Te egyéni vállalkozó vagy?Mert akkor azért 45 nap.Szja-nál mindig is 30 volt,amit valóban kivárnak:)Ma járt le,de sok helyen olvasom,hogy 1.-től utalnak csak.
A NAV-nak egyébként 45 napra kell utalnia, nem harmincra. És azt ki is szokták várni...sőt. Mert Te nem tudsz inkasszót tenni a számlájukra, nem úgy, mint ők, hogy rohadnának meg az anyjukban.
Árultam a Carvin Nomad kompótot. A következő levélke jött:
tudnál küldeni fényképet a belsejéről?
Így ennyi. Sz megszólítás, se aláírás....
Persze, rögvest állok is neki szétszerelni, és fényképezni, hogy lássad mi van benne. Közben ha akarod orálisan kielégítek hat nigger hosszútávfutót maratonfutás közben. Anyád!
Eddig, amit el akartam adni, azt eladtam. Ha valaki venni akart valamit, az felhívott, megbeszéltük, mikor hol, eljött, próbált, vitte. Ennyi.
Öreg vagyok én már ahhoz, hogy ingyen szórakoztassak bárkit is.
Mostanság már a mailekre sem reagálok, mert aki annyira fillérbaszó, hogy nem tud telefonálni, azzal semmi dolgom.
Így van,egyet is értek veled :)A vevőknek is kell egy normális hozzáállás:)
Én még gondolkodom,mert a NAV még nem utalt.Nem baj,1.-étől már muszáj neki.Aztán eldől.A Jaguaron én is filózom:)
Persze, vannak normák, csak ugye az a baj, hogy ez mindenkinél más. Wing pl. nem csinál/küld képet. És te is ismered, ettől és a stílusától függetlenül egyébként teljesen korrekt partner bizniszben. És többször belefutottam olyanba is, aki küldött plusz képet, lebeszéltük, hogy ekkor és akkor megyek megnézni mert érdekel a cucc, majd egy nappal később szólt, hogy ne menjek, eladta másnak. Tehát a stílus meg a kép nem minden, van üzleti etika is. Pl. én sem adom el a cuccot a többet kínálónak kapásból, ha előtte valakivel tutira lebeszéltem már. És igazad van: az ember el akar adni valamit. De nem létszükséglete eladni azt a cuccot (jó esetben), mert nem ebből él. Úgyhogy a vevői és az eladói kultúra a magánbizniszekben sztem ugyanannyira fontos, míg egy bolt esetében a boltnak kell többet szolgáltatnia. De asszem felesleges tovább ragoznunk, nagyjából egyről beszélünk, legfeljebb az árnyalatok meg a hangsúlyok mások kicsit :)
És hogy ON is legyek: az az AFD nagyon szép, nekem is csorog rá a nyálam, csak az elmút két hónapban két gitárt is vettem, nem futja többre (és ha futná akkor is inkább egy Black Top Jaguar-on gondolkodnék)
oké,tudom,hogy nem boltokról van szó,de a cél ugyanaz.El akar az ember adni valamit.Nem mondom,hogy ki kéne nyalni a másik seggét,de benne van a pakliban,hogy képet küldjek,legyek készséges,stb.Pl. volt,akitől vettem volna multit és udvariasan,köszönéssel indított levélben megkérdeztem,esetleg egy általam gondolt összegért elvihető-e,majd elköszöntem és szignóztam a levelet,ahogy az illik.Válaszban annyi jött:"nincs alku"...Amúgy még esetleg elgondolkodtam volna az ő által kínált áron,de ezek után nem.Van egy minimum,ami elvárható,még a piacon is.Tudni kell eladni is a terméket,ami sok esetben az eladón is múlik.
Bizonyos dolgokban egyetértek, másban meg nem. Azért azt tessék látni, hogy nem boltok hirdetnek (jó esetben) se itt se a GS-en. Magánemberek hirdetnek, akik nem azért árulnak cuccokat, mert ebből élnek, hanem mert ilyen-olyan okból már nem kell nekik. Ergo ne várd el tőlük, hogy úgy kinyalják a vevő seggét, mint ahogy egy bolt(nak kellene). Ugyanakkor a rotokapás/termőföldes/robogós/üléshuzatos cserékből nekem is teljesen elegem van, ezért is szoktam a hirdetéseke beírni, hogy csere csak erre vagy arra. Egyszer még azt is be találtam írni, hogy mással ne keressenek, mert "azokat a leveleket ignorálom" Na ez valakinél nagyon kicsapta a biztosítékot, írt nekem egy jó kis anyázós levelet. Amin jót röhögtem, aztán töröltem. Viszont átfogalmaztam a hidetést, mert az nekem nem áll semmiből, hátha ettől neki is jobb napja lett.
Szia!Örülök,hogy írtál ide a fórumra,ugyanis valóban nem ismerjük egymást,de nem is zárkózom el tőle.Nem szeretném,ha félreértenél!Nem a személyedet akartam megfejteni,mert az lehetetlen ennyi alapján.Viszont tartom magam ahhoz,hogy,ha valamit venni akarok,akkor ilyen stílusú hirdetéseket lépek is át,mert nekem ebben vannak negatív tapasztalataim.Aki el akar adni,annak bizony tudnia kell,hogy vannak olyan emberek,akik azt szeretnék,hogy csak képet kapjanak,vagy jó lenne,ha még pénzt is adnál,csak,hogy elvigyék a cuccod és még csereajánlatok is jönnek,hogy van neki egy vetőgépe,ami kishibás,de legalább használhatatlan és javítani sem lehet,most pedig nem működik,de jól jársz vele.Ezeket tudni kell kezelni,mert a vevő a pénzét fogja neked adni,amiért jó esetben keményen meg is küzdött,vagy csak nyakába esett,mert szerencsés.Boltban sincs kiírva,hogy bizonytalan nézelődők húzzanak innen...Szóval nem haragszom én rád,sem nem akarlak megbántani,de ilyen hirdetést nagyon rossz dolognak tartok.Wingridert személyesen is ismerem,neki vannak hasonló megfogalmazásai,de kicsit azért visszafogottabb.Vele azért is merek bizniszelni,mert ismerem.De nálad más a helyzet.Amit elsőre megtudtam,hogy aki bizonytalan,az s***fej.Ezt ne ródd fel nekem hibaként,hogy engem ez kiábrándít a termékedből:)Amúgy én is volt,hogy belefáradtam,hogy 4-ért hirdetett kispedált,ami a legolcsóbb volt akkor a használtpiacon,megmondta a vevőjelölt,hogy vigyem fel neki Pestre,nem tudom melyik suliba,akkor átveszi.Tudva,hogy Esztergomban található....Szóval tudom miről beszélsz.Ilyenkor beírom a hirdetésbe,hogy nem viszem,posta miként,meg ilyesmi.Ennyivel le lehet rendezni.Futóbolond pedig kiszűrhetetlen,mert nem olvas,meg nem ért...Szóval békesség!
Mellesleg,ahhoz képest amilyen vadember
stílusban voltam itt beállítva,
mesélhetne pl. a legutóbb hirdetett V100
akinek személyesen,minden költség felszámítása
nélkül elvittem a sima V100-t hogy otthon a saját
erősítőjén próbálhassa ki!
Nem jött össze az üzlet,de ez
nem is volt érdekes ,mert értelmesen el tudtunk
beszélgetni.
Üdv.
Kedves Vintage fórumlakók!
Sajnos korábbi rossz tapasztalatok
miatt hirdettem ebben a stílusban.
Elegem volt abból,hogy egyesek azon
szórakoznak,hány hülye kérdést lehet feltenni!
Wingrider stílusa nem érdekel,
bár lehet hogy nyersen fogalmaztam.
Ez a hozzáállás egyesek részéről viszont
érdekes,tekintve hogy nem is ismer személyesen(morschergabe)!!!
Meg van adva a telefonszámom,próbáltál
nálam személyesen érdeklődni?
Hidd el,ha bárki normálisan kérdez
én is normálisan válaszolok!
"Képet nem küldök senkinek, specifikációját bárki megtalálja neten, karcmentes állapotú."
Nekem meg pont ő tűnik "mismásolónak..." Nincs kamerája? Vagy miért nem küld képet?
Sajnos egyáltalán nem biztos,hogy stimmelni fog.Nekem harmadjára sikerült egy tökéletest kifogni,úgyhogy elvileg még kettőnek kéne itthon lennie.Ha megtalálom küldöm azokat is,de most ötletem sincs hol lehetnek,csak egyet találtam.
Köszönöm!Öcsémet kértem meg,mert nincs most egyenlegem,elküldi a címem.Nagyon köszi!Azért,ha valamivel tudom viszonozni,akkor természetesen megteszem! :)
Azért nem szívesen vásárolok mindenkitől.Vannak olyanok,akiktől semmit nem vennék,mert az ember nagyon ellenszenvesen viselkedik.Viszont van olyan bolt is,ahová szívesen megyek vásárolni,még,ha netről olcsóbb is a cumó,mert egyszerűen szeretek az eladóval társalogni és a korrekt kiszolgálás megéri a kis plusz pénzt.Wingridert ismerem,tőle a hasonló stílus nem lep meg,de ez szerintem kicsit erősebb.Wing meg amúgy egy nagyon normális pali.Így viszont ő sem szokott fogalmazni hirdetésben.Tehát,ha nem tutira veszem meg,akkor szerinte s***fej vagyok és kíméljem.Azért ez milyen?:)
No kicsi átalakulás:)Fekete takarólemezek és műanyag a kapcsolón,Gibson szedő a hídnál,nyaknál még a Wilkinson,de oda is keresgélek valamit:)Nagyon brutáljó hang :)
Nézd,ha igen,ha nem,mi értelme van ezen lovagolni még?Mindenki eldönti magának,hogy neki mi mennyit ér meg,ettől én még lelkesedhetek,annak,hogy valaki egy ilyet készül beszerezni.Tényleg kár ezzel foglalkozni.Megértelek,ha Te másként látod,nincs is ezzel baj.Én pedig megint másként.Nekem ezerszer jobban tetszik egy Standard,vagy egy Classic,mint a Studio,mégis a Studioval is elégedett lennék.A Custom pedig,hiába díszesebb pl.,nekem nem tetszik.Ez van.nem vagyunk egyformák.Azt pedig soha nem állítottam,hogy a pénzbeli különbség egyenesen arányos volna a minőségbelivel.Mégis,ha volna rá,inkább Standardot vennék.Autóban,meg másként gondolkodom.És van,amiben megint másként.:)
Persze, ezt meg is értem.
Mint írtad sajnos sokaknak nem megy most a szekér, és ez inkább irigységet vált ki.
Én inkább azt tanultam meg, hogy azt kell becsülni ami van.
Szóval nekem jó lenne a Studio mert nem fényképezkedéshez kell.:)
Az egy másik dolog, hogy nekem a Gibson nem jött be a kezem miatt.
Hmmmm....pedig, ha anyagilag mindkettő elérhető lenne, simán a standardot választanám. Mert szebb. Jobb érzés lenne a kezembe fogni. Ennyi. A hangszer szerelem is, azt pedig nem pénzben mérik.
Nekem nem kell, mert van véleményem.
Mégpedig az, hogy a Studio egyáltalán nem marad el a többitől semmiben.
Az nem igaz, hogy veszek egy jó Epit és van egy olyan gitárom mint a studio.
De úgy gondolom, hogy a csicsás külsőn kívül semmiben nem más egy STD mint egy Studio, ergo ott tényleg nem látom a rengeteg pénzt a különbségben.
Egyfelől, a studióknak eléggé "tapadós" a nyak festése. Egy standard ilyen szempontból igényesebb. Ez jobb játékérzetet jelent szerintem. (Bizonyos esetekben tudtommal van a nyakprofilban is különbség, de ebből van annyi féle-fajta, a faszom sem tudja)
Másrészt a Standard esztétikusabb. Ennyi. Jobban mutat színpadon, jobb érzés ránézni, és gondolom birtokolni is.
De nem tudom, ezt miért kell magyarázni......
Azért ez így elég fura megfogalmazás.
A játékérzet, és az adott hangszer által nyújtott presztízs adja a különbséget.
Tudod, egy 1-es BMW is elvisz A-ból B-be, mégis sokan vesznek 5-t.
Attól függ,mihez viszonyítod.A studiohoz képest,igen.Binding a nyakon,testen,legtöbbször lángolt jávor fedlap,berakásos logo,hangszedők,stb...A V100-hoz képest az anyagok minőségétől kezdve,nagyon sok minden...
Most is lenne rá pénzem, de nem erre. A zene csak hobby, és csak a biznisz és a pluszpénzeimet invesztálom ebbe. Most elkel "remélem" pár dolgom, és így összejön rá a pénz.
Na,egyszer leírtam,a rendszer pedig cenzúrázta
Az a helyzet,hogy Wingriderrel a Gibson Studioról beszéltünk,ami nincs 400 ezer forint és lentebb említve is volt.Ezeket 175-200 közt lehet megkapni,de volt már olcsóbb alternatíva is.A kétszeres,vagy még nem is egészen kétszeres árat pedig azért azt gondolom,lehet,hogy összességében megérné a dolog.Ha nem lenne két gitárra szükségem és beáldoznám a v100-at,akkor nagyon valószínű,hogy be is tudnég szerezni egy Studiot.Wing ezért pirított rám,hogy akkó' mé' nem várok:)Aminek az az oka,hogy tudom,hogy megjelenne olyan kiadás,amire beáldoznék a pénzből.Így meg egy gitárban fog állni és,ha jön hozzá még pénz,akkor eladhatom és vehetek Gibsont,ha be nem számítja a szaki,akitől esetleg majdan veszek.Szóval ez a történet és azt gondolom,hogy kár ezen vitázni,mert nem általánosságban volt mindenki számára üzenet,hogy vegyen Gibsont ezek helyett,hanem ez személyesen nekem szólt,emiatt,mert úgyis az a cél.:)Békesség!
Nagyon nem fog nőni az ára, de mindenképpen jobban, mint a VS6-osé. Nem gondolom, hogy milliós értékű cucc lesz belőle (már csak azért sem, mert már nem gyári: a pukikat kicseréltem Classic 57-re), de egy 30éves Gibbó biztosan többet ér, mit egy 20éves VS6.
Nem nagyon fog nőni a Gibsonod ára. Tömeggyártás van, egy ideje letűntek azok az idők, amikor még 100-200 darabot gyártottak egy szériából (pl. korina Flying V). Attól még persze jól döntöttél!
Pont ezt mondom én is, hogy a V100 TSB-m nagyon kényelmes és kiváló hangú hangszer, és az itthoni szobagitározáshoz a Line6 Guitarport-tal, tökéletesen megfelel, és jelen helyzetben kielégíti az igényeimet. A Gibson legendás, és mivel nem a távol-keleten gyártják, meg merem kockáztatni, hogy a minőségre is kiváló hangszer, és nagyon boldog lennék, ha birtokolhatnék egyet. De vannak prioritások, és jelenleg nem ezt gondolom életcélnak. A gitározás hobbí és nem életcél. Már a koromnál fogva sem tekintek 20 évre előre, legalább is a gitározás szempontjából. 20 év múlva, ha megérem, az is siker lesz, ha egyedül ki tudok menni pisilni.
A "megéri-e a 400e HUF különbség" kérdésre mindenki más választ fog neked adni, és ha jót akarsz nem is hallgatsz senkire, csak magadra. Nekem VS6-osom volt másfél évig, és vallottam (vallom most is), hogy nagyon kényelmes, jól összerakott, jólszólós és jó árú hangszer. Sokáig azt gondoltam, hogy nekem bizony nem is kell Gibbó. Aztán karácsony előtt összegyűlt a pénz, jött egy elég jó ajánlat és bizony megvettem a Gibbó SG Special-t. Akkor még úgy, hogy ki tudja mi lesz belőle, majd azt adom el, amelyiket kevésbé jónak tartok. És a Gibbó maradt. Ami sokkal bonyolultabbá teszi a képletet az az, hogy szerintem a kettő között hangban, kényelemben és minőségben nincs 120e különbség a Gibbó javára. Ha csak ez döntene, akkor azt mondanám, hogy a Gibbó kb. 120e-et ér, ha a VS6-osom tuningolva 60e körül volt. De nemcsak ez dönt. A VS6 húsz év múlva ugyanígy 45-60e között fog érni (inflációt számold rá, én nem tudom...), míg a Gibbó értéke jelentősen nőni fog, mert Gibson és addigra már vintage korú lesz. Tehát - hacsak nem töröm porrá, ami viszont nem áll szándékomban - akkor ennek az értéke folyamatosan nő, míg a VS6-osé nem, azaz befektetésnek sem utolsó. tulképp azt vallom, amit Wing is: ha csak 50-60e pénzed van, akkor vegyél Vintage-et, mert jó hangszer ennyiért, de ha össze tudod kuporgatni a Gibson árát, akkor ne hezitálj, nincs értelme.
Jaja, műxik a zenekar, köszönöm. A basszusgitáros fronton van néha zavar az erőben, lett egy bőgős, aki aztán január elején elment, közben az eredeti basszusgitárosunk azon problémája, amiért nyáron el kellett mennie, megoldódott, és visszajött. Most tanulja gőzerővel a számokat, közben próbahelyet váltottunk, ja és bővült a csapat egy billentyűssel, aki ráadásul remekül vokálozik. Szóval minden okés.
A Variax 500 a tudomány mai állása szerint nem eladó, ugyanis, bár nem tudom úgy szeretni mint egy gitárt, max mint egy nagyon praktikus szerszámot, olyan szinten egyszerűsíti az életemet, hogy ostobaság lenne megválni tőle.
A V100-t meg értsd már meg végre, hogy nem fikázom. Azért, mert Gabe cimborámnak írtam, amit írtam, nem tartom rossz gitárnak. Azt a TSB-t pl, aminek lakksérült volt a feje, tőlem Fenyőkapitányhoz, onnan Sabathoz, majd tőle mittudomén kihez vándorolt, bármikor visszavásárolnám, mert egy igazán jól sikerült darab volt.
Csak tudom, hogy Gabe vár egy összeget, ami fél úton van egy Epi, vagy egy AFD V100, és egy használt Gibson LP Studio között. És tudom, hogy Gibsont szeretne, ezért buzdítottam, hogy inkább kuporgasson hozzá. Napláne, hogy van gitárja, amin addig is tud játszani.
Sírni biztosan nem sírnék egy ilyen teszt után, mert TUDOM, hogy a Gibson jobb hangszer. Az érdekelne viszont, hogy a 400 ezer forintnyi árkülönbség testet ölt-e hangban is, mert ha nem, akkor inkább neked lenne sírni valód, hogy kiadtál ennyi pénzt, aztán alig jobb a cuccod egy "vacak" V100-nál. Az viszont azért engedtessék meg nekem, hogy egy V100-ról (és egyéb Vintage hangszerekről pl VS6 stb.) szóló topicban védjem a saját hangszerem becsületét. Nyilván nem fogok virtuális maflásokért menni és mellet verni a Gibson topicba, de ebben ne kelljen azt hallanom, hogy uszadékfának meg "annak látszó tárgynak" titulálsz egy nekem, és a jelenlegi igényeimnek tökéletesen megfelelő hangszert. Komolyan nem érdekel, hogy te min játszol, és ha majd annyit koncertezek mint te, én is elgondolkodom egy még jobb hangszer beszerzésén. Azt is leírtam, hogy mindenki (ebbe te is beletartozol ám) arra költi a pénzét, amire akarja, és az sem érdekel, hogy ettől kevesebb jut a családnak, vagy emiatt nem veszi meg a harmadik Hummerjét. Szóval abban biztos lehetsz, hogy irigy aztán nem vagyok rád. Tényleg, a zenekar összeállt már?
Volt 3 V100-m is, tudom milyen. Én sem mondtam, hogy rossz. De kurvára nem Gibson. A tisztái pedig kifejezetten gyengék.
És azért ne áltassuk magunkat, egy Gibson akkor is jobban szól. Aki mást mond, azt engedtessék meg, hogy ne gondoljam a továbbiakban szavahihető embernek hangszerek tekintetében.
Bármikor összefuthatunk egy A/B tesztre. Én hozom a Gibsonomat, te a V100-t. Garantálom, őszinte könnyekkel fogsz sírni utána.
Nem hinném, hogy frusztrált lennék. Én inkább azt érzem, több embernek, ahogyan egyre rosszabb a helyzete, a gazdasági környezet változása miatt, és egyre távolabbinak tűnik egy komoly hangszer megszerzése, annál inkább tesz degradáló megjegyzést azokra, akiknek olyan van. És ha az illető nem "ismert zenész" akkor meg még le is büdös sznobozzák, mert komolyabb hangszere van, mint neki.
Nos az van, hogy én nem vagyok egy kurva nagy zenész. Viszont nem fogok szar gitárokon játszani, ha lehet Gibsonom, csak, hogy másoknak jobb kedve legyen, vagy ne érezze magát bárkinél kevesebbnek.
Szerintem nem én vagyok frusztrált, inkább mások irigyek.
De amíg irigyelnek, nincs baj.
Nekem az 'annak látszó tárgy' kifejezést, ha nem is konkrétan fikázásnak, de egy felsőbbrendű lenézésnek mindenképpen tekinteném. Nem akartam ilyen hosszan ezt kifejteni, azért írtam egyszerűbben fikázást. És akkor ezt a "hülye gyerekek játszótere" kifejezést minek tekintsük, inkább ugyanennek a felsőbbrendűségi komplexusnak tudjuk be, vagy ezt már hívhatjuk a fórumtársak fikázásának? Amúgy lehet "fikázni" vagy egyszerűen gitárnak látszó tárgynak nevezni a Vintage-okat, de bármikor oda merem tenni a te bármelyik Ibanezed mellé, és megnézhetjük, hogy van-e köztük annyi különbség hangban, mint árban. Ugyanígy egy Gibson mellé is oda merem tenni, hogy van-e köztük mondjuk 400 ezer Ft különbség hangban. Persze arcoskodni jobban lehet a Gibsonnal, ez tény, és ha lenne annyi pénzem, én is azt vennék, de jelenleg nem szeretnék mondjuk 10 évig kuporgatni, hogy majd akkor gitározhassak. Arról nem beszélve, hogy ha forgatnám a hangszert olyan jól mint mondjuk Jimmy Page vagy Slash, és nem szobai hobby gitáros lennék, hanem nagy színpadokon lépnék fel minden este, akkor esetleg megérné a kuporgatás. És az meg a másik véleményem, hogy mindenki arra költi a pénzét, amire akarja, és nem szólom meg azt sem, ha valakinek csak olcsóbb hangszerre fussa. Valamiért frusztráltnak érezlek mostanában. A GS-en is, meg itt is. Akarsz róla beszélni?
Ember, neked szövegértési nehézségeid vannak! Hol a faszban fikáztam már ezeket?
Egyszerűen annyit írtam, hogy legyen esze, ne költse el a pénzét olyan cuccra, amivel tudom, hogy teljesen boldog nem lenne.
Amúgy meg nincsen Squierem. Hathúros már rohadt régen nincsen. Mert ha olyan kéne, akkor Fendert veszek. Mert csak.
Ami utolsó Squierem volt azt sem azért vettem, mert stratocastert akartam, hanem mert ki akartam próbálni költségkímélő módon, hogy jön be nekem a hét húr. Bejött. Azóta már hét húrosból is Ibanezem van. A Squiert meg eladtam. Igaz még csak egy 7321, de már gyűlik a pénz a Japó 7420 ra, és akkor a 7321 is megy a lecsóba.
Így megy ez.
Mert az annak látszó tárgy soha nem az.
És egy kicsit furán is érzem magam ebben a dologban. Van az a mese, a "Király új ruhája". Csak itt sok pucér király van, és ha nagy ritkán jön valaki, aki ki meri jelenteni, hogy a király meztelen, azt jól megverik, elüldözik, aztán szopkodják tovább egymás faszát, és dicsérik a fasza új ruháikat.
Ezért is ilyen hullaház már ez az egész fórum, és vált szakmai platformból hülye gyerekek játszóterévé.
Wingrider védelmében mondanám,hogy beszélgettünk privátban és volt előzménye ennek a mondatnak.Amúgy ő sem az 500 ezres standarra gondolt,hanem,hogy hajtsak fel egy studiót jó áron.Amúgy már meglévő V100-am mellé meg ne vegyek mégegy hasonló kaliberű gitárt,mert azzal nem jutok közelebb a célhoz,ami valóban majd egy jó Gibson :)
Imádlak Wing...fikázod a "Gibsonnak látszó tárgyakat", mint a Vintage-ok meg Epiphone-ok,ugyanakkor habozás nélkül (vagy tán némi habozással) bevásárolsz egy Fendernek látszó Squier-t. Nekem továbbra is az a véleményem, hogy akinek nincs pénze Gibsonra, kiváló pótlék ár érték arányban a Vintage. Az AFD meg pláne teljesen ok. Nem mindegy, hogy 500 ezret adsz egy gitárért, vagy 70-80 ezret. Természetesen vonatkozik ez a Squier-Fender vonalra is.
Imádlak Wing...fikázod a "Gibsonnak látszó tárgyakat", mint a Vintage-ok meg Epiphone-ok,ugyanakkor habozás nélkül (vagy tán némi habozással) bevásárolsz egy Fendernek látszó Squier-t. Nekem továbbra is az a véleményem, hogy akinek nincs pénze Gibsonra, kiváló pótlék ár érték arányban a Vintage. Az AFD meg pláne teljesen ok. Nem mindegy, hogy 500 ezret adsz egy gitárért, vagy 70-80 ezret. Természetesen vonatkozik ez a Squier-Fender vonalra is.
Imádlak Wing...fikázod a "Gibsonnak látszó tárgyakat", mint a Vintage-ok meg Epiphone-ok,ugyanakkor habozás nélkül (vagy tán némi habozással) bevásárolsz egy Fendernek látszó Squier-t. Nekem továbbra is az a véleményem, hogy akinek nincs pénze Gibsonra, kiváló pótlék ár érték arányban a Vintage. Az AFD meg pláne teljesen ok. Nem mindegy, hogy 500 ezret adsz egy gitárért, vagy 70-80 ezret. Természetesen vonatkozik ez a Squier-Fender vonalra is.
Imádlak Wing...fikázod a "Gibsonnak látszó tárgyakat", mint a Vintage-ok meg Epiphone-ok,ugyanakkor habozás nélkül (vagy tán némi habozással) bevásárolsz egy Fendernek látszó Squier-t. Nekem továbbra is az a véleményem, hogy akinek nincs pénze Gibsonra, kiváló pótlék ár érték arányban a Vintage. Az AFD meg pláne teljesen ok. Nem mindegy, hogy 500 ezret adsz egy gitárért, vagy 70-80 ezret. Természetesen vonatkozik ez a Squier-Fender vonalra is.
Imádlak Wing...fikázod a "Gibsonnak látszó tárgyakat", mint a Vintage-ok meg Epiphone-ok,ugyanakkor habozás nélkül (vagy tán némi habozással) bevásárolsz egy Fendernek látszó Squier-t. Nekem továbbra is az a véleményem, hogy akinek nincs pénze Gibsonra, kiváló pótlék ár érték arányban a Vintage. Az AFD meg pláne teljesen ok. Nem mindegy, hogy 500 ezret adsz egy gitárért, vagy 70-80 ezret. Természetesen vonatkozik ez a Squier-Fender vonalra is.
Sziasztok!
Érdeklődnék hogy a vs6 "felépítése" kompatibilis-e az "eredeti" Gibson koptatóval.Arra gondolok amelyik "teljes" koptató, tehát nem csak az alsó szárny van mint a vs6-on. egy ilyen beszerzésén gondolkodom,érdekelne hogy kell-e rajta alakítani vagy elég csak a gitárba felfúrni a további csavarokat amik még kellenek a az új koptatóhoz. válaszotok előre is köszönöm! :)
Ha találok olyan áron,amennyit ki tudok most adni,akkor veszek,de addig inkább álljon a pénzem gitárban,mert tudom,hogy ez a biztosabb.Arról nem szólva,hogy addig is jó játszani rajta :)De,ha adódik lehetőségem,akkor megcsípek egyet:)
De az Isten áldjon meg, miért veszel megint valami félmegoldást. Ülj le a seggedre, és kuporgassál. Ha valaki Gibsonra vágyik, nem lesz 100% boldog semmi annak látszó tárggyal....
Koreát a hamis cuccok miatt gondoltam.A japó kópiákmost drágák,akkor inkább a Studio 175-ért :)Az nagyon tetszene,de vagy Epi,vagy Paradise lesz :))Bár még a PRS Se singlecut is eszembe jutott,mint alternatíva,de az a 3. lehetőség csak:)Még van nagyjából 2 hetem agyalni :))Amúgy köszi mindenkinek a segítséget és javallatokat! :)