A FB-on a Birta Miklós oldalamat lezanzásítottam administratív feladatokra, és a kapcsolattartást a Miki Birta zenészoldalon folytatom. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a Birta Miklós oldalamon az 1640 ismerősből maradt 3. És megszüntettem mindenféle "szakmai" meg egyéb hozzászólást. A Miki Birta zenészoldalon viszont "pörgök". Nem csak az eddigi hírdetéseimmel, de új videókat is tettem fel. Rögtön kedvcsinálónak egy pengetési gyakorlatot osztok meg veletek. Kérlek benneteket, hogy e kapcsolat fenntartása véget ez utóbbi oldalamat Like-oljátok.
köszönettel Miki
Hát gyerekek, nem is hiszitek milyen esténk volt...merre jártunk...
A középső fiamat kísértem el a családommal együtt, mert fellépése volt a zenekarával a Marokkói nagykövetségen, ahol a követnek a feleségének és családjának játszottak. A végén én is eljátszhattam két számot. Ettünk ittunk jól éreztük magunkat. Sógoromnak köszönhető! :) Ez egy remek este volt! :)
Hát ez a Debreceni buli remekül sikerült szerintem."Kockázatos" dolog, az utca emberének "jazzt" játszani, mert nem tudod, kik lesznek ott. Nem váltottak jegyet, és azt sem tudják igazán mi következik. Azt hiszem nyugodtan elmondhatom, hogy sikeres volt. Akik ott voltak, ott is maradtak, és végignézték, végighallgatták, megtapsolták. Köszönet érte. Ez is azt erősíti amit az egyik rádióinterjúmban mondtam el, hogy az emberek alapvetően nyitottak a jóra, az igényesre, csak nem jut el hozzájuk az információ. De ha sikerül ezen az információs gáton átevickélni valahogy, akkor bebizonyosodik, hogy az igényes produkció is lehet, jó, és szerethető.:) Nekem ez mindenképp segít a munkám folytatásában, sőt kifejezett célom (minő meglepő fordulat :)))) ) eljutni az emberekhez a gitározásommal. Egyszerű okból: mert örömet okoz. Ennyi és pont.
Köszi a meghívást, már itthon vagyunk. Induláskor már nagyon fáradt volt az egész család, sűrű volt a hét, sőt az azt megelőző is, és vártuk hogy itthon legyünk. 4 órája ülünk itt a teraszon és élvezzük az árnyékot és a csendet...:)
Emlékszem a momemtumra, többen álltatok ott, de miután nem ismerlek személyesen, ezért tovább mentem. De örülök, hogy megbeszéltük. Legközelebb már tudunk élőbrn is beszélni! :) van hivatkozási alap! :)
Buvárbund Joe jóvoltából, nekem volt szerencsém "testközelből" élvezni "UFOrisztikus" játékát.Legközelebb, ne hagyd ki a kézfogást, és a csónakos szobor mellett, hirtelen kerítve egy gitárt, felkéred egy kis térzenélésre.....
Biccentettem is Mikinek a túloldalról, de aztán közben rájöttem, hogy élőben még nem beszéltünk, bár voltam koncertjén, még nem találkoztunk. De egyébként meg nem nagyon volt időm sajna.
Győrtől, mindössze hatvan kilométer az Eszterházi kastély, attól háromezer méterre szerény hajlékom.Amennyiben erre jársz, egy házi bodzaszörpre a vendégem vagy!
Ahha, így már OK. Egyébként elég szürreálisnak hatott, ahogy délután egymagadban kényelmesen sétálgatsz Győr belvárosában, nem tudtam hirtelen, hogy delíriumom van, vagy csak a meleg... :)
Az én voltam.:) Épp a bankom automatáját kerestem. Nemsokára indulunk a családdal az aranypart II-re. 4. éve tanítok az Evangélikus Zenei Táborban. Itt a családom is, szóval ez olyan nyaralásféle is.
Ez egy olyan kérdés, amit csak a helyszínen tudsz eldönteni. A közönségnek a HD500 magában is tud állat jól szólni minden műfajban. Itt mi most arról beszélgetünk, hogy Neked aki ott állsz a színpadon milyen érzés kell. Mert a kontrolokban nagyon jól szól a HD500. Ez kontrol függő is. Én is most ilyen cuccot használok épp. De a zúzos zenék nem arról híresek, hogy a gitáros kontrolban hallgatná vissza a gitárjának a hangját. Ellenkezőleg, azt szereti ha ott tolonganak mögötte a ládák, és onnan veri hátba a saját hangja... Szóval ezt ki kell próbálnod és el kell döntened, hogy mit szeretnél hallani.
Hm, értem. csak azért vagyok megzavarodva picit, mert az egyik szomszédos topicban valaki azt mondta, hogy próbán a HD500-at ráköti egy végfokon keresztül egy ládára, koncerten meg ha van helyi hangosítás akkor simán vonalból megy a HD, a szimulációival. És a srác hangzása is inkább a hard rockos-heavy metálos vonal, szóval ezért vagyok megtorpanva.:)
Igen, itt a kérdés az hogy mennyi pénzből szeretnéd megvalósítani az álmaidat. Lehet venni csöves kombót 120e ft-ért Laney-t, Marshallt is akár. Aztán egy későbbi fázisban tudsz venni hozzá egy 4x12-es ládát. A kemény zenékhez ahol alapból hangosan játszik a zenekar, ott kell a nadrágszárlengető felület a gitárnak. Ezért ott az általam felvázolt setup működik ugyan de, nem fogja azt az érzést megadni mintha ott döngene mögötted a nagyláda.
Az X3Live egy nagyon jó és sokoldalú cucc. Jó is az ára. csöves motyóval kifeezetten jól szól. Jó a vonalhangja is. A különbség az árában a HD cuccokkal érezhető a hangjában is. Tehát a HD hangtisztasága és dinamikája lenyűgöző. Bár nem biztos hogy pár évvel ezelőtt meghallottam volna e ezeket a különbségeket, pusztán azért mert nem figyeltem rá. Tehát itt virtuálisan biztosan nem tudjuk megválaszolni a kérdést. De füllel igen..:)
Kicsit megkésve, de én is reagálok.:)
Bizonyára emlékszel, hogy mondtam, milyen fullcsöves kombók érdekelnének. A baj az, hogy abban az esetben csak a kombó lenne 200 ezer. És még nincs hozzá semmim, csak a gitárom.
Mondjuk egy X3L mennyi lehet használtan, 70-80 között? Nem nagyon néztem utána, de ennyire tippelnék. És van benne minden ezért az árért. És ez általában a magyar kereseteket tekintve is nagy különbség.
Szóval egyre inkább hajlok valamelyik Line6 cucc (X3L, XT, HD300) megvételére, ha még sikerül összegyűjtenem kicsit. Kérdésem viszont lenne azokhoz, akik már esetleg próbálták a PodFarm 1.0-át, meg valamelyik másik Line6 multit: mekkora a különbség közöttük? Mondjuk egy 1-10 skálán elhelyezve ezeket a cuccokat.
A másik kérdés Miki, amit mondtál, hogy keményebb zenéhez nem tudnád a monitoros megoldást elképzelni. Ez mennyire igaz a vonalból kihangosításra is?
Persze mert te YJM fan vagy
Nekem inkább a jó erősítő szimulációk, a lényeg. Főleg ha ez finomodott, és dinamikusabb ez a fontos nekem. Az effektek talán annyira nem is izgatnak... Persze a Stomp lényeges, meg a Wah is imádom. Amikor a csövi fejem végfok bemenetén van, ki is kapcsolom a láda szimet...
szerintem a memória nem drága, inkább a dsp a kevés.
a looper hossznál meg leginkább programozási kérdés/akarat-ra tippelnék, mert 40 másodperc az lufacc 24/96-os se egy kezelhetetlen adattömeg. modjuk az említett 16 óra az inkább vicc, de 2-3 perc még értelmes lenne...
szerintem is tök jó az x3 sorozat, de ugyanúgy vagyok mint Te, hogy nem akarom kipróbálni a hd-t mert Nem akarok venni
nekem az x3-al két bajom van:
1. nem lehet teszőleges effekteket tetszőleges sorban összetenni.
milyen jó is lenne egy eq a stomp előtt (dod250 szimu) és még egy pitch is alkalmanként. persze az erőforrások erejéig.
2. mikrofon nélküli láda szimú (próbahely feelingű "dübbenős" sound)
szerintem a farm 2.5 a tuti, ha másnak nem authorizációs kütyünek megfelel még sokáig az x3p
Én is végig mentem az XT X3 HD500 lépéseken. Kivétel nélkül mindegyikkel nagyon elégedett voltam. Szolgáltatásban és elgondolásban az X3L a legjobb, ez nem vitás. Ma amikor a memória már igazán olcsó, igazán tehettek volna a HD 500 looperjába egy kicsit nagyobb memóriát, mert nevetséges, hogy egy 12 ütemes lassú-közép tempójú bluest nem lehet felvenni rá. A Boss legkisebb kompakt looperére meg 16 órát lehet felvenni. Jó tudom az csak azt tudja, de azért a 40mp és a 16 óra között, azért van némi átmenet...
Gondolom a jövőben marad ugyanez a kivételesen tiszta gitárhang, csak nő a kapacitás. A HD 500 úgy van megtervezve, hogy simán tudsz olyan konfigurációt csinálni amit nem tud megszólaltatni (ezt kiírja editálásnál) mert nincs hozzá elég memória. Szóval nyílván mikor már utánad dobják a "memóriát" na akkor fog kijönni a HD500 sokkal nagyobb teherbírással. Na azt már nagyon várom... Ezzel együtt nekem nagyon bejön a HD500. Úgy is mondhatnám, hogy a hang mindent feledtet. Az ahogy most játszom, azt az X3L-al nem mertem volna megtenni.
Most viszont a két aktív monitorládával, vagy fülessel tökéletesen elégedett vagyok.
Mindenkinek más miatt kell egy ilyen cucc. Simán PA-ra kötve jó lehet a butított verzió is.
Egyébként ez ugyan az kb mint a XT live meg az X3 live anno...
Én le cseréltem az XT-t live-ot X3 live-ra, egy vissza utasíthatatlan ajánlat miatt. Meg van pár csatlakozó amit szeretek használni, azon nem volt.
Pl. az spdif, amivel egy szál dróttal rajta a hifin a cucc...
Meg a kijelző ég és föld a kettő közt. (tudom számítógépről is lehet programozni, én inkább nyomkodni szeretem)
Viszont én is elgondolkodtam a cserén X3 live- rol áttérni HD 500 ra, de nekem a paraméterei alapján "vissza fejlődést" mutat.
Olvastam valahol régebben hogy az X3 live túl jóra sikeredett, ezért kellett vissza venni a lendületet :)
Azt mondják jobbak a modellezések, de nekem az x3 live is tetszik.
Nem merem kipróbálni, mert akkor kell venni egyet...
Azért hangsúlyoztam ki direkt, hogy ÉRDEMI különbség.
Ezek nagyrészt inkább marketing fogások, mégiscsak legyen valami az 500 mellett, hogy kifizesd azt a plusz 60ezret. Hogy egy ilyen cuccba effekt loop legyen, vagy külső exp. pedal pl - háét nem tudom, ezek pl kit izgatnak. Egy haverom pl csak amiatt vette meg az 500-at, mert neki szüksége volt a rendes MIDI cuccra, mert ezzel akarja kapcsolni a fejét is meg mindent.
De ha normál módon használja az ember, amire kitalálták, hogy legyen egy kompakt cuccod, amihez nem kell erősítő (nem akarsz mit kapcsolgatni pluszba), meg pedálok, de jól szól, és kb mindenre alkalmas, ahhoz ezek nem kellenek.
Hááát...a második sor nagyon reális
Az elsőre: nekem (mint gondolom, itt is jó sokunknak) alig van szabad időm. Ha van mégis egy "kevéske", mindjárt pengetek. Ha elérek (talán mostanában) egy bizonyos (alap) szintet, elkezdem a szisztematikus tanulást (CD-ről - nem reklám: Mikiéről).
Ezek mellett nem nagyon marad időm programozni is.
De biztosan odáig is el fogok jutni(), mert kitartás az van, és a zenélés iránti vonzalmam sem csökken már 1 jó ideje.
Ebben nagy szerepe van a Fórumnak (megint beírom, hogy szerintem sokan vagyunk így ezzel): olyan témákhoz amiben kevés a tudásom(tapasztalatom), nem szólogatok hozzá, de szorgalmasan olvasom, és qrvasokat tanulok.
Akkor lehet, hogy csak az én képességeimhez viszonyítva nagy a szaktudás: nemegyszer fordult elő, hogy Miki a szédületes gitárjátéka mellett a (főleg Line-6) cuccaiból "előcsalt" különleges hangokkal is elámította a közönséget. S ezt ugyanolyan magabiztossággal "csinálta", mint a szólózást
Nem, épp ellenkezőleg nagyon egyszerű kezelni a LINE6 cuccokat, ami nem minden multira mondható el.
Ez mind ki- és be-menet...
És mondjuk egy effekt loop minden valamire való multin van sztem...
Itt az összehasonlító táblázat. Számomra érdemi különbség leginkább a kijelző mérete, a többi nem igazán érdekel. Cserébe a 300-nak viszonylag emberi mérete van - emiatt kérdeztem, említetted, hogy a méretei miatt nem vitted magaddal.
A 300 nem lenne elég?
MIDI-n kívül érdemben nem nagyon van különbség szerintem. Hogy 6 helyett 8 effekt használható egyszerre az 500-ban meg hogy nem csak 128, hanem 512 preset van szerintem nem érdemi különbség :)
Meg persze több a kapcsoló rajta, akinek ez szempont. Egy hülyeség van, hogy a 300-400-ason csak az a kicsi kijelző van, de szgéppel ugyanúgy bizgethető.
Kedves cuccokat eladó, vásárolgató, cserélgető gitáros társaim! Ez itt egy kis agymenés:
Szóval azon töröm a fejem, hogy hogyan tudod (gitárosként) a saját soundodat a legegyszerűbben elvinni a világ bármely sarkába úgy, hogy a közönség is mindig ugyanazt kapja, és te is mindig ugyanazt halld? Egyáltalán van e ilyen megoldás? És persze maradjon akkora, hogy felvihesd magaddal a repülőn plusz fizetni valók nélkül. A végeredmény még várat magára, de technikailag már rég megoldható lenne. A multik megjelenése óta van egy ellenszenv velük kapcsolatban: ami sokmindent akar tudni, az igazából keveset tud. Sokat markol, de keveset fog. És ez igaz is volt sokáig. A sok effekt, és erősítőmodellezés, végeláthatatlan variációk egész sora, de a hangzás/dinamika az élő hang gyenge. Azonban a multiknak is legalább 20 éves története van már. És a komputerizált világ elképesztő ütemben fejlődik, melynek sok nyertese között ott vannak a multi cuccok is. A Line6-nek szinte már saját hangzása van. Úgy értem felismerhető számomra a hangja, de ez nem párosul semmiféle negatív feedbackkel. Sőt kifejezetten tetszenek a hangjai, élőben és stúdióban egyaránt. A HD sorozat egy új osztályt indított útjára: Az újra modellezett nagyfelbontású hangok egy egészen újfajta élményt jelentenek, nem csak stúdióban, de élőben is. Megjött a dinamika, az élő hangzás. Az elmúlt 1,5 évben több fellépésem is volt, ahol csak a multit használtam. Én fülesmonitoron játszottam, a közönség vonalból hallgatta. Minden esetben a közönség, a hangmérnök, mindenki oda-vissza volt a gitár hangjától, hogy milyen gyönyörűen szól. Amikor hagyományos cuccon játszol, azt sok esetben nem tudod a riderben kérni, mert nincs nekik olyan. A Lviv-i fesztiválon a Henderson is Marshall DSL50-en játszott, pedig Custom Audio-t használ egyébként. Gondolom zongorázni lehet a különbséget a kettő között. Fontos hogy bárhol játszol, minden színpadon komfortosan érezd magad. Ebben szerintem csak a fülesmonitor tud segíteni. Azt persze szokni kell, nem egyszerű, egy másfajta játékérzet a színpadon, de az kétségtelen hogy a gitár minden körülmények között gyönyörűen szól, hozva mindig ugyanazt a minőséget. Itt a fontos hogy a keverésben jól kell beadni a zenekart is a gitár mellé. Volt már így is remek bulim. Persze kérhetném monitorládába is a gitárhangot, de ahány hely annyiféle láda. van ahol jól szólna, van ahol viszont szenvedés lenne. Itthon ezért használom az AER aktív monitor ládákat. Mert kifogástalan hangminőséget, és dinamikát produkál, így itthon nem kényszerülök arra, hogy "stúdióba zárjam magam" a fülesekkel. A HD500-nak csak egy baja van: Nagy a repülőúthoz. Ez persze relatív, de nagyon baráti lenne egy ilyen minőségű cucc, utaztathatóbb változatban. Mindenesetre nagyon sajnálom, hogy Lviv-be nem vittem mást a gitáromon kívül. Ősszel már a multival fogok utazni és a fülesmonitorommal, az biztos! Ha csak pár pedált viszek, egy tokba rakva, már az is nehezebb és macerásabb. hangoló, hangerő pedál, wah pedál, már ez is sok, pedig akkor még egy saját torzitót meg sem említettem, a téreffektekről nem is beszélve. Akkor otthon hagyod a pedálsorod egyik felét? És amit elviszel az az egyik erősítőn így szól, a másikon pedig úgy.. ez lutri. Lemértem a stratóm a HD500-al együtt 10,5kg, és csináltattam hozzá egy spéci puhatokot, amiben együtt utazik gitár és effekt. Mégis elkövettem azt a hibát, hogy nem vittem Lviv-ba. Még a stratót is szétcsavaroztam, ahol a test a bőröndben, a nyak pedig kézipoggyászként utazott. De ezt sem akarom többet megtenni. A hangszer rendben jött ment egyébként. Inkább megküzdök a cuccomért hogy kézipoggyász legyen.:))) No, hát ennyi..
Drága Barátaim!
Mint arról már korábban beszámoltam, fantasztikus élmény volt a Lviv-i Jazzfesztiválon való szereplés, illetve az egész fogadtatás. Rövid videókat is tettem fel az útról, és szándékozom még párat feltenni, de magáról a bulinkról még egy hangot sem tettem fel. Ukrán barátaink az én beleegyezésemmel feltették az egész koncertet. Ha valakit érdekel most meg tudja nézni. Le tudja tölteni.
A koncert után nem sokkal meghívást kaptam idén őszre egy turnéba ahol igen rangos nevekkel szerepelek majd együtt, de erről egyenlőre nem írnék többet. Majd ha minden összejön, akkor úgy is megírom Nektek részletesen! Nemzetközi produkcióról van szó, quartett formációban.
Nos akkor megadom a linket a koncerthez. Jó szórakozást! Sajnos az Eb húrom nagyon le volt engedve, és én csak későn kapcsoltam, ezért elnézést mindenkitől. Sajnos ebből a videóból nem látszik, hallatszik a közönség, viszont az általam készített ki rövid felvételekből igen.
Az idén is megyünk gitározni aug. 19-20-21-én! Gyertek és érezzük jól magunkat! :) Ebben a táborban mindenkire jut idő egyedileg, és remek jókat jamelünk. Szeretnék bátorítani minden érdeklődőt: A tudás szintje tényleg nem számít. Csak egy dolog: Szeretnél e instrukciókat kapni, illetve jól érezni magad hasonszőrüek közt? Ha igen, akkor Neked ott a helyed, kérlek osszátok meg, és csináljunk egy jó kis bulit hasonlóan mint tavaly.
A számból vetted ki a szavakat! Mondhatom szívemből beszéltél.Tegnap erről is beszélgettünk Marcang tesóval, és Meskalinnal.
Tisztelet Miki mesternek!
Tisztelet "Névtelen"mesternek!
Azért a legfőbb érdem mindenképpen a TiedSzintén elismerésem a "titkos" (#12060) támogatónak - bár van elképzelésem ki lehet.
Ha volna még pár ember, aki rá tud szánni 10-20 000 ft-ot, akkor biztosan sikerülne még egy "hallgatót" szponzorálni.
Peti bácsi! :)
Ez a történet már idáig is hihetetlen. Ez fantasztikus, és bátorítanék minden fiatal gitárost aki úgy érzi ő erre termett, hogy használja ki a lehetőséget és jelentkezzen! Adjátok tovább, híreszteljétek, hogy eljusson azokhoz is akiknek ez lehetőség:
Kedves Miki!
Ha ez (kerekítve) 102 ezer ft-ot "takar" - szerintem (figyelembe véve az általam ismert - hasonló felfogású - fórumtársakat) egyáltalán nem esélytelen még 1 tehetséges Ember féléves támogatása az általad említett "féláron".
Hát gyerekek nem fogjátok elhinni, de jelentkezett egy támogató! Ez azt jelenti, hogy a második arra legalkalmasabb jelentkező komoly árengedménnyel kap esélyt a tanulásra. Tehát nőnek az esélyek! :) Ez csodálatos, köszönjük! Részletek később!
Kedves Ati!
Köszönöm kérdésed, sajnos privátban egyelőre senkinek sem tudok írni (nem tudom Ti is vagytok-e vele?) mert a nevetekre kattintva, not found 404 error-t ír ki. Egyébként az árak publikusak, fent vannak az honlapomon. Szeptembertől Júniusig az egész év 9 hónap. Heti 50 perces órával számolva, félév 102'150ft kereken. :)
Skacok!
Tudom hogy reménytelen de hátha:
Nincs valakinek American Standardhez Strat/Tele (koptató) csavarja? 8-10 db kellene. Mondjuk egy jó sörért? :)
"Majdnem", "kicsit" olyan nem jó. Csak PONT AZ a jó! :)
(94-es évjáratúhoz kellene)
Köszi! B. Miki
Ezt úgy lehetne kivitelezni, hogy ha összegyűlne annyi támogatás magánszemélyektől, ami kitenne egy tanuló fél évi tandíját, akkor meg lehetne hirdetni +1 helyet féláron, ami nem teljes, de mondjuk 50%-os támogatás, és akkor máris nyert valaki egy évet.
Értem, de - ha jogilag megoldható - szerintem nem volna nagy szamárság, ha magánszemélyek is adhatnának be kisebb összegeket is (nekem is csak ötlet szinten merült fel, de a Te nemes gesztusod biztosan másokban is kiváltott hasonló "visszhangot").
Igazán szép Tőled hogy gondolsz erre, de eszembe sem jutott hogy magánember is támogatná a kezdeményezést. Azt gondoltam ezt csak valamilyen az ügyben érdekelt cég támogatná, aki cserébe megkapja az ehhez járó „hirdetést”. Hiszen egy fél éves tandíj is már „komoly” összeg egyben. Pontosan én sem gondoltam még végig, de valahogy úgy számoltam, ha van támogató, akkor azt úgy is személyesen beszélnénk meg a feltételekkel. És ebben lenne minden részlet is.
Szerintem nem volna rossz ötlet feltenni egy bankszámlaszámot, aztán arra lehetne utalni - ki mennyit tud. Vagy esetleg (mivel nem értek a nyilvános számlák "egyéb" vonatkozásaihoz), lekérhetnénk priviben - mail-cím megadásával?
Ha úgy érzed, hogy téged az Isten is gitározásra teremtett, és professzionális helyen szeretnél tanulni, Te magad is gitáros szeretnél lenni, éjjel-nappal csak a gitárod nyűvöd, de nincs rá lehetőséged hogy TANULJ, akkor most itt a lehetőség!!
Idén szeptemberben az iskolámban, egy arra rátermett fiatal, aki a 15. életévét már betöltötte, de a 20-at még nem, most lehetőséget kaphat, hogy INGYEN tanuljon gitározni. Azok jelentkezését várom akik tényleg tanulni akarnak, és erre a pályára készülnek! Most van itt a lehetőségT Talán pont Te leszel az aki megkapod ezt a lehetőséget!
Tehetségből nincs hiány, jó lenne minél több embert lehetőséghez juttatni:
Azok jelentkezését is várom akiknek tetszik ez a kezdeményezés, és szívesen támogatnák egy arra rátermett tanulmányi költségét.
A támogatott(ak) félévente szigorú vizsgán esnek át, mely léc elérésével folytathatják "ösztöndíjukat", maximum 2 évig.
A felvételi augusztus végén lesz, pontos dátum később.
bővebb információ és felvilágosítás:
mikibirta.com
info@mikibirta.com
Ha tudsz olyanról akit ez érdekelhet, kérlek add tovább, hogy hozzá is eljusson!
Pár éven belül én is át fogok térni rá szerintem. Ma még a szomszédos Szlovákiából is átjönnek havi rendszerességgel órát venni, de megfelelő minőségű net mellett ezzel sok időt és pénzt lehet megspórolni majd. Korábban próbálkoztam vele, de siralmas volt a net, így feladtam. Most megint megkerestek vele. Újabb próbálkozást fogunk csinálni és meglátjuk javult e a dolog.
Sok mindent meg lehet tanulni a netről, de rendszert nem tudsz belőle építeni. Persze az alapkérdés ilyenkor az: ki milyen szinten akar megtanulni? A dolgokban való elmélyülés, az összefüggések feltárása, a művészi értékek felismerése kiépítése netről egyedül biztosan nem megy.
Egyébként a jövő a webes oktatásé, amivel egy csomó időt és pénzt lehet megspórolni. Rövidesen mindenütt a "világon" elérhető lesz az a net ami kellően gyors a real time-hoz mindkét oldalon, és kellő képernyő méret és hangzás mellett megoldható lesz. Csak hozzá kell szokni.
Azért ma már rengeteg a profi gitáros, szerintem könnyebb ma tanulni mint régen, meg szerintem netről is simán megtanulható a gitározás, annak aki nagyon akar. Vidéken sok esetben nincs is más lehetőség.
Hát igen. Én is próbáltam anno a netről tanulni, de eléggé kudarcba fulladt. Úgy tudom csak elképzelni, ahogy jelenleg is csinálom: a tanárom mutatja az utat, én meg önszorgalomból mellé még tanulok a netről, ami érdekel.
A tanárok meg... rengeteg a kókler sajnos. Nem tudom régebben is így volt-e, de az ismeretségi körömben és magamon is ezt tapasztaltam. Néhány akkorddal simán eltanítanak éveken át, és pofátlanul elkérik a nagy összegű (akár 2500-3000Ft-os) óradíjakat.
A zeneoktatásban nagy segítséget nyújt az internet, de pótolni az élő órákat sosem fogja. A zene tanulás természetéből adódóan. A személyes kontakt nagyon fontos, mert nem pusztán azt az információt adod át amit a neten is megtalálsz, hanem a dolgokhoz való hozzáállást is, legyen az egy globális kérdés, vagy egy apró technikai trükk. Az internetnek megvan az a nagy hátránya, hogy a rengeteg információban szó szerint elveszünk, nem tudunk vele mit kezdeni. Mert nem elég hozzájutni, de fel is kell azt dolgozni. És azt csak azok tudják hogy kell, akik egyébként megtanulták ezt a szakmát. Nagyon sok mindent meg lehet tanulni a netről, de a lényeg nem fog lejönni. Hogyan áll ez össze majd egy rendszerré. Ez nagyon megnehezíti a tanulást. Amikor én kezdtem, mindenre volt időm. Nem kellett egyszerre 3-4 helyen megfelelnem. Sokkal nyugodtabb körülmények között tudtam felkészülni a pályára. Azon kívül elérhetőbb volt. Úgy értem a színvonalas oktatás akkor is primőrnek számított (eljutni egy egy tanárhoz), de nem olyan reménytelen mint most.
Köszönöm a megosztásr, már jelentkeztek is többen.
A gitárral Ukrajnába repülök és jövök, és pont azért kaptam szét, hogy ne legyen baja, meg "civakodás" a becsekkolásnál. nem akartam extra pénzt fizetni ezért. De ha az USA-ból behozol egy hangszert az vám/áfa köteles, ami 1,3 szorzót ad a vételáradhoz, de ha szerencséd van be tudsz jönni vele.
Hajrá, ez nagyon jó kezdeményezés! Nekem már van egy jó tanárom, akit semmi pénzért nem hagynék ott (többek közt miatta is járok haza két hetente vidékről:), de remélem aki hozzájuk ehhez a lehetőséghez észbe kap és kihasználja amennyire csak tudja!
Amúgy pontosan mit értesz az alatt, hogy ma sokkal nehezebb tanulni, mint a te idődben? Mindenhol azt hallom, hogy nekünk mekkora arany életünk van, internet, tab hegyek, millió forrás... ezért nem is értelek.:)
Ez aztán a lehetőség! Ahol tudtam megosztottam, remélem rálelsz egy igazán lelkes és tehetséges tanítványra és mind a ketten jól fogtok járni ezzel a dologgal.
Más: azt megérdeklődhetném, hogy nagyságrendileg mennyibe fog neked így kerülni ez a gitár szállítás? (eléggé komoly procedúrának hangzik) Ha az USD/HUF árfolyam is úgy akarja, akkor én az USA-ból szeretnék nyár végén hazahozni valamit, de nem tűnnek rózsásnak a szállítási lehetőségek