Ezért emeltem ki a "nekem" részt. Az én tapasztalatom nyomába se ér a Tiédnek, de az eddigiek alapján nem cseréltem volna el a Fendert egyik gitárért se amelyeket próbáltam, és nem a logó miatt.
Nekem is van névtelen "vacak" gitárom, ami nagyon ott van, és nagyon szeretem, de az már megint egy más kategória.
Nekem 15 évig volt USA stratóm és abban másfél évre bejött még egy Deluxe USA is. És most itt van ez a kis szaros ami számomra az előző évek tapasztalatai alapján pontosan ugyanazt tudja ugyanolyan szinvonalon. Bennem nagyot fordult a világ 2008-ban. És lám egymás után veszem fel a lemezeket ezekkel a cuccokkal.....
Én valahol aláírom azt amit classic70 mond. Próbálgattam Squiereket és itt az én Fenderem, van különbség. A Squierek is jók, köztük is vannak jobbak, rosszabbak, de végül is ízlések és pofonok, szeretem ezeket a kis Squiereket de az igazi nekem még is csak a Fenderem.
Az egész sztorimat azzal kezdtem hogy ma mikor hazajöttem a stúdióból, olyan öröm volt bennem ahogyan szól a gitárom. És szernecsére ebben a hónapban ez már a második lemez amit felveszek a cuccommal. Tehát én elsősorban a HANGJA alapján írtam amit írtam. Mindamellett jól működik a hardware része is.
lehet, dandozolika írta, hogy 30 ezres akusztikust használ, ami iszonyat jól szól, peta is használt 40 ezres elektromost és megszólalt a kezében...., ők tényleg profi zenészek, ebből is élnek, sok fórumos meg játsza az agyát drága hangszerekkel, de nem tudják használni sem igazán...
Nem az a kérdés hogy proléma e vagy sem, hanem az hogy az a 60 ropi amit írsz az még egy Squier strat és egy Texas special szett, és így már számít. Mert egy jó gitárnál kettő az pont 2x annyi.)))) De ezt úgy is ki lehet számolni hogy nem 60 ropira jön ki a különbség hanem 100 vagy akár 120 e ft-ra és akkor akár 3x annyi ugyanolyan gityó is kijön belőle, na és ez a nagyon nem mindegy
Ok, használt 89-es standard series strató legyen 190, eladod belőle a pickupokat (ami szerintem nem igaz hogy nyomába sem ér a fullos pickup szettnek csak más karakter -> van aki azt nevezi tipikus Strat hangnak pl ) ~ 30-ért, ekkor vagy 160-nál, 40-ért veszel bele fullos pickup szettet pl cs69-et vagy texas sp-t -> 200-ból ott a GITÁR. Az is világszinvonal van 60 ropi különbség.... egy aktív zenésznél szerintem ez ritkán okoz problémát.
A részemről ez csak azért érdekes mert egy squier affinity újonnan bruttó 38e ft az elektronika 100e ft. Tehát 140 e ft világszinvonalon megy
Egy használt USA strató 160-200e ft az ala pickupokkal ami nyomába nem ér fullos pickup szettnek. Az új USA stratóval ugyanez a helyzet 280e ft-ért. Nem kérdés
Igen értem. Akkor úgy fogalmaznék hogy ez a gitár ami egy "strato" tipusu hang: világszinvonalú és felveszi minden olyan USA gitár tipussal ami szintén strat tipusú.
A pickupon kívül nem is változtattam semmi mást a gityón.
Már a vintage 57 - 62 - 79 .... stratok összehasonlításának sem lenne értelme mert tök más karakter... és akkor ne is beszéljünk a Joe Barden-ről... Kilót próbálsz literrel versenyeztetni
Az enyém égerből van. És gyönyörűen néz ki a teste jó a lakkozása is. Remek kis darab. Biztos nagyobb a szórás ez tuti, de végre "szerencsém" volt, és nem fordítva történt, mint ahogy azt korábban már leírtam az USA gityóimmal kapcsolatban.
Én 2 hete vagyok tulaja egy sqiuer vintage modfied jb-nek. Azért vettem meg, mert gyorsan kellett egy megbízható basszusgitár.Nem várt kiadások miatt nem volt több pénzem, nameg jókat hallottam róla, hát kipróbáltam, megvettem. Azóta se tudom feldolgozni, hogy egy ilyen árkategóriás hangszer hogy lehet ennyire jó.Nem bántam meg, sőt!
Én merem állítani hogy ez a 20e ft-ért vásárolt strat ezzel a Joe Barden elektronikával bármelyik vintage strattal felveszi a versenyt. Állok elébe...)))))
Komolyan mondom 30 év műlva egész másképp fogunk nézni a ma lefikázott kínai gityókra, Squierekre, mert egyenlőre nem látunk a szemünktől, vagy inkább nem akarunk látni, és 30 év múlva egy olyna gityó ami újkorában is jó volt csak arról tehetett hogy egy marék rizsért csinálták, az bizony megmarad jónak ha vigyáznak rá. Az ma önmagában is vicces hogy Kínai vintage strató.))))) pedig eljön az is higgyétek el.
Egy hónap alatt a második lemezt veszem fel (többek közt) a Squier affinity stratómmal, amire többen szkeptikusan megjegyezték, hogy hát azért ez mégsem fog nálam maradni. És most hogy megörökítem az utókornak, és a felvevő szobában hallgatom vissza a gitárom hangját, alig várom már hogy eljusson az emberekhez. Igaz hogy az eketronika 5x annyiba kerül benne, de akkor is ez egy kínai Squier strat és rendesen olyan jó hogy könnyeket csal a szemembe. Rendesen világszinvonal a sound.
És sajnos ez vonatkozik a Squier preckómra is mert az is olyan szól szólt a lemezemen hogy többse kell. Igaz abban is elektronika csere lett, de még így is csak töredéke egy USA gityónak, és hát soundban "sajnos" nagyon ott van. És hát ez csak azt igazolta amit gondolok ma a hangszerekről és arról a tendenciáról ami zajlik. Ha valaki túl tudja magát tenni a máekanév varázsán, annak egyszeriben egy új világ nyílik meg a szeme előtt, ahol csak a zene számít. Lehet hogy túlságosan szentimentális vagyok, de ma 3. napja hogy vesszük fel az új InLine lemezt és bokafosás úgy szólnak a gitsóim......
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ stenk!!!!!!!!!!!
Hello, Még mindig keresek egy BALKEZES SQUIER AFFINITY VAGY STANARD gitárt, akinek van eladó küldjön egy emailt a pribipribi@gmail.com címre, köszönöm :)
Érdekes, hogy a nyaki pu is tele, csak hiányzik róla a cover. Viszont amit nem értek, hogy teljesen(!) zajtalan. Belenéztem a gitárba, a vezetékelés szerintem nem az eredeti, lehet, hogy abban rejlik az ördög, de én ezekhez a forrasztásos dolgokhoz, abszolút hülye vagyok. Azért gondoltam, hogy, kipróbálnék egy (valószínűleg) eredeti 83" pu szettet, ha még meglenne annak a francia csávónak. Most van újrabundozáson a hangszer. De a hangja az elképesztő!!!
Ati!!!!! Ez igen!!! Honnan szerezted??? Ha nem kell, átveszem, még így, a strat szedővel is A 83-as SQ pickup hirdetés azóta sem válaszolt... Most már értem, miért kértél meg!
én jobban örülnék, ha inkább nem izlandi minta szerint cselekedne, hanem egy hazai "töltőtoll koptató szegény legény" példáját követve megpróbálna lefejelni a sínről egy V43-ast.
Szkájeres kollégák, lehet pánikba esni...
Ma voltam Hunéknál, és elfogyott a Classic Vibe Strat, csak februárban lesz, aszonta Hun. Pedig "zsebben lóvé" voltam. Francba, most még a végén mehetek majd fogorvoshoz, pedig a CV60-as gitár sokkal kellemesebb lett vóna.
U.I.: Ferenc testvér, tekinteted szegezd Izland szigetére, és kövesd példájukat...
Hamarosan rakok fel képeket, a fekete squier tele (Vader-Caster) lassan épűl-szépűl. Megkapta a wilkinson PU-kat és a fekete koptatót. Vasárnap du. elég sokat próbálgattam és noha 10-es húrokkal próbáltam, azt mondanám, hogy jó volt. Nem nagyon jó, csak jó. A roncscasterban valahogy jobban szóltak ezek a szedők, de lehet, hogy csak az elvársaim voltak túl nagyok. Mindenesetre a projektnek még nincs vége, még az átmenő húrozást mindenképpen megcsinálom és a GFS hangsuedőkről sem tettem le.
Nekem ugyan annyira nem hiényzott, hogy ilyen formában közöld a véleményed, de ha Te ettől jobban érzed magad, csak így tovább, a billentyűzet Pageup gombja sokat kibír.
De visszatérve a témára, nagyon örülök hogy te különösen sok gondot fordítasz arra, hogy milyen sound-ot használsz, de azért ez nem szükséges feltétele egy jó punk nótához (had ne soroljak pokoli sok példát). Egy Steve Vai, vagy Dream Theater-hez azonban szükséges (de nem elégséges ) feltétel a jó sound. Szerintem.
Milyen nyak? Strato vagy tele? Esetleg egy Bullet nyak + normál zárt Squier kulcskészlet (a Bullet eredetijén túl, ami mint tudjuk nem túl jó...) cserébe?
Üdv!
Nem érdekel vkit egy nyakcsere? Adnék egy alig használt jobbkezes jávor nyakat(indonéz, alig használt), és kérnék cserébe rózsafásat. Lehet balos is...:)
A száriaszáma alapján "97-es gyártásúnak kell lennie. 70-ért nagyon baráti az ára. Zárójelben jegyzem meg, hogy ha jól tudom a "96-"97-es évjáraton fekete színnel szerepel a Fender felirat (nekem "96-ban gyártották a meximet és ennek alapján mondom).