Hol lehet Debrecenben 2 mm-s Dunlop Gatort venni? Egyszer tudtam venni a Szent Kislányéknál de azóta sincs. Másfél évig bírta és most csak egy 1.5-es teknősös Dunlopom van. Amegmá döglik.
helló!gondoltam megtöröm a csendet, lenne egy kérdésem...doobie borthers-long train running...vagy akármilyen más funky zene...könnyebb pengetni hajlékonyabb-vékonabb pengetővel?:)
ugyanaz az anyag, jaja.
én emlékbe eltettem ezeket a "próbálkozásaimat" és ha valamikor úgy érzem, hogy ""ma spórolni fogok"", csak kinyitom a dobozkát.
és egyből megyek a boltba pengetőt venni.
kisebb "szólókat" szoktam játszani, de azt meg lehet oldani úgy is, hogy kicsit keméyebben fogom a puha pengetőt, és meghajlítom picit, mintha össze akarnám hajtani, így egyből kemény lesz az eleje. vagy maradok az ujjaimnál...
nincs egy éve, hogy elkezdtem gitározni, majd most fogok tanárt kerseni, hogy fejlődjek erőőteljesebben, egy kerseztény zenekarban játszok, és ott van egy szólógitáros. igenn, és nyilvánosan, csak akkordozni szoktam. majd szép lassan megtanulok szólózni is
hátt..én pl. elektroakus vagyok, tehát én nem támasztom sehová a kezem pengetés közben, mert ugye nálam nagyon befolyásolja a hangzást, hogy mere pengetek...nekünk "előnyös" a hangluknál. Mellesleg én pengetőt ált. magam gyártok. Vajasdoboz oldala:) Én nagyon ouha pengetővel szeretek játszani, és sokszor jobb hangot ad a gitárnak! Persze ez számfüggő, hogy mikor, milyen keménységűvel játszok.
van az az ujjhegyre húzható "műköröm" (banjo-sok szokták használni például) nem tudom mi a neve
hogyan kell felhúzni jól? merről kell a köröm részének lenni? a köröm felől vagy az ujj belső felületénél?
láttam már így is úgy is....
szabolcskandur!!!légyszi nagyon fontos hogy szerezzek egy fém pengetőt!!!!mindegy hogy honnan de légyszi irj emailt ha tudsz valahol!!!(tyityuh@hotmail.hu)köszi szépen.
Hát gratula...
Én tanulok gyermekfejlödést, gyermeklélektanfejlödéssel és pszichológiával!
Ez érdekes, mert úgy tanitják, hohy a gyerekek 99 százaléka a mam szóval kezd, mert az anyával van többet, nem az apával általában...
Meg az elsö szó gügyögésként jön létre és általában két mássalhangzös zöngéstelen mássalhangzókból álló szavak ezek!
Dehogy PENGETÖ! tyii.. csuda gyerek lesz ez, meglásd!
Kellene, kellene... csak nehéz jó bandát összehozni!
Igaz téli szemeszter után készülök összedobni, aránylag jó zenészekböl álló kis 4es csapatot, amiben ZZ Top-ot, Hendrixet, Santanát, ACDC-t, meg Díp Párpölt nyomatnánk!
Találtam egy baszott jó dobost! Egy éve játszik még csak, de a vérében van nagyon!! Nekem állam leesett amikor megküldte elsö összeröffenéskor!
Nem! Bedobom a közönségbe és a felváltva felrakott pengetökböl a miksiálványról leveszem a sorrakövetkezö vastagat!
Otthoni studiózáskor szoktam csak vékonnyal játszani a ritmus szekciót!
De ha épp nincs más, vastaggal is elritmusozom persze! Nekem nem igazán számit a pengetö! Szeretek ujakkal is játszani! Föleg blúúzt...
Hát ja!
Én ritmus munkállatokhoz használok csak véknyakat! 0.60 - 0.88
Szólókra meg 1 mm-en felül! A véknyaknál hamarább beizzad a kezem és kicsúszhat! A vastagnak meg kevesebb ut távolság kell a húrok között!
Ez föleg a Big stubbyra érvényes...
Gitársuliban az első órák valamelyikén volt róla szó,hogy az 1mm feletti vastagságúak valók igazából elektromos gitárra,vékonyabb pengetők szólójátékra nem annyira alkalmasak.De mint sokmindenmás,ez is ízlés kérdése.
basszaros osztálytáram stuby 3 használegyszer kipróbáltam nekem negayon nem jött be nem éreztem az egész pengetőt. szerintem a 1 és 1,50 közti pengetők a jók. aztán biztosan változik majd az izlésem és megszeretem a keményeket.
Ha ezt a tartást összekombinálod azzal,hogy megtolod még hüvelykujjból is,akkor pedig még gyorsabb tudsz lenni! (Ezt tanították nekünk gitársuliban,Al DiMeola is így csinálja pl.)
Malmsteen azzal a tartással éri el azt a gyorsaságot:D
szal mindennek meg van a külön technikája, pl trappolni nem tudsz, ha csak ujjal pengetsz( oda csuklóból vagy akár masszívan karból kell engetni:D)...
Én nem igazán nézem hány órát játszom naponta! Általában mindig kezemben van a gitár...
Filmnézésköben, WC-n , stb.
Valamikor kiesik akár 3 nap is gyakorlás nélkül!
Ha tehetem szorongatom, de nem mondanám magamat túl rendszeres gityósnak!
Természetesen nyári szünetben az a napi 4-5 óra simán megvan!
Képzeljétek!
2 év intenziv gitároás után, rájöttem hogyan tartsam a pengetöt, hogy sokkal gyorsabb legyek...
Mert idáig a hüvelyk, ill. a mutatóujjam hegyeivel szoritottam össze és a hüvelykujj tövének mozgatásával pengetgettem fel-le!
-ez rögzödött be nállam az elejétöl, mert egy Malmsteen koncert DVD-n igy láttam a csóka kezében (igaz, neki balesete miatt volt igy)
És ma este 1 óra próbálgatás után rájöttem hogyan kell tartani! (tudom érdekes, de eddig nem zavart, mert nem játszottam nagyon gyorsan)
De már vagy egy fél éve azon szarakodtam, hoyga z Istenért nem tudok gyorsabban játszani! Elöször betudtam a bal kezemnek, de most rájöttem a titok nyitjára!
Most már csuklóból pengetek, kisujj koptatólapon, pengetöt ráfektetem a mutatóujjam élére ás rálapitom a hüvelykujjam belsö részét.
Mostantól nagyon gyors leszek végre! Már csak kb. egy két óra gyakorlás és sztem megszokom!
Dunlop Stubby-t próbáltad már? Elég kis méretű, csepp alakú és van belőle 1mm-es is. (A Dunlop honlapján csak 2mm-es változatot leltem, de nekem van 1mm-es is, szóval biztos gyártják/gyártották).
Ja, már tudom melyikre gondolsz!
Majd egyszer megpróbálom!
Én olyan vagyok ,hoyg ha uj pengetöre térek, akkor veszek belöle egyböl 10-et...
A legközelebbi a Jazz III.as lesz! Egyszerüen a dunlop anyagai jönnek be nekem! nem kopik, nem csúszik, és szépek a szinei :D
Nem tudom, nekem ez jött be rhytm-re, mert villanygityón nem veszi fel a pengetö hangot, akkusztikuson, meg jól ""perceg""!
Nekem már megvan 2 éve egy fender thin és még nem tört el... :D Az egyik kedvenc pengetöm! Igaz, hogy rendesen kopik, de szebb a hangja töle!
Nekem szinte tökmindegy, a soundban én annyira nem veszem észre, az ujjam nem izzad, mindent meg tudok fogni, persze gömbölyű ne legyen, de ha van olyan "hegyes" mint a fender onnantól nekem mind1.
Ritmusozáshoz Fender thin-t használok! (gondolom ezt érted slim-nek)
Mert jól csattog, föleg akkusztikusnál és az ráfekszik a kezemre!
Viszont szólóknál kell a vastag, mert 1 mm-en alul megfájdul a jobb kezem, ezért használok 1.14-est!
Próbáltam 2.5 és 3.5-ös dunlop-ot, de azt már tulzásnak éreztem!
A tortex 1.14 jó nekem, csak csepp formájúban kellene!
Vékony pengetövel nem tudok szólózni...
Nem tudom, szerintem a dunlop gyártja a legtutibb pengetöket, de persze embere vállogatja!
Nállam Nagyon sokáig az 1.14-es rózsaszin tortex, ill. az 500-as 1,14-es delrin ment!
Most szeretnék a formája miatt váltani JAZZ III.ra, mert nekem ezek a normál, ""átlagos"" pengetök nagynak tünnek, szal az a baj, hogy csak ujhegyekkel fogom a pengetöt, nem úgy ahogy kéne! Tudom, már próbáltam átálni, de én igy szoktam meg és ezért kellene egy kisebb pengetö, hogy ne forduljon ki az ujhegyeim közül!
énefgyszer próbáltama fender fehér heavy csepp alakú penegtőjét. nem volt rossz de annyira nem fogott meg. amiviszont negyon jó volt az a planet waves 1,09 kőporosa.
Na, vettem egy ilyen teckpicket, szürke színű, méretet nemtudom.
Nekem tetszik. Monnyuk én alapban kicsit túl lágyan pengetek sokszor, nem olyna karakteresen, és ez azt is kompenzálta, meg hangzásra is bejön. Bár hídpickupnál nem annyira jó a sound, de nyakinál pl teljesen oké.
ja vagy maratsz egyet egy cnc-s emberrekl és elviszet galvanizáltatni és ott bevonják arannyal, ezüstelvagy amivel akarod. vagy ékszérsz és rendes ezüstből megcsináltatod.