Én azt mondtam, hogy kérje a fej hátuljára, azt szépen le lehet lakkozni.
De túl sznob a lelkem, így a testre lesz.
Igazából így beleködölni lehet, de mivel ugye,mert az oldószerestől összefolyik.
Esetleg lefedni az aláírást átlátszó vizes matricával, és akkor lakkozni, majd összepolírozni a széleknél a régi lakkal.
véletlenül idetévedtem, és belevauvau fúrógépbe polírkorong (egy kis finom pasztával, vagy fogkrémmel :-O) és érzéssel megsimogatod. jobb lecc mint újkorában én amúgy a matt felületet jobban szeressem, mert nem tapad. acélgyapottal és ciffel picit megsuvizod.
Sabbat Mester!
Van egy fehér Gibson SG-m, amin a festés már igencsak avétos helyenként. A fa még nem látszik ki, de repedezett, itt-ott kissé leverődött. Ez önmagában nem zavar, viszont a nyakon is eléggé kopott, így már nem az a kellemes tapintású, hanem kicst érdes, "ragadós" és hiába törölgetem folyton, az izzadságom miatt hamar bekoszosodik. Lehet valahogy csak a nyakat javítani? Esetleg csak egy (vagy több) lakkréteggel, a kopottsága a gitárnak okés, még szeretem is a kissé relic-es kinézetét, de kényelmesebb lenne a fényes felület a nyakon. Köszi!
2013-08-29 08:14 |
#4557
Nitro is az meg nem is.
Vagy felszedi, vagy nem szárad meg rajta.
Sziasztok, kérdés: Maestro színtelen nitrolakk alapvetően ráfújható más, színezett nitro lakkra? Gondolom igen, csak zavaró a palackon, hogy "kizárólag Maestro akrillakkra" fújható. Köszi...
Szia Sabbat mester! Elkezdtem szervezni egy Bonamassa aláírást az októberi koncert alkalmával a standardemre, van rá esély, hogy sikerül. Te hogy csinálnád ezt, hova, mivel, le lehet-e utána valamivel kezelni, hogy ne kopjon le. Hogy látod ezt a dolgot ?
2013-05-26 14:37 |
#4554
De egyébként most néztem, engedne írni ha akarnék.
Fene se érti ezt...
Hm....mire megtaláltam és beírtam volna a véleményemet ezt dobta a gép!!!
(Ezen a helyen a kommentezés lezárásra került, új hozzászólásokat nem fogadunk.)
FURA!!!!! :(
2013-05-26 13:48 |
#4551
Én sem nagyon értek hozzá.
A gitárshopon lehet a nevemre kattintva asszem.
Wow...Sabbat!!! Mik vannak?!!! :( Velem nagyon is,hogy kedves és segítőkész voltál!!!!!! Semmi negativitás nélkül!!! Én simán írok ha elmondod hova kell !!!!!
írj a gshoppos adminoknak! nem adhat így negatív értékelést, hiszen nem történ szerződés/munkavégzés..., kitiltatni meg szintén nemtud, ne idegeskedj az ilyenek miatt.
lakkozzak le egy gitárt olyan autólakkal amit ő küld.
írtam, hogy nem ismerem azt, nem tudok dolgozni vele.
Próbáljon keresni valakit Pesten aki esetleg elvállalja.
Erre mit képzelek én, negatív megítélést fog adni amit meg is tett és ki is tiltatni az oldalról.
Kérdezem én, ez mégis, hogy fenébe lehet?
Szabályellenes ott ha valaki nem úgy ugrál, ahogy más fütyül?
Mégis milyen kára keletkezett abból, hogy é nem tudok autólakkal dolgozni?
Innét üzenném a gitárshop kreténebbjeinek!
Ha te akarod megmondani, hogy milyen anyaggal(amit majd te küldesz nekem) és, hogyan csináljam meg a szarodat, akkor csináld te.
Aztán nyugodtan írhatsz negatív értékelést, meg ki is tiltathatsz onnét, mert nem lettem a beosztottad.
Ezúton kérnélek bennetek, hogy akinek volt "dolga" velem az írja már oda a véleményét bármi legyen is az.
Köszönöm!
2013-03-26 11:05 |
#4542
Urak! Beírom pár helyre a fórumon, így könnyebb. Kaptam már jó pár levelet, ezért itt jelzem, hogy a G.Shopon hirdető sárvári hangszer javító és festő, nem én vagyok.
hello! nagyon jó ez a fórum, remek dolog hogy ennyi segítőkész ember osztja meg a tapasztalatait és tanácsait, sok értékes információval lettem gazdagabb visszaolvasás során, köszönet érte Sabbatnak és a többi hozzászólónak!
az én tervem egy éger strato színre festése, amihez akril festéket és keréktárcsalakkot(nitrós) használnék. mindezt spray-el vinném fel, mert sajnos nem áll módomban pisztollyal festeni, se fújatni mással. a lehető legvékonyabb rétegeket szeretném elérni a jobb rezonancia miatt, namost nem tudom hogy a célra megfelelő-e a lakkom, jobb-e az ilyen Maestro Nitrolakk cucc.
A test mellett a nyakat is felújítanám, kis csúnyácska, szretném jobban kihozni a fa mintáját. itt az lenne a kérdésem, hogy a lakk lecsiszolása után elég-e pár réteg lenolaj rá, vagy végül kapjon lakkot. esetleg lepucolás után sellak? köszi!!
Sziasztok! En olyan emberket keresek, aki egyszemelyben szeret, tud es ert is a gitarokhoz. Gondolok itt kizarolag a szerelesi oldalra: beallitasok, elektronika, bundozas, ha pedig a fenyezes sem ismeretlen, fonyeremeny! Tovabbi reszletek privatban, de a lenyeg az, hogy ehhez hasonlo vallalkozason agyalok, de legyek oszinte: nem minden 100%-osan egyertelmu es boven lenne potolni valo. Megtisztelo valaszotokat elore is koszonom!
Tudna valaki ajánlani Budapesten valakit aki gitárfényezéssel foglalkozik és szépen dolgozik?
Van egy Washburn headless gitárom (olyan mint a Steinbergerek, egész kicsi a teste)
a hátulján felhólyagzott a festés, újra szeretném fényeztetni sima fekete színre (mint a gyári) a feliratok megtartásával. De nem szeretnék 50 ezret fizetni egy hegedű méretü gitár fényezéséért.
Ez nem egyszerű pálya... Maga az eszköz nincs neked szerintem, amivel ezt felfújják.
Videók Talán még matricát tudsz rátenni, ha nem akarsz túl nagy költségekbe belemenni...
Köszönöm. És ő fog tanácsot adni?
Mert nem arról van szó, hogy mással akarom megcsináltatni, még akkor is, ha nyilván jobban ért hozzá és nagyobb gyakorlata van, tehát könnyebben és szebben megoldaná, a lényeg az, hogy én csináljam...
Egy fekete Dean Flying V-re szeretnék ilyen festést csinálni, ami a képen van:
Mi ennek a menete? Bevallom, totálisan zöldfülű vagyok, sose csináltam még ilyen jellegű mintafestét.
Gondolom, kell hozzá airbrush meg csinálnom kell forma stencilt.
De ennél többet nem konyítok hozzá.
Egyféle stencil elég ehhez? Úgy értem, a sárga nyilván az alap, és arra jön rá egy kék meg egy zöld valahogy?
És a fekete eredeti festésre kell valami alapozót tenni előtte?
Gratula!
Miért írnak a fiatalok mindig komor dolgokról? Annyi jó dolog van az életben. Írjatok dalt csajokról, motorokról, sörözésről, idióta történetekről! Úgy rendszeresen fogom hallgatni! (ízlések és pofonok, tudom...)
Gratula ismét!
No, hát többször is meghallgattam,/bár még csak ismerkedem a műfajjal:)/ nincs mese megint jól sikerült.
Szerintem jobban egyben van az előzőnél, de lehet csak egy számon belül kevesebb ötlethez szoktam az utóbbi időben...
Érezni, hogy kezd összeállni a csapat, jó a basszus, gratulálok a fiadhoz, - van felénk egy közmondás - a lótól nem esik messze a "citrom" - persze jó értelemben:)
Csak így tovább!
Örülök, hogy végre hallhattam ezt a felvételt!
Egy keveset hass a srácokra, egyszerűsítsenek! Vagy ha már bonyolítják a dolgokat, akkor tegyék azt úgy, hogy ne tűnjön fel. Ez persze csak egy vélemény.
Az kit érdekel.
Ezek a fiatalok jussanak révbe, az a fontos.
Roppant tehetséges társaság, bár csak többet tudnék hozzátenni a zenéjükhöz.
De most ennyi tellett sajnos...
Meglepitek az embert, tegnap Patrik, ma meg Te, szerintem nagyon jó hangod van, és tudsz is vele bánni.
Sajnos az enyémmel maximum dinnyét tudnék árulni:)
Vettem lett egy telém bigsby-vel. Nem tudom, igazából milyen árakon mozog ma a festés, de ha levenném a bigsbyt, esetleg kéne fúrni átmenőhúrozásra, meg pótolni a bigsby furatait, és kapna vmi normális színt (szóval egy test újrafestés), hova forduljak? - jó lenne a bigsby árából megoldani (jó kérdés, az mennyi, előbb úgyis keresek rá vevőt) Ha lehet, BPestről nem vinném ki. köszi a választ!
Köszi a segítséget! Alu a doboz, de színterelve vannak, szóval a felület inkább műanyagszerű. Iszonyatosan masszív bevonat, mindig szólok, hogy a doboz belsejét ne csinálják meg, de ez mindig elfelejtődik. Én meg a testelés miatt fél óráig csak vakarom a megfelelő helyeken, mert nem akar lejönni..
2012-06-09 23:59 |
#4491
Ja, én úgy értettem, hogy színtelen kell.
Bár a nitrót nem erőltetném rá, mert az bizony oda kevés nagyon szerintem.
most esett le, hogy nem feltétlenül vas az alap.
nos, lehet kapni olyat hogy könnyűfém alapozó (nemolcsódedrága )
ez amolyan lassan száradó ragacsos felületet ad, amire rá lehet menni már szinte bármivel. rézre is ilyen kell. ha ez rajta van, akkor nem pereg le. bár szerintem a nitro,egy kis finom csiszolással a felületen + pár réteg se akar majd legyünni köönyen (de nem próbáltam)
Mindenképpen fémhez való kell.
Van valami lakk amivel a réz kilincseket is kezelik, az biztosan jó.
Olvass utána a neten a fém lakkoknak.
Az autós cucc azért jó, mert biztosan időtálló.
Bár a másik is, hiszen egész nap fogdosva van.
én most csontenyvbe raktam a bundokat, legközelebb majd kipróbálom a faragasztós matériát.
bár lehet, hogy ismét szétkapom a gitárt és még futok egy kört az utómunkával, mert itt-ott még ráférne egy kis hézagtömítés...
de nem gázos, csak hamahama most nagy a szerelem, és emiatt nem igazán akaródzik a művelet.
az akril az nem annyira jó.
nitro lakk; az, amit a gemini parkettalakk alá szoknak kenni.
azt hiszem 0.75-ös kiszerelés és nem is aranyárú.
persze jól csak fújni lehet, ahhoz meg kell a kompresszoros cucc...
de én nem vagyon nagy festékguru...
a 6000-es picit nagyobbnak tűnik, mint a rockingeres jumbo, de azért jó.
a vax-ról áradozhatnék ezerrel, mert nagyon jó lett. gyárilag jumbo-val kellene...
axon gitrászintim van a gk-2-es végén. az is tutkó. most nyert értelmet!
ez a gitár egy igazi összvér lett, minden van benne, ami csak lehet (najó kávét azért nem főz ).
amolyan igazi "sznobgitár", ha érted mire akarok célozni...
Az nem is rossz ötlet.. köszi a tippet!
Az akrillal az a baj, hogy egy hetes száradás után megfogtam és belenyomódott az ujjlenyomatom, kosszal együtt. Ráadásul oldja a WL kontaktspray, ami elektronikai környezetben elég gyakori anyag. De legalább gyorsan le tudtam takarítani..
Az nem is rossz ötlet.. köszi a tippet!
Az akrillal az a baj, hogy egy hetes száradás után megfogtam és belenyomódott az ujjlenyomatom, kosszal együtt. Ráadásul oldja a WL kontaktspray, ami elektronikai környezetben elég gyakori anyag. De legalább gyorsan le tudtam takarítani..
2012-06-09 00:58 |
#4483
Ehhez nem értek, de valamilyen autólakkot vennék kimérve 1dl. pl.
Nem igazán gitárfestős téma, de úgy látom, itt gyülekeznek a lakkok tudói.. Pedál lakkozásához milyen anyagot ajánlanátok? A feliratokat vizes matricával csinálom, és kellene valami védőréteg rá, hogy tartós legyen. Csak az akrilt ne mondjátok, mert már kétfélével is megszívtam..
Pusztán annyi lenne az igényem, hogy közönséges festékboltban elérhető legyen.
Nem igazán gitárfestős téma, de úgy látom, itt gyülekeznek a lakkok tudói.. Pedál lakkozásához milyen anyagot ajánlanátok? A feliratokat vizes matricával csinálom, és kellene valami védőréteg rá, hogy tartós legyen. Csak az akrilt ne mondjátok, mert már kétfélével is megszívtam..
Pusztán annyi lenne az igényem, hogy közönséges festékboltban elérhető legyen.
Faragasztóval szoktam elkeverni rózsafának a porját. Ezt szoktam betömködni a résbe, aztán ha megszáradt, akkor nagyjából összecsiszolom, és egy kicsi pillanatragasztóval még "megkeményítem". Van olyan is, hogy csak simán lakkot használok.
Már néztem a Variax topikban is, gratulálok!
Szerintem könnyen megeshet, hogy a Rockinger és a StewMac ugyanazon beszállítóval gyártatja a bundokat. Szín, keménység és formázhatóság nagyon hasonló.
Dunlop 6000-ből kellene szerezni nagy tekercsben, de jelenleg a Dunlopnál sincs. 24 darabos készletben pedig túl drága, akkor már inkább a StewMac vagy a Rockinger.
én pont a napokban bundoztam át a variaxomat rockingeres jumbo bunddal.
tök jó az is.
az viszont igaz, hogy a dunlop az igazi, de ez már megvolt...
amúgy nem szeretem a vékony bundozást. a fenderekét meg egyenesen útálom.
mondjuk nekem yjm van és abban ha jól tévedek dunlop 6000-es bund van. na az tényleg a tuti...
Csinálok egy hazai adatbázist hangszerészekről, gitárkészítőkről, ez utóbbi már nagyjából megvan.
Szeretnék egy külön fejezetet a gitárfestésnek is.
Aki szokott ilyet csinálni, úgy értem, üzletszerűleg, megköszönném, ha megadná a honlapját, referenciamunkáit.
Lesz egy külön bejegyzés is a magyar gitárfestőkről a blogon.
Azt gondolom, hogy ez elég kimerítő, alapos tájékoztatás volt! Arról a tényről nem elfeledkezve, hogy egyetlen panaszt sem olvastam még egyetlen rovatban sem, ahol akár minőségi, akár anyagi panasz lett volna.Elismerésem!
A legnagyobb nevű gyártótól két készletnyi bundból négy szálban volt anyaghiba (kicsi lyuk), ami szintezés közben került elő. Lehet, hogy csak én fogtam ki két szerencsétlen készletet.
A leginkább gitárokat gyártó nagy nevű cég bundjai nagyon jó minőségűek, de nagyon drágák, és nincs belőle olyan méretű, amit én szeretek.
A német Rockinger cég bundjai szintén jó minőségűek, de a magas és széles bundjuk profilja enyhén piramis formájú, ami nekem nem tetszik. A Slim jumbo bundjuk szép, magas, viszont keskeny és egy sztratón is jól mutatnak.
A StewMac gyárt(at) olyan bundot, aminek az anyaga is jó, mérete is jó, formája is jó, és az ára is jó (számomra).
Sztratra leginkább a Rockinger Slim Jumbo lett a kedvencem, modern rock/metál gitárra pedig a StewMac Wide/Highest lett a kedvencem.