Az 50. házassági évfordulójukra az idős házaspár gyermekeitől egy nyaralást kap az egykori nászútjuk szállodájának ugyan abba a szobájába mint 50 évvel azelőtt.
A "nászéjszaka" után a feleség az orrát a lepedő közepébe fújja.
A férj megszólja érte, mire a feleség így válaszol:
- Tudod, emlékszem 50 évvel ezelőtt szándékosan elvágtad az ujjadat, hogy megvédd a becsületemet! Na most én is ezt tettem veled…!
- Uram! Visszavennék a revolvert, amit ma reggel vásároltam itt?
- Miért, nem működik?
- Nem tudom, de most telefonáltak, hogy az anyósomat elütötte egy autó.
„Sajnálattal tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy ifj. Szamosi Pál
2013.02.12.-én autóbalesetben elhunyt.
A temetéséről a későbbiekben tájékoztatjuk a rokonokat, ismerősöket.
A mély gyász pillanataiban is kötelességemnek érzem, hogy figyelmeztessek mindenkit: bárkivel előfordulhat hasonló tragédia, amely pedig megelőzhető lenne. Szeretett férjem munka után, álmosan indult haza, és elaludt vezetés közben.
Hihetetlen, de néhány héttel ezelőtt megéreztem a bajt: az alábbi céget találtam az interneten, és kértem őt, hogy vegyünk egy ilyen készüléket, amely pont az elalvásos baleseteket előzi meg, nem hagyja elaludni a sofőrt, de ő sokallta az árát.
Szerintem ez már büntetőjogi kategória.
Azt hiszem van olyan hogy vevő szándékos megtévesztése.
Szerintem ha valaki ebbe belemegy, simán el lehet ítélni az eladót.
Persze nem vagyok jogász, de úgy rémlik.
Fickó a pszichiáternél.
A doki felrajzol a táblára egy kört.
- Mi ez?
- Pina.
Felrajzol egy háromszöget.
- Mi ez?
- Pina.
Felrajzol egy néhyzetet.
- Mi ez?
- Pina.
Felrajzol egy egyenes vonalat.
- Mi ez?
- Pina.
Erre a doki:
- Uram, maga pinamániás...
- Én? Maga rajzolta tele pinával a táblát...
Naugye, hogy van némi remény ott 1 kis fejlődésre? Facebookon a szexuál-therápia is felmerült: "azt" kell csinálni vele, amitől egész nap csak azt mondja, hogy "hú" meg "hű" - és ilyenek. Hátha ettől megjavul (és legalább addig se beszél hüjeségeket)
Peavey Tracer 91-es gyártású(21 éves!!!!), USA made hangszer. vintage kinézet(pár helyen lepattogzott a festék), viszont nyílegyenes nyak. Ez már beérett mindenhogy és mindenhol, nem fog vetemedni, még 20 évig simán kitart. Egy baja van: a tremolót élezni kell. Sürgősen eladó külföldre menetel miatt két hétig!!!
Marshall Mf400 Láda K100-as Celestion szórókkal, hibátlan műszaki állapotban, kopott külsővel(néhol szakadt bőr, illetve szakadt első szövet)
A Peavey: AKCIÓÓ!! 40000 Ft (ennyiért hol kapsz 21éves USA made stratót, kurva jó hanggal???)
A Láda: 50000 Ft!!! (alku nincs, külföldre menetel miatt eladó körülbelül két hétig)
5) Egy pár kesztyű
------------------
Egy férfi bemegy a boltba, és így szól az eladó hölgyhöz:
- Egy pár kesztyűt szeretnék a feleségemnek venni, de sajnos nem tudom
a méretét.
- Semmi probléma - mondja az eladó. - Fogja meg a kezem, és mondja meg,
kisebb, vagy nagyobb a felesége keze!
A férfi megfogja, majd örömmel így szól:
- Ó, éppen ekkora!
Az eladó odaadja neki a kesztyűket, majd megkérdi:
- Még valamit?
- Nos, most hogy mondja, vennék neki egy melltartót és egy bugyit is!
A bennszülött törzs tagjai foglyul ejtenek két fehér nőt a dzsungelben.
Van két választásotok ! - mondja a Törzsfőnök
Vagy a Halál, Vagy az Ungi-bungi!
a csajok elszörnyednek, gondolják a Halálnál csak jobb lehet az Ungi-bungi, így hát
emellett döntenek.
Kikötözik az első csajt, végig megy rajta az egész törzs.
A barátnője ezt látván elszörnyed, és közli a főnökkel, hogy ő inkább a halált választja.
mire a főnök: Hát, nem bánom......de előtte egy kis Ungi-bungi!
Kedves férjem!
Azért írom Neked ezt a levelet, hogy elmondjam, végleg elhagylak.
Hét éven keresztül jó feleséged voltam, és semmit nem kaptam érte.
Az utóbbi két hét pedig maga volt a pokol.
A főnököd felhívott, hogy felmondtál, és ez volt az utosó csepp a pohárban.
Múlt héten, amikor hazajöttél, észre sem vetted, hogy megcsináltattam a frizurámat és a körmeimet, a kedvenc ételedet főztem, és este egy vadonat új hálóing volt rajtam. Hazajöttél, két perc alatt megvacsoráztál, aztán miután megnézted a meccset, egyenesen felmentél aludni. Nem mondtad, hogy szeretsz-e még, nem érintettél meg, semmit nem tettél. Vagy hazudsz nekem, vagy nem szeretsz már, bármi is a helyzet, én elmegyek..
Ui.: Ha megpróbálnál megkeresni, inkább ne tedd. A BÁTYÁD és Én
Nyugat- Virginiába költöztünk, együtt. További remek életet!
Az ex-feleséged. mamba
-----------------------------------------------------------------------------
Kedves ex-feleségem!
Semmi nem tette jobbá a napomat, mint az, hogy megkaptam a leveledet.
Valóban hét éve házasodtunk össze, jóllehet Te nagyon távol állsz a jó feleség fogalmától.
Sokat nézek sportot, hogy ezzel próbáljam meg elfojtani az állandó zsörtölődésedet. Nagy baj, de ez van. Észrevettem, hogy levágattad múlt héten a hajad, de az első dolog, ami az eszembe jutott, az volt, hogy "Úgy nézel ki, mint egy férfi!". Az anyám úgy nevelt, hogy inkább ne mondjak semmit, ha nem tudok valami szépet mondani.
Amikor megfőzted a kedvenc ételemet valószínűleg összekevertél a BÁTYÁMMAL, mivel én már hét éve nem eszem disznóhúst.Elmentem lefeküdni, mikor megláttam rajtad az új hálóingedet, hiszen még rajta volt az ára.
Imádkoztam, hogy csak véletlen egybeesés legyen, hogy a bátyám reggel 50 dollárt kért tőlem kölcsön, a hálóinged pedig 49,99-be került..
Mindezek után még mindig szerettelek, és úgy éreztem, meg tudjuk oldani.
Tehát amikor észrevettem, hogy nyertem a lottón 10 millió dollárt, felmondtam a munka- helyemen, és vettem magunknak két jegyet Jamaikába. De mikor hazaértem, Te már nem voltál ott.
Tudom, mindennek oka van. Remélem, olyan életet élsz, amilyet mindig is akartál. Az ügyvédem azt mondta, hogy az alapján a levél alapján, amit írtál nekem, egy fillért sem fogsz tőlem kapni.
Tehát csak óvatosan.
Ui.: Nem emlékszem, hogy mondtam volna valaha, de Carl, a bátyám Carlaként született.
Az állatok az erdőben elhatározzák, hogy viccmondó versenyt rendeznek. Megállapodnak, hogy akinek a viccén akár csak egyvalaki nem nevet, azt megeszik. Nyuszika elmondja a viccét. Mindenki nevet, csak a medve nem. Nincs mit tenni, meg kell enni a nyuszikát. Ezután a róka mondja el a viccét. Senki sem nevet rajta, csak a medve.
- Te meg min röhögsz? - kérdezik a medvétől.
- Hát a nyuszika viccén.