Van egy-két felvételem, itt is közkinccsé tettem párszor, de úgy látszik lemeradtál róla. Egy-két éve leszoktam a mutameg-ről. Nem vagyok túl felvevős kedvemben mostanában :)
Ha kíváncsi vagy küldhetek valamit a méledre.
Miki arról beszélt, hogy vagy hallja valaki a dolgokat vagy nem.
Ha nem hallod az adott dallamra azonnal az akkordokat akkor hiába preferálsz bármit is. Vagy fordítva...mindegy.
Na csak annyit akartam közbeszólni, hogy ez a dolog nem választás kérdése.
Én pl. kurva jól gitározom, de nem tudom kapásból lekísérni az énekest, mint a cigányok.
Igen,nagyon jó amiket a Richie Kotzen mond a "Be inspired.." videóban,és én el is hiszem neki hogy ez NÁLA már így megy,de azt ne felejtsd el,hogy ő egy világklasszis, óriási rutinnal a háta mögött.Ha megnézed a kb17-18 éves korában kiadott oktató videóját,akkor rá fogsz jönni,hogy annó mindent megtanult és komoly tudatos munka van a csávóban:)))Persze,hogy már nem gondolkodik és ösztönös,de kb.úgy mint ahogy mi sem gondolkodunk már az autóvezetésen a jogsi megszerzése után pár évvel:))
Ha lenne rá direkt link, a "Be inspired..." részt linkelném be innen.
2010-01-11 08:27 |
#487
ÉS ez így is van! Tényleg a legjobb példa a Scott Henderson, szóba is került már itt, sztem megkerülhetetlen figura improvizálás témakörben...keni-vágja az elméletet, és emellett olyan feeling és frazír és muzsika ömlik a kezéből, hogy hihetetlen!
A legjobb, hogy ő két oktatóvideót adott ki...egyikben a milyen-akkordra-milyen-skálát témakört boncolgatja, másikban pedig a hogyan-improvizálj-úgy,-hogy-az-szóljon-is-valamiről témakört...
(de még pl. Satriani is azt mondta, hogy be kell vágni az elméletet meg a technikát...aztán vagy tud valaki szívből játszani vagy nem...)
Szerintem se ez a két verzió van. Ha valaki ismeri a skálákat, attól még játszat szívből, agyalás nélkül, sőt neki valószínűleg hamarabb is megy, mert ismeri a "közlekedési útvonalakat" (copyright Senor Miki). És persze az is tud iszonyat nagyot játszani, aki nins trenírozva, hanem egyszerűen csak tehetséges és elengedi magát.
Az viszont szerintem iszonyat gáz, amikor valaki bebasz egy 10 perces szólót, iszonyat arccal "improvizál" és a pentaton 5 hangján kívül mást nem hallasz benne... Ez soha nem lesz improvizálás szerintem, max egy oltári nagy pózer kamu...
Az improvizáció (jelen esetben ez zenei) az emberi önkifejezés egyik formája. Én pont emiatt fordultam a jazz felé 15-16 éves koromban. Mert az önkifejezés érdekelt. Nem mások darbjainak reprodukálása, hanem a saját mondandóm elmondása.
Véleményedben a kétféle gitárostipust szembe állítottad.
Pedig ez a kettő nem mond ellent egymásnak.
Ez alatt azt értem hogy tnault zenész is tud szívből játszani, és autódidakta is tud "pózolni" improvizáció közben. Az hogy a játék mennyire hitelese, vagy átütő, szívbemarkoló sb, az nem ennek függvénye.
Az én egyik kedvenc gitárosomtól egyszer egy riportban megkérdezték hogy mire gondol miközben játszik. Azt mondta semmire, mert az már nagy baj lenne ha akkor gondolkodna a hangokon. De amikor otthon leül gyakorolni, akkor bizony megy az "okoskodás" amit gyakorlásnak hívunk....))
Az improvizáció a gyorsan múló, semmibe omló (vagy Isten emlékezetében megőrzött) műfaj általában. Ez a jellemzője hangsúlyt kapott, s emiatt úgy kezelik az improvizációt, mint a mulandóságot magát - elfojtják, hárítják. Ám még mielőtt az improvizálásról szó esnék, fontos megjegyeznünk: az improvizálásnak nem a zenéhez, nem a művészetekhez, hanem az emberhez van köze. Ahhoz az emberhez, aki valamit oly fokon volt képes elsajátítani, hogy naprakész módon képes azt produkálni. Mindig meghatódunk, ha valaki kotta nélkül koncertezik, ugyanakkor zavarba jövünk, ha valaki kotta, s a betanult reflexek, dinamikus sztereotípiák, a reproduktív emlékezet nélkül játszik, s mégis: zenél.
Elég tudományosan leírtad, amivel egyet is értek. Viszont szerintem mikor improvizációról beszélünk két féle gitáros van:
Az egyik aki minden amit írtál, szabályokkal, skálával tisztában van és minden hangnak a tudatában van az ipmpovizáció közben.
A másik meg aki egy inspirációt elkapva a szívéból játszik az általa rendelkesésre álló tudása kereteit olykor átlépve.
Én inkább a második fajta improvizációt preferálom, mégha az illető nem is egy nagy mágus.
Sőt mondhatom, hogy az első tipusú gitározás engem egy dal erejéig tud lekötni. Bár talán a kettő ötvözete lenne a legjobb.
Ez valami olyasmi mint amit a Jézus mondott: A betű megöl a Lélek ami megelevenít.
Többen hozzászóltatok az improvizációhoz, engedjétek meg hogy megosszam véleményemet veletek ez ügyben, nagyon dióhéjban:
Az improvizáció elsajátításához, meg kell értenünk a harmóniákat. Amikor szólózunk, akkor azt valamilyen zenei kiséretre tesszük, vagy szóló (egyhangszeres magában) improvizációnál is feltételezzük, hogy az valamilyen zenei történésre megy. A legegyszerűbb, vagy rossz szóval leglebutítottabb kíséret is tartalmaz, vagy feltételez, harmóniát, vagy harmóniákat, és ez vagy ezek összessége logikai kapcsolatokat teremtenek. Hangnembe vagy hangnemekbe tömörülnek. Én akkor fogok helyesen játszani, ha ezeket a kapcsolatokat megértem és ezeket próbálom kifejezni. Ezért az improvizáció tanulását, nem a skálákkal kell kezdeni, hiszen az egy komplex nagyon sok információt hordozó hangegyüttes. Hanem az akkordok hangjaival. Szükséges hogy kialakuljon egy u.n. funkciós hallás, szükséges hogy a kottában látott harmóniasorból halljuk az abban történteket. A harmóniákat kell tehát kifejeznünk mégpedig azért mert a a harmóniák hordozzák a zenei történéseket és azok jelentéstartalmát. De fontos tudni hogy az akkordok nem minden hangja hordozza ezeket a funkciókat. Nagyon sokféle akkord létezik, és egy-egy harmónia is számtalan variációban szólaltatható meg. Vannak olyanok amelyek csak 3 hangból állnak, mások 5 hangból vagy mégtöbb. Honnan tudhatom tehát hogy mely hangokat kell kifejeznem ahhoz, hogy ezek a történések kifejezésre jussanak az imprómban? A harmóniák alaphelyzetben tercekből épülnek fel és a modális hangrendszer mint diatónikus hangrendszer, minden fokán 7-fokú akkordot képez. Ezen a harmóniák hangjai két részre oszthatóak az első négyre és a felső háromra. Az első négy az alaphang, a terc, a kvint és a szeptim. Ezeket nevezzük törzshangoknak. A 9-esek a 11-esek, és a 13-asok pedig a szinezőhangok. A leglényegesebb különbség, hogy a törzshangok hordozzák az akkord funkcióját, azaz ezekkel a hangokkal kell kezdeni az improvizáció tanulását.
Persze improvizálni nagyon sokféleképpen lehet de a harmóniák megértése és készségszintű elsajátítása elkerülhetetlen, sőt alapja minden további iránynak. Egy szerzeményben az akkordok nem véletlenszerüen követik egymást, hanem mindegyiknek feladata, funkciója van. Kapcsolatban vannak egymással, hatnak egymásra, és ezek együttesen mondattá állnak össze. A törzshangokat nem elég ismerni, de kötni is kell őket egymáshoz, mint ahogy a harmóniák is kapcsolódnak egymáshoz. Különben a játékunk „tömbös” lesz és nem áll össze egy egységes egésszé.
Felmerülhet a kérdés mi a helyzet a sok világhírű autodidakta zenésszel akik fantaszikus produkciókat hoztak létre? A fent leírt törvényszerüségek „hallhatóak” ami alatt azt értem, hogy egy tehetséges zenészfül meghallja a harmóniaváltásokban rejlő mozgásokat, és egy bizonyos határon (stíluson) belül ebből komoly tapasztalatokat lehet gyüjteni. Ez jól nyomon követhető azon, hogy ezen zenészek többsége megmaradt a saját műfaji keretein belül ahol otthonosan mozgott. Mások fejlesztették magukat már ismertségük idején. Sőt olyat is meglehet figyelni, hogy ha valamely autódidakta zenész megpróbál kilépni abból a mederből ahol ő olyan otthonosan mozog, rögtön hallaható válik a hiányosság.
Az internet nem fér a fiókomba
De még szerencse h fölvenni sem tudok, mert nem akarok senkit elborzasztani szegényes tudásommal és förtelmes játékommal.
Daczi Zsolti mondta nekem pár éve, hogy a professzionalizmus alapköve, hogy csak olyan munkát adunk ki a kezünk közül, amit (szakmai szemmel) fel tudunk vállalni.
Mindenki hibázik, mindenki játszik szarokat, a legnagyobb profik is, a különbség csak annyi, hogy ők a szart a fiók mélyén hagyják..
Remélem nem hallottad az enyémet, az gázabb volt
Megtudnám jobban csinálni én is, de én sem akartam többet vacakolni vele, és annyira anem is az én műfajom.
miért haragudjak? Meghallgatok minden kritikát és leszűröm a hallottakat.
Szerintem sem tökéletes produkció, itt ott hibádzik :)
no de mindig van min javítani
Olvastam egyszer egy indiai szitárművészről, még a Karácsony James említette futólag régen. Az a szitáros manus volt vagy 95 ha nem 105 éves, és icipici kora óta szitározott. Mégis, azt mondta, hogy ha még száz évet élhetne is, akkor is úgy érzi, hogy ennek a tanulásnak soha nem szakadhatna vége, és hogy ő a mai napig rá-rájön új figurákra, még újabb technikákra, és a sorozat végtelen.
Nekem ez az érthetetlen:
"A moll-t játszik az óhatatlanul f-et is fog fogni ami istentelenül szarul szól erre szerintem."
Lehet, hogy túl sok magyar népzenét hallgatok, ott ez nem probléma.(pl.Gerencséri utca k6-tel indul és teljesen tökéletes szerintem.) Nekem ez úgy jön le, hogy ilyen alapon pl a blues skála egyes hangjai sem illenek az alaphanghoz. Vagy rosszul értem?
Kiváncsi vagyok más véleményére is. Tényleg nem kekeckedés, lehet, hogy vannak olyan törvényszerűségek, amiket a klasszikus összhangzattan nem tárgyal ergo én sem ismerem őket.
Ugyan-ugyan.
Az egy dolog, hogy a technikai - értsd: gitározás - fejlődéssel mi lesz. Nyilván lehet még újítani, ez szerintem nem is kérdés, mindig mindenben lehet fejlődni - hogy minőségben hogyan és merre, abban egy nagy mértékű relativitás is van ugye.
A technológia viszont biztosan fejlődik még. Itt inkább az a kérdés, hogy a cégek és a marketing, tehát ebből következően mi, gitárosok mit engednek/engedünk.
És az is természetes, hogy nem tudjuk elképzelni hirtelen, hogy hova lehetne még fejlődni. 100 éve nem tudták elképzelni, hogy létezik majd számítógép, internet. Előtte meg például, hogy villany vagy autó.
Most meg próbálunk megismerkedni a virtuális térrel, a virtuális vásárlással.
Érdekes dolgokat hoz a jövő a gitározás területén is, bár az biztos, hogy a gitárosok egy nagy adag konzervativizmussal vannak megáldva - nem nagyon lett menő pl az önhangoló gitár sem.
nincs megírva
és több időt most nem tudok erre szánni
van más ami jobban érdekel és inkább azzal foglalkozom
de az alapot elteszem mert jó lesz erre gyakorolni
Sreddisz madafaka by mmaaxx nincs kamerám
meg az eleje pont annyira van szétcsúszva, mint amilyen másnapos vagyok
a közepe meg pontatlan mint az állat, de az a szédüléstől lehet
mindegy, jó volt kicsit kiereszteni a gőzt
Úgy mondod, mintha nem gondolták volna ugyanezt 100, 200, vagy 500 éve. Bach is teljesen készen volt, aztán Schubert is. Na és? A kész az annyit tesz, hogy megtalált egy már létező mintát és abból ő kihozta a maximumot.
Vegyük a jazzt. Először Jelly Roll Morton volt az, akiről azt hitték, ennél többet nem lehet csinálni zongorán. Akkoriban tényleg ő volt a maximum. Aztán most meg nézzük meg Coreát. Ő sem csinál "többet" a szó szoros értelmében, de mégis mennyivel izgalmasabb egy mai zenész számára Mortonnál. Nem feltétlenül gyorsabb, vagy technikásabb (bár lehet hogy az), hanem másabb. Újat hozott, mint ahogy Davisék és rengeteg újat hoztak a beboppal a '20-as évek swingje után. Akkoriban úgy gondolkodtak, hogy Ellington a top és jobbat/többet már senki sem csinálhat. Aztán Parkerék feje tetejére állították a zenei világot, amiből csak tovább kellett szőni a szálakat és ma itt tartunk. Minden egy folyamat és nehezen tudom elképzelni, hogy itt, most van épp a vége...
50 év múlva majd lesz egy új "bebop", az is lehet, hogy totál mást fognak csinálni a modern zenészek, a mai zenék elavultak lesznek (kivéve, ahol van tartalom).
Csabibácsi, nem annyira, dehogyis, csak sokkal jobbat is tudsz szerintem.
A problémák amiket láttam, többnyire csak bicsaklások, frazír pontatlanságok, amikkel szerintem simán meg tudsz birkozni.
Voodoo, mollban tök ugyanaz a logika, mint dúrban. Mollban is ugyanúgy megvan, hogy az adott skála melyik fokán milyen akkord van, és aztán ebből dolgozunk visszafelé. teljesen ugyanaz a logika.
Arról már nem is beszélve hogy csak tizes számrendszereben. A matematika mint olyan nagyon rossz példa, mivel többféle matematika is van, amit a többség használ az csak egy.
Egyik azt mondja a párhuzamosok sosem találkoznak, a másik meg hogy a végtelenben találkoznak. Persze mindkettő be is bizonyítható, csak hogy egy egyszerűbb példát mondjak
Zenei témára visszatérve Landmine kollégával értek egyet, mindig lesz valami más, valami új. Ha hangokkal már nem lehet talán a szünetekkel fognak többet játszani (egyébként szerintem nagyon kevés azon gitárosok száma akik szüneteket tudnak tartani, jókor...). De említhetnék akár a nemrég megjelent 8 húros gitárokat. +1 húr a lehetséges variációkat elég nagymértékben növeli (most nem fogok számolgatni )
nem hiszek ebben..pl. egy John McLaughlinnak
2010-ben nem hiszem hogy újat lehetne mutatni (zenében,
nem gitározásban) ha már 70'ben teljesen készenvolt..
megváltozott egy csomó minden, ahhoz hogy valaki rajtuk "túlnőjön" durvább ugyanolyan forradalom kell mint az övék
a beboppal vagy a fusionnel..ultra durva megszállottság és nyílt versenyzés egymást inspirálva..azóta ipar lett a zenéből ezért bukta az egész..
és úgy járunk, mint Lusta Dick a Macskafogóban a zuhatag előtt, mikor csak fújja a nótákat egymás után, nehogy lezuhanjon, majd megáll:
- Sajnos több nótát nem tudok!
nem úgy értem, nem gitározásban hanem zeneiségben.
Davis, Coltane, Bird és a már említettek konkrétan guruk :D
kb ugyanúgy, ahogy Einstein E=mc2-etét se lehet überelni,
és 1+1 is mindörökké 2 marad
Egy ponton eljutsz oda, hogy az összes lehetséges "variáció" elfogy.
Valahol majd várok rád..
Rád valahol várok majd..
Majd rád várok valahol..
Várok rád majd valahol..
stb.
De egyszer majd kimerül az adott dologban lévő összes lehetőség.
hát nemtom..sztem olyan arcokat, mint Mclaughlin, Henderson, Scofield, Gambale, Holdsworth stb. nem nagyon lehet überelni..
egy Tony McAlpine vagy egy Guthrie Govan sincs azon a szinten mint ők,
egészen más világ..és ez később is így lesz 1-2 kivétellel, akikből egyre kevesebb van
Ha tudnám, már megcsináltam volna
A történelem során mindig rátaláltak valamire az emberek. Pl. a szabadesés törvénye már azelőtt is létezett, mielőtt ennek nevet adtak és ezt úgymond regisztrálták. Minden létezik már az idők kezdete óta, csak rá kell találni. Majd lesz egy gitáros, aki rátalál vmi újra (amiről még gőzünk sincs, hogy mi) és azzal áttörést hoz.
Áá. Mi mindenre mondták már, hogy ez a végpont... lapos a föld-szindróma...
Majd jön vki, aki áttörést hoz. Nem feltétlenül gyorsaságban, nem szószerinti példának értettem. Dolog, hogy van-e értelme gyorsabban játszani, vagy nincs, lényeg, hogy lehet. Van-e értelme a mai szint után összetettebb/komplexebb zenéket csinálni? Egyesek szerint van, mások szerint már ez is bőven sok... de attól még lehet (és fognak is).