Szerintem semmi nincs akkor, ha vki nem kerül be. Attól még se jobb, se rosszabb zenész nem lesz! A lényeg úgy is az, hogy az ember hosszú távon mit tud letenni az asztalra, egy versenyen elért helyezés semmit nem jelent.
Végül is, felesleges ezen agyalni. Akinek megadják az esélyt az megy és élőben elpengeti a baját. Utána a szünetben sörözünk, meg osztjuk az észt a csajokról meg a fociról.
2010-05-24 12:05 |
#2494
"hát arra biztos nem, hogy kimatekozott pöccre kigyúrt lemez szólók érkezzenek.. "
Jó, hogy nem már lenézendő, ha valaki veszi a fáradtságot, és a lehető legjobbat próbálja nyújtani azáltal, hogy tisztességesen megírja a gitárrészeit..
Én is baromi lusta vagyok, de arra azért adok, hogy a lehető legjobb dolgot adjam ki a kezeim közül!
Amúgy meg jah, attól jó az egész, hogy mindenki másképp gondolja!
A Birta Miki zeneiskola és a OneWay Nyelviskola közös rendezésében
bemutatjuk
I. Gitár és Angol nyelvi tábor
Szajol
2010 Augusztus 9-14
részletek
www.mikibirta.com
info@mikibirta.com
2010-05-24 11:12 |
#2491
Épp ez az, hogy semmi sincs odaírva! Tehát bmi lehet! Jimi Hendrix neve meg semmire sem céloz, egyszerűen történt egy ilyen esemény, hogy kijött egy "új" lemeze, és ezt összekapcsolták egy versennyel. Felesleges lenne ebbe többet belelátni..
én csak emiatt írtam amit:
"A megírt dolgokban pedig sokkal nagyobb munka van, mint abban, hogy vki odaül egy backing track elé, és rápödri az első dolgot, ami eszébe jut! Van, ahol ez a feladat, pl. Birta Miki versenye ilyen volt, de az ujgitaros nem ez a verseny!"
Lacika, aki jelenleg vezet pont nem az a kategória szerintem, a zsűri el fogja dönteni, melyiket díjazza jobban. Viszont szerintem magasról leszarja meg volt-e írva valami vagy nem! Tetszik vagy nem tetszik, ennyi a kérdés. Krisztián is simán mondhatta volna, hogy ezt épp ott improzta azt a szólót nem? Miért hallotta előtte bárki is, beégtek a dallamok előtte bárki fülébe? Nem.
Akkor most tényleg azon vitatkozunk, hogy ki a fasza gyerek, aki megírja és megtanulja, vagy aki játszik egyet séróból?
Mindkettő lehet nagyonszar és nagyon jó. Pont ez fog itt eldőlni, hogy tetszik-e a zsűrinek vagy nem.
én pl. azokat a gitárosokat szeretem, akik még lemezen is improvizálnak. nem feltétlenül jazz, ott van pl. Richie Kotzen, Robben Ford vagy Jimmy Herring
"a zenekarjaimban eszembe nem jutna megírni a szólókat előre"
Nem tudom milyen típusú zenét játszol, így aztán könnyen előfordulhat, hogy okafogyott a feltevés, de nem lehet, hogy egyszerűen csak lusta vagy?
Miből gondolod, hogy mindig ugyanolyan formában leszel, és mindig 100%-ot tudsz nyújtani? (ez persze csak akkor kérdés, ha fontos neked a közönséged )
Mondok egy példát, Daczi Zsolti! Talán a legjelentősebb hatású magyar (virtuóz) gitáros, akinek a szólói sokak agyába beégtek, sok gitáros tanulgatja, vagy szeretné megtanulni őket, mert kurva jól meg voltak írva, fel voltak építve! Ha orrba-szájba csak imprózott volna, ez nem így lenne!
Persze koncerteken ő is variálta a dolgokat néha, de nem játszott homlokegyenesen mást minden este!
Félreértés ne essék, imádom a jó imprókat, olyan arcoktól, akik ha "szarul" is tolják, még akkor is leesik az áll, de ezekből igazán nincs sok!
Lehet én működöm rosszul, de nekem fontosak a szólók, azok a dallamok, amelyekért újra és újra gitárt ragadtam éveken át, és szeretem visszahallani az eredeti verziókat koncerten is!
Számomra aki rockban állandóan mást játszik, az kb. olyan, mintha az énekes minden este random szöveget énekelne random dallamokkal..
Egy Petrucci/Satriani/Vai/egyéb gitárhíró nekem ne improvizálja szét a dalokat, mert azért megyek oda, hogy halljam azt, ami miatt megszerettem, ami miatt jegyet vettem!
Alapvetően nem tudok ezzel vitatkozni, hiszen sacc/kb így igaz.
Talán egy-két gondolat sántít, itt-ott.
„Ennek köszönhetően több embertől is elhangzott már, hogy előny, ha valaki saját szerzeményt mutat, amivel én speciel egyet tudok érteni, ugyanis hosszú távon a jó szerzőket érdemes támogatni, szemben azokkal, akik "csak gitároznak" bele a vakvilágba, de semmi érdemleges önálló munkát nem képesek felmutatni!”
Abban igazat kell adnom, hogy a jó szerzőket kell támogatni, de aki azt állítja, hogy egy jobban sikerült dalocska alapján megtudja ítélni, hogy na igen, ez a pali a „hajja, kend” az hazudik. Egyrészt, kóbor kutya seggét is érheti napsugár, másrészt meg a „"csak gitároznak bele a vakvilágba” arcokról sem tudjuk, hogy mit is tennének le az asztalra lemez formájában.
Ami engem illet és a versenyt, már látom, hol hibáztam. Valóban, ez itt nem csak a puszta játékról szól, annál több kell. Nos, példának okáért az én jelenlegi videómban az a „több” nincs meg.
legjobb példa, ez itt mi már?! röhejesen zseniális és full impro az egész :D beteg állat!
2010-05-23 20:53 |
#2471
Én nem is értem az itt kibontakozó vitát... Ezek szerint vannak itt olyan gitárosok, akiknek nem az az életcéljuk, hogy egy bulin egy tökéletes szólót alkossan ott a pillanat hevében? Ez nekem nagyon fura... Nem mondom hogy a versenyre beadott cuccomban pl. nincs előre kitalált rész, vagy hogy nem szoktam ilyet csinálni mikor videót veszek fel, de pl. a zenekarjaimban eszembe nem jutna megírni a szólókat előre.
Az úgy szerintem ilyen Kirk Hammet féle Pistike színvonal, inkább kínos mint szép vagy jó...
És abban sem értek egyet, hogy a rock gitározásban ez az általános: van pl. Ritchie Blackmoore, vagy Steve Morse, Steve Lukather akikre ez nem jellemző szerintem...
Mi értelme zenélni, mivel emelkedsz a vendéglátó unalmassága és lélektelensége fölé ha minden este ugyanazt játszod? Lehet hogy azért ilyen fura ez nekem mert én alapvetően blues gyökereken nőttem fel és ott elképzelhetetlen kétszer ugyanazt játszani - igen tudom tudom csak 5 hangból építkeznek, meg lassú meg stb, de akkor is, ott live-ban kell tudni kifejezni magad különben kinevetnek...
Hát ez-az. hogy nem. Mármint véleményem szerint (ami, ugye szubjektív)
Talán, abban egyetértesz velem, hogy a technika mint eszköz tanulható. Ha a lemezt akarom visszahallani, nem megyek el koncertre, hiszen otthon CD-minőségben, kényelemben élvezhetem –akár többedmagammal – a felvett dalokat.
Ha koncertre megyek, arra vagyok kíváncsi, hogy abban a pillanatban mit közöl a művész. Persze, vannak jellegzetes részek, - akár szólón belül is - amit a legtöbb művé bele is csempész, de a varázslat ott kezdődik, amikor becsukja a szemét és jönnek a hangok. Ha úgy érzi bent sírunk, ha haragos szétbombáz, ha jó a kedve …nos az is érezhető. Nos, ez az, ami nem tanulható a technikával ellentétben. Ha valakiben ez a két dolog megvan, az-az igazi csoda.
Mondok példát hirtelen:
Pl: A Purple In Japanja pont azért mestermű, mert varázsoltak, ott abban a pillanatban. Vagy meg kell nézni Kotzen Remember-ét a Rioi koncertjén. Guglin rákeresel, dobja.
Állítom, hogy klasszisokkal jobb, mint a stúdió verzió.
Ettől függetlenül, tisztelem becsülöm azokat akik nagyot alkotnak az általad említett szellemben, hiszen ettől még maradandó és etalon lemezek születnek és mit mondtad ez számít. De koncerten, nekem több kell, mint egy koppra eljátszott lemez, csak gyengébb hangzással.
De, mint mondtam is, nem vagyunk egyformák.
Tudod van , aki dekázik egymilliót a fülén , míg más átveszi a zsugát , megesernyőzi a hátvédet és kilövi a rövid vinklit .
Az első ja , a másodikat jó nézni .
De ezen a versenyen nem voltak ilyen skatulyák, amikről beszélsz! Itt ezer dolog játszhat, és bár ez nem feltétlenül a legszerencsésebb dolog - mármint, hogy nincsenek kategóriák - azzal kell élni, ami adott!
Ennek köszönhetően több embertől is elhangzott már, hogy előny, ha valaki saját szerzeményt mutat, amivel én speciel egyet tudok érteni, ugyanis hosszú távon a jó szerzőket érdemes támogatni, szemben azokkal, akik "csak gitároznak" bele a vakvilágba, de semmi érdemleges önálló munkát nem képesek felmutatni!
Ha ez a gitár megasz(t)ar lenne, akkor vszeg azt néznék, hogy x mennyire képes helyt állni mindenféle stílusban, hogy majd az aktuális trendnek megfelelő skatulyába téve elgitározza azt, amit a "szájába" adnak, de szerencsére ennek semmi piaca sem lenne, főleg nem itthon, úgyhogy itt nem erről szól a történet.
A megírt dolgokban pedig sokkal nagyobb munka van, mint abban, hogy vki odaül egy backing track elé, és rápödri az első dolgot, ami eszébe jut!
Van, ahol ez a feladat, pl. Birta Miki versenye ilyen volt, de az ujgitaros nem ez a verseny!
Az összes "csak" rock gitáros gázosan improvizál, mert nem ez a közeg az, amiben otthonosan mozognak! A műfaj egyszerűen mást kíván meg, és kész!
Vai, Satriani és Petrucci is nagyon jó dolgokat tudnak írni, de az impróik szerintem elég haloványak, mondjuk egy Gambale-hoz, Govan-hez viszonyítva, akik meg ebben mesterek!
Sfogli is inkább megírós gitáros, abban ő is nagyon jó! ( már amikor nem lopja le a csillagokat is az égről ugyebár..
Igen, de a jó improvizáció nem a rockerek erőssége, sztem maradjunk ennyiben..
Azt meg kell hagyni a Guthrie Govan szintű zseniknek, mert ők bámulatosan jól csinálják! Aki azt a szintet mélyen alulról sem veri-már pedig a többség ilyen-, inkább ne erőlködjön közönség előtt!
Nyilván, de a jazz, rock-fusion műfaján kívül a közönség java azért jár koncertekre, hogy azt hallhassa viszont, amit lemezen megszeretett..
Ebbe persze bele-belefér egy-egy szóló megváltoztatása, de pl. az emblematikus Under a Glass Moon-t el tudnád képzelni vmi rögtönzött szar szólóval? ( hogy csak egy példát említsek )
Értem én, hogy mire akarsz rámutatni, csak a kettő nem ugyan az. Úgy gondolom, egy hangszeres versenyen a kötetlen, ösztönös játéknak kellene a főszerepnek lennie. Engem alapvetően az érdekelne, hogyan boldogul az illető egy adott zenei környezetben, spontán. Ha „ki tud jobb dalt írni” , a fő mottó, akkor az ember nyilván egy kész produkcióval rukkol elő.
A kettő nem ugyan az. Persze, lehet, hogy én értelmeztem félre a versenyt. Anno, amikor Blues kategóriában indultam (voltam, vagy 15) a néhai Msat Tv által rendezett Babos, Szekeres és László Attila zsűri gárdával megtámogatott gitárversenyen, élőben kellett egy szellős alapra tolni, ami a csövön kifér. Nem lehetett sávokat vinni, meg ecet. Dob, Bass és tessék, lehet gitározni.
Pl: Ha valaki egy lemezre akar hajladozni, meg villázni az tegye, de én elvárom egy élő koncerten, hogy a muzsika a zenész aktuális lelkiállapotának lenyomata legyen, főleg a szólóknál. Elvégre egy hangszeres szólót nem lehet reprodukálni, csak ismételni. Ha megtesszük, megöljük a varázst. Száraz lesz, unalmas, mesterkélt.
Ezért részesítem előnyben az ösztönösebb hangszereseket. Pl: Az általad említett Petrucci-nál vagy Vai-nál, főleg az utóbbinál érzem az improvizatív készség hiányát. Önmagában nagyszerű, de meg kell nézni, mi van, ha egy ösztönös zseni áll mellette : (ala G3 Malmsteen.)
Fájdalmasan és kiábrándítóan nagy a kontraszt. Pl: Ha egy Malmsteen vagy Gerry Moore vagy Kotzen koncerten saját magát akarná egy szólóban reprodukálni, tökön szúrnám magam. Ezekben az emberekben pont az a nagyszerű és csodálatos –amellett, hogy zseniális dalszerző mind a három – és emeli a „jómunkásember-kisiparosok fölé” , hogy élőben is képesek zseniálisat alkotni, spontán, lazán. Az ösztönös zsenijükből fakadóan.
„Hát, pont, hogy ez a nagy dolog! Abból lesznek ugyanis az igazi DALOK, és aztán később a slágerek, amiket az emberek évek múlva is énekelnek, dúdolnak, fütyülnek! „
Egyetértek, hogy ki mit hoz össze egy lemezre az talán a legfontosabb dolog, de egy hangszeres versenyen, arra vagyok kíváncsi, hogyan gitározik, lazán, ösztönösen, csípőből. De ne vagyunk egy formák és ez a szép ebben. Látunk mindkettőnk igazára példát illetve ellenpéldát.
Hogy ki milyen zeneszerző, azt majd a lemezén bizonyíthatja.
Sztem nem árt kólönválasztani a közönség által fütyült, fülbemászó dallamot a jól megírt szólótól: a laikus nem a szólót figyeli, hanem az énekdallamot. Amiről Te beszélsz, az inkább a "szakmai" résznek fontos.
És stílustól is függ, mennyire szól jól egy improvizáció: van, ahol elengedhetetlen - ez inkább a lazább zenékre igaz. És itt a közönség is élvezi ezeket. Metálnál, vagy pöccre játszott popzenénél nem annyira. De nem csak metál/pop van.
üdv a körünkben és örülök, hogy regeltél.
sok igazság van abban amit írtál, de imprós résznél csak részben érzem annak.
amikor zenekaroztam, magam is sokat impróztam, kell is az, tényleg nem igazi szólós az, aki nem mer-tud hozzászólni azonnal az adott alaphoz.
de a szólók keményebb része, szerintem krisztiánt igazolja, én is a megírt anyagok mellett voksolok.
de néha, fellépésektől és kedvtől is függően, át-át variálgattam a cuccot, de csak mértékkel.
bár ezek már egyén függő dolgok.
tényleg tudni kell imprózni, nehéz dolognak tartom az elsajátítását.
de fasza szólókat talán még nehezebb kisz@rni , olyat ami üssön is, mint egy parasztlengő.
(jó a angyalkás cuccosod. én azt hittem az első beadott anyaghoz hasonló szólót kreálsz. )
" Képzelj csak el egy Dream Theater bulit, ahol Petrucci baszná eljátszani a szólóit rendesen, amelyek miatt egy csomó ember jegyet váltott, helyette össze-vissza imprózgatna, ami eszébe jut... "
Hát az tényleg szar lenne, mert mikor a G3-akon is improvizált valami kegyetlen fos volt szerintem, nagyon buta dolgokat tud játszani impróból, a megírt dolgai viszont jobbak, ezt gondolom ő is érzi. És hogy rátegyek még egy lapáttal, Vai nekem ugyanez a kategória, ő is fényévekkel szarabbakat improvizál szerintem, mint a megírt dolgai, amik előtt amúgy leborulok.
Viszont ott van a Sfogli meg a Guthrie meg a Kotzen, akiknél tökre nem érdekel épp improzni akarnak vagy eljátszák a szólót a lemezről, ugyanolyan szuper mindkettő. Őszíntén megmondom én őket ezért sokkal többre tartom, ha a lemezt akarom hallani beteszem a lemezt, ha valami újat amire azt mondom, hogy azta jó életbe, akkor elmegyek koncertre. Nekem ezek az igényeim, ha csak pár hangot változtat meg valaki és így kicsit más lesz az íze már mosolyog az ember és örül, hogy de jó, hogy mégsem az eredetit játszotta.
" Az improvizáció jó mulatság, és nagyon fontos, de a közönség mindig is többre fogja tartani a jól megírt dallamokat, mint a pillanat szülte csapongásokat. "
Ez kétségtelen. De arról azért ne feledkezzünk meg, hogy van jó, és van rossz improvizáció.
"szerintem egy gitárversenyen fontos az improvizáció"
Már miért lenne fontos? Egy jazz gitár versenyen minden bizonnyal az, de vannak műfajok, amelyeknél sokkal fontosabb, hogy valami rendesen meg legyen írva, és a lemezen megszokott dallamokat hallhassa vissza a közönség a koncertek alkalmával is!
Képzelj csak el egy Dream Theater bulit, ahol Petrucci baszná eljátszani a szólóit rendesen, amelyek miatt egy csomó ember jegyet váltott, helyette össze-vissza imprózgatna, ami eszébe jut...
Na, ugye, hogy szürreális a dolog?
De ez kb. elmondható volna nagyjából az összes vmire való pop-rock-metal csapatról, gitárosról, zenészről..
"Hogy ki mit pakolt össze otthon az egy dolog"
Hát, pont, hogy ez a nagy dolog! Abból lesznek ugyanis az igazi DALOK, és aztán később a slágerek, amiket az emberek évek múlva is énekelnek, dúdolnak, fütyülnek!
Amúgy meg, a megírt dolgok is improvizációkból születnek, hisz mi másból is születhetnének?! Sőt, a megírt dallamokat tekinthetjük a legjobb improvizációk esszenciájának, hiszen többnyire azokat a részeket, dallamokat jegyzi meg a szerző is először, amelyeket a legjobbnak talál, aztán az esetleges "hibákat" addig korrigálja, amíg tökéletesnek nem érzi!
Én pl. minden szólómat imprókból írom, de még a riffjeimet is. Aztán a legjobbakat kidolgozom, lekottázom, és végül kigyakorlom.
Az improvizáció jó mulatság, és nagyon fontos, de a közönség mindig is többre fogja tartani a jól megírt dallamokat, mint a pillanat szülte csapongásokat.
Neem, csak amit linkeltél: a hangzásról, dallamokról egyből az ugrott be, hogy olyan, mintha ő (és konkrétan pl. a Big Sur Moon) keveredne kalasszikussal. :)
Csá'rda!
Alapvetően, jól megfogalmaztad. Így utólag pont ez a gondom nekem is. A víznél is gyengébb lett egy fokkal, pedig az sem egy erős ital..Már, ami a Koncepciót illeti. Alapvetően, egy szellős alapot kerestem, amire gitározhatok kedvemre, (itt bolondra :D ) , de elkapott a hév, oszt ez lett a dologból :D :S (hogy a gyatra hangminőségről már ne is beszéljek) Bár, azt azért tegyük, hozzá: szerintem egy gitárversenyen fontos az improvizáció. Hogy ki mit pakolt össze otthon az egy dolog, aztán, ha beülteted Hendrix meg Malmsteen közé, azt se tudja milyen hangon kezdje, nem hogy min folytassa. :D Aki nem tud improvizálni az számomra szakmunkás, nem több.
Ezért teszek fel most egy másik videót, ami már felvan építve. Színesebb, jobban átgondolt , illetve, hangminőségben sem lóg ki a sorból. Most vágom a hanganyagot a videó alá. Ha már ennyi remek hangszeres tett fel hanganyagot, az a minimum, hogy megtisztelem őket, illetve a nagyérdeműt,- hogy a zsűrit már ne is említsem - egy rendes videóval. No meg magam miatt is, ez a közönség szavazósdi…tudja manó. Nem így szeretnék bekerülni.
Ami a tekerést illeti, az is lesz. Nanááá, nem is bírnám ki, de néha azért majd megállok szusszanni :D
Itt is van egy kis bohóckodás.
http://www.youtube.com/watch?v=wDo_pok0-GU
Főleg „Marcang” bárdistának ajánlom szeretettel. Úgy látom, ő kimondottan szereti a Pózer tekerőgépeket :D (istenem, hogy én ezt mennyire utálom. Ha tudnák mi munka, elhivatottság, alázat és zeneszeretet kell, ugyanakkor igény, a hangszeres biztonság illetve a maximális önkifejezés iránt. Úgy is mondhatnám, mint a festőnek a paletta. Persze tudni kell, alkalmazni is, hogy ne legyen egysíkú. Tipikus hiba, de néha belefut az ember..Pl: Én. ) Na, az a lényeg, hogy ezzel sokkolhatod magad koma
Na, jó hanghalmozást és köszönöm a kritikákat –jót is, rosszat is egyaránt - aztand majd csak lesz valahogy, vagy így-vagy úgy, de az tuti! :)
Üdv: Mika László
Szerintem meg ha szívesen hallgatok egy gitárost akkor az fílinges, ha meg nem akkor szar. Ilyen egyszerű.
Gilmour-t pl imádom de semmivel sem "fílingesebb" mint Malmsteen holott soha nem játszik nyolcadoknál többet egy szólóba. Malmsteen-nek meg annyi fíling van a játékában, hogy akkor is kihallatszik, ha szétteker egy szólót. (legalábbis a régi lemezein.) Uff!
Általánosságban beszéltem, nem hazai pályáról.
A gitárosok nagy részére vszínűleg igaz, amit írsz (technikai képzettséggel jobban tud nagyot alkotni), de van olyan rész, akinek ez nem kell (ez az ösztönös, zseni, feelinges stb.), és egy rész, aki kötötté válik a betanult figurák miatt.
Elég nagy mítoszokat építettek már pl. erre a "nem tudunk kottát olvasni" dologra, amiben nyilván lehet igazság, de az pont nem is kell a zenéléshez, hiszen beszélni anélkül is meg tudunk tanulni, hogy írni, olvasni tudnánk.
Ezen analógia mentén nem feltétlenül kell tudnod, hogy mit csinálsz, ha van füled, és összehasonlítási alapod, hallani fogod, hogy mi jó és mi nem az. (vagy nem, pl. KH )
És talán verselemzési képességek, előtanulmányok nélkül is képes az ember felismerni mondjuk egy költemény művészi értékét, vagy akár hasonlót alkotni, de az biztos, hogy mindezek ismeretében még inkább, hiszen azért valahol ez is egy szakma, aminek vannak megtanulható és megtanulandó részei, amelyek a későbbiekben segítenek jól, még jobban csinálni a dolgod.
Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy akikről beszélsz, azok hazájában évtizedek, századok óta normális zenei képzés folyik, akár általános iskolai szinten is, nem úgy, mint pl. itthon..arról nem is beszélve, hogy sok stílust azok az országok "szültek", ahol a zenészek is éltek.
Tehát ott az alapok sok embernél adottak voltak, így volt honnan elindulni, és volt miből forradalmat csinálni!
Sztem ezt cáfolja a '60-as, '70-es évek gitárosainak nagy része. Nem hinném,h tudatában voltak skáláknak, mire mit kell(illik) játszani, csak játszottak.
Sztem: felling = ösztön.
Szerintem a feelinget az képes elcsípni, aki a számára szükséges, vagyis az általa játszani kívánt stílushoz szükséges technikai elemeket, valamint a "mire mit játszhatom" témakört, vagyis a skálákat már kigyúrta, és attól fogva képes odafigyelni a zenére, a zenésztársaira, mert nem azon kell görcsölnie, hogy a szóló 4. ütemében lévő dinamikai fokozáshoz szükséges technikailag bonyolultabb figurát hogy fogja kijátszani, és nem is arra, hogy a következő hang utáni hangért hova nyúljon a nyakon, hogy az jó is legyen... Mindehhez persze kell az, hogy sok stílusazonos zenét hallgasson az ember, hogy megtanulja a jellemző stílusjegyeket, a helyes frazeálást például.
Ha mindezek adottak, akkor lehet vkiből feelinges gitáros az esetek nagy nagy többségében, mert a percenként 3 hang lefogása rettenetes grimaszolással megspékelve, az nem feeling, hanem lófing..
Úgy, hogy nem pu-kat cserélget hónapokon át, hanem rájön, hogy bal meg jobb kézzel ki tudja hozni (közel vagy pont) azt a hangot, amit az aktuális idol mível.
Én Marci véleményét nagyrészt osztom, számomra pedig a lényeg, hogy élvezet legyen hallgatni, és ezt mind1, hogy hány hanggal érték el...Viszont nem értem, hogy miért kell ilyen hangnemben, és tiszteletlenül beszélni itt más emberekkel, azért mert nekik más a rálátásuk a zenére, vagy mert nem úgy gitároznak, ahogy egyesek szeretnék.Nem értem, mire jó ez az állandó ellenségeskedő hangnem.A zene nem verseny szerintem...
Amellett, hogy létezik az a kategória, hogy valaki csak "pár hangot" tud eljátszani és fikázza a tekerést, emellett létezik a "kigyakoroltam a tekerést" és egy értelmes hangot nem tud kitartani. Így teljes a kép és a kettő egy kategória.
Én meg megragadtam a lelkes amatőr szintjén. Perzse engem mindig vonzott a gyors gitározás, de egyszerűen nem ment. Ám felfedeztem, hogy van ujj a jobb kezemen is, aztán ment a tapping, míg végül rájöttem (egy Paul Gilbert videó nyomán), hogy van egy csomó olyan technika, ami csak az elektromos gitárra jellemző, vagy csak a húros hangszerekre, érdemes rágyúrni azokra (vibrato, nyújtás, stb.)
Köszönöm, ezt nem láttam, így már akkor világos minden, bocs a szarkavarásért.
Én valóban nem vagyok technikás sajnos. Leginkább mert mire annyira fontos lett számomra a gitározás, hogy fejlődni akarjak benne rendesen, addig már kialakult egy átlagos mókuskerék életem amibe nagyon nehéz beleilleszteni a rendszeres gyakorlást, így mikor időm marad inkább csak játszom nem pedig a gyengeségeimet fejlesztem :( Ez remélhetőleg jövőre változik majd :)
A shredder-feelinghuszár dologhoz:
Én úgy látom, hogy ahhoz az iszonyatos sebességhez ahol ma a shredderek tartanak, annyi monoton gyakorlás szükséges - skálázás és arpeggiozás napi sok sok órán át - hogy a legtöbb ilyen zenésznek már kiveszik a napi rutinjából a zenélés, felfedezés, harmonizálás. Végül monoton és ötlettelen lesz amit játszanak. Ez alól én nagyon kevés kivételt látok ma... Kb az igazi shredderek közül Vai, Guthrie az ma aki tényleg tud hihetetlenül eredeti és izgalmas lenni a hangszerén, a többi nekem élvezhetetlenül unalmas 2 perc után... Fél-shredder kategóriából kiemelkedik számomra Eric Johnson, Alex Hutchings és kb más nem...
Én vágyok a techniai tudásra, nem is nézem azt le, hanem pont ellenkezőleg elképesztően tisztelem, mert értem, érzem micsoda munka és kitartás van mögötte.
Viszont amilyen rossz tucat blues gitárossá válni, aki ugyanazokat a BBtől Collinstól és a többi Kingtől meg Claptontól lopott 30 figurát ismételgeti újra és újra, ugyanilyen rossz szerintem shredder katonává válni. A YT tele van ilyenekkel és fél perc után el lehet dönteni, hogy van-e X faktor -Guthrie és Vai - vagy nincs.
Nincs nekem bajom azzal a játékstílussal. El lehet ízlésesen is helyezni az adott számban ezeket, lásd pl Krisztián szerzeményeit. De a folyamatos, öncélú tekerés technikai bravúr és nem az érzelem, mondani való közlésének eszköze. Még egyszer mondom iszonyat munka van ezekben is.
Igazad van. Eddig úgy volt, hogy csak azoknak kerül fel, akiket mindenki pontozott már. Viszont e hónap végén jár le a nevezési határidő, a végeredmény akkor derül ki, ez csak a pillanatnyi állapot, végleges akkor lesz. Indokolt esetben utólag is módosítható egy-egy pontszám, természetesen nem drasztikus változtatásról van szó.
Ezért is jó látni, hogy egy Metallica mennyire népszerű lehet manapság, mert ez azt mutatja, hogy bár ők kurva régen nem divatosak a fősodratú média alapján, mégis óriási tömegeket mozgatnak meg..vagyis van remény a műfajt szerető kezdő zenészeknek is, hogy lesz kinek zenélni..
" mivel már nem egy-két TV-től és újságtól függ a tömegtájékozottság"
-pontosan,ráadásul már nincs szükség a kiadók pénzére sem,hogy fel tudj venni egy rendes lemezt:)))Szerencsére a letöltések miatt a lemezeladás már nem olyan nagy üzlet a multiknak,ezért csökkent az irányított agymosás ,és teret nyertek olyan bandák és zenék amik eddig labdába sem rúghattak volna.Szerencsére ,megint "divat"lett a rendes gitározás:)))
(igen, próbálok a Rockefellerrel--nehéz dió lesz utánad...) 
