Nem kicsit van eltévedve az eladó! A Studio Bass festése, valami gányolmány!A potik, hmmm a jó Isten sem tudja, miről bányászták.A híd hiánya fel sem tűnt a tisztelt árusnak.A hirdetés egyetlen értelmes megfogalmazása: ,amennyiben az utolsó nullát elhagyja.....Külön felhívnám becses fegyelmetek a mondatban szereplő "eldanám"szóra!
Egy 42 éves férfit hivatalosan is hátrányos helyzetűnek ítéltek a metálfüggősége miatt Svédországoban, jelenti a Global Post. Roger Tullgren a saját bevallása szerint 2 éves korában - a bátyja Black Sabbath-lemezének köszönhetően - lett függője a metálzenének, és ez olyan szinten megnehezíti azóta az életét, hogy a svéd állam rokkantsági pótlékkal segíti a konyhai mosogatós bérét. A világ legszerencsésebb férfijáról három pszichológus is megállapította, hogy súlyos metálfüggőségben szenved, ezért hivatalos papírral a kezében bárhol megjelenhet a kedvenc Slayer-pólójában és a munkahelyén szólhat a Megadeth. Túl sokat azonban nem kell majd dolgoznia, mert a zenei rokkantsága miatt évente 300 koncerten kell megjelennie, ezt pedig mindannyian tudjuk mekkora megterhelést jelenthet egy ennyire beteg szervezetnek. Ja, és igen, a képen szereplő úriember a szerencsés fogyatékos!
Az apa bemegy a kisfia szobájába, hogy jóéjszakát kívánjon neki. A gyereknek
lidérces álma van, nyög, sír, forgolódik. Az apja felkölti, és nyugtatgatja,
kérdezi mi baj van. A gyerek elmondja, azt álmodta, hogy Margit nagynéni
meghalt. Apja megnyugtatja, hogy Margit néni teljesen jól van, és betakarja
a gyereket, hogy aludjon tovább.
Másnap Margit nagynéni meghal.
Néhány nap múlva az apa ismét felmegy a fia szobájába, hogy jóéjszakát
kívánjon neki. A fiának ismét lidérces álma van, az apja felkölti és kérdezi
mi baj. A fiú most azt mondja, azt álmodta, hogy a nagypapa meghalt. Apja
megnyugtatja, hogy a nagyi teljesen jól van, és betakarja a gyereket, hogy
aludjon tovább.
Másnap a nagypapa meghal.
Egy hét múlva, hasonlóan, az apa este felmegy a fia szobájába, hogy
jóéjszakát kívánjon neki. A gyereknek ismét lidérces álma van, az apa
felkölti, és kérdezi mi a baj. A gyerek sírva válaszol, hogy azt álmodta,
hogy az apja meghalt. Megnyugtatja a fiát, hogy teljesen jól érzi magát,
betakarja, és mondja neki hogy aludjon csak nyugodtan, minden rendben van.
Az apa visszamegy a hálószobába, lefekszik, de nem tud elaludni, annyira
fél. Másnap reggel halálra van rémülve, mert komolyan hiszi, hogy meg fog
halni. Felöltözik, majd kocsival elindul a munkahelyére, de rettenetesen
óvatosan vezet, nehogy valami baleset történjen. Nem mer ebédelni, mert fél
az ételmérgezéstől. Mindenkit elkerül, mert meg van győződve, hogy valaki
meg akarja ölni. Minden zajra felugrik, minden mozgásra az asztal alá bújik.
Délután hazamegy, az ajtóban találkozik a feleségével.
Atyaúristen! Micsoda szörnyű napom volt! Egész életemben ilyen rosszul még nem
voltam, mondja az asszonynak.
Az asszony válaszol: Neked szörnyű napod volt, hát még nekünk! Képzeld
a postás ma reggel itt halt meg az ajtónk előtt.
Szerintem meg elég konfúz. Mi az hogy mahagóni test? Ha azt írja, hogy hondurasi lefegő test, akkor már rohanok is megvenni, de ez így látszik, hogy tök átverés!
Orbán süti az aranyhalat a Balaton partján.
Jön Kövér, megkérdi: Bolond vagy, miért nem kérsz inkább valamit tőle?
Mire Orbán: már kértem."
Orbán vigyáz a demokráciánkra, Kövér a parlamentarizmusunkra,
Schmitt az anyanyelvünkre, Pintér a törvényességünkre,
Stumpf az Alkotmányosságunkra, Polt a jogainkra, Szijjártó az igazságunkra,
Szalay a sajtó- és szólásszabadságunkra, Matolcsy a pénzünkre,
Selmeczi a nyugdíjainkra... a kecske pedig a káposztánkra.
Ugyan mi bajunk lehetne már?
Hogy jellemezhetnénk Magyarországot István királytól Orbán Viktorig?
- ???
- A Szent Jobbtól a balf@szig..
Csomagol a hosszú külföldi munkára induló magyar,
egy barátja segít neki a pakolásban.
Az egyik bőröndben meglát egy Orbán-képet, rá is förmed a barátjára:
- Ez meg mit keres itt?
- Ha honvágyam lenne, elég ránéznem..
Nem véletlenül hívják a mi kis minipinocsetünket második "napkirály"-nak.
Keleten nem nyugszik, nyugaton meg nem kell !
A Nemzet Golyóstollának szeretettel:
Ne gondolkodj !
Ha gondolkodtál, ne mondd el !
Ha elmondtad, ne írd le !
Ha leírtad, ne írd alá !
Ha aláírtad, ne csodálkozz...
Az orbáni Magyarországon:
A növényektől türelmet, az állatoktól emberséget tanulhatunk.
"Ha a pofázásra generátort lehetne kötni, a Fidesz egymaga kiválthatná
a paksi atomerőművet"
Magyarországot már megszállta tatár, török, osztrák, orosz, német,
de most fordult elő tán először, hogy egy megszállott szállta meg.
És nincs három, szakmájához értő pszichiáter,
aki lemerné írni róla a diagnózist, - azért ez is szomorú..
Lesz-e titkosszolgálat a Fideszizmusban ?
Nem lesz.
Addigra az emberek tudata olyan magas szintre fog fejlődni,
hogy mindenki saját magát fogja letartóztatni.
2012-ben Magyarországon:
- Mi volt régebben, tojás vagy tyúk?
- Régebben minden volt: tojás is, tyúk is!
Orbán látogatást tesz a Vatikánban.
Ahogy találkozik a Pápával, az kezet csókol neki.
A körülötte levő bíborosok ezen teljesen felháborodnak:
- Na de Szentatyám, ez azért túlzás..!
Mire a pápa:
- Ti csak ne szóljatok... ez az ember olyan, mint Jézus Krisztus!
A bíborosok megrökönyödve kérdezik:
- Hogy-hogy?
Erre a pápa:
- Istállóban született, barmok között él, akik imádják,
és százezrek várják a mennybemenetelét...
- Mi vagyok én nektek? -- kérdezi a tömegtől Orbán Viktor a nagygyűlésen.
- Apánk !
- És mi nektek a feleségem ?
- Anyánk !
- És ti mi akartok lenni ?
- Árvák ! ! !
Két öreg néni eteti a galambokat.
Így szól az egyik:
- Ezek a galambok, olyanok, mint a politikusok.
- Miért?- kérdi a másik.
- Mert amíg lent vannak a földön, addig a kezünkből esznek,
aztán ahogy felkerülnek csak sz@rnak a fejünkre.
A közmunka program keretében, a munkanélküli állatok tornapályát
építenek az erdőben. A nyuszi talicskázza a sódert, a róka vizet hord,
a farkas keveri a betont, a medve döngöli az alapot, a sün támasztja a
zsalufákat, amiket a bagoly szögez össze. Egyedül a ló lustálkodik
egész nap egy fa alatt. Az állatok felháborodva reklamálnak:
- Ide figyelj, te ló! Ez mindnyájunk közös ügye, te miért lustálkodsz?
Te miért nem veszel részt a munkánkban? Mire a ló:
- Amit ti ezért kaptok, az nekem már születésem óta
itt lóg a lábam között...
Szabad-e a Fideszt bírálni?
- Elviekben igen, de ez olyan, mint a tigris seggét nyalni.
Nem valami nagy élvezet, viszont roppant veszélyes...
- Hogy hívják a kisnyugdíjast a piacon?
- Szárny és fejvadász.
Szeretem a választási kampányokat.
Ilyenkor tele vannak a kandeláberek Fideszes politikusokkal.
Házaspár vásárol a szupermarketben. A férj beletesz a kocsiba egy huszonnégyes karton Heinekent. Az asszony döbbenten nézi. A férj mentegetődzni kezd.
- Most akciós, csak 3000 Ft.
- Ezt nem engedhetjük meg magunknak. - mondja szigorúan az asszony és visszateszi a sört.
Vásárolnak tovább, majd a feleség betesz egy 6000 Ft-os tégely krémet a kocsiba. A férj
rákérdez.
- Ez mi?
- Az arckrémem. Gyönyörűnek fogok kinézni tőle.
- Ezt a Heineken fél áron tudja...
Megnyílik egy új üzlet, ahol a nõk férjet vásárolhatnak maguknak.
A bejáratnál az alábbi utasítás olvasható:
- Az üzletet csak EGYSZER látogathatják meg.
- 6 emelet van, a férfiak tulajdonságai emeletenként javulnak.
- Bármelyik férfit kiválaszthatják az adott emeleten, vagy felmehetnek a következõ szintre.
- Elõzõ emeletre visszamenni nem lehet.
Egy hölgy úgy dönt, hogy kipróbálja az üzletet, és partnert keres magának.
Az elsõ emelet ajtaján a következo felirat várja: "Ezeknek a férfiaknak van munkája" A nõ úgy dönt, hogy megnézi a következõ emeletet.
A második emelet ajtaján ez áll: "Ezeknek a férfiaknak van munkája és szeretik a gyerekeket." A nõ továbbmegy.
A harmadik emeleten: "Ezeknek a férfiaknak van munkája, szeretik a gyerekeket és félelmetesen jóképuek" Wow, gondolja a nõ, és továbbmegy.
A negyedik emeleten: "Ezeknek a férfiaknak van munkája, szeretik a gyerekeket, félelmetesen jóképûek és segítenek a házimunkában"
Hihetetlen, gondolja a nõ, nehezen áll ellen a kísértésnek, de valami ara készteti hogy továbbmenjen.
Az ötödik emelet: "Ezeknek a férfiaknak van munkája, szeretik a gyerekeket, félelmetesen jóképuek, segítenek a házimunkában és romantikusak!"
Úgy dönt, hogy benyit, de az utolsó pillantban megtorpan és felmegy a hatodikra.
Az ajtó ezt találja: "Ön a 31.456.012-es számú látogató. Ezen a szinten nincsenek férfiak, csak azért van, hogy bebizonyítsuk, hogy a nõk sosem elégedettek. Köszönjük a látogatást.
Az utca szemközti oldalán egy hasonló üzlet nyílik, ahol a férfiak kereshetnek maguknak asszonyt.
Az elsõ emeleten vannak a nõk akik szeretik a szexet.
A másodikon a nõk akik szeretik a szexet, és nem bánják ha a férjük idõnként elmegy sörözni a cimbikkel.
A harmadik, negyedig, ötödik, hatodik emeleten még SENKI sem járt...
Szerintem januárban találkozunk, tudod, még a nyáron kérdeztem valamit egy dudorról, s a jövő héten megyek orvoshoz vele. Elviszem Neked DVD-n az apocalyptót meg a másikat, meg ha van még pár film ami kell, szólj azt megnézem mit lehet tenni.
Dehogy is. Megcsinálta még az Apocalypto-t, az Edge of Darknesst, mindkettő tök jó film.
Aztán kibukott, hogy iszik, csalja a feleségét (gyereket csinált a szeretőjének), elvált, zsidózott (ez a filmes világban azért elég masszív öngól), rendőrségi ügye is volt. De azért dolgozik továbbra is, idén is csinált filmet (börtönregény).
Jó színész, és jó rendező, nem kell érte aggódni.
Az anyós azt mondja Ivánnak:
- Iván, drága fiam. Ha meghalok, temessetek a Kreml falába!
- De anyuka - hökken meg Iván -, oda csak a nagy embereket temetik!Az anyós nem nyugszik bele, minden nap ugyanezt mondogatja. Végül Iván nem bírja tovább, és bosszúsan elrohan. Két óra múlva visszajön és lelkesen közli a mamával:
- Na, mama! Elintéztem, hogy a Kreml falába temessék. Ma délután ötkor lesz a temetés!
Apróhirdetés jelenik meg az újságban: "Magas, karcsú, szőke, huszonöt éves, szépnek mondott hajadon kis hibával férjhez menne." Egy férfi telefonon jelentkezik, s megbeszél a hölggyel egy időpontot, amikor felkeresheti a lakásán. Mit tesz isten, a lakás jó környéken van, szép tágas, az ajtót nyitó nő tényleg magas, karcsú, szőke és valóban szépnek mondható. A férfinak ezek után csak egy kérdése van:
- És hol az a kis hiba?
A hölgy az órájára pillant:
- Ilyenkor még az óvodában.
- Hogy van a feleséged?
- Beteg.
- És veszélyes?
- Ilyenkor nem, csak ha egészséges.
A spájzból eltűnik másfél kiló vaj. Akárhogy töri is a fejét a háziasszony, a macska az első számú gyanúsított. Megfogja az állatot, ráállítja a mérlegre. A mutató pontosan egy kiló ötven dekát mutat.
- No - morfondírozik az asszony -, a vaj már megvan. De akkor hol a macska?
A gyerek lázas, orvost hívnak hozzá. Vizsgálat után egyszer csak a doktor szemébe néz, megfogja a kezét és így szól:
- Tessék hozzám őszintének lenni, el tudom viselni a keserű igazságot. Mikor kell iskolába mennem?
- Na, hogy van a lányod?
- Nagyon jól. Szuper állása van, egy nagy cégnél dolgozik közvetlenül a főnöknek, sokszor elkíséri a külföldi útjaira is, és olyan jól dolgozik, hogy rendszeresen kap céges ajándékokat, ékszereket, meg ilyesmi. Céges kocsija is lesz. És a tied?
- Az is kurva, csak én nem tudom ilyen szépen elmondani.
Az idős házaspár harmincadik házassági évfordulóján egy szigetre utazik, ahol a legenda szerint olyan csodálatos fürdő van, amiben megfiatalodnak az emberek. Az üdülésről visszatérve a lányuk várja őket a repülőtéren, de sehol nem látja a szüleit. Egyszer csak odalép hozzá egy fiatal nő, karján egy csecsemővel és megszólítja:
- Lányom, én vagyok az. Ugye nem ismersz meg? Megfiatalított a csodaforrás.
A lány döbbenten kérdezi:- Mama? De ki ez a csecsemő?
- Az apád. Ez a hülye elaludt a vízben.
Az orvos a beteghez:
- A gerincéről készült röntgenfelvételen súlyos elváltozásokat találtunk, de Photoshoppal kijavítottuk!
Az anyós így szól a vejéhez:
- Fiam! Miért öltöztél egy hétköznapi vacsorához talpig feketébe?
- Azzal ne törődjön mama! Egye inkább azt a finom gombapaprikást!
A tanító néni felszólítja Mórickát: Mondjál madarakat!
- A gólyácska, a verébke, a galambka ...
- Ez mind nagyon jó, de nem kell becézni, csak egyszerűen mondj még párat!
- Cin, fecs, szar.
- Kérek egy középkorú villanykörtét.
- Az milyen?
- Olyan jó negyvenes...
Ebből a sok igazságból van ami a mi családunkra is jellemző, a "te raktad el".Viszont ezt a feleségem elismeri, beismeri őszintén. Már az unokánk is mondja neki:"Makika, hova tetted a Lajos barbimat?Mert nálunk mindnek van neve, és folyamatosan megy az esküvő projekt .......
Biztos,hogy nem ugyan az. Amikor chatelek,nem érdekel,ha elírok valamit,nem javítom.Az ember úgy is tudja,hogy csak elírtam,viszont a "muszály" és társaitól elszörnyedek,helytelenül nem szeretek írni...Azt javítom^^
Én direkt megpróbálom mellőzni a rövidítéseket - szerintem azok is "rontó" tényezők, és mindig javítom a hibáimat (ha észreveszem). Persze lehet, hogy figyelmetlenség és a "tudatlanság" nem ugyanaz
Itt nem csak a helyesírással vannak bajok,hanem komoly mondatszerkesztési és fogalmazási bajok vannak,teljes nihil. :D
Lehet hogy azért mert az eredeti szakmám nyomdász,de engem nagyon zavar az ilyen írás. Attól is hülyét tudok kapni,mikor a FB-on a nyomdász ismerőseim,akiknek ez lényegében a szakmájuk,ugyanilyen bénán írnak.