Bocs uraim, hogy ide tolakodtam, de szándékomban áll rövid időn belül egy CV50-est venni. Igazából annyi mindent hallottam már róla ( főként jókat) éppen ezért megkérném azt a fórumozó kollégát, aki játszott már ilyen hagszeren, hogy ossza meg velem a véleményét, tapasztalatait, hogy egyáltalán érdemes ilyenbe ölni azt a 73 rugót?
Koreai Squierem már volt , de annak rétegelt pozdorja lemezből volt a teste, amit azthiszem nem kell magyarázni milyen hagminőséget produkált.
Előre is köszönön, annyit még a dologhoz, hogy csak otthoni használatra szántam ezt a hangszert.
gibsonéknál úriember, fehérköpeny, fonendoszkóp,kis rézkalapács.....
sétál a szárítóhangárban a maha pallók között és szorgalmasan kopácsol rajtuk,majd hallgatódzik.... ami cseng az gibo ami nem annyira az epi..
kínában ugyan ez a helyzet csak kőrissel és égerrel fender avagy squier,
matrica meg másik fókban van.....ennyi kb........
a másik jolanámon új húrok vannak, 11esek, de szoktam 10-52es rotot is használni:)
különben meg tisztítom a 13as készletet, nem kell kifőzni, azt basszushúrral érdemes inkább...
Na, Saci! Azért Bedinek igaza van, nem kell isteníteni az usa stratót, ott is volt gyenge darab, gyenge széria, és kész. Az első telék nyaka hajlott, mint a libagége, ettől még legendássá vált később...
Gábort meg egy napon emlegetni Bedivel, gitárok kapcsán...ez nem úriemberhez méltó dolog.
Van saját véleményem, nem adom a nevem senki mellé.
Ezer hozzászólásból pont egyben egyet értettem vele.
Szerintem nincs ebben semmi cink.
Na én befejeztem, megyek gitározni.
Sokszor megfogadtam, hogy nem szállok be ilyen parttalan vitába de itt már annyi az anyázás, hogy tényleg fáj.
Nem is értem hogy miért kell összehasonlítani egy USA Fendert egy Squier-el. Biztos van erre is arra is példa, de azért alapvetően nyilván a Fender egy komolyabb minőséget képvisel.
Az más kérdés, hogy az árkülönbség ténylegesen megjelenik-e a hangszer minőségében.
Akinek volt a kezében made in Japan JV vagy SQ strat a 80-as évekből az azért tudja, hogy nem minden a "made in..." Anno a japán hangszerek voltak azok amik ma a kínaiak. Mindenki leszólta őket, és nem csak a hangszereket hanem pl a kocsikat is. Persze attól még rengeteg a gagyi kinai cucc ami egy kalap sz..., nem hiszem, hogy 25e ft-ból komoly hangszert lehetne csinálni, de A CV nem ilyen, ezt bizton állíthatom. Nem mondom, hogy jobb mint egy USA strat de nem gagyi szar.
Azt kijelenteni, hogy attól hogy valami made in china az eleve csak szar lehet, szerintem nem okos dolog.
A Boss GT6-omon pl. ott figyel a made in china, oszt..?? teszi a dolgát jó pár éve.
Most komolyan: én nem kötözködni akarok, és nem is fogok, de miért nem lehet elviselni, hogy volt ilyen.
Nekem is Fenderem van, de nem kell azért ennyire isteníteni.
Aztán igazam is lett! Tudom, hogy neked ez fáj, de így van!
Ezt én már Mikivel megbeszéltem személyesen, szóval nem kell ide belevonni Őt, mert ekkora szemét Te sem lehetsz!
elvileg ez egy gyenge eresztés volt - állítólag - de pl. Khalim Dan Smiths-e ebből a sorozatból van és álmojó(van ilyen szó?). A '70-es évek második fele sem olyan nagyon híres, de nekem meg az van és állatjó ... szóval nemtom
Összegezzük a mai nap tapasztalatait:
-az usa fender jó, bár akadt gyengébb széria is
-a squier cv-széria jó, de nem usa fender
-a Jolanának akadt egy nem szar gitárja, ami Gábornál kötött ki, aki viszont nem szólózik vele
Belőlem semmiféle ellenérzést nem vált ki, ha valaki Jolanán játszik.
Ellenben zavar, hogy nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem lehet behangolni, és ettől kezdve kezdem nem érteni.
szoktam válaszolni, egyáltalán nem ütött szíven, nem vagyok túlérzékeny:), mindenki a jolanákkal meg a kispókkal jön, szerinted ennyi beszólás után szíven üt?:)
Egyébként az is örök érvényű tény, hogy tudnak csodálatosat is!
Pl. a tiéd az nagyon szép is volt, a hangját meg ugye nem kell külön dícsérni mert magáért beszélt!
De azon aztán nem is volt még egy bogárszarnyi hiba sem!
Ez egy ilyen cégnél, így dukál!
Na ez a lényeg!
Ja értem! Mondjuk engem nem érdekel a lakkozás fénye, mert akkor már rég kipolíroztam volna! Szeretem ha egy hangszer gyári marad! nem mondom, hogy nincsenek jó tuning lehetőségek, de nálam a lakk nem számít annak!
Ugyan úgy szeretem mint a fényes stratomat!