hogyha nem érzed át morálisan az egésznek a hátterét, hogy ez mekkora gusztustalanság, hogy ez kiderült és utána hogy meg akarja magyarázni akkor sajnos hibáa magyarázzuk meg neked a mi véleményünket.... nem fogod érteni.
írom ezt minden baszogatás és balszocozás meg vörösözés nélkül
az a baj h. az olyanok mint field elhiszik azt amit a GyF mond (ezek után is )
beveszik, lenyelik és magukénak tekintik azt a sok hazukságot
nem látnak tisztán vagy csak nem akarnak
és az ilyenekre számit a MaSzoP ezekből akar minél többet összeszedni h. megtarthassák poziciójukat
Az embrek félrevezetése ma magyarországon bűncselekmény, mely 1-3 évig tartó szabadságvesztéssel súlytható, ezalól nem hiszem hogy kivétel gyurcsány sem, ráadásul most beismerte, ami eddig csak találgatás volt.
Jó a humorérzéked. Kérdezgesd majd Gaben-t, csak nehogy égj, mikor szarrá röhögi magát rajtad! Tudod ecsém, ezekből derült ki igazán, hogy egy tizenéves senkiházi humortalan gépzenés seggfej vagy. Kerülj el, ha lehet.
De stratoman ha erre jársz még mindig áll a felajánlásom. 17 kerületben megtalálsz. Nem megfutamodás csak nehezen tudom elképzelni, hogy szavahihető ember vagy.
"Bár sok újdonságot nem mondott azzal,hogy hazudtak,ezt a választások óta tudjuk,és a bőrünkön tapasztaljuk,te is,én is,mindenki."
Ez kb. így igaz! Azt nem értem (ezt lécci magyarázzátok el nekem), hogy miért háborodik fel mindenki azon, h valaki kimondott egy olyan dolgot, amit ezekszerint amúgy is mindenki tudott... Világosítsatok fel!
"De arra kíváncsi lennék,kit tennél a helyébe miniszterelnöknek????
Én nem látok erre alkalmas embert manapság a politikában! És nem szeretném OV-t sem ott látni!
Szóval a lemondással/leváltással egyetértek,de nem tudom,ki lenne a jó jelölt helyette?"
Jól beszélsz!
Ja ez igaz én sem az egy szem rendőrre gondoltam hanem a szervekre és azok döntéshozóira...nekik kellett volna azt mondani hogy itt van még 500rendőr 20harcikocsi és irány!
Ezzel a hozzáálással akor sem szabad szimpatizálni, ha utálom gyurcsányt(direkt kicsivel).
sajnos a mai magyarországban nincs még elhatárolódva teljesen a szélső jobb és a jobb oldal valamint a keresztény értékrendeket képvislők csoportja. ma ha valaki azt mondja, hogy nemzeti érzelmű akkor a legtöbbeknek rögtön a náci ugrik be. pedig tévedés. ha ma valaki elővesz egy magyar zászlót tüntetésen akkor az már szélsőjobbos. ugyanez náluk fejletebb országokban természetes, párt állástól függetlenül. sajnos a mi nemzetünk még nagyon gyerek cipőben jár. még sok sok év kell mire minden politikai oldal kialakulk és nbem nácizzák le a nemzeti érzelmű embereket. sajnos a 40 év betett nekünk. gyakorlatilag mi egy 16 éves állam vagyunk aki még tanulja a dolgokat.
Alvajaro: És te kivagy? Ismét egy iq harcos?
Vagy talán uygan úgy stratomannel állok szemben más néven....kitudja....furcsa hogy pont most pont te is engem támadsz pedig eddig nem láttalak itt....na hagyuk ezt, mert kamu az egész.
Lepol,folyamatosan fröcsögsz!
MInden mondatoddal megbántasz valakit,amikor levörösözöd,lekomcsizod,stb.
Minden hsz-edben ott a szánalmas szó,holott szerintem az is az,amit csinálsz.
Mindig a "vezéred" kifejezést használod,holott ez inkább a jobboldara igaz.Látom,neked törvény: aki nem velünk,az ellenünk!
Mielött engem is levörösözöl elárulom,szerinem is mennie kell a Gyurcsánynak,ezek után már nincs hitele a politikában! Ebben egyetértek! Bár sok újdonságot nem mondott azzal,hogy hazudtak,ezt a választások óta tudjuk,és a bőrünkön tapasztaljuk,te is,én is,mindenki.
De arra kíváncsi lennék,kit tennél a helyébe miniszterelnöknek????
Én nem látok erre alkalmas embert manapság a politikában! És nem szeretném OV-t sem ott látni!
Szóval a lemondással/leváltással egyetértek,de nem tudom,ki lenne a jó jelölt helyette?
ezért a beszólásodért adok egy októberi időpontot, amikor Pesten járok (gondolom ott élsz löttyedt pöcs). hozd el az ovistársaidat is, mert szükség lesz rájuk!
nem tudom ki hogy látja a helyzetet de szerintem msot kezd végre magyarország demokráciaként viselkedni. bár a rendalírozókat elitélem de azok meg nem a politikai helyzet miatt voltak ott. mellesleg arcról netalántán még névről is lehetne sorolni párat közülük: újpest és fradi drukkerek tömkelege valamint sima huligánok.
szerintem igen is helye van egy tüntetésnek. erről szól a demokrácia. igaz nálunk még nincs olyan szinten, hogy a miniszterelnök lemondjon egy ilyen után. megjegyeznem, hogy az összes külföldi kritika azt mondja: Gyurcsánynak igenis mennie kéne. és itt msot párt állástól függetlenül mondom. nincs még egy ország ahol demokrácia lenne és meg lehetne csinálni azt amit most ebben a pár napban Gyurcsány. megaztán úgyis az egészet a jobb oldalra kenik pedig nem egy nem kettő MSZP-s ismerős és barát is ott volt a tüntetők között.
igenis joga van mindenkinek nem tetszését megfelelő keretek közt kinyílvánítani. ez a tüntetés is arról szól, hogy egy közéleti szereplő, a miniszterelnökünk aki képvisel minket külföldön is és az országgal foglalkozik az olyanokat mondott amit nem engedhetne meg magának! gondoljunk csal bele, hogy pl amerikában vagy esetleg a franciáknál vagy a németeknél mi lenne ha egy politikus ilyet mondana és utána még ki is akarja magyarázni magát a nyílvánvalóbol egy bocsánatkérés helyett. szerintem mindannyian tudjuk a választ, hogy biza ott is lennének tüntetések. nem magyar sajátosság, hogy felemeljük szavunkat az ellen ami nem tetszik. eddig nem volt szabad nekünk szólni msot végre megtehetjük. hát akkor ki kell használni a lehetőséget különben sohasem lesz demokrácia itt csak látszatból. marad az, hogy tudni fogják politikusaink, hogy bármit megtehetnek. ez a tüntetés az egész politikai életnek egy figyelmeztetés: mostmár kinyíthatjuk a szánkat és meg is tesszük és igenis ha elcsesznek valamit akkor arra reagálhatunk és nem tudják csak úőgy eltusolni. szerintem párt állástól függetlenül minnél több embernek kéne csatlakoznia a csendesebb és nyugodtabb tüntető csoporthoz és gyakorolni demokrácia adta jogainkat.
a 190-et nem fekvenyomásra értettem lemezsikáló barátom. húzz el innen és szopd magatehetetlenül a feri bácsi löttyed hímtagját. dramenbéz, az meg mi a szar?
külfoldi elemzők szerint nagyon súlyos a helyzet ezért jelentős lehet a forintgyengülés és a részvénypiaci ingás
de szerintük a helyzet csak súlyosbodna ha gyurcsány lemondana mert akkor bizonytalan helyzet állhat elő a politikában
Te teljesen félre értettél de mindegy. Amit írtam nem sértésne írtam még is egyből anyázól. Ráadásul megnézhatnénk kihülyézet le kit elösszőr okoska. Mellesleg 90 kiló vagyok úgyhogy mikor hol?
Miért ne tudnánk változtatni? Akarjunk változtatni rajta! 56-ban tudtak változtatni. 48-ban tudtak változtatni. 1686-ban tudtak változtatni. 1552-ben és 1456-ban is tudtak változtatni. Mindig lehet változtatni és mindig meg lehet egy hazug kormányt buktatni (pl. Nixon(?)) hogyha akarja a társadalom.
Addig kell ismételni, amíg nem történik valami. szerintem.
Folyton nem lehet levegőnek nézni.
Sajna a csőcselék egy NAGYON FONTOS szabályt nem ismer:
AZ ÉN SZABADSÁGOM OTT VÉGZŐDIK, AHOL A MÁSIKÉ ELKEZDŐDIK.
Ezt fontos lenne betartani, és máris szebb lenne a világ.
remélem elmúltál már 60 kiló, mert különben szarul fogsz kinézni. egyelőre te kezdtél el sértegetni mező gyerek. én csak birkaszellemet említettem, bocs hogy belegázoltam nem létező lelkivilágodba.
Nos, hogy mi megy egy "baloldali" agyában?
Látom, hogy a fiatalok egy koncerten azt éneklik, leszünk mi még "Horty Miklós" katonája... nagyanyám két testvérét a Horty küldte ki a Don kanyarba. Nem jöttek vissza. Még a sírjukat sem tudjuk hol van.
Aztán látom, hogy más fiatalok "éljen szálasi", "kitartás" és hasonló furcsa dolgokat kiabálnak, és ismét eszembe jutnak dolgok: nagyapámat és tizenvalahány barátját a szálasi küldte ki a nyugati frontra. Két év hadifogság után négyen jöttek haza. Nagyapám még most(!) is kiabál álmában, hogy "Tiefangriff!!!"
A fent említett fiatalok ugyanakkor Miépes, jobbikos, fideszes ruhákba öltöznek, kormányellenes jelszavakat kiabálnak. Ilyenkor egy kicsit elgondolkozok a dolgok menetén, és arra a következtetésre jutok, hogy amíg a jelenlegi jobb oldal nem tud elhatárolódni, esetleg nem akar elhatárolóni e fenti megnyilvánulásoktól, akkor én nem tudok a jelenlegi jobboldallal szimpatizálni.
Azért a másik oldalra is írok valamit:
Másik nagyanyámék boltját a rákosiék vették el, az ö két testvére harcolt 56-ban az oroszok ellen... nem mondom mi lett. Kitaláljátok.
ezt azért ki kell beszélni.nem piti dolog történt kis hazánkban,nem szabad elsiklani felette.bár a megosztást tényleg felejteni kell,de az egészséges vita ilyen helyzetben,minimum kötelező:)
A kormyány semmi alkotmány elleneset nem tett tehát nem lehet jogilag felelőségre vonni. Ezt elmondta Solyom is és az alkotmány bírók is.
A kormány saját erkölcsére van bízva hogy mit tesz.
nem hiszem hogy nem lehet egy hazug kormányt megbuktatni, akire már senki sem kíváncsi. persze nem fradi módon, az egy másik véglet. a sört remélem te fizeted, bár nem biztos, hogy elmegyek.
de a szerencsétlen rendőr nem csinálhat semmit, meg van kötve a keze, mindenért őt teszik felelőssé. na mindegy nem bosszankodom tovább, sz@r az egész így ahogy van.
bár asszem talán Mick Jagger mondta, hogy mindegy, mit írnak rólad, ha te vagy a címlapon... (jól emlékszem, hogy ő mondta?)
De akkor is jobban örülnék a pozitív reklámnak.
" Ferenc Gyurcsany told a news conference on Tuesday that the unrest at the Budapest headquarters of Hungarian state television took police by surprise.
Forrás: CNN.com "
Namost,nem éppen előtte harsogta a Gyurkány,hogy lesznek zavargások meg tüntetések?Akkor hogyan érhette váratlanul a rendőrséget?!?!?!Vagy csak a külföld felé ennyire meglepett a miniszterelnök?
értem, remélem te is arra gondolsz, hogy aki kommunizmust tanított pár éve, az most ne tanítson demokráciát azoknak, akik már akkor is demokráciát akartak, amikor az előbbiek még kommunizmust építettek
végre valamiben egyetértés van
tehát akkor tünjön el a közéletből a gyurcsányi, végleg, vállalhatatlan lett, beismerten hazug, megosztja a társadalmat és a magyarázkodásával és a jobboldalra hányt felelősséggel tovább szítja a forró hangulatot
Igen, zavarnak. Csak pont az, aki megtehette volna az elején, a rendszerváltáskor, az nem lépett az ügyben. És az nem a balon volt.
Talán a lengyeleknél volt olyan szituáció, hogy mindjárt rendszerváltáskor kinyitották a dossziékat, aztán lehetett hazamenni tévétnézni, ha olyan volt a múltad. Vagy be a börtönbe, ha még olyanabb.
Hazaugrottam egy pár percre az egyetemről - gondoltam benézek ide, hogy mire jutottatok :) ... Látom megy a traccsparti. Úgy érzem mindkét oldal tagjaiban annyira be vannak gyökerezve a saját nézetek - legyenek azok igazak, vagy hamisak - hogy ezt így írásban, egy fórumon keresztül nem igazán, vagy csak igen kevéssé lehetne megváltoztatni. Talán személyesen élőszóban... nem tudom. Én a legjobban azt szeretném, ha egy gondolatátvivő berendezéssel rá tudnának kapcsolni egy baloldali agyra (nem a féltekére gondolok :) , és így láthatnám a gondolatait, megfigyelhetném az érzéseit, hogy hogyan vélekedik a világról stb. Nem hiszem, hogy olyan nagyon különböző lenne, hiszen egy országban élünk, kb. egy vallásúak vagyunk, egy nyelvet beszélünk, ugyanúgy tudunk szeretni.. és így tovább. Mégis ez a "kurva" politika ebben a "kibaszott" országban úgy meg tudja osztani az embereket, hogy az már-már vicces... bocs a csúnya szavakért, de gondolom nem probléma, hiszen Fegyencnek is elég hamar elnéztétek. Na indulok is vissza, további jó "munkát" ;)
Mondtam, hogy nem szólok, de ez szörnyű, hogy a politika elérte a célját. Még a zenészeket is megosztja holmi köcsög politika. Emberek....van ennek értelme? Fussatok össze és igyatok meg egy sört.
Ennek semmi értelme lássátok már be!!! Lesz ami lesz....ti ezen nem tudtok és nem is fogtok tudni változtatni(amint látszódott még rongálással sem)
Én ott voltam éjjel a tv-nél.Akik fosztogattak és rongáltak,autókat gyújtottak fel,javarészt szélsőjobbos fiatalok és a focimeccsekről ismerős b-közép drukkerek voltak,amikor nekem sikerült bejutni a székházba,az ott lévő tüntetők mindenkit elzavartak,aki törni-zúzni vagy lopni próbált.Konkrétan azzal fogadták a házba belépőket,hogy "Ne lopj,mert olyan leszel,mint a Gyurcsány!"
Aztán mikor az értelmes tüntetők elmentek,akkor kezdtek el a vadbarmok odabent törni-zúzni meg fosztogatni.Nem volt szép ez utóbbi megmozdulás.Viszont ezek után az ország leírja magát nemzetközi szinten,ha a kormány nem mond le azonnal.
Véleménye változhat az embernek. Ahogyan mondtad, átöltözhet, de a ruhája színét nehogy már az határozza meg, hogy hogyan fúj a szél, és a köppenyege éppen melyik fele kerül kívülre... ugye érted mire gondolok :)
na hát jól kiforgatod a szavaim:)
na jó akkor inkább ugy fogalmazok hogy konzervativ liberális
mert ugyanugy része elvileg a politikájuknak pl. a szabad gazdaság persze valamilyen keretek kozott
amugy elég érdekes fogalom lett a liberalizmus manapság
sok mindent mondanak liberálisnak ami nem az
Meg kérdem én,hol voltak ezek a jobboldali hősök a 80-as években?Lapultak,most meg a mellüket döngetik.Itt nem voltak Jaruzelszkik mint a Lengyeleknél akik nem volta beszarva akkor sem.
azért ha visszaolvassátok a mai hozzászólásokat, azért szép kis Orbánozást csaptatok most is, hogy fény derült a vezéretek hazudozásaira, hisz be is ismerte, nektek ennél sokkal fontosabb volt ma is Orbánozni, jól kifröcsögni magatokat, míg egy rossz szót sem voltatok hajlandók mondani a megbékélés legnagyobb akadályáról, gyurcsányiról
képzelem, ahogy 30-40 év múlva idős emberként majd összejöttök, és Orbánoztok egyet sörözés közben, hogy könnyítsetek magatokon
vagy koldultok majd valami aluljáróban, mert nem akart jönni a gyurcsányi megváltás a nagy őszinteségi roham után és hiába vártátok a sült galamot, de boldogok lesztek éhesen is, mert nem az Orbán van hatalmon
szánalmasak vagytok
"Ez egy folyamat, nem egy évig tart. Amúgy lehet, hogy nem is lenne rossz ha lenne néhány hónapnyi megalázás a nyálas vagyányoknak." --y nem 1 év, de előtte volt rá 4, hogy eltöröljék, csak nem tették meg.
teljesen igazad van
ki van találva az egész
mi azt hisszük hogy mindent tudunk pedig csak annyit tudunk amit a média a pártok engedélyével leadhat nekünk
lehet hogy az egész folyamat nagyon jól ki van találva
lassan ugy érzem hogy Magyarországon nincs szükség a parlamentre
sztem az emberek sokkal jobban el tudnák kolteni a saját pénzüket