Egy ismerősöm /angol nyelvű/ közvetit az Ifjusági EB-n és elsirta magát...
Figyelemre méltó amit a nyilatkozó sportorvos mondott: "Ahol az élsport kezdődik, ott van vége az egészségnek..."
A harmadik, remélem nem lesz igaz... /de ha létezik a SZ/C/S/ vasárnapig még egy olimpikonnal történik valami/ bizom benne, hogy ez hülyeség...
Én azt hiszem nem nagyon fogom tudni ezt megérteni soha. Ez annyira értelmetlen így, nem hiszem hogy fel tudom dolgozni egykönnyen.Nem ismertem, de akkor is részvétem az egész családjának, barátainak, ismerőseinek.
Nyugodj Békében Kolonics Gyuri
Tudom még mindig nem zenész téma,de sajnos még mindig fájdalmasan aktuális.Egy barátom írt néhány sort Kolóhoz, amit szeretnék most megosztani veletek. Gábor egyébként az ország egyik legjobb sportriportere és ő közvetítette volna a kajak számokon Kolonicsot Pekingben.
"Tudod, Koló, sejtettem, hogy lesz egy nap a nyáron, amikor mindenki rólad beszél. Amikor az emberek éppen úgy a dicsőséged zengik, mint az elmúlt tizenöt év versenyei utáni felemelő pillanatokban. Amikor ezredszer is példaként állítanak kicsik és nagyok, fiatalok és idősek, bátrak és gyávák elé.
Amikor milliomodszor elhangzik az unásig koptatott kérdés, hogy honnan meríted még a motivációt, és egyébként is meddig folytatod még?". Te pedig a védjeggyé vált kisfiús mosollyal az arcodon, a szokásos szerénységgel azt válaszolod: Szeptemberben megnősülök, a többit majd meglátjuk."
Éreztem, Koló, hogy idén még könnyet csalsz az emberek szemébe. Mondjuk augusztus 22-én, legkésőbb 23-án. Amikor Kozmann Gyurival megnyeritek Pekingben az ezret, esetleg az ötszázat. És úgy gondoltam, nem lesz ember a földön, aki úgy érezné, hogy a rólad szóló ódák nincsenek rendjén.
Tudod, Koló, még csak július 15-e van. A könnyeit törölgetve már mindenki rólad beszél. És először az életben mindenki bánja, hogy ilyen gyors voltál"
Még annyit érdemes hozzátenni a hírhez, hogy éppen most mondták be a Duna TV-n, hogy a múlt hónapban saját kérésére végeztek el nála egy teljesm, mindenre kiterjedő sportorvosi vizsgálatot és teljesen rendben találtak nála minden eredményt! Emellett tavasszal több felsőkategóriás versenyen is indult ahol megintcsak komoly orvosi ellenőrzéesk voltak és szintén minden esetben rendben találtak mindent!
Ez még szörnyűbbé teszi a dolgot! Részvétem a családjának!
Nézd, szerintem ezt egyrészt méltatlan ebben a pillanatban feszegetni, hiszen egy emberileg és sportszakamilag is kiemelkedő személyiség távozott!
Másrészt sajnos a tiltott szerek használatát ezeknél a teljesítményeknél amiket az élsportban produkálnak, egyszerűen álszemérmesség!
Nem vagyok dühös. Csak van egy -két vonalam és úgy tudom Koló nem segített magán. Már ami a mindig egy lépéssel előrébb tartó tiltott szereket jelenti.
Így már érthető, hogy miért volt olyan bús szegény Norum mester az utóbbi időben.. legalábbis az online koncerten már nagyon látszott, hogy nincs valami rendben. hát nem is volt.
39 éves korában a Phantom Blue egykori húrnyűvő szőkeciklona, JOhn Norum Mester felesége, kisfiának édesanyja hosszantartó betegsége után az égbe költözött..
Szegény JOhnny...
Ciao Michelle!
Bár 73-évesen elmenni valahol természetes, én mégis nagyon sajnálom és nagyon korainak érzem az ő távozását. Bár soha nem találkoztam vele, mégis egy jólelkű embernek tartom, aki emellett szuperinteligens is volt!
Olyan humora volt, amit nem lehet tanulni!
Nyugodjon békében!!!
Antal Imre (1935-2008)
Köztudott, hogy mindenki "Imruskája" karrierje zenészjként indult. Az Erkel Ferenc Zeneművészeti Szakiskola után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, s 1959-ben kitüntetéssel végzett. Az Országos Filharmónia szólistája lett, hangversenykörútjai alkalmával bejárta a fél világot, hét nemzetközi versenyről távozott értékes trófeával. Két ízben VIT-díjat, Bolzanóban a Busoni-versenyen második díjat, 1966-ban Budapesten a Liszt-versenyen első díjat nyert. 1970 körül görcsösödni kezdtek jobb kezén az ujjai, egyre nehezebben játszott, s hamarosan fel kellett adnia zongoraművészi ambícióit. 1972-ben megvált az Országos Filharmóniától és a Magyar Televízió szórakoztató és zenei főosztályán kapott státuszt.
Aláírom, hogy Layne és még sokan mások technikásabbak és hangterjedelmük is nagyobb, de ahogy Anselmo énekel, az párját ritkítja...Mindig szerettem a hangját( korai Pantera időkben meg csinált még durva sikolyokat is...), de legjobban a Down és a Reinventing the Steel-korszakos Pantera éráját szeretem. Kevesen tudnak ekkora érzéssel énekelni, és pont ezért lett ekkora kedvenc...Újabban meg szvsz koncerteken jobb, mint a legutóbbi Down lemezen, szal...
Ahogy a Metallicaban Het, vagy az A.I.C.-ben Layne, úgy Phil sem helyettesíthető mással, és én ez alapján döntöm el, hogy valaki jó énekes-e, vagy sem...
Most olvasom a hírt. Nagyon nagy gitáros volt! A sors iróniája, hogy vasárnap pont az egyik lemezét hallgattam és arra gondoltam, milyen fantasztikus zene ez...
RIP Jeff
Rég nem hallottam már felőle, csak annyit tudtam, hogy betegeskedik. Újabb nagyszerű zenésszel lett kevesebb a világ. Soha el nem hittem volna, hogy azokat a dalokat amik a lemezein megszólalnak tényleg így játszotta fel, de a videói magukért beszélnek, csak ajánlani tudom a zenéit minden, gitár zene kedvelőnek, igazi élmény hallgatni.
Jeff Healey, arguably one of the most distinctive guitar players of our time, died today (Sunday March 2) in St. Joseph’s Hospital, Toronto. He was 41, and leaves his wife, Cristie, daughter Rachel (13) and son Derek (three), as well as his father and step-mother, Bud and Rose Healey, and sisters Laura and Linda.
Funeral and memorial arrangements are pending.
Robbed of his sight as a baby due to a rare form of cancer, retino blastoma, and he started to play guitar when he was three, holding the instrument unconventionally across his lap. He formed his first band at 17, but soon formed a trio which was named the Jeff Healey Band.
After his appearance in the movie Road House, he was signed to Arista records, and in 1988 released the Grammy-nominated album See the Light, which included a major hit single, Angel Eyes. He earned a Juno Award in 1990 as Entertainer of the Year.
Two more albums emerged on Arista, with lessening success as the ’90s passed. Various “best-of” and live packages were released, and he recorded two more rock albums, before turning to his real love, classic American jazz from the ’20s, ’30s and ’40s.
By then, however, Healey was an internationally-known star who had played with dozens of musicians, including B.B. King and Stevie Ray Vaughan, and recorded with George Harrison. Mark Knopfler and the late blues legend, Jimmy Rogers.
A family man with a three-year-old son and a 13-year-old daughter he preferred to stay close to home. “I’ve traveled widely before — been there and done that,” he told friends, determined to avoid the lengthy, exhausting tours that marked his life in his twenties and early thirties.
A long-running CBC Radio series saw him in the role of disc jockey — My Kinda Jazz was a staple for a while, but in recent years he had hosted a programme with a similar name on Jazz-FM in Toronto. A highlight of his broadcasts was always the use of rare — and rarely heard — music from his 30,000-plus collection of 78-rpm records.
As his rock career wound down as the millennium came, he recorded a series of three album of early jazz, playing trumpet as well as acoustic guitar in a band he called Jeff Healey’s Jazz Wizards. The most recent was It’s Tight Like That, recorded live at Hugh’s Room in Toronto in 2005, with British jazz legend Chris Barber as guest star.
At the time of his death he was about to see the release of his first rock/blues album in eight years, Mess of Blues, which is being released in Europe on March 20, and in Canada and the U.S. on April 22. The album was the result of a joint agreement between the German label, Ruf Records, and Stony Plain, the independent Edmonton-based label that has released his three jazz CDs.
Mess of Blues was recorded in studios in Toronto, with two cuts recorded at the Jeff Healey’s Roadhouse in Toronto and two at a concert in London England. The backup group on the upcoming CD — the Healey’s House Band — played with him regularly at the downtown Roadhouse, and at a previous club bearing his name in the Queen-Bathurst area.
Early last year, Healey underwent surgery to remove cancerous tissue from his legs, and later from both lungs; aggressive radiation treatments and chemotherapy, however, failed to halt the spread of the disease.
Despite his battle with cancer, he undertook frequent tours across Canada with both his blues-based band and his jazz group; he was set for a major tour in Germany and the U.K. and was to be a guest on the BBC’s famed Jools Holland Show in April.
Remembered by his musicians — and his audiences — for his wry sense of humour as well as his musical playfulness, Healey was a unique musician who bridged different genres with ease and assurance.
2008-03-03 06:38 |
#360
Ha jól látom, tegnap elhunyt Jeff Healey...41 éves volt...RIP!!!!
Nekem a grunge semmit nem mond szövegben vagy zenében, de amikor a 90-es években a tévé/rádió csak popot vagy rapet nyomott, a metal meg tök underground műfaj volt, legalább az átlag zenehallgató is kapott a torzított gitárokból.
Én soha nem követtem az ő "munkásságát" és különösképpen nem is ismerem annyira a szémait,de ha meghallok egy két számot akkor kivétel nélkül mindig beleborzongok,anélkül,hogy követném az akkordmenetet,vagy egyéb más dolgot.
Ennél nagyobb dolog szerintem nem nagyon van.
na azt pont én is láttam azt a műsort de egyébként vagy 15 másik ilyen listán is az első 5ben van.
én egyébként nem vagyok nagy cobain fun - nálam layne staley iconja lóg - de azt elismerem, hogy valami olyat mutatott meg a zenéből amit addig mások nem vagy alig.