Lehet, hogy ebben az volt az átverés, hogy aki elment Frankfurtba, azt ott várták 6-an, és a gatyáját is elvették tőle Megcsinálták 3 emberrel, máris volt 1500 EUR-juk.
Már elkelt...
Nem átverés volt,viszonylag jó állapot,de nem küldte sehová,érte kellett menni azt hiszem Frankfurt mellé.
Olyan fekete-fehér volt,mint amilyet akartál.
Hát alapból tőkecsavar csere, késélezés, és rugócsere voltak, meg egy teljes beállítás a Vintage 52-ben.
A Tivadar volt személy szerint, aki megcsinálta, nagyon jó munkát végzett.
A bundozást még Görögországban követték el, az eredeti tulaj elmondása szerint Athén legjobb hangszerésze csinálta, és ez igaz lehet, mert egyetlen hajszálrepedés sincs a fehér szegélyen, szóval kiváló munka.
A V52-ben is igazolták ezt
ez a példány szerintem drága, meg az állapota is kérdéses.
neked mit kellett a tremcsivel csinálni és ki követte el? azért kérdezem, mert jó lenne tudni ki tud hozzá alkatrészeket szerezni. sose lehet tudni mikor kell valami hozzá...
azért ezeknek a szegélyes fogólapoknak a bundozása se annyira egyszerű. a szokványt én is megcsinálnám, de ezt nem biztos, hogy bevállalnám. mondjuk az enyémnek semmi baja nincs szerencsére még.
Van még két eladó, szintén hibátlan, rock-metal gitárom, ha esetleg azok érdekelnének. Azok már kijönnek 150 alatt.
( Hamer, Kramer )
Ha érdekel, írj mailt!
Hát az én JS-em ( Joe Satriani modell)
170-ért odaadom Ibanez tokkal. 1 éves, makulátlan, szól, mint állat. ( Ha nekem jó volt Dream-re, meg Metallicára, neked is jó lesz.)
Hellóóó
Melyik az az ibanez ami ugy jóóó minségű/nincs vele sok gond/ metálra, keményebb rockra valóóó és kb kijön150 körül??
2006-05-03 14:04 |
#8181
Ezzel megint az a gáz, hogy ugye alapba 350 ezer, plussz még a szállítás, meg az utalás költsége, legyünk mondjuk 370-nél, és fogalmad sincs, hogy milyen állapotban vannak a bundok meg a tremoló.
Nekem az volt a szerencsém, hogy tavaly októberben lett újrabundozva a P4, így azok teljesen makulátlanok, de a tremolóra nekem is rá kellett költenem úgy 25 rongyot, pedig a srác sose használta..Szóval kb. 400-ba lenne a gitár minimum szerintem.
ezt aláírom, bombiyén is elég szépen megkopott a fényezés elég rövid idő alatt
igazság szerint nekem is 350es tetszik legjobban, mert azt már láttam lágyabb zenével is szólni, nekem meg igazából oylasmire kéne...a 370esnek meg full emtál kinézete van meg ugye az rg széria az metal-kemény rock zenéhez képez bázist szal :)...a 320 nem tudom menynire felel meg lágyabb muzsikának mer bombiy mindig vmi keménet tol rajta :)
Néztem a honlapodon a kedvencek rovatot.
Legalább a Dream Theatert tudnád leírni rendesen, hogy rohagggyámeg, ha má"eccör a kedveced
A másik meg, hogy nem megírtam, hogy a referenciáknál húzd ki a bandám neve mögül, hogy Metallica Tribute band??? Még mindig ottan figyel, vazze! Mi sosenem voltunk cover band, csak a Golyák csak Metallicska nótákat tudott megtanulni a szűk egy hónapban, ami a rendelkezésére állt, és ugye pont akkor ért téged a megtiszteltetés, hogy minket hangosíthatsz
A cover band az a másik csapat, tudod, akinek az énekese félidőben fel is jött a színpadra kisegíteni minket, mikor elfogytak a megtanult nóták, és nekem nem volt már lehetőségem énekelni, mert a bőgősnek azt kellett ordítoznom, hogy "most F-erenc, most meg D-énes, most A-ladár, most meg G-éza, nem B-éla, és nem is C-éla következik"
Tremolókar témája. Én már többet gyűrűztem, mint a Madártani Intézet. Mégis - majdnem mindég - 6 órát mutat, hogy rohaggyon meg. Sceletor, nézz már be/fel kicsíny hajlatomba, akarom mondani: hajlékomba!
dilemmáztam én is: 320-at ismertem, 370 volt a vágyam, de 350 szebb+ koptatólap, amit általában utálok, meg több benne az anyag, csak félek hogy a hardver fényezése lekopik, mint a 320-aknak.
Amúgy én megláttam a fehér 350-et neten, 2 nap múlva mentem is venni, de sajna csak fekete volt. Lehet nem is baj így utólag...
Nekem sem az uj Edge-Pro-ban, sem a regebbi gitarjaimban a Lo-Pro-ban nem volt beszorito csavar, legalabbis nem tudok rola. Az uj RGT-m is 2 tartalek teflongyuruvel jott, gondolom azert mert az az egyetlen modja a kar stabilitasanak.
azokat én se nagyon :) de pl nem mindegy hogy mit tesz pénzzé...elad 10 ibanezt pár ezerér vagy pár jó régi fendert 30-40 ropogós zöldhasúért oszt veri a nyálát a jacuzziban :)
amugy villámkérdés : rg350dx ; rg370dx ; illetve rg320fm...ki melyiket ajánlja ? msot ott tartok hogy lassan összejn a zsém, valszeg nyár elejére összegyün, akko má legyen tremolos, ismerősé (Bombiy) 320as arról tudom h jó, a 350es a vai os feeling maitt tetszik és jól is szól leírtak alapján...szal ezek között nincs akkora difi árban, 350 meg 320 között 5 ropi, ugyszint a 370 és 350 között
szal ki melyiket mért ? :)
gondolom ez valami magángyüjteményéből van....nem tom, én gyüjtőként nem arra mennék rá hogy msot egy fajátából 8 darabot, mégha nem is lesz mindig nálam, hanem pl max 1-2 t oszt mellé valami ritkaságot, a többi helyett...na pl ha 50 éves fenderekkel lenne tele a fotel azt má értékelném :)
krisztián bátyám!hát maga nekem az edge pro II-est mutatja!:)a sima edge pro-ba nincs ilyen imbusz cucc!
ott egy klikkes rugó tartja a kart,amit a hüvely alján lévő csillagfejű csavarral kell néha meghúzni,vagy egész egyszerűen kicsavarni és kicsit visszahajlítani a rugót.
de azért szeretlek:)
egész úton hazafelé azon járt az agyam,hogy hol a p***ba van az az imbusz csavar.
itt papolok az edgékről és állva maradok egy hülye csavar miatt:)
És azért kell neki ennyi, mert ő egy gyűjtő, aki nem mellesleg Ibanez gityókkal üzletel, tehát abból él.
Ha megtehetném, nekem is lenne legalább 100 gitárom.
hehe, látom szép termés lett itt ma, ebben a topicban...:)
lerajzolom, hogy nekem hogy vannak a rugók a tremolóban: IIIII
:D
így nem berreg erős pengetésnél sem, kicsit több erő kell a kar használatához, de megéri!!! persze nekem ;)
hát nincs nyílás,nincs imbusz,csak egy csillagfejű csavar ami egy rugót tart.
2005-ös 2550-es ibanezem van,tehát a legújabb edge pro.
igaz nem szedtem szét,de így is látszik,hogy nincs rajta imbuszfejű csavar az oldalán.
A 6.képen, ami alatt ez a szöveg áll: "arm holder with adjustable height and tension", nnna, azt nézd.
Ott láthatod azt a pici nyílást, ahol az imbusszal meg tudod húzni a kart.
nekem egy Rg 2550-em van amúgy a teflonok már elég régiek egy négy-öt hónaposak lehetne már cserélni de sajnálom azt az 500 Ft-ot két ilyen kis szrért.
nem adtál rossz tanácsot de nekem nem lehet ott meghúzni na mindegy akkor csak fityegjen az a fránya tremoló amúgy Xanax neked véletlenül nem Rg 2550-ed van?
hm...hát nem haragudj ha rossz tanácsot adtam,én úgy tudom ott kell meghúzni,ha már nem tart a kar új gyűrűkkel sem.
de mentségeműl szóljon:bal kezes vagyok,és nekem original floyd kar van befúrva a másik oldalra:)
és én (ezért kikapok)azt szeretem ha össze-vissza fityeg,mert engem zavar a pengetésnél,és ha tremolózás után elengedem,biztos hogy legközelebb is megtalálom lefelé lógva:)
Eladó: Ibanez JS100WH Joe Satriani signature, 1 éves, hibátlan állapotban.
JS neck
Maple Neck Material
Basswood Body
22/Medium frets
Rosewood Finger Board
Edge Pro II bridge
IBZ AH1 (H) Neck PU
IBZ AH2 (H) Bridge PU
Pearl Dot Inlay
CH : Hardware
Megerősítem, hogy annak ellenére hogy az Edge III-nál csak be kell tolni a kart és nincs semmi rögzítés, hátul megvan a kis imbusz, ha lenyomod a kart és azzal klasszul meg lehet szorítani.
nekem II-es ibi tremcsim van, ebben nem a kaon vannak a teflon gyűrűk 2 db, hanem a tremolóban ezt lehet kis imbusz csavarral beszorítani, az egészet külön ki lehet venni. én sem szeretem a lötyögő kart, és én is egyre kevesebbet használom és hátrafelé áll. csak ha koncerten ha "motorozok" :) akorr intenzíven használom. ha jók a húrok 3órás koncertet símán kibír hangolódás nélkül.
nem tudom, ha a vamnal (pontosabban a "postakicserelo" hivatal) ulnenek rajta akkor mar reg kikuldtek volna a vampapirt... Szamitok ra hogy elmeletileg lesz valamennyi vam ill. afa ra, de ilyenkor mar reg el szokott intezve lenni az ugy. Nagyon sok gitart kuldtem en mar de ilyen normal repulos kuldes eseten max 3-4 het volt eddig , az is ritkan, altalaban 2-3 het kozott megjon.
Én csak azt szeretem, amikor abban a helyzetben fixen megmarad a kar, amiben hagyom. Ha hátul, akkor ott, ha közvetlen a kezem mellett, akkor meg ott. Utálom a fityegő karokat.
Mostanában azért van hátratolva, hogy ne zavarjon a pengetésben és a pickupváltó használatában, vmint azért, mert egyre kevesebbet használom
hát attól függ. ki mit szeret.
ha azt a fajta tremcsihasználatot preferálod, amikor a gitártól hátrafelé áll és "hátranyúlsz", amikor meg akarod vibrálni, akkor mindenképpen sűrűn kell cserélgetni, mert nem sokáig áll meg stabilan úgy. nekem a stabil helyzet nem hiányzik, 10 év alatt 1x cseréltem, pedig intenzíven használom ... na most fogom másodjára :))
amúgy adtak a gitárhoz anno egy garnitúrát és ezt nyilvánvalóan a te gitárod első tulaja is biztosan megkapta. na, ha másért nem ezért utánanézhetett volna mi az a két kis fehér bigyesz.
a beszorítos tipushoz: lehet, hogy praktikusabbnak látszik, de nekem a másik gitáromba olyan van és szerintem inkább cserélgessem (vérmérséklettől függően) a műanyag bigyókat, mint szarrákoptassam a fém részeit és egy idő után menthetetlenül "irattárba" rakhatóvá váljon.
pl. tök gagyi a fender eredeti tremcsilye, az csak egy dísz...
napersze a 50-es milleniumira már tudtak rakni jobbat...
Nyílván tremolóhasználattól függ, de ha patentos a karod, ahhoz, hogy mindig pozícióban maradjon, viszonylag sűrűn kell cserélni.( a 4 évhez képest )
Nekem kb. most volt 2 hónapos, és már csak az egyik helyzetben marad meg, tehát cserére vár. De én használom is rendesen.
Az előző tulaja a gitárnak ezt nem is tudta, ezért mikor megjött hozzám a gitár rendesen lötyögött benne a kar..Amikor mondtam neki, hogy mi van, akkor csak nézett nagyokat
Ha Edge Pro-d, vagy Edge Pro II-d van, akkor beteszed a kart, és lenyomod a tremolo-t, amíg csak tudod. Ha megnézed hátulról a tremolókarnál a tremolo testet, látni fogsz egy pici lukat. Abba kell egy pici imbuszkulccsal benyúlni, és meghúzni a kívánt szorosságra.
Ha Lo-Pro Edged van, akkor pedig kell rá venni műanyag gyűrűket, aztán tart, ameddig tart, utána meg újat kell venni.