember volt meghívva. Bejött Scott Henderson a kis gitárjával, meg laptopjával, rádugta az azt hiszem ts808-át és ment a boogie. Többnyire ugyan azt mondtas, amit az oktató videóján is, viszont egy méterről sasolni a jákékát élmény volt. Egyébként meg laza, mint a rigalánc:)
Hát ez elképesztő!!!
Ehhez képest szerintem az alább belinkelt-egyébként le a kalappal- Alex Hutchings is kispályás.
Valahogy azt érzem, hogy amíg Scott Hendersonnál az érzelmek megjelenítése dominál és ennek csupán eszköze a technika, addig a többi ifjú titánnál ez pont fordítva működik, tehát a technika megmutatása a cél és ezt próbálják valamennyire érzelmekkel megtölteni. Talán nem véletlen, hogy általában otthoni felvételeket látni ezekkel a virtuóz gitárosokkal és nem koncertteket. Múltkor amikor Krisztián áradozott Guthrie Govan gitározásáról, megnéztem egy koncertet a tecsőn, de számomra élvezhetetlen volt a teljesen egysíkú érzelemmentes játék miatt. Ismétlem technikailag tökéletes volt, de azt az érzést amit S.H. közvetít a játékával az alábbi koncertrészleten az meg sem közelíti. Mondjuk egy helyben lecövekelve, csak a feje búbját látva, amint a gitárnyakat nézi, ez valóban nem egyszerű... Krisztiánon legalább látom, hogy élvezi amit csinál és bár én nem szeretem azt a fajta zenét, de maximálisan elismerem.
Sco-ban szerintem bőven benne van a dög, szóval nekem bejövős :D
Nem azt mondom hogy ezeket az embereket hallgatom naponta - bár s.h-t elég gyakran - de ha vmi dögös is tud lenni nem csak szép vagy izgalmas, vagy okos, stb az nekem általában bejön :)
Hallgatgattam mindig, mert nagyon sokan istenítik és elképesztően egyedi meg okos zenét csinál, csak nekem hiányzik belőle a dög... abszolút puhapöcs a csávó és még egyetlen szólójában sem hallottam, hogy képes lenne megfogni egy hangot úgy hogy az vadállatul szóljon...
Mivel egyelőre számomra a zenének elsődeleges értelme az érzelmek közvetítése - ami dinamika és erő/erőszak nélkül eléggé nehézkes, mert alapérzelem lévén a düh rengeteg zenei motívumot formál ízesre izgalmasabbra - ezért csak dallam meg harmóniatágítónak szoktam néha hallgatgatni, de S.H.-t sokkalta többre tartom, pont mert ő képes vaddisznó módjára játszani, amellett, hogy durván próbáratesz a harmónizálással is :) Pl, egyik kedvenc szólóm tőle:
A.H. egyébként tényleg hihetetlen, elképesztő tudás, elképesztő intelligencia és fül, csakhát javíthatatlanul halvérű puhapöcs szegény :( Ettől függetlenül amit kiad magából azt az emberiség zenetörténetének aranyból állított mérföldköveinek tekintem Bartók és egyéb zsenik munkája mellett akiket Te is idéztél.
A talicskából meg inkább az instrumentális gitározás következik. Én mondjuk mindkettőt egyformán szeretem, és ha lenne szakmai szemem, akkor azt mondanám egyformán nagy munka és tudás van mindkét műfajban.
Szerintem rengeteg múlik azon hogy ki milyen zenéken nevelkedett. Például az improvizált blues szólóktól, egyenes út vezet egészen Scofiel mesterig. Én valahogy így tudom ezt elképzelni.
A fizikát is csak úgy érti meg az ember, ha beleássa magát és megtanulja. A tudományok már csak ilyenek. Szerencsére vannak olyan zenék is, amiket nem kell megérteni, elég ha csak érezzük. Mozart zenéjét pl. még a csecsemők, vagy az állatok is érzik és megnyugszanak/feltöltődnek tőle. A zeneterápiákban sem A.H.-el "gyógyítanak" és ennek megvan az oka.
Szóval van ilyen is, olyan is. Ez azért jó, mert megvan a lehetőség a választásra. Aki megelégszik azzal, hogy csak olyan zenéket hallgasson, amit elég "csak" érezni, akkor is megtalálja a neki valót; aki meg olyat választ, amit érteni is kell, annak meg kell tanulnia, hogy élvezni tudja.
Én Henderson fúziós gitározását, ha jól emlékszem, a melodic phrasing című videójának megnézése után szerettem meg. Akik "bluesosak" szerintem könnyebben ráharapnak az ő témáira. Meg én például nagyon pihent állapotban bírom csak megemészteni, élvezni az elborultabb zenéit. Gondolom mások sem hallgatnak minden délután VTT-t. Meg S.H-tól sem szeretek mindent, például az Illicit lemeze nekem már sok. Pedig sokan pont azt istenítik. Amik a kedvenceim tőle az a 2 VTT lemez, a Tribal Tech-Face First, meg a 3 blues lemez.
Lehet, hogy nem érettség kérdése, de azért szerintem, ha mindenki végiggondolja a kis zenei életét, akkor láthatja, hogy többnyire az egyszerűbb zenéktől haladt a bonyolultabb felé, tehát én a zenei érettségre gondolok igazából, arra, hogy be kell járj egy utat ahhoz, hogy aztán végül "megérkezhess", és azt mondhasd: "igen, értem!"
Vannak olyan stílusok, amelyeket megfelelő zenei előtanulmányok nélkül elég nehéz értékelni, ez az A.H és S.H. által játszott muzsika is valami ilyesmi, mert a klasszikus értelemben vett melódiák nem erősségei, tehát egy átlag zenehallgató elég nehezen tud benne kapaszkodókat találni..
Ó, én mindent meghallgatok, mert azt gondolom, hogy mindenből lehet tanulni, meg a változatosság sokszor valóban gyönyörködtet, ahogy a mondás tartja, meg mostanában szándékomban áll kicsit jobban belemenni a gitározásba, mert ez az Alex Hutchings, Govan féle gitározás továbbra is baromira lenyűgöz, úgyhogy talán pár év múlva érteni fogom, hogy miről beszél az, aki ezeket a zenéket tartja a legtöbbre!
én asszem az ilyen zenékhez kell egyfajta beállitottság, (már ha a nem vagy hozzászokva, mert a környezetedben sose szólt ilyen)ha az nincs, akkor sosem fogod igazán szeretni, persze ez nem baj, nem lehet mindent, és ez nem érettség kérdése
Én például egymástól igen eltérő muzsikákat szeretek. De ezek aztán tényleg nagyon eltérőek. És ott vannak egymás mellett a lejátszómban..... Mindegyikből megtudom mondani mi az amit szeretek amitől az jó!!!
Értsd meg a világon nincs semmi baj sincs abból hogy nem tetszenek ezek a zenék. Az a fontos hogy nyitott vagy erre és meghallgatod őket! Ezen az úton más muzsikusokban fogod megtalálni azokat akik ugyanúgy iránymutatóak mint ezek ebben (ezek: A. H. , S. H. )
Szia, nem tudom azt már eléggé untam, vettem közben egy új gitárt is így kedvet kaptam új videó felvételéhez.
Nem akarok nyerni, csak kíváncsi voltam a szakmai zsűri véleményére. Mivel nem 2-3 pont közé soroltak én már boldog is vagyok :) Gitározgatok tovább ez a lényeg nem az hogy nyerek-e vagy sem... Legalább is én így látom.
Egyb. köszönöm szépen, örülök ha tetszik az előző videóm!
Miért nem a múltkori videóddal neveztél? Jó az is amivel indultál, viszont az nagyon ütős volt, simán nyernéd vele. Nálam legalábbis.
Kérdeztem már korábban is, hátha most olvasod.
Megkérnélek benneteket,hogy ne gitározzatok már ilyen takonypuding módon,mert idegesít ez a lélektelen ,teljességgel egyenes,rosszul,vagy alig vibrátózott gitárhang! Köszi!
-komlexusos ifjukomcsi timer palántáknak külön kussss! -
Beteszem ide is, bár nem verseny. Habár gondoltam rá, hogy lecserélem erre a nevezésemet, de végülis annyira nem érdekel, a zsűrinek meg nem akarok plusz munkát:) Szóval rápróbáltam egyik kedvenc metal szólómra:
:) "Az emu a madarak osztályának struccalakúak (Struthioniformes) rendjébe, az emufélék (Dromaiidae) családjához tartozó faj." (Wikipedia) :) Amúgy egy egyszerűbb, de szerintem egész jól használható hangkártya (EMU 1212M v2). A zenét Cubaseben írom, MIDI alappal, VSTi hangszerekkel (EZDrummer, Broomstick meg még B4 Hammondot raktam ebbe).
Mondjuk Tankcsapdánál a nyúlást emlegetni pont komoly dolog:D
Bár ebben a műfajban nehéz nagyon egyedit csinálni, de annyira hasonlót is.. mint amit ők csinálnak néha..
:D 13 évesen akusztikuson megírtam a legjobb mérget is:D Reménykedtem, hogy egy ilyen remekmű megírása után Apa belátja, hogy nekem most már kijár az a csodálatos Harley Benton elektoromos:D... De nem...:D Mi az az EMU?:)
A háttérzenét azt mivel/hogy csinálod?
:D ezért félek mindig ilyen populárisabb dallamot/témát írni :) múltkor véletlenül megírtam a Vangelis - Hymn témát 6/8-ban :)... korcsolyapályán az volt a záródal, aztán véletlenül belemászott a fülembe :)
Én azt hiszem hogy ez a kérdés így ebben a formában fel sem merül egy „profi zenészben” mert nem is így közelíti meg a muzsikát. Számára az elmélet nem szempont amely arányával számolni kell egy zenében, hanem az ismeretanyag szükséges része ahhoz, hogy önmagát mind jobban és jobban kifejtse. Az „elmélet” pályánk legelején (jóesetben) nevezhető nevén, mint ismeretanyag amit meg kell értenünk és a feldolgozásban ez már nem elméletként él tovább, hanem egyfajta nyelvezet ahol ez mint eszköz segít kifejezni és kibontani mind mélyebben és sokszínűben a gondolatainkat. De ez már nem könyvekkel és körzővel vonalzóval történik. A legtöbb ilyen művész „kényszer” alatt áll, mert bármit tesz, mindig ugyanazt a hangot találja meg ami jön belőle egyre tudatosabban, és ő ennek a hangnak enged. Ha ez találkozik a közönség ízlésével hurrá, ha nem ő valószínüleg akkor is ezen az úton megy tovább, mert ő ezt hallja. Ez fontos jellemzője az igazi „nagyoknak”. És ettől hiteles. Ezt lehet szeretni , nem szeretni. Az egyiknél tetszik, amit csinál a másiknál nem. A belinkelt videón a szólónak elképesztő íve van és őrületes feszültséget tart végig. Maga a téma (gyönyörű) teremt egy atmoszférát. Sajnos nem jó minőségű ez a felvétel, a basszust nem nagyon lehet hallani. De maga a szóló egy reakció a témára, egy nagyon brutális válasz rá. Maga a téma ráhangol visz valahova, és ott jön. Már 1:40 körül elindul a rázás (még pár akkorddal), és mikor a torzitóval kezd, elképesztő levegővételekkel ad rá súlyt. Ezek mind „színek” amiket használ. 2:50-ig szinte el sem indul, csak hangulatot teremt.. Utána elképesztő dinamikai top indul. Sokkal jobb lenne ha lehetne a zenekarral együtt hallani hiszen ez trió muzsika (a legnehezebb műfaj) elképesztő ahogyan ezzel a dinamikával élnek együtt hárman. 7:20-nál kilépnek az egyharmóniábaól, és elindul a téma harmóniamenete. Ezzel megint dalamosabbá válik a környezet, és végső csapás mikor a második körben duózik a dobossal. A hideg futkos a hátamon. Mikor a duózás után visszajön a basszus lehet hallani a közönség reakcióját. Ott az emberek bele lettek sodorva ebbe a hangulatba és meg is lett a hatása. Nyilván ezeket a dinamikákat és színeket nehéz így egy ilyen felvételen keresztül levenni. De ez egy csodálatos dinamikákkal és színekkel felrakott szóló (szám). Mesterdarab! (Mondjuk nekem megvan a lemez is és élőben is hallottam ezt a nótát )
Egyébként egy időben kifejezetten hallgattam és néha rögzítettem is a Bartók rádió kortárszenei rovatát, igen érdekes dolgok szoktak lenni. Egyszer odatekertem, és komolyan azt hittem, hogy csak valami statikus zörej van rádióadás helyett, és kiderült, hogy valami kortárs dolog szólt
Nekem annak tűnik, még akkor is, ha mögötte nyilván hatalmas zeneelméleti tudás lakozik. Én azt gondolnám, hogy egy profi zenésznek meg kell találnia az összhangot a dallamok és "megfejtés" között, de én pl. az általad linkelt videóban csak egysíkú tekerést hallok, semmiféle dinamikai felépítés nincs, nincs íve a szólónak, tehát a számos eszköz közül csak egyet használ végig, vagyis amíg hallgatni bírtam.., és én egy zsenitől többet várnék..( persze lehet, hogy vannak dalai, ahol ezek rendesen megvannak, nyilván nem ismerem túl jól a munkásságát, ezért is mondtam, hogy könnyen lehet, hogy mindig rossz nótákba botlok bele )
Ácsi, azért annyiban megállopadhatunk, hogy hétköznapi ember legyen a talpán (vagy fülén), aki egy kései Bartók-művet végighallgat. Attól meg lehet a világ egyik legkorszakalkotóbb zeneszerzője.
Szerintem egyáltalán nincs baj azzal hogy neked ezek nem tetszenek. Te megadtad a tiszteletet azzal hogy elmentél és megnézted. Csak azért mert nem tetszik n kell azt gondolni hogy az egy értéktelen öncélú "krix krax"
Értem az álláspontod. Én elég nyitott embernek tartom magam zenei téren, mert mindenféle zenét szívesen meghallgatok, ami jó, és igényes, legyen szó popról, vagy jazzről, talán csak annyi kitétellel, hogy legyen mögötte ember, és ne csak gép!
Éppen ezért időről időre újra nekifutok a Henderson, A.H. féle muzsikosoknak, de vhogy folyton "lepattanok" róluk...lehet, hogy csak rossz dalokba botlok, de ennyiszer egymás után ezt se nagyon tudom elképzelni..
Mindegy is, egyszer lehet, hogy majd ráérzek, hogy mi a jó bennük, elvégre Alapitól rajtad keresztül a Tornóczky Ferikéig mindenki őket isteníti..
Én szeretek ezekről a dolgokról beszélgetni. A magam részéről ezt nem gondolom vitatkozásnak. Szerintem fontos hogy mindenki keresse magának a célt ami miatt hangszert vesz a kezébe, mert eszerint fog magának kedvenceket választani. Továbbá fontos a nyitottság amelyhez zenei alázat kell. Ezek mind fontosak
Ne haragudjatok ,de hülyeség izlésekről vitatkozni ilyen szintű zenészeknek.Kinek a Pap kinek a paplan meg ilyen közhelyeket lehetne rá mondani.Nekem meg Hutchings nem jön be ,Govan meg A.H. kurva jó Hendersonról meg ne is beszéljünk.Izlés dolga.
Alex Machaceket ismeritek?Pl Ő is nagy fusion megfejtő és technikailag is ott van.
Nekem mindig azt tanították, és mindig is ezt kerestem, hogy találd meg önmagad a hangszereden. Ez a legnemesebb feladat amit célul tűzhetsz ki. Én ezt is tanítom.
Természetesen mondandómban az A. H. rövidítés Allan Holdsworthot jelentette.
Még annyit fűznék hozzá: Már sokszor elmondtam, hogy a zenének különböző céljai vannak, és ennek megfelelően ezek hatása is igen eltérő lehet. De a világ dolgait benne a zenéét is, mindig is a különcök az egyediek a megismételhetlenek vitték előre. Ez kreativitás ami messze túlmutat azon hogy valaki tehetségesen gitározik.
Köszönöm mindenkinek :) a fikázás idézőjelben értendő, már sokszor leírtam, hogy "bármilyen építőjellegű kritikát szívesen fogadok", csak ez már nehezen fért ki belőlem éjjel fél háromkor, ne haragudjatok. :)
azt azért hozzátenném, hogy ne kérd azt, "lehet fikázni".
milyen zenész már az olyan, hogy más produktumot fikáz?
pláne, ha amúgy tecnikailag nem ,vagy kevésbé támadható?
ha nem tetszik a stílus amit képviselsz, az nem ok a fikázásra.
kérd ki bárki véleményét, de aki a zenei stílusodat ostorozza, az maximum műkedvelő, de nem zenész.
Hát ideje rálelni, a mai élvonal egyik meghatározó alakja szerintem. Itt az öregek ha beszélnek róla csak A.H.-nak írják.
Leginkább UK-ban mozog. Szerintem akkor vált közismerté igazán,
mióta meghívták a Bluesjamtrackhoz.
Azóta a BOSS egyik endorsere is.
(zeneszerzőként is ismert btw)
"ami az oriási különbség, hogy a Govan mutat be „Robben Ford stílusú” gitározást, meg „Larry Carlton féle lickeket” és nem fordítva."
Na itt a lényeg szerintem is.
Krisztiánon legalább látom, hogy élvezi amit csinál és bár én nem szeretem azt a fajta zenét, de maximálisan elismerem.
