Jónás Tamás (instrumentális rock gitár ötletek, technikai trükkök, improvizációs tippek)
Instrumentális rock gitár ötletek, technikai trükkök, improvizációs tippek
Ahhoz hogy hozzászólhass a témához, előbb be kell jelentkezned!
A lehallgatás vx. guitar pro kérdésről: nekem szerencsére nincsen ilyen kísértés, mert a legtöbb dologról, amit meg szeretnék tanulni, nincsen GP tab :) (Pl. Howe vagy Guthrie improvizációk a YouTube-on). Ezért nincs más hátra, le kell szednem, és érzem is a pozitív hatását, hogy nem készen kapja az ember a kottát, hanem saját maga dolgozza fel. Később, a saját improvizációnál egyértelműen kifizetődik a hallás alapján való leszedésre 'áldozott' idő.
Én konkrét nyolcvan ötre gondoltam...
Borzasztó volt az OSZK-s "zeneoktatás" legalábbis vidéken.( Pesten azért más volt a helyzet )
Az elsők között voltam itt a világvégén, aki komolyabb négyes, meg ötös hangzatokat tudtam fogni gitáron, az alterált akkordokról már nem is beszélve.
Örök hála érte Botos tanár úrnak!
Egy dolgot hiányolok ma ami az OSZK-ban többé kevésbé "tananyagként" szerepelt, mégpedig a tradicionális táncritmusok tanítását...
Ma elvétve sem találkozom ilyesmivel...
Pedig egy gitárosnak is illik tudni egy bosanovát, vagy egy pasodoblét, stb.
A modern zenei ritmusvilágban is előfordul ezek valamilyen változata!
Nyolcvanas évek eleje...
Szalagos magnó, meg lehetett felezni a sebességét, és így egy oktávval lejjebb szólt kb!!!fele sebességgel...( azért egy negyed hang eltérés biztos volt ) Valahol a padláson megvan még!
Én azért álltam át a tabokról a lehallgatásra, mert szerintem "egyszerűbb" hallásra leszedni dallamokat, mint a tabból hangról hangra memorizálni. Persze ahhoz, hogy ez működjön, már kell valamennyi tapasztalat, hallás, meg nem árt tudni, hogy pl. melyik skálában mozogjon az ember. Ha ezek megvannak, akkor szerintem kevésbé megterhelő a hallás utáni leszedés, mint a tabozás. Persze az ilyen kihallhatatlan gyors futamoknál azért van a taboknak is létjogosultsága...
Emlékszem, amikor a magnókazetta állandó, másodpercenkénti visszatekerésével szedtem le Malmsteen Live in Leningrad koncertjének gyors futamait... régi szép idők:)
Jó hogy említed a Winger-t. Reb Beach is nagy kedvenc
Abban jellemzően egységesek a vélemények, hogy a lehallgatás segíti a fejlődést. Szinte minden hiteles tanár elmondja, mennyire hasznos leszedni a kedvenc nótákat.
A gyors, hosszú futamokat régebben rengeteg hallgatással tudtam csak leszedni. Egyszer csináltunk egy Queensryche-estet, kotta híján muszáj volt leszedni a szólókat, vért izzadtam némelyikkel. Mostanában van egy bevált módszerem: Adobe Auditionben manipulálom az eredeti felvételt, ami jellemzően lassítást jelent, és szükség esetén leszedem róla a vokált is. A minap a Winger "Your great escape"-jét szedtem le így, ott mondjuk lassításra nem volt szükség, csak a vokált kellett kiszűrni, a bridge alatt eléggé elbújik a téma.
Persze ha van kotta, az is sokat tud segíteni, főleg, ha az embernek nincs ideje vagy türelme bajlódni a lehallgatással.
Régen szinte minden itthoni kottával gond volt... Volt szerencsém pár hónapig a Botos Tibihez ( az idősebbhez )járni magánúton, gitárt tanulni katonakoromban. Azzal kezdte, hogy az akkori OSZK kötelező vizsga anyagban szereplő harmóniák java részét lehúzgálta, átjavította, csak lestem...
A híres slágermúzeumokról nem is beszélve.
érdekes kérdés ez, mert egy átlagos szóló lehallgatáshoz olyan mennyiségű tudással érdemes nekiállni, ami egy kezdő számára elérhetetlennek tűnhet. ugyanakkor a kottából játékhoz is kell egy előtörténet. tehát szerintem a fokozatosság elve a jó megoldás: egyszerűbb dallamokat, akkordmeneteket viszonylag korán el lehet kezdeni megfejteni, akár kotta birtokában is, aztán kialakul. csak a kotta szerintem nem elég, mert a legtöbb netes kotta "simlis" kicsit ("Tibusz szerint is").
Ez egy érdekes dolog... A YT-on van fent a magyar koncert utáni Satriani riport, amiben pont erről kérdezik Joe-t. Pontosabban arról, hogy a mai világban, mikor minden a neten van, mennyire hagyatkozik a gitáros a fülére.
A magam részéről én már úgy tanulok, hogy letöltöm a guitar pro-s tabot, ami valószínűleg (a jobbaknál) a gyári kottával megegyező - és abból szépen megtanulom..
Joe viszont azt mondta, hogy szerinte továbbra is hallgatással tanulják a fiatalok a szólókat, mert pl. az ő fia is azzal kezdi, hogy a YT-on rákeres a számra és lehallgatja..
Szerintem ez hülyeség.. Vagy csak én vagyok olyan lusta, hogy kottából tanulok? Persze én is a lassított zenével együtt gyakorlok, de a bonyolult tekeréseket nem kezdem lehallgatni, hanem a kotta alapján bogarászom ki (együtt a zenével)..
A nosztalgia pedig részemről is él... Emlékszem anno Szekeres Tamás Guitar Hits c. albumáról hallgattam le a Cliffs of Dover refrénjét, többre nem is futotta :D
Nagyon a szívemből szóltál. Teljes forradalom zajlik épp a gitározásban, és aki most kezdi el 12 évesen, van tehetsége és komolyan is veszi, az 3 év olyan szintre juthat, amivel a 80-as években azonnal világsztár lett volna.
"mindegyik valamire való gitárostól lehet tanulni, ellesni dolgokat, mégha nem is a mi stílusunk.:)"
Így van. Ezért is volt jópofa nézegetni a BirtaMiki-gitárversenyes videókat, meg olvasni ezt a topikot. Új impulzus = jó impulzus.
De jó lenne most gimnazistának lenni, ez a kurva internet határtalan sok lehetőséget biztosít. Anno az el nem ivott zsebpénzemből tudtam megvenni 1-1 Satriani-kottát, mikor a gimnáziumból kivittek minket Párizsba, most meg minden itt van az ember orra előtt, csak a megfelelő keresőszót kell használni. Csak meló mellett kinek van ideje gyakorolni...
1.Buckethead Egyszerűen imádom."Az egyik legkarakteresebb újító gitáros, egyéni gondolkodásmódot tükröző dallamvilágát, fénysebességű riffjeit, 8 újjas szólóit és arpeggióit elmondása szerint a hullámvasút és egyéb vidámparki játékok, valamint szörnyeteges filmek inspirálják."
2. Bill Laswell. Nála nem éppen a technika a lényeg. A zenéje az ami engem megfogott. Nagyon egyedi stílusa van, én valahova a jazz és a hiphop közé tudnám tenni. Az alábbi videóban ha jól tudom improvizálnak. Zseniális.
3. Paul Gilbert Őt gondolom senkinek se kell bemutatnom. :D
Az egyik kedvenc számom tőle(feat. Jimi Kidd):
Kizártnak tartom, hogy végigrágjam magam az életművén, amikor azoknak sem tudom, akiket az első lefogott hangjuktól kedvelek, mert annyi idő a világon nincs!
Elég sok Nevermore "dal"ba belefutottam már, most ezt a videót is végignéztem, de a véleményem nem változott..
az első felét még meg tudnám érteni, mármint azt h nem hallottál senkit akinek kedvenc.
Viszont azt mondani a játékára h 12egytucat feeling, az egy picit meredek, mert pont azért szeretjük őt, már aki szereti, mert annyira egyedi, h elképesztő. Ott a szólóalbuma, ottvan a nevermore diszkó. Végigrágod magad rajta, és ha azt mondod h egykaptafa bárkivel, akk' azt mondom h azon a véleményen nem lehet változtatni .
Egyébként fel-fel állít az ember "IKON" listát magának az ember, de szerintem mindegyik valamire való gitárostól lehet tanulni, ellesni dolgokat, mégha nem is a mi stílusunk.:)
Ismerem ezt is, és így valóban jobb - mondjuk csak annyit mondtam, hogy ez a legjobb szerzemény Martone lemezein. Martone játéka ettől még unikum.
...és ha már akusztikus, csodálkozom, hogy Tommy Emmanuelt nem említette senki. Magamon is csodálkozom, csípem az öreget. Kicsit geil, de zseniális előadó, és az őrületesen nehéz gitármunkát olyan könnyűnek láttatja, hogy a felületes szemlélő el is hiszi, hogy utána tudná csinálni...
Loomis nagyon rendben van! Az új Nevermore-albumról lekottáztam pár riffet, ott van a szeren. És nagyon pontosan, tisztán játszik a leggyorsabb sebesség mellett is. A szűkítettekről meg elmesélte a Wigwamban, hogy Django Reinhardt-tól tanulta ezt a kromatikus megközelítést. (Tipikusan rokon stílusú zenék, nem? )
Köszönöm! Kezd tisztulni a dolog, de azért "beleásom" magamat, mert érdekel a dolog!
Sorrend nélkül az én kedvenceim:
Mr.335 Larry Carlton
Robben Ford
Scott Henderson
+JT
Nálam az Odyssey lemez az etalon, ott embertelen dalok vannak, olyan hangnemváltásokkal és progresszivitással, hogy csak pislog az ember..kár, hogy nem olyan jó a PR-juk, mint a DT-nek, megérdemelnék azt a szintet..
Gary Moore-t lájkolom ezerrel! Ő is zseniálisan érzi a dallam vs. technika helyes arányait. A "Blues for Narada" második szólóját pedig szinte lehetetlen olyan szépen lejátszani mint ahogy ő tette.
Romeo-nak ott a helye minden szempontból. Egyedi riffek, egyedi szólók, tökéletes technika (a tapping-arpeggio minden segédeszköz (hajpánt) nélkül nála talán a legtisztább), zseniális hangszerelő (szimfonikus zenekart is, lásd Odyssey), és brutál jó számokat ír (prog, neoklasszikus, és 'sima' modern metál stílusokban egyaránt).
A Pitch Axis használatáról a #842-ben olvashatod a leggyakoribb megközelítéseket.
És hogy konkrétan milyen zenei környezetben használható: ha például a kíséret sok mindent megenged (mondjuk csak egy kvintfogás van), akkor a pitch axis az egyik módszer a szóló változatossá tételére. Vagy akár a billentyűszólam is nagyon jól felturbózható ezáltal, például egy sima H basszusgitár-alapra játszhat a billentyű 4 ütemenként H7b9-et, H7-et, Hmaj9-et, Hmaj7#11-et. Ekkor a szóló hangneme így váltakozik: H-spanyol fríg, H-mixolíd, H-dúr, H-líd.
De számíráshoz is jól használható, erre a #231-ben tettem fel példát (TAB + leírás)
Ez ugyanaz a koncepció, csak ez már kicsit bonyolultabb...
Shaun Baxter-től!
Szintén GT
/ Amaj7 ( E maj pentaton ) / % / Ab11 ( Bb moll pentaton ) / % / Bbm7 ( F moll pentaton ) / A13 ( A maj pentaton ) / Abm7 ( Bb moll pentaton ) / G13 ( D maj pentaton ) / Amaj7 ( E maj pentaton ) / % / Ab11 ( Db maj pentaton ) / % / Bbm7 ( F moll pentaton ) / A13 ( A maj pentaton ) / Abm7 ( Eb moll pentaton ) / G13 ( G maj pentaton ) / Amaj7 ( E maj pentaton ) /
Egy Lifeson-fejtegetés tényleg jól jönne itt. Én csak áttételesen ismerem őket, Petrucci-n keresztül. (És meglepő módon Malmsteen is csinált egy Rush-feldolgozást (Anthem), ami igencsak érdekes lett.)
Mindenki 'ártatlan' az ügyben, az én kérésemre jött ez a sok "TOP3" felsorolás (lásd #873). Jó kis névsor jött össze már eddig is, érdemes is lesz egy-két arcnak utánanézni (én is találtam pár nevet akiket nem ismertem), szóval hasznos téma ez.
Egyben azért is tettem fel ezt a körkérdést, hogy lássam, hogy milyen jellegű/stílusú anyagokat és gyakorlatokat tegyek majd fel a topikba mostanában.
Hohó! Majd elfelejtettem a papát: Alex Lifeson!!! A mai napig óvodás gyermek lelkesedésével tudom nézni a Rush DVD-ket. És hogy egy picikét ON... is legyek, pl. az ő játékáról, megoldásiról szívesen olvasnék valami fejtegetést.
Szintén Jamie Humphries munkája.
Pentaton substitution.
Az alap skála A dúr ( major ), de Bm ( Hm ) akkordra, tehát, B ( H ) dorian.
Az a dúr "szétszedhető" három pentaton skálára: B ( H ) moll pentaton, C# moll pentaton, F# moll pentaton.
Az első nyolc ütem: B ( H ) moll pentaton. A második nyolc ütem C# moll pentaton.
A következő tizenöt ütem F# moll pentaton. Az utána következő egy ütem megint C# moll pentaton. Az utolsó öt ütem, a három pentatonból összemixelt ( dorian )
63-Szám 63 by tibyeecaster 64-Szám 64 by tibyeecaster
Szia Tomi! Nekem kicsit "homályos" még ez a Pitch Axis...
Találtam a témával kapcsolatos anyagot, meg példát+bt.
Ebben Jamie Humphries ( GT magazin )szerintem Ő is ott van a szeren, mutatja be a dolgot.
Három skálát használ: B dorian ( A major ), B phrygian ( G major ), B aeolian ( D major ), és ha jól veszem ki, akkor ennek a három skálának, a rájuk épülő akkordjai szerepelnek az alapon.
Mégis így egy kicsit ( nem kicsit... ) bonyolultnak tűnik a dolog nekem.
Valahogy egyszerűen eltudnád mondani ezzel kapcsolatban a véleményedet?
Konkrét: Hol, milyen zenei környezetben "illik" ezt a stílust használni?
Előre is köszönöm!
Találtam még két szintén GT-s anyagot arra, hogy egy dúr skálát ha három pentatonra szétszedünk, akkor mi sül ki belőle...
Felteszem azt is ha nem gond.
37-Szám 37[1] by tibyeecaster 38-Szám 38 by tibyeecaster
Srácok, ne csesszétek szét a topicot, légyszi. Igazatok is van, meg minden, de macerás a topic témájába vágó infot összemazsolázni 3426 ki-mit-szeret-és-utál hsz. közül. Tenkjú.
3 legkedvesebb gitáros? No ez az, ami folyamatosan változik. Akár percről percre is.
Azért próba:
1. Ty Tabor - King's X: az egyszerűségéért és a dalközpontúságáért
2. Tore Østby - Conception: a "Cardinal sin" szólójáért
3. Zoltan Bathory - Five Finger Death Punch: a riffek, tekerések, és mert hazánk fia!
Ha konkrétan a metálgitározásról van szó, akkor sztem két olyan világhírű fickó van, akik mind riffelésben, mind szólókban kiemelkedőek, az egyik Dimebag, a másik meg Michael Romeo ( Symphony X ).
(Bocsánat, valamiért új sor kezdésénél nem látom a kurzort és a biztonság kedvéért inkább több entert nyomtam, nehogy oldalra húzzam szét a topikot. Erre kiválóan sikerült lefelé megtenni ugyanezt:D)
Én mostanában nagyon rámentem az After The Burialra (a gitárosok Trent Hafdahl és Justin Lowe). Nem tipikusan abban az értelemben vett gitárzene, mint több, lent felsorolt előadóé, de az ötletek, a sound, meg az egész nagyon megfogtak.
Aztán favorit még nálam is az Animals As Leaders-es Tosin Abasi, Bluevoodoo már gyönyörűen leírta, miért lehet (/kell) őt szeretni:D.
Természetesen Govan, Andy Timmons, Vai zenéjét is csípem, a fent leírtak főleg azok a dolgok, amiket mostanában hallgatok nagyon gyakran.
megmondom őszintén metálgitározás terén nekem is ő a nonpluszultra, mert iszonyat egyedinek tartom a stílusát, olyan stílusjegyekkel, amiket ha meghallasz, rögtön megmondom, h "ez tuti Loomis". Nem is kell ismerned a számot, legyenszó saját cuccáról, nevermore-ról, vagy bármiről. Rögtön tudom h ő az a legkisebb foszlányból ha meghallom valahol.
Pedig jobb ha tudod h Loomis istentelenül sok embert inspirál, és késztet továbbfejlődésre. Elsősorban itt nem kezdő gitárosokra gondolok, hanem olyanokra, akik már tudnak bőven mit kezdeni a hangszerükkel, és azt mondják h húú vazze, ez a csávó hihetetlen mit összeművel, és megpróbálják leszedni, és tanulják a technikáit, nótaszerkezeteit.
Főleg a tengerentúlon iszonyat nagy inspirátornév, de itt nálunk is ismerek több embert, aki ő a nonpluszultra.
Én egyszerűbb csávókat szeretek.
Igazából nincs sorrend közöttük:
Slash, Sweet Child'o Mine szólója feledhetettlen.
Zakk Wylde, No More tears és a Farewell Ballad
Gary Moore, Stil got the blues
Ja és az új kedvenc a George Lynch, Mr. Scary :9
"rengetegen próbálják levenni a riffelési stílusát"
Pl. ki? Én még életemben nem találkoztam senkivel, aki Jeff Loomis nevét bminek kapcsán is említette volna, nem hogy kedvenceként..de tényleg..
Petrucci, Satriani, Malmsteen neve sokszor előkerül hatásként, haveroknál, tanítványoknál, de Loomis soha.
Ezt a videót elnézve sztem tök unalmasan gitározik, technikailag rendben van, de semmi extra.
Vibrátó legalább jó, de számomra totál jellegtelen az egész, amit és ahogy csinál, és ebben vszeg ez a nem túl nagy szám nóta is derekasan benne van..
Nekem ilyen 12 egy tucat feelingem van, amikor meghallom játszani..
"Friedman is azok közé a gitárosok közé tartozik, aki a tekerés ellenére megjegyezhető, szinte fütyülhető dallamokkal pakolja tele a szólóit, nekem is fontos szempont ez, amikor szólót írok. Ezt a hozzáállást is elleshetné sok gitáros, akik gitárhősként kilométerhosszú szólóblokkokra vágnak fel a saját nótáikban, közben meg nincs egy dallam sem, ami fülbe ragadna."
Nehéz dolog három gitárost kiválasztani, lehet, hogy nekem is csak 3+1 formában sikerül megoldani.
Jeff Loomis - ő az abszolút kedvencem, aki zenészként a legnagyobb hatást tette rám. Az úgymond "kötelező" tökéletes technika és sound mellett iszonyatosan egyedi, azonnal felismerhető témái és szólói vannak, a 80-as évek gitárhőseinek vonalán a 90-es években felnőtt gitáros generáció egyik legmeghatározóbb gitárosa, rengetegen próbálják levenni a riffelési stílusát a 2001-es Dead Heart In A Dead World lemez óta. Amit én különösen szeretek benne, az a szólóiba beépített szűkített figurák és a kromatikák használata, az orgonapontos tág fekvésű hemiolás figurái, illetve hogy nagyon jól használja a héthúros gitárt (nem csak úgy, mintha egy mélyre hangolt hathúros lenne). Olyat tud, amit sok, technikai tudás alapján top kategóriás gitáros nem: messziről felismerhető a játéka, legyen szó ritmus- avagy szólógitározásról, és kiforrott stílusa van már a 96-os második Nevermore lemez óta.
Marty Friedman - azt hiszem, hogy senkinek nem kell bemutatni, őt leginkább a dallamérzéke és a jellegzetes keleties motívumai miatt szeretem. Akkor koppant először az állam a játéka hallatán, amikor valamikor fiatal gyerekkoromban hallottam a Megadeth Rust In Peace lemezét, arról is a Tornado Of Souls szólóját. Friedman is azok közé a gitárosok közé tartozik, aki a tekerés ellenére megjegyezhető, szinte fütyülhető dallamokkal pakolja tele a szólóit, nekem is fontos szempont ez, amikor szólót írok. Ezt a hozzáállást is elleshetné sok gitáros, akik gitárhősként kilométerhosszú szólóblokkokra vágnak fel a saját nótáikban, közben meg nincs egy dallam sem, ami fülbe ragadna. Nagyon jellegzetesek még a nyújtásai (sok pre-bendet használ, ráadásul nem szokványos módon) és a vibratoi. Csak azt a pengető kéztartást nem tudom megemészteni nála
Tosin Abasi - az új generáció "sztárja". Ő az, aki több fiatal gitárossal karöltve vitt véghez az utóbbi 2-3 évben egy "paradigmaváltást" a rock/metal gitározás terén. Igazán korszakalkotó, ahogyan egy merőben új hangzással nyakon öntve fúzionálja a jazzes akkordszóló-beütésű dolgokat a Meshuggah által köztudatba behozott mélyre hangolt, poliritmusokra épülő riffeléssel, ráadásul olyan szokatlan technikákkal megspékelve, mint pl. az általában basszusgitáron alkalmazott slappelés. Dallamérzéket nála is ki kell emelnem.
A +1 pedig Shawn Lane, akinek nagyon kevés idő adatott meg sajnos arra, hogy kiteljesedjen a tehetsége. A Powers Of Ten c. lemeze szerintem a modern jazz-rock fusion legkiemelkedőbb darabja, iszonyatosan jól ötvözte a 80-as években csúcsra járatott rockgitározás technikai arzenálját a jazzes hangulatvilággal, a fusion gitárosok közül nekem az ő produkciója a legélőbb, leglélegzőbb. Sokszor fedezhető fel nála "slendriánság", ti. hogy nem ezer százalékig precíz, kigyakorolt figurákkal támad, hanem ami-a-csövön-kifér elv alapján belepaszíroz annyi hangot egy futamba, ami csak odafér, tekintet nélkül arra, hogy egzakt ritmikai egységekre van-e osztva vagy nincs. A páratlan számú hangcsoportokkal való operálás nagyon izgalmassá teszi a játékát ritmikailag, és csinál olyan tág fekvéses dolgokat, amik láttán az ember csak les, hogy hogyan lehetséges ezeket ilyen kezekkel átérni.
Tényleg, Martone, mekkora faszi :) Az összes lemeze megvan, hallgatom is őket, technikailag feddhetetlen, képzett, kreatív csóka, de rá is jellemző, hogy a legjobb dal az összes lemezén a Bossa Dorado-feldolgozása...
Az a 3, akit a legnagyobbra tartok, már szerepelt: Govan, Timmons, Garsed. Viszont a kedvencek részben mások. Guthrie egy UFO, inkább maximálisan tiszteli az ember; számomra nehéz úgy szeretni, mint a régi kedvenceket. Garsednek meg igazából egy kiemelkedően jó lemeze van (a Big Sky, azt imádom), pedig ismerem csaknem a teljes életművét. A szólóit imádom, leborulok a tudása előtt, nem hiszem, hogy lehet bárki nála képzettebb, okosabb gitáros, viszont ahhoz, hogy valódi kedvenc legyen, több jó lemez kellene. Sorrend nélkül:
- Timmons: zseni sound, jó dalok, teljesen hétköznapi technikával, csak semmi hókuszpókusz, mégis zseniális összkép. A fél életem odaadnám, ha úgy tudnék komponálni, mint ő. (Esküvőmön az aláíró-zene tőle volt. Azóta mondjuk elváltam, de erről nem Timmons tehet. :))
- Satriani: vele szerettem meg a gitárzenét, a legnagyobb király.
- Friedman: úgy metal lemezen nem lehet gitározni, ahogy ő a Rust in Peace-en teszi... A szólólemezei közül a Scenes és az Introduction példa értékűek, úgy kell technikásan, de hokizás nélkül gitározni. Satrianival együtt '91 óta kedvenc.
Még pár: Skolnick (példa értékű, amit a Testament 'Ritual' albumán szólózik; számomra régen ő volt az elérhető szinten gitározó példakép); Pete Lesperance (aki hallotta már a Harem Scarem 'Mood Swings'-ét, tudja, miért); Vai (dobogós lehetne, ha visszafogottabb lenne, és dalokat írna opuszok helyett); Eddie Head (minden idők legjobb héthúros riffelése az egyes Haji's Kitchen lemezen); Nuno (imádom az Extreme-et, vettem is miatt anno egy Washburn N2-t; sound, tempó szempontjából ő is etalon); EVH (minden rockgitárosok atyja), stb...
Igen, Martone is egy ufó (ahogy a honlapján is látszik )
Nála még külön kiemelhetjük az akusztikus gitárjátékát is.
Kee Marcello-t már régóta tervezem jobban megismerni, amiket eddig ismerek tőle azok szenzációsak valóban.
Aki még Martone-nál is elborultabb, az Mattias IA Eklundh, az üveghangos ötleteivel, oktávos tappingekkel és az elszállt dallamaival (és egyben ő a legviccesebb is, aki már látta őt egy clinic-en, az igazolhatja)
Tényleg, Gilmour... lehet hogy őt kellett volna írnom, egyik legnagyobb kedvencem.
A honlapomon írtam őt is, igaz, ott 5-ös lista van, plusz egy 3x10-es "kedvenc albumok" lista. (Ha valakit érdekel az a lista is, az Influences-en belül van a két almenü, Artists és Records.)
szia.
1. Steve Vai:
az Alien Love Secrets, a Passion and Warfare, az Ultra Zone, a Fire Garden, meg az Alive in the ultra world miatt kb. 2. Andy Timmons:
a megalázó zeneiség miatt, ahogy a párakkordos körökön gyakorlatilag színezett pentatonnal elképesztő dallamíveket produkál
3. sokan mások: Lukather, Santana(a '80 évek kb.), Pat Metheny, és néhány magyar is...
A magyar származású kanadai fickó a Berkley-n végzett a 90-es években, és szerintem az elmúlt 15 év legzseniálisabb gitárosa, zeneszerzője. Elborult újítások jellemzik a játékát ( pl. hajgumit húz az 5. fekvésre, hogy alapból üveghangok szólaljanak meg, és úgy ír egy komplett dalt, kegyetlen tapping futamok, hibrid pengetés, különböző zenei stílusok remek ötvözése ). A lemezei baromi élvezhető darabok, legutóbbin Satriani, Greg Howe, Jennifer Batten és Billy Sheehan is hallható egy-egy szóló erejéig. Mindenkinek ajánlom figyelmébe!
2. Brett Garsed
Mindig is nagyra tartottam a fickót, de amióta láttam az oktatóját, teljesen kész vagyok tőle. Az ausztrál fickó már a 80-as évek vége, 90-es évek elején híressé vált embertelen fingerpickinges legatókkal tarkított játékával.
3. Kee Marcello
A Europe-ban híressé vált svéd gitáros zseniális sounddal, vibrátóval, és gondolkodásmóddal rendelkezik, ami vhogy úgy néz ki, hogy minden szólónak dal a dalban funkciót kell betöltenie, ezért általában sokat merít magából az énekdallamból. Számomra ő a tökéletes rock gitáros, annak ellenére is, hogy 2 figuráját majd' minden szólójában elsüti!
De akik konkrét hatással voltak a játékomra, azok picit más személyek, bár Marcello mindenképp köztük van, a 3 hang/húr figurákat és a "dal a dalban szemléletmódot" pl. tőle tanultam meg.
Első nagy hatás a korai Kirk Hammett/James Hetfield érám után Joe Satriani volt, majd jött Petrucci és végül Tony MacAlpine.
Nekem a 3 kedvenc gitárosom:
David Gilmour - hatalmas sound, érzés miatt,
Richie Kotzen - laza bluesos játék miatt,
Robert Fripp - újító játéka, különös atmoszféra miatt.
De lehet, hogy holnap már egy Hendrix, Buddy Guy, Clapton hármast írnék.
Tegnap már beszélgettünk néhányan a kedvenc gitárosainkról, és kíváncsi vagyok minden látogatónak a véleményére ebben a kérdésben.
Tudom, hogy nem könnyű hármat kiválasztani, én is legszívesebben írnék vagy harmincat. De ha csak három gitárost szabadna említenetek, akik jelenleg a legközelebb állnak hozzád, akkor kik lennének ezek? Ha lehet, akkor mindháromról írjatok egy rövid mondatot is, hogy mi az a jellemzője, amit kiemelnétek vele kapcsolatban, mit lehet az illető gitárostól leginkább eltanulni.
A zenélésben az egyik legfontosabb dolog, hogy mindig új impulzusokat kapjunk, és ebben tudunk most segíteni egymásnak. Azt kérném, hogy az is írja meg a 3 aktuális kedvencét, aki eddig főleg csak olvasóként járt itt. Ki tudja, lehet hogy valamelyikünk itt és most fog hallani arról a gitárosról, aki majd az új kedvence lesz.
Javaslat: felejtsük el átmenetileg a meglevő nézőpontunkat, tehát ha valaki olyan gitárost ír, akit mi eddig 'unalmas tekerőgépnek', vagy 'fakezűnek' gondoltunk, akkor ahelyett, hogy ezt rögtön kifejtenénk, érdemes erre gondolni: "Hm... XY gitárosról eddig nem volt jó véleményem, de ezek szerint másnak valamilyen szempontból nagyon sokat adott. Megpróbálom megfejteni, hogy mi lehet ez, még az is lehet, hogy profitálhatok belőle."
Greg Howe - amit nagyon szeretek nála: az egyedi látásmód, ahogy a gitár nyakát bejárja, az ötletes technikák (szóló közbeni barré-k több ujjal is, hibrid pengetés, széles fogások, vízszintes vibrato), és a tudatossága.
Guthrie Govan - brutális technikai tudás, átfogó stílusismeret, hihetetlen gyors gondolkodás, zseniális nyújtások, hatalmas elméleti háttér
John Petrucci - a harmadik névnél sokat gondolkodtam, ide nagyon sokan befértek volna, Andy Timmons-tól Shawn Lane-ig. Petruccit az "életművéért" választottam. Ő képes a maximumot kihozni magából, képes hihetetlen mértékben a feladatra koncentrálni, legyen az egy 3 órás koncert ahol 70 millió riffet, témát és szólót kell játszania, vagy legyen az egy nehéz harmonizált szóló Rudess-szel ahol nem hibázhat, vagy legyen az a feladat maga a Dream Theater, ahol 25 éve övé az egyik legfontosabb szólam.
Nálam Guthrie, Garsed és Andy Timmons a TOP3, ha nagyon muszáj leszűkíteni. Timmons nem annyira agyas, mint a fusion-arcok, de ha mondani kell egy földre szállt, ízléses, fílinges, egyetlen hangból felismerhető, elegáns gitárost, az Timmons. Az a sound meg verhetetlen.
Régebben olvastam már, de most találtam benne egy hasznos táblázatot (ami lehet, hogy már volt itt):
Akkord Skála
C dúr, C líd, C dúr bebop
Cmaj7, Cmaj9, C6, C C dúr pentaton, G dúr pentaton
Cmaj7#11 C líd, B in sen
-------------------------------------------------------------------------------------------
C dór, C moll bebop, C moll pentaton
Cm7, Cm9, Cm11, Cm F dúr pentaton, Bb dúr pentaton
Eb dúr bebop, C blues, C moll
C dór, C melodikus moll, C moll pentaton,
Cm6, Cm F dúr pentaton, Bb dúr pentaton,
C moll bebop, Eb dúr bebop, D in sen
Cm-maj7 C melodikus moll, C harmonikus (összhangzatos) moll, Eb dúr bebop
Cm7b6 C moll, Ab dúr pentaton
Cm7b9 C fríg, C fríg #6
-------------------------------------------------------------------------------------------
C mixolíd, C domináns líd, C domináns bebop,
C7, C9, C13, C C blues, C dúr pentaton
C7sus, Csus, C11 C mixolíd
Bb/C, Gm7/C C késleltetett pentaton, F dúr pentaton
C7#11, C7 C domináns líd
C7alt, C7#9#5, C7#9 C alterált, F harmonikus moll, F melodikus moll
C7b9b5, C7b9 C FE szűkített, F harmonikus moll, F melodikus moll
C7aug, C7+, C7#5 C egész hangos
-------------------------------------------------------------------------------------------
Cm7b5 C lokriszi #2, C lokriszi
Cdim7 C EF szűkített
-------------------------------------------------------------------------------------------
C fríg, C fríg #6, C spanyol fríg
Cphryg C in sen
Azzal kezdte, hogy az akkori OSZK kötelező vizsga anyagban szereplő harmóniák java részét lehúzgálta, átjavította, csak lestem...
) - Különösen a dallamvilága miatt. Nem szeretem az agyatlan tekerést, nálam a dallam fontosabb.
