Én merem ajánlani a yamaha hangfalakat, mivel én is azokat használom, és tökéletesen beválltak, persze ebben az árkategóriában, közel fél éve vannak meg, most is úgy érzem, mint mikor megvettem, szóval nem a keydeti lelkesedés beszél belőlem :), mondhatnám hogy küldök vele kevert anyagot, de még nincs teljesen kikeverve egy dalunk se,
Ja nem, a végkeverést azt nem jelenti, csak az utána lévő macerákat.
Egyébként magától fog eltűnni szerintem majd a fogalom, mert nem is igazán célszerű ma már a soksávos project-től külön munkafázisként kezelni az utólag megboruló hangerő, effekt és eq arányok miatt. A burkológörbe formáló és egyéb "master" kütyüket pl. jobb, ha a projecten belül állítod be külön group insertekbe. Aztán majd a bizonyos legvége-szintezést (eq-zást, ha kell) az output-on érdemes-e "mastering"-nak hívni?
(tudom, nem volt kérdés..)
bevallom, nem tudom mi a tényleges jelentése, ezért ( is ) lehet hogy rosszul használom értelmezem :)
Nálam a végső keverést arányok és globál hangszín beállítását jelenti.
De Köszönöm ! :)))
Semmi személyes, csak a "master" szócska több éve kezdődött ferde használatának és lassan semmit nem jelentővé válásának folyamatán merengek..Nem ffontos
Köszi, közben én is rájöttem, hogy külön sajnos nemigen árulnak ilyesmit, csak számomra a józan ész súgta azt, hogy "ha nincs rá szükségem, minek fizessek érte", de mint tudjuk, a piacot sosem a józan ész irányítja:)). Szóval ok, valszeg kelleni fog a rendes dobagy. Esetleg valakinek van tapasztalata ilyen alsóbb kategóriás elektromos cuccokkal (Millenium MPS-100, Alesis DM6 stb)? Midi felvételezés szempontjából ezek konkrétan miben rosszabbak, mint a felsőbb kategóriás társaik? Azt gondolom, hogy az érzékelők nincsenek zónákra osztva, meg talán a dinamikára is kevésbé érzékenyek, de ezeket leszámítva van valami komolyabb hátrányuk?
Nem tudom, megúszod-e, hogy megspórold a saját dobagyat. Lehet, hogy van már olyan ütőfelület, ami kifejezetten össze van lőve szoftveres programmal, de az alap az, hogy általában ezek a triggerek a saját dobagyukkal vannak finom szinten összelőve, ha idegen hangforrást hajtasz meg velük, elég durván és irreálisan viselkednek.
Szia Guru ! :)
Meghajlok a szakmai tudásod előtt ( és ez most nem gúny ), valóban nem értek hozzá, de nem tudtam jobb szót találni a kérdésemhez.
Tehát:
Nem vagyok egy hangmérnök, 25 éve zenélek ( gitár), sok felvétel, sok Stúdió, sok pénz:)
A magam részén én is profi cuccokkal, hangszerek, világ élvonalban lévő gyártók néha még Hand Made cuccait használom.(persze gitárhoz)
Pár éve otthon - próbateremben, veszem fel a zenekar demóit, és amatőr szinten PC-Cubase használatával, kevergetem, editálgatom. Tascam US-122 MKii hangkari, gagyi Philips füles, Logitech X-530 audio set, és mostanság egy Mac-White, Logic 9.
Dob a ötleteléshez EZ -Drum, Ochean,.. és persze a felvételnél Élő dob, arányleg jó dob miksikkel, gitárok egy része élőben -combo - miki, más vonalból GTR.3, Guit Rig, vagy Boss GT-10, bass ének élő. A gond ugye akkor keletkezik, amikor az Én általam, nagyjából hangerő, eefektek, sávok összerendezése után , átvittem a barátom házi stúdiójába ( ami egész jó szintű, mert BMG-nek és más itthoni kiadóknak is dolgozik ) és hát ott visszahallgatva, ......
Persze, más színvonal , más pénz ! Fülessel bekeverve csináltam, ami ugye.... főleg ilyennel, de aztán mostanság már Logitech-el csinálom ( ami ugye nagyon nem erre van), de már ezzel is sokkal jobbak lettek az arányok, mint fülessel. A végső keverést már a barátom készíti.
Na, tehát csak azért eresztettem ilyen bő-re hogy megértesd mit is akarok.:)
Csupán annyit, hogy ne kelljen mindig a haveromat fárasztani ezzel, ( bár nem kér érte semmit, de még is csak nyűg neki is). Persze, a hozzáértést nem pótolhatom, de legalább a vissza halgatást, és az arányok beállítását tudjam otthon ( Tudom nem olyan akusztikai helység.....) megoldani saját demó szinten. Ehhez tettem fel ezt a profán kérdést, hogy 50e ft körül mit ajánlotok. Nekem már az is elég , amikor valaki azt írja, hogy "fúú azt hallottam, és tényleg semmire sem jó, vagy hogy esetleg na erre azért ár érték arányban még jó..
Köszönöm, ha végig olvastad, és remélem nem fárasztottalak le nagyon titeket.
További sikeres "munkát" kívánok
Egy lelkes amatőr :)
Hali, beteszem ide is, hátha:
Sziasztok, tanácsot szeretnék kérni elektromos dob ügyben. Itthonra kéne cucc, leginkább felvételekhez, hogy ne kelljen egérrel bepötyögnöm a midi sávokat. Ami fontos, hogy igazából nincs szükségem dobagyra és saját hangmintákra, csak egy midi interfész kéne hozzá, amivel rá tudom kötni a gépre, és meg tudok vele hajtani tetszőleges dob vsti-t. Gondolom, megoldható az ilyesmi, és így jóval olcsóbban kijönne. Ezek mellett érdekelne a legjobb ár/érték arányú megoldás. Nem nagyon ismerem a gyártókat, szóval nem tudom, hogy mit "szabad" vagy "nem szabad" megvenni. Látok hirdetéseket már 100k körül is (asszem pl. Alesis-t), az ilyesmi használható? Nem kell, hogy csodákat tudjon, nem élő játékra kell, csak ne essen szét pár hónap után. Előre is köszi a tippeket...
AV40-esem volt, nagyon régen. Egész jól szólt, bár nem mondanám kifejezetten lineárisnak a hangképét, kicsit inkább a hifi hangfalak felé húzott. Ugyan nem említetted, de én azért javasolnám a KRK Rokit 5 típusú hangfalakat. Egy pár újonnan is kijön 40 ezerből.
Nem kell úgy felkapni a vizet,ez egy szakmai fórum,és a stúdiózás,mint olyan,egy elég drága szakma.Az,hogy az itt lévő emberek,-akik jártasak benne,esetleg magasabb szintn művelik- nem ugrálnak a seggüket a földhöz csapkodva egy ilyen setup láttán,nem csoda,hisz ez egy elég alap dolog.Teszem azt,benéznél a Fender topikba,hogy "sziasztok!Most vettem fel ezt a számot,egy Squier Bullett-el."Hidd el,ők sem fognak könnyezni az örömtől,hogy milyen ügyes vagy,mert számukra ez nem egy nagy dolog.Az ilyen jellegű dolgokra ott van a mutameg.
ma már nem csak egy műszaki paraméterhangolás a mastering, főleg a dinamikaszabályzási része, simán csak jó mix-szel a közelében nem lesz a mai kor igényeinek...
Így hívják most, nem? :) Amikor én kezdtem, akkor még nem volt ilyen nagy a misztériuma. Jóra kellett keverni és kész. Net, meg tutorial-video, persze :)
Egyszer csináltam én is hasomló kísérletet. A fogadtatása egy az egyben ilyen volt. Egy kombót mikrofonoztam be egy Somogyival és egy PC-mikrofonnal. A Somogyi jó tompa lett, még a hangszóró közepénél is, a kis PC-mikrofon meg éles sziszegős, még a hangszóró szélénél is. Összerakva már elfogadható lett, de rendes, élőhangot nem lehetett kihozni belőle(ük). Nem volt rossz, de egy igazi mikrofonnal újra véve már az lett. Az utómunkáról nem is beszéltem.
Az én véleményem, hogy teljesen mindegy. Otthonra bármelyik jó, stúdiókban sem használnak kifejezetten egy félét, több párat használnak. Sőt, nem lenne ég és föld különbség ha az otthoni hangrendszereden csinálnád, aminek már ismered a hangját, amihez tudod viszonyítani a hangképet. Keverés közben meghallgatsz néhány kedvenc számot viszonyításként, el lehet lenni vele. De ez csak is az én saját véleményem/tapasztalatom, ne fogadja meg senki, pláne ne higgye el! :) Persze más érzés egy rendes monitoron dolgozni, amin a profik is dolgoznak. De a mastering egy igazán szubjektív dolog. Más most és ha elteszed a melót jövőre, másképp fogod csinálni akkor. Mert nincsenek szabályai és "divat" (korszak) függő még személyen belül is.
Bocsi, csak tényleg érdekel: Az mit jelent, hogy "masterre" lenne? Feljátszani, keverni nem akarsz? Csak dinamikaprocesszorozni , eq-zni máshol lekevert anyagokat?
Szó sincs arról, hogy olyan marha elégedett lennék magammal, csak gondoltam ebben a csoportban van értelme megosztani ilyeneket.De ezer bocsánat, hogy nincs azonnal egy Shure SM 57 meg egy profi lehallgató rendszer a fenekem alatt. Én is tudom, mit hogy kellene, de nincs ám mindenki tele sz...sig pénzzel, hogy már azonnal lekicsinylően beszólogasson másnak. Aki meg szép lassan szedte össze a felszerelését, tudja, hogy nem engedhet meg mindent magának az ember, pláne ha még csak kísérletezik. Egyéb iránt évek alatt az összes gitár vst-t végig jártam de egész véletlenül nem tudják überelni a full csöves erősítőm hangját.
Sziasztok !
Aktuális lett a "ref". hangfal vásárlás ( 50e Ft-ig, tudom ezért venni jót nem lehet).
Szerintetek M-Audio AV40 Studiophile (mert ez 40e Ft újonnan), de szkeptikus vagyok, túl olcsó hogy jó legyen, vagy nem. A másik egy Yamaha HS-50M amit kb 50e-lenne.
Esetleg valakinek eladó ebben az árban ?
Otthoni saját demó "masterre" lenne.
Pár napja elkezdtem erőstő mikrofonozással foglalkozni. Remakel-tem egy szám alapját EZ Drummer-el és Nexus-al, meg felpöntyögtem egy kicsit rá. Az arányok nem tökéletesek, elsődlegesen a gitár sound volt a cél. Mi a véleményetek?
Na belőlem is csak az irigység beszél:) Mondjuk sokszor van egy olyan perverzitásom , hogy bebizonygassam magamnak, hogy az állításokkal ellentétben a dolgok elég nagy részét meg lehet csinálni tört áron is ugyanolyan végeredménnyel..:)
Esküszöm, volt már, hogy 72 közeli sávszám összejött nekem is, de hogy gyalogtúrára induljak azért, hogy megtoljak a másik végén egy volume potit?....:)
Azt én is csinálom, csak én meg is tudom győzni a kundschaftjaimat, hogy azért szól tök másként a mi felvételünk, mert az a jó, nem pedig az amcsi szar.
olcsóbb megvenni és modolni, mint drágát venni. majdnem minden cuccban vannak kompromisszumalkatrészek és lehet a világ legjobb kapcsolása, ha gagyi is van benne...
gyűjtő a faszi egy-két modellezni kívánt motyót az Universal Audio-s arcok is innen béreltek, ha jól tévedes. akusztikailag vitatható az alumínium burkolat, de wavesben van róla elnevezett plugincsomag, azért ez is mond valamit :D
a behringer a lánc elején és végén nem jó, tehát előfok és végfok felejtős, a processz cuccaik között van használható, pl. ada 8000, gondolom neki is az van...
A "falra szőnyeg" dologgal csak óvatosan, csak a középtartományban csillapít(1khz és környéke vastagságtól függően) Lehet hogy csillapít a visszaverődéseken,de mégjobban elrontja az akusztikát.
Az akusztika témakörhöz:
Ha nagyon meg akarod úszni és egy személyben dolgozol főleg (azaz nem kell távoli csoportos élvezkedés), akkor tűzoltásnak egész megfelelő, ha egyszerűen berakod fejközelbe a monitorokat karnyújtáson belül, és minél távolabb költözöl a falaktól. (falakra némi puha anyag azért nem árt- padlószőnyeg- ilyesmi)
Nekem yamaha hs 50-jeim vannak, tökéletesen elégedett vagyok velük, persze most otthoni felhasználásra gondolok, nem profi studió szintre, van elég jó fülesem is, akg k 271, de az arányokat fülesen nem tudtam beállítani, a yamaha mélyeivel van csak kis problémám, de az megtanulható, ezért az árért mindenképpen merem ajánlani, ha választanom kéne melyiket vegyem meg, ha csak az eggyikre volna pénzem , biztos a hangfalakat választanám
Igazad van ! Eleinte Én is fülessel kevertem, de sajna amikor átvittem a haverom stúdiójába,már is szétesett, és a mély magas arányról már nem is beszélek :(
Jelenleg egy Logitech Z 2757... 5.1 rendszrből 2.1-részt használom.
Gyönyörűen (már amennyire ettől a kategóriától lehet )szól, de ugye a sub miatt sajnos nem mérvadó a masternél. Bááár, a fejhallgatós masterhez képest, már sokkal jobb volt az anyag a stúdióban is visszahallgatva :) Nem egy Tom-Tom stúdiót akarok,csupán egy aránylag használható demó elkészítésére alkalmas cuccot. 40-50e Ft van hangfalra most.
Én mindenképpen egy jó fejhallgatót vennék, ha nem lenne pénzem komoly hangfalra és akusztikus építkezésre.
Igaz, eleinte mindenféle tévedéseket el lehet követni egy fülessel főleg a sztereo-mono kompatibilitás szempontjából, meg hogy mennyire van elöl az ének, stb. De ezek a hibák összehasonlítgató tanulással kivédhetők és szerintem jobb eredményeket fogsz elérni, mint egy kezeletlen szobában egy gyenge hangfallal.
Sziasztok !
Köszönöm a tanácsokat referencia hangfal ügyében, segítségemre volt.
Látókörömbe került YAMAHA HS-50M 58e Ft-ért hirdetik. Nem ismerem és talán még 50e-ig bele is férne a költségvetésembe, nektek mi a véleményetek róla, érdemes.... ?
A másik ami itt még ajánlásra került ( az újban 40e körül lenne, de valamiért én ismeretlenül kicsit gagyinak találom), persze ebben Ti vagytok a guruk. Melyik lenne jobb választás ?
Előre is köszönöm :)))
UAD-2
Nézelődök!Értékelek!
Még nem tudom mitévő legyek?
Nekem iMac-m van! S abban a Logic Pro 9 használom!
Ez mennyiben különbözik a Logicban levő technikától!Compressor,Limiter,Reverb - főleg!Ezekre tekintettel!
mennyire kapok minőségi változást?
Ha ebben tudna valaki,valamit mondani?!Engem érdekel!- az UAD-2!!!
De nem szeretnék rossz döntést hozni!
Én ugyanis beinvesztáltam Spectrasonics-ból!De nekem nem igen jött be!
A Logic hangszereivel sem vagyok igazán kibékülve!
Ugyanis nekem,az előző konstrukcióm alapján,Harddiskkel dolgoztam,és Yamaha Motif XS-6,Roland Fantom XR- fullra bővítve-,Virus TI,és Clavia Nord Rack3 - hangszerekkel!
Négy hónapja trétem át a számítógépre!Ezen belül egy iMac+Logic Pro 9!
Nos ezekre tértem vissza,a pluginekről!
A Logic effektjeivel viszont meg vagyok elégedve!Comressor,Limiter,EQ,Reverb
De most erről az UAD-ról csodákat írnak!
Van valakinek összehasonlító alkalmazása?Akinek ilyen felépítése van?
Köszi a válaszokat!
meg szopás végtelenségig, de a gyári akusztikai elemek, azontúl, hogy nincsenek konkrét helyiséghez méretezve, elég nagy hozzáadott értéket tartalmaznak az anyagár fölött, szóval érdemes vesződni vele kicsit... :D
Az a másik. Nekem a szoba meg van csinálva+ szereztem egy elég bitangul szóló moddolt Electro-Voice passzív mélysugárzós hangfalpárt, úgyhogy a probléma az én szintemen le is van zárva:) Keverésre meg ott a Yamaha ns40m, szerintem sokkal használhatóbb mint az ns10m.
A referencia jellegű lehallgató monitorok elég húzós árfekvésben vannak. A 40e az kb. az ötödrésze, mint amennyibe kerülnek a jobbak.
Viszont! Ha valaki nem restell kicsit "farigcsálni", ugyanolyan minőséget töredékéért is birtokolhat.
Nekem egy HiVi SWANS M1 szól pár éve a polcon, és nagyon meg vagyok vele elégedve.
No nekem sem volt rá 200ezrem ( 4-5 éve 1000 dollárért adták párját). Viszont volt szerencsém egy Mo-i forgalmazóba belefutni itt a neten, nevezetesen az Atctrade (keress rá) oldalán. Itt ennek a hangdoboznak anno forgalmazták az építő kitjét is (hangszórók,csatlakozók, hangváltó, díszelőlap, reficső) nagyon jó áron.
Ahogy nézem, kitben már nem megy az egész, viszont minden alkatrészét lehet most is kapni náluk.
A dobozkát >ITT< lehet készen megvenni.
A komplett kitet doboz nélkül >ITT< lehet megrendelni egy német oldalról (nem olcsó!).
Jó magyar forintért viszont >INNEN< meg lehet rendelni az összes alkatrészét akár apránként is.
Szóval akinek van egy kis affinitása az építéshez (vagy egy ügyes asztalos ismerőse) , közel a harmad árán hozzá tud jutni egy valóban referencia szintű hangdoboz párhoz.
Tudnátok ajánlani nekem egy jó dobprogramot PC-re?
Itthoni dalszerzéshez és gyakorláshoz kellene.
PC Drummer megvan, de az nem igazi ás nem lehet átmenteni midibe.
Köszönöm!
Ezekből a tk2050-es végfokra épülő kitekből van egész komoly audiofil alkatrészekből megépített is, ha passzív hangfalhoz keresel jó ár/érték arányú végfokot, és van valaki, aki összerakja :)
Szeretnék olyan hangfalpárba beruházni, amivel elfogadhatóan tudok keverni. Nem feltétlenül kell nekem méregdrága stúdió hangfal, egy ár-érték arányban ideális cucc kellene. Az még kérdés, mennyit költenék rá, mert nem tudom, mennyi a minimum összeg, amit érdemes ráfordítani.
Sziasztok, lassan elkészül az első dal, de azt hiszem nagy fába vágtam a fejszémet, mivel időközben dobos és bőgős is csatlakozott hozzánk,sőt nagybőgős, én meg nem értek ezek hangszerek feljátszásához, ennyit tudtam kihozni