Az affym is nyert, meg a múltkor nálam levő Strat SE is. Abban még kád sem volt, igaz a tremoló üregből több helyen át lehetett látni a pukikhoz :D
Ez meg offtopic
Bizony, és pont a Fendernél látni, hogy kétszer is rákönyököltek a maróra - pedig ott nem marék rizsért dolgoznak, de úgy látszik a lóburgerért sem várhatunk többet.
Eddig eszembe nem jutott volna pont a nyakzsebeket nézegetni, de azon meglepődtem, hogy a Bullet nyer...
Basszus, ez egy Fender belülről...?! Akkor a CV is ilyen, és mégsem az erezet miatt látszik úgy? Dehát ez gusztustalan! Milyen munka már ez??? Sztem kezdő faipari szakmunkást ilyenért simán megvágnak vizsgán.
Én vónék a nevető harmadik. 55 pénzért vettem a cv 50 telémet. Van - most már két - sokkal drágább hangszerem, eddig a cv a kedvencem. Eszembe nem jut szétszedni és megnézni a nyakzsebet,lehet, hogy trágyadomb, de inkább gitározom rajta. Majd szétkapom, ha kell.
Semmi személyeskedés.
Mikor megjelent a CV sorozat, pénzzel a zsebemben mentem be a Co*ába, hogy a magamévá teszek egyet. A kiszemelt egy CV 50 volt. Majd némi próbálgatás, után egy Classic 50 Fender Strattal jöttem ki a boltból. Mert úgy éreztem, a két hangszer közötti akkor cca 50e árkülönbségnél sokkal nagyobb a minőségi, és hangzásbéli különbség. És persze nyilván nem szedtem szét a boltban, csupán a hangja alapján döntöttem úgy, hogy nekem nem ez, hanem az. (ha nem lett volna annyi pénzem, akkor, hogy megvegyem a Fendert, akkor sem hoztam volna el!)
Próbáltam CV50 telét is. Nem volt rossz, de elájulva nem voltam tőle.
Semmi bajom a Squierekkel, jelenleg is van egy Strat VII-m, nagyon szeretem, remek hangszernek tartom. Én azt mondtam csupán, azon vagyok kibukva, hogy a Squier, a zászlóshajójának számító hangszeren, amit ráadásul igencsak magas árszintre lőtt be, ilyen hitvány megoldásokat enged meg magának.
Ettől lehet jó a hangszer. De ez akkor is elég tré dolog így.
Annyi marketing VOLT a dologban, hogy ezt a hangszert Squierlaci árulja - én pedig vettem a bátorságot, hogy jelezzem a fórumon, hogy most valaki lecsaphat egy jó hangszerre. Aki megveszi, boldog lesz és imádni fogja - nem a nyakzsebet nézegeti (bocs, ezt nem tudtam kihagyni )
Nincs kedvem beleszaladni egy esetleges személyeskedésbe, de azért elég bátor dolog úgy nyilatkozni egy hangszerről, hogy nem volt a kezedben. Van egy olyan érzésem, hogy ebből a sorozatból egy darab sem volt még a kezedben.
Lehet minősíteni, hogy furcsa a nyakzseb kialakítása, de anélkül hogy valaha hallottad volna hogy szól...hááát - pedig az egész dolog onnan indult, hogy van egy igen jól szólós hangszer, aztán megmutattam a képeket a fórumnak, hogy lám ilyen ...
Nincs olyan marketing, hogy ez a régi SQ sorozat - ezt legfeljebb én mondom - mert az én fülem azt mondja, hogy hoppá. És innentől kezdve tőlem lehet akármilyen fából, lehet akárhogy összerakva, készülhetett bárhol, lehet ráírva bármi, az mind semmit nem jelent.
Semmi baj nincs azzal a nyakzsebbel, pont olyan, mint a többi Squier. A fa erezete miatt látod olyannak, mintha egyenetlen lenne. Én is hosszasan néztem, de rendben van az. Az más kérdés, hogy a fenyő puhasága miatt nekem örökös para lenne, hogy a csavarozott nyak pl. meddig és mit bír. Lehet, hogy sokáig és sokat, de én akkor is paráznék. Pedig a Squier új Mustang-ja meg Jaguar-ja igencsak tetszene...
Nem a hangszedő üreggel van bajom, hanem a nyakzsebbel.
Tudom, hogy CNC-vel marják, nyilván látszik rajta, megspóroltak egy marófej cserét, mert a vastaggal tovább mentek, a közepét lecsapták, aztán kész. Ezzel gondolom spóroltak 2 centet az előállításnál. Mondom, ha azt mondanák, ez egy olcsó kínai ótvar, szaré, húgyé, semmi gáz nem lenne.
A baj az, hogy megy a marketing duma, hogy a régi japán Squiereket támasztják fel.
Na, japánban a melós simán inkább beledőlt volna a kardjába, mint megérje azt a szégyent, hogy egy ilyen gányolmányt adjon ki a kezéből.
Tipikus kínai szar. Látványos, ha egy kicsit belenézel, látod, hogy olcsó gané. Ráadásul vérlázítóan drágán.
Szerintem az ég egyadta semmi gond nincs azzal, hogy p90-re van marva. Az Usa standard fender stratok swimming pool-al készülnek - ott sincs semmi jelentősége. A nyak kialakítás meg olyan amilyen, nem tudom, hogy miért olyanra csinálják. De wingi megjegyzése elég fura - mintha nem tudná, hogy CNC alatt készül minden gitártest, ezek milliméterre pont olyanok, amilyenre tervezték.
Valóban elég érdekes, hogy a két szélén miért ment beljebb a maróval. Meg az ordenáré nyaki PU üreg. Ok, bizonyára ez a test készül nyaknál humbuckerrel/P90-nel is vagy valami custom huncutsággal, de... Pont minap gondolkoztam, hogy az affinytimet koptató nélkül kéne használni, úgy még parasztabb :). Azt lehetne, ezt nem. Érdekes ..
Ezt bárhonnan nézem is egy elnagyolt gányolmány. Persze a koptató ápol, és elteket. Egy Vorsonnál, az "ennyiért pont leszarom" kategória, de ezen az árszinten ez botrány!
Nincs ebben semmi különös, pont olyan mint amelyik kicsit lentebb a vasrúdon lóg, csak a "Vasarely hatás" miatt úgy tűnik mintha a jobb oldala nagyobbra és darabosabbra lenne marva.
Elölről fotózva pedig gyönyörű,- nekem higgyetek, ne a szemeteknek.
Ez a CV tele nyakzsebe???????
Ezt a gányolmányt. Egy kiélezett aluminium menzai kanállal különbet kotrok bele félrészegen. Nyilván a köcsög Fender már a kínai melós napi egy tál rizs bérét is sokallja, így, a kép alapján úgy tűnik, valami idomított patkányok rághatják ki a nyakzsebet. Azok sokkal kevesebbet esznek. Mindig is éreztem, hogy ez a CV dolog egy büdöslábú ordas parasztvakítás, de, hogy ennyire hitvány formában, az elképesztő.
Eladóvá vált Squier Affinity Precision basszusgitárom. Felezett Duncan Designed PB101 Alnico-5 hangszedő van benne. Jó állapotú, az egyik potmétert megkéne húzni, egy-két apró esztétikai hibája van csak. 38.000 HUF
Eddig se írtam, eztán sem fogok :D Az agathist szidom, de tapasztalatból
Az egyik kedvenc gitáromnak, a Jolana Diamantomnak lucfenyő topja van! :D
És akarok csinálni egy fél-üreges fenyőkastert. Találtam itthon igen sűrű erezetű régi (30-40 éves) száraz fenyőpallókat :D
Basszus, tényleg ott van! Most hogy láttam, hol kell keresni, most már látom a tetején is!
Viszont kocos-t felszólítom, hogy ne puffogtassa az általános kijelentéseit a fenyőről, mert pont onnan indult a beszélgetés, hogy ez a gitár nagyon-nagyon nem olyan! (Nekem is volt már mindenféle fenyő gitár kezemben, szóval prekoncepcióim nekem is voltak) És különben is erősebbek a haverjaim, mint az ő haverjaim!
Ja-ja, ezért kérdeztem mert a képen fenyő van.
Olcsó meg tucatfa persze.
Ellenben a fenyőtől élesen elzárkózókkal nem értek egyet.
Készülök pár testet csinálni fenyőből, kíváncsi vagyok.
Illetve gondoltam még olyat, hogy fenyő kőris toppal, és kőris fenyő toppal.
Érdekes lehet mindkettőnél a végeredmény.
Szendvicsben a fenyő semmiképp nem ronthatja szerintem el a hangot.
Nem. Fenyő (pine). Bár az agathis is nyitvatermő, de tök más az erezete. És ultrapuha, körmöm nyoma benne marad a Standars Series precimben .... a hangja is élettelen, az a karcolós dög hiányzik pont belőle, amit a keményebb fák "tudnak".
Bizony, ott van. Ugyanakkor egyetértek: baromi mindegy, hogy egy darab, vagy kettő, esetleg három, fenyő-e, mahagóni vagy akár rétegelt lemez. A kérdés, hogy jól szól-e és a tulaja boldog-e vele. Ha ezek teljesülnek, akkor az egy jó gitár.
Ott van az illesztés majdnem a zseb közepén. De EZ NEM SZEGÉNYSÉGE A HANSGZERNEK. Sőt, szerintem az lenne gáz, ha egy viszonylag puha fából készült testet nem legalább két, egymásra "ellentétes" erezettel bíró darabból ragasztanak!
A test oldalán nem követhető az erezet, hogy nem átlátszó a fényezés - gondolom ott nem lehet ilyen vékonyan hagyni, különben nagyon sérülékeny lenne ez a leheletnyi fényezés.
Sok kép van fent a neten, ahol a CV 50 -esről leszedik a festéket, sehol semmilyen furnér nincs rajta, íme néhány kép:
Ma levettem a nyakat - a nyak-zseben tökéletesen látszik, hogy ez egy darab, az erezet tökéletesen lekövethető a top és a back között.
A nyak és a test illesztése nagyon szép, semmi utólagos mókolás - a gyárban szoktak egy-egy papírcsíkot beragasztani, hogy a nyak dőlésszögét korrigálják, na itt semmi ilyesmi nincs. Egyszerűen jól van megcsinánálva és kész
Jó a kép - lakberendezésből csillagos ötös:)
Szép a gitár is, ha nem az enyém lenne biztos megvenném akár 75-ért is
Végül is, ha a test megmarad az sem baj - van hozzá illő nyakam...
Nem csökkenteni akarom ezzel a hangszer megítélését, abszolút! Hisz mexikói cuccoknál is ezer példa van rá, bevált gyakorlat. Hangjában sem befolyásolhat sokat, inkább kérdés az, h mi van alatta, hány rétegből, és az hogyan befolyásolja a hangját? Ami a beszámolóból ítélve szintén mindegy...
Egyszerűen csak azt gondolom, h a mai világban azt gondolom badarság azt hinni, hogy amiért másutt komolyan fizetni kell, az a Squier ingyen adja...
az a baj (már ha baj), van egy darab gitárom, egy v52 tele egy bare knuckle hangszedővel- nekem tökéletesen működik, kényelmes, szeretem, stb. Ha veszek még egy gitárt, az nem tele lesz valószínűleg.
Nem akarok Squierlaci helyett beszélni, de ő 70 körül kínálja - ami teljesen rendben van. Makulátlan a hangszer, a bundok 100%-os állapotban vannak. Ez egy vacsi új hangszer, aminek a CV-k között is nagyon jó hangja van.
Én nem akarom egyelőre megvenni, ez azért itthon a 3. vagy 4. tele lenne ... Jut eszembe, tegnap megint elővettem a Roncskasztert - hogy az milyen jó kis hangszer lett!
( kicsit off, mert SX telecaster GFS PU-val és chopper-al. Nincs hangszín poti. Nem kell. )
Előre bocsátom, hogy én különösebben nem adok neki nagy jelentőséget, hogy egy vagy két darabból van egy gitár, de ez szerintem konkrétan egy darabból van.
Tegnap levittem próbára (remélem nem baj, ugye?) ...hát nagyon jó. Féltem tőle, mert otthon nagyon szép gömbölyű hangja volt a nyaki szedőnek, a híd meg vhogy kicsit karcos volt (persze, milyen legyen), de próbán zenekari környezetben pont így volt jó! Átszólt mindenen és rendesen megküldve egy overdrive-val úgy énekelt, de ha akartad, akkor zúzott, csípett, harapott. Aztán hangerő kicsit vissza - és újra ott a tiszta hang, csilingel és búg. Ahogy akarod.
Ez a gitár Squierlaci tulajdona, ő árulja. Nálam csak kipróbáláson van, lehet hogy a nyakát megveszem tőle. Viszont ha valaki most keres egy irgalmatlanul jó hangszert, akkor inkább én is egyben hagyom, mert ez a hangszer nagyon-nagyon egyben van. Ha valaki használná, akkor inkább én is egyben hagyom és megoldom másként.
"Kivéve csak ezt az egyet" - ha engem ilyen teknőben fürdettek volna...
Itt "V" alakban húz az erezet, sajnos nincs róla fotó, de hasonló ehhez /kőris/, szerintem egy darabból van, a legszebb CV 50 test amit valaha láttam:)
biztos, hogy nem egy darab fa, mert akkor hamar teknő lesz belőle :D A fenyő erezete párhuzamos, könnyű "láthatatlanul" illeszteni. Egyszer már veséztünk ki egy ilyen fehér CV-t, két illesztést is találtunk benne. Nyakzsebnél, marásoknál látszik. Nem lenne értelme egy fából csinálni, minimum két darabból illik ragasztani, ellentétes erezet iránnyal, hogy ne vetemedjen. Igen kemény és sűrű erezetű fáknál esetleg lehet kivétel, mielőtt még .... de ez nem az.
Őróla van szó, az előtérben. A fehér festéken átüt a fa erezete - egy darab fából van test. Úgy rezonál az egész, olyan kellemes-gömbölyű hangja van!
Háttérben a Csajozós gitár és a '79-es öreg strató (A Szent Gitár) - szóval volt mivel összevetni... ( a Roncskaszter és a fordított fejes strató nincs a képen)
Az van, hogy most látogatott meg engem Squierlaci és itt hagyott nekem egy CV 50 telecastert. Mi - fórumos kollégák - régóta írogatunk már egymásnak, tudjuk mit kell arról gondolni, ha valaki olyan dumával jön, hogy fender evő squier (vagy gibsont verő epi).
De b@ssz@ meg akkor is !!!!
Ez egy nagyon jó hangszer. Pont.
Nincs tuningolva. Nincs hozzá nyúlva. Nincs rajta cserélve semmi. Ez egyszerűen gyönyörű, ez egyszerűen pontosan úgy szól, ahogy az a Nagy Könyvben meg van írva.
Nem azért írom ,mert árulok egy régebbi koreai squiert,de csak néztem hogy gyárilag fender vintage tremolóval szerelték,ráadásul nagy tőkével.Arrol nem is beszélve hogy amennyire benéztem a koptató alá úgy tűnik olyan szedői vannak mint a mexi fenderekbe.A koreaiaknál ,lehet hogy le is lőtték melóst ezért.
Érdekes! Van egy roppant finom tengeri hal, mely büdösebb, mint az egyhetes mosatlan p., eddig csak azt tudtam, hogy abban kell áztatni.Örökké tanul az ember.Ki fogom próbálni.....
Tavaly sokat jártam Németországba és ezért vittem magammal az Epi LP-met. A reptéren átküldettem a röntgen-gépen és ott láttam, hogy tele van lyukkal a test. Ez magyarázza, hogy miért nem olyan "testes" a hangja - de ezek a marások mint hangkamrák is működnek - ez pedig a sustaint magyarázza. Amiből semmi nem következik, csak annyi, hogy a sustain önmagában az ég-egyadta-világon semmit nem jelent. Ez csak egy szám.
Ez a fa-anyag dolog szerintem egyrészt misztifikálva van, másrészt tényleg misztikus egy kicsit.
Tegnap telefonáltam egy kollégával és akkor idéződött fel az az élmény, hogy az egyik régi fender talin is kezembe foghattam és játszhattam egy custom shop fenderen és újra bebizonyosodott, hogy ezek tényleg jobb a standard USA-knál, ami adott esetben csakis a faanyagon múlik.
Másrészről pedig ott van ez az általam emlegetett CV50-es squier tele...
Egy dolgot tehet az ember - a fülére hallgat. (óóóistenem, hányszor jutottunk már el erre a következtetésre )
az SQ és JV stori az tök más, mert az egy "túl jól sikerült" sorozat volt, a Fender nem oda szerette volna pozicionálni minőségileg a távolkeleti gyártást - ezért később ki is rúgták az egész gyárat, Young Chang-al az élen... ( róla lehet olvasni a Fenix és Bösendorfer szavakra keresve). Szerintem a CV széria is ilyen túl-jó-minőségű dolog lett, valszeg ezért valaki meg fog lakolni
Én egyébként nem hiszek a CV50-es bund-kopásban sem, az a CV50, amiről mesélek 2 éve napi 8 órás szolgálatban van és nem volt semmi baja a bundozásnak. De ha tévedtem, akkor azt most már a saját káromon fogom megtanulni : holnap hoz nekem Squierlaci egy CV50 nyakat!
Csak a poén kedvéért, egyszer megcseréltem egy 2003-as am.series és egy Squier standard elektronikáját /koptatóstól/, hát azért a Squier nagyságrendekkel jobban szólt...
Kíváncsi lennék, ha ugyanezt megtennék az említett vaktesztnél /Custom Fender és CV/ milyen eredmény születne:)
Végül is nyilván arra vigyáznak, hogy előbb-utóbb a legtöbben eljussanak a Fenderhez /a Squier az etetőanyag és ugye a horogra mindig egyel jobb minőségű csalit tesznek:)/ én is bekaptam a horgot többször is, de így sem tudtam jobban gitározni,-sőt némelyik Squier számomra kifejezetten kényelmesebb, nekem ez fontosabb ezért megmaradok örök tuningolónak:)
Persze, az tök szubjektív, hogy kinek mit ér meg a nagy nevek többlete (ami elismerem, hogy sok esetben nagyrészben a név a fejen, nem csak a hang meg a kidolgozás). Én hosszú ideig elvoltam a Vintage SG-mmel, nagyon szerettem, de amikor meglett a Gibbó SG, akkor a Vintage-et adtam el. Nem 100e-el jobb a Gibbó (ennyivel került nekem többe), ha csak a hangot nézem, de mégiscsak egy Gibbó. Aki valamilyen hagyományos formájú gitárt vesz (LP, SG, Tele, Strato), az ne is tagadja, hogy ha tehetné, akkor bizony az "igazit" venné meg. Más kérdés, hogy nem mindenkinek futja arra a többletre, amennyivel többe kerül. Sokáig nekem se futotta, és ha megszorulnék, akkor persze a Gibbó az elsők között lenne, aminek mennie kell, mert a zenélés hobbi, anélkül lehet élni (még ha szar is), de mondjuk kaja nélkül már bajos.
En general semmi ilyesmit nem merek kijelenteni. Mert ugye ki tudja, hogy éppen milyen darabot fog ki az ember. A legtisztább egyes hangszereket összehasonlítani, és ráadásul az se lesz teljesen objektív, mert kinek mi tetszik... Objektíven max. a sustain-t tudod mérni, de ott is belefuthatsz meglepő dolgokba... Pont az említett páros (Rob Chapman és Lee Anderton) teszteltek Les Paul-okat: Gibbó Standardot, Studio-t és Epi Standard-ot. És sustain-ban az Epi sok körrel verte a két Gibbót. De tényleg nagyon sokkal: fülre a Gibbókra ca. 5-6 másodpercet mértek, míg az Epire 12-13 másodpercet, míg a hang elhalt. Na erre varrjál gombot És nem gondolom, hogy az Epi egyébként Gibbóevő lenne, akár csak az az egy darab is.
ha újonnan nézzük a sq, mexi és amerikai alap típusokat és teszem azt az amerikait tekintjük 100%-nak akkor valahol 85% a sq, 92% teszem azt a mexi, ha a hangot nézzük. ha viszont az árat nézzük akkor az amerikainak kb harmada a mexi és negyede a sq, ha valakinek megéri az egyes plusz lépcsőfokokért a többletkiadás akkor ő vegye meg, de ha valaki csak mondjuk simán tele, strat hangra vágyik az jogosan érezheti, hogy eléggé jól járt a pénzért egy sq-val.
Az sem evidencia, hogy amiből deszka lesz, az nem jó hangszernek.
A fenyőt inkább a puhasága miatt nem használják.
A véleményem az, hogy nem akarnak változtatni a bevált recepten.
Az emberek megszokták, hogy éger, és pont.
Pedig nem szent írás az, hogy csak az tud jól szólni.
Akinek a hang és nem a dogmák a fontosak, annak nem különösebben fontos, hogy miből van szerintem. Meg az árképzésben is sokat segítenek a hangzatos nevű anyagok.:)
Erre kötekedésül írhatnám, hogy persze, csakhogy Leo bácsi alapvetően nem hangszerész volt, hanem mérnök, aki szalagon gyártható gitártípusokat dolgozott ki. Ráadásul ugye az sem véletlen talán, hogy a Tele tömeggyártásba mégsem fenyő testtel került anno. De nem teszem, mert nem vagyok fa-fetisiszta. Azt gondolom, hogy abból kell gitárt építeni, amiből megépítve jól szól. Ha ez bizonyos fenyőfajta, akkor legyen. A CV szériával elsősorban nem is ez a bajom, hanem a többek által panaszolt gyors bundkopás. Hiába, valahol spórolni kell, nem mellesleg ez a Fender érdeke is, mert ha töredék áron ponotsan ugyanolyan jó hangszert állítanak elő, akkor az életben több Custom Telét el nem adnak. Kivéve talán az olyan sznoboknak, akiknek a ráírt név a fontos. Szóval nem akarom én báántani a CV sorozatot, de nem hiszek a "fenderverő" Squierekben (istenkém, ezt még hányszor fogom vajh leírni...?)