Jónás Tamás (instrumentális rock gitár ötletek, technikai trükkök, improvizációs tippek)
Instrumentális rock gitár ötletek, technikai trükkök, improvizációs tippek
Ahhoz hogy hozzászólhass a témához, előbb be kell jelentkezned!
Szerintem ilyen motorikus gyakorlatokra, gyorsításra nagyon fasza Steve Vai 30 órás workout kurzusa, abban vannak mindenféle variált ujjrendes kromatikus gyakorlatok, szerintem sokkal eredményesebben lehet rajtuk keresztül fejlődni, mint a sima skálázással. De Petrucci Wild Stringdomja is jó anyag, bár ott inkább zenei szempontból közelít a dolgokhoz,az ilyen bemelegítő jellegű gyakorlat kevés.
Az ötleteid nagyon jók, viszont ha megengeded én is kiegészíteném őket.:)
Szerintem a sebességnövelésnél (két kéz szinkronizációnál), nagyon fontos, hogy mindent metronómra gyakoroljunk. Az én technikám az, hogy elindítom úgy 60-ason, és elkezdem játszani a gyakorlatokat (triolával: 12-11-9;12-10-9, negyedekkel 12-11-9-11 vagy 12 10-9-10). Utána (úgy 2-3 perc elteltével - ennyi idő alatt belerögzül egész jól az emberbe, de mégsem lesz monoton) felviszem 80-asra, újabb 2-3 perc elteltével pedig visszaveszem 70-esre. Ezt a +20, -10 játékot ismételgetem addig, amíg el nem érem a saját határomat, és ha megvan, akkor ott már csak 3-5 bpm-eket módosítok. A lényeg, hogy mindig feljebb kell tenni egy picivel a mércét. Szerintem ha azokat a trükköket amiket Viktor mondott kipróbálgatod az enyémmel együtt, akkor gond nem lehet.:)
Mindenki máshogy van ezzel, de én érdekes módon a monoton gyakorlatoktól fejlődtem a legkevésbé. Valamennyi "edzettségre" persze mindenkinek szüksége van, és ehhez jók is a mechanikus gyakorlatok, de szerintem nagyon sokat segít, ha ezeket is igyekszünk a legváltozatosabban végrehajtani. Bemelegítésnek pl. nagyon jó az, hogy
Vagy kitalálhatunk minden napra egy szabályt: pl. ne négy-négy hangot játsszunk húronként, hanem hármat-négyet felváltva; vagy hogy a húrváltás ne ütem egyre essen, hanem kettőre, háromra, négyre stb.
Szóval szerintem nagyon fontos, hogy ne csak daráljuk a hangokat, hanem igyekezzünk egy kis kreativitást is belevinni. És amennyire csak lehet, a fejünk vezesse az ujjainkat, ne fordítva. A gyors játék mindenekelőtt gyors gondolkodást jelent, azt hiszem.
Első E-fríg szakasz: ebből a részből nekem leginkább a 0:17-0:25 közötti rész tetszett, annak volt leginkább "céltudatos" jellege. Szép volt az üveghang+tremoló 0:16-nál. A szakasz legeleje egy kicsit bizonytalan hatású volt, de a tudatos fríg skálahasználatnak örültem. A szóló későbbi szakaszaiban amúgy teljesen jó lett volna ez a rész, tehát a hangok is rendben voltak és pontos is volt a játék, de a szóló legelejére többnyire valami nagyon markáns dolgot érdemes játszani. Lehet amúgy, hogy az említett bizonytalan hatás egyik oka a két negyed szünet volt az alap indulásakor. Próbáld ki ugyanezt a kezdést egy negyed szünettel az elején (és emiatt a nyitó hangod szóljon egy negyeddel hosszabban, hogy a többi hang már az eredeti helyére essen), és meg fogod látni, hogy erősebb lesz a hatása így.
Első Bb-líd szakasz: az ilyen dallamos szakaszokon mindig nagyon jókat alkotsz, ezúttal is így volt. Egyedül a szakasz végén levő A-dúr akkordnál volt a gyors futam kicsit pontatlan (ritmus és hangok szempontjából is). Hallatszott, hogy jó volt a szándék, de a
megvalósítás kicsit elcsúszott. Érdemes azt elhatározni, hogy mindig csak olyan futamnak kezdjél neki, ahol előre tudod hogy betonbiztosan végig tudsz menni. Az utolsó magas hang nagyon szép megérkezést jelentett.
Második E-fríg szakasz: ez jól sikerült. Különösen a szakasz második felében az üres húrokkal való kombinálás, majd utána a tudatos E hangra érkezés tetszett.
Második Bb-líd szakasz: ez a gyors futam 1:14-től nagyon szép volt, és elsősorban azt emelném ki, hogy milyen hatásos volt, ahogy szándékosan visszalassítottad a végét 1:17-nél. Ez a futam tökéletesen szervesen volt beépítve: az előzményekből logikusan következett a gyorsulás, és a végén a visszalassítás hozta vissza a dallamos részt. Elkerülted azt, amibe sokan beleesnek, hogy "na itt egy szép dallam, és most hadd jöjjön egy kis tekerés", amitől a szóló szét tud esni. Szóval ehhez a részhez külön gratula!
Az 1:23-nál induló futam is jól sikerült. A szakasz legvégén a hosszú D hang nem volt szerencsés választás, ez a 4. fok ütközött a kísérő akkorddal, amely nem sokkal azelőtt váltott vissza sus4-ről sima dúr hármashangzatra (A-C#-E), és a C# hang egyrészt súrlódott a te D hangoddal, másrészt a 4. fok mindig nyitott hangulatot kelt, és ezárt a szakasz lezárását nem segítette elő.
Harmadik E-fríg szakasz: ez a rész jól mutatja, hogy milyen fontos sokféle zenére játszani, és minden modális hangnemben megszerezni a rutint. Itt is jól használtad a hangnem fontos hangjait, de hallatszott hogy átmenetileg elfogytak az erős ötletek, és ezért a skálán haladtál végig 1:45 táján többször is. (Hozzáteszem, hogy a modális világoktól függetlenül a ritmusokkal is nagyon fontos még többet kísérletezni, mert akkor akár két-három hangból is ki lehet hozni hosszú és mégis érdekes részeket.)
Harmadik Bb-líd szakasz: szokás szerint szép dallamok voltak, és 1:56-nál itt is szervesen indult a gyors futam. A futam vége viszont kicsit elcsúszott (nem is annyira pontosság, hanem szándék szempontjából). Utána volt egy szép "mentésed", amikor azonnal megnyújtottad a nem odaillő hangot.
Negyedik E-fríg szakasz: nagyon jó hatása volt, hogy a szakaszt a mély hangok és magas hangok kontrasztjára építetted. Például ez erős indulás lenne a szóló elején is.
Örültem a szólónak, mert ez az alap több kihívást is rejtett, és jól kezelted ezeket is. A következő szólód is egy ehhez hasonló, összetettebb alapra készüljön majd, és akkor ezen az úton is nagyon szépen fogsz haladni. Gratula még egyszer az egész szólóhoz!
Miért nem mész hozzá vissza akkor? Vagy keresel mást?:) Egy tanárral éveket lehet spórolni, és még olyan hibákat is észrevesz amikre te lehet sohasem jönnél rá (és komolyan hátráltatnának). A lelkesedés pedig nálam is alábbhagyott, ez részben talán az elismeréshiánynak és a sikerhiánynak tudható be, legalábbis részemről.
volt úgy, nem tudom hova tűnt ez a lelkesedés, amikor naponta 6 órát tudtam öröm zenélni, úgy h észre sem vettem, és elment az idő, de manapság ritka olyan hangulat van, spontán jön az ötlet, h most előveszem-e vagy nem :S, pedig bőőőven, de bőven kéne még, az a baj, h már lettem a gondolatról, h nagy gitáros leszek pedig szeretnék, és még csak 20 vagyok, elvileg lenne rá időm meg energiám, bánom, h otthagytam a tanáromat :S
Pár órát naponta? Én biztos belegágyulnék. Persze kell, de szerintem nem szabad ennyire erre helyezni a hangsúlyt. Jó módszerrel néhány hét alatt már komoly változást vesz észre az ember.
azt nem kétlem, h nehéz, és fáradságos, nekem is kell egy jó monoton gyakorlat majd, amit minden nap csinálok pár órát, de lehet, h egybekötöm furfangos lépegetésekkel, mondjuk egy dodekafóniás lépegetést, még belegondolni is fárasztó, miután elolvastam, h mit is jelent, ha egyáltalán jól értelmeztem xD
én imádom a kisujjam xd, de viccet félretéve, nekem a túlzott hammer on, pull off miatt nem elég kigyakorlott a gyors pengetésem, abba kéne erőt fektetnem, persze nem egy Malmsteen szintre, a kipengetett tekerés nekem nem jön be, inkább blues-os, Satrianis gyorsabb kipengetésekre gondolok.
Igen, az is érdekes ha pl. a mutatóujjra esik a hangsúly, de ha ez minden fel
és lemenetnél, és minden nótában ugyanígy ismétlődik, akkor unalmassá válik.
Tehát a válasz inkább nem. Nincs köze az ujjrendnek a hangsúlyhoz.
Inkább annyi értelme van egy ujjrendnek, mint egy térképnek, amit a
kezed és az agyad betéve tud, becsukott szemmel, álmodból felébresztve.
El lehet jutni a belvárosból a külvárosba száz féle képpen, de ha te egy
utat sem ismersz, neked ötször annyi időbe fog telni, tízszer fogsz eltévedni,
és hússzor megbotlani.
Aki minden utat oda-vissza tud, az ha kedve szottyan nézelődik, sétálgat,
utána kocog egyet, fog egy taxit, metróra száll stb. Akár százszor is megtette
azt az utat, aminek te még a felére sem jutottál. Lehet hogy ő sem sietett és
egyszerre érkeztetek, de te vért izzadtál, ő pedig elnyalt közben egy fagyit,
megnézett egy jó színházi előadást, stb...
(mert tudta az utat, azaz az ujjrendet)
Második kérdésedre a válasz:
Minél többet tanulsz, annál jobban fog az agyad. Nincs olyan, hogy már annyit
tanultál, hogy új dolgok be sem férnek. Olyan sincs, hogy valaki azt mondja ez
így rögződött be, és emiatt nem megy, nem tudok kiszabadulni belőle. Ha mégis
ez a jó kifogás jönne az ember szájára, akkor meg kell nézni, hogy mennyi idő
alatt rögzült valami, és el kell kezdeni gyakorolni azt a másik dolgot amit
szeretnék. Lassan, lassabban, akár még annál is lassabban. És láss csodát, egy
hosszú nap után, esetleg egy hosszú hét után úgy megy, mintha mindig is ezt
gyakoroltad volna.
Tehát tudsz száz utat, de már a fejedben újabb kétszáz lehetőség lebeg, és
eszedbe jut, hogy beugrassz Mari nénihez egy káposztás tésztára. Nem lesz nehéz.
Sőt, kívánni fogod hogy egy kicsit ide is, oda is benézz.
Az előttem válaszolók nagyon jól leírták az ujjrendek lényegét. Még annyit tennék hozzá: az is szempont lehet, hogy hány ujjat szeretnénk koordinálni a bal kéz esetében. Ez függhet a sebességtől, stílustól, illetve az adott futam előtti/utáni hangoktól egyaránt, és többnyire nem a több húron fel-le játszott skálák esetén merül fel, hanem pl. arpeggiók, vagy összetettebb dallamok esetén.
Például az egyik gyakori háromhúros moll arpeggio esetén választhatunk olyan ujjrendet, ahol mind a négy ujj szerepel, de megoldhatjuk három ujjal is. Utóbbinak az előnye, hogy kevesebb ujjat kell koordinálni, és ráadásul ekkor az ujjrend megegyezik az arpeggio dúr verziójának ujjrendjével.
Van pár alternatív lehetőség (pl. a topikban már párszor szóbakerült domináns líd skála), de azt szoktam javasolni, hogy eleinte a hét darab "szokásos" modális hangnemnek a világát kell megérezni, és addig nem érdemes ritkább skálákkal kísérletezni.
A "C-líd alap", amely a kérdésedben szerepel, más szavakkal pont azt jelenti, hogy "egy olyan alap, amelynek jellegzetesen líd hangulata van, és C az alaphangja". És ez a hangulat a C-líd skála hangjaival hozható létre illetve erősíthető meg. Tehát nem kell egyéb skálát keresni hozzá. A "skála" kifejezés egyébként megtévesztő lehet, sokan nem a zenei hangulatot értik rajta, hanem konkrét sémákat, dobozokat a gitár nyakán. Mindig a zenei hangulat, azaz a hangnem a lényeg, és ez független a helyszínektől és sémáktól.
Ebből a szempontból nincs olyan, hogy "érdemes". Indítsd el magadnak a C-líd alapot, és alkoss rá dallamokat, hangsúlyozd ki a fontos hangokat (C-E-F#), kísérletezz. Így fogod megtanulni a modális zenei világokat. És mind a 6 (vagy 7 esetleg 8 ) húron ismerni kell a hangok helyét és nevét, és akkor nem leszel konkrét sémákhoz kötve, hanem a belülről jövő dallamot tudod követni.
A topik első oldalain szerepeltek ilyen ujjrendek, emlékszem hogy többen is feltettek ilyen ábrákat. És továbbra is azt tartom fontosnak, hogy a zenét keresd eleinte ezek mögött a modális elnevezések mögött, és ha már létre tudod hozni ezeket a hangulatokat, akkor gazdagabb lettél és bővült a zenei szókincsed.
Kitaláltam egy jó hasonlatot erre: a 2. és a 3. kérdésed olyan dolgokra fókuszált, mintha az ember azt kérdezné, hogy "egy vidám hangulatú novellához melyik fajta billentyűzetet használjam, és hogyan érdemes gépelnem?" Az ilyen kérdés semmit sem mond arról, hogy milyen lesz az a novella, pedig gondolom egyetértünk, hogy ez a lényeg.
kétféle emberileg játszható ujjrend megfejtés lehetséges. az egyik a klasszikus gitározásban használt 5 fekvéses, hagyonmányos ujjrendes módszer (nincs tágfekvés, tehát két ujj között egy bund a távolság). ekkor nem mindig a mutatóujjra esik a tonika. a másik a szimmetrikus ujjrendek (3 hang egy húron). ebben az esetben a mutató a tonika egyben. mindkettőt érdemes tudni, de stílus függő, melyik a hasznosabb.
ha régóta gitározol, akkor nem nehéz az átjárás a kettő közt. ezt nem fennhéjázásból írom, csak gondoltam én is válaszolok (belekotyogok).
engedelmeddel én is válaszolok, 1 betanult ujjrendekkel könnyebben eligazodsz a gitár nyakán, nem kell gondolkoznod, h az jó-e vagy sem, később már könnyen egybefolynak rutinból, és a hangsúlyosabb részét nem tudom hogy érted, de a mutatóujj elég erős, stabil fogást ad ahhoz, h a többi ujjaddal hammer on pull offolj például, vagy vibrátózz. Viszont, ha úgy értetted, h egy ujjrend szerint mész végig, mondjuk húronként 3 hanggal, és mindig hangsúlyosabb a mutatóujjra eső hang, az csak technikai hiba, attól még, h egy húron 3 hang van a legtöbb ujjrendben, neked úgy kell játszanod, mint ha egy húron mennél végig hangonként, tehát nem szabad 2 hang között szünetnek lenni, hangonként folyamatosan kell követniük egymást, amint az előző elhallgat már meg is szólal a következő, sok gyakorlás, oda kell figyelni, ujjheggyel játszani (persze más ha direkt szünetről van szó)
Tomi biztatására írok, tenném fel kérdéseim. Bele is csapnék a közepébe.
1. Ha van egy C-Lid alap arra a c-lid skálát ugye rájátszhatom, de elméletileg még milyen modális skálát játszhatok rá?
2. http://www.gosk.com/scales/lydian-scale-for-guitar.php ezen a linken a líd skála látható, de melyik ujjrendet érdemes alkalmazni?
3. Ha valaki megosztaná a líd, mixolíd, aeol. lokriszi modális skálát ujjrendekkel azt nagyon megköszönném, bár ezen az oldalon fenn vannak csak ugye az ujjrend...
Ha hülye kérdéseim voltak elnézéseteket kérem.
Köszönöm
Szia Imi, örülök hogy ezt az alapot választottad, akartam is javasolni hogy ezt mindenképpen próbáld ki, mert ez újfajta kihívást jelent. Az elemzés érkezik majd hamarosan.
Szia Tamás!
Készítettem egy kis szólót a Szekeres Tamás The Sun Still Rizing szám alapjára.
Légyszi írj róla egy kis elemzést.Köszi szépen. The sun... by Horváth Imre
közben szinte mindet letöltöttem, meg is hallgattam, az elsőnél azt hittem, h nem is instrumentális zene, de csak az az egy album volt olyan, de az is tetszett, hát igen vannak benne érdekes tekerések :D
A modális skáláknak a hangulatára kell ráérezni, a fontos hangjain keresztül. Ahogy Guitarosaurus kolléga is említette, a topik januári témái között találsz nagyon sok példát ezekre a skálákra. De a lényeg, hogy a zenei világukat próbáld ki. Például egy C alapot felveszel (C hang vagy C kvintfogás), és elkezded rá játszani a C D E F# G A H hangokat, és ezek közül a C E F# hangokat használd kiemelten. Fogsz hallani egy sajátos hangulatot, hasonlót mint Satriani: Flying In A Blue Dream című számában. Ez a líd hangulat. És így tovább, előbb utóbb mind a hét modális skálának a hangulatát fel fogod ismerni.
Van itt egy kis vicces történetű zene lényegében egy barátom barátnőjét szívattuk kicsit, ő felénekelte, én pedig játszottam rá háttérzenét, fele az tényleg csak a poén kedvéért van, de ha már megcsináltam akkor egy hangyányi kis imprót tettem bele, nem hosszú, de komolyabb fül megmondhatná, h mik a hibáim mire figyeljek oda, bocs a szar minőségért, csak guitar rig volt alaplapi hangkártyával latencyvel.., de azért szeretném, ha tudnátok tanácsokat adni.
Köszi a kritikát!:) Ez a "mixolíd pentaton" elnevezés szerintem kicsit félrevezető, mert én ez alatt (a modális skálák mintájára) egy moll pentatont értek az 5. hangjáról indítva (remélem, érthető a megfogalmazás...), pedig nem erről van szó...:)
Most egy butának tűnő kérdés jön:
a skálaelméletet hogy a legjobb megtanulni? Mert én őszintén szólva mindig csak belezavarodok... Én ezt úgy tanultam, hogy vettük a pentatón fokokat, majd kibővítettük őket először egy moll hanggal, aztán pedig egy hetedik hanggal amivel értelemszerűen kijött a 7 fokú skála. De amikor már fríg, mixolid meg anyámtudja mi van, na abba én már olyan szinten belezavarodok, hogy no comment...
Szóval hogy tanuljam, hogy ez ne történjen meg?:)
bocs, h ennyit kommentelek, legközelebb összesűrítem a gondolataim, http://torrent.eval.hu/torrent-kereso/greg%20howe melyik albumokat javaslod első sorban?
Jelenleg csökkentett módban fut a gépem, de leszedegetem mp4re és úgy meghallgatom, emlékszem még régen, amikor azt mondtam a tanáromnak, h hogyan lehet szeretni a jazz-t amikor hamis hangok vannak benne , annyit mondott, h nem elég érett a hallásom, akkor nem hittem neki
Lerajzoltam paintbe az elvet ami alapján végigjátszom a gitár nyakát , hangnemtől függ, h milyen hangon kezdődik az adott ujjrend, így értelemszerűen tolódik a kép, mélyen tisztelt tanárom tanította így, de egy konkurens oktató azt mondta, h úgy jók az ujjrendek, ha minden húron 3 hang szerepel. Már nem emlékszem pontosan hogy volt, elméletből sokat felejtettem, de elvileg az első ujjrend a dúr, aztán dór, mixolid, itt a közepén már nem tudomm hogy volt, moll-al végződik, az a rózsaszín jelölés, és kezdődik előröl. Valahogy itt kell bővíteni a tudásomat.
0:11-nél egy D# hang szerepel, ami a hangnem által "elvárt" spanyol fríg skálában (E F G# A H C D) nincs benne. Viszont létezik az úgynevezett magyar moll (Hungarian minor) skála, amely A-ról indítva az A H C D# E F G# hangokat tartalmazza (azaz olyan mint egy harmonikus moll, csak megemelt 4. fokkal), és ha ennek az 5. móduszát megnézed, akkor abban az E F G# A H C D# hangok szerepelnek. Úgyhogy 0:11-nél ezt a D# hangot használtam.
Tehát a kimozdulás első módszere az "alternatív" skálák használata: sp.fríg helyett magyar moll 5., esetleg fríg 6# (ez a melodikus moll egyik modális skálája), mixolíd helyett domináns líd, stb.
Ezenkívül a kromatikus megközelítés is kimozdít a megszokott hangzásból, ehhez hallgass sok fúziós zenét (pl. Greg Howe), és csomó jó ötletet fogsz tudni szerezni ezekből a zenékből.
Persze, ilyen is megesik sokszor, de ez attól is függ, hogy milyen jellegű az akkordmenet, mennyire vannak benne "kilógó" akkordok. Azt kell ilyenkor eldönteni, hogy melyik a fontosabb: az egységes hangulat megőrzése (mert akkor nem érdemes új hangokat behozni), vagy kontraszt, váratlan hangulat létrehozása (ez esetben mehet az akkordra olyan hang, ami idáig nem szerepelt).
A legjobban a 0:35-nél induló rész tetszett, ahogyan egybekapcsoltad az arpeggiót, a leereszkedő részt, és utána a megérkezés is nagyon szép hangra történt.
A fríges szakaszban is voltak jó megoldások, például az 0:19-nél kezdődő futamok.
Amúgy érdemes megfigyelni, hogy egy spanyol (domináns) fríg mennyire hasonlít egy mixolíd skálához:
E F G# A H C D - sp.fríg
E F# G# A H C# D - mixolíd
A hét hangból öt hang egybeesik. És ha a "mixolíd pentaton" fantázianevű skálát játssza az ember (E - G# - A - H - D), akkor pont ez az öt közös hang szerepel.
Hogy van-e ilyen azt én nem tudom, talán Tamás tud majd rá válaszolni ha erre jár. Minden esetre én a dodekafónia után már semmin se lepődök meg a zenélés terén...:P
Úgy érzed, hogy monoton a játékod, és ismétlődő sémák szerint játszol? Én legalábbis ezt vettem ki a kommentedből. Ez a fejlődés jele, azt jelenti eljutottál már olyan szintre, egyedibb legyen a játékod. A nagy meló most jön, mégpedig az, hogy ezekből megpróbálj kilépni (én is itt tartok az "egyedfejlődésemben":). Kezdj el más fajta zenéket, előadókat, stílusokat hallgatni mint eddig, és próbáld meg a motívumokat, vagy esetleg az egész számot/számokat leszedni hallásból. Nézz guitar lickeket a youtube-on, és próbáld meg beépíteni a zenédbe (először akár hangról hangra ugyanúgy, aztán variáld is át őket), ha eddig szerettél egy bizonyos tempót és hangnemet, akkor térj el tőlük. Ha meg van valaki, akivel esetleg össze tudtok ülni zenélni, hasonló szinten van, és neadjisten ő is ugyanezzel a problémával küszködik, akkor örömzenéljetek, lehet az ő stílusa és megoldásai benned is elindítanak valamit.
Én ennyit tudtam hozzászólni, remélem segíthettem.:)
Én azt sajnálom, h túl korán otthagytam a tanáromat, lenne még hova fejlődnöm, főleg elméleti téren, mert alapból szerintem jó hallásom van, mert könnyen tanulok hallás után v akár emlékezetből, megtalálom h melyik skálát kell használnom egy számra, de sokszor úgy érzem, h elmélet hiányában már unalmas egy idő után, nem tudom, h mi alapján lehet a szólót még felturbózni, pl egy adott hangnemen belül lehet-e vhogy kimozdulni.
Sokat agyaltam rajta. Olyan van, hogy egy számnál nem végig a rá illő skálát használjuk, hanem akkordonként használhatunk olyan hangokat ami kimondottan csak addig szól jól amíg az az egy akkord szól? Vagy ha van ilyen akkor mi ennek a szakszerű leírása?
Szerintem erre két megoldás van, hogy megtudd (azon kívül, hogy megkérdezel minket:): 1. a rutin, 2. ha most felveszel egy számot, és nem rögtön, hanem mondjuk egy bizonyos idő elteltével visszahallgatod, akkor sokkal objektívebb szemmel tudod hallani. Legalábbis én így vagyok vele.:)
Annyira nem vagyok vele elégedett, főleg az első felével, az valahogy nekem nem adta annyira. Az elején egyébként csak pentatonnal meg bluespentatonnal dolgozom, és csak 0.22-től játszok bele egy kis domináns fríget. Utána jön a dallamosabb rész, az szerintem okés lett. Egyébként a hammer versenyről nekem eddig a 3. alap jött be leginkább (MacAlpine - Ice Princess), a szólóm is erre lett eddig a legjobb szerintem. Aki kíváncsi rá, klikk ide (ezt már nem akartam "ideszemetelni", ezért csak linket raktam).
Satrianinak, h megint csak vele éljek :D van a New Day című száma, az a szám tényleg olyan, h ha becsukom a szemem, látom ahogy végigmegy a nap, hallani benne a reggeli ébredést a készülődést az esti bulit a kifulladásig, nekem nagyot átjött, persze itt a cím nagyon sokat számít, de 100%ig megfelel neki a zene.
Az ének kérdésben tényleg vannak olyan együttesek, mint pl a Linkin Park, de példának saját szemszögből a Nickelback-et tudnám a legjobban hozni, ahol az énekes olyan szinten dominál, annyira egyedi hangja van, h ha meghallod az együttest, egyből az ének jut eszedbe, nem pedig a zene.
Hát mostanában úgy vagyok vele, hogy inkább ne legyen ének, mint igen.
A dalok hosszáról írottakkal meg egyetértek. Én mondjuk kedvelem a hosszabb lélegzetvételű darabokat, mondván van idő kifejteni a gondolatokat, de a túl hosszúra elnyújtott, unalomba fulladó dalokat én sem "lájkolom". A nehézség az lesz, hogy a saját dalaimról megítéljem, hogy megfelelő-e a hosszuk, vagy már unalomba fulladnak. Úgyhogy, ha majdan linkelek sajátot, ezt mindenképp meg fogom kérdezni tőletek.
Szerintem ebben a legyen ének vagy ne kérdésben a fő az egyensúly. Rengeteg szólógitáros a koncertjén elkezd improzni, amiből sokszor csak üres, egymásra hajigált hangok lesznek, de igazi mondanivaló elvész (persze nem mindenkinél). Olyan ez mint a próza az irodalomban: ha túl hamar jön a csattanó hiányérzete van az olvasónak, ha túl későn elalszik rajta. Amit el lehet mondani két percben, azt nem szabad egy 10 perces szám erejéig elhúzni - legyen csak két perc, de tudjam meghallgatni egymás után hússzor, mint Zakk Wylde Farewell Balladját. De ott van pl. a Linkin Park, amit imádok, de valahogy annyira az énekre/rappre hajaz az egész, és annyira hiányzik nekem belőle a szóló, hogy azt leírni nem tudom.
Két jó példa az egyensúlyra szerintem: DT The Dark Eternal Night az egyik, a másikról meg csak írni tudok: az egyik volt osztálytársam gitártanárja zenekara csinálta azt, hogy nem sikerült énekest találniuk, de a dalszövegek megvoltak, és az egyik tag elkezdte a zenére "felmondani" a szöveget, mintha verset mondana - így a zenéről se terelődött el a figyelem, de mégis konkrétabb lett a mondanivaló (elvégre a jó zene irányt mutat, a dalszöveg pedig konkretizálja a mondanivalódat, legalábbis szerintem).
Rengeteg minden van: utazás, foci, vízitúra, biciklitúra, bármilyen egyéb túra, Prága, meditálás,pszichológia, segíteni mások fejlődésében, folyamatos tanulás és fejlődés.
És hogy hogyan hangolom össze ezeket? Igyekszem mindig ezek egyikét csinálni, és akkor már rendben is van Ja, és nem nézek tévét, ezzel sok időt nyerek.
Abszolút egyetértek! Minden stílusból lehet tanulni valamit.
Jah, és imádom a filmzenéket is! Ezt a fajta hangulatot is bele szeretném vinni a saját zenékbe, hogy a hallgató előtt elkezdjenek képek leperegni. Amolyan szónikus film a cél. Jó példa erre a fajta megközelítésre a Symphony X: V lemeze, meg az Odyssey c. daluk az azonos című lemezről. Nekem rögtön elkezd vetíteni a belső mozim, amint meghallom ezeket. De ugyanilyen, számomra, a Liquid Tension Experiment is, hamár a DT-t emlegettem. Vagy pl.: Ozric Tentacles...
Eddig is úgy írtam dalokat, hogy azok ének nélkül is teljes értékű daloknak kell, hogy legyenek.
Az a "baj", hogy 10 évig énekeltem kórusban, és a vokális zene is érdekel. Egy király énektéma nagyon fel tud dobni egy dalt... persze ehhez olyan énekes kell, amilyenből kevés a kínálat. Meg ugye az ének eltereli a figyelmet a zenéről. Annyi önkritikám meg van, hogy nem vállalkozok szólóéneket énekelni. Háttérvokálozásra még megfelelő a hangom, de ennél többre nem. Úgyhogy marad az instrumentalizmus. Gitáron eljátszani egy énekdallamot, úgy, hogy az kifejezze az adott dolgot, amit el akarok mondani... nah, az egy komoly dolog! Többek közt ezért is döntöttem az ének nélküliség mellett...
Én is valami hasonló progresszív, vagy fúziós dologban gondolkodok, csak nekem is még kevés a tudásom hozzá (még;). Bírom a zúzdát is, de amikor csak eszetlen hentelés megy, az nem teljesen az én világom - pedig "régebben" mennyi ilyet hallgattam. Érdekes, hogy így 19 éves fejjel meg már sokkal inkább a dallam köt le - mint régebben mondtam is, minden félét meghallgatok, a kubai zenétől a klasszikuson át egészen a metálig. Nem szeretem magam stílusok mellett elkötelezni, akkor rengeteg jó dologról lemarad az ember a végén.
Ilyen mindenféle. Bele akarok pakolni mindent, amit szeretek: rock, jazz-es harmoniák, népzenei dallamok, néha ambient hangulatok, stb... Legalábbis ez a terv. Aztán, ahogy sikerül... Mostanában mindenki inkább zúzni akar, metálkodni, én meg pont nem. Zúztam már eleget...
Nem mondom, lesznek keményebb riffjeim, mert azért jól esik néha egyet-egyet bólogatni a súlyos zenére, de nem ezen lesz a hangsúly.
Valami igazán érett, kategóriák felett álló fúziós rockzenét szeretnék, csak hát ez elég komoly képzettséget kíván, én meg annyira nem vagyok jó gitáros. Sz'al meg fogok vele szenvedni rendesen, de legalább kihívás!
Szeretnék még megtanulni basszusgitározni (már vettem bézt ), billentyűzni (MIDI-keyboard van ), mert amilyen zenét játszani szeretnék, ahhoz nehéz embert találni.
Meg szeretnék Buddhává válni! Ez utóbbit eléggé megnehezíti a mindennapi élet stresszadagja.
Airsoft pl, hasonló mint a paintball, csak messzebbre visz, tömör műanyag töltény (3mm kb), pontosabb, replikák a fegyverek. Alkalomadtán, ha több napos a játék akkor el fogom vinni estére, tábortűz köré, igazi katona feeling lesz
Nekem mutálás előtt állítólag szép hangom volt, csak aztán jöttek a hormonok és a többi...:D Azután nagyon gyorsan rájöttem, hogy az éneklés zsákutca, úgyhogy teljes mértékben elkezdtem a gitárra koncentrálni.:)
Amúgy nektek a gitározáson kívül van valami olyan cél, amit ennyire "fanatikusan" űztök még (sport, más hobbi, akármi)? Ha igen hogy hangoljátok össze a kettőt?
Dettó, nekem is sokáig rengeteg kedvencem volt, de csak egy tudott így megragadni, de én akkor már tanultam gitározni, egy kis ideje, engem a gitárra am az énekesi "karrier" miatt beszélt rá anyám általános 8. osztályban, és amint gitárt fogtam többé nem akartam megszólalni, ráadásul miután mutált a hangom, azóta csak abban a tartományban tudok csak hangot képezni amiben beszélek xD, 20évesen meg már nem fogok énekelgetni
Nekem a Nightwish volt ilyen, náluk gyökerezett úgy a földbe a lábam, hogy közben megszűnt az idő miközben a zenéjüket hallgattam.
Érdekes, hogy kisebb koromban imádtam a Republicot, Def Leppardot, de valahogy mégse éreztem késztetést a zenélésre, csak 6-7 évvel később, a Nightwishnál. De ami késik nem múlik...;)
Köszönöm, örülök, ha bejön :) (Én nem vagyok vele annyira elégedett, szerettem volna jobban elrugaszkodni a sablonmegoldásoktól, ami az első felében szerintem nagyjából sikerült is, a második fele viszont bár fogós dallamokra épül, nem olyan izgalmas, mint az eleje.) A nyolchúros gitár egy kanadai hangszerkészítő munkája, márkája igazából nincs, ameddig működött a műhelye az arcnak, addig Razar ill. Brutalizer néven csinált mindenféle extrém és kevésbé extrém formájú hangszert, de aztán csődbe ment, és elég csúnya vége lett a sztorinak, mert sok embert át is vert pénzzel. Én egy cserebiznisz révén jutottam hozzá, mikor az első Amarant mesterhangszeremet hirdettem külföldön, akkor a kp. mellé a vevő ezt a gitárt ajánlotta még be, én pedig éltem a lehetőséggel.
Nekem ugyanilyen élményt jelentett 1997 koraőszén, amikor először meghallgattam a Dream Theater: Images and Words albumát... egészen addig nem is ismertem őket, inkább G'n'R/Aerosmith vonalon mozogtam. Aztán kölcsönkaptam a DT lemezt. Egyetemre menet füleltem meg először. Mire beértem a suliba, végérvényesen megváltozott a zenei ízlésem... (azóta is, zeneileg, az az etalon lemez számomra!) Ebben a topikban meg nem is annyira off a DT, hiszen ők is meglehetősen sokat instrumentalizálnak. Egyébként pont miattuk kedveltem meg az ének nélküli zenét. Aztán persze jöttek a "nagyok": Satriani, Vai, Govan, stb... Most ott tartok, hogy instru zenét akarok írni. Ötletek vannak, dögivel, csak össze kell rakni. Hardver/szoftver megvan hozzá (PSA1 előfok, Digidesign hangkari + Pro Tools 8, VSTi-k dögivel), már csak idő, energia meg kitartás kell. Ha minden jól megy, szeretnék pár hónapon belül ide linkelgetni az elkészült művekből.
Ez a zenei alap Szekeres Tamástól származik, és nagyon jó hangnemváltakozások vannak benne, úgyhogy felvettem rá egy szólót.
A hangnemek:
- a zenei alap első felének hangneme E-fríg (a szólóban a spanyol fríg skálát használtam, néha egy egzotikusabb skálával kombinálva (amely a magyar moll nevű skála 5. módusza). Itt mindenképpen el akartam kerülni a 'tipikus' fríges le-fel száguldásokat, ami a neoklasszikus stílusban automatikusan jelentkezne. Úgyhogy helyette üres húrokkal és csúszásokkal operáltam.
- a zenei alap második felének hangneme: Bb-líd. Erre a harmóniamenetre nagyon jó dallamos dolgokat lehet játszani, tömény élvezet egy ilyen Bb - C/Bb akkordmenet, ahol a basszusgitár marad a Bb hangon. Az utolsó hangot e részben úgy kell megtervezni, hogy onnan gördülékenyen jussunk át a záró akkordokhoz, az Asus4-A részre (lásd lejjebb).
- a zenei alap utolsó két akkordja egy Asus4 és egy A-dúr akkord, itt pedig e két akkord fontos hangjait kell mindenképpen alkalmazni.
Később majd írok elemzést is a szólóról. Addig is kíváncsian várnám a topiktársak szólóit erre az alapra, jó kis kihívás egy ilyen hangnemváltásos zenei alap.
Tetszett a leírásod, és nálam kétszer is hasonló dolog játszódott le annak idején.
Először még általános iskola környékén, amikor kölcsönkaptam a Pink Floyd "Delicate Sound of Thunder" dupla koncertalbumát. Ez volt a fő oka, hogy elkezdtem gitározni. És pár évvel később egy (számomra akkor még) ismeretlen svéd gitáros "Black Star" című számának meghallgatása után határoztam el, hogy az instrumentális gitár műfaj egyik legjobb és legelismertebb gitárosa szeretnék lenni.
Igen, ez is jó példa arra, hogy a fejben dől el minden. Gyűjtöm a példákat ezzel kapcsolatban, és ezrével találtam már ilyeneket. Csak egyet közülük: korábban meg voltak győződve az emberek, hogy az 1 mérföldet nem lehet lefutni 4 percen belül, még olyat is állítottak a sportorvosok, hogy "az emberi szervezet nem bírná ki azt a megterhelést". És ezt mindenki elhitte, így félévszázadig igaz is lett.
Aztán jött Roger Bannister, és ő nem volt hajlandó elfogadni ezt a hiedelmet. És ennek köszönhetően 3:59.4 alatt lefutotta a mérföldet. De a lényeg most jön: miután megdöntötte a lehetetlennek hitt határt, a következő egy (!) évben a profi hosszútávfutók nagy része szintén 4 percen belül futott, mivel már elhitték, hogy ez lehetséges.
Úgyhogy ezúton is üzenem hogy a zenében is sokkal több mindent tudtok elérni, mint gondolnátok. Tűzzetek ki a mostaninál sokkal nagyobb célokat.
A legfőbb motiváció szerintem az, h keresed azt a zenét ami a lelkedet tükrözi, a tökéletes dallamot, a hangzásvilágot, ami elbűvöl, megragad.
Soha, de Soha nem felejtem el azt a napot, amikor egy barátomnál zenét hallgattunk a youtube-on, és egyszer csak eszembe jutott, h a gitártanárom mesélt "valami" Joe Satriani-ról, én pedig mondtam, h írjuk be, kíváncsi vagyok, azt tudni kell, h 15-6 éves voltam, fogalmam se volt róla, h létezik olyan, h instrumentális rock, a Summer Song volt az első szám amire rákattintottunk. (hatásszünet) Kívánom mindenkinek, h azt a katarzist érezze egyszer, amit én akkor éreztem, amikor a felhangos intro után elindul a szám témája Leírhatatlan érzés volt számomra, egyszerűen megtaláltam azt a műfajt, és azt az egyéni dallamvilágot, amit úgy érzem mindig is kerestem, szinte ki merem jelenteni magamnak, még ha felelőtlenül is, h nem fogok már többé ennél jobbat hallani, már rongyosra hallgattam a legtöbb számát, az agyam már tudja, h unom, de akkora respect van bennem, h akármilyen új fülbemászó számot hallok, lehet tényleg nagyon jó, nem ütheti meg azt a szintet amit az első hallgatásra átéreztem, szóval a szívem tudja, h ez örök, fú ezt így jó volt leírni, bocsi ha off, de sajnos rétegzene, még a gitárosok közt is, és nincs ember a környezetemben aki ezt megérti.
Üdv!
"Minden akadály csak fejben létezik." ezt nagyon adom, elképesztő, h mennyit számít az elme, amikor az ember azt hiszi, h nem jön össze neki gyakorlatban egy ujjrend, és egyszeri sikeres lejátszás után könnyű szerrel megy, vagy amikor egy bonyolultnak hitt számot lenyom egy általad kevésbé elismert ember, akkor milyen könnyen megy utána neked is..
Pedig olyan szépen leírtam! Nem a Cmaj7 akkord bontható, hanem ha erre az akkordra keresel megfelelő skálát, akkor a legegyszerűbb ha a C dúr skálát választod, ( van még sok más lehetőség is! ) és a C dúr skála "szedhető szét" erre a három dúr pentatonra.
Írd le egy papírra a három dúr pentaton skála hangjait, és megkapod a C dúr skálát.
Sziasztok
Olvasgattam az elméleti részeket és:
Azt nem értem hogy az 500-ik hsz-ban miért pont C,F,G pentatonra bontható a Cmaj7-s akkord?
Ha valaki leírná nekem azt megköszönném. :)
Remélem, minden topiktársnak így fog szárnyalni a zenei karrierje:
Ami a motivációt illeti, a legfontosabb hogy csak olyan gondolatot engedjen meg magának az ember, ami előreviszi a célja irányába. Minden akadály csak fejben létezik.
Én a megtanult gitárleckékkel és számokkal csinálom ezt az önmotivációt.:) Ezen kívül ti még mivel motiváljátok magatokat?
És részemről is fogadd a jókívánságokat, mindened megvan ahhoz, hogy igazán sikeres légy ebben a szakmában, és őszintén remélem, hogy meg is adatik mindez, és minél több ember ismerkedhet meg veled!:)
Ezt most én mentem el! Nem kívánok sok szerencsét, felesleges!
Minden ott van a kezedben, a fejedben, a lelkedben!
Az a pici szerencse a Te sikeredbe már nem szólhat bele!
Azért szurkolok!!!
Köszönöm Igen, a CD-gyártósorok már beizzítva várnak az albumra (Amúgy még a keverés, mastering hátravan, úgyhogy még nem azonnal indul a dolog.)
Eklundh tényleg az egyik legszórakoztatóbb arc az egész szakmában. Ez itt egy fél órás videó egy clinic-ről. Nekem a kedvenc részem, ahogy a japánok angol akcentusát utánozza, meg amikor a mobilját odatartja a pickupokhoz, hogy felerősítse a jeleket. Meg egy csomó egyéb is, minden perc kincset ér
Ejha, ez nem semmi! Gratula! Veszel fel előrendelést a lemezre?
Eklundh egyébként állat figura, nagyon csípem a szólólemezeit és a Freak Kitchent is. A dimeadozen.org oldalon van fent egy koncertvideójuk, érdemes leszedni, szerintem senki más nem kommunikál úgy a közönséggel, mint ő. Szórakoztató lehet egy bulijuk, kár, hogy nem járnak errefelé.
Köszönöm szépen!
Szerencsére az instrumentális gitár stílust sokfelé nagyon szeretik, úgyhogy optimista vagyok. Épp a napokban keresett meg egy igencsak ígéretes kiadó, de amíg nem biztos a dolog, addig nem akarom elkiabálni.
Szurkolok, hogy hamar elrendeződjenek a dolgaid, és akkor megint a topik legaktívabb tagjai között leszel, rengeteg ötlettel és hasznos anyaggal, ahogy eddig is!
Szia Imi, nagyon jólesett olvasni, amit írtál! Van egy külön mappában elmentve jó néhány olyan visszajelzés, levél, mail, hozzászólás, amelyek különösen sok erőt adnak, és amikor néha kicsit kevesebb az energiám (szerencsére ez igen ritka), akkor elolvasom ezeket és újra feltöltődöm, és még nagyobb lendülettel folytatom a dolgot. Mostantól ezek a soraid is benne lesznek ebben a mappában Köszönöm még egyszer!
Én csak gratulálni tudok neked.
Az szomorú, hogy ilyen magas szintű tudással és kiváló zenével még mindig azon lehet (kell) töprengeni, hogy Magyarországon mennyi lemez kelhet el.
Persze külföld más tészta, több országban szerencsére nagyobb kereslet van a profi zenére, zenészre!
Úgyhogy szurkolok neked, hogy mind anyagilag, mind erkölcsileg világszerte elismerjék a munkásságodat!
pedig szeretnék, és még csak 20 vagyok, elvileg lenne rá időm meg energiám, bánom, h otthagytam a tanáromat :S
, abba kéne erőt fektetnem, persze nem egy Malmsteen szintre, a kipengetett tekerés nekem nem jön be, inkább blues-os, Satrianis gyorsabb kipengetésekre gondolok.
) húron ismerni kell a hangok helyét és nevét, és akkor nem leszel konkrét sémákhoz kötve, hanem a belülről jövő dallamot tudod követni.
