Szia vakvarjú!
Nagyon sokáig idejártam a fórumra. Voltak kellemes napok, de volt viszályom is. Eszem ágában nincs se nagyfiút játszani, se veszekedni senkivel. Én kérdeztem tőletek egy dolgot, de választ nemkaptam. Azóta utánajártam a dolgoknak, mert szerettem volna venni egy GW-8-at. Sajnos az elvárásaimnak a hangszer nemfelel meg, úgyhogy letettem róla. Na mindegy. Ha konkrétan leírod melyik programmal szeretnél felvenni sávonként, vagy bármi oyan dolgot használni szeretnél amit ismerek, nagyon szívessen segítek!
Üdv:
Jazzbass
Jazzbass!
Azt írtam, hogy "szerintem", aztán azt, hogy "Ma 13:14 -kor még úgy tudtam, hogy nincs ilyen progi" Aztán megmutattam a linket, hogy hol hallottam pont ilyen leosztásban azt a hat perc alatt készült témát.
Jamaha
Én kérdeztem a progi nevét, és ki kell, hogy ábrándítsalak, nem használok GW8-at. Se studiózásra, se másra.
Vagy akkor most az van, hogy bejöttek ide a nagyfiúk, és elmagyarázzák a kisfiúknak, hogy hogyan is van ez a zene izé? Ha már így állunk, inkább arról hallanék szívesen, hogy miként kell feltenni a sávokat és nem arról, hogy hogyan kell levenni azt a máséról.
Hali!
Jazzbass Te szívatsz minket? Igaz?
Ha meg lehet csinálni, akkor áruld el, legyél szíves, hogy hogyan lehet levenni az éneksávot, milyen programmal, stb...
Ha ez működne, szerintem elég sok hangszerész "ugrana a nyakadba", s hálánk örökké üldözne. Gondolom ezért nem árulod el?!
Üdv! Szerintem az az egy megoldás van, ha midi-be mented ki a stílusokat (sequencer-rel felveszed az Intro-t, Main-t, Ending-et és a Fill-t), majd a midi-szerkesztővel szétbontod és s stílus-konverterrel összerakod...
Jobb ötletem sajnos nekem sincs...
Szia Tiger!
Az E-600-as gépem belső, saját stílusait is ki tudom valahogy menteni? Vagy csak stíluslemezekről, netről, stb tudok operálni. Egyszer, régebben próbálkoztam a gépből lemezre írni néhány belső stílt, de azt nem engedte.
Ez más gépeknél is így van? Pedig nagyon a szívemhez nőtt pár tradícionális stílusa.
Van megoldás????
A másik! Amíg valamit nemismerünk, vagy nemhalottunk róla, NE állitsuk már hogy nincs. Kb 6 perc alatt csináltam meg az alapot. Kivettem a lány hangját, a srác hangját, végül mindkettőt.
INNEN letudod tőlteni. Szevasztok.
És szerintem sosem lesz az. Amennyiben sikerülne kifejleszteni valamit izét, ami meg tudja különböztetni az énekhangot a többitől, akkor majd a studióba beletesznek a felvételbe valamit a hangmérnökök, hogy jól megszívassák azt a ketyerét. Ahogy arra is rájöttek, hogy nem szabad középretenni az éneksávot.
Tehát nyugi van. Ne kezdjétek törölni a midiszerkesztő progikat a gépről!
Szia,végre valaki nem zsákbamacska módszerrel vesz hangszert,és nem a beépített hangrendszer alapján ítéli meg !
Természetesen tudod használni a roland stílusokat,de ha már ilyen alapos voltál kapj le egy manualt,talán a fórumon is lesz valaki ,akinek megvan pdf-ben a magyar.Nagyon jó stílusszerkesztő van,nem fogsz benne csalódni.
Sziasztok! Ma volt szerencsém fővárosunkban hangszert próbálni. E50, PSR S-700, PA 500, ráadásul egy helyen. Nos, a PA 500-as abszolút nem nyűgözött le. Az E50-es hangzásban - véleményem szerint!!!! - a legjobb (a 3 próbált gép közül), de a stílustára "fejlesztésre szorul", tudom... van benne konverter és csak használni kellene tudni, de én kizárólag a gépbe "injektált" kíséretekre voltam kíváncsi. A Yamaha kellemes élmény volt, de sajnos a hangzása nekem kevésbé tetszett, a stílusai viszont elismerendők, a kezelhetőség is nála volt számomra a legjobb. Eddig az élménybeszámoló. Az az érzésem, hogy a 3 gépből már össze is lehetne hozni egy tutit. Be kell látni, hogy ebben az árban (300e Ft), melyben én keresgéltem nem létezik tökéletes hangszer. Persze "tökéletes hangszer", mint tudjuk nincs, csak a sajátunk.
A véleményemre nem kell reagálnotok, nem az volt a célom, hogy bármelyik tábort felbosszantsam, csak bepötyögtem.
Egy kérdésem viszont van. Eredeti, a gép "ROM"-jában leledző stílusokat lehet-e egy újabb gépbe "áthordozni"? Pl. E600-as, VA..., illetve G... szériák gépeinek gyári stílusait, E50-es gépre konvertálni. Ha igen, milyen módon?
Előre is köszönöm az infókat!
Sziasztok!
ha valaki tud eladó ROLAND AX1,AX7-es nyakba akasztható Billentyűt akkor
ezen a számon várom jelentkezését:0630/589-5379 vagy hanzarichard@freemail.hu
Üdv! Igen, ez így van (persze azért nagyban függ a zaj mértékétől), de néha sajnos muszály használni. Én főleg ének felvételénél szoktam alkalmazni (kondi miki és egy jó hangkártya hiányában). Erre mondják, hogy mindennek ára van...
Üdv! Erre rengeteg program létezik, én például Cool Edit Pro-t használok, de használhatsz Cubase-t, Dreamwaver-t, vagy akár a Néro wav editor-ját is. A zajszint sokmindentől függ, pl.: a hangkártyád képességeitől, a hangszered vonalkimenetének minőségétől és ezek összeköttetésétől is.
Ha nincs profi cuccod, akkor a már felvett anyagon is tudsz zajt szűrni. Ezt Cool Edit esetében az Effekt, Noise Reduction menüpont alatt végezheted el [a felvétel elején vagy végén kijelölsz egy "üres" szakaszt, majd "Noise Reduction", itt Get profile from selection (ilyenkor elemzi a kijelölt rész és egy profilt hoz létre), ezután a "close" gombbal kilépsz, majd kijelölöd az egész felvételt, visszalépsz a zajszűrűre és nyomsz egy "OK"-ot(ilyenkor a létrehozott profil frekvenciaképe alapján végzi el a szűrést, gykorlatilag a kijelölt szakasz frekvenciatartományait vágja ki a felvételből, mint pl. a sistergés)].
Remélem segítettem valamit...
Sziasztok!
Szintiről felszeretném nyomni pc-re a midiket audiokimeneten és mp3-ba kimenteni.
Tudna valaki ehez alacsony zajszintű, felvevő progit ajánlani?
hello Mindenkinek!!!
Nos kaptam robimid-tol stylework 2000 progit,olyan hulye vagyok hozza...nekem is kellene egy joszivu tanarbacsi aki elmagyarazna mi fan terem a ti do...holnap vagyok egesz nap-inkabb este fele- meg holnap utan is...
pinter.kobra a skypom.
koszke minden segitseget
Cakewalk program az MIDI szerkesztő nem? Nekem a stílusokhoz kellene amiket betöltök szerkesztő.mert a szintibe nem lelem.
Köszi azért hogy írtál, és segítesz.
Ferenc
Feco!
Cakewalk programom van, holnap délelőtt elküldöm e-mail-ban. Ezzel át tudod szerkeszteni a dalokat, majd holnap msn-en el is magyarázom, hogy hogyan kell!
Hali!
Sziasztok!
ha valaki tud eladó ROLAND AX1,AX7-es nyakba akasztható Billentyűt akkor
ezen a számon várom jelentkezését:0630/589-5379 vagy hanzarichard@freemail.hu
Köszi a linkel, stylussal nincs is gond csak, hogy lehet a sávokat áthangszerelni, gondolom programmal,, és beállítani a sávok tulajdonságait a stílusba, hogy ne zengessen.
Milyen progi kell hozzá . Roland GW-8
Sziasztok!
Van egy Roland FP7-em. Csak wav formátumot hajlandó pendrive-ról lejátszani. Viszont minden stílus amit találtam stl formátumban van. Tud nekem valaki ebben segíteni, hogy tudom átkonvertálni, vagy tud valaki ajánlani valami linket ahol FP7-es style-ok vannak?
Előre is köszönöm.
Hát Fecó nagy hiba volt váltanod. De Te tudod. A GW 8 nem vendéglátózásra kitalált hangszer. De itt egy link:
http://roland-arranger.com/index.php?option=com_remository&Itemid=64&func=select&id=11
Sziasztok
Roland GW-8 hoz stílust honnan tudnák tölteni, vagy szerezni mert amit betöltöttem sok a zengés rajta, levenni meg nem tudom, se hangszínt cserélni a sávokon.Vagy mijen programmal lehet ezt beállítani? Nem értem még az egész működését.Szerkesztenék én de nem tudom hogy kezdjem el.Ha segítene valaki hálás lennék. Köszönöm előre is
Sziasztok,pár dolog még amire felhívták a figyelmemet a szerkesztéssel kapcsolatban.A samle midifájlokban minden intro/main.. kezdésnél meg van adva újra a hangszínválasztó és a kontroll utasítások,de ezt nem kell így megadni-csak ha változik-elég a sáv elején.PianoRoll-ban mindenképpen nézzetek a sávra,note nem lóghat át a következő elemre.Az arányokat 11-es cont-al állítom-mint ahogy a mintafájlban látható-nincs 7-es !Egy gyors módszer,tegnap láttam Solton stílusnál:Styleworks-ből kérsz egy midi exportálást(All style part in one midifile- módban.Szimmetrikusan elrendezed a sávokat,mint ahogy a samle-ben van és komplett át tudsz dobni stíluselemeket kijelöléssel(CtrlC,CtrlV).
Annyira szánalmas ez a Roland.
Ma már egy golyóstollat se lehet eladni két oldalas magyarnyelvű tájékoztató nélkül, erre itt van egy világcég, amelyik száz éve az élvonalban van a piacon, és ilyen fórumokon kell jajongani mert a százezrekért megvásárolt hangszerhez nem hajlandóak adni egy leírást. Ez azon túl, hogy törvénytelen, egyszerűen megalázó.
A fogyasztóvédelem csak a trafikosokra izgul fel.
Sziasztok!
Azt szeretném kérdezni a GW-8 felhasználoktól, ha pendrive-ról megy az alap, tudok közben lapozni hogy beálljak a következő számra, vagy megkell várni a végét?
Köszi.
Köszi szépen hogy írtál, és segítesz.
Egy dolgot nem értek még, betöltök egy stílust de nem jól szól hangszínt hogy cseréljek a sávokon, vagy dobot. Mert csak a hangerőt leltem meg és a némítást.
A magyar nyelvű leírás nélkül így nehéz lesz az tuti.
Üdv Fecó!
Először is köszöntelek a GW-8-at használók táborában!
Menteni a "write" gombbal tudsz (az "edit" szekcióban van), itt ki tudod választani, hogy mit akarsz menteni (performance, song, system). Ha hangszínt akarsz elmenteni, azt kétféle képpen teheted meg:
-elmented performance-ként (az előbb említett gombbal), így nem csak a hangszín, hanem az éppen beállított stílus, tempo és effekt beállítások is mentésre kerülnek, ezt el is tudod nevezni és összesen 128 készíthető belőle (mentésnél felül kell írni az egyik meglévő performance-ot)
-a másik megoldás, hogy bekapcsolod a "favorite" funkciót (on/off gomb), itt megnyomod hosszan (és lenyomva tartod) az "on/off" gombot és közben lenyomod az egyik numerikus billentyűt (0-9), itt viszont csak a hangszín kerül mentésre az effekt beállítások nem (én az előző megoldást javaslom).
Stílust sajnos nem lehet csinálni a GW-8-al, de a hozzá adott szoftverrel igen (ha egy kicsit visszaolvasol, nemrég írta le valaki hogy kell)
Jó szórakozást az új hangszeredhez!
Sziasztok!!! Segítene valaki eladni egy Roland VA-76-os szintit?
Szép állapotú a hangszer,tokot adok hozzá,plusz zip lemezt /2db/,
kotta állványt.
Nagyon fontos lenne,komoly anyagi okok miatt!!!!
Én 320e Ft-ot kérek érte.
Írj,ha tudsz segíteni??!! Köszönöm előre!!
Sziasztok
Most vettem egy Roland GW -8 at és kellemesen csalódtam benne, mert eszméletlen jó a hangzása, de kezelni nem tudom, mert nincs meg a magyar használati utasítása.
Aki tudna segíteni egy kicsit nagyon jó lenne, és hálás lennék érte.
Menteni ,vagy stílust csinálni, hangszínt elmenteni, hogy kell. Ezeket nem értem még.
Eddig Korg PA 50 em volt de most itt vagyok a Roland oldalon és szeretném ha itt is jó barátokra lelnék, és segíthetnénk egymást.
Ferenc
Szia Tiger 007!
Ha jól értettem, akkor a Styleconverter sample könyvtárában kellene lenni a midi fájlnak?! Nálam abban semmi nincs, nem találom ezeket a fájlokat! Van valami tipped?
Sziasztok!
ha valaki tud eladó ROLAND AX1,AX7-es nyakba akasztható Billentyűt akkor
ezen a számon várom jelentkezését:0630/589-5379 vagy hanzarichard@freemail.hu
Üdv! Örülök, hogy végre valakinek tetszik a munkám!
Igen, engem láttál az musiceditor.hu-n.
Sajnos nekem sincs elég időm mostanában (és ami van azt inkább a GW-8 nyüstölésével töltöm).
Szia,nemrég segítettem egy GW tulajnak megtanulni a kezelését azóta is sikeresen használja,remélem leírva is érthető lesz.Az egész művelet kulcsa hogy cakewalk vagy cubase programot jól !! tudod-e kezelni.A program csak kötött formában megadott 0-ás midi fájlt tud fordítani
nem nótát !!és stílust sem fordít stílusra.Erre persze lehetne mondani akkor Styleworks,csakhogy az még nem tudja a GW8-at és drága is . Quickstart/Samle könyvtárban találsz 3 midifájlt samle_x,m,7(dur,moll.szeptim)
nyissd meg cakewalkal a sample_x.mid-et.Fennt a markerek jelölik az ütemfelosztást( intro,main,fill,ending),
balra pedig láthatod melyik midicsatornát használhatod a stílushoz.(4,6-ot nem),dobot csak !! a 10-re
tehetsz.Nézz egy event listet mindenképpen,abból lehet a legtöbbet tanulni.Ezután Select All/Delete ,a forma megmarad,innentől u.azt meg tudod csinálni mint egy hangszerbe épített szerkesztővel csak másképp, felütheted,copy/paste stb.
Ha kész vagy SaveAs akarmi_X.mid-ként !! ,ha lehet külön könyvtárba.Elvileg csak a durban kell megcsinálnod a többit hozza a program.Ezután StyleConverter indul,Open megnyitod az akarmi_x.midet kitöltöd Division Measure Count táblázatot-manuálból kinézed-és végül Convert.
Remélem tudtam segíteni.
Sziasztok, én már szinte meg sem merek szólalni...:) Nekem tetszik a demó, de ha már elektronikus a zene, akkor érdemesebb számgéppel - mármint faszajó VST-kkel - megkreálni a dolgot... De fain tényleg... (Nehogy elkezdjetek engem is baszlatni:)
beejaybudai! Téged láttalak, pár editor-fórumban, asszem legalábbis... Kicsit szívem csücske a zeneszerkesztés, (már én is be vagyok regisztrálva a music-editor.hu-ra, bár nekem annyira nincs időm most ezzel foglalkozni) nekem innen indult ki az egesz zenélősdi...
Szia! Azt mondja a kolléga, hogy a jobbkéz part-on akármilyen hangszínt választ, minden torzan, elmosódottan szól, valami nagy kaki lehet vele. Azt mondja olyan a hangzás, mintha nem kapna elegendő áramot a hangszer (van ilyen?)
Köszi! Ez ügyben megkérdem a kollégát, amit egyelőre tudok, hogy a jobbkéz part-on a hangszínek elmosódottan, torzan szólnak, az arranger-rel nincs gond.
Hát csak arra tudok tippelni én is.
Nálam nem csak USB-n késik a jel, hanem midi kábelen is.
Egy idő után ujra kell indítani a szeki programot.
Szinte biztos, hogy a hangkártya drivere nem fasza (SB Live, és társai mind szar)
Beszéltem a hangszerboltosokkal, náluk talán van bent egy e60, és ide is adnák a könyvet amíg bescannelném, de állítólag iszonyatos vastag :(
ha leszűkítenéd esetleg hogy melyik része lenne a legfontosabb, talán tudnék segíteni.
Tudod a múlkori amiért hívtalak :
"késik a midijel ha USB-vel vagyok összekötve" történetre egyik / " HIPER-SUPER, legjobb vagyok, midit sose használtam, csak élőzenét játszom, de ha meg van az a nóta akkor küld már át " / kedves kolléga sem tudott válaszolni a Roland fórumon.
De rájöttem, vagyis gondolom hogy ez miért lehet:
mivel náluk még nem volt ilyen probléma, mert egy sem próbál felütni egy k@rva hangot sem
Ui.: /A Yamahásoknál ott próbáltak segíteni, de ők is azt mondták amit mi beszéltünk telefonon /
Itt ismét köszi neked is, és a többieknek (vénkecsi, almatom...stb) az ötleteket.
Na, ahogy nézem ez a fórum is kezd egy trágyadomb lenni.
Itt mindenki magának csinál mindent, magának ír-hangszinel....stb.
Inkább a technikai kérdésekben kellene segíteni egymást, nem pedig fikázni, és ön-ajnároni.
Szevasztok! Jobbára nem magamnak, hanem egy olyan kollégámnak kérnék segítséget aki ugyanugy mint én - egy szociális intézményben dolgozik sérült fogyatékkal élő gyerekekkel és zeneterápiát végez. Németoszágból adományba kapott 1 db Roland E-60-ast. De sajna nem kap hozzá Magyarországon hivatalost gépkönyvet, mert itt nincs regisztrálva mint vásárló. Ha valaki tud ezügyben segíteni, akkor írjatok légyszi: p.atosz@citromail.hu
Szevasztok! Jobbára nem magamnak, hanem egy olyan kollégámnak kérnék segítséget aki ugyanugy mint én - egy szociális intézményben dolgozik sérült fogyatékkal élő gyerekekkel és zeneterápiát végez. Németoszágból adományba kapott 0 db Roland E-60-ast. De sajna nem kap hozzá Magyarországon hivatalost gépkönyvet, mert itt nincs regisztrálva mint vásárló. Ha valaki tud ezügyben segíteni, akkor írjatok légyszi: p.atosz@citromail.hu
Félreértés ne essék. Nem azt mondtam, hogy lenézem azt aki más úton jár. A hazai midi kofákat nézem le. Nem vagyok jobb mint a Roland hangszerelői, csak nekem is van egy felfogásom a hangszer programozásáról és a Rolandos programozóknak is. Kettőnk álláspontja és hallása nem ugyanaz. Az övéké jobb, viszont még nem hallottam rosszat az együttesünkről, ami természetesen nemcsak nekem köszönhető. A Szállító 3 egy film. Most megy majd mozikban.
1, Nekem nem jár a tisztelet, mert én bizony az egyik zenekarban midizek, mint a franc, a másik zenekarban meg nemhogy midilejátszó szinti nincs, hanem még átírható arrangeres se.
2, Azt viszont nem értem, hogy miért hiszi majd" mindenki magáról, hogy az helyes út az, amin ő jár. Ezzel még nem lenne gond, de ha ehhez párosul azok lenézése, akik más utat választanak, az már elgondolkodtató.
Az meg, hogy Te magad írod a kíséretet a szintidbe számomra azt jelenti, hogy biztos jobb vagy, mint a Roland hangszerelői. Ehhez csak gratulálni lehet.
Üdv! Nem értem miért kellet ezen felidegesítened magad?!
Én akartam senki lelki világába belegázolni...
Azért vélasztottam ezt a dalt, mert mindenki ismeri (az eredetit és a midit is) és így tudnak viszonyítani...
Először is: Igen nagy tisztelet a kivételnek, aki nem midizik. Jómagam és kisegyüttesem (+2fő) soha nem használunk midiket. A dob alapokat és a kíséretet nem a G 70 beépített stílusaiból használom, hanem én írogatom. Nekem itt az volt a bajom, hogy a hazai pár cég akik midiket forgalmaznak - lenézem mindahányat - ugyanazokat árulják. Egy midiből nagyon könnyű mp3-at csinálni, ezt mindenki tudja. Tehát a kollega feltett egy olyan mp3-at, amit minden lagziban, vagy összejövetelen lehet hallani. Miért nem csinált egy saját átiratot? Ebben a dalban kicserélte a hangszereket és annyi. Ez a bajom csak.